Dunántúli Napló, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-20 / 299. szám

i. 1960. DECEMBER 20. Elutazott a kubai kormányküldöttség A kubai kormányküldött­­ég, amely dr. Ernesto Gueva­­r vezetésével Magyarország­­a látogatott, vasárnap del­tán elutazott hazánkból. A kubai kormányküldött­­éget a ferihegyi repülőtéren r. Sik Endre külügyminisz­­tr, Szarka Károly külügymin­­iszterhelyettes. Sulyok Béla, külkereskedelmi miniszter­­e-­helyettese, s a Külügy­minisztérium és a Külkeres­­edelmi Minisztérium több ezerő munkatársa búcsúztat­­Megjelent a búcsúztatásnál I. I. Usztyinov, a Szovjetunió­udapesti nagykövete, a nagyk­övetség több tagja is. Magyar mérnökük elektromotorgyárat terveznek Vietnam számára A Vietnami Népi Demokra­­ikus Köztársaságban most terelik a magyar berendezés­ekkel ellátott első erőművet, az exportáló magyar válla­it, a komplex megbízottai jár újabb gyár építéséről, tár­sainak. A magyar berendezé­siekét épülő első vietnami épgyár elektromotorgyár tsz. Már aláírták a tervek Megrendelésére vonatkozó ke­­rekedelmi szerződést. A ma­­tar mérnökök rövidesen hozz­álátnak az új vietnami gyár kiépítési, építési IV-m­ill­iói­t. Gyakorlattal gépkocsivezetőket és autószerelőket felve­szünk. 2. B. Sz. V. *Pécs, Megyeri út. *1300 NAPLÓ Év végi számadás Közeledik az év vége s a ter­melőszövetkezetekben a zár­számadások. Véglegesen csak zárszámadáskor derül ki, hogy mennyit is produkált év köz­ben a szövetkezet, mennyivel gyarapította közös vagyonát, mennyit tud kiosztani a tag­jainak. Amelyik tsz-ben egész éven át jól dolgoztak, igye­kezték a terményt betakarí­tani, s a vezetők jól irányí­tották a munkát, ott örömmel v­árják a zárszámadást, elége­detten teli zsebbel kezdhetik meg az új évet A munkaegység-érték alaku­lásáról végső képet csak a zár­számadás napján kaphatunk. Az előzetes becslések azonban már elég pontosak, hisz sok változás már nem lehet A fel­mérések szerint jó zárszámadás várható a nagynyárádi Dózsa tsz-ben, ahol egy munkaegység érté­ke 48,30 forint lesz- A bólyi Rákóczi tsz-ben 45, a Kos­­suth-ban 38 forinton felfit osztanak munkaegységen­ként. De jól dolgoztak az év fo­lyamán a rózsafai Kossuth tsz tagjai is, akik most munka­egységenként 41 forintra számí­tanak. A mároki Úttörő tsz­­ben 42, a villányi Új Alkot­mányban 41, az udvari és két várdgyulai termelőszövetkeze­tekben pedig 40 forintnál ma­gasabb lesz zárszámadáskor az egy munkaegység értéke Ezek a tsz-ek a csapadékos időjárás ellenére nemcsak a gyarapították, de növelni tudták a tagok részesedését is. S mindezt szorgalommal és jó munkával érték ek Az egyes tsz-ek mellett az illetékesek elkészítik a megye összes közös gazdaságának év végi számadását. Felmérik, mit kaptak a tsz-ek az 1960-as évben az államtól és mit ad­tak a lakosság ellátására. A számadás természetesen még nem készült el, hisz az év vé­géig még sok terményt, álla­tot értékesítenek a tsz-ek. A meglévő számok azonban már sok mindent megmutatnak. Mutatják a közös gazdaságok megerősödését, a tsz-áru ter­melés emelkedését a tavalyi­hoz képest Az állam ebben az évben is jelentős támogatást nyújtott a szövetkezeteknek-1960-ban a tsz beruházások összege a megyében 94 mil­lió forint volt E beruházási összegből 61 milliót az épít­kezésekre fordítottak a tsz­­ek. 20 millió 300 ezer forint jutott gépvásárlásokra és 13 millió egyéb beruházásokra. Különösen az építkezések és a gépvásárlások mértéke nőtt meg ez évben. A húsz millió forintból a tsz-ek 10 millió fo­rintos saját erejű hozzájáru­lással többek közt 175 traktort vásároltak. A traktorok zöme közép- és nehéz univerzál trak­tor, kis Zetor, Zetor Super, UTOS és Belorusz. Ezekhez a traktorokhoz 150 pótkocsit is vásároltak. Kisebb számban traktorokat vettek. Ez évben a tsz-ek gépparkju­kat még 12 Maulwurf eszköz­­hordozó traktorral és 6 teher­autóval növelték. A tavalyi 63 darabbal szemben jelenleg a tsz-ek gépparkja 238 traktor, s az év végéig ez a szám még nőni fog. Az állam által biztosított műtrágya, nemesített vetőmag, a nagytermésű külföldi búzák elterjesztése, mind-mind elő­segítették a tsz-ek eredménye­sebb gazdálkodását­ A jó minő­ségű baromfi-ellátás tette töb­bek közt lehetővé, hogy a tsz-ek a tavalyi 25 mázsával szemben az idén már 370 má­zsa vágóbaromfit értékesítse­nek. Míg tavaly pulykate­nyésztéssel nem is foglalkoz­tak, addig az idén már 1600 pulykát és 15 mázsa kövér ka­csát adtak át a lakosság el­látására. A mágocsi Béke Tsz például egymaga 75 mázsa rántani és sütnivaló csibét ér­tékesített, a máriakéméndi Rákóczi Tsz pedig 60 mázsát Az év végéig még jelentős mennyiségű vágóbaromfit ad­nak át Jövőre már 20 vagon vágó­baromfit értékesítenek a megye tsz-ei. December elejéig 30 000 hí­zott sertést adtak a tsz-ek a lakosság ellátására s az év vé­­géig még további 12 000 dara­bot értékesítenek. Vágómarhá­ból eddig 5600-at vásárolt fel az Állatforgalmi Vállalat a termelőszövetkezetektől s 1500 felvásárlása várható az év vé­géig. Az ilmász esztendő minden­ben a gyarapodás éve volt. Az állam által biztosított jó­minőségű tenyészállatok, a korszerű épületek, istállók, az új növényfajták bevezetése, mind megannyi biztosítéka az 1961. évi még nagyobb hoza­mok elérésének, a jövő évi még sikeresebb számadásnak. Este a pusztán Mint hatalmas subo, úgy feli körül a pusztát a sötét­ig. Kutya csahol, s valahol lián ott, ahol villany pislog, a sertésólak körül elkiáltja var magát: — Ne, te ne. Hát nem tolsz­­ámi? A Voik­a pusztán, itt-ott az lakokon, kiszűrődik a fény , méregetem magamban: mé­lák fény felé menjek, hova g­ogjak be. A házból gyerek- is hallik, fiatalasszony jön tornácra, az ajtón keresz­ti fénykéve vágódik utána. Aztán eltűnik a fénykéve. Bekopogok, fiatalember ül az meztől fellett a heverőn, két kislány egy fiatalasszony. Bemutat­ózom és ők mindjárt hetivel beálnak. ,s Arról szeretnék írni, mi­ben a paszta este, mit eswuH- tete az emberek? — És, amit ir a bácsi, azért fizetni is kell *—t kérdi egy fecrcc, tíz év körüli kislány. — Nem. Csak azért kel fi­­•teni, ha például férjet keresel óságon keresztül. .4 felnőttek i •Silány pedig: , ■■— Azt már menti Akkor k­­­íbb vénlány maradok. .Ezzel a kis epizóddal meg­v­ad­ul a beszélgetés. Nyári Fe­lhőnek hívják a házigazdát. O •­ a felesége is sertésgondozó­­, Eszterág-pusztán. A Pécsi Állami Gazdaság sertéseit gon­­ozzák. Nem keresünk rosszul . Vidják. — A múlt hónapban ? például ketten 3300 forintot **Ptunk. Kislányunk, a hétéves Anna ?mrég jött meg Szalántáról. % jár iskolába. Most vacso- Halászlét. ^ Mi is most hagytuk abba a munkát, fél órája, de azóta /Jár a vacsora is elkészült, e* jmondja az asszony. — Hát íffV Jegy ez este. Én a vacsorát J^szítem, mosok, a férjem meg bekapcsoljuk a rádiót, őt is hallgatjuk. És mit olvas? él Újságot, a Népszabadsá­got. Meg aztán van szépirodal­mi könyvem is. Tele van már vele az éjjeliszekrény! Kihozza a könyvek egy ré­szét. Az asztalra teszi. Vörös vászonkötésben ott van Mik­száth összes műveinek két kö­tete, Arany János: „A fülemü­le” című verses kötete, Szabó Pál Nyugtalan élet című köny­ve, ma A Fülemüle az a kislányé. Azt neki vettük — magyarázza Nyári Ferenc. Most meg­vesszük majd a többi Mikszáth regényt is. Írtok a könyvter­jesztőtől, ha akarjuk megren­delhetjük. Rendszeresen vásárolnak könyvet. Kijár ide a könyvter­jesztő autója és ilyenkor min­dig bevásárolnak. De nemcsak a könyv, az újság az egyedüli szórakozásuk. A központban, Katalin-pusztán van televízió, ott tartják a filmvetítéseket is, ott színjátszó csoport is műkö­dik, amelynek munkájában az eszterágpusztaiak is részt vesz­nek, de van ott ping-pong asz­tal és más olyan dolog is, amely a pusztaiak szórakozá­sát, tanulását segíti elő. Átmegyünk a szomszédba, Barátit Györgyéihez. Róluk azt mondja bemutatásként Nyári Ferenc: "- Nekik még több könyvük van, mint nekünk. Meg több újságot is járatnak. Baráth György nincs otthon. Még dol­gozik. Csak a felesége tartóz­kodik a konyhában, meg a há­rom gyerek. Elmondom mit hallottam róluk. —■ Nem mondom, tényleg sok könyvünk van. Még újság is több jár. — mondja Baráth Györgyné, aki szintén a ser­téseknél dolgozik, a férje meg darálós. Az asszony is, a gye­rekek is számolják, hány új­ság is jár. — Jár a Népszabad­ság, a Nők Lapja, a Rádió és Televízió Újság, és az Autó és Motor. Egymásra néznek. Az anya int a fejével­ . — Nincs több. Tudja, a férjem nagyon szeret olvasni. Én csak a Nők Lapját olvasom.. .. _ Meg a Ludast! pöttyenti közbe kislánya Ibolya. *— Azt is. Én inkább varrok, meg főzök, meg a rádiót hall­gatom. Csendes a puszta. Kint havaseső esik. És ilyeneket mondanak a meleg konyhában: „Turonyban nincs olyan bál, a Turonyban van jobb film, akkor oda megyünk, ha Katon­án-pusztán, akkor oda. Ha jó televízió-műsor van, akkor éj­fél is van, mire lefekszünk. Általában úgy kilenc-tízkor vagyunk ágyban, persze, ha nincs program.” Kilenc család teszik mind­össze Eszterág-pusztán. A há­zak között vannak régiek is, de a lakók itt is újak. Új, mos­tani pusztai emberek, akik ma már mindenben lépést tarta­nak a faluval, sőt nem egy esetben, a várossal is. SZALAI JÁNOS Gyakorlott követő kőművest felvesz a Szénbányásza® Földkotró Vállalat, Pécs­­szabolcs­ György-akroai Üzemvezetősége. Jelentkezés ugyanott 501 Nemcsak a háziasszonyok készülődnek az ünnepekre A Pécsi Vendéglátóipari Vállalat Központi Cukrászüze­mében valóságos karácsonyi hangulat uralkodik. Tortákat, süteményeket sütnek, méghoz­zá nem is akármilyen meny­­nyiségben. 200 ezer habkarika, 6—7 má­zsa bejgli, 4 mázsa teasüte­mény, 150—200 kiló sóssüte­mény, 20 ezer deszert, s szinte megszámlálhatatlan mennyisé­gű torta készül a szorgalmas szakácsok ügyes munkájával, hogy az ünnepek előtt még a cukrászdákba kikerülve „édes­sé” tegyék a karácsonyt. FALU A­ VÁROSBAN Meredek, hosszú völgy húzódik a város felé a pécs­­bányai salatahegytől Távolról az új erőmű kéménye füstölög, balról Pécssza bölcs házsora zárja be a pa­norámát Jobbról Szé­­chenyi-akna tornya látszik ki a fák kö­zül. Itt van Bánom. Két házsor az egész. Az egyik a völgybe épül s követi a Meszes fe­lé kacskaringó patak vonalát a másik pe­dig a hegygerincre. Az utóbbi a nagyobb és egészségesebb, mert a völgyet regge­lenként köd és gáz zárja el a külvilágtól. Az örökké füstölgő palahányó gáza és gő­ze leülepedik és csak nagysokára oszlik szét Az első házak már lakhatatlanná váltak emiatt Ezt már egy nyug­díjas bányásztól hal­lom. Felsőbánomban lakik, új televízió­­antennás épületben; Leisz József a neve. Feleségével együtt itt születtek és itt öregedtek meg ebben a völgyben mind a ketten. Még arra az időre is emlékeznek, amikor „Stadtwald”­ba (Nagybányaréti völgybe) a völgy meg­kerülése nélkül lehe­tett járni. Akkor még nem volt palahenyó, módján hidalja át a mélyedést Valamikor szőlők és présházak uralták a völgyet ma a salak­hegy. Mégis, úgy ér­zem magam, mintha falun lennék. Apró és többnyire régiek a házak, sok a gyü­mölcsfa, nagy a sár, mindent tudnak egy­másról az emberek. Csak a rekedtes hangú öreg bányász zökkent vissza a valóságba.­­• Mondatai között sű­rűn szerepel az össze­fogás, a társadalmi mun­ka, a sztrájkok és csendőrök, no és természetesen a bá­nya, így csak munkás ember beszél —* munkáslakta falu ez. Falu, ahol a víz, út, bolt, telefon ma is eseménynek számít. Pedig mennyit tet­tek már ezért a 360 emberért! A felszabadulás előtt rajttal és talics­kával hordták a­­vizet sok száz méteren át. Ma a település javát már behálózta a víz­vezeték. De hosszab­bítani kellene kicsit, meg néhány ház ki­maradt. Szívesen meg­ássák az árkot társa­dalmi munkában — ahogy eddig is meg­tették — csak jöjje­nek a szerelők. Nem volt boltjuk kilométereiket jár­káért Ma van, tele­fonnal. Nem kell az aknáig loholniok, ha valakinek sürgős or­vosi segítségre van szüksége. A legutóbbi időkig a mentő is be­járt, nem úgy, mint húsz éve, amikor a DGT fedett, rázós lo­vaskocsikkal vitte el a betegeket Olyan volt a formája, mint a sintérkocsinak. Víz, bolt, út, tele­fon, villany..­­ Bá­nomban ez a téma, itt ez nagyon sok sze­repet játszik abban, amit egyszerűen élet­nek hívunk. Ha a vá­ros belsejében lakó embert kérdeznénk, nem beszélne erről, mert mindez termé­szetesnek tűnne szá­mára. „A legutóbbi idő­kig a mentő is be­járt”. .. — írtuk az előbb. Más szóval: ma nem jár be, mert az OVIT (Országos Vil­lamos Távvezeték épí­tő Vállalat) lánctal­pasa felszántotta az utat. Kérik: adjon az OVIT egy teherautót és hordjon salakot a hegyről, majd ők szét­teregetik. (Eördögh Gyula, az OVIT épí­tésvezetője megígérte, csak arra vár, hogy hidegebb legyen az idő.) Az I. kerületi ta­nácstól meg azt sze­retnék, ha meghosz­­szabbítaná az utat,­­nap..­.mentő Meszes felől is be tudjon jön­ni és ne legyenek nyakig sárosak, ha a városba akarnak men­ni Az útépítésben is segítenek. Bánomból Pécsbá­­nyára járnak húsért, a Hősök terére men­nek móriba. Ha tán­colni való kedvük van, aktatáskába, vagy szatyorba buj­tatják a gálacipőt. És mégis, hiába Bánom a település neve, nem bánják, hogy ott él­nek. Különös emberek Leiszék. A férfi negy­ven éves is elmúlt már mire Pestet lát­ta, az asszony csak átutazott rajta, ta­valy, amikor Cseh­szlovákiába mentek. Ez szinte minden. — Harkányt leszámítva alig mozdultak ki Bánomból életük so­rén és nem is kíván­koznak sehová. Elég nekik a televízió, ami­ből sok van errefelé, jóval több, mint Pé­csett ennyi embernek Sovány a bánomi föld, kemény szikla húzódik a vékony földréteg alatt. Azért szép Leisz József két fecskéje, vastagra nőtt a barack-, alma- és szilvafák törzse. Az öreg bányász csen­gő ásóval birkózik a heggyel, ebben leli örömét. KISZ-esküvő Szombaton délután a I. ke­rületi tanácson fogadtak hűsé­get egymásnak Németh Vilmos kesztyűszabász és Csapláros Erzsike kesztyűtisztázó. Az es­küvőt a vállalat KISZ-szerve­­zete rendezte meg. A tanács épülete előtt a gyárvárosi ál­talános iskola zenekara kö­szöntötte a két fiatalt, az anya­könyvvezető szobája előtt pe­dig harsonás úttörők fogadták az ifjú párt Benn a házasság­­kötő terem ünnepélyes csend­jében a kesztyűgyári kiszesek zászlókkal és virágokkal kö­szöntötték a két KISZ-fiatalt. Az ünnepi szertartás után, va­lamennyien a kesztyűgyár kul­túrtermébe mentek, ahol meg­térített asztalok és sok kedves ajándék várta az ifjú házaso­kat. Legpraktikusabb ajándék 1 80 kínai töltőtoll! 12 karátos, aranyhegyű — Parker rendszerű kínai töl­tőtollak nagy választékban. Lucky 215-ös 312,— Ft Kin-Lin 180,20 Ft Huan-An 185,— Ft Rockman 140,— Ft Kapható minden papír és írószer szakboltban, vidé­ken az iparcikkből tokban. EGYÉVES GARANCIA! 16629

Next