Dunántúli Napló, 1973. október (30. évfolyam, 260-290. szám)
1973-10-13 / 272. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúlt Stamo XXX. évfolyam, 272. siam 1973. október 13., siómba* Ara: 30 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Aczél György,az MSZMP KB titkára Pécsett Aczél György, az MSZMP KB titkára, a Politikai Bizottság tagja tegnap este Pécsre látogatott. A megyei pártbizottság épületében dr. Nagy József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkára, dr. Jerszi István, a Megyei Pártbizottság titkára, Horváth Lajos, Baranya megye Tanácsának elnöke, Takács Gyula, a Megyei Tanács elnökhelyettese fogadta. A szívélyes eszmecsere után Aczél György — a megye vezetői kíséretében — ellátogatott a Technika Házába, ahol — Sarkadiné Hárs Éva múzeumigazgató bemutatta a Csontváry Múzeum képeit. A Központi Bizottság titkára tegnap este látogatást tett a szemle klubban — a Panonnia Szálló nagytermében —, s megnézte a stúdió műsorát, melyben fellépett: Básti Lajos, Margittay Ági, Gobbi Hilda színművész. Aczél György a megye vezetőivel a Csontváry Múzeumban Antiimperialista szolidaritási nagygyűlés Budapesten Forró hangulatú demonstráció színhelye volt pénteken a Hazai Fésűsfonó művelődési háza: a budapesti Népfrontbizottság és több kerületi bizottság közös rendezésében antiimperialista szolidaritási nagygyűlés zajlott le. A nagygyűlésen, amelyet Csató László, a Csepel Vas- és Fémművek vezérigazgatója, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának alelnöke nyitott meg , részt vett Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság, Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köztársaság, Waggid Mohamed Roushdy, az EAK, Madhat Ibrahim Jumma, az Iraki Köztársaság, Abdul Halim Kaddour, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete, továbbá Hector Nunez, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és dr. Oscar Jimenez Pinochet a katonai önkénnyel megdöntött népi egység kormányának volt budapesti nagykövete. A nagygyűlés szónoka, Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a Békevilágtanács tagja bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a szocialista országok összehangolt politikájának nyomán ma már megvan a remény arra, hogy Európa a béke kontinensévé váljék. Azonban Vietnamban tovább folyik a küzdelem a párizsi egyezmények betartásáért, a független, békés Vietnam megteremtéséért, Indokína békéjéért. Chilében ellenforradalmi fehér terror tombol. A meggyilkolt dr. Salvador Allende elnök neve mellett a mártírok hosszú sora jelzi a kegyetlen leszámolást. A börtönök, koncentrációs táborok megteltek a népi egységhez hű hazafiakkal. Közvetlen veszély fenyegeti Luis Corvalán elvtársat, a Chilei Kommunista Párt főtitkárát és a párt több vezető politikusát. Ezekben a nehéz órákban az egész haladó világ és a mi népünk is harcos szolidaritással fordul Chile sokat szenvedő népe felé. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban rámutatott: közismert, hogy az izraeli támadók harcossága mögött az imperializmus legreakciósabb körei húzódnak meg, amelyek a világ különböző térségeiben — tegnap Chilében, ma a Közel-Keleten és Indokínában — kísérleteket tesznek a nemzetközi enyhülés folyamatának megállítására. — Hazánk közvéleménye e térség valamennyi népe számára békét és biztonságot követel, ezért támogatja az ENSZ- nek a békés rendezésre hozott határozatát. Ezért fejezi ki szolidaritását a jogos területük visszaszerzéséért harcoló arab népekkel. Felszólalt a gyűlésen Fizil Sándorné, a ZÖLDÉRT Vállalat Petőfi szocialista brigádjának vezetője és Jónás József, a Hajtóművek és Festőberendezések 2. számú gyáregységének Komarov szocialista brigádja vezetője, tolmácsolták ferencvárosi, pesterzsébeti, soroksári és csepeli munkástársaik tiltakozását a fasiszta terror ellen. Az antiimperialista szolidaritási nagygyűlés az Internacionálé hang- jával ért véget. « t Kádár János fogadta az Iraki Kommunista Párt első titkárát mében lefolyt találkozón véleménycserére került sor a nemzetközi helyzetről és a két párt kapcsolatairól. A találkozón fő titkárát, Az elvtársi légkör- I r®szlvert Pullai Árpád, a Közben, a teljes egyetértés szélső-ponti Bizottság titkára. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken fogadta Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának el A közel-keleti háború eseményei Heves harcok a szíriai fronton Az egyiptomi erők levegőben és vízen folytatták a támadást Pénteken reggel hetedik napjába lépett az izraeli agresszorok és a megszállt területeik fel-szabadításáért küzdő arab országok — Egyiptom és Szíria — háborúja. A kiadott hadijelentések szerint a harcok mindjárt napfelkelte után kiújultak. Az izraeli légierő Szíria északi körzeteiben, valamint Damaszkusz közvetlen közelében hajtott végre légitámadásokat. Ezek során damaszkuszi közlés szerint, négy Phantom-gépet lelőttek. Az egyiptomi fronton ezzel egyidőben tüzérségi párbaj bontakozott ki. Tel Avivban közölték, hogy izraeli gyalogos és páncélos alakulatok a légierő támogatásával pénteken reggel „folytatták előnyomulásukat a Golanfennsíkon kiépített szíriai állások mögött”. Dajan izraeli hadügyminiszter csütörtökön este „elkerülhetetlennek” minősítette a szíriai erők összeomlását. Azt állította, hogy a Golan-fennsíkon már nincs számottevő ellenállás a Kuneitra—Damaszkusz útvonalon felvonuló izraeliekkel szemben. (A szíriai főváros, mint ismeretes, alig 50 kilométerre fekszik a Golántól.) Damaszkuszi közlés szerint viszont a harcok a szíriai—izraeli front teljes hosszában folynak, s a szíriai haderőnek sikerült feltartóztatni az izraelieket, sőt ellencsapást mérni rájuk. Az arab—izraeli ütközetek a szárazföldön és a levegőn kívül a vízen is folytatódtak. Izraeli naszádok pénteken hajnalban 24 óra leforgása alatt már másodízben támadták Tartus szíriai kikötőt Mindkét fél két-két ellenséges hajó elsüllyesztését jelentette. Heves harcok folynak Szíriában a támadó izraeli csapatok és szíriai egységek között. Szíriai bejelentés szerint péntek délig számos izraeli repülőgépet, páncélost és csapatszállító járművet semmisítettek meg. Egy beiruti lapjelentés szerint Asszad szíriai elnök kijelentette, hogy országa légiereje csaknem érintetlen, és még legalább két hónapig képes állni a harcot az ellenséggel. Egyiptomban pénteken újabb közleményt hoztak nyilvánosságra a harci helyzetről. E szerint egyiptomirepülőgépek a Sínaifélszigeten két izraeli parancsnoki állást támadtak, rakétáikkal felgyújtották azokat és megsemmisítettek két ellenséges radarállomást. Az egyiptomi haditengerészet elsüllyesztett több izraeli rakétahordozó- és ágyúnaszádot. Az egyiptomi kormány szóvivője pénteken kijelentette: a kormány mély aggodalommal kíséri figyelemmel azokat a jelentéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok fegyverszállítmányokat küld Izraelnek. A Palesztinai gerillák pénteken reggel lelőttek egy Phantom-típusú izraeli vadászgépet — jelentette be a palesztinai forradalom főparancsnoksága. A repülőgép Kelet-Libanon területén zuhant le. Az Izrael elleni harcokban résztvevő iraki légierő csütörtökön 12 repülőgépet vesztett, ötöt az egyiptomi, hetet a szíriai fronton. A hírt közlő iraki katonai közlemény a veszteségeket jelentéktelennek minősítette ahhoz képest, mekkora károkat okozott az arab országok légiereje az ellenségnek. Damaszkusziban hivatalosan bejelentették, hogy egy izraeli rakéta pénteken súlyosan megrongálta az Aja Mecsnyikov nevű szovjet teherhajót, amely az Eufrátesz-gát építéséhez szükséges felszereléseket, berendezéseket és anyagokat rakta ki a szíriai Tartusz kikötőjében. A rakétát egy izraeli naszád lőtte ki. Az izraeli légierő pénteken nem sokkal sötétedés előtt barbár légitámadást intézett egy szíriai kórház ellen. A lehulló bombák két beteget megöltek, 26 orvos és ápolónő sérüléseket szenvedett. A terrorbombázás időpontjában — mint a helyszínen járt újságírók elmondták — a műtőben éppen egy foglyul ejtett izraeli pilótát operáltak az orvosok, akit tüdősérüléssel vittek a kórházba. „Amikor hadseregünk megtámadta és bevette a Bar Levvonalat, szertefoszlotta az izraeli erők legyőzhetetlenségéről és az arabok tehetetlenségéről szóló legendákat” — írja Heikal, az Al Ahram főszerkesztője a lap pénteki vezércikkében. „Mi, magunk is túlértékeltük ellenfelünk erejét” — teszi hozzá, s rámutat, hogy a Szuezi-csatornán való átkelést és a Bar Lev erődítményrendszer szétzúzását a katonai megfigyelők többsége mindezideig elképzelhetetlennek tartotta. A cikkíró a továbbiakban arra figyelmeztet, hogy a háború még korántsem ért véget, s még újabb nagy feladatok, nehéz órák várnak az egyiptomi hadseregre. Ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a jelenlegi helyzetben Izrael két-három hétnél tovább nem képes elviselni az általános mozgósítás terheit. Az amerikai álláspontot mérlegelve Heikal emlékeztet arra, hogy Kissinger amerikai külügyminiszter a harcok kirobbanásának első napján, szombaton telefonon értekezett El- Zajjat egyiptomi külügyminiszterrel, s miután kifejtette, hogy véleménye szerint az izraeli hadsereg 48 órán belül halálos csapást mér majd az egyiptomi erőkre, azzal a „különös javaslattal” állt elő, hogy Egyiptom szüntesse be a harcot, vonuljon vissza az október 6-a előtti tűzszüneti vonalak mögé. Heikal keményen megbélyegzi az amerikai külügyminiszter állásfoglalását. Izrael athéni képviselőjét pénteken a görög külügyminisztériumban hivatalosan tájékoztatták a görög kormány tiltakozásáról egy görög hajó elsülylyesztése miatt. A Latakia szíriai kikötő ellen szerdán intézett izraeli támadás során találat érte a hajót, a legénység két tagja életét vesztette, heten súlyos sebesüléseket szenvedtek. A TARTALOMBÓL Első helyen a lakásépítés Két hét az Egyesült Államokban Halálos balese Bátaszéknél Lezajlott a filmszemle központi vitája Díszdoktorrá avatták Szent-György Albertet Nyolcszáz forint lesz gyermekgondozási segély Megnehezítették a terhességmegszakítást Több mint kétszeresére emelték az anyasági segélyt fel, ezentúl tehát el is utasíthatják a kérelmezőt. Természetesen továbbra is megszakítjáka terhességet, ha arra alapos indok látszik. Ilyen lehet valamilyen betegség, házasságon kívüli terhesség, ha három vagy több szülés már történt, ha két élő gyermek már van, és a harmadik fejlődése veszélyeztetve van ... A három tagú bizottság döntését fellebbezni lehet, mert másodfokú bizottságokat is létrehoznak. Felemelik a műtéti díjat, hogy ténylegesen fedezze a költségeket. Számos más, gazdasági, szociális és szociálpolitikai intézkedés lép a jövő esztendőben életbe. A kétgyermekes családok családi pótlékát 100—100 forinttal emelik. A gyermekgondozási segély összegét a következőképpen változtatták meg: az első gyermek után 800, a második után 900, a harmadik és minden további gyermek után az anya 1000 forintot kap. Január elsejétől tehát már azok az anyák is, akik jelenleg már gyermekgondozási segélyen vannak, az emelt összeget kapják. A termelőszövetkezetben dolgozó anyák — az eddigi példa szerint — száz forinttal kevesebbet, tehát 700/ 800, illetve 900 forintot kapnak. Állampolgári jog lett az anyasági — köznyelvben szülési — segély. A négyszáz forintos babakelengye már eddig is az volt, januártól ezek együttes összege nem 1100, hanem 2500 forint lesz. Ezt minden gyermek után megkapja minden anya. Másképpen alakul a gyermekápolási táppénzjogosultság is. Egy éves korig továbbra is korlátlan az időtartam, egy és három éves korú kisgyermek betegsége esetén évi 60, három és hat év közötti, gyermek ápolása esetén pedig évi 30 nap táppénz jár az anyának. A gyermekét egyedül nevelő anyák két éves korig korlátlanul vehetik igénybe ezt a kedvezményt. És újabb vívmány — a gyermeküket egyedül nevelő apák hat éven aluli gyermekük betegsége idején szintén jogosultak a táppénzre! Több lesz a szabadság is — fizetett szabadnapokat kapnak az anyák. Egy gyermek után évi 2, kettő után évi 5, és három tizennégy éven aluli gyermek után évi 9 nap fizetett szabadnap jár január elsejétől, ami független az évi szabadságtól, ahhoz nem kapcsolódik. Széles körű intézkedésekzárhatók még a gyermekellátás területén, szigorúan ellenőrzik az árakat, javítják a különböző árucikkek választékát, minőségét. Fontos szerepet tölt be a jövőben — és ez nagy hangsúlyt kapott a tájékoztatón — a tudatformálás, a szexuális nevelés és a családtervezés. Végül is ez vezet majd a jelenlegi gondok megoldásához. Kampis Péter Munkatársunk jelentése Több, mint kétmilliárd forint! Ennyit áldoz a kormány évente annak érdekében, hogy hazánkban kialakuljon a háromgyermekes család típusa. Dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján sok érdekes — és rokonszenves — intézkedést jelentett be. Felülvizsgálták az érvényben levő abortusztörvényt, és január elsején új változat lép hatályba. Eszerint a bizottságokat hatósági jogkörrel ruházzák M *