Dunántúli Napló, 1949. december (6. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-11 / 288. szám

8 NAPLÓ Megszüntetik a felesleges túlórákat a kereskedelmi vállalatoknál F­eeskedehnl­y#Tha­ta fáinkban és hí­va­telinkban még mindig elég gyakori a túlóráztat­ás. Ez — mint a legtöbb esetben kiderül — túlnyomórészt a munka rossz megszervezésének a kö­vetkezménye. A Szovjetunióban a szakszervezeteik keményen megtámad­­ják azt a vállalatot, amely önkényesen meghosszabbítja az alkalmazottak mun­kaidejét, mert ezt az eljárást teljes joggal törvényellenesnek és államele­­nesnek­ tekintik, amely me­gcsorbítja a dolgozók jogait. Nálunk is rendelet védi már a keres­kedelmi dolgozókat az ingyenes ■túl­óráztatástól, amit sok helyen a havi túlórakeret figyelembevétele nélkül folytatnak. A havi túlórakeretet ezen­túl a vállalatoknak hirdetőtáblán, kell közzétennü­ök, hogy minden dolgozó tudja, mennyi túlórát engedélyeztek arra a hónapra. Mimién vállalatvezető, aki saját rossz munkájának elképtezé­­sére dolgozói rohammunkáját akarja igénybe venni, vét a dolgozók és a nép államának érdekei ellen,­­ ezért szigo­rú bün­te­tést érdemel. Ahol az új értelmiség készül AZ ÖTÉVES TERV NAGY FELADATAIRA A „Sassvári Barim” népi «Esteérett­­ekb a kollégium minden ablaka vilá­gos. Villanyfény szűrődik kir minden térerőből. Késő délután van,­­ ez itt tanulási időpont. Amikor a portán az ügyeletes kollégista megtudja, hogy újságírók vagyunk, készsége­sen útbaigazít bennünket, persze megfelelő igazíltatás után. Először az Intézet gazdasági ügy­intézőjét keressük fel. Ő az egyet­len, áld nem diák. Kő Kálmánné részletesen tájékoztat bennünket. — Fehér eszbátor ágyaink van­nak. — mondja Kő Kálmánná — saját ágyneműnk. Az itt lakó száz­tíz kollégista — a Dunántúl tíz kü­lönböző pontjáról jöttek össze — mindent megkap az intézettől. A mosástól az írószerekig mindent ingyen adunk nekik. Könyvtárunk, zongorázik van. Köiben nyegérHejrih Dergzely Imre elvtárs, az intézet titkára. Kü­lönben orvosszakos, azelőtt nyom­dász volt — Mit várnak a kolégisták az öt­éves tervtől? — vetjük fel azonnal az első kérdésünket — Úgy érezzük, hogy mi már alig kaphatunk, többet — mutat körül Gergely elvtárs. — Elvtársak, mit kaptunk eddig, mutassuk meg? Körülnézünk, akkor látjuk, hogy f­örénk gyűlt közben pár diák. — Olyan jövő áll előttünk, ami­lyenre számítani sem mertünk, — kezdi Kovács József elvtárs, aki mérnöknek készül. Dombóvári fiú. Kőművessegéd volt, apja fűtőházi munkás. — Ú­j országot építettek nekünk, különbet sokkal különbet mint Amilyenben éltünk. Tanulásra van alkalmunk, ellátnak, tanítanak bennünket havi ösztöndíjakat ka­punk. Mit mondjak még? — Tudatában vagyunk, hogy mi­lyen feladatok várnak ránk. Osz­­tál­yhű értelmiség akarunk lenni. És az itteni körülményeik óriási segít­­ségimkm vannak ebben — szól köz­be lelkesen Albert Attila , volt vil­lanyszerelő, most mérnök­jelölt — Mindenünk megvan itt * kosztunk is kitűnő! — sem csőd a­­m a trim­it visryá­gent, 1­ 1. — vág közbe Kovács József — mint mindenre. Diák vezet itt, adminisztrációt és konyhát egy­aránt Önkormányzatunk van. Az adaton kívül és a gazdasági vere­­n kívül magunk töltünk be min­den tisztséget. Aztán meglátogatjuk a tanulószo­bákat a hálókat, a társalgót végig- Sétálunk a folyosókon. Mindenütt tisztaság és fegyelem. Belépünk az égjül szobába. Hárman ülnek a hosszú asztal körül. Egyikük előtt a legfrissebb Szabad Nép fekszik ki­nyitva. A lap egyik bolgár vonat­kozású cikkét értékelik ki éppen. Útközben tovább beszélgetünk kísé­rőinkkel. Megtudjuk, hogy kará­csonyra kilátásba helyezték a­z ille­tékes helyről, hogy ruhát és cipőt kapnak a rászórónk. Szabadidejük­ben énekelnek, dekorációkat készí­tenek , tanulnak igen sokat. A szo­bák egymást versenyre hívták ki, ki készít szebb Sztálin-dekoráció­kat. Most éppen Sztálin elvtárs éle­tét tanulmányozzák különben. Ideo­lógiai és tanulmányi verseny folyik azonkívül a kollégisták között. A társalgót k­érünk. Modern, vi­lágos, hajlított karosszékek vannak benne, kerek asztalok. Egy diák ül benn csak,­m egyik asztalnál terrort éppen. Jegyzeteket készít, a görög irodalom összefoglalóját Selmeczy Mihálynak hívják, e­ta mérnök­­halgató. Bányász volt Dorogon. Későbbem érkezett a Roll­ert­­n írtba, a utána kell pótolnia az anyagot A többiek igen sokat se­gítenek neki, mint mondja. Úgy érzi magát Ht, mint otthon, néha még jobban. Mikor ismét az irodába érünk, közük velünk. — Jövőre valószínű, hogy még egy emeletet húznak fel. Ez már az öt­éves terv keretén belül valósul meg. Hamarosan rádiót kapunk, ping­pong fölszerelést és több apróságot, azért ha nem is hiányzik komolyab­ban, jó les®, ha megtesz. Még valami eszébe jut Gergely elvtársnak. •­­ A Fürdő­ utcai általános iskola szülői munkaközössége elvállalta a szülői otthontól távolabb levő kollé­gisták „testápolását”. • Ez a gyakor­latban annyit jelent, hogy minden család kiválasztott magának egy diá­kot, aki eztán szob­a idejében „haza­jár” a családhoz, akik ugyanúgy ke­zelik, mintha édesgyermekük lenne. Azt hisszük, nem kell több adat a „Ságvári Endre” kollégium életéből és lakóiról. Ahogy a diákok mon­dották nekünk ottjártunkban: „ne­héz lesz elszakadni innét”. —k—1— JlevéL /ott JUösztzoábéL Egy Szovjetunióba került pécsi diák, Acs Károly, írt közve­ k­nhan­­gri'levelet édesanyjának, Acs Ká­­rolynának, a Hamerli Kesztyűgyár párttitkárának. Egyszerű szavakkal írja le­ élményeit és egymásután ug­ráló gondolatai arra mutatnak, hogy még mindig nem tud szabadulni at­tól a lenyűgöző érzéstől, amely min­denkit eltölt, aki először kerül Mosz­kvába, a szocializmus fővárosába. „Szerencsésen megérkeztünk a fő­városba, Moszkvába, már pénteken délelőtt 10 órakor — írja. — Akkor trofleybuszba ültettek bennünket, s az elvitt Moszkva legkisebb diákszál­lójába, amelyben 1.000 diák lakik." Eztdán leírja, hogy városnézőbe ment társaival. Elragadtatva ír a főváros gyönyörű épületeiről, első­sorban a földalatti állom­ásairól. Más­nap meglátogatták a Lenín-mauzo- Icumot. A Vörös-téren hosszú sor volt nnk, mikor megérkeztünk. Végre ott voltunk a mauzóleum előtt és csak akkor ocsúdtam fel, hogy öt perc múlva látom Lenin elvtársat." — Egyszerű szavakkal írja, de megra­gadó lelkesedéssel. — „Egy Isis szo­ba közepén ott feküdt Lenin elv­társ. Olyan volt, mintha aludt vol­na. Azután már teljesen más ember­n­ek éreztük magunkat." Végignézték a Lepin miszmimet is. Szinte újra lezajlott, szemük előtt a stolsevik j­árt. A története. N­ivén be­számol erről is Ars Károly. Majd ki­tér arra is, hogyan élnek itt ,Mosz­kvában a szovjet emberek. „Ha fel akarunk szállni valamilyen közlekedési eszközre, akkor a meg­állónál sorbaállunnk, akkor is, ha esők ketten vagyunk. Kiabálni, hangos­kodni itt nem szokás. Akárhol utazol is, neked kell odamenni jegyet vál­tani, nem­ pedig a kalauz, vagy ahogy itt nevezzük, konduktor megy hoz­zád. Itt, ahol ideiglenesen­­ tartóz­kodunk, nagyon rendes futbalpálya van az­ épületben, törhetetlen üveg­ablakokkal. Képzeld csek el Anya, ez az épület tizenötször nagyobb a vérsi Városházánál, pedig ez csak a legkisebb. Most épül a­­100 méter magas Lenin Egyetem, titel­­nek te­tején 100 méter magas Lenin szobor áll majd. Nekem például még az is furcsa volt, hogy ha esett a hó, ak­­kor azonnal megjelent a hókotró­­autó és m­iris megtisztította az utcát a­ hótól A levél méltóké­pen mutatta az egyszerű pécsi diák ámulatát és lel­kesedését, amikor álmai városába, a szocializmus utolérhetetlen szépségű világvárossá nőtt, Moszkvába érke­zett. Az egyszerű szavak mindennél többet mondanak. Diákjaink ebben a csodás városbim, Lenin elvtárs meg­­látogatása után törhetetlen al­arat­­tal, kommunista módon fogatok ta­nuláshoz, hogy hazatérve, itt is meg­valósíthassák mindazt, amit ott lát­tak. KARÁCSONYRA korcsolya és sí felszerelést a SPORTSSEH N. V.-re! PÉCS, KOSSUTH LAJOS-ÚT 4 SZÁM Pártélet PÁRTNAPOK 12-19-IG TERJEDŐ HÉTEN Kedden délután 4 órakor Zsolnay­­gyár: Radó István; (4) Bőrgyár: Ha­vas József; (5) Dohánygyár: Tálos László; (5) Magasépítő: Kovács László; l'/s .3) Kokszma: D. Kovács József; (5) Sörgyár: C­i­.madia József; (5) Sopiana: Katona József; (4) Fém- és Lakatosánigyár: Pálkuti Antal; (2) Norma L: Ilié, József; (2) Norma II.: John József; (4) Hamerli: Szabó Bé­la; (1/­ 4) Szikra Nyomda: Hold Jenő; (1) Közüzem: Kás­on József; (4) Köz­lekedés: Gábor Sándor; (4) AVESZ: Vére­ Gyula; (6) Délsajt: Ple­kó Kál­mán; (7) Egyetem: Bárdos Gusztáv. Kedden délután­­ 4 órakor OTP Vértes Ferencné; (3) Üdülő: Gellér Brúnó; (6) Népbolt: Nagy László; (6) Pó­la: Gy­enge Károly; (5) Téglagyár: Gyenis József; (4) Erdőigazgatóság: Mészáros Ferenc; (6) Rendőrkapitány- t­ájé: Mihály Gyula; (6) Városháza: Krancz Pál; (6) Pénzügyigazg.: Oroz­­dics József; (4) Igazságü­gy: Sim­or Pál; (6) Húsipari: Kovács László (Kokszmít); (4) Megyeháza: Vértes Ferenc; (4) Nádor: Pálfai Gusztáv; (Vs 5) Mestrits: Ivánovic, János. Kedden reggel */­ 8 órakor Tűz­oltók: Nágyi ,Frigyes; délután 6 óra­kor AVO: Lantos Tibor; (V­­3) Ag­raria: Péterfia Lajos; (4) Türr-malom: István József;­­(1) Belváros: Klébers­­berg Ödön; (6) Budai L: Kántor Jenő; (b) Budai Js.: Sári Sándor; (6) Gyár­­váró­: dr. Huszár István; (6) Szigeti: Bakán József; (6) Siklósi: dr. Wolf Ferenc; (6) Kertváros: Luki Istvánná. A b.invardikén ös-zevont párt­napot tartunk. F­écsbány­atelep: 6 óra­kor: Neák Livia. Mecsekszabolcs 6 órakor: Lendvai József. Vasas 6 óra­­kor: Köhler Lilla*. Újhegy: I­uzás Fe­renc. A bányavidéken a pártnapokat a Kultúrházba v Urltik. Felkérik a/. előadó elvtársikat, hogy a sillabusz átvétele végett hét­főn jelentkezzenek ez agitációs osz­tályon. ___­ ... . .. ...... .. . - FELHÍVÁSI Vm TOCHMRTSt ff * DECEMBER 11. VASÁRNAP ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: ..Remény" gyógyraeH Ar, Irgalmasok­­utca 22. T: 23-70. „Kis Szent Teréz” gyógys­íerk­k­, Áradt Vérsta­nuk­ ú­ja i/a- T: 18-34. „Kossuth" gyógyszer­tár, Kossuth Lajos­ utca 50, t : 32-74. HÉTFŐTŐL: Szent György, Kossuth­­Lajos u. 28., Szent Mór, Bajcsy-As. u. 33., Szűz Mária, Doktor S. u. 1.— NÉVNAPOK: R.­­kat.: Damazusz, prot.: Árpád. — IDŐJÁRÁS: Nyuga­ton mérsékelt, időnként élénk észak­nyugati, é­sza­ki, keleten délkeleti, déli szél. Sok­felé újabb eső, nyugaton és a hegyeken havas eső, havazás. A hő­mérséklet nyugat felől csökken. Felhívjuk kedves előfizetőink és hirdetőink figyelmét arra, hogy — a munka folyamatosságának birtok­sása érdekében — a jövőben d. n. 2 óráig tartunk hivatalos és pénztári órákat, szombaton déli. 12 óráig veszünk fel hirdetéseket. Kiadóhivatal. — Kinevezés. Nemeofalvi Amfc­ia a tankertiért föig­azggitósán­, aM­ierflje a fö'ipazgia'öságon kezelői, Sofronyai Jó­zsef a Finnme­tr­cai iskola vol, akészt­­je pedig irodavezetői minőségben nyert beatolást a Fői­gaz­ga­tóságon. — Baranyában háromszáz helyen h­allga­ljá­k ki *Kilesz a Szülők Iskolájá­nak exadzissorozatuk. Előalá­ntják a szociálista és kleofágiai nevelést, hogy együ­ttt kuzdlh­assamik­­gyermekeikkel. — Megkezdődött az idei szovjet jégk­orong bajnoki verseny. A bajnoki címért 12 csapat küzd. A mult évben a bajnoki címet a Vörös Hadsereg házának együttese szerezte meg. — Zászlóavatás a pedagógiai fhi. gimnáziumban. A pécsi városháza dol­gozói a pedagógiai f­iúgimn­­áz­u­m ta­nulóifjúsági részébe és a KISOSZ a pedagógiai piacléiriu­m­ma­l kapcsolatos gya­korló Ls­.dia u­.lörül részére egy­­egy dijazásatót adományoz. A két fő-/érv ezzel is emelni óhajtja Sztálin elvtáb­a 70. születésnepű ünnepképét. Lázasan készül erre az ünn­e­pségre a pedagógsiai főlgimnázium ifjúsága, ne­­vbölcsiülete és szülői munkaközössége . A pécsi Fiome­ntini állami álta­lános fiú- és leányis­­kola Szülői Mun­­kaközös­ége ma délután 5 órai kez­dettel műsoros délutánt rendez a Nagy Lajos g­imnázimn dísztermében. Műsoron: Bartók, Chopin, Alex Pod­row művek Közreműködik a Vasuta, Ze­nekar és a Vasutas Táncegyüttes. A műsor után nagy babavásár. Büffé. — Eljegyvés. Hobner Etelks és Laj­tai Gyula jegyesek. (Minden külön ér­tesítés helyett). (1407) (x) —• A Horizont könyv- és zenemű­­terjesztő vállalat ez évben több mint 0000 szovjet hanglemezt hozott for­galomba. — Üresedésben lev® kizárólagos doh­ánykisárudák betöltése. A pécsi pénzügyigazgatásig a Pécsen. Mo. bácsi országa: 29/31 arám, vaternin! Kazonczy ut.ca 3 szám alatt, továbbá Komlón 91 házszám alat m­egürese­­b'c'1 dohány,kie,ánxtákra pályázatot hir­det. Pályá'7.i‘1 ha áridő 8 txvp. A ké­­sőbb érkezett ikonehrteket nem vesz­­iek figyelembe. Rész­b­en felvilágo­­sl'lá­st­ az ille ékes pénzügyőri szak­­osztályok nyújtanak. — A lapáncsai áPaTinaa flülskol,* eztVor­­mor:d köszönő e* a lapáeresn: MNDSZ-tvek, amelynek tagjai ozorele*. i'sompiggai ícip'iéik meg az, iskola ír­­­ültőről, és az ovódálsoka* Mikulás estélyén. — Az adóhivatal felhívja az ingatlan tulajdonosok.v, h­ogy az év­közlévi be­­á lo bárminő adtitárgy és müvelé«­, ág vá­ltozásai­kát december hó 31-ig az adóhivatalnál I. ev­. 45. szám alat­ t )». jelezjenj kö­zlesek. ' — Ifj. Lászlócki György paksi la­kos Paks területére érvényes ipar­­igazolvánnyal rendelkezik, Nagydorog községben mintegy 200 méter mázsa burgonyát vásárolt fel. Ezzel a tetté­vel ifj. Lászlócki György kihágást követett el, amiért az illetékes ható­ság ellene az eljárást megindította.­­ Reményi Miklós budafoki gép­kocsivezető gépkocsijával az ócs­enyi szőlőhegy alatt vezető országúton el­ütötte az elötte kerékp­rton haladó Cz­igler József őcsényi síkort, aki a hely­z­­en rövid szenvedés után meghalt. A vizsgái­­g a tanúk kihall­­gatása után megállapította, hogy Czig­­ler József haláláért a gépkocsivezetőt gondatlanság nem terh­eli. A szeren­­csétlenséget az idézte elő, hogy Czig­­ler József az országidén ide oda karikázott és amikor az­ autó tülkö­lését meghallotta, ijedtében a mel­­lék útra akart kitérni és éppen az autó elé hajlott _____._______ — OroszsryeM tanfolyren e StnViJv.­irtcni Lili. általános felkvórában. A Mir­kár-utcai árai ár, orv tekeri a Szülői Mnn­­teleönösiség» orortznyravi LmfoVaszail mdfioht a s­zin.ok részér­v. A tanfolya­nt h­árs­­rtagy az érdeklődés. Jegvkeze­­ke­ m­éft elfogad a tairfolyam vezető­­sék­je. A tanfolyam­­teljesen díjtalan. — Orvostudományi előadás. A Pé­csi Kifryériem Tudományos Eörjeszte­i­­nek orvosi Szakosztálya és az Orvon- Egészségfikryi Szarkezervezet Pécs-ha­­ramyaii csopordjarvi­k halomranyov szak­­osztá­lya december­ 12-én. h­itfőn este 6 órakor a Selxésze'f Királtra lan’mite­­lneri .fairéja Vili. tudományos ülésk'-1. Bám­utat­ás: Deák B. A Jouiso géni'alják ki vajak cyisláit. Előadás: Sáftötné, dr. Wiesenberry Wanda és Huszár Asval dr. Arda’lolk a leoras­z férfsik. mazghv fejdicét'jéhez. — A DEFOSZ pécsi eh­erroxete de­cember 18-án, léeső mránnap 9 Anni kendőbe.! tar­tja meg a havi aayjcyfilés, melyre kéri a tusiak pontos nnrpjol©­nését. — Az Idei JKOcmfüsker tárnáké m*vt szaloncukrot vásároltak « doljtozók, mint tavaly. — Hirtelen halát Konkoly Jóxsmt 48 éves kövágósxelőai faloo* «rfvbé­­nul&s következtében hirtelsn megy h­alt. Az államügyészség • temetési engedélyt megadta­— Árdrágítás bfintetf* mteS asojp. indult a bűnvádi el jó rá* Falus Ká­roly pécsi borkereskedő ellen, mert a bőrt a megengedettnél magasabb áron hozta forgalomba. — A magyor bíróság WBrkt A merryvi hírtvág I.K­nócz József nagynyé­­rádi földművest tiltott fegyverrejtespir­lés vétségéért egyhónapi fogházbünte­­tésra ítélte. Az ítélet jof^xes. Beek­­marline Jenő péca( lakost • *»*gW k­krósóp imacAnokfrathaim-sCáe vétsége és csalán szüntettének kísérleta miatt joflerösen hathónapi börtönbüntetéss­« ítérte. — Sikkanfá* MtoMU «Ml naf­irodutt a battrá^ «ljárás Keneaztna Zoltán magyarszéki kőmöverynezise ellen. Nagy l­nadelettel folyik a mélyszántó* Uf vM&rOi Jakmté** * mÜT-szántás deetmaben 84 eredményéről számolm* be. A hét m­egyn ötén, amely már végzett • «»Synzán­téa­sai, • többiek sorrend­* a. követk­ező: Békés IXV, Baranya »5.5, Győr »5, Pest 9X Ahant 01 cxá»fék. A meneghajtók Sza­bók­a­nieffy* 84, BAca-Bodrog 80 éa a legutolsó Szolnok anugy 74A azáza­­lékkaL Az egyéni gezdaságok vilaony­­agos nbnnnutfaa mögött legtöbbnél ott találjuk a kuLákok ásottását, az»­­hotálását, amely elle» fel kell venni a finrrot. Jts atarfoM Mcintus: Ixn­i­nfS­­ndok ArdiwW# héfőn tautia 6 órr­kor a dr. Dokkor Sándor ktúbn+lázban 1«n. PoojOb mee- Jekmóo* áériink. Ofd­aMtaf Osztíly, A BeMfrosI Ahputimet hl rakta és rréprosvriő ér'riker’.6­.ot. tart 12-én. hé­­­fön eerie S órak­or. A tárgy fertos’sn- 2ára való cekmtettal ponton m»*(rjete­­néflrt kér a rezek­őség. OPTIKAI, FINOMMECHANIKA ÉS FOTÓCIKKEKET ÉRTÉKESÍTŐ­­­V. most megnyílt FIÓKÜZLETE Pécs, Kossuth L.­Ú13. Az OTI fszemüveg vények beváltó helye. Fotóanyagok be választókban!

Next