Dunántúl, 1944. február (34. évfolyam, 25-47. szám)

1944-02-01 / 25. szám

Sztálin egyelőre nem hajlandó barátsági szerződést kötni a kairói jugoszláv kormánnyal London, jan. 31. (MTI.)­­ Az angol hírszolgálat jelenti, hogy kairói hivatalos közlés szerint, P­u­r­i­c­s jugoszláv mi­niszterelnök Moszkvának for­mális ajánlatot tett szövetségi és barátsági szerződés megkö­tése tárgyában, Sztálin így válaszolt: „Még nincs itt a pillanat.“ Berlinből jelenti a MTI.­ Ille­tékes német helyről közlik tá­jékoztatásul: Berlinben érdeklő­déssel fogadták azt a hírt, amely szerint a jugoszláv mene­kült­­­kormány egyezményt ajánlott fel Moszkvának. Ez annál­ nagyobb érdeklő­dést keltett, mert az angol hírszolgálat ugyanakkor ter­jeszti Sztálin állítólagos vá­laszát, amely szerint semmi köze a jugoszláv menekült kormányhoz. Moszkva tehát ezzel a mene­kült kormánnyal szemben is azt a politikát követi, mint a len­gyel kormánnyal szemben, te­kintet nélkül arra, hogy mi rejlik e híresztelések között. Stockholmból jelenti a MTI.­ A Svenska Dagbladed londoni jelentése szerint a szovjet kormány ugyanakkor, amikor elutasította a kairói jugoszláv kormánynak jugoszláv-orosz egyezmény megkötésére irányu­ló ajánlatát, azt is határozottan kijelen­tette, hogy nem avatkozik bele Jugoszlávia belső ügyei­be. Az orosz kormány azonban egyidejűleg aggodalmának adott kifejezést a kairói kormánynak az országa területén beállott fejlemények irányában tanúsí­tott magatartása tekintetében. Az isztanbuli lengyel körök örömmel fogadták Eden nyilatkozatát Isztanbul, jan. 31. (MTI). — Az isztanbuli lengyel körök kitörő lelkesedéssel fogadták Eden kijelentéseit a lengyel határok kérdésében. E körök szerint Eden nyilat­kozata rendkívüli fontosságú nemzetközi esemény. Az isztanbuli lengyelek Eden kijelentéseiben az erő megnyil­vánulását üdvözlik a túlzott szovjetorosz törekvésekkel szemben. Különösen azért tartják je­lentősnek Eden nyilatkoza­tát, mert az egybe esett az újabb heves támadásokkal, amelyeket a Szovjet a katyni ügy miatt a londoni lengyel kormány ellen intézett. Ankarából jelenti a MTI. Henrik Strassburger len­gyel miniszter, aki Teheránban megbeszéléseket folytat a per­­zsiai lengyel menekültek ügyé­ben, kijelentette, hogy a lengyel kormány minden tő­le telhetőt elkövet a lengyel­szovjet baráti kapcsolatok felvételének kérdésében. Továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy az angolszász nemzetek közvetítő igyekezete nem lesz eredménytelen, ha el­jön a végső rendezés ideje, — mondotta a lengyel miniszter. Imrédy Béla a külső és belső veszélyekről és a kis népek szerepéről beszélt Kolozsváron Kolozsvár, jan. 31. (MTI)­­ Dr. Imrédy Bála nyug. mi­niszterelnök, a Magyar Megújulás Pártjának országos elnöke vasár­nap délelőtt a párt kolozsvári küldhelyisé­gében beszédeit mondott az általános bel- és külpolitikai helyzetről. " Imrédy Béla beszéde elején kimerítő tájékoztatót adott a leg­utóbbi évek politikai helyzetének alakulásáról, majd a mai idők po­litikai és katonai helyzetét világí­totta meg és a következőket mon­dotta: — Ezen a földön, amely alig három esztendeje tért vissza a ma­gyar anyához, a nemzeti életet fe­nyegető veszélyekről nem is kell sokat beszélni. Az erdélyi magyar­ságban a húsz esztendei rabság után sokkal elevenebben él a ve­szély tudata, de egyben elevenebb a helytállás szándéka is. A legna­gyobb veszély, amely itt minket és nemcsak minket, hanem mindazt amit kultúra és emberi élet alatt értünk, fenyegeti, keletről szárma­zik. Ez a bolsevista veszély egy más veszéllyel felerősödve jelent­kezik és ez a pánszláv veszély. Rámutatott ezenkívül arra a ve­szélyre is, amely abban a felfogás­ban rejlik, hogy a bolsevizmus nem jelent veszedelmet, majd han­goztatta, hogy semmiféle veszélyt nem lát a háború kimenetelét ille­tően, de sor kerülhet rá, hogy ne­künk is meg kell védelmeznünk országunkat. Védekező háborút folytatunk. A veszély nemcsak északkelet felől fenyeget minket. Előállhatnak olyan körülmények is, amikor délről vagy délnyugat fe­l jö­i a veszedelem. Előfordul­hat, hogy az angolok elkésve rá­szánják magukat balkáni partra­szállásra, ami megtörténhetik Bul­gáriában, Görögországban vagy Dalmáciában. Lehet, hogy jön egy balkáni hadjárat, amelyet az itt­­lévő partizán csapatok is támogat­nának. Ebben az esetben a Titcs bandák átkelnének a Dráván, hogy behatoljanak magyar területre. Ezzel is számolnunk kell. — Van egy úgynevezett belső veszély is — mondotta Imrédy. — Ezzel szemben éppúgy védekez­nünk kell, mint a külső veszélyek­kel szemben. A belső talajvíz elle­ni védekezés egyik módja a nem­zeti öntudatnak, a nemzeti célok­nak világossá tétele, propagálása, a másik mód pedig a tisztességes anyagi és szociális vis­znyok te­remtése, mert a bolsevizmussal­­ egyenes arányban áll a szociális és gazdasági elégedetlenség. Tudjuk,­­hogy ma mindent beárnyékol az­­ egész európai kultúrát fenyegető­­ veszély. A küzdelem megy tovább,­­ minden belső bomlasztó erővel­­ szemben. Megy a baloldallal szem­­­­ben és megy a zsidókkal szemben.­­ A lényeg az, hogy ezt a küzdel­met úgy vívjuk meg, hogy a jobb­oldal erőit ne bénítsuk meg és egyesülni tudjunk a védekezésre minden magyar emberrel együtt és hogy a magyar nemzet harci ked­vét fenntartsuk.­­ Imrédy Béla végül a kis né­pek szered­ár­ől szólott. Nem lesz béke addig Európában, amíg a Kárpát-medence örök egysége helyre nem áll. Ez nem öncélú : magyar érdek, hanem európai ér- i­­­dák is, nemcsak elmélet, hanem po­­llttfch­ lififcwfMWillis. OoNflNIUL Kedd, 1004 február 1. HÍREK NÉHÁNY SORBAN A Magyar Érdemrend közép­­keresztjét kapta vitéz Szak­­váry Emil min. osztályfőnök. — Kormányfőtanácsos lett Sztankovánszky Tibor kajdacsi földbirtokos, dr. Mohácsy La­jos ev. lelkész és dr. Siposs Aladár kassai iparkamarai főtit­kár. — Roosevelt vasárnap töl­tötte be 62. évét.­­ Cáfolják német részről azt a hírt, mely szerint Papen repülőgépen Németországban utazott. Pa­­pennak nincs szándékában je­lenleg Törökországot elhagyni.­­ Elhunytak: dr. Szintay La­jos ügyvéd Budapesten, d­r. Wink­le Istvánná Nagy Ilona Kolozsvá­ron, dr. Liba Gusztáv belügyminisz­teri osztálytanácsos Budapesten, d­r. Pongrácz Jenőné Szentirmai Irma Palóznakon, dr. Hoór Tempis Móric, volt Ganz-gyárd igazgató, Akadémia tagja Budapesten, Onódy Ilona Debrecenben, Till Er­­nőné Reich Elvira Budapesten, dr. Vécsey János ny. máv. főtanácsos Miskolcon, dr. Szalay Szabolcs min. tanácsos Budapesten, dr. Be­­leszlin Jusztina orvosnő Zentán, Beretvás Jenő ny. miniszteri osz­­tályfőnök Budapesten, özv. Nagy Lajosnné Széll Mária Kecskemé­ten, Üveges Ferenc ny. vasúti főfel­ügyelő Székesfehérváron, Preszly Ernőné Budapesten, Szmodits Zol­­tán­ ny. gimn. tanár Kaposváron, dr. Némethy Zoltánná Linka Mar­git Budapesten, dr. Unghváry Já­nos ny .törvényszéki tanácselnök Szegeden, özv. Vásáry Andrásné Szentessy Erzsébet Debrecenben, Csemiczky Gyula ny. biztosítási fő­felügyelő Budapesten, Jelinek Géza ny. városi főszámvevő Nagyvára­don, Bartha József ny. tanító Kecs­keméten, Kovács Gyula fűszerke­reskedő Kadafalván, özv. Holló Imréné Bodry Julianna Kecskemé­ten, Sarkadi Sándor vasúti főfel­ügyelő Debrecenben, Élthes Lajos ny. igazgatótanító Nagyváradon, Zaparkanszky Ár­pi­ ny, rendőr­­főkapitány Felsővisón, Szilágyi Kálmán detektív gy. régényben.­­ A brit hírszolgálat hivatalos londoni jelentés alapján közüi, hogy a brit légierőnek a ten­geralattjárók ellen harcba ve­­tett egyes kötelékei a jövőben az Azon szigetcsoport egyik re­pülőteréről fognak felszállni. — Londonból jelenti az Exchange iroda. Közismert tény, hogy a csehszlovák kormány Jugoszlá­via ama területein, ahol Tito partizánjai tartják kezükben a hatalmat, politikai és katonai megfigyelőket tart. — Bariból jelentik, hogy az olaszországi pártok befejezték értekezletü­ket és közös végrehajtó bizott­ságot választottak.­­ A Bal­kánon folyó német tisztogató hadműveleek során német rész­ről januárban összesen 8914 felkelő halálát állapították meg, úgy hogy a halott banda­­tagoknak csupán a német csa­patoktól megállapítható száma december és január hónapban 23.636. A foglyok száma mind­két hónapban körülbelül egy­formán nagy.­­ Pozsonyban a nemzetközi teniszverseny mindkét csapatversenye ma­gyar győzelemmel végződött. Vasárnap a férfiak csoportjá­ban először a németek győztek a románok ellen 5 :0 arány­ban, végül pedig a magyarok a horvátok ellen hasonló arány­ban. A női csapatverseny utolsó mérkőzését a magyarok a né­metekkel vívták. Ez a küzde­lem is a magyarok biztos 3:0­­irányú győzelmével végződött a Budapesten hétfőn este zsú­folt nézőtér előtt bonyolíto­ták­ le a Nemzeti Sportcsarnok nagytermében az I. osztályú ökölvívó bajnokság utolsó mér­kőzését, a BTK és FTC közöt­t­. A hatalmas érdeklődéssel várt küzdelem BTK 12:4 arányú­­,Greb*éprf *l*rtd*. (MTI) Szigorúan megvizsgálják az amerikai kikötőkbe befutó spanyol hajókat A londoni spanyol nagykövet Madridba repü­l Washington, jan. 31. (Búd. Tud.) — Washingtoni tá­ jékozott körökben kijelentet­ték, hogy ha a spanyol kormány nem tesz lépéseket „teljes sem­legességének“ bebizonyítására, akkor számolnia kell valameny­­nyi gazdsági kapcsolat meg­szüntetésével. A spanyolokkal szembeni új amerikai magatar­tás közvetlen következménye — mint Amerikában vélik — az lesz, hogy mostantól kezdve alaposabban megvizsgálják az amerikai vizekre befutó spanyol hajókat, mint eddig. Lisszabonból jelenti a MTI.­ Mint a brit hírszolgálat jelen­i, Alba herceg, Spanyolország londoni nagykövete hétfőn reg­gel repülőgépen Lisszabonba ér­kezett és rövid uton Madridba távozott. A nagykövetnek az eredeti tervek szerint csak szer­dán kellett volna utaznia, de a repülőtéren kijelentette, hogy nem tud tovább várakozni. Eden legközelebb az alsóházban nyilatkozik a spanyol kérdésről Stockholmból jelentik. A brit hírszolgálati irod­a értesülése szerint Eden angol külügymi­niszter az alsóház legközelebbi ülé­seinek egyikén nyilatkozni fog a brit kormánynak Spa­nyolországgal kapcsolatos ma­gatartásáról. Londonban ugyancsak tudni vé­lik, hogy az angol külügymi­niszter nyilatkozatában ki fog térni a Spanyolország­ba irányuló amerikai olajszál­lítmányok felfüggesztésének kérdésére is. Argentína washingtoni nyomásra szakított a tengelyhatalmakkal Lisszabonból jelenti a MTI.­ A Newyork Times hétfői szá­ma jelentést közöl, amely sze­rint Argentína és a tengely kapcsolatainak megszakítását megelőzően az Egyesült Álla­mok külügyminiszteri hivatala okmányt juttatott el a délame­rikai kormányokhoz és ebben azzal vádolta meg Ar­gentína elnökét, hogy neki is része volt a bolíviai állam- * 2 csinyben. * Az angol hírszolgálat washing­toni tudósítójának jelentése szerint ottani hivatalos köröl eddig még nem nyilatkoztak az említett jelentéssel kapcsolat­ban. Az amerikai vádat tartal­mazó okmányt a múst szerdán küldték szét, mire Argentína sietett meg­szakítani a diplomáciai kap­csolatokat a tengellyel sikert aratott a Pécsi Zenekedvelők Egyesületének HL kamarahangversenye Pécs, jan. 31. — Hétfőn este fél 7 órai kezdettel a Pécsi Kato­likus Kör nagytermében tartotta a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete III. kamarahangversenyét. A Kör nagy­termét ezúttal is zsúfolásig meg­töltötte Pécs társadalmának elő­kelő zenekedvelő rétege, bizonysá­gául annak, hogy Pécs ismét mind­jobban reászolgál a zeneváros el­nevezésre. Ugyanezt igyekezett bi­zonyítani a választékosan összeállí­tott nívós műsor és a kitűnő elő­adás is, mely minden bizonnyal so­káig emlékezetében fog maradni a nagyszámú hallgatóságnak. A műsor első számaként Nardini 2. vonósnégyesét hallottuk. A pre­­klasszicizmus képviselője alkotá­sában a kissé szomorkás hangula­tú Adagio tételt érdekesen fogja közre a napfényes, derűs hangulatú Allegro és Allegretto tétellel. Az est fénypontja Haydn-nak, a nagy klasszikus mesternek 68. vonósné­gyese volt. Haydn-nak ez a műve a vonósnégyesek világirodalmában is igen előkelő helyet foglal el. A műsor befejező száma Glazu­­nov orosz zeneszerző szláv vonós­négyese volt. A modern iránynak ez az 1932-ben elhunyt képviselője egészen más utakon jár, mint pl. az előbb ismertetett preklasszikus és klasszikus mű szerzője. Nem alkalmazkodik a szonáta formához s ugyanakkor dallamvezetésben is újat hoz.­­ Az együttes tagjai: Piovesan Si­­rio, M. Molnár Klára, Maros Ru­dolf és Thirring Zoltán teljesítmé­nyükkel egymást múlták felül Az együttes mindjobban összekovácso­­lódik és tökéletes egység érzését kelti a hallgató­s­ágban. Izí­nen mél­tón képviselik Pécs zenekultúrájá­­nk ,lte v­a­láit. Piovesan Sirio kitűnő irányító­­készségét, ragyogó balkéztechniká­ját, lendületes vonóvezetését már több ízben megdicsértük. Azonban mindezeknél is sokkal többre érté­keljük behízelgően kedves lágyan csengő tónusát. A technika minden­ki által elsajátítható, a tónus azon­ban isteni adottság. Haydn műve második tételének lehelletszerű in­terpretálásával különösen nagy sí­,­kert ért el. Molnár Klára első ízben szere­pelt a kamat­együttesben. Játéka, kecses, bájos, kedves alakját jut­tatja eszünkbe. Művészetében ki­fejezésre tudja juttatni bájos nőiességét és alkalmazkodó készsé­gét, ha azonban a mű úgy kívánja, veresngre kel Piovesan lágyan zen­gő tónusával is. Mindketten a lel­kükkel muzsikálnak s ez az igazi művészet. Maros Rudolf most is kitűnő mélyhegedűsnek bizonyult. Míg a­­ témavezetésben teljességgel kife­­j­­ezésre tudja juttatni a szerző el­gondolását, már a következő pil­­l­­anatban, amikor a témát másik I hangszer veszi át, kitűnő alkalmaz- I kodó készségével alárendeli ma­­­­gát a se­rző elgondolásának, anél- I kül azonban, hogy elszürkülne. Thirring Zoltán, az együttes I gordonkása, szerintünk sokkal in­kább kamaramuzsikus, mint szó­lista. Vonókezelése könnyed, bal­­kéztechnikája kitűnő. Kár, hogy kevés lelket ad játékába. Külön meg kell emlékeznünk a rendezőség zseniális újításáról. Egy nagy állólámpa pódiumra állításá­val és a villanyok leomlásával t­­kéletes kastély-szalon hangot varázsoltak a hallgatóság elé­­ nagy mértékben járult hozz­­iteri attaos 4bn■fedtate

Next