Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-18 / 219. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: So­mléi Dunántúli napló XXVII. évfolyam, 319. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. szeptember 18., péntek Megkezdődött az őszi vetés, betakarítás Szeptember közepéig 50 ezer holdat szántottak meg Indul a cukorrépaszedés és a napraforgó-aratás Délen vetik a takarmánykeveréket és az őszi árpát Szeptember első felének időjárása Baranyában ked­vezett az őszi munkák bein­dulásának. A száraz meleg, napfényes idő siettette a szőlő érését, a must cukro­­sodását, s valamivel köze­lebb hozta a még mindig igen zöld kukoricák érési és szedési idejét is. A Megyei Tanács mező­­gazdasági és élelmezésügyi osztályán, szeptember 15. for­dulónappal felmérték az őszi munkák állását a megye ter­melőszövetkezeteiben és ház­táji gazdaságaiban. Ez a sta­tisztika egyúttal a legfrissebb információ arról, hogy az idei ősz folyamán mekkora területről kell a termést be­takarítani, illetve az őszi ve­tésű növényekből mennyit szándékoznak termelni az üzemek. A jelentésből kiderül, hogy a koraőszi érésű szántóföldi növények betakarítása jó ütemben folyik. Az 5665 hol­dat kitevő burgonyaterület közel felén már felszedték a termést, ami ezúttal igen jó s előreláthatólag megha­ladja majd a tavalyi 60 má­zsás megyei átlagot. A hét közepén megkezdő­dött a napraforgó aratása is. Az idén 6099 holdról, két­szer akkora területről kell betakarítani a napraforgót, mint tavaly, a terület ilyen arányú felfutása a jobb faj­ták bevezetésével, a kedve­zőbb termelési és értékesíté­si lehetőségekkel magyaráz­ható. A cukorrépánál, amely­nek szedését szintén a hét közepén kezdték meg, éppen ellenkezőleg, területcsökken­tésről számolhatunk be, mi­vel a közös gazdaságok ezer holddal kevesebb répát ter­meltek az idén, mint az el­múlt évben. A 3202 hold cu­korrépáról 6000 vagon ter­més várható, ezzel számol a Kaposvári Cukorgyár is, amely szeptember 20-án kez­di meg Baranyában az átvé­telt. Nagy gépi erő összpontosí­tással folyik a fővetésű siló­kukoricák betakarítása, s a silózás is. Eddig 110 639 köb­méter silóteret töltöttek meg, s tároltak be télire a tsz-ek, vagyis a megtermelt meny­­nyiség 51,4 százalékát. A ku­korica törése egyedül a Bo­­lyi Állami Gazdaságban kez­dődött meg, ahol a korai KC hibrideket takarítják be, amelynek zöme hibridüzemi feldolgozás után exportra megy. A termelőszövetkeze­tek közös és háztáji gazdasá­gaiban az idén 104 500 hold­ról kell letörni, beszállítani a termést, ez a munka azon­ban, tekintettel a kukoricák lassú érésére október előtt csak szórványosan indulhat be. Az őszi vetések előtti szán­tást, talaj előkészítést 122 300 holdon szükséges elvégezni, s e téren a nyári aratási mun­kák elhúzódása miatt máris van némi lemaradás. A ve­tőszántást szeptember közepé­ig nem egész 50 ezer holdon végezték el, vagyis még több mint a 60 százaléka vissza van. Legjobban a mo­hácsi járás termelőszövetke­zeteiben halad ez a munka, ahol a terület 51 százalékát már megszántották. Közben megkezdődött a vetés is. Az őszi lucerna-telepítése­ket 100 százalékban befejez­ték a tsz-ek. A megye déli részein vetik már a takar­mánykeverékeket és az őszi árpát is, az előbbi vetése 12,9 százalékra az utóbbi 5 százalékban van elvégezve. Az árpa vetésterülete ismét csökkent, mintegy ezer hold­dal, de őszi keverékekből is kevesebbet szándékoznak vet­ni ezúttal a tsz-ek. Étkezési búzából 82 400 hold vetését jelezték, ez va­lamivel kisebb terület a ta­valyinál, a takarmánybúza­vetés 1300 holddal lesz ke­vesebb, mint az elmúlt év­ben. A búza vetését még se­hol nem kezdték meg, a tsz­­ek tartják magukat ahhoz a szabályhoz, hogy Baranyában a búzát október előtt nem szabad a földbe tenni, mert túlságosan megerősödik, s a tél folyamán tönkremegy. Az idén is igen nagy terü­leten, több mint 175 ezer holdon kell elvégezni az őszi mélyszántást. Köztudott, hogy tavaly a novemberben le­esett hó és a kemény tél miatt mintegy 40—50 ezer hold őszi mélyszántás ma­radt el tavaszra. Nos jó jel, hogy az idén már szeptem­ber 15-ig közel 20 ezer hol­dat törlesztettek az üzemek ebből a nagy munkából, bár ez a tervüknek alig több mint 10 százaléka. Kádár János és Fock Jenő fogadta Jan Markot Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára csütörtökön fogadta Jan Markot, a CSKP Központi Bizottságának tag­ját, csehszlovák külügyminisztert. A látoga­tásnál jelen volt Péter János külügyminisz­ter, Vince József, hazánk prágai nagykövete és Frantisek Dvorsky, Csehszlovákia buda­pesti nagykövete. A szívélyes légkörben lezajlott találkozó során a két pártot kölcsönösen érdeklő kér­désekről folytattak eszmecserét. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke ugyancsak tegnap hivatalában fogadta Jan Marko csehszlovák külügyminisztert. A láto­gatásnál jelen volt Péter János külügymi­niszter, Vince József, hazánk prágai nagy­követe és Frantisek Dvorsky Csehszlovákia budapesti nagykövete. A szívélyes, baráti eszmecsere során a két ország kapcsolatait érintő kérdéseket és az időszerű nemzetközi problémákat tekintet­ték át.­­ Hatezerötszáz sertés évente Korszerű húsgyár épül Szentlőrincen Baranya egyik legmoder­nebb szakosított sertéstele­pével dicsekedhet rövidesen a szentlőrinci Úttörő Terme­lőszövetkezet. A telep kivite­lezésénél a lebonyolítást, építkezést, szerelést Schmidt János főkönyvelő vezetésével a termelőszövetkezet műszaki brigádvezetői, építőbrigádja saját maga végzi. Az első ütemben a 2200 férőhelyes telep 180 kocával, évi 3400 hízott sertést, a bővítés után teljes elkészültével pedig 360 koca mellett évente több mint 6500 kész sertést bo­csát ki. A telepet a legkorszerűbb épületekkel, gépekkel és be­rendezésekkel látják el, így többek között az első ütem­ben öt, egyenként 30 vago­­nos alumínium tárolótornyot építenek, amelyből három már elkészült, kettő pedig szerelés alatt áll és a kuko­rica betakarításának idejére már készen várja a takar­mánytermést. A tornyokhoz egy új épület is csatlakozik, amelyben tisztító, szárító he­lyiség és takarmánykeverő lesz. A telep bővítése­ során egy újabb 30 vagonos tor­nyot építenek az eddigiek mellé. Újszerű lesz, hogy központi csatornarendszeren keresztül egy 700 méter távolságra lé­vő tárolóba gyűjtik össze az istállókból a trágyalét, ahon­nan csöveken keresztül ön­tözik a földeket, először 260 holdat, majd a befejezés után összesen 500 holdat. Az innen trágyázott területről kívánják egyébként majd megtermelni a telep ellátá­sához szükséges takarmány nagy részét. A hat termelőépület­tel népszerűbben szólva a szigetelt panelekből épített istállókkal, belső utakkal és szükséges felszerelésekkel el­látott telep első ütemét 1971 első felére fejezik majd be 20 200 000 forintos költséggel. A második lépcsőben történő bővítés után 3364 férőhelyre emelkedik a telep befogadó­­képessége. A bővítés össze­sen 8 500 000 forintba kerül, ötmillió forinttal kevesebb lesz a maximálisnál, miután már elkészült az összes já­rulékos beruházás, így töb­bek között a több mint két és fél kilométeres aszfalto­zott bekötőút, a víz- és csa­tornahálózat, villany stb. Az épülő telep, a háttérben a francia szabadalom alapján Kecskeméten gyártott aluminium takarmánytároló Erb János felvétele Polgárháborús helyzet Jordániában Heves harcok a fővárosban Kormányátalakítás Líbiában Amman Csütörtök hajnal óta heves harcok dúlnak Ammanban, ahol a jordániai hadsereg kísérletet tesz arra, hogy a fővárost ismét ellenőrzése alá vonja. A városban szaka­datlanul dörögnek az ágyuk és robbannak a becsapódó aknák. Az első lövések helyi idő szerint 4.55 órakor dördül­Helyi idő szerint hét óra után megkezdődött a jordá­niai hadsereg páncélos egy­ségeinek bevonulása a fővá­rosba. Az ammani rádió csütör­tök délelőtt azt jelentette, hogy a Palesztinai partizánok nagy száma érintkezést kere­sett a jordániai hadsereg ve­zetőségével, hogy felajánl­hassa fegyverletételét. A rá­dió ezt követően Madzsali katonai főkormányzó üzene­tét közvetítette. Ez így hang­zott: „Utasítom a hadsereg valamennyi egységét, hogy azonnal adjanak helyt az át­állási kérelmeknek. Mind­azokat, akik leteszik a fegy­vert, az elrabolt területek felszabadításáért folyó küz­delem harcosaiként be kell sorolni a hadsereg kötelé­keibe”. A Palesztinai Ellenállási Szervezet Központi Bizottsá­ga felkérte a Jordániában állomásozó iraki haderőket, hogy azonnal avatkozzanak be a harcokba — jelenti az ellenállási szervezet rádiója. Az ammani rádió közlése szerint a jordániai főváros­ban csütörtök reggel kihir­detett kijárási tilalmat kiter­jesztették Zárkára, valamint telt el. Hamarosan füstfel­hők gomolyogtak több lakó­negyed fölött, amikor a be­csapódó lövedékek lakóháza­kat gyújtottak fel. Kezdetben a csata az am­­mani dombvidékre korláto­zódott, ahol a jordániai rá­dió és televízió található. A küzdelem ezután terjedt át a város más térségeire, e város és Amman között fekvő területre. Az El Fatah egy beirúti szóvivőjének csütörtök dél­előtti közlése szerint a Pa­lesztinai ellenállók hatalmuk­ba kerítették az ammani fő­posta épületét. Madzsali marsall, a jordá­niai kormánycsapatok főpa­rancsnoka csütörtökön helyi idő szerint 12.10 órakor su­gárzott rádiónyilatkozatában kijelentette, hogy a hadsereg lassan átveszi az ellenőrzést az egész városban, 9 kerü­letben ez már meg is tör­tént. Arafat, a Palesztinai El­lenállási Mozgalom Központi Bizottságának elnöke csütör­tökön Ammanban fogadta Szaúd-Arábia, Irak, Szíria, Algéria, Libanon, Marokkó,­­ Tunézia és Kuwait ammani nagykövetét — közölte a Pa­lesztinai rádió alapján a Mena hírügynökség. Arafat a nagykövetek előtt ismertet­te a legutóbbi jordániai fej­leményeket és rámutatott, hogy összeesküvéssel állnak szemben, amelynek célja, hogy „egy cionista-imperia­lista tervnek megfelelően fel­számolják a Palesztinai for­radalmat”. Tripoli Moamer El Kadhafi ezre­des, líbiai miniszterelnök át­alakította tizenhárom tagú kormányát és abban a kato­nai személyiségek létszámát az eddigi öt helyett nyolcra emelte. A kormányból eltá­volította Buszavi külügymi­nisztert, Seriha földművelés­­ügyi minisztert, Maheisi iparügyi-, és Ramadan köz­lekedésügyi minisztert. Mind a négyen polgári politiku­sok. Az új külügyminiszter Mo­hammed Nadzsm, aki eddig a különleges katonai tör­vényszék elnöke volt. A föld­művelésügyi tárcát Ali At­­tubi, az iparügyi tárcát Ab­del Szalem Gallud vette át, aki eddig belügyminiszter volt. Az új belügyminiszter Abdel Moneim El Huni, a hírszerző szolgálat volt ve­zetője. Ramadan közlekedés­­ügyi miniszter utóda Muhtar Girvi lett. Kérés a iraki haderőkhöz Szobor- és emlékműtervek Baranyában Az elmúlt években több rangos művész kapott meg­bízást Baranya megyéből szobrok és más képzőművé­szeti alkotások elkészítésére. A bronzöntödében elkészült Kis Nagy András szobrász­­művész Busó című Mohácson felállítandó szobra. Borsos Miklós szobrászművész Kani­zsai Dorottya című alkotását a siklósi várban állítják fel az ott folyó helyreállítási munkálatoktól függően. Szál­lításra készen áll Gáti Gábor Csizmadia Zoltánról készített domborításos portréja, amely emléktáblaként a komlói vá­jár szakmunkásképző iskola falára kerül. Ez év őszén ál­lítják fel a Sellyei Gimná­ziumban Rétfalvi Sándor Or­mánságot szimbolizáló kő­szobrát s ugyancsak ez idő­ben, a Bartók-évforduló ün­nepségeinek keretében avat­ják fel ez év novemberében Schaár Erzsébet szobrászmű­vész Bartók Béla című bronz­portréját is a Mohácsi Műve­lődési Központban. Dobi Pi­roska tervei alapján meg­kezdték annak a dombormű­ves faintarzia-díszítésnek a kivitelezését is, amelyet a Pé­csi Orvostudományi Egyetem aulájának mellvédjén helyez­nek majd el. Németh Lajos kerámiafiguráját Komlón ez év végén állítják fel. Ezenkívül mintegy 18—20 Baranyában elhelyezésre ke­rülő emlékmű, szobor és egyéb képzőművészeti alkotás munkálatai is folyamatban vannak. Köztük van Nagy Géza, Horváth Márknak, a délszláv származású hős vár­védő kapitánynak a portré­szobra, amelyet Szigetváron állítanak fel. Mohácsra Kecs­kés Lajos szobrászművész Schneider Lajos népdalgyűj­tő, Szabó Gábor pedig Mo­hácsi Jenő író és műfordító domborműves portréján dol­gozik. A folyamatban levő munkálatok között külön em­lítésre érdemes Borsos Miklós Janus Pannoniusról készülő bronz portrészobra, amelyet 1972-ben állítanak fel a tar­­csi Barbakán sétányon.

Next