Dunántúli Napló, 1965. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-19 / 246. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! XXII. ÉVFOLYAM, 246. SZÁMÁra 50 FILLÉR 1956. OKTÓBER 19., KEDD Átadták rendeltetésének a Pécsi Postaigazgatóság új távgépiró-központját Négy és fél milliós beruházás fejeződött be az elmúlt na­pokban a pécsi postaigazgató­ságon. Hétfőn délután került sor a beruházással létesült korszerű távgépíróközpont át­adására. Az ünnepségen részt­vettek a postavezérigazgató­ság, a Központi Távíró Hiva­tal, a Helyiipari Távbeszélő Igazgatóság, a posta Központi Javítóüzemének, a megyei pártbizottságnak, a pécsi vá­rosi tanácsnak és a pécsi pos­taigazgatóságnak képviselőin kívül mindazok, akik a beru­házás kivitelezésében tevé­kenyen részt vettek. Közel nyolcvan esztendős működés után 1960-ban szün­tették meg Pécsett a Morse­­rendszerű távíróberendezést. Ettől az időszaktól úgyneve­zett pont-pont közötti géptáv­­írórendszerek működtek, ame­lyek közvetett kapcsolatot biztosítottak a bekapcsolt pos­tahivatalok között. A posta a postai kezelésű távíróforga­lomnál automatizálásra töre­kedett. Ennek megfelelően készült el az új távgépíróköz­pont. A központhoz 49, a pé­csi postaigazgatóság nagyobb forgalmú postahivatalaiban fel­szerelt távgépíró készülék csatlakozik. Az új távgépíró­központ lényegesen meggyor­sítja a táviratok továbbítását, ezt rövidesen tapasztalhatják a táviratok feladói. A posta számára abban rejlik az új központ előnye, hogy a közbe­eső állomások kiiaktatásával, az eddigieknél gazdaságosab­ban továbbítják a táviratokat. A vidéki városok közül Pécs az első, amelyben automata távgépíróközpontot szereltek fel. November 1-ig azonban üzembehelyezik Debrecenben és Miskolcon is a hasonló rendszerű távgépíróközponto­kat. Ettől kezdve 447 távgép­író munkahely „levelezhet” közvetlenül egymással az or­szágban. A távgépíróhálózat fejlesz­tése ezzel nem zárult le. 1968- ban tervezik az országban a postai távíróforgalmat lebo­nyolító távgépíróhálózat teljes kiépítését. A postán olyan­­ új lehetőségek megvalósításán munkálkodnak, mint a nyil­vános interurbán távbeszélőál­lomások felszerelése, amelyek­ről távtárcsázással lesznek hívhatók budapesti számok, s amelyekről előre meghatáro­zott összeg bedobása után táv­iratokat is lehet feladni. Az ezt követő időszak nagy fel­adata a pécsi előfizetők szá­mának gyarapítása lesz. Ami­kor megépül a pécsi posta­igazgatóság új, műszaki szár­nya, a távbeszélő előfizető há­lózat bővítésére is lehetőség nyílik. Érik a jonatánalma - Szoko­l Mr. 55 Phenjanba érkezett a magyar pártmunkás küldöttség P­h­e­n­j­a­n : A Korea Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására hétfőn a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba érkezett a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának kül­döttsége. A delegációt Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Forradal­mi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese vezeti. A kül­döttség tagjai: Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizott­ságának tagja, a Központi Bi­zottság párt- és tömegszerve­zeti osztályának vezetője, Gye­­nes András, a Központi Bi­zottság külügyi osztályának helyettes vezetője és Szűcs László vezérőrnagy, a néphad­sereg helyettes vezérkari fő­nöke. A küldöttség fogadására a phenjani repülőtéren megje­lent Kim Van Hjop, a Ko­reai Munkapárt Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bizottság alelnöke, miniszterel­nökhelyettes, Li Dzu Jong, a Politikai Bizottság tagja, mi­niszterelnökhelyettes, külke­reskedelmi miniszter, valamint a Koreai Munkapárt több tagja és a phenjani magyar nagykövetség munkatársai. A koreai vezetők szívélye­sen köszöntötték a magyar küldöttséget, úttörők virág­csokrokat adtak át, majd a delegáció szálláshelyére haj­tott. Helyi idő szerint délután a magyar pártküldöttség meg­tekintette Phenjan nevezetes­ségeit. A delegáció, amely a Vietnami Demokratikus Köz­társaságban tett látogatása után érkezett Phenjanba, tár­gyalásokat folytat a Koreai Munkapárt vezetőivel. Folytatódnak a letartóztatások Indonéziában Djakarta—Pe­king: Az Új-Kína hírügynökség djakartai jelentése szerint szombaton este indonéz kato­nák erőszakosan behatoltak a kínai nagykövetség keres­kedelmi tanácsosának hivata­lába és ott razziát tartottak. A kínai külügyminisztérium hétfőn jegyzéket juttatott el­­ a pekingi indonéz nagykövet­ségre és ebben erélyesen til­takozott a súlyos incidens miatt Mind az Új-Kína hírügy­nökség djakartai tudósítójá­nak jelentése, mind pedig a kínai külügyminisztérium til­takozó jegyzéke bőven ismer­teti az incidens részleteit. Az ismertetésből kitűnik, hogy­zombaton kora este, vala­mivel hat óra után 40 in­donéz katona puskatussal betörte a kínai kereskedel­mi tanácsos hivatalának aj­taját és behatolt az irodá­ba. Li Csing-tang attasé erélyesen tiltakozott, kije­lentette, hogy a katonák­nak nincs joguk egy diplo­máciai képviselet épületébe behatolni. A fegyveresek azonban mit sem törődtek a tiltakozással, puskájukat ráfogták az épü­letben tartózkodó kínai dip­lomatákra és más személyek­re, kényszerítették őket, hogy üljenek le a földre, majd egyenként megmotozták és faggatták őket. A katonák Li Csing-tangot durván bántal­mazták. A behatolók átkutatták a kínai diplomaták hálószobáit is, szuronnyal feltörték a szek­rényeket, a bőröndöket, okmá­nyok után kutattak s mindent szétszórtak a földön. A razzia csaknem másfél óra hosszat tartott. A katonai egység pa­rancsnoka kijelentette, hogy kormányutasításra cseleked­nek, és a djakartai katonai körzetparancsnokság küldte ki őket. A kínai kormány elvárja,­­ hogy az indonéz kormány kér­­­­jen bocsánatot, haladéktala-­­ nul vonja felelősségre a bűn-­­­cselekmény elkövetőit és fel­­bújtóit és szavatolja: a jövő­ben hasonló incidensekre nem kerül sor. A kínai kormány fenntartja magának azt a jo­got, hogy kártérítést igényel­jen Indonéziától. Nyugati hírügynökségek leg­frissebb tudósításai arról ta­núskodnak, hogy az indonéz fővárosban folytatódik a kommunista és más baloldali elemek ellen indított haj­sza. Az Antra hírügynökség 27 volt vezető tagját a hét vé­gén kihallgatták a djsakar­­tai katonai főparancsnoksá­gon. Egyes jelentések sze­rint­­ újságírókat, akiket kommunistaként vagy kom­munista­ barátként tartanak számon, le is tartóztatták. Folyik a „tisztogatás” más kormányhivatalokban, állami intézményekben, törvényhozá­si szervekben, a gazdasági és termelőapparátusban is. Az államosított vasúti vállalatokat, amelyeknek dolgozói nagy­részt az Indonéz Szakszerve­zetek Központi Szövetségéhez (SZORSZI) tartoznak, katonai ellenőrzés alá helyezték. A hadsereg szóvivője vasárnap közölte, hogy 18 nap alatt 3000 indonéz kommunistát vettek őrizetbe. Betiltották az Indonéz Kommunista Pártot A djakartai rádió Singapo­­reban lehallgatott adása sze­rint a djakartai katonai öve­zet főparancsnoka betiltotta az Indonéz Kommunista Pár­tot, valamint a párt ifjúsági szervezetét, nőszervezetét és az indonéz szakszervezetet, a SOBSI-t. Az intézkedés, amely a UPI amerikai hírügynökség ismer­tetése szerint ideiglenes jel­legű, vonatkozik még hat má­sik politikai szervezetre is, közöttük az Indonéz Paraszt Mozgalomra, az Indonéz Tu­dományos Dolgozók Szerveze­tére és néhány diákszerve­zetre. Csépelik a lucernamagot Kozármisleny-Újtelep mellett 72 hold lucerna mag­­át csépeli a Pécsi Állami Gazdaság kom­­bájnosa, Samu Sándor. Világrekorder a munkapadnál Az idei nyári munkák hőse — a világrekorder baranyai kombájnos, Hofecker János — visszatért eredeti szakmájá­hoz: a Kozármislenyi Gépál­lomás szerelőműhelyében dol­gozik most. Mint ismeretes, a kiváló kombájnvezető a nyári hónapokban 1480 holdon 175 vagon gabonát csépelt el és ezzel a világ eddigi legjobb kombájnos teljesítményét ál­lította fel. Munkája jutalmául a közelmúltban csehszlovákiai és lengyelországi társasutazá­son vett részt, majd elfoglalta helyét a műhelyben. Régi szerelő Hofecker Já­nos. Csupán a nyári hónapok­ban hagyja ott a műhelyt és ül kombájnra. Az őszi-téli hó­napokban traktorokat javít — UE—28 típusú erőgépeket — illetve azoknak egyik legfon­tosabb részét: az adagolóbe­rendezéseket. Munkabeosztá­sa csoportvezető, négy-öt sze­relő végzi irányításával a munkát. De csak januárig dolgozik a traktorokon, akkor megkezdi a kombájnok javítá­sát, köztük a sajátját is. A jövő nyáron újból gépre akar ülni és — ha a körülmények kedvezőek lesznek — kísérle­tet tesz rekordjának megjaví­tására. Hofecker János nagyszerű nyári hajrája közben és után sokan aggódtak az egészségé­ért. A megfeszített munka, szerencsére nem volt kóros hatással a szervezetére, s még a nyáron leadott kilókat is visszahízta már. A kombé­n nyergében eltöltött több mint ezer óra — köztük nyolc 24 órás műszak és egy 28 órás átvonulás Baranyából Vörkö­rös megyébe — fáradságát azonban ma is érzi. Különö­sen a lábában, minden hosz­­szabb ideig tartó ülésnél meg­fájdul a térde. Ezért az az igazi pihenése, ha kényelme­sen állhat. cil tisztjelö­ltek klubjában — Az Egyesült Tiszti Isko­­lán szeretnék továbbtanul­ni ... Igaz, hogy eredetileg repülőtiszt akartam lenni, de hát, az utolsó pillanatban be­jött ez a kis féldioptriás szemüveg... — És ön? — A vegyvédelemhez sze­retnék kerülni. . A kémia szenvedélyem, és a katonai pálya is nagyon vonz... Vannak katonatiszt ismerő­seim, és amit mondanak, tet­szik ... — Én pedig hajózni sze­retnék, és a rádiózást is sze­retem. A Kilián György Re­pülőtiszti Iskolára jelentke­zem Szolnokra. Mindhárman a Nagy Lajos Gimnázium IV. osztályos ta­nulói: Ernyes Béla, Szénásy József és Lászlai Sándor. A Fegyveres Erők Klubjában otthonosan mozognak, a Tisztjelöltek Klubjának idei alakuló ülésén ők már vete­ránoknak számítanak, hiszen az elmúlt évben is részt vet­tek a klub munkájában, a pályaelőkészítő tanulmányok­ban. A Fegyveres Erők Klubjá­nak emeleti oldalszobája fo­kozatosan megtelik fiatalok­kal. A hangulat barátságos, a körülményekben nincs semmi régi értelemben vett kaszárnyaszerűség. A szom­szédos nagyteremből modern jazz hallatszik be, jól öltö­zött fiatalok, és elegáns tisz­tek nyitnak be egy-egy pil­lanatra, mivel a szomszédos klubok az új jelentkezőket magukhoz is szeretnék meg­hívni . Amikor Kovács József szá­zados, a Tisztjelöltek Klub­jának vezetője a terembe lép, hirtelen csend lesz, majd az érdeklődés moraja hul­lámzik át a sorok között. Kovács százados ismerteti a klub programját. — Célunk a hazafias és hivédelmi nevelés gyakorlati realizálása. Párhuzamosan se­gítünk a fiataloknak, az érettségi előtt álló 111—IV. osztályos középiskolásoknak a pályaválasztásban. A fia­talok egy része hajlamot érez a katonai pálya iránt, de a mai körülményeket ál­talában nem ismerik. Mi megismertetjük velük a had­seregbeli életet, a tisztek munkáját, a tiszti pálya perspektíváit, s amennyire lehetséges, a haditechnikát is. B. B.

Next