Dunántúl, 1944. február (34. évfolyam, 25-47. szám)
1944-02-08 / 30. szám
Ázzam, a virág- Ssiril dalmát festőművész három nagyméretű vászna a fénypontja a Korzó-kávéház félemeleten folyó nagysikerű képkiállításnak. Kívüle még számos kiváló magyar mester többszáz remek vászonnal szerepel Gyönyörködhet bennük bárki, mert megtekintésük díjas!«&, Nyitva: 9—1 és 3—7-ig, . — DR. GÖBBELS KIBOMBÁZOTT NÉMETEK KÖZÖTT: Berlinbe! jelenti a NTI: Dr. Göbbels birodalmi miniszter pénteken megtekintett több ideiglenes gondozó helyes és baraktáborban elhelyezett berlini bombakárosultakat, hogy személyes betekintést nyertesi gondozásuk, ellátásuk állapotáról , hogy további szervezeti kérdést, a károsultak támogatására vonatkozó fúszerekedést megbeszéljen. Dr. Göbbels legnagyobb megelégedéssem állapította meg, hogy a legsúlyosabb károk kiküszöbölésére kirendelt segéd csapatok munkája eredményesen és gyors iramban folyik. Az egybegyűltekhez dr. Göbbels néhány szót intézett. Többek között kijelentette, hogy megérti milyen emberfeletti terhet ró az ellenség kíméletlen légiterrorja minden egyes németre, hogy egészségüket aláássa, vagy máról-holnapra megfossza őket minden vagyonuktól, otthonuktól, de ugyanúgy indatálján vas annak, hogy a német nép csak ezen az úton mentheti meg szabadságát, ha ebben az időben bátran és férfiasan kitart. A béke éveiben Berlin elpusztított utcáit és hamvát aránylag rövid időn belül sikerül újra felépíteni. Az előkészületi tervek munkálatai máris megkezdődtek. Az újjáépítő tervek megvalósításának előfeltétele a német győzelem. Az angolok és a bolsevisták biztosan nem fogják felépíteni Berlint — mondotta dr. Göbbels az egybegyűltek viharos helyeslése közepette. — Ezt a várost egyedül csak mi építhetjük újra. A jövőben énért legnagyobb és legszebb feladatomnak fogunk tekinteni, hogy ezt az építőkhnikát itt Berlinben személyesen vezethetem és irányíthatom. — Halálozás. Id. KelemenJánosné szül. Móricz Mária, február 5-én, 72 éves korában meghalt Pécsett. Temetése febr. 8- án d. u. 3 órakor lesz a központi temetőben. Lelke üdvéért febr. 10-én reggel fél 8 órakor mutatnak be engesztelő szentmiseáldozatot a belvárosi templomban. A megboldogultat férje, fia, menye, nővére, veje, unokái gyászolják a széleskörű rokonsággal együtt. Kovács Margit 42 éves korában, február 6-án, vasárnap Pécsett elhunyt. Temetése február 8-án, kedden fél 4 órakor lesz a központi temetőben, míg az engesztelő szentmiseáldozatot lelke üdvéért február 9- én, szerdán, délelőtt fél nyolc órakor az Ágoston téri plébániatemplomban mutatják be. Halálát édesapja, testvére és a kiterjedt rokonság gyászolisz özv Béres Istvánná sz. Paecskó Julia 66 éves korában f. hó 6-án, elhunyt. Temetése a pécsi központi temetőben február 8-án fél 3 órakor lesz. A gyászmisét az Irgalmasrend templomában február 9-én reggel 7 órakor mutatják be az Urnák. Gyászolja egyetlen fia, dr. Béres Tibor, bátyja Palecskó Ágoston, sógornője és a rokonság. Saághy István magánzó, február 6-án 73 éves korában elhunyt. Temetése a központi temetőben február 8-án délután fél 5 órakor lesz. Gyászsziséi a ferencrendi plébánia templomban február 9-én, reggel 7 órakor ajánlják fel a Mindenhatónak. Gyászolják nővére Saághy iSteSsSa á* » Wterjedt m— Elesett és eltörte a lábát. Gergely Antal 53 éves mecsekszabolcsi lakos vasárnap betért egy pohár borra a községi kocsmába- Rövid iddogálás után elhatározta, hogy hazamegy. Kilépett a küszöbön s abban a pillanatban elzuhant. Olyanszerencsétlenül esett el, hogy jobb lába eltörött. A vármegyei mentők szállították be a pécsi sebészeti klinikára — SÚLYOS ÍTÉLETEK EGY MEGVESZTEGETÉSI BŰNPERBEN. A pestvidéki törvényszék két hónapon keresztül tárgyalta Szabó László budapesti építőmester és 12 társának bűnügyét. Az ítéletet szombaton délelőtt hirdette ki a törvényszék. E szerint bűnösnek mondotta ki Szabó Lászlót két rendbeli folytatólagosan elkövetett megvesztegetés bűntettében és ezért 4 évi fegyházra ítélte. Sarló László építészmérnököt megvesztegetés bűntettében való bűnsegédi bűnrészesség miatt 8 hónapi börtönre, Magos Dezső építési vállalkozót ugyanilyen bűncselekmény miatt 6 hónapi börtönre, Tényi Mátyást megvesztegetés bűntettéért, megvesztegetésért és hivatali titoktartás megsértésének vétségéért 8 hónapi börtönre, Bóné Endrénél vesztegetés vétségéért 3 hónapi fogházra ítélte a törvényszék. A többi vádlottat felmentette. — Szarka a sportöltözőben, Dr. Maróthy Csaba, Táborutca 16. szám alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy az egyetemi sportcsarnok ölözőjéből típzáras melegítőruháját, sportcipőjét, valamint apróbb ruhaneműt ismeretlen tolvaj ellopta. Kára 600 pengő. A szokásos nyomozás folyik. — ÚJFAJTA HŰTÉSI ELJÁRÁS. Nagyobb német üzemekben, fúrási, marási, észtergályozási és egyéb műhelymunkák végzésénél, amikor az egyes szerszámok elkészítése szerszámgépekkel történik, szerszámok hűtésére újabban sűrített levegőt alkalmaznak. Eddig főleg vizet, ólajkeveréket, vagy olajat alkalmaztak. Azonban e folyékony hűtési eljárásnak igen sok hátránya van. Ugyanis a hűtési anyagok nagy része előzőleg, vagy teljes mértékben elvész. A tapasztalat azonban bebizonyította, hogy sűrített levegő is rendkívül alkalmas a szerszámok hűtésére. A forgács és egyéb hulladékot ezentúl nem víz, hanem légszigárnal távolítják el és a szerszámgépek piszkolódása sem következhetik ilymódon olyan gyorsan be. — Vasún sorompónak ugrottak a lovak. Szatmári József szigetvári lakos a Kisbícsérd és Szentlörinc közötti, 10. számú őrház felé hajtott, amikor a közeledő gyorsvonattól megbokrosodtak a lovai és a leeresztett átjára sorompónak ugrottak. A sorompó súlyosan megrongálódott és a MÁV feljelentésére az eljárás megindult. — Enyveskező borvásárló. Bató József, pellérdi gazdához beállított egy asszony és bort kért tőle. A gazda kiment vele a szőlőbe, ahol 14 liter bort ki is mértek, majd rövid időzés után hazafelé indultak. Bató útközben bement az egyik henteshez és amikor ki akarta fizetni a számláját, meglepetve tapasztalta, hogy a 640 pengőt tartalmazó pénztárcája eltűnt. A vevőt valatóra fogta, az azonban hevesen tiltakozott. Együtt mentek vissza a szőlőre, hogy megkeressék az esetleg ott kiesett pénztárcát. Minden hiábavalónak bizonyult és Bató megtette feljelentését a borvásárló ellen. —■ Hordófenekeket vitt el a tolvaj. Csiszár Sándor, Hubautca 23. szám alatti lakos a pécsi Aszfalt Rt. nevében bejelentette a rendőrségen, hogy a gróf Benyovszky Móric utcai, zárt telepükről 26 darab hordó fanér fenekét, valamint 10 kiló lignitet elloptak. A telep kára 400 pengő. A «vomozás meg»» dpi». — Mohával leplezték a tilos fadöntést. Dr. Hirt Ferenc, sásdi főszolgabíró Jakabhegyiút 63. szám alatti szőlőrészéhez többholdas erdőterület tartozik Az erdő nyugati oldalán megjelent egy pécsi lakos és rendszeresen kezdte döntögetni a legszebb fákat. Hogy a lopást leplezze, minden ágat összegyűjtött, a kivágott fák csonkjait pedig vastag moharéteggel fedte be. A tolvaj nem tudott túljárni a tulajdonos eszén, az megtette feljelentését. A tiyo- trmozás során egy pécsi lakost" ui?" állítottak elő, aki beismerő vallomást tett. A ravasz tolvaj ellen az eljárás megindult és az ügy aktái már a pécsi ügyészségen vannak. — A JELENKOR februári száma Katona Jenő szerkesztésében megjelen! A vezető cikket a lap főszerkesztője írta A népiesség alkonyáról. Almásy József A jövő árnyékában címmel állított politikai horoszkópot. Joó Tibor Válság és megoldás címmel korunk válságirodalmáról ír. Vanyó Tihamér bencés főiskolai tanár hazánk történeti kapcsolatait a pápai szentszékkel mutatja be. A tartalomból kiemeljük még Gyergyai Albert cikkét Racine Bérénicéjéről, Szávai Nándor írását Conrad Ferdinand Meyerről, Nagy Tibor Jog és törvény című tanulmányát és Birkás Géza Révay József Séták a római Magyarországon című művének ismertetését. A lapot gazdag Zord idők és könyvrovat egészítik ki. — Halott a nádasban, A dályoki csendőrőrs jelentette a pécsi ügyészségre, hogy a határban lévő nádasok közötti vízben halott embert fedeztek fel. A vizsgálat kiderítette, hogy halálát szívbénulás okozta, hogy Nemes István 29 éves sátorhelypusztai legény fullad a nádas vizébe. Minden való-színűség szerint az útról csúszhatott az árokba, megijedt és az éjszaka sötétjében a sekély vízből nem tudott kimászni. Mivel bűncselekmény nem forog fenn, az ügyészség a temetési engedélyt kiadta. A ROZSBÓL KEMÉNYÍTŐT GYÁRTANAK. Az egyik legnagyobb német keményítőgyárnak, amely eddig kizárólag rizs és burgonyakeményítő előállításával foglalkozó!!. sikerült rozsból is keményítőt előállítania. A keményítőkészítésnek ezt a módját eddig a nagyobb keményítőgyárak közül Németországban kísérelték meg első ízben. Egyelőre a rozsból készült keményítő aránylag drágább ugyan a többi keményítőnél, azonban a minősége sokkal kiválóbb, ezenkívül ez az újfajta készítmény midenesetre haladást jelent a kéményítőgyártásban. — Ékszereket vitt el a besurranó tolvaj. Özvegy Maróti Imréné, Gründller utca 14. szám alatti laikus feljelentést tett ismeretlen besurranó tolvaj ellen, aki nyitott lakásából két pár arany fülbevalót, egy arany melltűt, két felemás törött arany fülbevalót és egy ezüst női órát ellopott. A kár mintegy másfél ezer pengő. A vakmerő ékszertolvajt keresi a rendőség. — Ruhacsomagot találtak a zárda kapujában A Miasszonyunk Női Kanonok Szerzetes- rend pécsi főnöknője egy 30 drb. között ruhaneműből álló csomagot küldött a rendőrségre. A csomagot még 1943-ban találták az iskola kapubejáratánál és először abban a hiszemben voltak, hogy valamelyik szülő vesztette el. A tanulók között többször is kihirdették az esetet, azonban, csak nem akadt gazdája az értékes csomagnak. A beszolgáltatott csomag felől érdeklődni lehet a rendőrség földszinti 36. szá KVill tinskon DUNBNTUl Kedd, .1" 14 február S MMMBBMBBWIBMWPMtfaMWi'Miii u. c t.-\t | Legkiválóbb magyar festőművészek alkotásait vásárolhatja meg a Mecsek- kép szál ősi Nii Mirály-II. 42. -- Győződjön meg mérsékelt áraimról MŰVÉSZET-ZENE VARGHA TIBOR HANGVERSENYE. A Pécsi Zenekedvelők Egyesületének február 14-iki harmadik bérleti hangversenyén Vargha Tibor hegedűvirtuóz lép fel. Bach A-moll hegedűversenyét és Paganini D-dúr hegedűversenyét, Chopin Mazurkáját, De Falla Spanyol táncát és Dolmányt Auralia Hungaricáját, Takács Jenő Lassú és friss című művét játsza. Szenttamási Horváth Mihály kíséri zongorán Vargha Tibort a február 14-iki hangversenyen. )- DALEST A NÉMET KULTURINTÉZETBEN Kedves ismerősöket üdvözölt a német intézet szombat esti hallgatósága Jorgensen Erik baritonistában és Dommel Werner zongoraművészben, kik múlt évi szereplésükkel magas fokú művészetről tettek tanúságot Jörgensen előkelő műsora ezúttal is kiváló zenei képzettséget és tökéletes éneikkultúrát igényelt, melyekkel bőségesen rendelkezik is. Kitűnő lélekzettechniikája főkép a Sapphor ódában adott alkalmat szép akciókra, de szívesen hallgattuk tolmácsolásában Schubert, Schumann, Brahms, Wolf, Trunk és Strauss többi szép dalait is, melyeknek előadását pompásan egészítette ki Dommes müncheni professzor simulékony és alkalmazkodó kísérete. Igényes közönségük meleg ünneplésben részesítette a rokonszenves művészeket. (K. K. O.) )- AZ EGYETEMI ÉNEKKAR február 8-án, kedden este 8 óraikor az egyetemi menza helyiségében énekpróbát tart. — Rosszul lett a vonaton. Kovács Károly drávasztárai pásztor Pécs felé utaztában rosszul lett a vonaton. A pécsi mentők a sebészeti klinikára szállították. Liwg ruhák szépek — NEMESACÉL — ÓCSKA -VASBÓ. A nyersanyaggazdálkodásban világszerte követett takarékkoskodás mindig új és új eljárásokat termel ki. A régen rozsda- halálra ítélt, szeméttelepekre került ócskavas ma a legértékesebb nyersanyagforrássá válik. Acélgyárak százaiban hatalmas kemencék dolgoznak éjjel-nappal, hogy acél-á alakítsák az ócskavasat. Ma-gasfrekvenciájú árammal csepfolyóssá alakítják a vasat és megfelelő ötvöző anyagok hozzáadása után egy-egy kemencéből egyszerre kétezerötszáz kilogramm nemesacél kerül ki. Ez a különleges eljárással készült nemesacél elvesztette a vas minden ridegségét — hajlékony, ellenállóképes ésa legkényesebb műszerek gyártására éppúgy alkalmas, mint a legtökéletesebb fegyverekhez. — Anyakönyvi hírek. Az anyakönyvi hivaalban ma a következő haláleseteket jelentették be: Fleischman Mihály házaló, szr. 85 éves, Néma Antalné sz. Madenszider Éva rtk. 71 éves, Kovács Margit rk. 41 éves, özv. Ratkó Zsigmondné sz. Háj Anna, rk. 82 éves, özv. Béres Istvánná sz. Palecskó Julianna rk. 65 éves, Kaszás Károly napszámos, rk. 76 éves, Foris Julianna ág. h. ev. 22 éves, Moldoványi János g. kát, 66 éves. — Házasságot kötöttek: dr. Halász Bálint Jenő Dezső Máv. főtiszt — Györgyi Ilv* Irén. KÖZGAZDASÁG eadiaMMliiEH 40 millió penod Mii Miért fOlpMiilllMlU Pécs, febr. 7. — A Magyar Vidéki Sajtótudósító jelenti Budapestről, hogy a gabona- és magkereskedő cégek az idén is nagyobb tárolási hiteleket kértek a pénzintézetektől, amelyek az elmúlt években is résztvettek ebben a célhitelakcióban. A tárolási hitel feltételei azonban az idén lényegesen megváltoztak, mert csak olyan hiteligényeket elégítettek ki, amelyeknél kétséget kizárólag kiderült, hogy a tárolások nem áruhalmozási célt szolgálnak, hanem elsősorban a készletek igazságos elosztását. A hiteligények szigorú felülbírálása ellenére nagy volt az érdeklődés. Az érdekelt kereskedőkből, pénzintézetekből, valamint a mezőgazdasági érdekeltség tagjaiból alakult hitelszétosztó bizottság befejezte munkáját, amely után 12 országos és 10 körzeti gabonakereskedő 40 millió pengős közcélú tárolási hitelben részesül. □ A SZEGELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN az elmúlt napokban az iparvállalatok megbeszélést tartottak. Ennek eredményeképpen a GyOSz most arról értesítette a tagvállalatokat, hogy a jövőben a szegellátásra vonatkozó anyagigénylési napot nem kell benyújtaniuk, hanem a megrendeléseket közvetlenül a nagy- és kiskereskedőkhöz kell eljuttatni, akik a megrendeléseket továbbítják a szeget előállító gyárakhoz, illetve a vaskeresküdők központi irodájához. □ AZ EURÓPAI MEZŐGAZDASÁGBAN nagyszabású kísérletek folynak a termelés fokozása érdekében. Az egyik dunántúli uradalomban igen szép eredményeket értek el egy új gazdasági kultúrnövénnyel, az olajtextilmályvával. Egy bolgár mérnök jó eredménnyel járó kísérletezést folytat a tejnek szójababból való előállítására, amelyből ugyan cukor hiányzik, de különben igen értékes és élvezetes tápszernek bizonyul Beható kísérletek folynak Németországban a szőlővidékeiken fűszeres csemegepaprika termesztésére is. Ugyancsak Németországban egyre szélesebb körben használják a szarvasmarhák etetésére a kalarádé leveleit, amelyek több tápértéket tartalmaznak, mint a takarmány- és cukorrépa levelei Szerbiában különleges füstölési és keverési eljárással sikerült a szójából igen ízletes kolbászféle terméket előállítani. Dániában új mesterséges édesítőszer előállításával kísérleteznek, amely sokkal édesebb a répacukornál és nincs semmi mellékíze. Ugyancsak takarmánypótlékot állítanak elő baromfiak számára, amelynek alapanyaga a tengeri csigából kerül ki, igen nagy a vitamintartalma és a tyúkok tojástermelő képességét í© feltűnően fokozza. wmmmmwwmmmmsmmmmm - MEGMÁSZTÁK A VILÁG MÁSODIK LEGMAGASABB HEGYÉT. A chilei Andokban fekszik a világ második legmagasabb hegycsúcsa, a 7039 méter magas Aconcagua. Néhány nappal ezelőtt három chilei hegymászónak, Fergadottinak, Boehmannak és Harschennek sikerült a hegycsúcsot megmászniuk. 1896 óta ez volt a tizenötödik hegymászó expedíció, amelyik a hegycsúcs megmászását maga elé tűzte. A mostani volt azonban az első Sincr-e vezető próbálkozás.