Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-16 / 13. szám
2 ■f TOKIÓ: Hivatalos adatok szerint Japánban az 1970. év folyamán 9765 kis- és középvállalat jelentett csődöt. Lapjelentések szerint a csődöket — egyebek között — az Egyesült Államokba irányuló japán textilkivitel korlátozása idézte elő. • VARSÓ: Kirchschläger osztrák, külügyminiszter hivatalos varsói látogatásának harmadik napján, pénteken délelőtt találkozott és tárgyalásokat folytatott Lucjan Motyka lengyel kulturális és művelődésügyi miniszterrel. A véleménycserén a kétoldalú kulturális együttműködés kibővítésének lehetőségeit vitatták meg. ♦ BELFAST: Belfastban a hét elején kiújult zavargások péntekre virradó éjjel tovább folytatódtak. A városnak főleg katolikusok lakta Ballymurphy negyedében kövekkel és bombákkal dobálták meg az angol katonaság őrjáratait. Péntek hajnalban, amikor a katonák kivonulóban voltak a városnegyedből a lázortgók utánuk lőttek, egy katonát megsebesítettek. Az angol hadsereg rendfenntartó osztagai az éjszaka folyamán 12 embert őrizetbe vettek. A MOSZKVA: Schröder volt bonni külügyminiszter, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke csütörtökön csaknem két órán át tárgyalt Vlagyimir Szemjonov szovjet külügyminiszter-helyettessel a moszkvai külügyminisztériumban. Megbeszélésükön jelen volt Valentyin Fotin, akit most neveztek ki bonni nagykövetté és dr. Helmut Allardt, a bonni kormány moszkvai nagykövete. Schröder pénteken este Leningrádba utazott, ahol két napot tölt. * KARACHI. Jahje Khan, pakisztáni elnök kijelentette, hogy Wojniak lengyel külügyminiszter-helyettes ■ meggyakolása mögött „semmiféle összeesküvés nem állt”, az elnök kérdésekre válaszolva elmondotta, áttanulmányozta az ügy kivizsgálásával foglalkozó bizottság jelentését és úgy találta, hogy „egyéni akcióról” volt szó. Mint ismeretes, 1976. november 1-én a pakisztáni látogatáson levő Spiehalski lengyel államfő kíséretében levő személyiségek közé hajtott a karaehi repülőtéren a pakisztáni légitársaság gépkocsija. Wosniak lengyel külügyminiszter-helyettes és három pakisztáni állampolgár életét vesztette, többen megsebesültek. 4 MADRID: Juan Carlos herceg, a spanyol trón Franco által kinevezett várományosa jan. 25-én hatnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik. A trónörököst Nixon amerikai elnök és felesége hívta meg. 4 ALGÍR: AZ algériai Belügyminisztérium pénteken „ellenforradalmi szervezkedésre” való hivatkozással elrendelte az Algériai Diákok Országos Szövetségének feloszlatását. Az algíri egyetem diákjai már több hete sztrájkolnak amiatt, hogy a hatóságok titkos szervezkedés vádjával hat társukat letartóztatták. Péntek reggeli tiltakozó tüntetésüknek a rendőrség közbelépése vetett véget, számos diákot letartóztattak. 4- BÉCS: Az Osztrák Szocialista Párt Franz Jonas, jelenlegi köztársasági elnököt jelölte a tavasszal esedékes elnökválasztásokra. Az ellenzéki Osztrák Néppárt jelöltje KurtWaldhelm, volt külügyminiszter. *t.-.. •■... ' .. -w' ... A My Lay-i tömegmészárlás újabb vádlottját mentették fel A Georgia állambeli Fort McPherson hadbírósága alig kétórás tanácskozás után felmentette az ellene emelt vád alól Charles Hutto őrmestert, a My Lay-i tömeggyilkosság egyik szereplőjét. Hutton ellen „legalább 6 dél-vietnami polgári személy szándékos meggyilkolása” címén emeltek vádat. Védője az ítélethozatalra visszavonuló esküdtszék előtt mondott beszédében arra hivatkozott: „Mi történne, ha az amerikai hadsereg minden közlegénye kétségbe vonná a kapott parancs jogosultságát?” Az ügyész viszont azzal érvelt, hogy a katonáknak csak olyan parancsot kell teljesíteniük, amely nem lépi át a törvényesség kereteit. Hutto őrmester már a második, akit a My Lay-i vérengzés résztvevői közül felmentettek. Kivégzéseit róttad• Kivégezték a youndé-i perekben halálra ítélt és elnöki kegyelemben nem részesült vádlottakat. Ernest Ouandié-t, a Kamerun Képi unió vezetőjét, Raphael Fetsingot, Ouandie egyik összekötőjét és Gabidé Tabeut, a Szentkereszt Társaság egyik vezetőjét pénteken helyi idő szerint délelőtt 14 órakor lőtték agyon Bafoussam főterén. emlékezetes, hogy a január 7-én és 8-án hozott halálos ítélet közül Ahidjo elnök csütörtökön hármat életfogytiglani börtönbüntetésre változtatott, hármat pedig - a 72 további vádlott ügyében hozott börtönbüntetésekkelegyetemben — jóváhagyott. Mindannyiukat a kormány megdöntésére szőtt, államellenes összeesküvésben találták bűnösnek. és CORDÓBA: Pénteken Cordobában 1500 munkás elfoglalta a helyi FIAT gyár épületét és túszként fogva tartott 300 munkafelügyelőt- A munkások hét szakszervezeti küldöttük elbocsátása miatt tiltakoznak. Azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják a gyárat, ha a rendőrség közbeavatkozik. -f BstIONI: Josip Broz Tito, jugoszláv köztársasági elnök Brioniban fogott* Walter Arendt nyugatnémet minisztert és Helmut Rod* miniszterhelyettest. A nyugatnémet minisztert fogadta Mitja Ribicste* jugoszláv kormányfő 16. 4- LONDON: A Hertfordshire-i Barnesben a rendőrség letartóztatott néhány szermélyt, akiket azzal vádol, hogy részük v élt « Robert Carr foglalkoztatottság- és termelékenységi ügyek minisztere elleni merényletben. A letartóztatottak kihallgatását mekezdték. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Az olasz pénzügyminiszter Budapesten Luigi Preti, az Olasz Köztársaság pénzügyminisztere 1971. január 13—15 között magánjellegű látogatást tett Budapesten. A minisztert budapesti tartózkodása alatt Vályi Péter pénzügyminiszter vacsorán látta vendégül. NDK—NSZK eszmecsere Péntek délelőtt megkezdődött a bonni kancellári hivatalban az NDK és az NSZK delegációjának eszmecseréje. A Michael Kohl minisztertanácsi államtitkár vezette NDK-küldöttség kevéssel 0 óra előtt érkezett meg gépkocsikon Bonnba. A kancellári hivatal előtt várakozó újságírók kérdései elől Kohl államtitkár azzal tért ki, hogy a megállapodás értelmében az eszmecsere bizalmas. Az NDK küldöttségéhez tartozik Kohlon kívül Seidel, az NDK Külügyminisztériumának nyugatnémet osztályáról, valamint Görner, aki a közlekedésügyi ügyek szakértője. Az eszmesere Kohl és Bahr államtitkárok négyszemközti beszélgetésével kezdődött meg. államcsínykísérlet Marokkóban 11, Hasszán rendszerének megdöntésére irányuló államcsíny-kísérletet lepleztek le és hiúsítottak meg Marokkóban■ közölte csütörtök esti adásában a rabatt rádió és televízió. A puccsot „külföldről készítették elő, országunk érdekeitől idegen belső erők támogatásával” — mondotta a rádió, hozzáfűzve, hogy az ügyben letartóztatott két személy már korábban jó — 1992—64 között — hasonló összeesküvésben vett részt A letartóztatottakat hamarosan bíróság elé állítják Marrakechben. Brit nemzetközösségi csúcsértekezlet Éleződő ellentét a dél-afrikai fegyverszállítások miatt A Brit Nemzetközösség Singapore-i csúcsértekezletén fokozódott a fekete-afrikai országok nyomása Angliára, hogy másítsa meg a dél-afrikai fegyverszállítások felújítására vonatkozó elhatározását. Mielőtt a csúcsértekezlet pénteki ülése megkezdődött volna, Nyerere tanzániai államelnök 14 oldalas dokumentumot körözött a részvevők között. Nyerere részletesen felsorolta a fegyverüzlettel szembeni érveket, s egyebek között leszögezte: „Ha bárki is képtelen megérteni, milyen mélyek az afrikaiak érzelmei ebben a kérdésben, akkor azoknak az embereknek a reakcióját sem érthetik meg, akik a faji megkülönböztetéstől szenvednek.” Nyerere Angliát tette felelőssé minden nemzetközi következményért, a Nemzetközösségnek okozott károkért, s az afrikai országok Anglia iránti gyűlöletének felkeltéséért ilyen előzmények után kezdődött meg a péntek délelőtti ülés. Először Abdul Razak malaysiai miniszterelnök emelkedett szólásra, hogy megelőzze Heath-t, s ne kelljen vitába szállnia a dél-afrikai fegyverszállítás ügyében a brit kormányfővel. Később Heath beszélt Egy szóvivő szerint az indiai-óceáni térség helyzetét taglalta — Anglia tudvalevőleg ennek a területnek az állítólagos veszélyeztetettségével próbálja indokolni a dél-afrikai fegyverszállításokat —, viszont magáról a fegyverüzletről egy szót sem ejtett A beszéd után az afrikai részvevők körében — mint az UPI írja — nagy volt a csalódás, Obote ugandai elnök a beszédet újságíróknak így kommentálta: „Heath úr számára Afrika nem létezik. Heath úr számára nincsenek afrikai problémák.” Képünkön (balról jobbra) Edward Heath brit, Errol Barrow Barbados-i és John Gordon ausztrál miniszterelnök a tárgyalóasztalnál . Huszonöt év mulasztását oda lehet néhány hónap alatt behozni Scheel sajtóértekezlete úgy folytatta keleti politikáját az elmúlt évben, hogy azzal az ellenzék is egyetérthet. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó — fűzte hozzá —, hogy a CDU/CSU nem kötelezte el magát negatív irányban a moszkvai és a varsói szerződések kérdésében. Az a körülmény, hogy az ellenzék a szerződéseket egyfajta összefüggésben látja, érthető. „Ezzel a célkitűzéssel én is egyetértek” — hangoztatta. Scheel szerint a kormány 1971-ben kitartóan folytatjaeddigi külpolitikáját. Ez az év megmutatja majd, van-e esélye a sikernek. Az NDK-val folyó eszmecseréről szólva Scheel aláhúzta: soha sem gondolta, hogy ez könnyű lesz. 25 év mulasztásait nem lehet néhány hónap alatt behozni — mondotta. Valentyin Falint, a Szovjetunió leendő bonni nagykövetét a külügyminiszter a Szovjetunió egyik kiemelkedő diplomatájának nevezte. Scheel kijelentette, még nincs időpontja a csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások megkezdésének.Walter Scheel bonni külügyminiszter pénteken sajtókonferenciát tartott Mainzban, ahol a Szabad Demokrata Párt országos elnökségének ülésén vett részt. A külügyminiszter azt mondotta, a bonni kormány 1971 Januárt. Nagyszabású hadműveletek Indokínában Mintegy 5000 dél-vietnami és 8000 kambodzsai katona révételével folytatódik az a hadművelet, melynek keretében meg akarják „tisztítani” a négyes számú közlekedési utat, az egyetlen átjárót a főváros és Komportg Som kikötő között. Amerikai B-52-es bombázók nyújtanak légi támogatást ehhez az akcióhoz. A Phnom Penh-i főparancsnokság közleménye szerint „a szövetséges csapatok erős ellenállással találják szembe magukat”. , Dél-Vietnamban ugyancsak akcióba léptek a B —52-esek. Az óriásbombázók az ország északnyugati sarkában a szabadságharcosok feltételezett utánpótlási vonalait és raktárait támadták. A Csütörtöki csatározások során egy amerikai üteg tévedésből tűz alá vette egy másik amerikai egység állásait. Egy amerikai katona meghalt, 7-en megsebesültek. Az eset Da Nang-tól 80 kilométernyire történt. Saigonban bejelentették, hogy Len No tábornok, kambodzsai miniszterelnök a jövő héten a dél-vietnami fővárosba érkezik. Izraeli támadás Libanon ellen A libanoni kormány péntek reggel hivatalosan is bejelentette, hogy helikoptereken és hadihajókon szállított izraeli rohamosztagok a Libanon területén fekvő Szarafand környékén támadást intéztek palesztinai menekülttáborok ellen. Az agreszsziónak két halálos és hét sebesült áldozata van, a támadó izraeli csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek. Az egyik délelőtt megjelenő bejrúti lap úgy tudja, hogy az ütközetbe libanoni szárazföldi egységek is bekapcsolódtak. Avignon drámai órái A dél-franciaországi Avignon lakói drámai órákat éltek át csütörtök reggeltől péntek reggelig: nagyméretű gázszivárgás miatt rendkívüli állapotot kellett elrendelni a város központjában, mert súlyos robbanás veszélye fenyegetett. A riadalom annál nagyobb volt, mert az elmúlt hetekben két Vidéki városban is sor került már gázkiszivárgás okozta robbanásokra, amelyek több halálos áldozatot követeltek. Amikor a veszély ismeretessé vált, a város központjában egy sereg háznál azonnal kiköltöztették a lakókat, de az egész belvárost nem lehetett kiüríteni. Miközben megindultak a munkálatok a gázszivárgás okának felkutatására, a csütörtöki napot és az egész éjszakát Avignon lakói rendkívüli légkörben töltötték, a robbanási Veszély Csökkentése érdekében mégszün■ tették az áramszolgáltatást, hangszórókon felszólították a lakosságot, hogy ne gyújtson gyertyát, tartózkodjék a dohányzástól is. Az elsősorban veszélyeztetett területeken a rendőrség és a tűzoltóság hatalmas készültéggel vonult fel, s miközben a városra mély sötétség borult, a hangszórók időnként figyelmeztették a lakosságot. Se aludjanak el, hanem álljanak készenlétben, hogy szükség esetén azonnal elhagyhassák házaikat. Fokozta a riadalmat, hogy a veszélyeztetett terület közelében tűz támadt, kigyulladt egy gyufagyár raktára, de a tűzoltóknak szerencsére sikerült gyorsan megfékezni azt a tüzet. Pénteken délelőtt végre sikerült megjavítani a hideg időjárás miatt megrongálódott gázvezetékeket. ■ az egész város lakossága megkönnyebbülten lélegzett fék Csehszlovákiai utazás (4.) A háromszögbe zárt város A harmadik napon delegációnk vidékre, Mladá Boleslavba utazott. Mlada Boleslav — a háromszögbe zárt város. 370—372 között épült, tehát két év múlva ünnepi fennállásának 1000. évfordulóját. Boleslávnak 1 Sióban 4006 lakosa volt. A Prága— Ubereci főútvonalon lévő város létszáma gyorsan emelkedett, különösen a Skoda autógyár megalapítását követően. Szerintem ma inkább ez Ulen Brát Skoda Boleslav. A századfordulón a városnak már 13 404, 1345- ben, a háború befejezése után 13 ezer, ma pedig 30 ezer lakosa van és 3 ezer bejárója. Lakóinak száma 14—15 éven belül megduplázódik. A Skoda-Műveken kívül van akkumulátorgyára, sütödéje, tejfeldolgozója, malma és cukorgyára. Delegációnkat a Mlada Boleszlav-i tanácsházán Krejelic, a városi építési bizottság elnöke fogadta. Térképen mutatta meg a háromszögbe zárt várost. Egyik oldalról a folyó, a másikról egy épülő autósztráda, a harmadik oldalról egy kisváros határolja. Azzal számolnak, hogy a két város 1380-ban összeér. Delegációnkat főként a városfejlesztési kérdések érdekelték. Krejcik elmondotta: városuk — az épületek és a közművek — nagyon öreg. A háborúban lebombázták. Először az autógyárat kellett felépíteni, S csak ezután, két év múlva kezdhettek a rombadőlt házak újjáépítéséhez. A tanács 1358-ban dolgoztatta ki a városfejlesztési tervet egy boleslavi építész elképzelései alapján. Ez az építész, tegyük hozzá, híres építész, mai építésügyi miniszterhelyettes. Koncepcióját kezdetben visszautasították. Aztán mégis diadalmaskodtak utópiának kikiáltott elképzelései. A miniszterhelyettes máig is tagja a városi tanácsnak, szabad szombatokon Prágából Boleslavba autózik, és tovább dolgozik járásáén. A városmagot, akárcsak Pécsett, Mlada Boleslavban is meghagyták Mint mindenütt, ott is gond a városközpontban lévő lakások karbantartása. A város egyik régi részében 15—24 ezres lélekszámú lakótelepet hoztak létre. A rekonstrukció során felhasználták a meglévő közműveket, ennyivel is olcsóbbodott a beruházás. Hangsúlyozzák: szántóföldet nem használták fel. A többszintes panelek és a családi házak között sok a zöldterület, a gyereknek megfelelő mozgási lehetőséget biztosítottak. Kijelölték az ipari területet, ott, ahol a Skoda is van, a többi üzemet is ide telepítik majd át. Számunkra újdonság volt a 100 hektáros kultúrpark, teniszpályáival, gyermekjátszótereivel. Van téli stadionjuk és most épül a központi sportstadion. Mlada Boleslavban is első számú gond a lakás. Az építőipari kapacitás szűkös. Több, mint kétezren várnak állami lakásra, ugyanilyen tömegszövetkezetire. Emellé évente 350—106 családi ház épül. Új 5 éves tervükben 1500 lakás felépítése szerepel, de még egyszer ennyi kellene. A tanács együttműködési szerződést kötött a Skoda-MŰvekkel, a gyár besegít a kommunális építkezésekbe, ennek fejében megkapja a terven felül épülő lakásokat. az új lakótelepen most érdekes kísérlet folyik, egyes lakások tologatható válaszfalakkal készülnek, a belső térkiképzés tehát variálható. Ezekben a lakásokban minden műanyag. A költségek persze ma még nagyon magasak. Egy másik kísérlet: szuperáruházat építenek az új lakótelepen. Ebben az áruházban minden együtt lesz, a hajtűtól a lisztig, a bútortól az autóig. Az autó arra az esetre értendő, ha Csehszlovákia utoléri magát az autógyártásban. Az építési bizottság elnökének tájékoztatója után számos kérdést tettünk fel. Néhány részlet a beszélgetésből: — A lakásépítési akciók milyen formái ismeretesek Csehszlovákiában? — Van állami lakás — kulcsátadással A szövetkezeti lakások kétfélék. Az egyiknél a lakás árának felét kell lefizetni, a másik felére 30 évre kedvezményes hitelt ad az állam. A másik szövetkezeti forma, amikor a tanács csak parcellát ad, a többi a szövetkezők dolga. Nekik kell gondoskodniuk kivitelezőről. Végül épülnek családi házak — Mibe kerül egy átlagos nézetű lakás? — Korábban 0 ezer koronába. Az iMF-es-en «értendők minket sem kíméltek Ütés. A lakás ára mert 140 ezer koronára ugrótt fék Reméljük, a gazdasági konszolidáció vál torsát hoz, sikerül majd visszatérni a régi árakhőre* — Milyen same pontét newtal osztják azét a lakásokat. Elve» nek-e valami éld«* « fiatal házasok? — Kizárólag a szociális nerőpont dönt. Azok kapnák leghamarabb, akiknek a lakásukban egy-egy személyre a legkevesebb négyzetméternyi terület jut. — Mennyi a lakbért — Nekem úgy háromezedén, négyzetméternyi alapterületű lakásom van, fürdőszobával, előszobával, balkonnal, berendezett konyhával. A lakbérem — a gyerekek számától függően engedmények vannak — 140 korosom, a víz, villany, gáz, fűtés* telefon további 376 korona. Ez nem sok, a társadalmi ráfordítás ennél sokkal magasabb. De gondolják csak meg. Ebben a politikai helyzetben lehetetlen lakbért emelni mondotta Krejcik. MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN