Dunántúli Napló, 1974. április (31. évfolyam, 90-117. szám)

1974-04-04 / 93. szám

Pavlov professzor az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgató-helyettesének nyilatkozata Male fetlegezések in­szsek a rákhatás Az Egészségügyi Világszerve­zetet (WHO) 1946-ban hívták életre. A világszervezet célja, segíteni a tagállamok egész­ségügyi fejlődését, hatékony tá­mogatást nyújtani a fejlődő or­szágoknak a járványok elleni küzdelemben, s a gyermek­egészségügy fejlesztésében. Al­kotmányát alapításakor 51 ál­lam fogadta el. Az ENSZ Gaz­dasági és Szociális Tanácsa irányításával működő szerve­zetnek jelenleg már 140 or­szág, köztük hazánk is tagja. A magyar törvényhozás törvény­be iktatta a világszervezet al­kotmányát. Az Egészségügyi Minisztéri­um meghívására a közelmúlt­ban egy hetet töltött hazánk­ban Alexandr Szergejevics Pav­­lov professzor, az Egészségügyi Világszervezet vezérigazgató­­helyettese. A neves szakember megbeszéléseket folytatott a vi­lágszervezet és Magyarország kapcsolatainak aktuális kérdé­seiről és látogatást tett több egészségügyi intézményben, így a Pécsi Orvostudományi Egye­temen is. Pécsi tartózkodása so­rán nyilatkozott lapunknak.­­ Első magyarországi lá­togatása alkalmával milyen benyomásokat szerzett Pav­lov professzor? Eredményeink közül mely egészségügyi té­mák keltették fel leginkább érdeklődését? — Rendkívül kedvező tapasz­talatokat gyűjtöttem, őszinte el­ismeréssel szólhatok a magyar egészségügy szervezettségéről, az oktatás magas színvonalá­ról, s ez itt folyó kutatásokról. A személyes benyomások erősí­­tették a már korábban kialakult jó véleményemet Az önök ha­zája már eddig is érdemleges szerepet vállalt az egészségügy nemzetközi munkájában. Sok magyar szakember tevékenyke­dik a világszervezetben, magás funkciókat is betöltve, így dr.­­ Tigyi József, a POTE rektora a 24 főből álló Végrehajtó Ta­nács tagja. Alkalmazottként 10 magyar szakember dolgozik különböző posztokon a genfi­­főhadiszállástól" egészen Afri­­káig. Tudásuk, tapasztalatuk ré­­■én nagy hatással vannak a fejlődő országok szakemberei­re. Munkájuk fontos a nemzet­közi együttműködés keretében megoldásra váró kiemelt felada­tok, a fertőző betegségek és a rákkutatás területén. Nagyon jelentős, hogy a Humán-oltó­­anyag Termelő Vállalat kolera és egyéb vakcinát gyárt a vi­­lgszervezet számára, a Sze­­redi Egyetem Nőgyógyászati Klinikája pedig népesedéspoliti­­ai referenciaintézetünk, egye­bek között a nagyfontosságú m­osztaglandin kutatások mi­­a­tt. Szívügyem az oktatásügy,­­amelynek egyik vezetője ugyan­csak honfitársuk. — Világszerte előtérbe került az oktatás korszerűsí­tése, a szakemberképzés. Megismerkedve a Pécsi Or­vostudományi Egyetemen be­vezetett oktatási reform ered­ményeivel, hasznosíthatónak tartja-e azokat a világszer­vezet számára is? — Integrált oktatással mi­­utt is foglalkoznak, ám — az itegrálás magas foka miatt —­­ pécsi kísérlet az oktatás egyik egfejlettebb formája. Ésszerű, hogy az oktatás nem tantár­gyakra bontott hanem téma­­centrikus. A korábban izolált csoportok kénytelenek együtt­működni, s az így kialakult cso­portok később, mint a kutatás egységei számottevőek lehet­nek. A reform egyik erénye, kö­vetendő példa: nagyobb hang­súlyt kap a gyakorlat Az ok­tatókórházakban komoly ta­pasztalatokat szerezhetnek a leendő orvosok a betegágy­melletti gyógyításban. Ez utóbbi döntő, hiszen a szervezettség, oktatás, kutatás együttes célja a mind hatékonyabb gyógyítás. A világszervezet korábban a fertőző betegségek visszaszorí­tására fordította a legtöbb fi­gyelmet. E téren — gondolok itt a himlőre, kolerára — jelen­tős sikereket értünk el a fej­lődő országokban. A járványok megakadályozásával összefüg­gésben sürgetővé vált a higié­niai feladatok megoldása, jó ivóvíz, csatornázás stb. Mind­ezek mellett már náluk is, az emberiség nagy gondja, a rák elleni küzdelem került az ér­deklődés középpontjába.­­ Hol tart ma az orvos­­tudomány a rákbetegségek gyógyításában, milyen kuta­tások folynak a világszerve­zet irányításával? Ezek a kérdések foglalkoztatják a közvéleményt . A világszervezet nem tu­dományos központ, de anyagi­lag és szakmailag is támogat intézeteket, összehangolva a kutatómunkát. A rákkal kapcso­latban kiemelt együttműködési program kezdődött nemzetközi síkon. Küldetésem egyik célja éppen e hosszúlejáratú együtt­működés kereteinek kialakítása. Ebben a munkában már eddig is sokat segített a téma kiváló ismerője, az Országos Onkoló­giai Központot irányító Eckhardt professzor, s a továbbiakban is számítunk a magyar tudósok, szakemberek közreműködésére. Olyan módszert, közös kódrend­szert dolgozunk ki, amely lehe­tővé teszi a különböző orszá­gok eredményeinek összeha­sonlítását így elkerülhető, hogy a világ országai külön-külön „felfedezzék Amerikát". Ami a betegséget illeti, néhány éve még a szakemberek körében is egyenlő volt a rák a halállal. Szerencsére már túlvagyunk ezen az állásponton. A gyógyí­tó sugár, a cytostatikumok és a sebészeti beavatkozás együt­tesen­­ hatékony fegyverként vethetők be a rák ellen. Ma már nem egy rákfajta gyógyít­ható, ha idejében felismerik. Nem lehet eléggé hangsúlyoz­ni a korai felismerés, a rákszű­rés életmentő fontosságát A megelőzés lehetőségeit keresve azt is vizsgálják a kutatók, mi­lyen hatással van a külső kör­nyezet a rák előfordulásának gyakoriságára. A tömegkommu­nikációs eszközökre is felelős­ség hárul a megelőzésben: fel kell lépni a levegőszennyeződés, dohányzás, s a rákkal összefüg­gésbe hozható káros szokások ellen. Mint onkológus és a vi­lágszervezet egyik vezetője, ma­gam is kétszeres elkötelezettje vagyok az ügynek. — Megnyugtató, hogy rangos intézetek, tudósok, ku­tatókollektívák fáradoznak a rák legyőzésén, s hogy az erőket nemzetközileg össze­fogja, mintegy megsokszo­rozza a világszervezet Mesz­­sze van-e még a megoldás? Mi erről Pavlov professzor véleménye? — Döntő felfedezések kü­szöbén áll a rákkutatás. A je­lek szerint olyan eredményekre számíthatunk, amelyek alapjai­ban megváltoztatják a rák di­agnosztikájára és eddigi keze­lésére vonatkozó szemléletünket. A rák felismerésére és kezelésé­re alkalmas módszerek kutatá­sa, kidolgozása új területeken is folyik. A kutatómunkába be­kapcsolódtak a fizikusok, kémi­kusok, matematikusok. Megíté­lésem szerint, nincs messze a megoldás. Weszti Márta Vendégségben Csillagvárosban Mindenkit, aki Csillagváros­ban lakik és dolgozik, Jurij Ga­garin „fogad”. A Kozmosz út­törőjének magas emlékművét a várost övező erdő szélén állítot­ták fel. A városban mindenekelőtt az új építkezés látványa szembe­tűnő. Egy nagy, mesterséges tó partján, amelyet a Csillagváros lakói maguk hoztak létre, emel­kedik a város második szállo­dája. Nem messze néhány új laboratóriumi épületet szerel­nek. ...Az egyik laboratóriumban a Szojuz típusú űrhajók fehérre festett leszállóegységein dol­goznak. Elfoglaljuk az űrhajós helyét. A miniatűr televízió kép­ernyőjén fényesen világító im­pulzus-lámpáival egy másik Szojuz tűnik fel. Az űrhajók közelednek egymáshoz. Né­hány kézmozdulat az irányító­karral és máris megtörtént az űrhajók összekapcsolása, így le­het a földön begyakorolni az űrhajózás egyik legbonyolul­tabb dinamikus műveletét. A központban nagy jelentő­séget tulajdonítanak a komplex gyakorlatokon végzett munká­nak, különféle osztályú és ren­deltetésű, élethű kozmikus ké­szülékeken, például, Szojuz tí­pusú szállító-űrhajón, vagy Szal­­jut típusú orbitális űrállomáson végzik a kísérleteket. Ellenőrzik és összegezik, kiegészítik az űr­hajósoknak a felkészülés kü­lönböző szakaszában szerzett ismereteit. Az űrhajósok egyik csoportja a repülőtérre ment, reaktív gépeken próbarepülé­­seket végeznek. Ez is fontos sza­kasz az orbitális űrrepülésre való felkészülésben. Az űrhajósképző központ szo­rosan együttműködik az akadé­mia tudósaival, akik az űrhajó­zás kulcsfontosságú kérdéseit tanulmányozzák. Érdekes kísér­leteket végeznek például az űr­hajósok életbenmaradási ké­pességével kapcsolatban. A centrum munkatársai néhány napot töltöttek egy sivatagban, természetesen megfelelő, bár­mely űrhajós személyes bizton­sági tartalékában megtalálható élelmiszer- és ivóvíz-készletekkel felszerelve. A kísérlet végső cél­ja a kozmikus munka biztonsá­gának fokozása volt. Azokban a napokban, amikor ott jártunk, idegen nyelven is beszéltek a Csillagvárosban és a Jurij Gagarin űrhajósképző központban. Az amerikai asztro­nauták érkeztek, akik szovjet kollégáikkal együtt hozzákezd­tek kéthetes gyakorló foglalko­zásaikhoz. A Szojuz—Apolo program vendégei és házigaz­dái számára megkezdődtek a dolgos hétköznapok. Alekszej Gorohov Ballada a gellérthegyi emlékműről Valahányszor Budapestre jö­vök, felmegyek a Gellérthegyre. Talán a háborús napok emlé­kei vonzanak oda? Onnan, a hegycsúcsról zúdítottak tüzet Pestre a németek, a Citadella vastag falai mögé húzódva, amikor Budán dúltak a harcok. Vagy talán, mint turista sze­retek gyönyörködni a város pa­norámájában, mely a hegyről elém tárul? Igen, szeretem körüljárni a Citadellát, megkopogtam­ a há­rom méternyi vastag falakat, s ezredszer is elcsodálkozom azon, hogy katonáink milyen rö­vid csata után semmisítették meg itt a fasiszták helyőrségét Szeretek itt üldögélni, s nézni fentről Pestet és Budát De úgy érzem, mindennél job­ban vonz a Gellérthegyre a Fel­­szabadulási emlékmű — Kisfalu­­di Stróbl Zsigmond lenyűgöző alkotása. Magas talapzaton egy nőalak feje fölé emelt kezében a béke pálmaágát tartja. Alet­ta pedig egy szovjet katona áll, zászlóval a kezében. Budapest vendégeit most nem a hegyről dühöngő ágyúk türke fogadja, hanem a város fölé magasodó pálmaág­y a béke jelképe. 1965 áprilisában egy háborús veterán küldöttség tag­jaként érkeztem Budapestre, Magyar­­ország felszabadulása 20. év­fordulójának megünneplésére. A második vagy a harmadik napon kezdtem felfigyelni arra, hogy az egyik veterán — Vaszi­­lij Mihajlovics Golovcov — né­ha eltűnik. Hol maga megy el, hol gépkocsival jönnek érte. Előfordult, hogy kora reggel a szálloda halljában újságírók gyűrűjében lehetett látni — in­terjút kértek tőle a lapok, a rá­dió és a televízió számára —, máskor meg úttörők, vagy idő­sebb emberek vették körül. Kíváncsi lettem, mi ez a nagy érdeklődés Golovcov körül Gyorsan megtudtam, hogy Magyarországon Golovcovot évek óta várták... Kisfalud! Stróbl róla mintázta a Felszaba­dulási emlékmű szovjet katoná­ját . Azt mondják, Golovcov felku­tatása sem volt mindennapi. A szobrász emlékezett a kereszt­nevére, de vezetéknevét elfelej­tette. Valaki ehhez hozzátette, hogy Vaszilij vezetékneve kato­nai rangra emlékeztet. (Golov­cov „fejest" jelent. — A fordí­tó). A szovjet rádió felhívást tett közzé: „Jelentkezzen az a Vaszilij keresztnevű katona, aki Budapesten harcolt, s katonai rangra emlékeztető neve van”. A felhívásra 30 ember jelentke­zett, de sajnos, nem volt köztük az, aki modellt állt a szobrász­nak. A „bronzkatona" Golovcov volt Golovcova! egymás melletti szobában laktunk. Az egyik sza­bad estén bementem hozzá. Fá­­adtnak tűnt. Kiderült, éppen akkor mentek el tőle az egyik­fjúsági lap munkatársai. Amikor előhúztam a jegyzet­tömbömet, szemrehányóan pil­lantott rám. De azért barátiam elbeszélgettünk. Vaszilij Mihajlovics ma Tej­­kovóban él, a pamutfeldolgozó kombinátban dolgozik. Sose hallottam még Tejkovóról, de pontosan magam elé tudtam képzelni Golovcov elbeszélése nyomán. Csendes kisváros, sok parkkal. Milyen volt Golovcov katonai múltja a háborúban? Harcolt a Volgánál, és a Donnál, és Baltikumban és a Dunánál. Csapatteste a háború utáni egy ideig Budapesten állomá­sozott Itt találkozott Kisfaludy Stróbl Zsigmonddal. Jól szemügyre vettem Golov­covot, valóban fel kellett, hogy keltse a szobrász érdeklődését Arca nyílt, egyszerű tekintete egyenes, és ami a legfőbb, a harcolni és dolgozni egyaránt jól tudó ember magabiztosság sugárzik róla. Azután pillantásom az ab­lakon keresztül messze Budára, a Gellérthegyre tévedt, ahol fényözönben lebegett a pálma­ágat tartó nőalak. „Jó volna tudni, vajon őt kiről mintázta a szobrász?... Ki is lehet ez a nő?” — tűnődtem. Sajnos, másnap el kellett utaznunk Budapestről. Négy év múlva, 1969 már­ciusában újra Magyarországra látogathattam, ez alkalommal szakszervezeti küldöttséggel. Bár a március, hideg és esős volt, a Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának 50. évfor­dulóját szerte az országban nagy tömegek ünnepelték. Küldöttségünk tagjai külön­böző városokba látogattak. Én a Győrbe és Sopronba tartó csoportba kerültem. Találkoztunk veterán forradal­márokkal, a volt nemzetközi brigádok katonáival, közülük sokan harcoltak Oroszország­ban a polgárháború idején a szovjethatalomért, majd hazá­jukban, Magyarországon, Győrből Sopronba utaztunk. Itt meglátogattunk egy szana­tóriumot Amint az egyik folyo­són mentünk, a röntgenszobából egy szép, szobortermetű nő lé­pett ki fehér köpenyben. Vala­mennyien felfigyeltünk rá. A nő felénk jött, és az orosz beszé­det meghallva, sorra megölelte küldöttségünk nőtagjait A főorvos sietve megjegyezte: — ő a röntgentechnikusunk, Turánszki Erzsébet. Róla min­tázta Kisfaludi Stróbl a pálma­ágat tartó nő alakját... Most meg a mi asszonyaink kezdték ölelgetni Turánszki Er­zsébetet Felismerték őt! így ismerkedtem meg, szá­momra is váratlanul, Turánszki Erzsébettel !... Aztán, amíg társaim megnéz­ték a kezelőhelyiségeket, leül­tünk az ablak alatti padra, s beszélgettünk. Turánszki Erzsébet sokgyerme­kes családból való, korán meg­ismerte a szükséget és a bána­tot Sok rosszat átélt a fasiszta uralom és a német megszállás idején. Megpróbáltatások vár­tak rá az 1956-os ellenforrada­lom napjaiban is. Nem bocsá­tották meg neki, hogy modellt állt Kisfaludi Stróbl Zsigmond­­nak. Azzal fenyegették, hogy megölik. — Engem csak kővel dobál­tak meg, többre nem szánták rá magukat bronz hasonmá­somra azonban már kötelet ve­tettek, megkísérelték ledönteni talapzatáról. De ehhez nem volt elég errenki... Én ott óriás va­gyok, 30 méter magas. A bronz Erzsébet szilárdan áll a lóbáni — mondta nevetve. — Akárcsak az élő Erzsébet igaz? Igen, Turánszki Erzsébet nem hátrált meg, szilárdan kitartott a népi hatalom mellett, amely lehetővé tette, hogy tanuljon és munkát adott számára. A régi Magyarországon mindezt nem kapta volna meg ilyen magától értetődően egy parasztlány!... Tudta, várta, hitte, hogy a se­gítséget 1956-ban hazájénak nehéz óráiban csak a szovjet emberek hozhatják. — Olyanok, mint Vaszilij Go­lovcov, a katona — mondta —, aki az emlékmű tagozatánál zászlóval és géppisztollyal áll. Emlékszik? — Igen, emlékszem. Sőt Go­lovcovot személyesen is isme­rem. A sors véletlenül összeho­zott vele is. Turánszki Erzsébet elbeszélé­sét hallva, újra Kisfaludi Stróbl Zsigmondra gondoltam. Arra, hogy szeretnék megismerkedni magával a művésszel is. Ezt a találkozást követő magyarorszá­gi látogatásom idejére tervez­tem. Másnap visszatértünk Buda­pestre. Egy késő estig tartó fo­gadás sűrűjében, a Parlament­ben, tolmácsom bemutatott a művelődésügyi miniszternek. Nagyon szívélyes volt, megkér­dezte, lehetne-e valamiben a segítségemre, nem szeretnék­-e még valahová utazni az ország­ban-Beszélgetésünk közben oda jött hozzánk egy középmagas idősebb férfi, borospohárral a kezében. Az ismeretlen pompa hangulatban, széles mosollyá köszöntötte a minisztert Kisfaludi Stróbl Zsigmond volt Különös érdeklődéssel figyel­tem. Nemcsak azért, mert a sors vele is véletlenül hozat össze. Tiszteletre méltó kora el­lenére energikus, erős ember­nek tűnt Borospoharakkal teli táncáva egy pincér lépett hozzánk. Kisfaludi Stróbl Leningrádra mondott pohárköszöntőt Megköszöntem a szobros szívből jövő szavait kifejeztem elragadtatásomat a gellérthe­gyi emlékmű iránt, és sok siker kívántam következő munkájá­hoz. Felhajtottuk honunkat. — Az új munkám — Pető Sándor. A költői Megformálási régóta izgat, s nem először pró­bálkozom vele. Kisfaludi Stróbl hirtelen meg­fogta a könyökömet, és meg­hatva mondta: — Ó, Leningrád!... Tudja-e hogy egy régi, kedves szobrom az íjász az Ermitázsban látha­tó .. Ha arra jár, köszöntsz majd. Kisfaludi Stróbl Zsigmon íjásza az Ermitázs udvarán­ál s az íj húrját megfeszítve a pa­lota áttört kapuján keresztül , számunkra láthatatlan célra szegezi tekintetét Georgij Helopof ismert vevje­­író. Elbeszéléseinek és regényei­nek a fő témája a Honvédő Há­ború, a szovjet katonák hősied­sége. Haditudósítóként megfor­dult a hadszíntereken, Magyar­országon is járt. Itteni emléké­ről, élményeiről Magyar regén címmel önálló kötete jelent meg Az idén éppen hatvan éves író­­ leningrádi irodalmi-művészeti fo­lyóirat, a Zvezda főszerkesztője Fordította: Losass Pann

Next