Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1976-01-08 / 7. szám

Feljövőben egy nehéz sport Tizennyolc olimpiai pontot szereztak a súly­emelők Alig másfél évtizede hono­sodott meg a súlyemelő sport Pécsett, amikor 1963-ban a PEAC megalakította a súlyeme­lő szakosztályát. Ezt megelőző­en sem volt azonban ismeret­len, főleg a birkózók, atléták kedvelték. Már az első időkben is vol­tak tehetséges, jó eredménye­ket elérő versenyzők. Somogy­­vári, Holler, Kozári annak ide­jén országos serdülő, ifjúsági, junior bajnokságot nyertek és a magyar válogatottban is sze­repeltek. 1969-ben a Bányász vette át a PEAC súlyemelő szakosztályát, később a PMSC lett a gazda. Éveken keresz­tül az OB I-ben szerepeltek a pécsiek, a legeredményesebb pécsi súlyemelő Kozák­ távozá­sa után esett ki a csapat a legjobbak közül. Viczay Alajos, a PMSC edző­je elsőként kapcsolódott be a sportág irányításába. Több válogatott versenyzőt nevelt, si­keresen működött a PEAC-nál és a Bányásznál is. A legutób­bi években az új hullám kép­viselői: Kazinczi, Szabó, Or­sós jelentkeztek. Viczay Alajos tanítványai 1974-ben 10, tavaly 18 olimpiai pontot szereztek. Ismét feljövőben van a súlyeme­lő sport Pécsett. Az előbbre lépést bizonyítja, hogy míg 1974-ben két serdülő versenyző Szabó és Rónaszéki révén jutottak olimpiai pont­hoz, 1975-ben négy korcsoport országos bajnokságán indultak a PMSC súlyemelői. Kazinczi ifjúsági versenyző létére a fel­nőtt magyar bajnokságon 7. lett, kijutott az ifjúsági EB-re és vb-re is. Denke a junior bajnokságon 4.; Szabó és Or­sós az ifjúsági bajnokságon 1.; Lénár a serdülő bajnoksá­gon 6. helyen végzett. A PMSC versenyzői közül 15- en értek el minősítést, Kazinczi I. osztályú, Szabó és Orsós, va­lamint a serdülőkorú Lénárt aranyjelvényes ifjúsági sportoló lett. A sportág fellendüléséről tanúskodnak az országos csúcs­­eredmények is, melyek pécsi versenyzők nevéhez fűződ­nek. 1974-ben Szabó volt az első pécsi súlyemelő, aki kor­csoportjában a serdülők között országos rekordot állított fel. Az elmúlt évben újabb két pécsi versenyző iratkozott fel az országos csúcstartók közé. Lénárt országos serdülő, Ka­zinczi országos ifjúsági csúcsot javított. A csapatbajnokságon még nem jutottak tovább a pécsiek a II. osztálynál. Vi­czay Alajos reálisan látja a szakosztály helyzetét. — Ahhoz, hogy az OB I-ben sikeresen tudjunk gyökeret ver­ni négy-öt I. osztályú minősí­téssel rendelkező versenyzőt kellene porondra küldeni. Még­hozzá különböző súlycsoportok­ban. Hallatlan erős az OB I. mezőnye, 9 csapatból csak hét marad az I. osztályban, jelen­leg mi még nem tudunk meg­felelő képességű és erősségű együttest kiállítani, ehhez ke­vesen vagyunk. Két-három év múlva, amikorra a jelenlegi serdülő- és ifjúsági verseny­zőink felnőnek, ismét megpá­lyázzuk az OB I-et. Húsz-huszonöt versenyző dol­gozik a szakosztályban, nem sok, de a jelenlegi edzőtermet már így is kinőtték. Sokáig ko­moly problémát jelentett a szakosztálynak az utánpótlás biztosítása. A legutóbbi idők­ben kedvezőre fordult a hely­zet, a Komlói 501-es Szakmun­kástanuló Intézet testnevelő ta­nára Czukor András személyé­ben patrónusra találtak. Pé­csett az 500-as Szakmunkás­képző Intézetnél Varga Aladár testnevelő tanár népszerűsíti a sportágat. A súlyemelés különösen ko­moly, kitartó, kemény munkát követel. A PMSC súlyemelőknél hat edzést tartanak egy héten, de van olyan versenyző, mint Orsós, aki az országos baj­nokság előtt kilencszer is meg­fordult egy héten az edzőte­remben. Rangos verseny még nem volt Pécsett, ehhez nincs meg­felelő terem. A súlyemelők már nagyon várják az új sportcsar­nok megnyitását, ahol megfe­lelő méretű és korszerűen fel­szerelt edzőterem mellett a nagy versenyek megrendezésé­re is lehetőségük nyílik. Az 1976-os év versenyeire már készülődnek. A szakosztály két magyar ifjúsági válogatott versenyzőjére február 28-án komoly erőpróba vár Beszter­cebányán, Szabó és Orsós, a szlovák—magyar ifjúsági viada­lon képviseli a magyar színe­ket. Szabó nagy akarással ké­szül, az ifjúsági vb-t vette cél­ba. Kiutazása nem elképzelhe­tetlen, de legalább 240 kilo­gramm összteljesítményt kelle­ne elérnie, és most 217,5 kilo­grammnál tart. A szakosztály vezetői sokat várnak ebben az évben Kazinczitól, aki hóna­pok óta sérüléssel bajlódik. Ta­lán február közepén kapcso­lódhat be ismét a munkába. 1975-ben sikeres évük volt a pécsi súlyemelőknek, az idén a versenyzők még többet akar­nak. Hegyi István Edzés a PMSC súlyemelő-termében. Alapoznak az NB lll-as csapatok Erősít a Vámorál és a Mázaszászvár A baranyai NB lll-as labda­rúgó csapatok is megkezdték a felkészülést a tavaszi fordulóra. A december végi előalapozás után január 5-én elkezdődött a komoly munka, az erőgyűjtés. Január végétől már előkészületi mérkőzések is szerepelnek a programban.• Véménden elégedettek voltak az őszi szerepléssel, szeretnék ha a csapat tavasszal is ha­sonló teljesítményt nyújtana. A munkát Rónai István vezető irányításával 17 játékos kezdte meg. Hiányzik a keretből Roti A., aki beteg és csak február­ban csatlakozhat a többiekhez. Lehet, hogy erősödik a csapat, két játékossal is tárgyalnak át­igazolás-ügyben. Január végén Bátán játsszák az első előké­születi mérkőzést, majd a HDN Kupa következik. A véméndiek 1974-ben megnyerték az első HDN Kupát, most is szeretné­nek jól szerepelni. A PVSK is az MLSZ előírá­sainak megfelelően kezdte a felkészülést. A hírek szerint a Növényolaj visszalépteti csapa­tát az NB IlI-ból és ha ez való­ban így lesz, akkor csökken a vasutasok hátránya a listaveze­tőkkel szemben. A fekete-fehé­rek szeretnének jól szerepelni a bajnokságban, de előtte még egy nagy feladat vár a csapat­ra. Február 18-án és 21-én NB I-es ellenféllel MNK-mérkőzést játszanak a legjobb 16 közé jutásért. Február 25-én pedig Felszabadulási Kupa találkozó­ra kerül sor a Kaposvári Rákó­czi ellen. Természetesen a PVSK is ott lesz a HDN Kupa küzdelmeiben. A keretben nincs változás. A Mázaszászvárnál változik a keret. A 33 éves Bocz János csapatkapitány visszavonult, 18 éven keresztül volt a Bányász játékosa. Az új csapatkapitány Kólya lett. A felkészülést 22 fős keret kezdte meg, de könnyen elképzelhető, hogy növekszik a létszám. Tárgyalásokat folytat­nak egy pécsi játékossal, aki a csatársort erősíti majd. A HDN Kupa mérkőzései mellett a környező községek csapataival is játszanak felkészülési mér­kőzéseket. A bajnokságban a tavaszi terv­ ötven százalékos­nál jobb eredmény. A BTC a bentmaradásért küzd. Ennek jegyében kezdték meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A programban heti öt edzés szerepel, majd a HDN Kupa mérkőzések következnek. Gondot okoz egyelőre a szak­vezetésnek, hogy a katonának bevonult Aradi és Németh mel­lett Daka, Bíró és Benko sérü­léssel bajlódik. A sorsolásuk kedvezőtlenebb mint ősszel volt, mivel a riválisokhoz utaz­niuk kell a zöld-fehéreknek. L­­L MNK-ra készül a PVSK Sok a sérült a BTC-ben Előkészületi mérkőzések a HDN Kupában KS­D. NAPLÓ TELEFOTO Siele Billy és Susi — az idei sívilágbajnokság hivatalos jelképei vidám felvonulást rendeztek a nyugat-németországi Garmisch- Partenkirchenben. RÖVIDEN LABDARÚGÁS. A Játékvezető Bi­zottság elkészítette a játékvezetők rangsorát, mely azt tükrözi, a jelen­legi élvonalbeli bírók összesen hány NB I-es mérkőzésen sípoltak. A pé­csi Hámori 46 mérkőzéssel a 9. he­lyen áll a rangsorban, a ranglista­vezető Petri 153 mérkőzéssel. SAKK: Oslóban január 6. és 19. között nemzetközi férfi sakkversenyt rendeznek. Magyar részről Flesch János nemzetközi mester, a PMSC éltáblása indul a tornán. ATLÉTIKA. A Magyar Atlétikai Szö­vetségben összeállították a különbö­ző­ korcsoportokban az egyes ver­senyszámok ranglistáját. A PMSC versenyzői az egyesületek között a rangsorok alapján kialakult pont­versenyben a Bp. Honvéd mögött a 2. helyet szerezték meg. Az össze­vont bajnoki pontversenyben is jól szerepeltek a piros-feketék, a Bp. Honvéd és a Csepel mögött a 3. helyen végeztek. KÖNIGSSEE: A nemzetek bob­versenyét az NSZK nyerte 131 pont­­tal Svájc (118 p) és Ausztria (103 p) előtt. A kettős bobok részére mindössze egy futamot rendeztek, a másodikat elmosta az eső. INNSBRUCK: Négy héttel a téli olimpiai játékok nyitánya előtt vá­ratlan akadályt okoz a rendezőknek a hóhiány, mint ahogyan erről már korábban is megjelentek hírek. „Hogy ne legyen semmi baj, időben kell mindenről gondoskodni” — ez az osztrák rendezők véleménye, ezért szerdán az Innsbruckhoz közeli ,,hó­­tárolóból” megkezdődött a pályák feltöltése. RÁDIÓ RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt ! Közben: 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Mesterségünk címere. A Gyer­mekrádió műsora. 9.17: Zenekari mu­zsika. Közben: 10.00: Hírek. 10.05: Rádióiskola. 11.28: Tizenkét szék. — Rádiójáték. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.15 —13.20: Házunk tája. 14.00: Szabad­polc. Világirodalmi könyvszemle. — 14.30: Lengyel művészek operafelvé­teleiből. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.10: Wieniawski hegedűműveiből. 15.30: Ezeregy délután . . . Ezüstagancsos őz. Mesejáték, (ism.) 15.58: Hallga­tóink figyelmébe . 16.00: A világgaz­daság hírei. 16.05: Népi zene. 16.41: A párizsi Polifon együttes Janne­­quin-felvételeiből. 17.00: Hírek. 17.05: Egy hazában. 17.25: Offenbach: Or­feusz az alvilágban — közzene és együttes. 17.35: Mindenki zeneisko­lája. I. Kettesével és hármasával. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Új könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmé­be. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Kath­leen Ferner énekel. 20.03: Kultúra füzértánccal. Rádiójáték. 21.00: Hí­rek. 21.05: Házy Erzsébet és Simán­­dy József operettfelvételeiből. 21.40: Adottságok, lehetőségek­­ a Bajai Állami Gazdaságban. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsessz világa. 23.20: Csajkovszkij műveiből. 24.00: Hírek. Időjárás.­­­0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: Zenés műsor. 8.00: Hí­reik. 8.05: Ernst Busch Wedekind­­dalokat énekel. 8.20: Tíz perc kül­politika. (ism.) 8.30: Hírek. 8.33: Verbunkosok, népdalok. 9.23: Dél­előtti torna. Munkahelyi testnevelés. 9.30: Hírek. 9.33: Megjelenés előtt: Felhőkiáltó. Bemutatjuk Nagy Piroska regényét. 10.00: A zene hullámhosz­­szán. Közben. Kb.: 10.15—10.20: Né­hány szó zene közben. 10.30—10.33: Hírek. Kb.: 10.55—11.00: Édes anya­nyelvünk. (ism.) 11.30—11.33: Hírek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. — 12.00: Slágerek az NDK-ból. 12.30: Hírek. 12.33: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Takács Paula és Szalma Ferenc énekel. 13.30: Hírek. 13.33: Indulók. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig . . . 14.00: Josephine Bakerrel Magyarországon. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Szórakoztató stúdió. Közben: 15.30: Hírek. 15.33—15.36: Műsorismertetés. 16.30—16.33: Hírek. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 17.00: Népdalaink világa. III. 17.28: Iro­dalmi önképzőkör. 18.00: Hírek. — 18.33: Hétvégi panoráma. A műsor telefonszáma az adás idején: 33-65-16; budapesti színház- és hang­­versenyjegy-információk: 13-12-71; hol van még hely a turistaházakban? Közben: 19.20: Reklám. 19.25—19.30: Jó estét, gyerekek ! 20.30: Hírek. — 20.33: Munkásakadémia. 21.03: Zene­kari muzsika. 21.33: Nótacsokor. 22.30: Hírek. 22.33: Operarészletek. 23.20: Vincze Viktória, Szécsi Pál és a Stúdió 11 felvételeiből. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MOSOK 14.00: Hírek. 14.05: Bach-művek. 14.47: Nílus-parti kaland. Fantázia­játék. II. rész. 15.26: Szimfonikus zene. Közben: 16.00—16.03: Hírek. 17.00: Ötórai tea. 18.00: Hírek. 18.03: Új magyar zene a rádióban a kö­zönség és a kritikusok 1975. évi dí­jáért. 18.58: XIX. századi operákból. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Ránki Dezső zongoraestje. Közben: kb. 20.30—20.50: Bemutatjuk Kakucsi Gabriellát, a dabasi Fehér akác Termelőszövetkezet elnökét. Kb. 21.30: Kritikusok díja 1975. Ha köztünk vagy, Holman Endre. Hangjáték. Kb. 22.14: Operaáriák. 22.32: Haydn: B-dúr szimfónia. 23.00—23.15: Hírek. Időjárásjelentés. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Muzsikával faluról falura. Tiszay László összeállítása. 17.30: Fogyasz­tók öt perce. 17.35: A Mecsek ve­gyeskor énekel. Vezényel Tillai Aurél. 17.45: Emberkísérletek — önkísérle­tek. Dr. Kiss István előadása. 17.50: Délhusa Gjon és a Bay City Rollers együttes felvételeiből. 18.00: Dél­dunántúli híradó. 18.15: Edit Piaf énekel. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Hírek. — Lapszemle. — Nemzetiségi folklór­együttesek műsorából. — A legjobb tanító. I. rész. — Zenealbum. .19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Zár­számadás előtti körséta a tsz-ekben. Riportműsor. — Kedvelt melódiák. — 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Tévé­torna. (ism.) 9.00—9.05: Énekeljünk együtt ! 9.05—9.30: Környezetismeret. (ált. isk. 4. o.) 11.55—12.25: Föld­rajz. (ált. isk. 7. o.) 14.00—14.05: Énekeljünk együtt! (ism.) 14.05— 14.30: Környezetismeret. (ism.) — 16.50—17.20: Földrajz. (ism.)_ 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Kapitányok lesznek . . ? Szovjet rö­vidfilm. 18.00: Postafiók 250. Takács Mari műsora. 18.15: Telesport. „Az év ifjúsági sportolója** vándordíj eredményhirdetése. 18.40: Program öt esztendőre. Sorozatműsor. II. rész. 19.10: Reklám. 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: A tenger titkai. Jacques Cous­teau sorozata. VI/6. (befejező) rész. Hadihajók sírja. 20.55: Kezdőkör. A műsor vendégei: Kiss Imréné, a Komárom megyei KISZ-bizottság tit­kára és Nyilasi Tibor, az FTC válo­gatott labdarúgója. 21.45: „Folytató­dik a mese”. Ausztrália. Zenés úti­film, a Magyar Állami Hangverseny­­zenekar körútjáról. 22.25: Tv-híradó — 3. 2. MŰSOR 20.00: Műsorismertetés. 20.01: „Ur­­álom”. Beszélgetés a tudományos­fantasztikus irodalomról. 20.40: Riga. Bolgár rövidfilm a Lett Szovjet Szó­­szocialista Köztársaságról. 21.05: Tv­­híradó. 21.25—22.15: Hegyek tenye­rén. Rövidfilm. JUGOSZLÁV TV 16.35: Magyar nyelvű tv-napló. — 17.45: Jole-Jole — adás gyermekek­nek. 18.15: Valami érdekes, valami új — dokumentumadás. 19.15: Rajz­film. 20.00: Kamerával a világon át — a paradoxonok világrésze. 20.50: A jugoszláv irodalom filmen: A ma­ga testének ura. 2. MŰSOR 18.45: Dusan Vukotic filmjeinek felújítása. 19.00: Az ifjúság kérdez. 20.00: Jack London — drámasorozat. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: Sze­rencsétlen ausztráliaiak — dokumen­tumfilm. 22.10: Források — költészeti adás. D­unántúli nanlo __ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10­ 053, 20 óra után 15­ 726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: :2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft indexszám: 25 054

Next