Dunántúl, 1944. szeptember (34. évfolyam, 198-222. szám)

1944-09-22 / 215. szám

TURISZTIKA S Mecsek Egyesület körésül Az igénybevett Iáteáskúti Messe­dékház újra felszabadul A hely­reállítási munkák folyamatban van­nak. Egyelőre a meme­­dékházat igénybe venni,­­ tatarozás miatt, nem le­lhet. Új padok felállítá­ssa —­ az Üdülőszálló felé vezető úton — megkezdődött - Úgy ezeknek, mint a helyre­hozott pihenőknek védelmét a megértő közönség figyelmébe ajánlják Ugyancsak megkezdték a fészekoduk javítását is Itt ke­­rültn­k érdeklődésre, hogy Páldi Géza ny. MÁV felügyelő nevén lévő fészek­odút maga szerelte le és vitette el,­­ nem az egyesület bontatta le. A közelében lévő bá­nyász (kisvasút) etetőt, ismeretlen tettesek rongálták meg. A fényképészeti osztály a közel­jövőben egy fényképészeti túrát rendez, dr. Merényi Ferenc fényképészeti osztály elnökének vezetése mellett. Cél: az őszi Me­csek színeinek tanulmányozása és fényképezése. Itt közöljük, hogy az egyesületben, a szakosztály tag­jai részére, új fényképészeti szak­­könyvek betekinthetők Azok a tagok, akik az évköny részére szakcikk írását vállalták, vigyék azokat mielőbb be a főtit­kári hivatalba. Vasárnap, azaz 24-én az egye­sület túrát hirdet a Ja­kabhegyre, továbbá a Mélyvölgybe. Részletek a Dunántúl szombati számában. A túrákat a kiránduló osztály titká­ra, Angszter Imre szervezi. Az egyesület az őszi idényben hivatalos óráit minden kedden és pénteken 6—8 óra között tartja. Hivatalos helyisége Perczel utca 30. szám ala­tt van. Telefonszáma, mely a főtitkár nevén van, 24-22. — Az Engel-féle gőzfürdő zár­vatartása. Az alábbi sorok közzé­tételére kérettünk fel: A Dunántúl csütörtöki számában megjelent panaszos levéllel kapcsolatban saj­nálattal kell értesítenem a közön­séget ho­gy az Engel-féle gőzfür­­dőüzemet folyó hó 22-től kezdő­­dőleg sajnos nemcsak vásár- és ünnepnapokon hanem hétköznapo­kon is bizonytalan időre teljesen szüneteltetni kényszerülök. A mintegy 3 hónapra való tartalék­készletem felfűrészelése utolsó szálig befejezést nyert, ezzel kap­csolatban tehát a fűrészüzemmel szorosan összefüggő gőzfürdő üzemobetartása is lehetetlenné vált. A vasárnapi zárvatartásra csak annyit hogy a tapasztalatok sze­rint a légiriadó már 9 óra körül kezdetét szokta venni és délután 13—14 óráig tart el. A fürdő 7—12-ig volt nyitva tehát nemzet­­gazdasági szempontból is indokolt a zárvatartás a tüzelés és egyéb üzemanyag elpocsékolásának meg­akadályozása céljából. Fentiekből csak az tűnik ki, hogy a háború­ban rajtunk kívülálló okokból sok mindenről le kell mondanunk. A vállalatvezető. — Ellopta a pénzét a kocsira felkeretezett cigány. S­z­e n­t­e Gyula Cserdi gazda szekerén szé­nát szállított be Pécsre. Hazafelé menet Cserkút község határában egy 30 éves cigánykinézésű le­gény keretezett fel kocsijára. Ba­konya község határában Szente Gyula észrevette, hogy pénztár­cája hiányzik. Az ismeretlen ci­gányra gyanakodott, aki azonban leugrott kocsijáról és elszaladt. A csendőrség megállapította, hogy Balog Ferenc kisbicsérdi cigányte­lepi lakossal azonos. A pécsi ügyészség az ügyben megindította az eljárást. TŐZSDE Zürich, szept. 21. — Deviza­zárlat: Páris 6.?203 Lonc­­o 17.3000, Newyork 430. Brüsszel 89.25. Madrid 39.75, Amszterdam 229.3754, Berlin 172.55. Szófia 3.3706. Bukarest 2375. Terménytőzsde: Valecelen volt SPORT (.) játékvezető értekez­let A JT pécsi vezetősége hét­főn este hét órakor rendszeres já­tékvezetői értekezletet tart. (.) KIÁLLÍTÁSOK ügyében döntött a pécsi egyes bí­ró. A vasárnapi bajnoki mérkő­zések során a játékvezetők Kis Ferenc BLE, Lerpán István PETC, Farkas József PEAC játékosokat állította ki Az egyesbíró az elkö­vetett hibát a kiállítással megbün­­tetettnek tekintette, úgy, hogy a vasárnapi mérkőzéseken mindhár­man szerepelhetnek­­:) OKTÓBER ELSEJÉN KEZ­DŐDIK A KERÜLETI IFI BAJ­NOKSÁG A kerületi ifjúsági baj­nokság mérkőzéseit a szövetség pécsi vezetősége kisorsolta. Októ­ber elsején a DVAC a PSE ellen, a PBTC az MSE ellen játszik. A következő vasárnapon az MSE— DVAC és a ZsSE- PBTC találko­zóra kerül sor. Október 15-én a PBTC—DVAC és a ZsSE—PSE bajnoki mérkőzést bonyolítják le. Október 22-én, illetve 29-én az alábbi mérkőzéseket játszák le: DVAC—ZsSE, PSE—MSE, PSE— PETC, MSE—ZsSE. Az ifjúsági bajnokságot előreláthatólag a DVAC ifi nyeri meg. (:) JÁTÉKVEZETŐKÜLDÉS a vasárnapi EB és alosztály bajnoki mérkőzésekre: DVSE—ZsSE Hor­váth, M­TE—KRTC Darázsi, PVSK—BSE Szkupa, MTE— PEAC Ress J., MSE—PLE Katles, PVSK—SzAk­­ályi, M­TE— GyMÁV Törökmezei, BTK-NSE Grimvald, PCSE—DVAC Pazau­­rek, KTSE—ZMNTE Megyer, PBTC—NSE Temesi, SzZMSE— DVAC Szarka, VLE—PTSE Kie­fer, PBTC—PSE Lőcsei, NSLE— ZMNTE Németh Gy. Partjelzők: PVSK—BSE Juhász, Tamasits, BTC-NSE Dallos, Békesi, MSE - PSE Jelenszky. R­Á­D­I­O SZOMBAT szept. 23 Budapest­­. 6: A Vöröskereszt bajtársi szolgálata. 6.25: Ébresztő. Torna. 6.45: Reggeli zene. 7: Hí­rek. Közlemények. 8: Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 8.30: A Rádiózenekar műsorából 10: Hírek. 10.10: Ballet - zene. 11: A Rendőrzenekart ve­zényli Bánfalvi Miklós. Közremű­ködik Falvai Mihály (ének) — 11.40: Szülők iskolája. Réhelyi­­ Oszkár beszél a szereplő gyer­­­­mekről 12: Harangszó Fohász. Himnusz Utána: Dalok szárnyán.­­ Közben 12.40: Hírek. 13.25: Időjel­­­­zés. 13.30: Honvédeink üzennek. —­­ 14: Azúrkék égbolt alatt. 14.30: Hí­­­­rek. 14.45: Mindenből mindenki­nek. 16: Kriza János vadrózsái — Faragó József néprajzi előadása. 16.25: Lapham: Japán zongoraver­­­­seny (zongora: Claude Lapham). 16.45: Időjelzés, hírek. 16.55 Schu­bert—Dohnányi: Moment musica­ I le. (Az operaházi zenekart vezény­­e­­i Rajter Lajos.) 17.25: Az első­­ légiól a La Manche csatorna felett. ,­­— Morlin Adorján előadása. —’ I 17.40: Zenés részletek a rádió ’ színpadán bemutatott operettekből. ( I 18.40: Külügyi tájékoztató — ! 18.50: Német hallgatóinknak — ! 19.25: Hangképek innen-onnan. —­­ ! 19.50: Wagner: A nürnbergi mes-­­ i terdalnok — előjáték (Szimfoni­kus zenekar.) 20: Hírek 20.20: Munka után édes a pihenés End­­rődy Béla verseit Vaszary Piri mondja el Közreműködik Keéry Panni, László Magda Udvardy Tibor és a Rádiózenekart Fridi­­Frigyes vezényli Rendező A. Ba­­­­logh Pál. 22: Hírek, lóverseny­eredmények. 22.10: Hírek német nyelven. 22.20: Ki mit szeret? — 23.45: Hírek. — Budapest II 17— 17.30: Hírek német, román, szlo­vák, ruszin és horv­át nyelven. — 17.30 18: A földművelésügyi mi­nisztérium mezőgazdasági félórája. ­ Baja és Pörböly között át­szállással bonylítják le a személy­­forgalmat. Az államvasutak igaz­gatóságának értesítése szerint Baja és Pörböly között a személyfor­galmat átszállással, kompon bo­nyolítják le. A teherárú forgalom egyetőas­ssanem. mmaiinn. „ Wn­ 14, 1944. aeeptensbee­ti. Használja ki a jó időt ! Járjon szandálba a cipőt spórolja. Divatos szandálokban nagy választék. Petrovitsnál Irgalmasok-M. T­. özv. Ács Istvánná szül Bor Julianna, mint az elhunyt­nak mélyen sújtott hitvese, úgy a saját, mint az alulírottak nevében fájdalommal tudatják, hogy a jó férj, édesapa, nagyapa, dédapa és kedves rokon id. Ács István magán so folyó hó 20-án, hajnali 4 órakor hosszú szenvedés után, életének 80-ik évében elhunyt. Szeretett halottunkat folyó hó 22-én, pénteken d­r. 3 órakor fogjuk a köztemető ravatalozó termében a reformá­tus egyház szertartása szerint el­búcsúztatni és utána nyugvó helyére kisérni Pécs-Mecsekszabolcs, 1944 szeptember 21-én Uram! Legyen meg a Te akaratod. Ács István Ács Imre, Ádám Imréné szül. Ács Teréz gyermekei Ács Istvánná szül. Jakovich Katalin, Ács Imréné szül. Varga Julianna menyei. Ádám Imre veje, Kriszt Ja­­kabné szül Ács Etelka, Ács Irénke, ifj .Ács Imre, Ifj. Ádám Imre unokái Kriszt Jakab unoka veje, Kriszt Erika déd­unoka és a széleskörű rokonság. Belvárosi Tem Vállalat Pécs, Irgalmas-u­­­sz, Tel.: 37-97 Köszönetnyilvánítás Mindazok, akik forrón sze­retett nővérem Der­tik Hana elhunytéval a temetésen és gyászmisén megjelentek, szentmisét mondattak, írás­ban, élőszóval vagy más módon igyekeztek nagy bá­natomban vigasztalást nyúj­tani, fogadják őszinte, mély köszönetévi nyilvánítását. Dertik Paula ZONGORA rézágyak, tizedesmér­eg, sezlon, d­i­v­á­n­y, ovális ebédlőasztal, székek­e­ndok. Alsómakár­­utca 12/1 szám Akác kivágás: bognár szerfa, szőlőkaró, ke­rítés-oszlop, bunker építési anyag cél a’ra beszerezhető Horváth István fakereskedésében. Raktár: Nagyállomási fatelepen Irodai Boltívköz 2. Tel: 17­75 t­eljes komplett, hatszemé­tes ezüst evők észlel lókkal együtt eladód­om: 9075. sz. alatt a kiadóban. Kismrendű 1940—41—42 — 43 év termésű 11—­2%-os Ó-bort vennék 3—­30 bl ig. Mintát literes üvegben kérem. Mintát fizetem. Pécs, Szigeti­ út 56. sz. Az Egyesült Hengermalom, Szederkény, ICGÉGS mielőbb belépésre egy gépészt, Rioíít’segíttet is egy malommunk­ást. Kérvény mellékletnek mindig fotókópiát Azonnal is készül! Gépíró­­iroda, Deák­ utca 2. Joghallgató lakásért asiruálást vállalna Megkeres­seket 9067. számra a kiadóba kér. Tononcot fGlVGSZ Csukás Zoltán bádogos és szerelő­ cég, Perczel-utca 1­­. TAB társulati polgári iskolá a keres polgári, középiskolai tanárt (nőt) Pályázhatnak nyugdíjas tan­erők is. Havi fizetés 600 pengő. Keveset beamett tavaszi kabát levehető kapucnival eladó. ’ Cím: Perczel­ utca 2. I. em­., 4. ajtó. Eladó egy eternit kémény és bontásból származó néhány darab faragott párnafa Cím Kaposvárba. 2.­Eladó két és fél hát. bold tengeri szár Érdeklődni lehet Keszűi­nt Mária-lak (lövölde mellett). Olvalok arany, ezüst. Borostyán­os fém ékszerek, dísztárgyak nagy választékban Fu­tász-nát Irga­lmasok­ utca 6. szám Villanyárammal működő asztal­ és lati SZIKKHuti órák kaphatók mu ezus vere és csere Telefőn 34-0, 1 kereskedésepedet felveszek azonnali belépésre S­óth Géza­űszerüzlet Zsolnay Vilmos­ utca 13. Kőművesek és női napszámosok felvétetnek a hadapródisko­lai építkezésnél. Jelentkezés a portásnál. Magaslati­ uton vagy annak környékén vennék kisebb családi házat kerttel vagy ugyanezen kör­nyéken házhelyet. Cím: 7522. szám alatt, a kiadóban. Csinosan Mron utcai szob­a fürdőszoba használattal Petrezse­­lyem-u. 47,1. alatt október 1-re kiadó. HIRDESSEN S DUNflNTÜLBfiN Eladó férfi ruhák, férfi és női átmeneti kabát, női díszmagyar karcsú alak­ra Apáca-u. 7., II. e. 23. a. Mészárszékbe való , hús légszekrény jó állapotban eladó. Árpád-u­. 34. Eladó 1 hálóbútor, külön 2 ágy, 2 szekrény, asztal, székek, 1 konyhabútor, 4 dumna, 6 párna tol­last fürdőkád,edények Reggel 10­12-ig, d.u 3­ 6-ig. Csokonai utca 30 szám Kihordófiút fél napra fölVGSZGk. Perczel­ utca 34. Cukrász. Szép, adómént­es családi ház fele részben eladó 3 szoba, elő és fürdőszoba, veranda, nagy alagsor­ral, szép kert gyümölcsössel az egész lakásba október 1-én be­költözhető. Nagyon olcsó árért 38.000 P-ért eladja: Kun Ing. iroda Jókai-tér 11. TeL: 10-83. TO.E1.09 SZERKESZTŐ: LOTTER ERNŐ HELYETTES SZERKESZTŐK­ SZABÓ GÉZA ÉS KOCSIS 11*11 A DUNÁNTÚL PÉCSI EGYETEMI KÖNYVKIADÓ ÉS NYOMDA Rt. KIADÁSA ÉS NYOMÁSA PÉCS. PERCZEX-D.­­ KIADÁSÉRT ÉS NYOMDÁÉRT TO­RTO» MÉSZÁROS JÓZSEF IGN­ORTÓ

Next