Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
2 Tanácskozott a Varsói Szerződés honvédelmi miniszterei bizottságának ülésszaka Szófiában. A képen tanácskozik a honvédelmi miniszteri bizottság. ! ! Hazaérkezett a Romániában járt magyar pártmunkásküldöttség Pénteken hazaérkezett Bukarestből az a pártmunkásküldöttség, amely Háry Bélának, az MSZMP KB párt- és tömegszervezetek osztálya helyettes vezetőjének vezetésével tartózkodott Romániában♦ ■f KINGSTON: A Kolumbiai Légitársaság DC—3-as repülőgépe, amelyet csütörtökön eltérítettek útvonaláról, fedélzetén 26 személlyel a jamaicai Kingstonban szállt le. A kedvezőtlen légköri viszonyok miatt a gép eddig nem tudta folytatni útját. 4 MOSZKVA: A korszerűsített TU—114-es személyszállító repülőgép megtette első útját, fedélzetén 554 utassal. Ennyi személyt egyszerre a Aeroflot szovjet légiközlekedési vállalat egyetlen repülőgépe sem szállított eddig. 4 WASHINGTON: A Fehér Ház csütörtök este közölte, hogy a 72 éves Henry Dewolf Smyth nagykövet, aki az Egyesült Államok képviselője volt a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökségnél, lemondott hivataláról. Smyth 1961. óta töltötte be ezt a tisztséget. 4 NI,Gin: Algéria, Eibls efrsk kőolaj-, illetve gazdaságügyi minisztere Algírban megkezdte értekezletét, amelyen a három arab ország kőolajpollektjának összehangolását tárgyalják meg. 4 VARSÓ: Csütörtökön 33 éves korában meghalt Leonyid Tellga lengyel író és riporter, aki világhírnevét annak köszönheti, hogy 1961. január 25. és 1969. április 16. között (lpt1 nevű vitorláshajóján körülutazta a Földet. 4 BERLIN: A Szovjetunió és az NDK közötti kereskedelem volumene 1930 óta megtízszereződött és értéke idén 10 milliárd márka lesz. Az 1960 és 1970 közötti időszakra kötött hosszúlejáratú kereskedelmi egyezmény (mely 60 milliárd márkás volumenével a világkereskedelem történetében legnagyobb arányú szerződésnek számít) keretében az NDK a többi között 310 hajót, 5000 vasúti hűtőkocsit és 1000 személyvagont exportál a Szovjetunióba. A Szovjetunió 1909 óta az NDK legfontosabb kereskedelmi partnere. A Szovjetunió külkereskedelmében az NDK 1951 óta az első helyet foglalja el. ♦ RÓMA: Az olasz szenátus is jóváhagyta csütörtökön azt az anmeszkiatörvényt, amely kiterjed a diák- és szakszervezeti tüntetések résztvevői ellen indított eljárások beszüntetésére. A törvény elfogadása részben a szakszervezetek nyomásának tulajdonítható, amelyek kimutatták, hogy a tavaly őszi sztrájkhullám során mintegy tizenegyezer munkás és szakszervezeti funkcionárius ellen emeltek vádat jogtalanul. ISTANBUL: A török sajtó ismerteti az Állami Statisztikai Hivatal jelentését, amely szerint Törökország külkereskedelmi mérlegének hiánya 1969-ben 5611 000 dollárra rúgott, vagyis 5,9 millió dollárral volt nagyobb az előző évi deficitnél. ♦ NEW YORK: Hatosikreket szült csütörtökön egy 25 éves New York-i asszony, de a szülés után hét órával már egyetlen gyermek sem volt életben. Az anya egyébként , viszonylag egészséges. 4 PHIGA: Jegyzőkönyv aláírásával csütörtökön Pozsonyban befejezte munkáját a csehszlo-vák—magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari állandó munkai bizottság ülése. Az ülésen a két ország közötti növénytermesztést és állattenyésztési együttműködés további kiszélesítésének programját dolgozták ki. 4 SANTO DOMINGO: Balaguer, az újjáválasztott dominikai elnök csütörtökön ismét elfoglalta hivatalát. Ugyanezen a napon egyik ellenjelöltje Elias Wessin kérelmezte az elnökválasztások eredményének megsemmisítését. Korábban választási csalással vádolta Balaguert és pártját a másik három vesztes elnökjelölt is. 4 LIMA: Vályi Péter magyar pénzügyminiszter — hivatalos perui körök közlése szerint — rövidesen befejezi a perui kormánnyal folyó tanácskozásait pénzügyi, kereskedelmi, kölcsön nes segélynyújtási és kulturális kérdésekről. Csütörtökön befejeződtek a két ország technikai bizottságainak megbeszélései és — mint Vályi Péter közölte — a közeljövőben magyar techni- sztsok érkeznek Limába, hogy egybehangolják a Magyarország és Peru közötti kétoldalú egyezmény egyes vonatkozásait. Magyar küldöttség utazott az USA-ba Az Országos Találmányi Hivatal elnökének vezetésével küldöttség utazott az Amerikai Egyesült Államokba, a Washingtonban tartan■ de szabadalmi együttműködési szerződés tervezetét tárrgyaló diplomáciai konferencciára. Dynamtkti name Súlyos amerikai veszteségek Elkeseredett harcok Kambodzsában Péntek reggeli hírügynökségi jelentések szerint a kambodzsai hadműveletek egyik központja változatlanul a Phnom Penhtől északkeletre fekvő Kompong Cham és a vele szemben, a Mekong-folyó túlpartján levő Tóné Bet város térsége. A fővárosban hivatalos közleményt adtak ki ugyan Tonie Bet bevételéről, a harcok színhelyéről érkező jelentések viszont arról számolnak be, hogy a városban továbbra is elkeseredett küzdelem folyik. Tokió: A Vietnami Tájékoztató Iroda csütörtökön kiadott hadijelentése közli, hogy a kambodzsai partizánerők május 12-én, 13-én és 16-án több ízben megütköztek az amerikaisaiguni csapatokkal Kompong Cham, Memot ée Kompong Chwang tartományokban. Ezekben a harcokban 850 ellenséges katonát, köztük 250 amerikait semmisítettek meg. Kizárják a csehszlovák szakszervezetekből a jobboldali opportunista vezetőket Személyi válozások A Cseh Szaktanács csütörtöki ülésén foglalkoztak a szakszervezeti konszolidáció kérdésével, s ezzel összefüggésben több személyi változtatást hajtottak végre. Jan Piller, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteket meg kell tisztítani a jobboldali opportunistáktól és mindazoktól, akik passzivitásukkal hozzájárultak a szakszervezeti munka torzulásaihoz. A vitában felszólalt a Cseh Szaktanács öt tagja, valamint Rudolf Pasovsky, távozó elnök, aki önkritikusan elismerte a torzulásokért reakáruló felelősséget. Megállapította, hogy sem ő, sem pedig más vezető funkcionáriusok nem tanúsítottak erélyes magatartást a jobboldali erőkkel szemben. Az ülésen elfogadták a tanács 27 tagjának és jelöltjének lemondására előterjesztett javaslatot. Hasonlóképpen elfogadták az eddigi elnökség lemondását. Végül titkos szavazással megválasztották az elnökség új tagjait, a titkárságot és a titkárokat. Elnökké Josef Havlickát, titkárokká pedig Josef Krizt, Vladimir Marikot és Marie Ruziokovát választották. Aldo Moro javaslatai a közel-keleti helyzet rendezésére Róma: Mint már jelentettük, Aldo Moro olasz külügyminiszter csütörtökön Kairóba utazott. Háromnapos hivatalos látogatása során az egyiptomi kormánnyal megvitatja Olaszország javaslatait a közel-keleti béke helyreállítására. Értesülések szerint Olaszország a következő hárompontos tervet terjeszti elő a közel-keleti viszály rendezésére: 1. fegyverszünet; 2. tíz nemzet képviselőiből álló nemzetközi bizottság felállítása, amely kidolgozná bizonyos fajta fegyverek embargóját a közel-keleti országokba; 3. mindkét fél kötelezettségvállalása a tekintetben, hogy érintetlenül hagyják a hatnapos háború folyamán Izrael által megszállt területek jogi státusát. Olaszország a következő tíz országot javasolja az embargó-bizottság tagjaiként: a Szovjetunió, Egyesült Államok, Franciaország, Nagy- Britannia, Olaszország, Belgium, Svédország, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország, Moro Riaddal, egyiptomi kollégájával, továbbá Nasszer elnökkel folytat majd tanácskozásokat. Katonaság szállta meg az ohiói egyetemet Az Ohiói Állami Egyetem rektora kérésére több mint ezer fegyveres nemzetőr szállta meg az egyetem területét, ahol este 10 órától reggeli fél hétig kijárási tilalmat rendeltek el. Az egyetemen 45 ezer diák tanul, akik közül mintegy hatezer csütörtökön gyűlésen vett részt. A gyűlés szónokai előadták, hogyan áll az egyetemi hatóságok elé terjesztett reformkövetelések ügye. Mint mondották, semmiféle haladás nem történt. Az elégedetlen hallgatóság követett nyugtalanság terjedt el, amely később egyes egyetemi épületek megtámadásává, majd verekedéssé fajult a fehéres színesbőrű diákok között. Tíz diákot kisebb sérülésekkel kórházba szállítottak, rendőrségi jelentés szerint hét személyt letartóztattak. A beavatkozó rendőrség könnygázgránátokat alkalmazott a diákok ellen. Az egyetemi hatóságok közölték, hogy a pénteki előadásokat megtartották, az épületek között azonban fegyveres nemzetőrök cirkáltak. FÖEDRENGES DAGESZTANBAN Súlyos földrengés pusztított Dagesztánban. A természeti csapás emberáldozatokat is követelt. A képen: Kanilorkala község egyik utcája a földrengés után. 1970. május 13. Stoph) visszaérkezett Berlinbe, Brandt Bonnba Berlin: Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke péntek délelőtt Kasselből visszaérkezett az NDK fővárosába. A küldöttséget, amely Kasselben részt vett Willy Brandt nyugatnémet kancellárral és a nyugatnémet küldöttséggel folytatott tárgyaláson, a pályaudvaron Alfred Neumann, a Minisztertanács elnökének első helyettese, Peter Florin külügyi államtitkár és dr. Rudi Rost államtitkár, a Minisztertanács írójának vezetője fogadta. Bonn: Willy Brandt kancellár pénteken hajnalban a kasseli tárgyalásokon részt vett NSZK-küldöttség egy részével visszaérkezett Bonnba. A pályaudvaron újságíróknak kijelentette: „a megbeszélések az NDK-val folytatódnak. Szándékosan nyitva hagytuk azt a kérdést, hogy a további tárgyalások milyen szintűek lesznek. Nem összpontosítottuk a figyelmet egy újabb csúcstalálkozóra, hanem nyitva hagytunk minden lehetőséget”. Budapesten tartják a DÍVSZ kongresszusát Varsó: A DÍVSZ Végrehajtó Bizottsága Katowicei ülésén úgy határozott, hogy ez év őszén a DÍVSZmegalakulásának 25. évfordulóján, Budapesten tartják meg a világszövetség kongresszusát. A Végrehajtó Bizottság elfogadta a budapesti kongresszus elé terjesztendő politikai programtervezetet. Ez különös erővel hangsúlyozza a demokratikus ifjúság antiimperialista harca fokozásának szükségességét. SDLT-tanácskozás Bécsben Bétis. A bécsi amerikai nagykövetség épületében s pénteken délelőtt megtartották a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott szovjet— amerikai tárgyalások tizedik ülését. A legközelebbi ülést jövő kedden 15 órára tűzték. A kasseli párbeszéd Stopb miniszterelnök és Brandt kancellár kasseli megbeszéléseinek optikája, első látásra negatív képet mutat. Nem állapodtak meg újabb találkozási időpontban és nem nyilatkoztak arról, hogy milyen formában és milyen szinten folytatják a párbeszédet. Ez, a kasseli találkozó látszólagos kudarcát mutató kép azonban nem tükrözi a teljes valóságot. Ha valaki csak ezt nézi, könnyen olyan téves következtetésre juthat, mint az egyik nyugatnémet televízióadó riportere, aki csütörtökön este, csak kívülről figyelve az eseményeket, szomorú szavakkal az NDK küldöttség váratlan és gyors elutazásáról beszélt, amikor a két kormányfő kocsikaravánja fél nyolckor elindult a város felé, holott akkor került sor az elmaradt koszorúzás mindenkit meglepetésként érő pótlására, s az elutazás előtti közös vacsorára. Általában nem helyes negatív események elmaradását pozitívumként értékelni. Mégis meg kell jegyezni, hogy nem került sor a találkozó váratlan megszakítására , aminek lehetőségével déltájban számolni lehetett, nem annyira a fasiszta provokációk nyomán, mint inkább a nemzetközi jogi érvényű elismeréssel szemben változatlan nyugatnémet álláspont miatt. Úgyszintén a délutáni vita, valamint a búcsúzás légkörét sem lehet fagyosnak minősíteni. Az adott körülmények között a kasseli találkozó nem végződhetett mással, mint azzal, hogy a két kormányfő továbbra is fenntartja a párbeszéd folytatásának lehetőségét. Az erfurti találkozó óta eltelt időszak eseményeit figyelembe véve pedig azt is eredményként kell elkönyvelni, hogy egyáltalán sor került a megbeszélésre a wilhelmshöhei Schoss hotelben. Erfurtban Brandt kancellár bizonyos ígéreteket tett az InDK megkülönböztetés nélküli kezelésére a nemzetközi életben. Ígéreteit azonban vaey nem tudta vagy nem akarta beváltani. Bonn továbbra is határozott nemet mondott az NDK nemzetközi jogi érvényű elismerésére. Brandt kancellár a két német állam kapcsolatait illetően továbbra is „belnémet” viszonyról beszélt, s a Szövetségi Köztársaság kormánya újból erőteljesen akadályozta az NDK-t nemzetközi kapcsolatai fejlesztésében. Nem változott lényegesen ez a kép Kasselben sem a tanácskozások megnyitása után, mert a kancellár húszpontos javaslata érdemben nem közelítette meg a nemzetközi jogi érvényű kapcsolatok kialakítását szorgalmazó NDK követelést. Willy Brandt délutáni felszólalásának van azonban egy kellő óvatossággal megfogalmazott pontja, amit előre haladásként lehet értékelni. A kancellár eléggé ködös távlatban felvetette az NDK nemzetközi jogi elismerésének lehetőségét A távolság azonban továbbra is igen nagy a két álláspont között. Az NDK a nemzetközi jogi elismerést, mint szuverenitását és hatályait biztosító szavatosságot alapvető fontosságúnak tekintjti és az erre irányuló megállapodást az első helyre teszi. Brandt viszont egy ködös út végére helyezi garancia , nélküli ígéretként. Az NDK olyan kapcsolatokat akar teremteni a két állam között, mint szuverén országok között általában szokásos, Bonn viszont kitart a „különleges kapcsolatok” mellett. Lényeges eltérések vannak számos törvénykezési probléma felfogásában, s nemzetközi szerződések interpretálásában. Az NDK kormánya nem zárja ki bizonyos „emberi vonatkozású” kérdések rendezését a két állam között, ezeket azonban szuverenitásának szerződéses szavatolásától teszi függővé. Összefoglalóan: a kasseli találkozót , amely szerves tartozéka volt a szocialista országok összehangolt erőfeszítéseinek, az európai béke és biztonság érdekében — nem lehet teljes kudarcnak minősíteni, s a tárgyalások folytatására — amire jó alapot nyújt az NDK államszerződés-tervezete — adott időpontban nyilvánvalóan sor kerül. Ami a kasseli neonáci kilengéseket illeti, (az első korszorúzás megzavarását) az illetékes hatóságok nem tudják azokat megakadályozni. Ezzel összefüggésben számos kenetteljes állásfoglalás hang■ zott el különböző illetékes helyekről. A gyakorlat azt mutatja, hogy adott esetben a Szövetségi Köztársaság hatóságai el tudnak tekinteni a kenetességtől. A kérdés csak az, vajon miért nem tudtak éppen a találkozó napján megfelelő intézkedéseket tenni?