Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-03 / 280. szám

2 Vietnami hadműveletek Sovember: „Szakadatlan győzelmek hónapja Saigon:­­ Saigoni katonai közlés sze- ■ rán a szabadságh­arcosok : kedden lelőttek egy F—4 Phantom típusú lökhajtásos repülőgépet. Amerikai és dél­vietnami katonai szóvivők bejelentették, hogy B—52-es bombázók fel­tételezett ellen­séges célpontokat támadtak Cam­l­o közelében, mindösz­­sze másfél kilométerre a de­­militarizált övezettől délre, valamint Saigontól 126 kilo­méterre északkeletre. Amerikai katonai szóvivők közlése szerint a szabadság­­harcosok kedden hajnalban tüzet zúdítottak különböző amerikai, illetve dél-vietna­mi katonai állásokra. Mint Dupuy, az AFP tu­dósítója jelenti, a Felszaba­dulás hírügynökség ,,A sza­kadatlan győzelmek hónap­jának” nevezte 1969 novem­berét. A Felszabadulás hír­ügy­nökség jelentése megál­lapítja, hogy a szabadság­harcosok Dél-Vietnam egész területén különböző támasz­pont-rendszereket, valamint közlekedési útvonalakat tá­madtak. A Pelican és Ben Hot támaszpontok ellen in­tézett bombatámadások al­kalmával a dél-vietnami zsoldoscsapatok súlyos vesz­teségeket szenvedtek, továb­bá mintegy száz amerikai tiszt és technikus vált harc­képtelenné. 26 repülőgépet semmisítettek meg a Tan Tao repülőtér elleni táma­dáskor. 1f A My Lai-ban tavaly történt és most nyilvánosságra került amerikai tömeggyilkosság óriási felháborodást váltott ki vi­lágszerte. Még a saigoni rezsim parlamentjének egy csoport­ja is elhatározta, hogy — Thieu akarata ellenére — vizsgá­latot indít a helyszínen. Képünkön, a dél-vietnami képvise­lők My­kai körzetében. ♦ MOSZKVA: A Pravda­­ keddi száma Szabadságot a­­ marokkói hazafiaknak cím-­­­mel szerkesztőségi cikket kö­zöl. A lap cikkében hangsú­lyozza, hogy a marokkói fel­­szabadulás és szocializmus pártjának főtitkárát, Ali Ja­­tát és a két másik bebörtön­zött vezetőt szabadlábra kell helyezni és biztosítani kell, hogy legálisan tevékenyked­­­­jen. ♦ BURGOS: Egy spanyol ka­tona­ bíróság hétfőn 18 évi bör­tön­büntetéssel sújtotta Pedro Tuigadi baszk nacionalista ellen­állót, aki bombát robbantott egy falangista pártszervezetben. ♦ MOSZKVA: Crecsko marsall, a Szovjetunió hon­védelmi minisztere, a kubai­­ forradalmi fegyveres erők , megalakulásának 13. évfor-­­­dulója alkalmából táviratot intézett Paul Castro őrnagy­hoz, a kubai forradalmi fegyveres erők miniszteréhez. Orecsko a szovjet hadsereg és hadiflotta személyi állo­mánya nevében üdvözölte a kubai hadsereg katonáit. 4 PÁRIZS: Az Air France és a többi belföldi francia légitár­saság, 2000 stewardesse és ste­ward­ja kedden 24 órás sztrájkot tartott. Az Air France csaknem összes járatát leállították. A sztrájk okai a közlekedésügyi mintaeg­éri­um a légitársaságokat, nem pedig a kormányhivatalo­kat akarja megbízni pályaalkal­massági bizonyítványok kiállítá­sával, és a légikísérők szerint ez folyamatos lehetőség a zsaro­lásra. 4- VARSÓ: Lengyelország és az NDK nemzetvédelmi miniszteri­um­a mali küldöttsé­­­­gei között tárgyalások kez-­­­dődtek a közös államhatár­­ jogviszonyairól. A határügyi , együttműködésről és a köl­csönös segélynyújtásról 1969. október 28-án aláírt állam-­­ közi egyezmény végrehajtá-­­­sáról.I +­BERTH: Guiseppe Privitera , 29 éves olasz származású fe­­gyenc, aki nemi erőszak miatt­­ 7 esztendei büntetését tölti az ausztráliai Perth börtönében, kedden házimunka közben a börtön fal tetejéről az utcára pottyant. Privitera —, akit tár­sai „örömfegyencnek” neveznek példás magaviselete miatt — sé­­­­rült bokájával a főkapuhoz sán­­tikált, bebocsátást kért és ka­pott. ♦ VARSÓ: A nyugat-ber­lini Somenius társadalmi­politikai egyesület hétfőn ke­­rekasztal-értekezletet szerve­zett a „lengyel—német kap­csolatok” témájáról. A véle­ménycsere központjában Wladyslak­ Gomulka-nak, a LEMP KB első titkárának ez év május 17-i beszéde áll. Mint ismeretes, Gomulka azt javasolta, hogy Lengyelország és az NSZK kössön megálla­podást az Odera-Neisse határ­­ véglegességéről .• WASHINGTON: Wa­shingtonban kedden 3000 részvevővel tanácskozás kez­dődött az éhezés és a rosszul­­tápláltság problémáiról az Egyesü­­lt Ál­lamok­ban. A megnyitó ülésen Nixon elnök is felszólalt. Hivatalos adatok szerint az országban legalább 15 millió olyan ember van, aki nem jut elegendő, vagy megfelelő táplálékhoz. + BOIW: ,,Oroszlán~Sü” fe­dőnév ».latt Kölnben megkezdőd­tek a NATO legnagyobb sza­bású vezérkari gyakorlatai. A gyakorlatokon az Egyesült Álla­mok, az NSZK, Anglia, Kanada, Belgium, Hollandia fegyveres erőinek 1400 tábornoka és tisztje vesz részt. Az öt napig tartó gyakorlatok parancsnoka a nyu­gatnémet Bennecke tábornok, a NATO közép-európai haderőinek főparancsnoka. ♦ WASHINGTON: Az ame­rikai szövetségi vádemelő es­küdtszék hétfőn hivatalosan is perbe fogta Daniel B. Brewster volt szenátort. Az­zal vádolják, hogy amíg a szenátus tagja volt, szavaza­táért vesztegetési pénzeket fogadott el az érdekelt cé­gektől. A PHENJAN: Phonjanban meg­nyílt a Koreai­ Munkapárt Köz­ponti Bizottsága kibővített plé­numa. A plénum napirendjén többek közt szerepel a Koreai Munkapárt I. kongresszusának összehívása. ♦ ALTEN­DORF: Egy sváj­ci gazda felesége hétfőn meg­találta jegygyűrűjét, amelyet 12 éve vesztett el. A karika­gyűrű a mészárszékben, egy tehén gyomrából került elő. Dmitnimort tiischo Ma nyílik meg a NATO miniszteri tanácsának ülésszaka Washington : Rogers amerikai külügymi­niszter Baird hadügyminisz­terrel és Kennedy pénzügy­­miniszterrel együtt kedden­­ reggel Washingtonból eluta­zott a NATO miniszteri ta­nácsának brüsszeli üléssza­kára Rogers nem tett külön­­nyilatkozatot indulása előtt az ülésszak céljairól, a kül­ügyminisztérium szóvivője azonban korábban megerő­sítette, hogy az Egyesült Ál­lamok legalább 1971 végéig nem szándékozik csökkente­ni Európában, különösen Nyugat-Németországban ál­lomásozó katonai erőit. Mint ismeretes, a NATO miniszteri tanácsa napirend­jén szerepel ugyan az ame­rikai csapatok kérdése, de csak abban az összefüggés­­­­ben, hogy az Atlanti Szövet­­­­ség esetleg „kölcsönös vissza-­­­vonást” javasol Európában a leszerelési intézkedések lán­colatában. Az ezzel foglalko­zó előterjesztést a NATO ál­landó titkársága állította ösz­­sze, több más olyan elképze­léssel együtt, amelyet a szer­vezet megvitatásra ajánl a szocialista országoknak. A Varsói Szerződés államai ál­tal javasolt európai biztonsá­gi értekezlet előtt ugyanis a NATO­ amerikai kezdemé­­nyezésre, előkészítő tárgya­­lásokat” kíván egyes kérdé­sekről. A tanácsülés meg­tár­­­gyalja ezeknek­ a kérdések­nek listáját, mielőtt hivata­losan válaszolna a szocialis­ta országok budapesti felhí­vására, illetve a prágai kül­ügyminiszteri értekezlet nyi­latkozatára. Brüsszel: A NATO miniszteri taná­csa szerdán kezdődő ülés­szakának előkészítésére ked­den Brüsszelben megbeszé­lést tartottak az Atlanti Szö­vetség katonai vezetői. Moszkva ■ A NATO miniszteri taná­­csának szerdán Brüsszelben megnyíló ülésszakával kap­csolatban Jurij Nyikolajev, a Novosztyi sajtóügynökség (APN) hírmagyarázója meg­állapítja, hogy a nemzetközi sajtó, általános véleménye szerint az ülésszak egyik fő­­ témája az össz-európai biz­­t­­onsági értekezlet összehívá­­­­sáinak kérdése lesz. A NATO­­ miniszteri tanácsa meghatá­­­­rozza álláspontját az érte­­s­mezlet megtartásával kapcso­­­­latban és javaslatokat tesz­­ majd a NATO-tagországok kormányainak. A közel-keleti helyzetről Fo­l­y­ta­t­ód­n­­a­­k­­ a negyh­a­talmi tárgyalások New York: Kedden este, magyar idő szerint 21 órakor újra kez­dődnek New Yorkban a kö­zel-keleti helyzet rendezésé­ről folyó négyhatalmi tárr­gyalások. Franciaország, a Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok­­ és Nagy-Britannia ENSZ-nagykövetei ez alka­lommal­ Charles Yostnak, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjének a Wal­dorf-Astoria Szállóban lévő rezidenciáján találkoztak. A négyhatalmi megbeszé­lések most kezdődött máso­dik szakasza elméletileg ugyanazzal a témával foglal­kozik, nevezetesen az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1997­. no­vember 22-én elfogadott,­­ha­tározatának gyakorlati meg­valósításával. ­ Apollo 12. | Ú­jabb II ember került karanténba Houston: Újabb tizenegy fővel gya­rapodott a houstoni űrkuta­tási központ karatén­jának létszáma. Egy szakadt kesz­tyű következtében tizenegy személyről, köztük hat tu­dósról feltételezik, hogy a Holdról hozott kőzetminták beszennyezték őket, s ezért a szokásos elővigyázatossági rendszabályoknak megfele­lően december 10-ig nem hagyhatják el a karantént. Ezzel már közel harmincan állnak megfigyelés alatt, köz­­zöttük a három űrhajós, köz­vetlen környezetük és az újabb tizenegy fő. Az eset egyébként úgy tör­tént, hogy a Hold-kőzetek­kel foglalatoskodó egyik tu­dós védőkesztyűjén egy ha­sadást fedeztek fel és ezért feltételezik, hogy az erről mit sem tudó szakember tár­sait is „megfertőzte”. Közös Piac csúcstalálkozó Pompidou és Brandt felszólalása a gazdasági közösség „kiszélesítéséről" Hága: ■A Közös Piachoz­artózó országok: •• kormányfőinek ked­den délelőtti ülésén­­ felszó­lalt Georges Pompidou fran­cia köztársasági elnök, s programot terjesztett elő a Közös Piac országai politi­kai, gazdasági, műszaki és pénzügyi együttműködésének kiszélesítéséről. A francia ál­lamfő a többi között indít­ványozta, hogy a tagorszá­gok külügyminiszterei szabá­lyos időközökben tartsanak értekezletet álláspontjuk egy­behangolására, míg a pénz­ügyminiszterek évenként két­szer üljenek össze gazdasági politikájuk egybevetésére. Pompidou után Jean Rey, az európai közösségek bizott­ságának belga elnöke és Wil­ly Brandt nyugatnémet kancellár szólalt fel. Mind­ketten hangoztatták, hogy a Közös Piac vezetőinek még a mostani csúcstalálkozón kell dönteniük a Közös Piac kiszélesítéséről folytatandó tárgyalások megkezdéséről. A délelőtti ülés berekesz­tése előtt ismét Pompidou francia elnök kért szót. Az Európai Gazdasági Közösség kiszélesítéséről szólva­ úgy nyilatkozott, hogy Francia­­ország a „kiszélesítést nem ellenzi, hanem helyesli”. A délelőtti ülést követően Joseph Luns holland külügy­miniszter újságíróknak adott rövid nyilatkozatában azt a véleményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó hamarosan megállapodásra jut a kiszé­lesítés kérdésében. Brandt nyugatnémet kancellár a dél­előtti ülés után a Deutsche Welle rádiónak nyilatkozott. Kijelentette: „a Közös Piac vezetői egyetértenek abban, hogy hozzá kell látni az an­gol Csatlakozással kapcsola­tos tárgyalások előkészítésé­hez. Willy Brandt nyugatnémet kancellár, George Pompidou fran­cia köztársasági elnök és a házigazda Piet de Jong holland miniszterelnök a Közös Piac hágai csúcstalálkozóján Razzia a hippi-tanyán Megfejtették a Polanski-ügyet? A rendőrség október 10-én razziát rendezett a kalifor­niai „halál völgyben” és szét­vert egy különböző bűncse­lekményekkel vádolt hippi­bandát. Így kezdte szenzációs saj­tóértekezletét hétfőn Edward Davis, Los Angeles rendőr­főnöke. Elmondotta az újság­íróknak, hogy a hippi-tanyán végrehajtott razzia — amely­re egy autólopás késztette a rendőrséget — kezükbe adta a Polanski-rejtély kulcsát. Ismeretes, hogy Polanski lengyel származású filmren­dező feleségét, Sharon Tate színésznőt augusztus 9-én meggyilkolták a Los Angeles közelében levő Polanski-vil­­lában. Az ismeretlen tette­sek brutálisan végeztek a színésznővel és megölték a házban tartózkodó négy is­merősét is. Egy nappal ké­sőbb hasonló körülményei­ között gyilkoltak meg egy idős házaspárt, Leon és Ro­semary­ La­Biancát, akik Los Angeles Silverlake ke­rületében laktak. A rendőrség bejelentette, hogy a nomád hippi-tanya lakóinak közük volt a gyil­kossághoz, bár a pontos ösz­­szefüggéseket „a nyomozás érdekében” egyelőre nem hajlandók közölni. Letartóz­tattak egy 24 éves Charles­­ Watson nevű férfit és két­­ nőt: a 21 éves Patricia Kern- T­winket és fiatalkorú társát, Linda Kasabian. Négy vagy öt további személy ellen — szintén a banda tagjai — a jövő héten hivatalosan vádat emelnek a gyilkosságban va­ló közreműködés miatt. A rendőrfőnök szerint a brutális gyilkosság-sorozat indítékát még mindig nem tudják. Az áldozatok valószín­­űleg nem ismerték a gyil­kosaikat, bár a gyanúsítot­tak a bűntett elkövetése előtt jártak . Sharon Tate és férje házában, és a gyilkosságot előre megfontolt szándékkal követték el. D. Watsont (baloldalt). Patricia Kornwinsclt és társaikat azzal vádolják, hogy közük van Sharon. Tate filmszínésznő és vendégei meggyilkolásához 1919. december 2. Nguyen Ib­i Binh­ asszony Péter Jánosnál Péter János külügyminiszter kedden délelőtt hivatalában fo­gadta Nguyen Tbi Binh asszonyt, a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormá­nyának külügyminiszterét, aki baráti látogatásra érkezett ha­zánkba. A külügyminiszterek megbeszélést folytattak a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdésekről. A meg­beszélésen jelen volt a Külügy­minisztérium több vezető beosz­tású munkatársa és L­e Huu Van, a Dél-vietnami Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője is. 4- TANANARIVE: Philibert Tsiranana köztársasági elnök kedden feloszlatta a Malgas Köztársaság kor­mány­át­­, je­lentette be az ország tájékoz­tatásügyi minisztériuma. Az in­tézkedés okát nem közölték. ♦ LAGOS: A nigériai légi­erő a hét végén megsemmi­sített két biafrai repülőgépet A sportgépeket a biafraiak bombázásra használták, és egy álcázott kifutópályán ér­ték őket a nigériai bombák. + BÉCS: Franz Novak volt SS-tiszt kedden harmadszor ke­rült bíróság elé Bécsben. Nova­it­ot 1964-ben 8 évi börtönre ítél­ték, azonban 1966-ban újabb tár­gyaláson felmentették. A mosta­ni tárgyalást az államügyész óvásának eredményeképpen tart­­ják. Novak ellen az a vád, hogy bűnrészes a második világhábo­rúban végrehajtott vasidőüldözé­­sekben és Adolf Eichem­ann egyik segítőtársa volt.

Next