Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

Harckocsizóink a KS­O. NAPLÓ, TELEFOTO „Fegyverba­rátság” hadgyakorlaton IIL Kozmosz—372 MOSZKVA. A Szovjetunióban pénteken földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—372 jelzésű mes­terséges holdat a korábban bejelentett szovjet űrkutatási program folytatása céljából. A szpusenyik berendezése ki­fogástalanul működik. A föl­di koordinációs­ számító köz­pontban feldolgozzák a be­érkező adatokat. 4- ATHÉN: Hardan Takrít­ légim­arsall, akit az Iraki Forradalm­i Tanács csütörtö­kön minden tisztségétől meg­fosztott, Bejrútból Athénba repült, majd rövid ott tar­tózkodása után az iraki légi­társaság egyik különrepülő­­gépének fedélzetén elutazott Algírba. •­ OTTAWA: Gold­ Meir term­elt miniszterelnök november 2- án egynapos hivatalos látogatást tesz Kanadában, — jelentette be pénteken az ottawai kormány. Meir a kanadai kormány veze­tőivel a közel-keleti helyzetet, valamint a két országot érdeklő egyéb kérdéseket vitatja majd meg. -­ LONDON: Ha fegyvert szállít Dél-Afrikának, előfor­dulhat, hogy Nagy-Bri­tan­náját kizárják az általa ala­pított nemzetközösségből, — jelentette be egy pénteki londoni sajtóértekezleten Szénneth Kaunda zambiai es­­ztök, illetve Kofi Busia ghá­­nai miniszterelnök, 4 PRAG­A. Tárgyalások foly­tak, a héten Rómában Csehszlo­vákia és a Vatikán képviselői között. A felek véleményt cse­réltek néh­ány olyan kérdésben, amely kölcsönös érdeklődésre tart számot, illetve a csehszlovák állam és a katolikus egyház viszonyát érinti. -1 TOKIÓ: Japán ellenzéki pártok vezetői pénteken Sza­­to miniszterelnökkel folyta­tott megbeszélésük során kö­vetelték, hogy a kormány változtasson a Kínával kap­csolatos eddigi politikáján — jelenti szombaton a Kyodo hírügynökség. 4 GETTYSBURG: Eisenhower tábornok, aki két ciklusban — 11s2—60 — volt az Egyesült Ál­lamok elnöke, 2 millió 730 ezer dollárt hagyott örököseire. A pennsylvaniai adóhivatal szerint több, mint félmillió dollár az emlékiratok után kapott tiszte­­letdíjakból származik. A MARIETTA: A Georgia állambeli Mariettában szom­baton felrobbant a világ leg­nagyobb repülőgépének a „C—5—A Galaxy”-nek egyik példánya. Az óriásgépet a Lock-Heed konszern a kor­mány megrendelésére készíti. A több, mint 70 méter hosz­­­szú, hat emelet magas óriás­gép a jelentések időpontjá­ban még lángokban állt, s a tüzet nem sikerült lokali­zálni. 4- SZÖUL: A dél-koreai fővá­rostól 90 kilométerre délnyu­gatra pénteken egy alagú­tban összeütközött egy iskolás gyer­mekeket szállító kirándulóvonat és egy tehervonat. A szeren­csétlenségnek 20 halálos áldo­zata és 120 súlyos sebesültje van. ♦ SAN FRANCISCO: Nico­­lae Ceausescu román állam­fő szombaton befejezte egy­hetes­ kaliforniai látogatását és Nixon elnök különgépén New Yorkba repült. -f MÜNCHEN: Egy hét leforgása alatt másodszor robbant bomba müncheni rendőrőrs előtt. Puszta vé­letlen, hogy a rendőrségi gépkocsiban, ahol elrejtették a bombát, nem tartózkodott senki. A GUATEMALA CITY: A lázadó fegyveres erők elne­vezésű guatemalai gerilla­­szervezet elrabolta Ricardo Echeverria kávéültetvényest, az ország egyik leggazdagabb emberét. Szabadonbocsátásá­­ért a rendőrség szerint igen nagy összeget követelnek. -­ REGGIO CALABRIA. A rendőrség már majdnem teljes egészében ellenőrzése alá helyez­te Reggio Calabriát. Az elbari­­kádozott tüntetők már csak a város déli végén tartják magu­kat — ide vonultak szombaton hajnalban állig felfegyverzett rendőralakulatok, hogy az ellen­állás utolsó maradékát is leküzd­jék. Libanoni kormányprogram Bejrút: Szaeb Szalam, Libanon új miniszterelnöke szombaton délelőtt ismertette a parla­mentben kormánya program­ját. A program támogatást ígér a palesztinai gerilláknak azzal a kikötéssel, hogy tisz­teletben tartják az ország szuverenitásét és biztonsági érdekeit; — kilátásba helyezi a had­sereg megerősítését, moder­nizálását, s az izraeli táma­dások célpontjául szolgáló déli települések védelmének fokozását; — gazdasági reformokat ígér. Szaeb Szalam a kormány­­programról bizalmi szavazást kért. DUNÁN TÚLI NAPLÓ Czinege Lajos beszéde Magdeburgban Fokozzuk fegyveres erőink felkészültségét Mint jelentettük, Czinege Lajos vezérezredes, honvé­delmi miniszter pénteken es­te a magdeburgi Hotel In­­ternazional Szállóban vacso­rát adott a Varsói Szerződés hadseregeinek Fegyverbarát­ság fedőnevű hadgyakorlata alkalmából. Czinege Lajos pohárkö­­szöntőjében elmondotta: a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek nagyszabású közös gyakorlata befejezésé­hez közeledik. A Magyar Néphadsereg katonái, pa­rancsnokai, a gyakorlaton résztvevő és az otthon ma­radt személyi állomány ré­szére egyaránt öröm és meg­tiszteltetés, hogy részt vehet­­tünk közös védelmi szerveze­tünk hadseregeinek ezen nagy erőpróbáján — hangoz­tatta. Hadseregeinknek ez a nagy­szabású közös akciója újból bebizonyította és egyben to­vábbfejlesztette a nemzeti hadseregek és egyesített fegy­veres erőink magasfokú harc­­készültségét, együttműködé­sét. Közös védelmi szerveze­tünk szüntelen erősítését pa­­rancsolólag követeli, hogy a nemzetközi imperializmus — és annak legfőbb ereje, az amerikai imperializmus — szakadatlan politikai, diplo­máciai, gazdasági nyomással, fenyegetőzéssel, fegyverrel igyekszik fenntartani reak­ciós uralmát, meggátolni a társadalmi haladást szerte a világon. Európában szüntele­nül erősíti az agresszív cé­lokra létrehozott tömböt, a NATO-t, bátorítja a revansra spekuláló nyugatnémet mili­tarista erőket. Ilyen körülmények között saját népeink érdekeinek, az európai kontinens biztonsá­gának, a világ békéjének vé­delme kötelezi a Varsói Szer­ződésben tömörült országok pártjait és kormányait, hogy céltudatos és hathatós lépé­seket tegyenek közös védel­mi szervezetük erősítésére, egyesített fegyveres erőik fel­készültsége növelésére. Nagy örömünkre szolgál, hogy a hét szocialista ország hadseregeinek közreműködé­sével folyó hadgyakorlat is­mételten megmutatta: össze­fogott erőinkkel bármilyen ellenséggel szemben képesek vagyunk megvédeni országa­inkat, népeink szocialista vív­mányait — hangoztatta Czi­­nege Lajos. A szívélyes, baráti hangu­latú vacsorán még több po­hárköszöntő hangzott el. Trudeau nyilatkozata a szükségállapotról Ottawa: Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök péntek este rádió- és televízióbeszédet mondott. Mint ismeretes, péntek reggel a miniszterel­nök az egész ország területé­re életbe léptette a katonai szükségállapotról szóló tör­vényt. Ezzel felfüggesztette a polgári jogokat és törvényen kívül helyezte a Quebec-i Felszabadítási Front nevű szélsőséges szeparatista szer­vezetet, amely fogságban tart­ja James Cross brit diploma­tát és Pierre Laporte québeci munkaügyi minisztert Trudeau hangoztatta, hogy a québeci szélsőségesek nagy mennyiségű dinamitot és más robbanóanyagot tárolnak, s emiatt is számuknál jóval na­gyobb veszélyt jelentenek Kanada számára. A miniszterelnök a katonai szükségállapotról szóló tör­vény alkalmazását azzal in­dokolta, hogy a büntető tör­vénykezés önmagában nem képes leküzdeni a rendsze­ressé vált terrorizmust Trudeau nyilatkozata ide­jére a kanadai televízió- és rádiótársaság beszüntette ren­des adását. A miniszterelnök nyilatkozatát előre elkészített szöveg alapján tette, és mint a Reuter megjegyzi, „igen fáradt benyomást” keltett ­ÜLI VILÁGHÍRADÓ HÉTFŐ: Ceausescu New Yorkig utazott KEDD: Befejeződtek a szovjet—francia tárgyalások, Pompidou hazautazott. Diplomáciai kapcsolat Kína és Kanada között SZERDA: ünnepi üléssorokat kezdődött az ENSZ-ben CSÜTÖRTÖK: Elnökválasztás az Egyesült Arab Köztársaságban Péter János felszólalása az ENSZ-ben PÉNTEK: Újabb összetűzések Jordániában SZOMBAT: Letette az esküt Anvar Szadat, az EAK új elnöke. Az ENSZ-közgyűlés folytatta munkáját New York. Az ENSZ-közgyűlés ülésén felszólalt Líbia, Kinshasa, Kongó és Nepál küldötte. R. Klkia, Líbia küldötte a közel-keleti helyzetről szólva hangoztatta, hogy a cioniz­­mus az elmúlt húsz évben a világot már két ízben sodorta a háború szélére. Izrael igyekszik megakadályozni az ENSZ-nek minden olyan erő­feszítését, amely a konfliktus békés rendezését célozza és terjeszkedő hódító politikát folytat. Líbia képviselője felvetette a New York-ban kialakult, az ENSZ munkáját zavaró abnormális légkör kérdését Emlékeztetett arra, hogy provokátorok több ízben tá­madást intéztek különböző országok ENSZ-missziói el­len, leszaggatták a tagorszá­gok zászlait és huligánelemek az ENSZ-székház bejárata előtt több ízben provokációs tüntetéseket rendeztek. Szükségessé vált, hogy e kérdést teljes komolysággal terjesszék New York város vezetősége elé, vagy pedig a világszervezet számára más helyet kell keresni. E. Lokiki, Kinshasa Kosigó képviselője kijelentette: az ENSZ eredménytelensége a nemzetközi problémák meg­oldásában nagy mértékben magyarázható azzal, hogy „egyes nagy befolyású ENSZ- tagállamok” például Viet­namban és a Közel-Keleten a feszültség fenntartására tö­rekednek. Élesen elítélte a nyugati államokat, amiért közvetlen vagy közvetett for­mában támogatják a dél-af­rikai és rohodésiai fajüldöző rendszert, s fegyvereket szál­lítanak Portugáliának. Radzsbhandari, nepáli kül­ügyminiszter a nemzetközi helyzet legutóbbi fejlemé­nyeit értékelve a Szovjetunió és az NSZK között létrejött megállapodást olyan ese­ménynek nevezte, amely „je­lentőségét és következményeit tekintve az év minden más eseménye előtt áll.” Kifejez­te reményét, hogy az egyez­mény következtében Európá­ban megjavuló légkör pozi­tívan hat a kelet és nyugat kapcsolatainak alakulására is. Reményt keltőnek nevezte azt a tényt, hogy a Közel-Kele­ten a szembenálló felek elvi­leg egyetértenek a Szuezi­­csatorna mentén életbe lép­tetett tűzszünet meghosszab­bításával Leleplezett vádak Az idén nyáron egynéhány nemzetközi esemény olyan remé­­nyeket keltett a világközvéle­­ményben, hogy a vitás nemzet­közi kérdések rendezése előtt rohamosan csökkennek az aka­dályok. Mert szinte meglepő gyorsasággal. Jött létre a Közel- Keleten a fegyverszünet, az idő tájt hasonló ütemben jutott el az aláírásig a szovjet-nyugat­német szerződés ügye. Akkori­ban szinte óvni kellett minden­kit az illúzióktól, a • Két-három hónap elteltével mintha megfordult volna a szél­­járás. Egynéhány esemény lát­tán egyszeriben olyan félelem tá­mad az emberekben, hogy a hi* degh­áború fagyó* fugalma vált­hatja fel a békés egymás mel­­lett élés melengető légkörét. A­­Jordániai polgárháború, a fegy­verszüneti megállapodás meg­sértéséről szóló vádaskodások, a Jarring-küldetés meghiúsulása, majd az amerikai kardcsörtetés (Nixon-körút a Földközi-tenger térségében, szovjet-ellenes vá­dak), nos, mindezek valóban netó örvendetes fordulatok. De most meg mindenkit a pesszi­mizmustól óvnék. • • Lehetetlen észre nem venni, hogy nagyrészt a november 3-i amerikai törvényhozási válasz­tásokkal függ össze a nixoni pro­­pagandagépezet hidegháborús működtetése. Úgy látszik, hogy a republikánusok, azaz a Nixon pártjabeliek az amerikai közvé­lemény jelentős részénél még mindig meglévő szovjet-ellenes­­séget akarják meglovagolni sza­vazatnyerés céljából. De ezen a héten kibújt a szög a zsákból — egy másik irányban is. Laird hadügyminiszter egy nyilatkoza­tában ultimátum jellegű követe­léssel lépett fel a SALT, azaz a szovjet—amerikai fegyverzet­csökkentési tárgyalások ügyé­ben. Egyéves határidőt szabott a megegyezésre. Ha ez idő alatt nem tudnak megállapodni, ak­kor az USA megkezdi az ame­rikai atom-tengeralattjáró flotta „fejlesztési programját**. A fegy­verkezési hajsza fokozásához pénz kell A november 4-i vá­lasztások után új képviselőházat és új szenátust remél Nixon „agytrösztje”, vagyis olyan hon­atyákat szeretnének látni a pad­sorokban, akik megszavazzák a sok milliárd dolláros programot. (Amelyből természetesen a hadi­ipar nagyjai húznak majd hasz­­not. Azok, akik Nixon politikai programját támogatják­­, a kör bezárul. ..) Divat lett mostanában a vá­daskodás. Emlékszünk arra, hogy a közel-keleti fegyvernyugvás szinte másnapján már Izrael kormányának szóvivői elkezdték: az EAK megsérti a megállapodá­sokat, a Szuezi-csatorna nyugati partján légvédelmi rakétaálláso­kat épít szovjet segítséggel­­, hangzottak az izraeli vádak. Az állítások két-három hétig Wa­shingtonban sem találtak hitelre. Sőt, még cáfolták is Tel-Aviv­ot. Akkor aztán fordulat történt az amerikai politikában. Nemcsak hogy egyik napról a másikra el­fogadták, hanem maguk is saját módszerükké avatták a vádas­kodást. A következő vád az volt, hogy a jordániai polgárháború kezdetén Szíriából, a szír regu­láris haderő páncélos alakulatai vonultak be Jordániába. Napo­kig azt harsogták Washington­ban, hogy a szír „agresszió** megtorlást kíván, fegyveres be­avatkozásra készteti az amerikai kormányt. Aztán­­ kiderült, hogy a palesztin felszabadítási mozgalom Szíriában levő, az ot­tani táborokban élő emberei vol­tak azok, akik átmentek Jordá­niába a gerillák támogatására. A következő vád már nyíltan szovjet-ellenes volt. Szeptember vége felé washingtoni kormány­szóvivők határozottan állították, hogy a kubai Ciéfifuegos-ban a Szovjetunió tengeralattjáró-tá­maszpontot épít! Az amerikai sajtó ezt követően hecckampány­ba kezdett. • • Ez a vád is összeomlott. Ilyen körülmények között azon­ban nem meglepő, hogy az ENSZ jubileumi közgyűlése sokat vesz­tett ünnepélyességéből, nem mind váltak valóra a hozzáfűzött re­mények, nem került sor ez al­kalomból látványos, vagy ami több: eredményes csúcstalálko­zókra. Így is igen sok állam- és kormányfő, illetve külügyminisz­ter szólal fel a héten megkezdő­dött és tíznapos időtartamúra ter­vezett jubiláris üléssorozaton. A Magyar Népköztársaság nevében Péter János külügyminiszter fog­lalt állást a békés egymás mel­lett élés szükségessége mellett. 1970 október 18. Anvar Szadat letette az esküt KST, NAPLÓ, TELIPOTO Tegnap este rendkívüli ülést tartott az egyiptomi nemzetgyűlés. Anvar Szadat, az EAK új elnöke ünnepé­lyes aktus keretében letette az esküt a parlament előtt. Az elnök első nagyobb be­szédére ma délután kerül sor, a jelentések szerint Sza­dat ekkor vázolja majd rés­­­letesen bel- és külpolitiká­jának fő elemeit. Képen: Egyiptom új elnöke. Losonczi Pál távirata Excellenciá­nak, az Egye­sült Arab Köztársaság elnö­kévé történt meg­választása alkalmából a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar nép és a magam nevében őszinte örömömet és jókívánságaimat fejezem ki. Meggyőződésem, hogy az egyiptomi nép, egységben az Arab Szocialista Unióval és az Egyesült Arab Köztársa­ság kormányával, folytatva a Gamal Abdel Nasseer ál­tal megjelölt utat, ebben a szándékában, kitartó törek­véseiben az általános emberi haladásért ugyanúgy, mint az izraeli agresszió felszá­molásáért folytatott küzdel­mében az egyiptomi nép min­dig számíthat a magyar nép támogatására és szolidaritá­sára. A Magyar Népköztár­saság a jövőben is arra tö­rekszik, hogy baráti kapcso­­latait tovább mélyítse az Egyesült Arab Köztársaság­gal — hangzik egyebek kö­zött a távirat, amely így fe­jeződik be: Az Egyesült Arab Köztár­saság népének országépítő munkájához, függetlenségét védelmező antiimperial­ista harcához további nagy sike­reket, excellenciáinak fele­lősségteljes küldetése ellátá­sához jó egészséget kiváltók. Losoncz­ Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kolera-riadó Ankara. _ . _ Törökországban Mahusz gél kolera-riadót rendeltek­ el a péntek esti hivatalos be­jelentés után, amely szerint Isztambulban kolera-esetek fordultak elő. A hivatalos je­lentések szerint a járván­y­­nak eddig 25 halálos áldoza­ta van. A lapjelentések vi­szont 90 halottról be. Isztambulban máris mutatkozik a kórházi férőhe­lyekben. A hatóságok szerint elegendő oltóanyag áll a vá­ros másfél millió lakójának rendelkezésén­.

Next