Dunántúl, 1944. március (34. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-01 / 49. szám
Szaréi, DUIÍ1TÓL PARKMOZI Sierdalél-jInleliBiásí. március 1-2-3 S Saván* Máris ..lavssii Ián« c. r«fényinek filmváltozata : Fő*í*r«pben : SomUy Arttu*, Sziurányi Éva, Nagy látván. Világhíred ó Előadások: 5» 7 drákói A filmet is bekapcsolták az iskolánkívüli népművelésbe Budapest, febr. 29 (MTI) — Színyei Merse Jenő vallás és közoktatásügyi miniszter bevezeti az iskolánkívüli népművelésnél a film felhasználását is. Folyamatban van minden iskolánkívüli népművelési bizottság hangos keskenyfilmgéppel való felszerelése és a közeljövőben már rendelkezésre állanak azok a megfelelő körültekintéssel kiválasztott és készített népművelési keskenyfilmek is, amelyek el fognak jutni az ország legkisebb helységeibe is. A kultuszminiszter rendeletére Budapesten most tartották meg az első vetítőgép kezelői tanfolyamot a népművelési titkárok és más népművelők számára, hogy a most kezdeményezett népművelési filmeket megfelelő szakértelemmel kezeljék mindenhol, a faluban és a gyártelepeken. Rekamiék jó szivénél kárpitozva Lakásberendeztt OPPE és KERDL Színház-tér 3. sz. Tol. 1773. 22 repülőgépet lőtt le a német tengeri erők légvédelme Berlin, febr. 29. (MTI) _ A német véderő főparancsnokság jelenti: Haditengerészetünk és hajóink légvédelmi tüzérsége Boulogne kikötője felett, a több, alacsonyan támadó ellen lőtt le. Svájc tiltakozik Zürich, febr. 29. (MTI) — Mint hivatalosan közlik, a londoni svájci követséget megbízták, továbbá mutasson rá annak szükségességére, hogy meg fogják akadályozni ilyen esetek megismétlődését, amelyek carinái hosszabb idő óta nem fürdulek ott URANIA Siertt tlintekig «■el.: 98-00. Bl’rtídS l-?-3. Csak 16 éven felülieknek ! Bsbav láZStt különleges témám filmdrámája. Falitát! Haláltánc Főszereplők: Goli Bea, Uray Tivadar, Lázár Mária, Parányi László, Makláry, Bilicsi. Világhíred«. tilőadások 1/?7 órakor HIRDETÉSÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 29—50 TELEFONSZÁMOT! APOLLO ,pl. 70-«ft. Szerdáttl-ktMIg. Március 1—71«. g R A N IA tat.. 48-00. Szamba! márt. 4. Kristian Söderbaum a „ut-ércén»" főszereplőjének romantikus szépségű új színes filmje: FORGÓSZÉL Mieodor Storm gyönyörű novellájának filmváltozata. A férfiszerepben: Páti áhngar Vari Raddati Tavaszi tánc, Bűbájos SzíneS rajzfilm különlegesség. Világhíradó. Az előadások kezdete: flaallobail hétköznap: 3, 5, 7, vasárnap d. e. 11, d. u. 3, 5, 7 órakor. Urániában szombaton : V-3. VsSv */s7 órakor. Sinclair angol légügyi miniszter: A német légierő visszaütőképessége messze áll attól, hogy lekicsinyeljük Az elmúlt évben több mint 2500 angol gép pusztult el Bombatámadás amet és francia helységek ellen Lisszabon, febr. 29. (MTI). Sinclair angol légügyi miniszter az alsóház keddi ülésén elhangzott beszédében többek között kijelentette, annak idejében felhívta a közönség figyelmét az újbóli boronatámadások lehetőségére. Az úgynevezett „villámtámadásokkal" nehéz "szembeszállni. Sinclair biztosította a házat, hogy a légvédelem egyre tökéletesedik Angliában. A továbbiakban az angol légügyi miniszter a következőket mondotta: — Ne higgjük, hogy a légierő, amelyet az ellenség országunk fölé küldött, a legnagyobb kötelék, amelyet küldhet. Az ellenség visszaütő képessége messze áll attól, hogy lekicsinyeljük. Számítottunk támadásokra és bármilyen formát öltsön vagy bármilyen hevességű legyen, szembeszállunk vele. A miniszter kijelentette, hogy a Nagybritanniából végrehajtott bombatámadások során több, mint 2500 repülőgép nem tért vissza az elmúlt évben. Ha általánosan minden repülőgép személyzetét 7 emberre becsüljük, ez csükséges repülőgép közül 2 négy- nem 18-®®° ember. motoros, 1 kettőmotoros bőm-jEz «*)“■*«« színe,ava elvesz(ázat lelőtt. Ezzel hadihajóink,1 tését jelenti, akik vagy megvalamint a kereskedelmi és ha- hamuk, vagy fogságba estek hitengerészet légvédelmi tüzér- Sinclair ezután jelensége február 21-től 29-ig összetette ,h®gy Németország most sem 22 ellenséges repülőgépet a légiháborúban oly nagy számú légvédelmi ágyút és fényszórót alkalmaz, amennyit eddig egyetlen hatalom sem és a német vadászok száma nagyobb, mint amennyit az angolok vetettek harcba az ellenség ellen Nagybritanniáért vívott csatában. Berlinből jelenti a MTI. Az Interjef értesülése szerint kedden a délelőtti órákban északamerikai bombázó kötelékek repültek be Németország északtiltakozzék amiatt, hogy a brit légierő február 26-ra víz- nyugati részén, a birodalom tézadó éjszaka súlyosan megéülete fölé sértette a svájci légiteret. s Ezideig még nem érkeztek részletek a támadásról és elhárításról, azt jelentik azonban, hogy az északnyugati és középnémet térség felett a berepülés idején zárt felhőtakaró feküdt, amely lehetetlen«« tett« kutatást a földre. Londonból jelenti a Bud. Tud.: A szövetséges légierők számos raja hétfőn északfranciaországi célpontok ellen intézett támadást. A támadás főként Pas de Calais térsége ellen irányult. Hat nehéz bombázó veszett el. Londoni Búd. Tud. jelentés szerint a római rádió hétfőn este közölte, hogy vasárnap 13 órakor angolszász repülők ismét bombázták Róma környékét. Zágrábból jelenti a MTI. Fiume városát három egymásután következő napon, csütörtökön, pénteken és szombaton amerikai bombavetők támadták. A bombák lakónegyedekre estek a város középső részén és tekintélyes anyagi kárt okoztak. Syttkeresen átalakítjk a kairói jugoszláv kormányt London, refer. 29. (Etter Tud.) — Az Exchange Telegraph diplomáciai munkatársa jelenti: Tekintettel arra, hogy a jugoszláv táborban a politikai válság újból kiéleződött, Péter jugoszláv király lemondott arról a szándékáról, hogy elhagyja Kairót. Ennek következtében feltételezhető, hogy belátható időn belül nem kerül sor a király londoni látogatására, amelyről az utóbbi időben annyi szó esett. Churchill beszéde jugoszláv körökben igen mély benyomást keltett. Biztosra veszik, hogy a kormány gyökeres átalakítása már nem várat sokáig magára. Mikolajczyk és környezete nem számít arra, hogy Sztálin elfogadja a lengyel ellenjavaslatokat Az Amerikában élő lengyelek tiltakoznak a szovjet követelések ellen . A washingtoni lengyel követ jelentéstételre Londonba érkezett Zürich, febr. 29. (MTI) — Londonból jelentik, hogy Ciechanowsky amerikai lengyel követ Londonba érkezett. Londoni útja a lengyel kormány felhívására történt, Mikolajczyk miniszterelnök korábban tervezett washingtoni látogatása helyett. Tekintettel a londoni lengyel kormány állandóan súlyosbodó helyzetére, Mikolajczyk útját bizonytalan időre elhalasztották. A lengyel kormány nagy súlyt helyez arra, hogy mennyiben számíthat az amerikai kormány támogatására ezért kérette Londonba washingtoni nagykövetét jelentéstétel céljából. Formaszerűen várják Moszkva válaszát a lengyel ellenjavaslatokra, amelyeket angol hivatalos helyről továbbítottak Moszkvába, de lengyel körökben nem igen számító___ _____ I___... _ _____1 .11 a lengyel javaslatokat. Zürichből jelenti a MTI. A Pai (lengyel hírügynökség) közli: Az Amerikában élő lengyelek egész sor összejövetelt rendeztek, hogy síkra szálljanak Lengyelország ügyéért. Swietlik, az amerikai lengyelek szövetségének elnöke tiltakozását jelentette be a Lengyelország ellen emelt orosz követelések ellen. A chicagói helyi szervezet elnöke hangoztatta, hogy az egész világnak érdekében áll, hogy Lengyelország ismét szabad legyen. Stockholmból jelenti a NTI. A Ny Dag jelentése szerint Berling lengyel tábornok egy moszkvai gyűlésen egyebek között ezt mondotta: Semmi közünk a londoni menekült kormányhoz, amelytől a leghatározottabban távol állunk. „A lengyel kérdés a régóta esedékes katasztrófához vezet” * Berlinből jelenti a NTI. A külföldi tájékoztató szolgálat írja: A legújabb moszkvai sakkhúzás, vagyis az úgynevezett Róla bizottság megalakítása Londonban a lengyel emigránsok körében kétségbeesést, az angolok körében pedig tanácstalanságot és részben beleegyezést váltott ki. A brit sajtó egy része már ismét támadja a lengyel emigráns kormányt és azt állítja, hogy a Chirchell-fék könt IMS javaslatot a lengyel emigráns kormány a Foreign Office előzetes megkérdezése nélkül utasította el. A lengyel kérdés a lengyel emigránsok véleménye szerint ezzel a régóta esedékes katasztrófához közeledik. A szovjet nyomás miatt a lengyel válság a legutóbbi 48 órában olyan fordulatot vett, amely kétségtelenné teszi, hogy a brit szavatosság gyakorlatilag erkéytelessé vált fMTR Anglia csak Lengyelország függetlenségét szavatolja, határait azonban nem Londonból jdenti a Bud. Tuds a Dziermik Polski című londoni lengyel lap diplomáciai munkatársa beszámol mérvadó lengyel ■ személyiségekkel folytatott megbeszélésekről. A lengyel diplomata a következő kijelentést tette: A jelenlegi brit politikát és álláspontot nem tartjuk véglegesnek, hanem csupán a napi politika taktikájának. A helyzet megváltozhatik és lehetséges, hogy meg fog változni. A levelező ezután illetékes lengyel helyekkel folytatott beszélgetései alapján megállapítja, hogy a londoni emigráns kormány azon az állásponton van, hogy egyetlen kormányról sem lehetne feltételezni, hogy hozzájárulna az állami terüle felének elszakításához. A lengyel kormány legfeljebb akkor adhatná hozzájárulását ilyen lépéshez, ha tudomást szerezhetne Lengyelország egész lakosságának véleményéről. A lengyel kormány továbbá úgy véli, hogy kész tényeken már nem lehetne változtatni, míg mindaddig, amíg a kérdés függőben marad, megvan a kedvező rendezés lehetősége. Az angol-lengyel egyezmény tekintetében pedig megállapítja, hogy az egyezményt február 25-én mindkét részről fel lehetett volna mondani, azonban egyetlen fél sem tett ilyen lépést, a lengyel kormány pedig gondosan kikerülte ennek a lehetőségnek említését is. A helyzet ezidőszerint az, hogy Anglia szavatolja ugyan Lengyelország függetlenségét, határait azonban Figyelem: APOLLÓBAN a Forgószél előadásai hétköznap: 3, 5, 7 órakor kezdődne! A finn országgyűlés megvitatta a helyzetet Helsinki, febr. 29. (Bud. Tud. ) A finn fővárosban tudatában vannak annak, hogy a politikai feszültség tetőpontjához közeledik, úgy látszik, hogy fontos döntések állanak küszöbön. A Linkovics miniszterelnökhöz közel álló Uusi Suomi külön is súlyt helyez arra, hogy feltétel nélküli megadást minden jel szerint nem követelnek. A lap azonban felhívja a figyelmet a Finnországiban lévő német csa-patok internálásának követelésére és azokra a következményekre, amelyek ebből adódhatnak. Helsinkiből jelenti a NTI. A finn országgyűlés kedden fél órás nyilvános ülés után fél 12 órakor zárt ülést tartott. Linkolates miniszterelnök felolvasta a kormány helyzetjelentését, majd megindult az általános vita, amelyet, délután folytatnak. A gyűlés lefolyásáról hivatalos közlemény kiadása várható-