Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-18 / 113. szám

4 Az üzemi és területi kultúrversenyek megyei döntője Nagy szeretettel fogadták dolgozóink a bemutatkozó bányászénekkarokat A kultúrverseny közönségének ko­moly élményt jelentettek énekkaraink előadásai. A kórusok gondosan meg­választott műsorral léptek fel és tisz­­ta, csengő hangon, messzezengően tol­mácsolták legszebb népdalainkat, moz­galmi énekeinket és a baráti népek dalait A dalosok ajkán éppen olyan szépen, művészi finomsággal csendül­tek fel felszabadult életünk szépségek­ről a munka dicsőségéről, a békéről szóló dalok, mint amilyen szépen da­lolták népdalfeldolgozásainkat vagy a felszabadító szovjet nép dalait A komlói 45 tagú vegyeskar különösen nagy sikert aratott. A komlóiak Kanter Bányászdala után kuruc dalokat énekeltek. Az énekkar Cserháti Gyula Májusi kantáta című művével zárta műsorát. Dübörgő taps­­tal fogadták az összegyűlt dolgozók a komlóiak dalait, akik valóban nagy és nehéz feladatot oldottak meg ak­­kor, mikor szerencsés kézzel nyúltak haladó hagyományainkhoz. Cserháti karnagy is nehéz feladatot vállalt magára, mikor vállalta a kórus és az azt kísérő zenekar hangszerelését is. A követelmények nagyok voltak, az énekkar mégis kiemelkedő teljesít­ményt nyújtott és megérdemelten nyerte el a Megyei Pártbizottság ér­tékes ajándékát, 50 darab könyvet. Művészi élményt jelentett a Pécsi Porcellángyár kórusának műsora. A Porcellángyár énekkara —, mely a komlói bányász kultúrotthon énekkarával együtt holt­­versenyben érdemelte ki az első he­lyezést, __ olyan színvonalú előadás­­sal mutatkozott be mely dicséretére válna a legjobb fővárosi kórusoknak is. Két baranyai csángó népdal, sze­gedvidéki dalok és baráti szomszéda­ink dalai szerepeltek a műsorban. Ezeken felül fáradtságot nem ismerve, megtanulták a dalosok Soszt­akovics Dal az erdőről című művét és Antal György karnagy segítségével művészi formában tolmácsolták az oratórium egy részletét, Horváth Mihály zene­szerző Béke kantáta című műve is megérdemelten aratott sikert. A Por­celángyár énekesei lelkes, jó, munká­jukért, a gyönyörű Előadásért a SZOT selyem­zászlóját kapták jutalmul. Hatalmas lelkesedéssel fogadta a kultúrverseny közönsége a pécsbányatelepi férfikórust.­ ­A bányászénekkar tagjai fehér ing­ben, apró égő bányászlámpákkal lép­tek a színre és műsoruk­ színvonala sem maradt el megjelenésük szépsé­ge, hatásossága mögött. Mozgalmi da­lok mellett népdalaink legszebbjeit szólaltatta meg a bányászénekkar, amely a férfikórusok között az első helyezést érdemelte ki. A kultúrverseny megyei döntőjét mindvégig szépszámú közönség gyö­nyörködte vérrig. A munkáskultúrház nagyterme állandóan zsúfolva volt és a délutáni órákban még a folyosóra is szorultak ki nézők. Az egyes mű­­sorszámok gördülékenyek voltak és nem voltak már az előadások között olyan hosszú, kitöltetlen hézagok, melyek a városi döntőt vontatóké­n tették. A rendezésért elismerést érde­mel a megyei tanács népművelési osz­tálya, azonban nagyobb gondot kel­lett­ volna fordítaniok a terem díszí­tésére, dekorálására is. A dekorációk, feliratok nagyrészt elmúlt rendezvé­­nyek emlékét hirdették, egyik felirat sem foglalkozott a kultúrával. Legkö­zelebb meg kell találni annak is a módját, hogy a megyei tanács népmű­­velési osztályának osztályvezetője és művészeti előadója ús megtekintse a kultúrversenyt és ne csak külső ren­dezői szerepet töltsenek be, mint ahogy ez most történt A tapasztaltakat összegezve az üze­mi és területi kultúrcsoportok nagy fejlődésről tettek tanúbizonyságot a megyei döntőn és az ott szerzett ér­tékes tapasztalatok, nem utolsó sor­ban a bírálóbizottság kritikája hozzá segíti majd kul­túrosainkat hogy mun­­icájukat még jobbá, eredményesebbé tegyék, hogy kul­túrmunkájukkal fo­kozottabban segítsék a szocializmus építésének, a béke védelmének nagy ügyét. Garami László Sí-Vásárolj az Állami Koltyz­t­erjesztő Vállalat könyvesbolt­jaiban,földmivesszövetkezetek­bein.Népboltokban és az üzem­i könyvpropagandistáknál... • Jelentkezzünk május 25-ig szakérettségi tanfolyamra A szakérettségire való jelentkezés határidejét a vallás- és közoktatás­­ügyi minisztérium május 25-ig meg­hosszabbította. A rendelkezésre álló időt ki kell használniuk üzemi dolgo­zóinknak, akik a szakérettségi tanfo­lyamon keresztül eljuthatnak főisko­láinkra, egyetemeinkre és tanulmánya­ik befejeztével, mint a szocializmus építésének szellemi irányítói — mér­nökök, tanárok, közgazdasági, mező­­gazdasági és jogi szakemberek — tér­hetnek vissza üzemeikbe, munkahe­lyeikre. A szakérettségi tanfolyamra való je­lentkezést pártolniok, segíteniök kell üzemi pártszervezeteinknek is. Sok­kal több jelentkezőt várunk például a MESZHART bányaművektől, a Pécsi Porcellángyártól, a komlói bányákból és ezeken a helyeken a pártszerveze­tek vegyék fel elsősorban a harcot a beiskolázás sikeréért, úgy, mint ahogy azt a Magasépítési Vállalat pártszer­vezete teszi. A szakérettségis tanfolyamra való jelentkezés a jelentkező dolgozó, az üzem, az állam és pártunk közös ér­deke. Ezt bizonyítja Vaszili Pál szak­érettségis hallgató hozzánk érkezett levele is: „A mi munkánk a tanulás, a tudo­mány várának bevétele. A tanulás, a tudomány elsajátítása gyermekkori vágyam teljesülését jelenti. Én csak hat elemit végeztem, to­vább nem tanulhattam anyagi okok miatt. A Horthy-idők nyomorúságos falusi életét éltem. A felszabadulás után nagyüzemi munkás lettem. Itt megismerkedtem a szervezett munká­sok életével és Pártunk politikájával. Itt értettem meg, hogy minden becsü­letes embernek az a feladata, hogy minél hasznosabbá tegye magát a tár­sadalom számára. Ennek tudatában je­lentkeztem nős ember létemre a szak­­érettségis tanfolyamra. Pártunk, népi demokráciánk min­den lehetőséget megadott tanulásunk­hoz. Ösztöndíj, családi segély, tan­szerellátás, kollégium segítenek ben­nünket és a legjobb pedagógusok fog­lalkoznak velünk. A kollégiumi élet is nagy hatással van ránk. A közösségben megismertük a kollektív munka felsőbbrendűségét, megtanultuk egymást becsülni. Feladataink nagyok. Minden időt felhasználunk tanulásra, eredményeink növelésére. Az én tanulmányi átla­gom kezdetben 4 volt, most 4.5, 4.6. Ez azt jelenti, ha kellő szorgalommal, nagy fegyelemmel és felelősségérzet­tel tanulunk, mi, kevés előképzettsé­gű munkás- és parasztfiatalok a tanu­lás terén is megálljuk a helyünket. A szocializmus építéséért valameny­­nyien felelősek vagyunk, tehát min­den munkás- és parasztfiatalnak köte­lessége a tanulás. Mi, szakérettségis hallgatók az év végén bátran akarjuk jelenteni Pártunknak és Rákosi elv­társnak, hogy jó munkát végeztünk. Vaszili Pál szakérettségis hallgató.“ HÍREK PÉNTEK, MÁJUS 18. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK! 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertár, Széchenyi-t­ér 5. Telefon: 29-81. 10/12. sz. („őrangyal“) gyógyszertár, Kossuth L-u. 81. Tel.: 23-94. 10/12. sz. („Isteni gondviselés“) gyógyszertár Doktor L-u. 47. Telefon:­­ 13-53.­­ NÉVNAP: Erik. — IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás péntek e,alig. Válto­zóan felhős idő, több helyen zápor­­esővel, esetleg zivatarral. Élénkebb szél, gyenge talajment­i fagy lehet, főképpen az ország északi részén. A nappali­ felmelegedés kissé, fokozódik. TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: Nagy Jenő­ u. 36. szám alatti szo­ciális irodában pénteken délután 5—7 óráig Vass Mihály és Táncsik Lajos, a Budai I. pártszervezet helyiségében 6—8 óráig Jankó Mária és Fiszter Gyuláné, a kertvárosi iskolában pedig Tumor Béláné tanácstagok fogadóórát tartanak.­­ A városi tanács kereskedelmi osz­tálya felhívja a dolgozók figyelmét ar­ra, hogy aki a húsvásárlási utalványt lóhúsra, illetve lóhúsból készített tölte­lékárura kívánja beváltani, annak a részére a lómészárszékek az utalvány­­szelvényekre egyébként jró rendes fej­adag helyett 50 százalékkal felemelt hú­smennyiséget­, illetve töltelékárut tartoznak kiszolgálni. g­ KOSSUTH 13-ig Muzsika szárnyán ! Előadások: 5, 7, és 9 órakor SPETŐFI 30, a Hatalmas magyarul beszélő szovjet színes film Távol Moszkvától Előadások: fél 5, fél 7, fél 9 FÁKLYA * 20-ig ALUMINIUM. VORONYESI VADASKERT. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA. Előadások hétköznap 6 és fél 8, és vasárnap fél 5, 6 és fél 8 órakor ! NAPLÓ HATÁRMENTI JÁRÁSOKBAN ÉS KÖZSÉGEKBEN TÖMEGPROPAGAN­DA ELŐADÁST TARTUNK MEGYEI ELŐADÓVAL. ELŐADÁS CÍME: „HOGYAN ADTA EL TITO JUGO­SZLÁVIÁT AZ AMERIKAI IMPERIA­LISTÁKNAK“ MAGYARBOLY: május 18-án, este 8 órakor, Ilek­ József elvtárs, KATÓI,Y: május 19-én, este 8 órakor, Papp Já­nos elvtárs. DRAvaSZTARA: május 19-én, este 8 órakor, Hell József elv­­társ. VERSEND: május 19-én, este 8 órakor, Szekeres László elvtárs. Párthírek Felső- és középkáderképző tanfolya­mok, konferencia és tankörvezetői és hallgatói, megyei, városi, járási párt­­vezetőségi tagok, tömegszervezeti funkcionáriusok, propagandisták, nép­nevelők figyelmébe. Május 18-án, pén­teken este 6 órakor előadást tartunk Pártoktatók Háza nagytermében, John Mahop elvtárs, az Angol Kommunista Párt londoni párttitkára előadása alapján. Előadó: Czárt Kierenc elv­társ. s zínház A Tartuffe csaknem teljes egészében kettős szereposztásban kerül színre, május hó 2­1­101 június 1-ig. A színé­szek ez alkalommal művészi munka­­versenyre hívják ki egymást. SZÍNHÁZI MŰSOR: Pénteken, 18-án este fél 8 órakor: TOSCA. Szombaton, 19-én este fél 8 órakor: TOSCA. — Házasság: Martos Ferenc és Weintraut Teréz szombaton, folyó hó 1e1-én délután 6 órakor tartják eskü­vőjüket Véménden. (Minden külön ér­tesités helyett). (x) — Halálozás: Csertő (Stanitz) József f. hó 16-án 62 éves korában elhunyt. Temetése 18-án, pénteken ,4 órakor lesz a Központi temető ravatalozójá­ból. (x) Petrovics István v. városi zeneiskolai tanár, kántor, karnagy, f. hó 18-án este elhunyt. Temetése 19-én, szombaton d. c. fél 11 órakor lesz a temető kápolná­jából. — Gyászoló rokonság. x — Szentkirályi Mária elhunyt. Te­metése pénteken délután fél 4 órakor lesz a Központi temető ravatalozójá­ból. (x) VÁROSI SPORTAKTÍVA-ÉRTEKEZLET A városi TSH ma, pénteken délután 11 órakor a SZOT székházában fontos aktíva, értekezletet tart, amelyre az összes pécsi egyesületi vezetőt, szakosztályvezetőt, vala­mint a városi társadalom szakszövetségek vezetőit meghívja. A meszesi építkezés dolgozói a „Hatszáz új lakás“ helyszíni előadását kérik Kedves Elvtársak! Mi, a meszesi építkezés dolgozói azzal a kéréssel fordulunk a Dunántúli Napló szerkesz­tőségéhez, hogy támogasson bennünket abban, hogy itt helyben megnézhes­sük a Hatszáz új lakás című színda­rabot. Erre megfelelő helyiséget is tudunk biztosítani. Különösen kérjük ezt azért, hogy a darabból megismerhessük azokat a feladatokat, melyek a felemelt ötéves tervünkben reánk, építőmunkásokra várnak, hogy a harcunkat az ellenség ellen sikeresebben vívhassuk meg. A meszesi építkezés dolgozóinak ne­vében: Katlcs András párttitkár A meszesi dolgozók kérését szívesen tolmácsoljuk a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói és igazgatósága felé azzal a reménnyel, hogy a kérés meghallgatás­ra talál Javítsák meg munkájukat az asztalitenisz társadalmi szövetségek A sportkedvezők előtt ismeretes az a fejlődés, amelyen az asztalitenisz-sport fel­szabadulásunk óta keresztülment. A hábo­­rú előtti évekhez viszonyítva ezt a sokak által kedvelt sportágat űzők száma megsok­szorozódott, az asztalitenisz valóban tömeg­sport lett, amellett minőségi vonalon már évek óta ismét az élcsoporthoz tartozunk világviszonylatban. Megyei viszonylatban is kétségkívül jók az eredmények és nemcsak Pécsett fejlődött országos vidéki viszony­latban számottevővé ez a sportág, hanem, ha lasabban is a vártnál, de a megyében is látjuk a fejlődés jeleit és a nagyobb versenyeken már találkozunk a vidék ver­senyzőivel is. A városi üzemek és vállalatok dolgozói körében az érdeklődés épp olyan nagy, mint a falvak parasztfiataljai körében és nem­­csak minden kisüzemnél, hanem a legtöbb baranyai faluban is megtaláljuk már a ,,ping-pong“-asztalt a kultúrtermekben. Vi­szont ha arra gondolunk, hogy két-három évvel ezelőtt pécsiek nyerték az országos ifjúsági bajnokságot, az akkor táplált nagy reményekhez viszonyítva meg kel állapí­tanunk, hogy a fejlődésben megálltunk. És miután mindannyian azt szeretnénk, hogy minden vonalon ismét előrejussunk, igyek­szünk a hibák kórokozóit megtalálni. Az első és egyik fő hiba, hogy nincs meg az összhang a megyei és városi társa­dalmi szövetségek között. A vezetők egy ré­sze egymás ellen intrikál, a városi szövet­ség a megyeitől „önállósította“ magát és egyikük sem tart szoros kapcsolatot a TSV- vel, így azu­tán egyikü­k sem végez jó mun­kát. Így fordult azután elő többek között, hogy a városi TSE elnöke a megyei bajnok­ságban résztvevő Tipográfiának engedélyt adott az egyik női versenyző, Mozsgyi szerepeltetésére akkor, amikor erről a me­gyei szövetség nem is tudott. A klubsovi­­nizmus is felütötte a fejét és ez különösen a szövetségi vezetők munkáját gátolja, hi­szen legtöbbjük nem tud felülemelkedni az egyesületi érdekeken. A hiányosságok más területen is meg­találhatók. Kevés a szakképzett játékvezető, így például a legutóbbi Szombathelyi—Pécs mérkőzésen nem működött közre egy hiva­talos játékvezető sem. A TSE tervbe vette a játékvezetői tanfolyam tartását, sajnos a központi anyagot az­ OTSB állítólag a nyá­ri hónapokra jelezte annak ellenére, hogy az országos szakszövetség már régen elké­szítette és beadta azt. Megfelelő­ tanfolya­mok hiányában Antal és Gyulain­­kívül nincs szakképzett edző sem, nin­cs, aki a fiatalokkal foglalkozna. Sajnos az élver­senyzők sem sokat tanulnak egymástól, egyrészt mert legtöbbjük védekező játékos, másrészt mert a legtöbbjük az utóbbi­­fél­évben elhanyagolta a rendszeres edzést. Ik­inek hatását a legutóbbi versenyeken lát­­tuk. "Vezetőink nem eléggé előrelátók, nem nyilisak, sok a rendezési hiba a versenyek­nél, így a vasárnapi Szombathely—Pécs verseny előtt tíz perccel mentek el asztalért és majdnem, hogy azt mondták a vendégek­nek: Ha akartok játszani, hozzátok el a másik asztalt. Az is ide tartozik, hogy tel­jesen helytelen volt egy ilyen városok- svazzi mérkőzésre 3—4 forintos belépődíja­kat szedni, amikor nemzetközi versenyeken, vagy országos bajnokságokon ennyi a jegyek ára. Sokan labda­hiányról is beszélnek, pe­dig inkább helytelen elosztásról lehetne szó. Amíg például Pécsett közel 70 csapat nem tud edzéseket tartani labdák hiánya miatt, addig Marcaliban 4000, a szekszárdi Népboltokban 600 labda hevert elad­atlanul és a Munkaerőtartalék egymaga 2300 lab­dát központjától. Öt megyei TSB-nek kellene a helyes elosztás érdekében sürgős lépéseket tenni! Végezetül a megfelelő utánpótlás hiányát kell felemlíteni, mint a pillanatnyi vissza­esés egyik okát. Pécs három éven keresz­tül adott országos ifjúsági bajnokcsapatot, d­e sajnos azok és a nyomukba feltörekvő fiatalok egy része egyáltalán nem fejlődött tovább, mások eltűntek, elkallódtak, így a meglévő élversenyzők és az ifjúsági gárda között a tudás terén hatalmas űr tátong. Röviden ezeket a hiányosságokat kell a megyei asztalitenisz-vezetőknek megszüntet­ni. A legsürgősebben üljön össze a megyei és a városi szakszövetség, a TSB irányí­tásával vegyék napirendre ezeket a hibá­kat, ha kell váltsák le a nem odavaló ve­zetőket, de minden körülmények között igyekezzenek odahatni, hogy Baranya ismét elfogglalhas­sa eddigi eredményei alapján megillető helyét. NB II. NYUGATI CSOPORTJA 1. Pécsi Lokomotív 119 4­ 2 32:10 18 2. Tatab. Bányász 117 6 2 28:12 16 3. Nagyk. SzikraM 4 5 6 18:10 13 4. Dinamó 114 5 9 20:16 13­­3. Pécsi BDSE 115 3 3 17:13 13 6. Nagyk. Lokomotív 116___5 19:26 12 7. Pápa 113 3 5 19:17 11 8. Ta­tab. Építők 113 5 3 11:12 11 9. Csillaghegy 115 4 4 19:19 10 10. Komló 114 2 5­­17:19 10 11. Sopron 113 2 6 17:268 12. Pécsbányatelep 113 2 6 15:228 13. Győri V. Meteor 11 1­ 4 6 12:226 H. Szombathely 112 18 18:335 VASÁRNAP DÉLELŐTT HÁZTÖMB­KÖRÜLI VERSENYT RENDEZ A MOTOR­­SZÖVETSÉG A megyei társadalmi motorosszövetség a TSB mellett működő ,szakszövetségek egyik legélénkebb­ munkát kifejtő szövetsége. Az agilis munkát már eddig is néhány jól megrendezett verseny igazolja. Itt volt a megyei 73 kilométeres terepvers­eny, a 200 kilométeres túraverseny, valamint a Pécsi Dózsa salakpálya és mecseki gyorsasági ver­senye. A pécsi motorosok egy szigetvári hírverő vezén­yen is résztvettek és ennek eredménye a legutóbbi Dózsa versenyen is látszott, amikor alg néhány hétre a hír­verőverseny után, az első szigetvári moto­ros is megjelent a rajtnál. A meg­yei szö­vetig a terep- és túra­versenyek utáán most vasárnap rendezi meg a megyei gyorsasági versenyt legjobb motorosaink­­résztvételével. A szövetség úgy döntött, hogy az eredetileg a Mtésekre tervezett versenyt- bent a város­ban rendezi meg a közönség kényelme ér­dekében. A verseny útvonala a Rákóczi-út, Bajcsy Zs.-út, Ipar-utca és az­ Alsómalom* utca által határolt háztömb körül lesz. A versenyt, amelyen a legjobb 40 pécsi és megyei motoros indul, teljesen díjmentesen nézheti végig a közönség. MEGKEZDŐDNEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TORNÁSZBAJNOKSÁGOK Várkői Ferenc testnevelő-tanár, a tom­isz­­oa­logatott tagja és a megyei TSB r­ég ápri­lis hónapban megküldte a baranyai általá­nos iskolák részére a tornászbajnokságok tapaszta­latai alapján összeállított könnyen elsajátítható gyakorlatokhoz rajzos magyará­zatokat főztek, hogy az mindenki részére könnyen érthető legyen. Azóta szorgalma­san forgatták a megy általános iskoláiban a füzetet és tanulgatták a gyakor­latokat Az eső nagyobbszabású ver­senyt vasárnap rendezik meg. A legna­gyobb érdeklődés Pécsv áradon tapasztal­ható, ahol a beérkezett nevezések száma eléri a kétszázat. Pécsett 12 általános iskola legjobbjai indulnak a versenyen, d­e meg­rendezik azokat néhány járási székhelyen is, így elsősorban Mohácson, Sellyén, Szi­getváron és Siklóson. Ez­ a kezdemén­yesen országos viszonylatban is teljesen egyedü­i- Ab­S éss csak a megfelelő szakoktatók hiánya akadályozza meg azt, hogy a ba­ranyai iskolák ezrei vegyenek részt ebben pompás tömegsportversenyben. ­ A pécs I­llárfel­gyelők Szakszerve­zete felhívja a háztulajdonosok, bérlők és albérlők figyelmét a 41.156/1047. N. M. sz. rendeletére, mely a kapukulcsot úgy szabályozza, hogy kapukulcsot a bérlőnek a házfelügyelő a háztulajdo­nos hozzájárulásával és felelősségével a közbiztonsági és közrendészeti sza­bályok f­igyelembevétellével adhat. A kapukulcs megváltásként a rendelet­­ben m­egsillapított kapunyitó­­­díj egy­­hónapra átszámított összegét kell fi­zetni, havonta 9 forintot ’»É S IS * A vasárnapi BDSE—Komló mér­kőzésre szakszervezeti jegyek elővé­telben 2,50 forintos árban az Állami Áruházban kaphatók. WC-öblítőt, fehéret veszek. Perczel­ utca 33. az. Klein. 631. MOSLÉK BEGY­ŰJTÉSRE alkalmas tartályo­­kat, hordókat keresünk megvételre, 25 li­teren belül bármely méretben. Pécsi Ser­­téshizlaló Vállalat. 2936. ORVOSTANHALLGATÓK részére szeptem­ber­­ elsőjétől bútorozott szobákat keresünk Orvostudományi Egyetem Tanulmányi Osz­tárva, Rákóczi-út 80. 2937. A MOSLÉKKAL rendelkező étkeztető üzemeket­­— amennyiben eddig magánfelek­nek szállítottak felhívjuk, hogy vonat­kozó rendelet értelmében napi moslék­­mennyiségüket azonnal jelentsék be a Pécsi Sertéshizlaló Vállalatnak Pécs, Lyceum­­istea 1. sz.. alá. Tel.: 18­64. 2053. ÜVEGES pultok, vitrinig állványok, tük­reik, gyilányburák, s íróasztal, egyéb külön­féle üzletberendezések eladók. Kossuth­ u 17. sz., női divat üzletben. 620 ALI­AMI. VÁLLALAT keres nagyobb száraz raktárhelyiséget bérbe. (.Tra a kiadóhivatal­ban. SZŐI­ŐOLTVÁNTOKAT azonnali rendelésre fillérekért kaphat Kiss silótelepről. Aba­­sár 163, EVOLUT könyvelőképzőt Rákóczi-út 6° I. 4. Telefon: 28-37. Könyvelői oktatás, új délelőtti és esti csoportban 1951 számlake­ret szerint. CS91. HASZNÁLJ rádiókat vész, elad és javít. Horgas rádiós. Teréz-u. 1. Telefon: 26-83. GTOCTWALKOTÓK, fűzők, melltartók szakszerűen és olcsón készülnek. Hetényi*­né, József-utca 11. II. em. 6. 625. TRATSZEKRANT, könyvszekrény, könyv­­állvány, zongoraszék eladó. Városház-uton 2. T. 5. 652. ELVESZTETTEM egy láncot lakattal. A megtaláló jutalom ellenében adja­m a címem­re. Csernus, Fiume­um 39. 657. ELADÓ egy naprvterjedelmű, keményfa íróasztal jutányos áron. Érdeklődni lehet: DISZ Baranyamegyei Bizottságon. Molotov­ utca 45. sz. alatt. 645. BÚTOROZOTT szobát keres Biró közve­títő, Kossuth­ tér 1. Telefon: 11­06. 632. PORSZÍVÓGÉP /Siemens» és 2 drb 8 hó­napos süldő eladó, Szemklinika. 649. 2 DARAB fotel ovális asztal, «rub’nd, réz­­éjjeliszekrény, z­ ár­aszint, Inninszék, s­al m­azsák (töltve) és?.fe«ldem­. utazókosír, kat­­onaláda, rézagy. Alkott­ány­ utra 8. sz. DUNINT^TI NAPLÓ a Magyar Dofguzók Pártja Baranyamegyei Parthtzoffsm­nnak lapja. Felelős szerkesztő fi Á I P | I Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és* kiadóhivatal’ Pécs Pinczel* utca 2 - Telefon 15.32­0* 11 42. • M­N B. Égyszemlaszilin 936.585 Előfizetés! díj: havi ff.— forint Périrt Szikra nyomda. Telefon- 20-27 Pée» Munkácsy Mihál­yuira 10 •»_ A nyomdáért felel: G4&DOS!­IOZSRP.

Next