Dunántúli Napló, 1977. április (34. évfolyam, 90-117. szám)
1977-04-27 / 114. szám
A hírek 1977. ÁPRILIS SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ZITA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.35 — nyugszik 18.50 órakor. A Hold kél 11.44 — nyugszik 1.09 órakor. Huber József ötszáz évvel ezelőtt, 1777. április 27-én született és 55 éves korában, 1832-ben halt meg Huber József szobrász. A pozsonyi születésű Huber először apja ottani műhelyében, majd pedig Bécsben, F. Reindl mesternél tanult. 1795-ben vándorútra kelt, másfél év után visszatért Bécsbe, ahol különböző műhelyekben dolgozott. 1800-ban beiratkozott a művészeti akadémiára. Többször járt Párizsban, s részt vett a Louvre építkezésében: az épületre román és korinthoszi oszloptejeket faragott. A művészi kvalitásokat felmutató Huber József 1818-ban Pesten telepedett le és önálló műhelyt nyitott. Kezdetben vidéki templomok számára készített szobrokat, majd pesti bérházakra — például a Wurm-udvar épületére — díszítményeket. Több, a korizléshez igazodó síremléket is faragott. ♦ — Első kapavágás a Malomvölgyben. A pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola diákjai tegnap a város kirándulóhelyeit csinosították. A mecseki parkerdő sétaútjait, tornapályáját rendezték, az Égervölgyben 50 fiatal serénykedett. A Malomvölgyben megkezdték a széchenyisták a leendő 200 hektáros parkerdő tereprendezését, megtörtént az első kapavágás. A 150 diák az egész napos társadalmi munka során közel 10 ezer forint értékben szépítette a turistaközpontokat. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Requiem (este 7 órakor) Hegedűs bérlet. Kamaraszínház: Szünnap. MOZI Park: A halott asszony visszatér (4, 6, 8) Petőfi: A magas, szőke férfi visszatér (15, hn7, 9) Kossuth: Szerelmem, Moszkva (10, 12, 13, 15) A taxi utasai (17, 19) PÉK klub: Neveletlenek (7) Rákóczi: Az ígéret földje I—II. (5) Komló, Május 1.: Visszatérés az földjére (15, 17) Komló, Zrínyi: A második utca foglyai (4, 6, 8) Mohács: Xovpak előretör (6) Négyszáz csapás (8). Várható időjárás szerda estig: változóan felhős idő. Főként a Dunántúlon elszórtan átfutó záporeső, egy-két helyen esetleg zivatar. Eleinte jobbára mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, a Dunántúlon többfelé megerősödő déli szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2—7, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 17—22 fok között. A nők helyzete a szövetkezetekben ülést tartott a Szövetkezetek Baranya megyei Bizottsága tegnap, április 26-án a KISZÖV székházban, ahol többek között megvitatták, hogy hogyan hajtották végre az MSZMP KB nő- és ifjúságpolitikai határozatát az egyes szövetkezeti ágazatoknál. Baranya megye 64 termelőszövetkezetében közel tízezer nő dolgozik. A tsz-ekben a nők foglalkoztatási igénye változó: a fiatalabb korosztálynál az egész éven át tartó foglalkoztatás iránti igény jelentkezik, az idősebbek a háztáji munka és a család miatt csak az alapszabályban rögzített kötelező számú munkanap ledolgozására törekszenek. A tsz-ek többsége igyekezett javítani a nők munkafeltételein, azonban a növénytermesztésben ma még sok helyütt kedvezőtlen körülmények között dolgoznak. A fiatalok száma örvendetesen nőtt az utóbbi időben a termelőszövetkezeteknél. A szakmunkások 50 százaléka 30 éven aluli. A megye fogyasztási szövetkezetei közül 12 ÁFÉSZ-nál működik választott testületként nő és ifjúsági bizottság. Tevékenységüket jellemzi az a tény is, hogy a szövetkezetek javaslataikat figyelembe véve az utóbbi időben 12 millió forintot fordítottak kereskedelmi és vendéglátóipari hálózatuk korszerűsítésére. Az ipari szövetkezetekben dolgozók közel 50 százaléka nő és az összdolgozók 64 százaléka fiatal. Nagy részük van abban, hogy az ipari szövetkezetek eredményesen gazdálkodnak. Fontos feladatuknak tartják a nők szakmai képzését. Az elmúlt években kesztyűszabász, bőrdíszműves, villanyszerelő, könyvkötő, fényképész és női szabó szakmából indítottak intenzív szakmunkásképző tanfolyamokat. — „Jöjj ifjú társam ...” címmel úttörővetélkedőt tartottak a minap a pécsi Szabó István Úttörőházban. A rendezvényen azok az őrsvezetők vettek részt, akik most fejezték be a féléves továbbképzési tanfolyamot. — Az év legjobb takarékszövetkezete. A Pénzügyminisztérium és a KPVDSZ elnöksége „Az 1976. év legjobb takarékszövetkezete” kitüntetést adományozta a Boly és Vidéke Takarékszövetkezetnek. Az évek óta egyenletesen fejlődő pénzintézet az elmúlt évben 90 millió forintos betéttel rendelkezett és több mint 12 milliót kölcsönzött a tagok részére. Befejeződött a sikondai szanatórium belső átalakítása. A súlyfürdő résznél kicserélték a burkolatokat, az ajtókat, kisebb falazásokat végeztek. A munkálatok 300 000 forintba kerültek. ♦ Tegnap szerkesztőségünk társadalombiztosítási telefonügyeletet tartott (új táppénzrendszer, nyugdíj, családi pótlék stb.). Vendégeink voltak: dr. Temesvári Tibor, az SZMT társadalombiztosítási osztályvezetője, dr. Varga Kovács István, a Társadalombiztosítási Igazgatóság igazgatója, dr. Bédy Gábor osztályvezető, Hrudimszky Józsefné osztályvezető, dr. Mikes Ferenc osztályvezető, dr. Radnai László osztályvezető-helyettes, dr. Somogyi Árpád csoportvezető. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház. Sebészet, traumatológia: Honvéd Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fülorr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gége Klinika. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Dunántúli napló — Heves megyei népművelők. 45 főhivatású népművelő látogatott Baranyába háromnapos tapasztalatcserére Heves megyéből. Főként a művelődési otthon jellegű intézménytípusok munkáját tanulmányozták, megismerkedtek Baranya és Pécs közművelődési feladataival, amatőr művészeti csoportokat látogattak és az itt élő nemzetiség körében végzett népművelési munkát is tanulmányozták. — Lakásátadások. A Komlói Városgazdálkodási Vállalat újítja fel a komlói Zrínyi téri lakásokat, ez évben 94-et. A lakásokat és lépcsőházakat festik, mázolják, kicserélik a víz- és villanyvezetékeket. A fürdőt és a konyhát csempézik, a szobákat parkettázzák. Egy lakás felújítási költsége 60 000 forint. A vállalat a napokban adta át az első 12 lakást. Hétfőn délután Pécsett, a MEGYESZER Lyceum utcai központjában ünnepségen emlékeztek meg a kettős évfordulóról: 25 éves a MEGYESZER és a HVDSZ. Kelemen György, a vállalat igazgatója száz dolgozónak adott át Kiváló Dolgozó kitüntetést, illetve pénzjutalmat. Az ünnepségen részt vett dr. Heim György, a Baranya megyei Tanács ipari osztályának vezetője és Toller Józsefné, a HVDSZ megyei titkára. — TORLES. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közli, hogy törölte a május 1-i 18. heti totószelvény 15. mérkőzését, az Ikarus—Miskolc találkozót. — Hangversenyek a Puskinban. A Mecseki Szénbányák Központi Fúvószenekara tegnap délután tartotta koncertsorozatának „Hangszerbemutató hangszerszólók” című előadását. Befejezték a kukorica vetését. A pécsváradi Zengőalja Egyesült Dózsa Termelőszövetkezetben, a pécsi járásban elsőként, 511 hektáron befejezték akukorica vetését. Tavaly 43 mázsa volt a hektáronkénti átlag, idén 55 mázsát terveztek. — Jelenkor-vitaest. Április 26-án este a Magyar Írók Szövetsége Déldunántúli Csoportja és a Jelenkor szerkesztőbizottsága vitaestet rendezett Alföldy Jenő kritikus vezetésével a folyóirat ez évi első négy számáról. — Örök barátaink címmel író—olvasó találkozót rendeznek Pécsett, a Steinmetz Művelődési Házban április 27-én 18 órakor. A rendezvény vendége Baranyi Ferenc József Attila díjas költő. — Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából rendezik meg a diákfestők országos tárlatát Ráckevén, a költő nevét viselő gimnáziumban. A pályamunkákat szeptember 15-ig kell elküldeni a ráckevei gimnázium címére. — Japán fotócikkek! Legrégibb és legnagyobb ikés partnerének, a japán Yashica cégnek a termékeiből nyitott kiállítást kedden Budapesten az Asbóth utcai mintatermében az OFOTÉRT. A japán fotócikk-kiállítás április 28-ig naponta 10—18 óra között tekinthető meg. A KISZ Baranya megyei Bizottsága közli, hogy a Helikonra utazó baranyai csoport 1977. április 28-án 13.30 órakor indul különvonattal Keszthelyre a pécsi MÁV főpályaudvarról. Gyülekezés a vasútállomáson 13.00 órakor. A baranyai középiskolások visszaérkezése Pécsre 1977. május 2-a 20.50 perc. ♦ Esküvő STIBI ERZSÉBET és PÁLFFY TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1977. április 30-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KRIZMANICS MÁRTA és SZÉKELYHÍDI BÉLA szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1977. április 30-án, 14.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). BERTUS ZSUZSANNA és BAKSA TIBOR komlói lakosok értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1977. április 29-én, du. 17 órakor tartják esküvőjüket a komlói Városi Tanács házasságkötési termében. 04-05-07 A Mecseki Ércbányászati Vállalat 4. sz. bányaüzemének negyedik szintjén, a 6-os számú fejtésben április 25-én 21.05 órakor baleset történt. Kőzetomlás következtében Bihari József 31 éves pécsi lakos, műszakvezető vájár halálos balesetet szenvedett. Ismét kiváló vállalat a Patyolat Nyolc év óta most nyerte el harmadszor a Kiváló Vállalat címet a Baranya megyei Pa* tyolat Mosoda Vállalat. Az ünnepséget tegnap délután tartották a pécsi Olympia étteremben. A kitüntetést Toller Lászlóné, a HVDSZ elnökségének tagja adta át. A megnyitót Szendrődi Józsefné párttitkár, az elmúlt 25 év fejlődésének értékelését pedig Ács Gyula igazgató tartotta. Egyúttal ő adta át a vállalat harminc alkalmazottjának a Kiváló Dolgozó kitüntetést. A Könnyűipar Kiváló Dolgozója címet négyen érték el, s kitüntetéseiket dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általános elnökhelyettese nyújtotta át. A szocialista brigádversenyt is tegnap értékelték. Aranyérmet a Zetkin Klára, a Tyereskova, a Petőfi Sándor és az Április 4. brigád kapott, ezüstérmes lett a Gárdos Mariska és a Május 1. brigád. Az újonnan alakult Allende brigád pedig elnyerte a szocialista címet. Az ünnepség keretében 10 dolgozónak nyújtották át az aranyláncot 20, illetve 25 évi hűséges munkájuk elismeréseképpen. Megkezdődött a szolnoki gázrobbanás vétkeseinek tárgyalása A Szolnok Megyei Bíróság dr. Szabó Péter tanácsa kedden reggel megkezdte a szolnoki gázrobbanás ügyének tárgyalását. A Szolnok Megyei Főügyészség foglalkozás körében elkövetett halált okozó, gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt négy személy — Mező Balázs építési brigádvezető, Szabó István gépkezelő, Hessz Jánosné építésvezető és Sztankóczi Pál műszaki csoportvezető — ellen nyújtott be vádiratot a bírósághoz. Mint annak idején beszámoltunk róla, 1976. november 2-án 7 óra 30 perckor Szolnokon, a Tóth Ferenc utcai 13. szám alatti négyszintes lakóépület pincéjében gázrobbanás történt. A robbanás következtében 24 lakás összeomlott, tizenhárom személy meghalt, heten súlyos, illetve életveszélyes sérülést szenvedtek. Mint a vizsgálat megállapította, a súlyos tragédiát a szabályok durva megsértése, a felelőtlenség idézte elő. A tárgyalás előreláthatólag három napig tart, s az ügyben több tucat tanút is meghallgat a bíróság. A második világháború befejezése után London, hogy megőrizze közel-keleti befolyását, az „arab kártyára" tesz. Washington viszont, amely be akar törni a térségbe, a cionista erőket támogatja. Robbantások, utcai harcok, emberrablások követik egymást Palesztinában, dúl a terror és ez ellenterror: egyetlen napon, 1945. október 31-én például nyolcvan brit katonai létesítményt rohannak meg. A helyzet olyan mértékben rosszabbodik, hogy az angolok egyszerre „felfedezik”: Palesztina nem koronagyarmat, hanem világszervezeti mandátumterület. 1947 februárjában — utánunk a vízözön felkiáltással — az egész csődtömeget átutalják a Népszövetség utódjának, az ENSZ-nek. Vizsgálóbizottság a helyszínen, hosszas viták, s jóllehet a Szovjetunió és az ENSZ-tagállamok többsége egy független, kétnemzetiségű állam létrehozását pártolná: a helyzet elmérgesedése miatt két külön, független állam megalakítása jelenti a realitást. Az ENSZ-közgyűlés 1947. november 29-én úgy dönt, hogy 1948 októberétől 14 100 négyzetkilométeren 498 ezer zsidó és 497 ezer arab lakossal létrehozzák Izraelt. Arab-Palesztinának 11 100 négyzetkilométeren 725 ezer arab és 10 ezer zsidó lakosa lenne. Jeruzsálem és környéke — 170 négyzetkilométeren, 205 ezer lakossal — semleges zónaként, nemzetközi közigazgatás alatt állna, s összekötő kapcsot jelentene a két ország között. Az akkori Arab Liga — brit támogatással — elvetette a felosztást és „szent háborút” hirdetett meg. Az 1947 decemberében kezdődött harcok 1948 májusában — amikor az angol csapatok, szokásuktól eltérően, idő előtt kivonultak — hivatalosan is az első arab—izraeli háború formáját öltötték. (Közben megtörtént a deir-jászini incidens; 1948. április 9-én egy szélsőjobboldali Irgun-kommandó behatolt a jeruzsálemi semleges övezethez tartozó faluba és 254 arabot lemészárolt.) A 15 hónapos háború izraeli sikerekkel ért véget s a tűzszüneti vonalakat a tényleges katonai helyzetnek megfelelően állapították meg. Az ENSZ-döntés semmissé vált, Izrael területe 20 540 négyzetkilométerre nőtt. A palesztin állam nem jöhetett létre: a gázai övezetben Egyiptom fennhatósága valósult meg, Ciszjordánia egybeolvadt Transzjordániával, s létrejött Jordánia. A semleges zónát felosztották, Jeruzsálem újvárosa Izraelhez, óvárosa Jordániához került. Izraelben mindössze 200 ezer Palesztinai arab maradt — több mint nyolcszázezren váltak földönfutókká, Deir Jászin nevét kiáltották. S az 1967 júniusi, harmadik háború következtében a gázai övezet és Ciszjordánia is izraeli megszállás alá került, semmi sem maradt az eredeti Arab-Palesztinából. (Folytatjuk) 1977. április 27., szerda Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából kedden fogadást adott a Duna Intercontinental szállóban. A fogadáson részt vett dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter, Rónai Rudolf, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Nagy János külügyminiszterhelyettes, Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes.* Gyenes Andrásnak, az MSZMP KB titkárának vezetésével küldöttség utazott kedden Prágába, hogy részt vegyen a kommunista és munkáspártoknak a Béke és "a Szocializmus című folyóirat tevékenységével foglalkozó tanácskozásán. * Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Portugália nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Antonio Ramalho Eanes-t, a Portugál Köztársaság elnökét. Lázár György, a Minisztertanács elnöke Mario Soares portugál miniszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. * A közalkalmazotti szakmák nemzetközi szövetségének egészségügyi munkabizottsága Budapesten tartja ülését. A háromnapos tanácskozáson —, amely kedden kezdődött a SZOT szállóban — a júniusi genfi nemzetközi munkaügyi konferencia 63. ülésének előkészítéseként javaslatokat és ajánlásokat dolgoznak ki a betegápoló személyzet foglalkoztatására, élet- és munkakörülményeinek javítására. Lapzárta Kedden délután Islamabadban ülést tartott a pakisztáni nemzetgyűlés. A parlamenti képviselők jóváhagytak 15 törvényerejű rendeletet, amelyek közül néhányat maga a köztársasági elnök adott ki a válság áthidalására és a rögtönítélő bíráskodás érvényesítésére. * Phenjanban kedden megnyílt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb népi gyűlésének ülésszaka. A legfelsőbb törvényhozási szerv megvitatja a KNDK 1976. évi költségvetésének végrehajtását, az 1977. évi állami költségvetés és a földtörvény tervezetét. * Bécsben a jégkorong világbajnokságon kedden délután Finnország válogatottja 3:2 (1:1, 0:0, 2:1) arányban győzött az Egyesült Államok ellen. * Willabald Pahr osztrák külügyminiszter hivatalos lengyelországi látogatása befejeztével kedden elutazott Varsóból. A plenáris ülések kedden délelőtt értek véget. A tárgyalások befejeztével Emil Wojtaszek lengyel és Pahr osztrák külügyminiszter három évre szóló kulturális és tudományos együttműködési megállapodást írt alá.* A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége kedden Moszkvából elutazott Prágába, hogy részt vegyen a kommunista- és munkáspártok képviselőinek tanácskozásán, amely a „Béke és a szocializmus” című folyóirat munkájával kapcsolatos kérdéseket vitatja meg.