Dunántúli Napló, 1957. július (14. évfolyam, 154-178. szám)

1957-07-17 / 166. szám

4 Hírek a PVSK-ból A PVSK labdarúgó-szakosztálya megkezdte edzéseit Czibulka Mi­hály edző vezetésével. Az edzése­ket az első és második csapat tagjai teljes számban látogatják. Az elmúlt héten délelőtt és dél­után is foglalkozott a játékosok­kal Czibulka edző.* A PVSK első barátságos mérkő­zését most vasárnap Komlón játssza. A következő vasárnap Pé­csett mérkőzik a két csapat. * Új edzőt kapott a PVSK máso­dik csapata. Szabó László, a vas­utasok régi neves játékosa vette át a csapat edzéseinek irányítá­sát. Az ifik edzéseit pedig Páldi János vezeti nagy körültekintés­sel.* A megyei ifjúsági labdarúgó vá­logatottban sikerrel mutatkoztak be a PVSK fiataljai, Vajda mel­lett Köves, Vincze Kardos is jó játékot nyújtott az eddigi mérkő­zéseken­. Ha a fiatalok formája állandósul, rájuk is­­ számíthat Czibulka edző. U­riguay nem került be a labdarúgó VB 16-os mezőnyébe Pél-Amerikában megszületett az 1858. évi VB első, valóban nagy meglepetése. A VB-selejtező XII. csoportjában Paraguay és Uruguay eddig Columbia ellen játszotta le 2—2 selejtező mérkőzését, s vasár­nap Assuncionban, tehát Para­­guayban került sor az első Pa­raguay—Uruguay találkozóra. Pa­raguay győzelmére a korábbi mér­kőzések eredményei alapján szá­míthattunk, de arra nem, hogy Paraguay 5:0 arányban győz. A félidő eredménye 1:0. volt. A visszavágó július 28-án Montevi­­deoban lesz, de annak eredménye már nem lényeges. Paraguay már behozhatatlan előnnyel vezet. (Pa­raguay ugyanis mindkét mérkőzé­sét megnyerte Columbia ellen. — Uruguay viszont az egyik mérkő­zésen csak döntetlent ért el.) — A XII. csoportban most ez a helyzet: 1. Paraguay 3 3-------11:2 3 2. Uruguay 3 1 1 1 2:6 3 3. Columbia 1 — 1 3 3:8­1 SPORT HOGY IS VOLT CSAK? Megjegyzések a hét vége sporteseményeiről Szépen mutatkozott be Pécsett a Baranya megyei ifjúsági labda­rúgó válogatott. Nem is az ered­mény, hanem a játék volt az, ami a szépszámú közönséget kelleme­sen lepte meg. Nem egy ízben csattant fel a taps egy-egy szép lövés vagy akció láttán. A fiatalok akkor sem zökkentek ki a játék­ból, amikor Tolna megye kétszer is vezetett. Az ellenfél nem kész­tette komoly erőpróbára csapatun­kat, de azért észre kellett venni a fiatal tehetségeket, Vajdát, Kövest, Szűcsöt és társait, akik nemsokára erősségei lehetnek egyesületük­nek és a megye labdarúgásának. Reméljük, fiataljaink továbbra is sikeresen szerepelnek és a két győzelem után ismét jó eredmé­nyeket érnek el. A pécsi közönség pedig a múlt csütörtöki játék után igen elismerőleg nyilatkozott a két hét alatt összehozott csapat játé­káról és azt hisszük, hogy ameny­­nyiben még lehetne a két hátra­lévő mérkőzésből Pécsre hozni egyet, úgy nagy közönségre lehet­ne számítani.­ Indulók tekintetében igen gyen­gén sikerültek a megyei atlétikai bajnokságok. A férfi számokban is alig egy-két Induló akadt, a nőknél pedig mindössze egyetlen versenyző, Lukácsáé vett részt a versenyen. A megyebajnokság ilyen megrendezésének nincs sok értelme. Sokkal helyesebb volna, ha kerületi bajnokságokat írnának ki, mert akkor sokkal színvonala-­­ sabb és érdekesebb versenyek alakulnának ki. Jó lenne, ha ezzel a gondolattal a Magyar Atlétikai Szövetség is foglalkozna. A leg­jobbak ugyanis mind egy-két kivé­telével elindultak. Az időjárás nem igen kedvezett a versenynek. Bágyadtan mozogtak a versenyzők a párás, meleg időben. Többen , közülük azonban így is jó ered-­­­ményt értek el. Lippay ezúttal ' nemcsak 400, hanem 110 gáton is "­ igazolta válogatott formáját. Az­­ újra versenyző Solymossyt 100-on­­ és 200-on ugyan legyőzte Fogarasi, igazi távján azonban, a 400 méte­res síkfutásban most is legyőzte a­­ fiatalokat. Sokan Lukácstól újabb , megyei csúcseredményt, vártak. ’ Edzés eredményei legalább is erre­­ engedtek következtetni. A megyei ■ csúcs ugyan nem sikerült, de Lu-­­­kács mozgásán látszott, hogy még­­■ az idén túl fogja dobni a 70 mé- ■ tért. A rendezés nem volt a leg­­­­jobb. Takarékossági okokból a Megyei Sportfelügyelőség nem sze- ' Teltetett fel hangosbeszélőt. Enél­kül pedig jó versenyt rendezni igen nehéz. Nem beszélve arról,­­ hogy a kevés induló miatt a ver- * senyszámok nem töltötték ki a műsort, ezért sokszor nem volt­­ látnivaló a pályán. * A Ganz—Pécsi Fáklya NB II-es férfi teniszmérkőzésen nem várt izgalmas játék alakult ki. A hat egyest a pestiek nyerték. Az izga­lom tulajdonképpen akkor kezdő­dött, amikor a Laczkó, Gyimóthy páros után a Nékám, Molnár is legyőzte ellenfelét. Ha a Hirth, Káplán pár is győz, döntetlen le­het az eredmény. A döntő jelen­tőségű mérkőzésen az első játsz­mát a pestiek nyerték, a másodi­kat viszont a pécsiek. A Fáklya­páros a harmadik játszmában is jól kezdett és már 4:3-ra és 4:6-ra vezetett. Hirth azonban ekkor le­sérült és így a pestiek nyerték a mérkőzést. A PEAC női csapata komoly tekintélyt vívott ki magá­nak Budapesten eddigi eredmé­nyeivel. Felfigyeltek a pécsi csapat eredményeire a fővárosban is és nem véletlenül tartják a szakem­berek a csoport egyik legerősebb együttesének. Tamássy, Bajtayné, Salamonná, Ambrusné mellett leg­utóbb Wéberné fiatalos lelkesedés­sel mindkét mérkőzését meg­nyerte. Vasárnap a legnehezebb mérkőzésüket vívják a PEAC női­ teniszezői az eddig ugyancsak ve-­é rétién Győri ETO-val játszanak. * Az atlétika és teniszversenyen kívül nem volt más sportesemény a hét végén Pécsett. Bizony, a szurkolók már alig várják a baj­nokság megindulását. Hiába, a va­sárnaphoz már hozzátartoznak a labdarúgómérkőzések, s azok nél­kül még a pihenés sem esik jól. Ezért fogadták örömmel a szurko­lók a hírt: vasárnap nemzetközi mérkőzést játszik a Pécs-Baranya, méghozzá itthon. . Fiuk a vörös salakon jutott ez vagy A PVSK sport­­cipőben. Legtöbbjük általános isko­­telepének vörös“­lás. A legkisebbek pedig éppen­­salakos futópá, hogy magasabbak a salak szélén lyáján kisfiúk­ra­ felállított gátaknál, ják szorgalmasan őki a pécsi futógárda jövő nagy­­a köröket. Fel- jai, akikkel remélhetőleg még szerelésük Ms sokszor találkozunk a vörös sala­­tornanadrág, egy­ kon. Mesterük Solymosi Egon, a kettőn atlétatri- PVSK sokszoros válogatott vágtá­k, egypárnak rója. Ő fedezte fel őket, ő tanítja, szöges cipő a­lá­ neveli őket atlétává, bán. Akinek nem — Sokat gondolkodtam azon — az, csak úgy fut mondja Solymosi Egon hogy egy szál nadrágban, vagy torna­ ki lesz majd, aki tőlünk, „öregek­től” átveszi tapasztalatainkat és jobb eredményt ér el nálunk. A gyerekek mindig ott szoktak lábat­­lankodni az edzéseken, gondoltam érdekli őket az atlétika, ha ilyen szorgalmasan eljárnak nézelődni és edzésbe fogtam őket, így kerültek a srácok a futó­pálya salakjára, így jött létre a Solymosi-féle futóiskola. — Érdemes velük foglalkozni? — Érdemes — mondja Solymosi Egon. — Nagyon hálás tanítvá­nyok. Megfogadják az utasításo­kat, tanácsokat. Erről a gyakorlatban is meg­győződhetünk. A fiúk fegyelme­zetten futják végig a négy kört bemelegítésül, a legkisebbek a kettőt. Azután gimnasztikáznak, repülőznek, rajtgyakorlatokat vé­geztek. Mesterük, Solymosi nem lehet mindig velük, hiszen ő maga is edz, előtte áll még a svédországi vasutas Európa-bajnokság, arra kell felkészülnie. De a fiúk nem használják ki ezt a lehetőséget. Nem lógnak, hanem éppúgy dol­goznak, mint a mesterük. Már határozott tehetségeket is lehet felfedezni közöttük, a­kből — ha a szorgalmuk nem csökken — lehet valami. Solymosi Egon Kiss Bandiban, Erdösiben, Moso­­nyiban, Tészásiban és Verbőczi­­ben lát „fantáziát”. Ha valameny­­nyiük nem is kerül az élvonalba, egy-két kiváló futó biztos kerül ki közülük. istinészátlásos Turistaversenyen­ a Mecseken férfinek nem akad párja iz hegyháton szép fekvés és természeti ritkaságok terén. A turisták szívesen is járják a vi­déket mert megéri. Ez vezette a Mecseki Turista Egyesület orvos­­egészségügyi csoportját is, mikor erre a terepre vitte Béke-vándor­­díjas versenyét. De ez volt múlt vasárnap este az Istenkúti turista­ház árnyas fái alatt pihenő ver­senyzők véleménye is. A közel száz versenyző a haj­nali derengésben ért ki orfáre. A rendezők már előző este kint haltak az orfűi erdei szállásokon, hogy pirkadás előtt kint lehesse­nek állomásaikon. Az orfűi in­­dítóállomáson nyolcpercen kint kapták a csapatok tájékozódási feladataikat és indultak neki az ismeretlen szépségeket rejtő te­repnek. Az első ellenőrző helyeket a Sárkányszakadék mélyén kellett a csapatoknak megtalálniok. Azok jártak helyesen, akik fá­radságot nem sajnálva bementek a szakadék sötét, sziklás mélyé­re. Hamarosan megtalálták egy sziklaodúban az első postaládát, hová egy igazolólapot kellett be­dobni és egy tépőlapot igazolá­sul elhozni. A ma jól tájéko­zódó csapatok a mélység két ol­dalán keresték az ellenőrző pos­taládákat és bizony rengeteg idő­­hibapontot gyűjtöttek össze. A szakadék szélén rejtezett meg­figyelők füleihez gyakran jutot­tak el kétségeskedő kijelentések: „Te tudod talán, hogy hol va­gyunk? Mert én nem tudom és azt hiszem, hogy te sem tudod!” A IS—20 méteres szakadék mé­lyén bizony nem volt könnyű a tájékozódás, így aztán nem is volt csodálatos, hogy mire az első két feladatot megoldották, csak három csapat maradt hiba­pont nélkül. Az orfűi hegy gerincén az idő­mérőbíró bizony kíméletlenül ki­számította a­­„keverésért”, azaz eltévedésért járó előírt hibapon­tokat. Itt azonban a szakadék fé­lelmetesen sötét sziklaalakulatai­nak szépségei után merőben el­lenkező gyönyörűségben részesül­tek a versenyzők. A dél felé eső láthatáron a Mecsek egyik leg­szebb tájképét élvezhették — a Tubes és a Jakabhegy elszéle­­sülő hátán völgyek és hegyek pompás sorát. Aztán várta őket a következő feladat: meg kellett keresni az orfűi hegy Rákos felé eső mere­dek oldalában hazánk egyik ter­mészeti ritkaságát, a Sárkány­kutat. Az időszakonkint, vízjárás idején buffogó hangot adó kút mélyén a régi babona sárkányt gyanított. Ma tudjuk, hogy szi­fonrendszerében megszoruló le­vegőtömeg kipréselődése okozza a buffogást, ami a kitáruló völ­gyön végighangzik. A hegy tete­jéről csak a legpontosabban mérő csapatoknak sikerült megtalál­niuk a forrást és a legtöbbje ké­séssel ,a völgyből újra felkapasz­kodva találta meg a postaládát. A sziklakút után az útvonal­ a lőrés völgybe vezetett. Itt egy különleges szépségű sziklás vízesést kellett megtalálni. A fur­csán szabdalt sziklatömeg alján, bájos sziklakád szélén volt a pos­taláda. A lőréi forrás érintése után, a régi vadászház romjainál egyes csapatok már erősen biza­kodtak jó eredményeikben. Pe­dig hátra volt még a „fekete le­ves". A csapatoknak külön útvo­nalon kellett elérniök a büdös­kúti vadászháznál levő következő állomást. És egy-egy útvonalon hat-hat postaládát kellett megta­lálni. Az utolsó versenyszaka­szon, a remeteréti célállomásig már alig változott az elsők kö­zött a sorrend. Bizony csalódtak azok, akik kijelentették, hogy a pécsiek versenyén van egy nehéz kezdeti szakasz és aztán már csak sétálni kell. Hát most a Sárkányszakadék veszélyei után még egyszer — amikor már nem is számítottak rá — következett egy oly nehéz tájékozódási fel­adat, hogy sokan itt veszítették el legszebb helyezési reményei­ket. Az istenkúti turistaház árnyas fái miatt előzékeny fogadtatásban részesültek a fáradt csapatok. Az üdítő lemosakodás után Kati néni pompás főztje és a pincehideg üdítő sör gondoskodott róla, hogy fáradalmakat feledve jó hangu­latba, a mátrafüredi erdészek nótái és a zenekar szórakozta­tása mellett egészen vonatindu­­lásig együtt maradjanak az or­szág minden részéből összesereg­­lett turisták. A Pécsi Lendület természet­es­ járói által 1953-ban alapí­tott Béke-vándordíjas tájékozó­dási verseny eredménye még va­sárnap este köztudomású lett. Eszerint a vándorzászlót az 1958. év nyaráig védi a Bp. Vasas Duc­ás Bányagépgyár csapata 224 hibaponttal, 2. Bp. Dinamó For­gógépgyár csapata 225 és 3. Bp. Állami Áruházak csapata 323 hi­bapontos eredménnyel. A legjobb vidéki csapatnak a 699 pontos Miskolci Pedagógus bizonyult, nagyon figyelemreméltó a pécsi utánpótlás, a Mecseki TE két csapatának 231, illetve 657 hiba­pontos eredménye. A Pécs-Baranya úszói Egerben A Pécs-Baranya úszói az Egri Fáklya meghívására ,szombat­vasárnap Egerben versenyeztek. Bár az egri úszók a vidék leg­jobbjai közé tartoznak, a Pécs- Baranya versenyzői több szám­ban győzelmet arattak. A pécsi úszók közül az ifjúsá­gi korban lévő Csillag a 100 mé­teres hátúszásban utasította ma­ga mögé az egrieket. A 200 mé­teres hátúszásban elért 2:50, perces eredménye jóval átla­gon felüli. Kasza a 100 méteres gyorsúszásban aratott értékes győ­zelmet, Gagyi pedig, bár még nincs formában, a 100 és 200 mé­teres pillangóúszásban is győzel­met aratott. Az utánpótlás leg­jobbjai is biztatóan mutatkoztak be. A serdülő Bonyár 1:09-es ide­je a 100 méteres gyorsúszásban itz ugyancsak serdülő Abay Ne­­­m­es László 2:06 eredménye a 200 méteres hátúszásban említésre­­ méltó. Az úttörők közül Abay Nem­es István az 50 méteres gyors­­úszásban elért 34, Rusz Zoltán pe­stig az 30 m-res mellúszásban 46.1 másodperces eredményei igazol­ják, hogy az utánpótlás tekinte­tében együtthaladunk Egerrel. A lányok eredményei is fejlő­désről tettek tanúságot, bár az egriek még erősebbek a pécsiek­nél. Vízilabdában Eger nagyon meg­előzi a pécsieket. Ott egész év­ben megfelelő edzési lehetőséggel rendelkeznek a polezók. — HALÁLOZÁS. Szeretett édesanyánk, özv. Rajnai (Rei­­chardt) Istvánné 71 éves korá­ban elhunyt. Temetése szerdán délután 4 órakor. A gyászoló család. Niedling Dömötör ny. bá­nyász rövid szenvedés után el­hunyt. Utolsó útjára szerdán fél 5 órakor kísérjük a pécs­bányatelepi temetőben. Gyászoló család. NAPLÓ DUNÁNTÚLI napló a Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Az MSZMP megyei pártbizottsága Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, József A. u. 10. T.: 15-32, 15-33. Hirdetésfelvevő iroda: Kossuth Lajos utca 22. Tel.: 19-18. Terjeszti a Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlap-kézbesítő postahivatalok. Előfizetés postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj 11.— Ft. MECSEK NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Telefon: 20-27. Nyomdáért felel: Melles Rezső. 1957. JÚLIUS 17. ol művelődjünk. ol szórakozz k n u n k ! _________­ A PÉCSI RADIO MŰSORA 17.30: Baranyai muzsika. 17.35: Mezőgazdasági hírszolgálat. 17.40: Móra Ferenc emlékezetére. 17.46: A Pécsi Gitár­együttes mű­sorából. 17.56: Fiatalok klubja. 18.16: Hírek — tudósítások — ri­portok. 18.30: Liszt: H. Magyar Rapszó­dia. Előadja Járóka Sándor és 18.40: A Pécsi Hús- és Tejeske­­reskedelmi Vállalat vezetőségé­nek ajándékműsora. 19.20: Német nyelvű műsor. 19.40: Szerb—horvát nyelvű műsor. 20.00: Műsorzárás. NEMZETI SZÍNHÁZ Lehár: A Mosoly országa. Este fél 8 óraikor. Szelvénybérlet „6/7”. MOZI Park: Vörös kocsma. (5, 7 és 9 órakor.) Csak 16 éven felülieknek! Kossuth: Olivier bűne. (5, 7 és 9 órakor.) Kísérőműsor: Számonké­rés. (Franczia Kis Mihályról ké­szült kisfilm.) Petőfi: Vörös kocsma (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor.) Csak 16 éven felülieknek! Fekete Gyémánt (Pécsgyárváros): Mese a 12 találatról. (6 és 8 óra­kor.) Építők Kultúrotthona: A 306-os számú ügy. (5 és 7 órakor.) Bőrgyár, Művelődési Otthon: Be­fejezetlen elbeszélés. (fél 5 óra­kor.) Jószerencsét (Pécsszabolcs): Gan­ga. (6 és 8. órakor.) Rákóczi (Mecsekalja): Csillagos szárnyak. (8 órakor.) Május 1. (Vasas II.): Cár és ács. (7 órakor.) Kossuth (Mohács): Dankó Pis­ta. (fél 7, fél 9 órakor.)­­Zrínyi (Szigetvár): A siker út­ján. (fél 9 órakor.)­­ A TTIT Baranya megyei szer­vezetének rendezésében ma este fél 8 órai kezdettel „A gyermek­­paralízis és megelőzése” címmel dr. Hajnik József a KÖJALL jár­ványügyi szakorvosa tart kérdés­­felelet estet. Előadás helye a TTIT székház (Janus P. u. 11., emelet) nagyterme. Labdarúgó-csapataink készülődése Ma edzőmérkőzést játszik a Pécs-Baranya és a­­ VSK A Pécs-Baranya játékosai na­ponta tartanak edzéseket, lelki­­ismeretesen készülnek a bajnoki rajtra. — A csapat még nem alakult ki. Végre abban a kedvező hely­zetben vagyunk — mondotta Sze­keres Ambrus a Pécs-Baranya intézője, hogy ugyanazon a posz­ton több egyenlőképességű játé­kossal rendelkezünk. Még Volentik Béla edzőnek sincs elképzelése a csapat össze­állítását illetően. — Magam is kíváncsi vagyok, milyen összetételű csapat nyújt majd legjobb játékot, — mondot­ta a legutóbbi edzés után. A szerdai PVSK elleni edző­­mérkőzésre Opova és Danka ki­vételével a Pécs-Baranya minden számításba jövő játékosa készen­létben áll. Opova jelenleg Kínában tartózkodik a magyar utánpótlás­­válogatottal, Danka pedig a moszkvai VIT-re készülő B-válo­­gatottal edzőtáborban van Tatán. A PVSK összeállításának is meg lesz a maga érdekessége. Czibul­­ka edzőnek ugyan még csak ter­vei vannak az összeállításra vo­natkozólag. A mai edzőmérkőzés után mindenesetre mindkét ed­ző már többet tud és a szurkolók is ízelítőt kapnak, milyen játé­kosokkal szerepelnek majd csa­pataink a bajnoki mérkőzéseken. Az edzőmérkőzésre ma délután fél 6 órakor kerül sor a PVSK sporttelepén. Ú­j világrekord a magasugrásban Alig nyugodtak meg a szakkö­rökben a kedélyek a csehszlovák Jungwirth Szédületes 1500-as világ­csúcsa felett, máris újabb ragyogó atlétikai világcsúcsot jelent a távíró. A Leningrádban szombaton rendezett versenyen Jurij Sztyepa­­nov a magasugrásban 216 cm-rel új világcsúcsot és egyben természe­tesen Európa-csúcsot állított fel. A régi világcsúcsot az amerikai né­ger olimpiai bajnok, Charles Du­mas tartotta tavaly óta 215 cm-rel, az Európa-csúcstartó pedig a svéd Bengt Nilsson volt 211 centiméter­rel.Jurij Sztyepanov 216 centiméte­res magasugró világcsúcsát a Le­­ningrád—Helsinki városok közötti versenyen érte el. Ez volt az egyet­len kiemelkedőbb eredménye a versenynek. A magasugrás a késő délutáni órákban fejeződött be. Sztyepanov és a finn Simelius a 195-öt a 198-at és a 201-et elsőre ugrotta át. Az utóbbi Simeliusnak egyéni és városi csúcsot jelentett. A 204 cm-en a finn ugró kiesett, Sztyepanov viszont elsőre olyan magasan került át felette, hogy utána mindjárt a 211 centiméteres szovjet csúcsmagasságra tették a lécet. Az első kísérletét elkapkod­ta, másodikra azonban biztosan vitte. A következő magasság 216 cm — az új világcsúcs volt. Sztye­panov alaposan összpontosított, bátran futott neki és — elsőre tisztán ugrotta. Utánméréskor 216.2 cm-nek bizonyult a magas­ság. Megpróbálkozott még a 213 cm-rel is s egyik kísérleténél alig verte. A szakemberek szerint a 216 cm még nem jelenti képességeinek határát. Átigazolások labdarúgócsapatainknál Az MLSZ eddig az alábbi játé­kosok­ kedvezményes igazolását hagyta jóvá a dél-nyugati szövet­ségnél: Rosenthal Lajos Szegedi EAC-ból Szekszárdi SC-be, Schmidt József öcsényi SK-ból Szekszárdi SC-be, Kereszti László Alfáról B- ből Komlói Bányászba, Köves Já­nos Szigetvári ZMSE-ből Pécsi VSK-ba, Fábián Jánost Keszthelyi Haladásból Pécsi VSK-ba, Kaku­­szi Józsefet PVSK-tól Pécs-Bara­nyába, Krajbár Istvánt SBTC-ből Pécs-Baranyába, Németh Bálint Komlói Bányászból Paksi Kinizsi­be, Schlarb Béla Bácsalmási Pető­fiből Szekszárdi SC-be, Kiss László Szekszárdi P-ből Szekszárdi SC-be, Kutas János P. Vasasból PVSK-ba, Tóth Tibor Komlói Bányászból Ba­jai Építőkbe, Tóth János Komlói Béla aknából Komlói Bányászba, Mező Jánost Hidasi Bányászból Pécsbányatelepi Bányászba. Bo­­nyevác Béla Pécsi Spartacus-ból PVSK-ba, Solymosi Ferenc Sina­­telepi T-ből Paksi Kinizsibe, Czi­­ráki József SZEAC-ból Komlói Bá­nyászba, Kiss János Bp. Honvéd­ből Komlói Bányászba, Kósa Fe­renc PEAC-ból a Pécsbányatelepi Bányászba, Bánhalmi Ferencet Szolnoki Vasútból a Szekszárdi SC-be,­­ Hamvas Antalt a Komlói Bányászból a Bajai Építőkbe. AÜP­RI­RDEZÉSEK Dió-háló kom­binált­­szekrény kapható. Bu­dapest, VI., Lenin körút 60. Bejárat a kapu alatt. 69 Malmi adminisztráto­rokat keresünk vidéki telepein­kre. Jelentke­zés a Pécsi­­ Gőzma­lomban. 337 Kőműves, ács, aszta­los, vízvezetékszerelő, villanyszerelő és tető­fedő szakmára tanuló­kat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vál­laltat; Déryné (volt Molotov) u. 35. 109 Rakodómunkásokat, hajtókát keres felvé­telre állandó és alkal­mi munkára pécsi és pécsváradi munkahely­re a [Pécsi ÍBersped Vállalat; Pécs, Széche­nyi tér 7. ______HI Családi ház; padlós szobákkal, mellékhe­lyiséggel, villannyal­, kúttá, 400 négyszög­öl kerttel sürgősen el­adó. Vásárosdombó, Ófalu 7. sz. Korom. Eladó 584 négyszögöl szőlő Ids épülettel Pellérd völgyben. Bő­vebbet Pécs, Sándor u. 22. üzlet. Telefo­non 49-19. Ugyanott világos szekrény, ebéd­lőasztal eladó, 408 A Patyolat Mosoda Vállalat értesíti meg­rendelőit, hogy a kö­zületi szennyesruha­­átvétel július 19-től a Szabadság u. 13. szám alatti telepen történik. A lakosság szennyes ruháit változatlanul az eddigi helyeken ve­­szik át.________________ Kisméretű, főkarban lévő konyhabútor el­adó. Szabadság út 44. ______________________414 Értesítjük kedves ven­dégeinket, hogy a monyoródi Új Élet Tsz. Bajcsy Zsilinszky u. 20. szám alatti borkimérésében a ki­mérés július 17-től 23-ig szünetel.________ Tamás Kálmán moto­ros fafűrészelő tele­­fomszáma 39-91. György utca 6. sz. 410 Egy epinglé huzatú kétszemélyes rekamdé, két fotel és két szék eladó, új állapotban. Telefon: 45-95. 406 Költözködést és min­dennemű fuvart vál­lalok. Mucsi József, Hunyadi János út 21. Egy szoba, hallos örök­lakást vennék, cserél­nék kétszobással, es­te 6—7-ig. Zöldfa u. 4. Purger* 402 A Pécsi Sertéstenyész­tő és Hizlaló V. szent­­pálpuszta üzemegysége kovácsot keres. Fize­tés kollektív szerző­dés szerint. Jelentke­zés az üzemegység ve­zetőjénél Szentpál pusztán._____________378 Gépészmérnök több éves gyakorlattal el­helyezkedne. Hegedűs, Rákóczi út 13/b. 380 250 cm, piros Pan­­nonia eladó Szepttlász­­lón az állatorvosnál. Tel.: 10._____________388 Felveszek kézilányt. Arató cukrászda. Sza­badság u. 20. Jelent­­kezés 10 órától. 387 Új kombinált szoba­bútor sürgősen eladó. Komló, Kenderföld (felvonulási falu, kul­túrház).­_____________390 Kombinált gyalugép eladó. Szűcs István, Magyaregregy.______377 Háztartási, kisméretű teljesen új jégszek­rény eladó. János u. 11. ajtó 3.___________391 Építtetők figyelem 1 Égetett darabos mész minden mennyiségben, kedvező fizetési felté­telek mellett kapható Visnyel mészégetőnél. Pécs, Basamalom dű­lőben* 394 Két boltvezetőt kere­sünk, 69—100 ezer fo­rintot forgalmazó bol­tunkba. Jelentkezés Földszöv iroda, Ma­gyaregregy._________116 Eladó jégszekrény, kombinál­tszekrény, dunyha, párna, aszta­lok, székek, teknők. Cím: Városház u. 2. II. 9.______________ 399 Kisebb családi ház, villannyal, kúttal, 3 hold földdel sürgősen eladó. Vásárosdombó, Ófalu 58. szám. Udva­ri* aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA­­AAAAAAAAAAAAAAAA.4AAAA* I Értesítem az állattar­tó gazdákat, hogy Marx (Pécsbányatele­pi) út 13. sz. alatt ter­ménydarálót nyitot­tam. Minden ter­­ményt kívánság sze­rint darálok._______395 Tetőfedő munkát vál­lalok. Körö­sztös Fe­renc, Felsőbalokány u. 1.________________404 Inga- és más órákat, írógépet, rádiót, fény­képezőgépet, ventillá­tort veszek. Wágner, Rákóczi út 73/a. 374 MEGJELENT: „Ellenforradalom a siklósi járásban“ című füzetünk A füzet a járás csaknem minden községét érintve számol be az ellenforradalmárok gaztetteiről Ára: 2 forint Kapható: pártszervezeteknél, postahivataloknál és kézbesítőknél rTTTTTTtTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT­ rTTTTTTTTTTtTTTTTTTTTTT Eladó egy jó állapot­ban lévő, 80 basszu­­sos tangóharmonika. Engels (Hársfa) utca 42. sz._______________393 Elveszett egy aktatás­ka, festő szerszámmal hétfőn este a Nyíl utcától a Rudas Stosz­­ló utcáig. Kérem a be­csületes megtalálót, jutalom ellenében ad­ja le Dugonics 34. sö­rös János.___________397 Kifogástalan mosótek­­nő, gyermekágy el­adó. Rákóczi út 4. 379

Next