Dunántúli Napló, 1966. október (23. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-19 / 247. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunámon napja Az MSZMP Baranya megyei és a Megyei Tanács lapja XXIII. ÉVFOLYAM, 241. SZÁMAra se filler 1966. OKTÓBER 19., SZERDA Végül: a felmentésekről A pécsi—baranyai diákok hatvan százaléka nem tud úszni, negyven százalék nem tud kerékpározni, alig har­minc százalék tornászik reg­gelenként. A­z egész országot bele-11 számítva, Pécsett van a legkevesebb torna alól fel­mentett diák, és itt kérnek, a legkevesebben felmentést. Az össztanulóknak egy szá­zaléka felmentett, a többi diák (általános, középiskolás, illetve főiskolás és egyete­mista) valamilyen formában részt vesz az iskolai testne­velésben. Ez szép nagyon­­, de. Az egy százalék. Az orvos­­tanhallgatók között az idén SO felmentett van az első két évfolyamon, a jogászok között 30, a főiskolán körül­belül 70. A Gépipari Tech­nikum diákjai közül az idén 74 kért, a két pécsi MTH- iskola növendékei közül ta­valy például 46 kapott fel­mentést a torna alól. Sport­orvosi tapasztalat, hogy en­nek a számszerűleg nem is oly kevés egy százaléknak legalább a fele nyugodtan tornászhatna, ha a szülők egy részét nem vezetné va­lami furcsa, szinte magya­rázhatatlan ellenszenv és gyanú az iskolai testneve­léssel szemben. A szülők gyakran a legfurcsább s szülő­höz nem éppen méltó kifo­gásokkal élnek, csakhogy fel­mentessék a gyereket a kö­telező torna alól. Ugyanak­kor ezekkel a felmentett diá­kokkal gyakran össze lehet találkozni a különböző bálo­kon a lendületes twist és let­­kiss közben, az ilyen furcsa módon felmentett „szívbeteg” diákok az osztálykirándulá­sokon nemegyszer elsőként másznak fel a hegyre. Miért ilyen népszerűtlen a szülők és a gyerekek előtt az iskolai testnevelés? Az okok a legkülönbözőb­­bek, de nem veszélyte­lenek. Az egyik szülő az is­kolai testnevelést anyagi kér­désként kezeli: nem akar tornaruhát, tornacipőt venni, vagy nem járatja a gyere­ket gyógytornára, mert saj­nálja az autóbuszköltséget Ilyen is van. A másik lebe­csüli a tornát, fölösleges okoskodást lát benne, hiszen a gyerek úgysem akar baj­nok lenni, s a torna egyéb­ként is elveszi az idejét más­tól, mondjuk egybeesik a zongora vagy a német nyelv­leckével vagy „éppen csak” elveszi a gyerek drága ide­jét. A leginkább elgondol­koztató viszont, amikor a felmentegetés fő oka az osz­tályzattól való félelem. Köz­tudomású ugyanis, hogy az ált­alános és középiskolában a tornából nyert jegy bele­számít az összosztályzatba. Hozzátartozik ehhez az is, hogy maguk a gyerekek se szeretik az iskolai testneve­lést. Részben a tornával szemben otthon kialakult szemlélet (mely a tornát a legjobb esetben is fölösle­gesnek értékeli), részbem pe­dig az iskolai tornaórák két­ségtelen egyhangúsága, jel­­legtelensége — mondhatjuk­ ,— avult programja miatt. Most, az iskolai év elején megjelent a sportorvos előtt egy egészséges, tizenkilenc éves jogászlány, és azt mond­ta: „Én tulajdonképpen nem is vagyok beteg, de nem aka­rok tornászni, mert heten­ként lefoglal két órámat..." psolyfeiás. a 2. oldalon) Hiányzik­­az őszi eső Száraz a föld, lassan halad a szántás, vetés Beérett a kukorica, jól megy a betakarítás A­­zeptember eleje óta tar­tó rendkívüli őszi szárazság máris komoly veszteségeket okozott Baranya mezőgazda­ságának. Az elmúlt ősz egyet­len napján több csapadék hullott le a megyére, mint most másfél hónap leforgása alatt. Kiszáradt, megrepede­zett a föld, hatalm­as hanto­kat hoz fel az eke. Többször megismételt tárcsázással, gyűrűshengerezéssel lehet csak elfogadható magágyat készíteni a búzának, ami hi­hetetlenül megdrágítja a ter­melést, késleteti a búza idő­beni elvetését. Tavaly és most Az elmúlt ősz rendkívül csapadékos volt, a mostani szokatlanul száraz. Tavaly október 19-ig a vetőszántások 35 százalékát végezték el a termelőszövetkezetek, most 74 százaléknál tart ez a fontos munka. A különbség itt még nem túl nagy. De, hogy a szántások elmunkálása, az idén mennyi plusz munkát, at igényel, azt az is mutat­ja, hogy tavaly ilyenkor a kenyérgabona 71,3 százaléka volt elvetve, most mindössze 48,6 százaléka. Tehát a szán­tást lassabban tudja követni a vetés, mint csapadékos idő­ben. A tsz-ek egy rész­ét felké­születlenül érte a szárazság következtében előállt helyzet. A szokásos gépi erő most nem elégséges a szántás, vetés idő­beni elvégzéséhez. A bogdásai tsz-nek például nincs elegen­dő tárcsája a talaj elmunká­­lásához, Hímesházán az erő­gép bizonyult kevésnek, mint elmondották, plusz tíz trak­tor kellene ahhoz, hogy idő­ben végezzenek. A gépállo­másokkal lekötött talajmunka általában kevésnek bizonyult a megnövekedett szükséglet­hez képest. S bár van lehe­tőség pótszerződések kötésé­re, sok helyen mégis az a helyzet, hogy a gépállomás már máshol — állami gazda­ságnál — stb. kötötte le ka­pacitását más jellegű mun­kákban. Késik a műtrágya Ha talán nem is döntő mér­tékben, de sok helyen hát­ráltatja a­­vetést a szuper­foszfát műtrágya hiánya is. A szászvári tsz-ben elmon­dották, hogy azért várnak a vetéssel,­­ mert a szuperfosz­­fát még nem érkezett meg. S s mivel az őszi alapműtrágya, azért vetés után már nem szórhatják ki. Az AGROKER műtrágya osztályán tegnap kapták a jelzést Budapestről, hogy 300 vagon szuperfoszfát műtrágya már útban van Baranyába. Miért csak most, mikor a bú­za csaknem felét már elve­tették? Tény, hogy tavaly időben itt volt a műtrágya, most pedig nem. Nehéz el­dönteni, hogy ki teszi job­ban, aki megvárja, vagy az, aki elvet anélkül, öt terme­lőszövetkezet mindenesetre már végzett az őszi kalászo­sok vetésével. Négyről már hírt adtunk, kedden reggel az újmohácsi­n. Rákóczi Tsz­ia bejelentette, hogy elkészült a vetési munkákkal így egész Mohács-szigeten földben már a búza. Mohács város terme­lőszövetkezetei voltak ebben az évben a legfrisebbek, a helyi Új Barázda Tsz kivéte­lével valamennyien befejez­ték mér az őszi vetést. Telnek a górék A betakarítási munkáknak viszont kedvez a csapadék­­talan időjárás. Beérett a ku­korica, jól halad a törése. Tavaly október 19-én a ku­koricának mindösse 18,1 szá­zaléka volt letörve Baranyá­ban, most 49,7 százaléknál tartanak a tsz-ek és háztáji gazdaságok, 47 400 hold kuko­rica termését már letörték, s a terület közel 30 százalékán már a szárat is levágták. Vetik az őszi árpát az abaligeti dombokon. Az ifjúság tettekkel támogatja a párt politikáját A KISZ KB titkárának előadása a Leöwey Gimnáziumban Tegnap délután 4 órakor ifjúkommunista aktíva ülésre jöttek össze a Leöwey Gim­názium dísztermében a váro­si KISZ-bizottság, a Szen­tröszt és az Építőipari Válla­lat KISZ-bizottsága alá tar­tozó alapszervezetek KISZ- titkárai és vezetőségi tagjai. A mintegy 400 KISZ-vezetőn kívül, az ülés fontosságára való tekintettel megjelent és az elnökségben foglalt helyet Földes András elé, a Megyei Pártbizottság, és Kiss Dezső, a Városi Pártbizottság osz­tályvezetője. Lukács János, a Baranya megyei KISZ Bi­zottság első titkárának beve­zető szavait követően Szabó János, a KISZ Központi Bi­zottságának titkára emelke­dett szólásra. A IX. kongresszus világosan meghatározza majd feladatainkat Elöljáróban megállapította, hogy a VIII. kongresszus óta, a kongresszus határozatainak szellemében több haszos in­tézkedés történt, melyek kö­zül néhány — mint az egye­temi felvételeknél a szárma­zás szerinti kategorizálás meg­szüntetése — közvetlenül érintette az ifjúságot is. Ugyanakkor egyes határoza­tok gyakorlati végrehajtásá­ban helyenként torzítások mutatkoztak, melyek félrema­gyarázásra adnak lehetőséget. A párt IX. kongresszusának jelentősége tehát egyebek mellett abban rejlik, hogy egyértelmű választ ad a fel­merült kérdésekre, világosan meghatározza a jövő, a szo­cializmus teljes felépítésének feladatait. — A KISZ a párt ifjúsági szervezete — mondotta a to­vábbiakban —, természetes tehát, hogy a párt kongresz­­szusára való felkészülés már március végétől, a KISZ— SZOT közös felhívásával meg­kezdődött, és országosan meg­— A kis- és belpolitikai helyzet arra kötelez és ösztö­nöz minden fiatalt, hogy mind aktívabb hirdetői és mind cselekvőbb megvalósítói legyenek a szocializmus ügyé­nek. Az idei évben a munka­versenyen túlmenően is bebi­zonyosodott, hogy ifjúságunk tettekkel, politikai helytállás­határozta az ifjúság felada­tait. Ennek legfontosabb moz­zanatai a termelés fontján, a szocialista munkaversenyben való részvételben, a 111. öt­éves terv megvalósításának elősegítésében jelentkeztek. A kongresszusi munkaver­seny eddigi eredményeit nemrég értékelték. A tapasz­talatok azt mutatják, hogy minden csinnadratta nélkül, de tervszerűen és eredménye­sen folyik. A vállalások az if­júság részéről is tömegesek, és az esetek legnagyobb ré­szében reálisan figyelembe veszik az adott munkahely igényeit. Az előadó utalt arra, hogy minden gazdasági vezetőnek meg kell értenie: nemcsak a verseny szervezé­sében van feladata, hanem a teljesítés feltételeinek bizto­sításában is. Adatokkal tá­masztotta alá, hogy Baranya megye fiataljai szépen kivet­ték részüket az országos ver­seny­mozgalomból, ez azt mu­tatja: tudatában vannak je­lentőségének. Majd így foly­­­­tatta: jól támogatja pártunk poli­tikáját. A KISZ-tagok rég nem látott módon, öntevéke­nyen mozdultak meg a „Vá­doljuk az imperializmust!” ak­ció során. Mellőzve a több órás értekezleteket, a vastag paksamétákat és hosszadalmas előadásokat, a KISZ Központi Bizottsága kiadta a jelszót, mely a fiataloknak a vietna­mi nép igazába és legyőzhe­tetlenségébe vetett hitével ta­lálkozott és vezetett komoly sikerre. Ennek csak egyik megjelenési formája az a dl és fél millió forint, amely a KISZ-fiatalok társadalm munkájából, vietnami vasár­napjaiból, felajánlásaiból szár­mazott. Ezt az őszinte lelke­sedést kell ébren tartani — folytatta az előadó —, és meg­ kell találni annak lehetősé­gét, hogy fiataljaink belpoli­tikai téren is napról napra tevékenyebben vegyék ki ré­szüket, az egyébként is meg­élénkült társadalmi életből Meg kell találni a lehetősé­get erre, mégpedig a KISZ- alapszervezetek vezetői­t kell megtalálniuk. Az ösztön­ző, a kezdeményező erő min­den KISZ-szervezetben a vá­lasztott vezetőség. A kongresszus hónapját po­litikai kampánynak kell te­kinteni. Ismerkedjenek meg a fiatalok a kommunisták pártjának történetével, har­cával, e harc eredményeivel Ismerjék meg személyesen a párt régi harcosait, a kong­resszusra készülő küldötteket Kérjék meg őket, meséljék el, hogyan, zajlottak le a párt­­értekezletek, mit szándékoz­nak a kongresszuson elmon­dani. — Az MSZMP Központi Bi­zottsága azt is szeretné — mondotta befejezésül Szabó János —, ha a fiatalok talál­koznának és beszélgetést foly­tatnának a párt IX. kong­resszusán résztvevő külföldi küldöttekkel is. Vádoljuk az imperializmust a fiatalok figyelmesen hallgatják Szabó János elvtárs előadásit (Foto:­szokolai)­­ tervüket. A siklósi járási építőszövetkezet teljesítette éves tervét Kedden délután, a Siklós járási Építő Ktsz távirat­ban közölte szerkesztősé­günkkel, hogy a IX. párt kongresszus tiszteletére tét felajánlásukkal szemben - mely az éves terv novembe­r­re való teljesítését rögzí­tette —, október 18-án be­fejezték 1966. évi termelés

Next