Dunántúli Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

2 KS­D. NAPLÓ, TELEFOTO Gyenes András (jobboldali) külügyminiszter-helyettes és Li Dong Szan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi rend­­kívüli és meghatalmazott nagykövete hétfőn a Külügyminisztérium­ban ünnepélyes keretek között kicserélték a két ország között a polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély tárgyában tavaly ősszel Phenjanban létrejött szerződés megerősítő okmányait. Magyar—osztrák kereskedelmi tárgyalások Hétfőn Budapesten a Kül­kereskedelmi Minisztérium­ban magyar—osztrák árucse­reforgalmi vegyesbizottsági tárgyalások kezdődtek. Elő­készítik az 1971. évi árulistá­kat és tárgyalnak a két or­szág közötti áruforgalom több kérdéséről. 4- ISZTANBUL: Sértetlenül tért vissza szüleihez az a 15 éves istanbuli fiú, akit az elmúlt hét csütörtökén raboltak el. A szü­lők előzőleg kifizették az ember­rablók által­ követelt 16 600 dol­lárnak megfelelő összeget. 4 BÉCS: Az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége va­sárnap Bécsben közzétett nyilatkozatában mély felhá­borodását fejezi ki az újfa­siszta provokációk fokozódá­sa miatt az NSZK-ban és nyomatékosan követeli min­den újfasiszta és szélsőjobb­­oldali szervezet betiltását. 4 EMMELOORD: A hollandiai Emmeloordban vasárnap tűz ütött ki az aggok házában. A szerencsétlenség következtében 2 millió holland forint értékű kár keletkezett. A ház több mint 200 lakóját sikerült sértetlenül kimenteni a lángok közül. 4- MEXIKÓVÁROS: Haiti rettegett diktátora, Francois Duvalier halálos beteg. Noha Port-Au-Prince-ben semmi­féle hivatalos közlést nem adtak ki, Santo Domingóból péntek óta szakadatlanul olyan hírek érkeznek, hogy „papa doc” halála „már csak napok vagy hetek kérdése”. 4 MILANO! A Milánóban va­­sárnapra virradó éjjel lezajlott szélsőjobboldali zavargások nyo­mán letartóztattak nyolc sze­mélyt — közölte a rendőrség.­­ A zavargások akkor törtek ki, amikor szélsőjobboldali csopor­tok „kommunistaellenes felvo­nulást” akartak tartani Milánó utcáin. Amikor a fasiszta tünte­tők a felszólításra sem széledtek szét, tüzet nyitottak rájuk. Az összetűzések során negyven em­ber megsebesült.­­ WILMINGTON: Az Észak-Karolina államban lé­vő Wilmingtonban szomba­ton egy autóverseny nézői alatt összedőlt a tribün, s mintegy 130-an szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket. Halálos áldozatok nem vol­tak. OSLO: A norvég rendőrség nagyszabású nyomozása ellené­re sem akadtak annak a két ju­goszláv ápolónőnek a nyomára, akiket — egy névtelen telefo­náló bejelentése szerint — agyon­vertek és holttestüket elrejtették a kórház föld alatti fűtőrendsze­rében. + PÁRIZS: Az elmúlt hét­végén Franciaországban 113- an haltak meg és 2923-an se­besültek meg közúti balese­tek során. A húsvéti vakáció befejeztével a francia autó­sok tömegével tértek vissza a nagyvárosokba. CARACAS: Az Interparla­mentáris Unió Tanácsa caracasi Ülésének résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben sürgetik az igazságos és tartós béke meg­teremtését a Közel-Keleten. ♦ KINGSTON: Véget ért a kingstoni börtönben kirobbant fegyenclázadás. A rabok szaba­don bocsátották a túszként fog­va tartott öt fegyőrt, anélkül,­­ hogy ezért a börtönhatóságoktól engedményeket kaptak volna. Az öt napig tartó lázadás összecsa­pásai során egy fegyenc meg­halt, tizenegy pedig megsebe­sült. 4 SAN JOSÉ: Az Ameri­kai Államok Szervezetének Costa Ricában ülésező kül­ügyminiszterei előtt Hondu­ras megbízottja kijelentette, országa és a szomszédos Sal­vador között hadiállapot áll fenn. Ezért — mondotta — Honduras lezárta a Salva­dorba vezető utakat. Lorenzo salvadori külügyminiszter vi­szont tagadta, hogy a két kis ország között hadiállapot állna fenn. A CARACAS: A TASZSZ hír­ügynökség jelentése szerint az Interparlam­entáris Unió szervei bevégezték munkájukat a vene­zuelai fővárosban. Jóváhagyták a Párizsban szeptemberben meg­rendezésre kerülő IPU-értekezlet napirendjét. Az unió párizsi ér­tekezletén megvizsgálták az össz­európai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet összehívásának kérdését is. 4 MADRID: Az Argentin Általános Munkásszövetség­­ (CGT) főtitkára, José Rucci­­ szombaton Madridba érke­­­­zett, hogy az ország szám-­­ fizetésben élő volt diktáto­rával, Perónnal tárgyaljon. A múlt hét elején a CGT vezetői felkérték Lanusse el­nököt, engedélyezze Perón visszatérését. Kétséges azon­ban, hogy a most 75 éves politikus, aki 1944. és 1955. között állt Argentína élén, kívánja-e ezt. 4 COLOMBO: Ceylon Regalle körzetében tovább folynak a­­ harcok a fegyveres lázadók és a kormánycsapatok között. Az UPI szerint a hegyekben mint­egy négyezer lázadó sáncolta el magát és ellenáll a katonaság rohamainak. A kivezényelt kor­mánycsapatok egyik vezetője ki­jelentette, hogy a hatóságok az elmúlt három nap során tíz sze­mélyen végrehajtották a halálos ítéletet, mert bebizonyosodott, hogy vezető szerepet játszottak a felkelésben. 4- BOGOTA: Újult erővel lángoltak fel a diáktünteté­sek Kolumbiában, Bogotá­ban, Bucaramangában és az ország más városaiban a diá­kok főiskolai reformot és a reakciós tanárok eltávolítá­sát követelték. A megmoz­dulás során egy diák életét vesztette, sokan megsebesül­tek. A rendőrség számos diákot letartóztatott. Bucara­mangában kijárási tilalmat vezettek be. 4 STOCKHOLM: Az Afton­­bladet című svéd lap szerint a szélsőséges horvát nacionalisták­ból álló szervezet Olof Palme miniszterelnököt, Torsten Nils­son külügyminisztert, valamint az ország belgrádi nagykövetét feketelistára tette és merényle­tet készít elő ellenük. 4 LA PAZ: La Paz-ban hétfőn meggyilkolták a Bar­­rinentos-kormány volt gazda­sági miniszterét, Alberto Larreát. A gyilkosságot isme­retlen tettes követte el a volt miniszter lakásán.I 4 ATLANTIC CITY: Negyven­nyolc négyzetkilométeres terüle­ten ég­ az erdő az amerikai At­­lantic City közelében. A tüzet nem sikerült megfékezni és már a környező városokat fenyegeti. . DUN­ÁN TÚLI NAPLÓ Sierra Leone köztársaság Precetown: Dr. Sinka Stevens minisz­terelnök hétfőn Sierra Leo­nét köztársasággá nyilvání­totta, közvetlenül azután, hogy a parlament 53 szava­zattal 10 ellenében jóvá­hagyta az alkotmány módo­sítását. Karja­lainen Moszkvában Szovjet-finn tárgyalások Hétfőn a Kremlben tárgya­lásra került sor Alekszej Ko­szigin szovjet és Ahti Karja­­lainen finn miniszterelnök között. A barátság és kölcsönös megértés légkörében megtar­tott tárgyaláson részletes vé­leménycserére került sor a két ország jószomszédi viszo­nyának további szilárdításá­ról, a gazdasági, a műszaki és az ipari együttműködés fejlesztéséről, valamint a fe­leket kölcsönösen érintő fon­tosabb nemzetközi kérdések­ről. A szovjet kormány hétfőn a Kremlben ebédet adott Karjalainen finn miniszter­­elnök tiszteletére. Az ebéd meleg baráti lég­körben telt el. Harcok Kelet-Pakisztánban India cáfolja a vádakat Ú­j Delhi: A PTI indiai hírügynökség hétfőn arról tájékoztatott, hogy a pakisztáni hadsereg és a kelet-pakisztáni felsza­badító hadsereg elkeseredett harcokat vív Meherpur vá­ros birtokáért, amely 185 ki­lométernyire nyugatra fek­szik a fővárostól, Daccá­tól, az indiai határtól pedig mindössze öt kilométer vá­lasztja el. Két nappal ezelőtt a Me­­herpurral szomszédos Bai­­dyanathala községben kikiál­tották a független Bangla­desh államot. A nyugat-pa­kisztániak egyébként a Chia- Dangától 48 kilométernyire északra fekvő Hardinge stra­tégiai fontosságú hidat is el­foglalták a Gangeszen. Calcuttában — mint erről korábban beszámoltunk — a­­ pakisztáni helyettes tömeg- i bízotti (nagykövetségi) hivatal­­ kelet-pakisztáni származású beosztottjainak többsége, élén­­ Hosszain Ali helyettes fő­megbízottal, a „Bangla Desh” mellé állt. Hétfőn reggel a misszió­­ nyugat-pakisztáni tagjai munkára jelentkeztek, de a­­kelet-pakisztániak ki­tessékelték őket. Az eset in­cidens nélkül zárult le. * Pakisztán hétfőn jegyzék­ben tiltakozott Indiánál ami­att, hogy pénteken indiai katonák állítólag támadást intéztek egy kelet-pakisztáni határállomás ellen. A nyu­gat-pakisztáni rádió közlése szerint a tiltakozó jegyzéket India islamabadi főmegbí­­zottjának (nagykövetének), B. K. Acharyának nyújtották át. A nyugat-pakisztáni rádió megismételte azokat a ko­rábbi vádakat is, melyek szerint az Indiai Tripura ál­lamból az „államellenes ele­mek” fegyvereket és ellát­mányt kapnak. A­­ rádió Rahman Sejk híveit nevezi „állam­elleneseknek”. Az indiai kormány ismé­telten cáfolta azokat a váda­kat, hogy segítséget­­ küld Rahman Sejk haderőinek. KELET-PAKISZTÁNI felkelő. A kelet-pakisztáni felkelők egyik harcosát ábrázolja felvételünk, Csuadanga utcáin. A központi kormány jelentése szerint egyéb­ként a várost harc nélkül ki­ürítették az önálló bengál álla­mot­ kikiáltó felkelők. Újból bombázták a VDK területét Hanoi­­ Egy amerikai katonai szó­vivő Saigonban bejelentette, hogy az amerikai légierő va­dászbombázói hétfőn raké­tákkal támadták a­­ VDK te­rületét a demnitarizált A Aver­zettől 65 kilométerrel észak­ra. Más amerikai vadászbom­bázók laoszi területeket lőt­tek rakétákkal, míg a B-52- es nehézbombázók szintén Laosz területét támadták hét­főn több hullámban. A sa­igoni alakulatoknak a dél-vietnami­ Ashau-völgy­­ben indított, hadműveletében amerikai egységek is részt- vesznek-tűnik -utt­­a -a Sai­gonban tett hivatalos bejelen-­ tésekből. Az­­amerikaiak ,fel­derítő repülőgépekkel, ejtőe­er­nyősökkel­ és gyalogsággal­­ vesznek­ részt a hadművelet­ben. "­ •­­ CSATA UTÁN — DÉL-VIETNAMBAN: Dél-vietnami gyermekek üres töltényhüvelyeket szednek össze, a minap lezajlott egyik csata maradványait. 4 PÁRIZS: A franciaországi­­Nord és­­ Past-de-Calais megyék­ben több mint százezer munkás vett részt sztrájkokban, melyek­­során követelték a munkahét .­­csökkentését és a nyugdíjkorha­tárnak a '60. életévre történő le­szállítását. Szombaton Francia­­országban sztrájkoltak a dokk­munkások is. 1971. április 20. Jubileumi kongresszus |V1 a reggel Szófiában ösz­­szeül a Bolgár Kom­munista Párt X. kongresszu­sa.­ Ez a tanácskozás kivéte­les jelentőségű esemény az ország és a nemzetközi mun­kásmozgalom szempontjából. Különösen, mivel ünnepi, X. kongresszusról van szó, amely látványos eredményeket ösz­­szegezhet és a magasan fej­lett szocialista társadalom építését illetően útmutatásai­val jó időre irányadó és meg­határozó szerepű lesz a bol­gár nép életében. A X. kongresszus ünnepi jellegét fokozza, hogy nyolc évtized bolgár munkásmoz­galmának harcáról és győzel­meiről adhat számot; a Di­­mitar Blagoev által 1891-ben alapított munkáspárt ugyanis szinte kezdetétől fogva az osztályharc talaján állt, a proletárdiktatúráért küzdő forradalmi párt volt Jubileu­mi a kongresszus abból a szempontból is, hogy éppen 15 éve — 1956 áprilisában — tartotta a Központi Bizottság történelmi jelentőségű plénu­mát, amely a személyi kul­tuszt felszámolva, megszabta a párt ma is érvényes új irányvonalát, és elindította Bulgáriát a korszerű gazda­sági fejlődés útján. Szófiában megelégedéssel szögezik le, hogy a gondos előkészületek megteremtették a jubileumi kongresszus si­keres munkájának valameny­­nyi előfeltételét. A három dokumentumról folytatott or­szágos méretű vita mozgósí­totta a politikai közvéle­ményt; a népgazdaság első negyedévi sikerei biztosítékul szolgálhatnak az új ötéves terv célkitűzéseinek megva­lósításához. A feldíszített, ün­nepi kivilágításban úszó Szó­fia jelentőségéhez méltó vá­rakozással tekint a kongresz­­szusra, a­­ több mint 80 kül­földi delegáció jelenléte, a külföldi újságírók nagy szá­ma a megnövekedett nemzet­közi érdeklődést jelzi. L. F. Iljicsov Pekingben Folytatódnak a szovjet-kínai tárgyalások Peking: L. F. Iljicsov, a Szovjet­unió külügyminiszter-helyet­tese, a határkérdések rende­zésével foglalkozó szovjet­­kínai tárgyalásokon részvevő szovjet küldöttség vezetője és V. Sz. Tolsztyikov, a Szov­jetunió pekingi nagykövete hétfőn visszaérkezett Peking­­be Moszkvából, ahol részt vett az SZKP XXIV. kong­resszusának munkájában. A szovjet kormányküldött­ség vezetőjét Csiao Kuan-hua külügyminiszter-helyettes, a határkérdések rendezésével foglalkozó szovjet-kínai tár­gyalásokon részvevő kínai kormányküldöttség vezetője, Csaj Cseng-ven, a kínai kor­mányküldöttség helyettes ve­zetője és más hivatalos sze­mélyiségek fogadták a pe­kingi repülőtéren. ­p­­mlékezetes, hogy ami­­,mi­kor a múlt esztendő­ben először felvetődött az arab államszövetség gondo­lata, Egyiptom, Líbia és Szudán együttműködéséről volt szó. Közben azonban Szudánban bizonyos belpoli­tikai nehézségek támadtak, amelyek véglegesen ugyan nem vetették el, de gyakor­latilag késleltetik a csatla­kozás megvalósulását. Ezzel szemben, ugyancsak belpoli­tikai okokból — Asszad ha­talomátvételével változás történt Damaszkuszban, az ország külpolitikája hajlé­konyabbá vált és közelebb került a többi arab állam­hoz — Szíria lett a most alakuló hármas arab állam­­szövetség harmadik tagja. A tagállamok illetékes po­litikai és állami szervei a közeljövőben ratifikálják majd az államszövetségről­ Benghazi­ban aláírt megálla­podást, majd szeptember el­sején népszavazás véglege­síti az eseményt az érintett országokban. Miközben az államszövet­ség tagjai külön-külön meg­őrzik majd ENSZ-tagságu­­kat, fővárosuk, címerük és zászlójuk közös lesz, vala­mint elnökük is. (Valószínű, hogy Egyiptom elnökét, An­var Szadatot bízzák meg majd ezzel a tisztséggel.) Ezek fontos elemei ugyan az új szövetségnek, de inkább formaiak. Lényegesebbek a tartalmi jegyek és lehetősé­gek. Az ügy érdemi jelen­tősége, amelyről a nyugati hírügynökségek­­első kom­mentárjai is azt­­ állapítják meg, hogy:­­ „A szövetség megalakulása olyan új erő­­tényezőt, hozott létre a világ­nak ebben a térségében, amely minden bizonnyal be­folyással lesz a közel-keleti konfliktus­­ alakulására”. Te­gyük ehhez hozzá: legalább ugyanilyen jelentőséggel bír az új államszövetség belpo­litikai szempontból az érin­tett három ország belső fej­lődését illetően is. Bizonyos, hogy az EAK — amely egyébként, a legfris­sebb hírek szerint, Egyesült Arab Köztársaságról valószí­nűleg Egyiptomi Arab Köz­társaságra változtatja majd a nevét — katonai pozíciói megerősödnek. Sokat jelen­tenek az Izrael elleni harc­ban, amennyiben esetleg új­ból a fegyverek veszik át a szót, a most már Szíriában is igénybevehető támaszpon­tok. S még többet talán a líbiai — az izraeli légierők hatósugarán kívül eső — hadbázisok. Figyelembe kell venni, hogy Líbia nemrég 110 Mirage repülőgépet ren­delt Párizstól, s az állam­szövetség keretében Kairó­nak nyilván lehetősége nyí­lik ezek igénybevételére is. A líbiai függetlenség továb­bá azt is jelenti, hogy a nyugati imperialisták helyett immár Líbia maga rendel­kezik földje gazdag kincsei­vel , óriási olajtartalékaival, s Egyiptom a jövőben erre is fokozottabban számíthat. E tényezők nemcsak ka­tonailag, de gazdaságilag is serkentően hatnak majd mind Egyiptom, mind Líbia és Szíria népeinek további fejlődésére. Ugyanakkor Egyiptom gazdag politikai tapasztalatai nagy erőt je­lentenek majd a szocializ­mus felé vezető arab úton Líbia és Szíria számára. Az államszövetség fellépése a világpolitika színpadán is impozánsabb és jelentősebb­­ lesz az eddigi, külön-külön való jelentkezésnél, s ami­lyen arányban növekszik így a hármas­ szövetség nemzet­közi tekintélye, súlya, olyan mértékben hat ez vissza majd az illető országok gaz­dasági, politikai és kulturális fejlődésére egyfelől, és nö­veli lehetőségeiket a közel-­­keleti konfliktusnak a BT határozata alapján való, po­litikai rendezésére másfelől. A világ új erőtényezője 4/ .

Next