Dunántúli Napló, 1977. június (34. évfolyam, 149-178. szám)

1977-06-01 / 149. szám

Baranyai sportvezetői l­ trAT? Krr­ Baranyai sportküldöttség uta­zott Pécs szovjetunióbeli test­vérvárosába, Lvovba. A küldött­ség vezetője dr. Csernus Kál­mán, a megyei TSH elnöke. A küldöttség tagjai: Baracs Fe­renc, a PMSC ügyvezető elnö­ke, Fenyves Alajos, a Sportis­kola igazgatója és dr. Szepez­­di István, a megyei TSH főelő­adója. A baranyai sportveze­tők a testvérváros sportvezetői­vel egyeztetik az 1977. évi kö­zös programot. Gazdag műsor a Sportcsarnokban Magyar—japán röplabdamérkőzés Magyarország—NDK ökölvívó-viadal Asztalitenisz Szuper Liga A Városi Sportcsarnok fél éves működése alatt számos rangos verseny színhelye volt. Véglegessé vált az év második felének műsora is, mely igen, gazdagnak ígérkezik. Augusz­tus 18-án vagy 19-én súlyeme­lő válogató verseny lesz, majd pár nappal később kerül sor a Magyarország—Japán férfi és női válogatott röplabda mérkőzésre. Szeptember 9-én újabb vá­logatott találkozóra kerül sor, ezúttal ökölvívásban, Magyar­­ország az NDK együttesével mérkőzik. Szeptember 16—18. között a PVSK rendez a Váro­si Sportcsarnokban nemzetközi ökölvívó tornát. Szeptember 22 —24. az időpontja a PVSK nemzetközi férfi kosárlabda tornájának. November 8-án és 9-én ren­dezik a Magyarország—Hol­landia női és a Magyarország —Spanyolország férfi tornavia­dalt. November 24—27. között kerül sor a VI. Steinmetz Kupa nemzetközi ökölvívó versenyre. A Steinmetz Kupa hagyomá­nyos verseny és a jövőben rendszeresen szerepel majd a sportcsarnok programjában. Ugyancsak hagyományossá tervezik a Hungária Kupa csel­gáncs versenyt is. Ennek az időpontja átalában március elején lesz majd, míg a Stein­metz Kupát rendszeresen no­vemberben rendezik. Az év utolsó rangos eseménye a de­cember 15-i Magyarország— Jugoszlávia asztalitenisz Szuper Liga mérkőzés lesz. Már elkezdték az 1978-as év műsorát is kialakítani és végle­gessé vált, hogy Pécs lesz a színhelye a Hungária Kupa cselgáncs, valamint a Stein­metz Kupa ökölvívó versenyek mellett a vasutas kosárlabda Európa-bajnokságnak és a női kosárlabda IBV-nek. A közelmúltban több levél érkezett a sportcsarnok igaz­gatóságához, melyekben a rendezvények látogatói külön­böző kérdésekre várnak vá­laszt. A sportcsarnok vezetői úgy határoztak, hogy ezen le­velek többségére — mivel több levél témája hasonló — sajtó­­tájékoztatón adnak választ. A sajtótájékoztatón Bérczi Pál szervezési csoportvezető a kö­vetkezőket mondotta: — Eldőlt, hogy a sportcsar­nokból lehet színesben is köz­vetítenie a televíziónak és a kézilabda is szerepelhet a köz­vetítéseikben. A lelátókon pon­tosan 2240 ülőhely van, ezen kívül 612 ülőhelyet helyezhe­tünk el a küzdőtéren és 500 állóhely van. Tervünket úgy készítjük, hogy minden hónap­ban legyen egy rangos sport­­esemény a csarnokban. Szere­pel a programban a PMSC NB I-es női kézilabda, vala­mint a PVSK NB I-es férfi ko­sárlabda csapatainak bajnoki mérkőzése. Napközben edzé­sek vannak, bérlőink a PMSC, a PVSK és a Sportiskola. El­képzelhető, hogy szeptembertől testnevelési órák is lesznek a sportcsarnokban. A kulturális rendezvények rendezője nem a Városi Sportcsarnok, mi csak a létesítményt biztosítjuk a bér­lőnek. Ezért nem rajtunk múlik, hogy egy előre bejelentett mű­vész a műsorban nem lép fel. A rendezvények jegyeinek árát is a rendező határozza meg. Többen kérdezték a parkolási lehetőséget is. A közönség szá­mára a Tüzér utcában a Tej­üzem mellett van parkolási le­hetőség. A sportcsarnok to­vább bővül, 1979 végére elké­szül az úgynevezett nyaktag, mely összeköti majd a csarno­kot egy másik fedett létesít­ménnyel. A nyaktagban hat edzőterem lesz. L. L. Az NB II-ben szerepel az MTK női röplabda csapata. A mohácsi lányok vasárnap első győzelmüket aratták Bonyhád ellen. Mai sportműsor Labdarúgás, MNK mérkőzé­sek: Magyarszék—PMSC, Ma­gyarszék 16. Szentegát—Stein­metz SE, Szentegát 16. Vé­­ménd—Komló, Véménd 16. Sellye—Mázaszászvár, Sellye 16.♦ Kérjük tudósítóinkat, hogy a mérkőzésekről rövid beszámo­lót adjanak szerkesztőségünk­nek a mérkőzések után a 15­ 000 telefonszámon. Tájékozódási futás. Az országos csapatbajnokság ez évi küzdelmei a Bakonyban, Balinka térségében zajlottak hét végén. A feljutásos rendszerben a PVSK férfi felnőtt és ifjúsági csapata mellett a mohácsi gimnázium leány versenyzői képvi­selték Baranya megyét. Az igen ne­héz verseny sok meglepetést hozott. A PVSK felnőtt futói megismételték tavalyi szereplésüket. A 4. helyen végeztek. Az ifjúságiak várat­lan 4. helyüket Nagy Márton és Széles Gábor aranyjelvényes fu­tásának köszönhetik, de megállta helyét a két Szieberth testvér is. Asztali labdarúgás. Két napon át versenyeztek az ország versenygom­­bozói a XVIII. országos egyéni baj­nokságért. Már a 32 közé jutásért is meg kellett küzdeni a Budapesti Testvériség, Újpest, Ferencváros, Bu­dapest GYEV, Szeged, Tiszavasvári, Csokonyavisonta, Komló, Pécsi Épí­tők, PVSK versenyzőinek. A nyolcas döntőbe négy Testvériség és négy PVSK versenyző került. A végküzde­lemben a verseny utolsó mérkőzésén új bajnokot avattak a pécsiek, De­meter Márton legyőzte Földi Pált, Budapest bajnokát és ezzel országos bajnokságot nyert. 2. Nagy II. PVSK, 3. Földi Budapest. A II. osztályúak­­nál a komlói Takács II. 3. volt. Csa­patban: PVSK-Testvériség 10:6. Atlétika. Helsinkiben a legjobb finn hosszútávfutókkal versenyzett Kispál, a Komlói Bányász verseny­zője. Két mérföldön 2. volt, meg­előzte az olimpiai bajnok Virent is. Budapesten az országos váltóbajnok­ságok versenyén szerepeltek atlé­táink. Férfiak, 4x100 m: 3. PMSC 41.4, 4x1500 m: 6. Komlói Bányász 15:46.6, férfi ifjúságiak, 4x1500 m: 6. PMSC 16:41.4, serdülő fiúk, 4x1500 m: 3. Sportiskola 17:32.4. Nők, fel­nőttek 4x800 m: 4. PMSC 9:20.3. Va­­nyek Zsuzsa (Komlói Bányász) Buda­pesten a női ötpróbában új ifjúsági csúcsot ért el, eredménye 3824 pont. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: Soproni KSE— Komlói Bányász 71:67, női csapatok, Sopron. Universitas PEAC—Dombóvár 84:69, férfi csapa­tok, Dombóvár. Universitas PEAC— Szigetvár 63:57, női csapatok, Szi­getvár. A baranyai rangadót a jó formában levő pécsi csapat nyerte. Asztalitenisz. NB I. mérkőzés: Cse­pel—Universitas PEAC 14:11, férfi csapatok, Pécs. NB II. mérkőzés: Va­­sasi Bányász-Spartacus 17:8, férfi csapatok, Pécs. Íjászat. Nyergesújfalu volt a szín­helye a vidékbajnokságnak. A Vízügyi SE versenyzői jól szerepeltek. A fér­fiaknál Szajlai bajnokságot nyert, Valek 2. volt, a nőknél Bulsz szerzett ezüstérmet. Röplabda. NB II. mérkőzések, női csapatok: Mohács-Bonyhád 3:1, Mo­hács. Férfi csapatok: Bp. ÉLGÉP— Vörös Meteor 3:0, Bp. ÉLGÉP—Stein­metz SE 3:2. Kézilabda. NB II. mérkőzések: Uni­versitas PEAC—Dunavidéki Vendéglá­tó 12:10, női csapatok, Pécs. Keszt­helyi Haladás—Universitas PEAC 16:15, férfi csapatok, Pécs. A vízilabda EB sorsolása Dubrovnikban tartotta szoká­sos naptáregyeztető ülését az Európai Úszó Liga (LEN), ame­lyen részt vett Grónai Alfonz, a Magyar Úszó Szövetség fő­titkára és Ruza József úszó szakfelügyelő is. A többnapos ülésen nemcsak az 1978-as főbb eseményeket rögzítették, hanem elkészítették az idei ví­zilabda Európa-bajnokság sor­solását is. — A szerencse egyáltalán nem kedvezett nekünk, első mérkőzésünket, amely egyben az Európa-bajnokság nyitánya, mindjárt a szovjet válogatottal játsszuk — számolt be Grónai Alfonz. A sorozat zárótalálko­zóját is mi vívjuk, mégpedig az olaszok ellen. Két kategóriá­ban küzdenek a csapatok, kör­­mérkőzéses rendszerben. Az A- kategóriában nyolc együttes vesz részt, s a magyar váloga­tott műsora: augusztus 14, 9.30 óra: Szovjetunió ellen, augusz­tus 15, 20 óra: Jugoszlávia, augusztus 16, 13.30 óra: NSZK, augusztus 17, 13 óra: Románia, augusztus 18, pihenőnap, au­gusztus 19, 19 vagy 20 óra: Hollandia, augusztus 20, 16 óra: Spanyolország, augusztus 21, 13.30 óra: Olaszország. Miután minden akadály el­hárult, végleges, hogy 1978- ban a 3. úszó-, műugró- és ví­zilabda-világbajnokságot Nyu­­gat-Berlinben rendezik meg. A junior úszó és műugró Eu­­rópa-bajnokságra Firenzében, 1978. július 27—30. között, a vízilabda EB-re pedig Buda­pesten, 1978. július 22—30. kö­zött kerül sor. A döntőkhöz érkeztek Baranyai diáksportolók a legjobbak között A diáksportolók versenyei a hajrákhoz érkeztek, csak az or­szágos döntők vannak vissza. A legjobbak között ott lesznek Baranya diáksportolói is. A kö­zépfokú iskolák országos lab­darúgó bajnokságának döntő­jébe verekedték magukat a mo­hácsi 502-es Szakmunkásképző Intézet labdarúgói. A kézilabda kupamérkőzések döntőjében a Gépipari Szakközépiskola fia, a kosárlabda kupamérkőzések fi­náléjában a Nagy Lajos Gim­názium fiú csapata képviseli Baranyát. A tájékozódási fu­tók országos döntőjében a Nagy Lajos Gimnázium, a mo­hácsi gimnázium és az 500-as Szakmunkásképző Intézet spor­tolói indulnak. Az atlétáknál a Széchenyi, a Komarov, a Nagy Lajos, a mohácsi, a komlói Kun Béla Gimnázium versenyzői ke­rültek a döntőbe. • A labdajátékoknál kézi, ko­sár, röplabda és labdarúgás sportágakban rendeztek baj­nokságot és kupamérkőzéseket. A bajnokságokon az iskolai sportkörök első, másodéves ta­nulói vehetnek részt, akik a diáksportkörökhöz vannak iga­zolva. A kupamérkőzéseken az iskola minden tanulója szere­pelhet, a társadalmi egyesü­letekhez igazolt diáksportolók is részt vehetnek a mérkőzé­seken, versenyeken. A középfokú iskolák labda­játékokban megrendezett baj­nokságán Baranyában ebben az évben 39 csapat indult a különböző sportágakban, az előző évi 36-tal szemben. Leg­több csapatot a lány kézilab­dázók mérkőzései mozgattak meg, ahol 13 csapat játszott. Legkevesebben a röplabdázók­­nál szerepeltek, mindössze egy fiú és lány csapat nevezett. A kupamérkőzéseknél a labdarú­gók vitték el a pálmát, 15 csa­pat játszott. A fiú kézilabdá­zóknál 9, a lányoknál 8, a röp­­labdázóknál 3 fiú és 2 lány­csapat találkozott. A­ kosárlab­da tornára 7 fiú és 7 lánycsa­pat nevezett. Legtöbben az atléták verse­nyein indultak. A megyei futó csb-n a Művészeti Gimnázium kivételével minden iskola elin­dította sportolóit. Pécsett há­rom körzetben, vidéken ugyan­csak három körzetben (Sziget­vár, Komló, Mohács) voltak versenyek. A megyei döntőt a fiúknál a Pécsi Építőipari Szakközépiskola nyerte, meg­előzve a Szentlőrinci Mezőgaz­dasági Szakközépiskolát, a lá­nyoknál a Leöwey Klára Gim­názium győzött a Nagy Lajos Gimnázium és a komlói Stein­metz Gimnázium előtt. A körze­ti és megyei döntőn közel hat­­százan indultak. A diáksport­­körök atlétikai csapatbajnok­ságai is nagy népszerűségnek örvendtek. 11 fiú és 11 lány csapat versenyzett, 800 részt­vevővel. A fiúknál a Gépipari Szakközépiskola győzött a Szentlőrinci Mezőgazdasági Szakközépiskola és az 500-as Szakmunkásképző Intézet előtt. A lányoknál a Mohácsi Gimná­zium bizonyult a legjobbnak, de jól szerepelt a Leöwey Klá­ra Gimnázium és a pécsi Épí­tőipari Szakközépiskola is. Hatszáz résztvevővel tartot­ták meg a középfokú iskolák megyei atlétikai egyéni és csapatbajnokságát. A fiúknál és a lányoknál is a Komarov Gimnázium sportolói szerepel­tek a legeredményesebben, de az Építőipari, a komlói, a mo­hácsi és a Nagy Lajos Gimná­zium atlétái is magukra hívták a figyelmet. Több jó eredmény született. A 3000 méteres sík­futást a fiúknál Riba, az 508- as Szakmunkásképző Intézet sportolója nyerte 8:49.4 mp-es idővel. A gerelyhajításban Kán­tor (Nagy Lajos Gimnázium) győzött 55 méter 40 cm-es do­básával. A lányoknál a komlói Kun Béla Gimnázium sportoló­ja, Vanyek Zsuzsa három szám­ban nyert jó eredménnyel. Va­nyek sikerét a Szekszárdon megrendezett területi bajnok­ságon is megismételte. A megyei diáksporttanács titkára, Schützenhofer György elégedetten összegezte a ver­senyek tapasztalatait. — Szervezett keretek között dolgoztak és jobban felkészül­tek az idei versenyekre diák­sportolóink, mint az elmúlt év­ben. A mozgósítás is jobban si­került, megnövekedett az in­dulók száma. Az atlétikai sport­ág fejlesztése érdekében ho­zott határozat megvalósításáért a diáksportolók is tettek, jól népszerűsítették a sportágat és sok-sok fiatallal kedveltet­­ték meg az atlétikát. Hegyi István RADIO KOSSUTH RADIO 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. 8.57: Zenevár. 9.12: Nép­művelők fóruma. 9.27: Július Katchen zongorázik. 10.05: Gyerme­keknek. 10.43: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.58: Olasz szerzők mű­veiből. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Népi zene. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Debussy-művek. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Gerster: Vidám zene öt fúvós­­hangszerre. 16.10: Az élő népdal. 16.20: Operettrészletek. 16.45: Be­mutatjuk új felvételeinket. 17.07: Hogyan építsünk művelődési házat? 17.32: Népzenei Magazin. 18.15: Kolozsvári Grandpierre Emil: Változó felhőzet. Bota Imre könyvszemléje. 19.15: ,,Akarom, tisztán lássatok !..."* 20.30: Magyar szerzők népdalfeldol­gozásaiból. 21.07: Kis magyar nép­rajz. 21.12: Lemezmúzeum. 22.20:­­Kanadai kérdőjelek. 22.30: Rossini: Otelló-részlet. 22.45: Élőszóban a statisztikáról. 23.00: A XX. század zenéjéből. 0.10: Presser Gábor tánc­dalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 8.33: Klasszikus operettrészletek. 9.33: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. 11.33: A Szabó család (ism.). 12.00: Dzsesszf­elvételekből. 12.33: Operarészletek. 13.33: Vedd át a dalt! 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Közvetítés az MTK VM—Vasas és az U. Dózsa— Haladás bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 19.09: Verbunkosok, nóták. 19.47: Négy évtized szovjet gazdaságai. 20.00: Közvetítés a Bp. Honvéd—FTC bajnoki labdarúgó­mérkőzés II. félidejéről. 20.50: Irány­tű. 22.00: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 22.20: Hangszeres muzsika Tunéziából. 22.33: Könnyű­zenei stúdiónk felvételeiből. 23.10: Operettrészletek. HARMADIK MŰSOR 14.05: Kamarazene, vokális zene. 15.23: Operarészletek. 16.03: Felsőbb osztályba léphet. 17.03: Bach-mű­­vek. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Beethoven: F-dúr vonósnégyes. 18.20: Tip-top parádé. 18.50: Berg: Wozzeck. Háromfelvonásos opera. 20.36: 2000 felé..­. 21.16: Saint-Saens műveiből. 21.50: Gesualdo ösz­­szes madrigáljai — V. kötet. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Hét közben. Aktuális zenés magazin. Szerkeszti: dr. Nádor Ta­más. — Új épületben a Kesztyűgyár. — Könyvheti sátrakban. — Mi van a kosárban? Piaci helyzetkép. — Táj­házak, falumúzeumok. — 50 éves a Pécsi Éneklő Ifjúság. 18.00: Dél-du­nántúli híradó. 18.15: A Swingle együttes felvételeiből. 18.25: Hírösz­­szefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyel­vű műsor. Utazzon velünk. Zenés műsor. Összeállította: Vass Béla. — A Délszláv Szövetség kiadói tevé­kenységéről. Beszélgetés Mándity Marin főelőadóval. — Branimir Gyo­­kics harmonikázik. — Hírek. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Be­mutatjuk Gilbert Bécaud-t. — Ifjú­sági koktél. Szerkeszti Hoffmann Antal. 19.30: Műsorzárás.* MAGYAR TV 8.59: Tévétorna (sz. — ism.) 9.05: Idesüss. Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 9.30: Delta. Tudományos hír­adó (sz. — ism.). 10.10: Columbo. Magyarul beszélő amerikai filmsoro­zat. Embert barátjáról (ism., sz.). 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 14.30: Min­denki iskolája. 9. Földrajz. 15.05: 10. Földrajz (ism.). 15.40: 2. Kémia. 16.38: Hírek. 16.45: És így tovább . . . Matematika továbbképzés pedagógu­soknak. 2—4. és 6—8. osztály. Kom­binatorika, valószínűség, statisztika. 17.35: Ökölvívó EB. A negyeddöntők közvetítése Halléból (sz.). 18.15: Reklámműsor. 18.25: Kubai mozaik. A Horizont szerkesztőség műsora. 18.45: Szépen, jól magyarul... Te­gezni, vagy nem tegezni? 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Kék fény... Riport­műsor. 21.00: Rejtvénykártyánk. Iro­nikus dokumentumfilm (sz.). 21.15: Tisztelendők. Dokumentumfilm. V/4. rész (sz.). 21.40: Ökölvívó EB. A negyeddöntők közvetítése Halléból (sz.). 22.40: Tv-Híradó. MÁSODIK MŰSOR 18.33: A Magyar Televízió Szabad­­egyeteme. Hogyan viselkednek az állatok? (ism., sz.). 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Iszlám. Olasz filmsorozat (sz.) VIII/8. rész: A múltból a jövő felé (ism.). 21.20: Granada Addia. Ma­gyarul beszélő olasz film (sz.). JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Távcső — gyermekhíradó. 18.15: Tudomány. 18.45: Szárnyas gyógyszerészek. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Szabad szerda.­­ MÁSODIK MŰSOR 17.45: Ökölvívó EB (felvételről). 18.45: Rajzfilm. 20.00: Moziszem. 23.00: Huszonnégy óra.­ ­a rádió ÉS TELEVÍZIÓS MŰSORÁBÓL Járási labdarúgó-bajnokság Pécsi járás. I. osztály: Kővá­­gószöllős—Hosszúhetény 4:0, Olasz—Lovászhetény 1:2, Ege­rág—Hidas 0:2, Újpetre—Bo­­da 3:1, Bőgöd—Bükkösd 2:1, Szentlőrinc—Tarcsa 2:0. Szigetvári járás. I. osztály: Somogyapáti—Mozsgó 2:1, Hóból—Szentlászló 2:1, Pata­­poklosi—Cserkút 3:4, Nagy­­dobsza—Nagypeterd 6:3. Siklósi járás. I. osztály: Drá­­vasztára—Kémes 4:0, Magyar­­bóly—Villány 5:1, Diósviszló— Kovácshida 3:0, Károlymajor— Nagyharsány 4:1, Püspökbóly— Zaláta 5:4, Kásád—Egyházas­­haraszti 0:1, Drávaszabolcs— Mórok 5:2. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallamna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10­ 053, 20 óra után 15­ 726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7630 Pécs, Engel János u. 8. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónap,a 21 Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next