Dunántúli Napló, 1968. november (25. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

08. november 10.­ to Vannak nevek, amelyek­­ nélkül elképzelhetetlen a „végtelen Oroszország”, az­­ orosz kultúra, az egész orosz , kultúrtörténet. Oroszország­ , hoz Puskin, Lermontov, Nyek- K Joszov, Dosztojevszkij és Cse­hov ugyanúgy hozzátartozik, mint a végtelenbe nyúló­­ sztyepek, a Volga ezüstösen­­ csillogó víztükre, a Moszkva­­ menti nyírfaerdők és ligetek. , Ivan Szergej­evi­cs Turge-­­­nyev neve és regényei ugyan­ , így az orosz irodalom, az­­ orosz kultúra elidegeníthetet­­­ len sajátjaivá lettek az el-­­­múlt több mint egy évszázad­­ folyamán. —­­ 1818. november 9-én ajan- J­a Saxata, meg az Ofca-parti vá­­­roa, Orjol a világirodalmat , azzal az emberrel, akivel kap- t Csolatban a mi Krúdy Gyu- lánk azt írta, hogy „Oh mi nagy sz orosz Irodalom, mily erős az a föld, hol egy Puskin Z után egy Turgenyev is­­ születhetett!” ’ v .*­jj Orjol, a szülőváros már tin­­n népi díszbe öltözött, s ezzes j. törneg várja az egyik tér«» t, azt a pillanatot, amikor lehull el a lepel „az orosz próza kirá­­ti lya”, s az orosz próza Puskin­­g Ja”, a „nők költője”, az orosz­­ nép lel­ki követőinek most a leleplezésre kerülő szobráról.­­ Arra a földre, ahol a fiatal­­ Turgenyev egykori halmi bábj­a esküt tett, hogy egész életét ie a csúfos jobbágyrendszer el- gy­leni harcnak fogja szentelni,­­ most a kegyelet teljes emléke- [s­zés órái érkeznek el A város , Turgenyev nevét viselő szín- a házában csakúgy, mint Moszkva és Leningrád néhány a] színházában a szépen zengő ni furgenyevi szó hangzik fel, fi melynek van mondanivalója. Fi mind az „apák”, mind a „fi- EH ek” számára. Ott, ahol egykor ni az író édesanyjának, a jobbá­gyaihoz és családjához egy­aránt kegyetlen földbirtokos­nő, Varvara Petrovna haragos hangjával volt tele a jég, most az „Ászja”, az „Apák és fi­úk”, a „Küszöbön” és a nem­rég elkészült „Nemesi fé­szek” című filmekben gyö­nyörködhet az ünneplő sereg. S ez a lelkes, rajongó tábor örül a megtalált lelki Szépnek, ami­ről Varvara Petrovna még halála előtt sem volt hajlan­dó tudomást szerezni, büszke volt arra, hogy fia írásaiból állítólag egyetlen sort sem ol­vasott. Már augusztus elején Moszkvában szemtanúja le­hettem annak a készülődés­nek, amely néhány egyete­men,­ főiskolán, tudományos kutatóintézetben, könyvkiadó­nál javában folyt a nagyjelen­tőségű eseménnyel kapcsolat­ban. Moszkvában és Lenin­­grádban a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Gorkij Világ­­irodalmi Intézete és az Orosz Irodalmi Intézet (Puskin Ház) két tudományos ülést rendez az évforduló tiszteletére. A „Nauka” könyvkiadóban folyt a lázas munka, hogy október­re elkészüljenek Turgenyev összes műveinek és leveleinek 28 kötetes akadémiai kiadásá­val, amiről V. I. Lenin már 70 évvel ezelőtt álmodozott Már 1968 január elsejéig 60 nyelven 56 millió példányban jelentek meg a Szovjetunió­ban Turgenyev művei, de a jubileumi évben újabb hét­millió példányos növekedésre számítanak. A jubileumi könyvkiállításokon ma már ott van a „Hudozseszrtvenna­­ja Lityeratura" kiadó kétkö­tetes kiadványa, a „Turgenyev a kortársak visszaemlékezé­seiben”, amely — többek közt — A. Fet, M. Tolsztoja, N. Osztrovszkaja, M. Kovalevsz­­kij, Paul Viardot, J. Polonsz­­kij és Ludwig Pietsch Turge­­nyevel kapcsolatos memoár­jait is tartalmazza. Szpasszko­­je-Luttvinovot, a „száműzött sétány”-ot a vén hársak köz­ti utcácskákat szeptember 23- án már a népünnepély zajos hangjai verik fel. Ez az orosz föld melegét sugárzó, termé­szeti szépségekkel megáldott „turgenyevi Jasznaja Poljana” adott a nagy írónak menedé­ket, amikor 1852-ben a Go­golról írt nekrológ és a ko­rábban megjelent „Egy vadász feljegyzései” miatt a cári ha­tóságok letartóztatták, ■ ide száműzték. Azokban a könyvtárakban, ahol a legismertebb és leg­népszerűbb könyvei (Apák és fiúk, Rugyin, Nemesi fészek, Füst, Küszöböm, Tavaszi vizek, Első szerelem stb.) nap mint lap közkézen forognak, nap­jainkban a műveinek kiadá­saiból összeállított kiállítások­kal (I. Sz. Turgenyev művé­szete, Turgenyev és az orosz irodalom) köszöntik ,,az orosz próza Puskinjá”-t, aki Baden- Badenben éppúgy, mint Pá­rizsban Viardoték, Goncourt, Zola, Flaubert, Merimée és Daudet társaságában is meg­maradt lélekben orosznak, népe, hazája sorsát féltő és azért aggódó hazafinak. Ezekben a napokban az orosz otthonokba eljut a tur­­genyevi szó hanglemezen is, mivel a jubileum alkalmából legszebb művel ismert rész­leteit vették fel a legismer­tebb orosz felolvasók és elő­adóművészek közreműködésé­vel. Az ünnepi díszbe öltözött szülővárosban, amelynek fel­szabadításáért 1943 nyarán Turgenyev olyan „utódai” küzdöttek, mint Konsztantyin Fegyin, Borisz Paszternák, Konsztantyin Szimonov, Rai­­sza Osztrovszkaja — ma büsz­kén tűzik ki a jubileumi em­lékjelvényeket és érméket fiatalok és öregek egyaránt. A jubileumi ünnepségek egyik fénypontjára, az ünnepi ülésre november 12-én kerül sor a Moszkvai Nagyszínház­ban. Turgenyev műveinek sikere, népszerűsége még az író éle­tében túlnőtt hazája határain. Magyarországon Turgenyev­­ néhány évtizedig érezteti ha­tását olyan ismert költőink és íróink művészetében is, mint Arany János, Arany László,­­ Gyulai Pál, Reviczky Gyula, Justh Zsigmond, Gozsdu Elek. (Diószegi András). Elég kevés­­ azoknak a külföldi regények-­­ nek a száma, amelyek egy év­század alatt három kitűnő fordító tolmácsolásában is el-­­­jutottak hazánkba. Az „Apák­­ és fiúk" 1867 és 1954 között , három kitűnő műfordítónk­­ (Ambrozovics Dezső, Trócsá­­nyi Zoltán, Áprily Lajos) jó­­ fordításai alapján vált nálunk közismertté. Jó néhány ma­gyar irodalomtörténész is iro­ '­dalomkritikus — a nyugati- ' akkal (pL Taine) egy­behang­­­­zó­an — elismerte, hogy Túr- i genyev „Oroszországnak, sőt­­ talán az egész XIX. század-­­ nak legnagyobb novellaírója.* 1 (Pécsi Napló). De lényegében a jobbágy­rendszer ellen poetikus sor­­s­mában megírt vádirat (Her­­t­zen), az „Egy vadász fel-­­ jegyzései" Indítja el Túr- 1 genyevet a világhír felé veze­­­­tő úton.­­A turgenyevi ábrázolás­­ meggyőző és megdöbbentő­­ ereje, valamint I. Miklós meg­­­­félemlítésre és minden hala­­­­dó gondolat elfojtására fel­épített elnyomó rendszere ob­jektív meglétének ténye bizo­nyította azt, hogy a turgenye­­vi mű nem „vadász-mese”, hanem élő, változásért kiáltó, a muzsik számára elviselhe­tetlen, siralmas valóság. Ak­­szakov szerint ez a turgenye­­­­vi mű úgy hatott mint „egy­­ egész üteg sortüze a földes- t­úri életformára." Turgenyev máig is legolva­sottabb és legnépszerűbb könyveinek egyike az „Apák és fiú­k”, amelyet nem vé­letlenül tartanak sokan az író legjobb művének, regény­íróművészete csúcsának. A kortársak közül többen (Pi­­szarjev, Pipin) azt hitték, hogy Bazarov prototípusa Dobroljubov lehetett, de ma­ga Turgenyev mutatott rá egyik cikkében arra, hogy egy lenyűgöző jellem, egy kb. 1060-ig élő fiatal, vidéki or­­­­vos alapján mintázta meg a­­ „nihilizmus” irodalmi alakját,­­ amiért aztán „meg is kapta a­­ magáét”. A mű körül olyan heves vita keletkezett, ami­lyen nem túl sok volt a vi­lágirodalomban. A plebejus származására büszke, a néphez közelálló, a társadalomtudományokat le­néző ateista és materialista Bazarov figurájában egyesek a fiatal nemzedék kifigurázá­sát, másrészt az „apák” meg­szégyenítését látták. A job­bágyfelszabadítás névleges megtörténte és a forradalmi szituáció tetőpontján, amikor Pétervárott a belügyminiszté­rium lángokban állt, a cári rendőrség a forradalmi ifjú­ságra. Turgenyev „nihilistád­ra fogta a rombolás tényeit. Nehéz napok, hónapok és évek következtek Turgenyev életében, s a „lelki Golgota” valamint eszméinek a forra­dalmi ifjúság elleni kijátszá­sa meg is törte őt. Utolsó re­gényei (Füst, őstalaj) már jel­zik azt az ideológiai krízist, amelyen utolsó éveiben át­ment. I­I. Ettől függetlenül, Ivan Szergejevics Turgenyev — osztályából, a nemesi osztály­ból kiszakadva s osztálykor­­látait legyőzve — olyan utat járt meg, amilyenre a század Oroszországában csak kevesen voltak képesek. III. Sándor cár megköny­­nyebbült, amikor tudomást szerzett Turgenyev 1883. szep­tember 3-án bekövetkezett ha­láláról — és csupán ennyit mondott: „Egy nihilistával kevesebb van.” De Turgenyev 1883 szeptemberében mint író nem halt meg! Turgenyev ma is él! A Szovjetunióban épp­úgy, mint Magyarországon vagy Bulgáriában ... Hajzer Lajos J. SZ. TURGENYEV EMLÉKEZÉS SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA FILMKLUBMOZGALOM Dicsekvésnek és panasznak helye nincs, amíg a film­klub-mozgalom célját és jellegét nem tisztázták megnyugtatóan — szögezte le a filmklubvezetők országok tanácskozásának egyik résztvevője a játékfilmszemle ne­gyedik napján Pécsett. Teljes mértékben gaza volt, jólle­het a felszólalását megelőző vélem­ény nyilv­­­nít.' . k­­ól sok mindent el lehet mondani, csak ezt nem, hogy bennük a dicsekvő szándék dominált. Az idézett f.hitóla’­ bizonyára nem is a tanácskozás résztvevőinek objektív, de mégiscsak visszafogottabb megnyilvánulásai, hanem a mindennapok helyenként nem egészen „mindennapi” tapasztalatai nyo­mán sommázta véleményét. A filmklubmozgalom célja és jellege... ez volt véle­ményem szerint a mintegy ötórás tanácskozás legizgalma­sabb és sajnos túlságosan is nyitva h­gyott kérdése, kér­désfelvetése. A felszólalók által leggyakrabban érintett té­ma: az úgynevezett filmklubszövetség megalakításának problematikája is azért létfontosságú elsősorban, mert­­ hovatovább egy fél évtizede alakuló testületnek is — ha netán valósággá válik — első és legfontosabb tennivalója a film-klubmozgalom elvi-módszertani kérdéseinek a mainál sokkal egyértelműbb és ösztönzőbb megválaszolása kell, hogy legyen, s csak­ azután léphet tovább az esetleges át­szervezések vagy éppen a nemzetközi kapcsolatok kibőví­tésének irányában. Igen jó dolog, mert a mozgalom fokozott tudatosodá­sának és öntudatosodásának a jele, hogy a filmn­­udószövet­ség ügyében felszólalók szinte valamennyien szükségesnek tartották hangsúlyozni: a filmklubok munkáját összefogó „csúcsszerv” megalakulását csupán kezdetnek, de a néze­tek összehangolása és az irányító munka folyamatosságának biztosítása érdekében elengedhetetlen kezdetnek tekintik. Különösképpen a beszámoló, de a résztvevők felszóla­lásai is láttatni engedték, hogy mennyire összetett — kul­túrpolitikai, esztétikai, gazdasági — szempontok összehan­golását igénylő mozgalomról van szó. Ha a filmklubok működés-mechanizmusát túlnyomórészt az egyik vagy má­sik szemponthoz igazítjuk, nyilvánvaló a működés zavar. Sokan kifogásolták, hogy a gazdasági-gazdaságossági köve­telmények mindenhatósága következtében elsősorban lét­számot" kell produkálni s csak azután mozgalmat, így az­tán sok esetben kénytelenek alaposan alászállítani az esz­tétikai mércét, avagy lemondani a szervezésről. Mások sze­rint viszont túlzás „művelődéspolitikai kompromisszumról” beszélni, amikor köztudomású, hogy „a művészetet is el kell adni”. Az igazság bizonyára valahol középen, ha nem is fel­tétlenül „a­ megalkuvás közepén” van, annyit azonban el­mondhatunk —­ és ez felethetően közelebb visz az igazság­hoz —, hogy a filmklubok munkájából ma még szinte tel­jes mértékben hiányoznak a szó legjobb értelmében vett klubszerűség elemei. A „bérletezett előadások” túlságosan is felülről és túlságosan is idényjelleggel szervezett közön­sége — legyen bár a lehető legtanulságosabb a számukra „fenntartott” filmanyag — többnyire nem azt kapja s nemi is azt adja, ami a valódi és minden ízében demokratikus klubtevékenység esetében elvárható lenne. Joggal panasz­kodnak tehát a szervezők, hogy egy-egy sorozat lezárásá­val szinte teljes egészében újra kell kezdeniük a szervezést, s a klubtagok, hogy a meghirdetett klubprogram ellen csu­pán egyféleképpen tudják kifejezésre juttatni „óvásukat”: nem újítják meg a tagságot. Rendkívül hasznosnak ígérkezik a jövő szempontjából a Filmtudományi Intézet tervezett és igen sokoldalúan hasz­nálható kiadványsorozata, a filmek és a rendelkezésre ál­ló választék jobb ismerete azonban még nem minden. A megoldás során figyelembe kéne venni azt, hogy — „ön­fenntartó” mozgalom esetében különösen — a „telt ház” követelmény, de azt is, hogy a klubszerű tevékenység csu­pán illúzió marad mindaddig, amíg az úgynevezett film­klub tagsági köre tulajdonképpen a rendelkezésre álló ve­títőterem még elfogadható számú közönségével egyenlő. A filmklubok szervezését a művelődési és egyéb intézmé­nyek szakköreihez, klubjaihoz hasonlóan — vagy éppen velük együtt — alulról felfele kéne kezdeni, s tevékeny­ségüket nem is kellene mindjárt a szokásos filmsorozatok csoportos megtekintésére építeni. A filmmel, a filmművé­szettel való aktív és az eddigieknél sokkal átfogóbb mű­velődési alapokra helyezett foglalkozás ugyanis előbb-utóbb „kitermeli” a filmtörténeti jelentőségű vagy egyéb nehe­­zen hozzáférhető alkotások ismeretének igényét. S ha már idáig elérkeztünk, akkor több klub tevékenységének össze­hangolásával, az igények összehasonlításával a vetítések rentabilitását, a „telt házat” már nem is olyan nehéz biz­tosítani. Boda Miklós ▼erfremdungseffefct — el­idegenítő hatás. Ezzel a nem valami rokonszenves hangzá­sú és tartalmú szóval ül be a színházi szakma a nézőtér­re, ha Brecht-el­őadást hirdet­nek a színlapok. Elidegenítő hatás — ami nem sodorja bele a nézőt a színpadi cselek­ménybe, hanem csak szemlé­lővé teszi Legyünk egyszer őszinték: a magyar színház­­művészet érzelmi, indulati jellegű hagyományai számára idegennek tűnik ez a hatás. És kétkedve latolgatjuk, va­jon sikerül-e elérni vele azt, amit Bertold Brecht el akar érni, hogy „megváltoztatható­­nak érezzük a világot”? Különösen nehéz feladat elé állítja Brecht a színészt. Azt kívánja tőle — amint 1940- ben sajátos színjátszástechni­kájának leírásában megfogal­mazza —, hogy játékából af­féle tudományos megbeszélés legyen, amit a közönségével folytat. Ugyanakkor 1955-ben így ír: „Ez azonban nem va­lami hideg, mechanikus mű­velet: semminek, ami hideg és mechanikus, nem lehet kö­ze a művészethez.” Hogy is van csak? Tudományos meg­beszélés? De ez nem hideg mechanikus művelet? Vagyis valami érzelmi többlet mégis­csak kell hozzá? Nehéz dolog ez, ha nem is ellentmondásos. Érdeklődéssel és szagolottj­­anul néztük mindezekért Ro­nyecai Máriát, a pécsi Kréta­kör előadásának Gruséját, csakúgy, mint a darab min­den szereplőjét Hogyan si­került neki ezt a rendkívül összetett feladatot megoldani úgy, hogy Brecht azért Brecht maradjon, de a magyar kö­zönség is „vegye a lapot”, igazi, élvezetes színházat lás­son, s mégis — idézzük újra Brechtet — „megváltoztatha­­tónak érezze a világot?” És sikerült Sikerült elsősorban azzal a kivételes erővel, ami Ronyecz Mária színészi egyéniségéből árad. Széprengésű, az egész nézőteret betöltő alt hangja, energikus mozdulatrendszere erőt ad minden alakításának. Egy-egy súlyosabb gondolatá­nak egész testével ad lendü­letet sokszor úgy érezzük, szinte tőből mozog, s nem­csak gesztussal és mimikával formál. Ez az ereje különösen hasznára vált Gruse életre­­keltésében. Ennek a fiatal lánynak a megformálásakor messzire el kell kerülni min­den lágyságot. Grusét az élet kemény küzdelemre kénysze­ríti, rajtafelejt egy ártatlan, védtelen kisgyereket akit minden pillanatban kardélre hányhatnak, ha ő — magá­nyosan, mindenkitől elhagyat­va — nem vigyáz rá Ehhez erő kell, s nem is kicsi erő. Persze nem erőfeszítés, ha­nem mégiscsak játék, egysze­rű, tiszta játék. Hiszen Gru­­ne nem kivételes erejű egyé­niség, csak az élet erősíti meg. Ezért Ronyecz Mária nem is fonnál belőle hőst meghagy­ja hús-vér egyszerűségében, aki nem rossz, de nem is tö­rekszik mindenképpen a jó­ra. Pusztán a gonosz kor, amelyben él formálja őt úgy, hogy embersége kifejlődjék, áldozatjellegűvé váljék. Ronyecz Mária energiája mel­lett is mérsékelten, nem egy­szer eszköztelenül alakítja Grusét, de úgy, hogy emelke­dett, tragikus egyéniséggé nö­veli. Igen nagy értéke, hogy a szerelemre hivatott örök női ösztönt is egybe tudja ötvöz­ni az ártatlan, fogadott kis­gyermek védelmével. Szerel­me, boldogsága késik, sőt el­veszni látszik miatta, mégis vállalja az áldozatot, de mel­lette azért ott a tiszta remény, hogy majd, egyszer, valami­kor eljön még számára a sze­relem órája. Az eredmény? Közérthetőség, világosság és­­ siker. A Krétakört telt há­zak mellett játssza a Pécsi Nemzeti Színház, s ebben az együttes szinte valamennyi tagja mellett Ronyecz Máriá­nak jut az egyik vezető sze­rep. Nemrég azt mondta: va­lahogy hozzátartozik Brecht­­hez, hiszen a főiskolán ugyan­csak Babarczy László, rende­zésében játszott a Krétakör­ben, aztán a diplomaszerepe megint csak Brecht volt, a Jó embert kérésünkben lépett fel. A korábbi két Brecht-előadás sokat segített neki, különösen ellentéteivel, a mostani Gruse megformá­lásában. Valamit azonban hozzá kell tenni, amiről Ronyecz Mária nem szólt: nem hiszem, hogy tudatosan törekedett a „világ megváltoztathatóságának ér­zetére”, amint azt Brecht kí­vánja a színésztől. Éppen ez az érdekes, sőt, értékes, hogy valószínűleg nem törekedett rá, mégis valahol éreztük ezt S ilyenkor felmerül a kérdés: vajon a klasszikus színház katharzisteremtő ereje él to­vább Brecht igazi nagy mű­veiben, s attól ered ez a ha­tás? Hiszen a katharzis min­dig megtisztít és hitet, opti­mizmust áraszt. Avagy a Verfremdungseffekt, az elide­genítő hatás kelt mégiscsak életre a pécsi Krétakörben? Mindenesetre Brecht színját­szástechnikája sok vitára ad okot ma is, módszereit ma sem fogadták el mindenütt, sőt, azt is kétségbe vonják, hogy ő maga ezek szerint itt volna. De Bertold Brecht, a drámaíró legjobb alkotásaival mégiscsak klasszikussá vált. Ez utóbbi mellett pedig néha lényegtelennek tűnik a né­hány évtizeddel ezelőtt elkez­dett brechti színjátszástechni­ka időszerűségének kérdése. A lényeg az, hogy Brecht drá­mai szövege időtálló és a je­len kor rendezőinek és színé-­­ szeinek igazi jó alapanyagot­­ nyújt, s nagyszerű színházat­­ is lehet belőle teremteni. Földessy Dénes SZÍNÉSZEK — SZEREPEK: GRUSE: RONYECZ MÁRIA­ ­ Nagy sikerrel játsszák Breiflt A kaukázusi krétakör c. dar­rabját a Pécsi N­ei'.v­fi Szín­­házban. Az Ünneplésből Kő­rén kijut Grusé­nak, azaz Ro­­nyecz Máriának is. 1t

Next