Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
1370. augusztus 7. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Százmilliós termelés a kisüzemekben Gyors reagálás a piac változásaira • Munkaalkalom falun Devizamegtakarítás és export 1965- ben az egyetlen szentlőrinci vállfa üzem hárommilliós termelési értékével Baranya az utolsóelőtti helyen volt a megyék között. Ma már elsorolni is bajos volna a szövetkezeti üzemeket, ezért elégedjünk meg ennyivel: 1969-ben a 100 milliót jóval meghaladó termeléssel a baranyai ÁFÉSZ-ek már a másodikak voltak. A termelés rohamos növekedése révén egyúttal olyan nyereséghez is jutottak a szövetkezetek, amiben annak idején csak kevesen hittek. A nagyok árnyékában 1966- ban még vitatkoztak azon, van-e szükség a falusi szövetkezetek ipari üzemeire, van már senkinek sem jut eszébe vitatni létjogosultságukat. A nagy iparvállalatok árnyékában szinte nélkülözhetetlenek, hiszen termékeik többségével hézagpótló szerepet töltenek be, gyors reagálókészségükkel jobban alkalmazkodnak a piac változásaihoz, könnyebben vállalkoznak kis szériák gyártására, s ugyanakkor jelentős mértékben hozzájárulnak az árualap növeléséhez. Egy-két példát ennek igazolására. A Lakáskultúra című folyóirat tavaly egy képet közölt. Íróasztalból, felette lévő polcokból, kétajtós szekrényből, valamint a mindezek tetején elhelyezett heverőből álló, kifejezetten kislakásokba való gyermekbútor együttest mutatott be. A cikk tucatnyi illetékes véleményt idézett, amelyek csak egészen halvány reményt nyújtottak az esetleges gyártásra. Senki sem kérdezte azonban a pécsi ÁFÉSZ-t, melynek faipari prototípus-üzeme elkészítette a képen bemutatott együttest és a Pécsi Ipari Vásáron nagy sikerrel a közönség elé is vitte. Érdeklődés van, gyártani fogják. A szentlőrinci vállfa-üzem évekig elismerten jólmenő üzem volt. Aztán hirtelen eldugult a piac, több vállfát nem lehetett elhelyezni, a gyártást a minimálisra kellett csökkenteni. Helyette ajtókat kezdtek gyártani, s tavaly már 30 ezer készült, ami fedezi Baranya és Tolna megye magánépítkezőinek szükségletét. Nyílászáró szerkezetekből egyébként behozatalra szorul az ország, így a szövetkezeti termelés egyúttal devizamegtakarítást is jelent. A pécsi szövetkezeti faipari üzem rendezte be az AGROTERV budapesti székházát és most a győri Richards gyárnak szállít bútorokat. A vajszlói szövetkezet konfekcióipari hulladékból dán és svéd exportra gyárt igen mutatós rongyszőnyeget. A bolyi szövetkezet a Bányagyutacsgyártól átvette teljes egészében a hazai csillagszórógyártást és az idén már a Szovjetunióba is szállít. A szederkényi szövetkezeti kárpitosüzem a Baranyakernek szállít sky-bevonatú puffokat, előszobafalakat, kisfotelokat, s a gyártást a termelőszövetkezettel kooperációban végzi. A vókányi kárpitosüzem karnisüzeme az ország minden részébe szállít. A szentlőrinci ÁFÉSZ védőruha üzeme a Dunai Kőolajipari Vállalat speciális védőruhaszükségletét elégíti ki részben saját gyártással, részben kooperációs partnerek bevonásával. A felsorolt példák bizonyítják, hogy helyes választással keresett cikkeket lehet termelni a szövetkezeti üzemekben és azokon csak keresni lehet. A szövetkezet hasznán tehát semmiesetre sem lehet vitatkozni. A tényleges hasznot mégis másban kell keresni. Nevezetesen abban, hogy a falusi szövetkezetek ipari üzemei olyan helyeken teremtenek munkaalkalmat — főleg nőknek, — ahol a női munkaerő-felesleg már-már nyomasztó méreteket öltött. — Ugyanakkor ezek a munkaalkalmak többnyire olyanok, amelyek úgyszólván semmi előképzettséget nem igényelnek. Jó példa erre a 80 fős vókányi karnisüzem, amely egyetlen szakembert foglalkoztat csupán, a többi dolgozó mind ott sajátította el a szükséges ismereteket. Mintegy ezerre tehető ezidőszerint Baranyában az ilyen falusi munkaalkalmak száma. Figyelemreméltó viszont, hogy egyedül a vajszlói szőnyegüzem az, amelyik bedolgozókat foglalkoztat, tehát nagyobb lehetőséget biztosít az asszonyoknak arra, hogy a családot is bevonják a munkába, s ezáltal nagyobb jövedelemre tegyenek szert. Itt rég elfeledett szövőszékek kerültek elő a lomtárakból, kis átalakítással, javítással pedig könnyen alkalmassá tették olyan szőnyegek gyártására, amelyek a közismerten magas lakáskultúrával rendelkező északi államokban jól megfizetett magyar árucikkek. A helyi adottságok felkutatásával több hasonló, bedolgozói rendszerben is előállítható gyártmányt kellene felvenni a barandiai szövetkezeti üzemek terméklistájára. Életrevaló ötletek A piac nem egy megállapodott valami. Változik a divat, változnak az igények, s ami ma keresett cikk, az holnap esetleg senkinek sem kell, mert mindenki mást keres. A piackutatás tehát — ami mindenütt életszükséglet — a szövetkezeti iparban különös jelentőséget kap. „Nem maradhatunk nyugodtan, mert azonnal lemaradunk” — mondta egy szövetkezeti vezető és ehhez hozzátette azt is, hogy itt nem lehet csak az üzleti szempontokra tekintettel lenni. Ha ugyanis egyszer már munkát adtak a falun élő lakosságnak, azt folyamatosan biztosítani kell. Mindig kell tartalékolni néhány életrevaló ötletet. Ezt pedig naponta szállít az élet, hiszen jócskán akadnak ma még árucikkek, amelyek nem találnak termelőt, mert az állami ipar valamiért „nem talál benne fantáziát”. Hársfai István Helyi adottságok Mellékjövedelem pedagógusoknak kell a pénz a pedagógusoknak, kell a nyúl a magyar külkereskedelemnek. Ez a két tény elegendő volt ahhoz, hogy létrehozzák Pécsett a zömmel baranyai és pécsi pedagógusokból álló Pécsi Nyúltenyésztő Társulást. Ennek az úgynevezett egyszerű típusú szövetkezetnek a működését tegnap délelőtt hagyta jóvá Pécs város II. kerületi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A társulásnak egyelőre 70 tagja van, irodájának címe: Pécs, Zrínyi u. 1. A tagok zömmel pedagógusok, pécsiek, továbbá 15 Baranya megyei faluból valók. Mivel ez az egyszerű típusú szövetkezet évi 50—60 ezer exportképes nyúl tenyésztését vállalja, több tagja komoly pénzösszeget ruházott be e célra, így Pécsi Géza pécsi pedagógus 50 tenyészállat beszerzésére és a megfelelő elhelyezésre összesen 70 ezer forintot ruházott be, de telepe mintatelepnek számít. A pécsi Kamarás Zoltán, a tésenyfai Laczkovics László, a hímesházi Pék Sándor ugyancsak 50—50, a magyarbólyi Roska Gyula és Szabó Károly pedig 30—30 anyanyulat gondoz. A társulás ezer tenyészanyát helyez ki Pécsre és a baranyai falvakba a pécsi tenyésztelepről, mégpedig a jelenleg legkedveltebb export húsnyulat, az újzélandi fehér fajtát. Minden anyanyúl vásárlásához 100 forint vissza nem térítendő állami támogatást adnak. Az egyébként 415 forintos takarmányt 400 forintért helybe kiszállítják, továbbá 3 forint 30 fillérért nyúltápot adnak. Az érdeklődés a baranyai pedagógusok részéről igen nagy. I A hagyomány találkozott a modern technikával Újra áramlik a zöldáru Óidról! Még harmatos a zöldpaprika és paradicsom, mikor Pécsre ér A két háború között indult virágzásnak Óidon és a faluval szomszédos két pusztán, Tótokföldjén és Eperjesen a kertészkedés, amely a Pécs környéki bolgárkertek mellett mindig a legszebb zöldárut adta Baranyának. A kertészkedés mesterségét bácskai telepesek hozták ide a Zombor melletti Kupusináról 1920-ban, amikor a helybeli tönkrement földbirtokos földjeit felparcellázták és eladták. Félévszázados gyakorlat Horváth Ferencnek, az egyházasharaszti tsz üzemi kertészének édesapja is egyike annak a 33 telepesnek, aki itt Eperjesen az első világháború után megtelepedett. A gazdag Bácskában szegény zselléremberek voltak, itt a parcellázott birtokból 5—10 holdat vett meg egy-egy család. A két pusztán 800 hold volt a bácskaiaké, ebből 150—200 holdon kertészkedtek. Az idők folyamán a környékbeli, elsősorban az oldi őslakók is megtanulták a szorgalmas bácskaiaktól a zöldségtermesztést. Az első években szinte megoldhatatlan problémát okozott a szövetkezetnek az, hogy a háztáji kertészkedőkre egyáltalán nem lehetett számítani a közös munkában. Végül is kenyértörésre került a sor, s 1967- ben azokat a családokat, akik bojkottálták a közöst, a tsz kizárta. Eperjesről Horváth Ferenc harmadmagával maradt benn a tsz-ben. A kertészkedést ő sem hagyta abba, otthon a háztájiba besegít, de a tsz-ben tavaly óta egy 125 holdas kertészet helyettes vezetője. Baranyában szeme van a zöldségnek. Az oldi, tótokföldi, eperjesi kiskertészek ma már mind saját kocsijukon hordják be a pécsi piacra az árut, mind meggazdagodtak. Ha nekik megéri kertészkedni, miért ne érné meg a közösnek? A talaj és a klíma alkalmas, az emberek értik a szakmát, szinte a vérükben van. A Jóbarát Tsz vezetői harmadéve határozták el, hogy felfejlesztik kertészeti ágazatukat, s jól számítottak, mert ma már a megye egyik legszebb nagyüzemi kertészete az övék. Ez volt a véleménye dr. Túri Istvánnak, a budapesti Kertészeti Egyetem docensének is, aki a primőr szezon elején körutat tett a baranyai fóliás telepeken s az oldi kertészetben örömmel időzöl el. Annyira megnyerték tetszését az ott látottak, hog felajánlotta az egyetem segítségét az új primőrtele továbbfejlesztésében. Még húsz fóliasáto A 20 fóliasátrat azóta ma lebontották, hisz itt a kánikula, megjött a dömpini de az oldi kertészetben berangolni így is élmény , hatalmas paradicsom, paprik és zeller táblákban egyetle szál gazt sem látni. Minde nap hetven asszony és fán gyomlálja az ágyasokat, szec a bőséges termést. A hagyományos fajták a cecei paprika, meg a kecskeméti merev szárú paradicsom mellett keresztezett fajtákkal is dolgoznak, amelyek még másul kevéssé terjedtek el. Ilyen a fajta a K—603-as hibrid paradicsom, amely 40—50 szemet számoltunk meg egy-egy tövön, gyönyörű termést mutat. Van a H 2-es csípős zöld paprika, amely ugyancsak keresett cikk lesz a piacon A primőr szezont nyereséggel zárták, a kertészetből millió forint bevételre számítanak, s ez eddig még úgy néz ki, meg is lesz. Érdeme hát fejleszteni s ezt megteszik. Jövőre negyven fólia sátrat szeretnének. Óidon 24 féle növényt termesztenek, s bár ez a szétaprózottság nehezíti a gépesítést, az egyházasharaszti is éppen e nagy választéka miatt tudta magát nélkülözhetetlenné tenni pécsi partnereinél. A MÉK három nagy pécsi zöldségboltját, a 25-ös a Sallai utcában, a 26-ost a Doktor Sándor utca 70. és 43-ast a Kosuth Lajos utca 61. szám alatt ez a tsz látja el áruval. Minden kedden a pénteken megjelennek a tsz teherautói a boltok előtt, friss, sokszor még harmatis árut adnak át. Percek alatt szétkapkodják Kerényi István, a 26-i zöldségbolt vezetője elmondja, hogy a Jóbarát Tsz ideális partner, megbízható, pontos és az áru, amit ad, és minőségi. Különösen a kora karfiolt dicséri, meg a Juliska-babot, amit a háziasszonyok mindig percek alatt széthordanak. Ma már a Juliskabab kuriozitás, Óidon kívül nemigen termelik. Kora tavasztól késő őszig jön Óidról az áru, s újabban nemcsak zöldség, hanem házi húskészítmények is: kolbász, disznósajt, töpörtyű, császárszalonna. — Rné — Kedden és pénteken kétszer fordul az autó A fűtőházban mindenki azt mondja: a mozdony is ember... Nos, ha ez igaz, akkor Kati egy idő óta nagyon sokat gondol Ilonkára. Kati most éppen a szerelővágányon áll, s bár valalaki olajos kóccal végigtörölte a homlokát, olyan mint egy fáradt, töpörödött, halni készülő öregasszony. A lakatosok a tolattyúkat babrálják, egy inas a kazánt, de lelkesedés egyikben sincs. Az inas gyerek minden mozdulatában ott van: öreg csotrogány. Kár volt visszahozni a Csonkáról... A Csonka-vágány valahol Mecsekalja körül van — oda viszik a kiselejtezett mozdonyokat. Amikor eljön az a nap, először csak félrelökik valahova az állomás mögé, aztán amikor akad egy alkalmi fuvar , kihúzatják a városból a mecsekaljai mozdonytemetőbe. Ceremónia nincs, szomorkodás nincs — s nincs feltámadás se. Egy öreg megjelenik meszes vödörrel, s ezeka mozdony életének utolsó percei. Először áthúzza ecsettel a korábban mindig fényes-tisztán tartott sorozat-számtáblát, aztán hatalmas S-betűket rajzol mindkét oldalára. Neje nincs, száma nincs, tüze- nincs-mozdony, hát ide jutottál? Kati visszajött a temetőből, tehát örülnie kellene, vijogva szaladgálni a sok büszke Diesel között, de nem teszi. A pusztulás szele megérintette. Az sem tölti már el örömmel, hogy azt a nyavalyás Diesel-tolatót helyettesíti, aki kihúzatta őt a temetőbe. Ilonkát a mai mozdonyok közül már csak Kati ismerte. Akkor fejezte be pályafutását, amikor ő kezdte. Ez 1890-ben történt. Ilonkának mindössze két tengelye, s négy kereke volt. Két meghajtott, s két csatlós. Negyven kilométer óránként — ezt tudta. Kati ezért is nevetett rajt annyit: egy mozdony, négy kerékkel, s negyven kilométeres sebességgel! Abban az időben már komoly gyorsvonatok is voltak, öt kocsival, hetven— nyolcvanas sebességgel. Szép idők. Hosszú, alacsony építésű teste még most is őrzi a nagy száguldások, veszélyes kanyarok feszítését... Szabó János jön, régi ismerős. Ezt a vénséget nézik? Kati megtörtén áll: néhány évvel ezelőtt az öregek leg-alább védték, becézgették a magukfajtát, de amióta belekóstoltak a motorvezetői életbe, feléjük se néznek. Háromszázhuszonhat. Ez a szám fél évszázaddal ezelőtt még sokat jelentett, sőt még néhány évtizede is mondott valamit, ma már azonban csak viccelődés, csúfolkodás tárgya. Először jöttek a háromhuszonnyolcasok — aztán a négyszázasok, s mindennek vége lett. A 328-as 120 kilométeres sebességgel repült, a 424-es meg... A 424-est ma se bántja senki, az se — például Gyulai Imre —, akit majdnem tönkre tett. A 424-es a fiatalságot jelenti, a nagy álmok beteljesülését, az erőt, a sikereket mindenki életében — rengeteg hát a barátja. Most ketten állnak a csarnokban: egyik hideg, a másik indulásra kész. Két ember a kerekeket simogatja olajos ronggyal. Neki még ez is megjár, bár a mai bánásmód nagyon is messze van az egykoritól. 328-as egy van csak az egész fűtőházban, nem is tudják, mi lesz vele. Két társát a napokban lökték ki a Csonkára. Szabó János megáll az embermagas kerekek alatt. Kegyetlen gép volt, önző, olyan mint egy sztár, senkit se nézett, semmit, csak azt, hogy megkapjon mindent, s produkálni tudjon... A „konyha” olyan szűk, hogy még így, nézelődve is, alig férünk el benne hárman. A kazán hatalmas. Száz mázsa szenet evett meg minden pesti úton. Százat oda, százat vissza. Egy szénporos ing ott lóg a gőzkar mellett, ahol nem fekete, kiütött rajta só ... Vannak vidékek, ahol Pulykának becézték a 328-ast. Itt nem mondják ezt, mint ahogy a 424-est se nevezi senki Bivalynak. Hogy születtek e nevek , senki sem tudja. Pontosabban: az öregek tudják. A feleségemet nem simogattam annyit, mint a gépet, mondja Gyulai Imre, s így volt ezzel más is. Tehát ezért a sok női név, s ezért a szentimentalizmus is. Szabó Sándor műszaki ellenőr mondja: ha felszálltam a 424-re, minden porcikámban azt éreztem: vagyok valaki. Nyalóka, Gábor, Truman — micsoda életutak! A Csonkán 342-esek, roncs miivoltukban is büszke, elegáns 328-asok. Az első világháború utáni időben készültek, a tengelyekben millió kilométerek. A fedőlemezek eltakarnak sok mindent, de néhol mégis előtűnnek a sebek. Ez lövés lehetett, talán robbanás. A vadászgépek különösen a 328-asokat szerették. A háború már a vége felé járt, ráértek szórakozni. Időt adtak a megrémült vonatnak, azután utána. Száz, százhúsz kilométeres száguldás — a biztos halálba. Először az volt a divat, hogy bombát dobtak a mozdony elé, aztán az, hogy ki tudja kilőni a mozdonyvezetőt... A gőzmozdony, amióta csak van, mindig is több volt, mint egyszerű gép. Valaki azt mondja: nekem a tanárom... Egy másik: a gazdám ... Emberek, nemzedékek nőttek fel a gőzmozdonyok szolgálatában; emberek, nemzedékek tanultak tőlük becsületet, komolyságot. Mindenki lent kezdte, s mindenki rengeteget áldozott, hogy eljusson a gyorsvonatokat repítő négyszázasokig. Vissza kell menni a fűtőházi csarnokban álló 424-eshez. Ez volt a csúcs. Egy életút célja. Minden áldozat értelme. Családok jóléte, biztonsága. A tágas vezetőálláson bádogkeretben üveglap: ide teszik a menetrendet. Amott egy doboz: az élelemnek. Állás a vizesüvegnek, akasztó a köpenynek. Az ablakból egy Dieselre látni. Gyulai Imre fogja a vállát, azon nem ment volna tönkre... Egy 275-ös pöfög el az állomás belseje felé, a mellékvonalakon nála még ma sincs jobb. Új és régi, korszerű és kegyetlenül korszerűtlen, rosszul sikerült mai és nagyszerűen kitervelt s pompásan elkészített régiség — ez a mai fűtőház, sőt az egész mai vasút. Hideg József főmérnök két 328-as anyakönyvét mutatja: pár napon belül ezek is mennek Rákosrendezőre. Rákosrendező és a Hámán Kató Fűtőház között van a bontó. Amikor összejön hat—nyolc gép, szerveznek egy vonatot, s aztán — vége... Reggelre üres a Csonka, s bár a mozdonyvezetők egyre többet és szebbet mesélnek valamikori gépeikről, soha senki sem kérdezi: visszajönnek-e újra? Békés Sándor HALOTT MOZDONYOK