Dunántúli Napló, 1978. szeptember (35. évfolyam, 241-270. szám)

1978-09-02 / 242. szám

A HÍREK 1978. SZEPTEMBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ISTVÁN nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.03 — nyug­szik 18.24 órakor. A Hold kél 4.42 — nyugszik 18.11 órakor. Népi ellenőrzési bizottsági tájértekezlet Pécsett Az országgyűlés tavaly márciusban törvényt foga­dott el a közérdekű beje­lentésekről, javaslatokról, panaszokról. A törvény végrehajtása érdekében tett intézkedéseket idén vizsgálja meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság, amibe bevonja valamennyi NEB-et. Az országos vizs­gálat indításával kapcso­latos munkaértekezletek egyikét tegnap Pécsett tartották, hat megye (Csongrád, Somogy, Tol­na, Zala, Veszprém és Baranya) NEB elnökeinek, elnökhelyetteseinek rész­vételével. A tájértekezlet elnökségében foglalt he­lyet Szakali József állam­titkár, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KNEB elnöke. Dr. Szabó Józsefnek, a Baranya megyei NEB el­nökének megnyitó szavai után Horváth Lajos, a me­gyei tanács elnöke, az országos munkabizottság vezetője vázolta a vizsgá­lat célját, feladatait, majd a résztvevők tették meg észrevételeiket az írásos anyaggal kapcsolatban. Utána Szakali József ál­lamtitkár szólt hozzá, s vá­laszolt a feltett kérdések­re. Ma este MOZI Park: Robin Hood nyila (3) A Noszty fiú esete Tóth Ma­rival (5, 7) Park-kert: Keoma (f8) Petőfi: Keoma (f2, hn4, 6, n9) Kossuth: Robin Hood nyila (10, 12) Keménykalap és krumpliorr (f3, f5) A kék­ruhás nő (f7, f9) Tanárképző Főiskola: A bosszú­állók új­abb kalandjai (4) Komarov-kert: Csizmás kandúr a világ körül (8) Fekete Gyé­mánt: Cséplő Gyuri (4) Fayard bíró, akit Seriffnek hívtak (6) Jószerencsét: Gyilkosság az Orient expresszen (4, 6) Rá­kóczi: Különben dühbe jövünk (5, 7) Május 1.: A dominó-elv (fő) Harkány: Kihajolni ve­szélyes (7, 9) Komló, Május 1.: Vidám gazfickók (15, 17) Komló, Zrínyi: A kétfenekű dob (4, 6) Nyugalmazott ezredes (8) Mohács: A bűn története (6) Sellye: A bosszú (8) Siklós: Serpico (8) Szigetvár: A javít­hatatlan (8) Várható időjárás szombat estig, változóan, időnként erő­sen felhős idő. Többfelé vár­ható újabb eső, zápor. Lassan mérséklődő, majd délnyugatira forduló szél. Folytatódik a hű­vös idő. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hő­mérséklet szombaton 14—19 fok között. Dunántúli sígple Ügyfélszolgálati újítás a tanácsokon Naponta átlagban 8. Ezentúl nem kell szemé-900 ember intézi ügyeit Pécsett, a városi tanács kerületi hivatalaiban létre­hozott ügyfélszolgálati iro­dákban. Csaknem egyne­gyedük lakcímváltozás miatt keresi fel a tanácso­kat. Szeptember elsejétől ezek közlésével egyidejű­leg a villany-, gáz-, víz-, távfűtésfogyasztásban, a rádió-televízió előfizetés­ben, az új lakcím miatti változásokat, valamint az újságok, folyóiratok átirá­nyítását is el lehet intézni a tanács ügyfélszolgálati irodáiban. Ez hangzott el azon a tegnapi sajtóérte­kezleten, melyen dr. Gala­­bár Tibor, a városi tanács vb-titkára tájékoztatta a sajtó és a rádió képvise­lőit a bevezetett újdonság­ról.­lyesen az ügyfélnek a DÉ­­DÁSZ-hoz, a Gázműhöz, a Vízműhöz, vagy a postára fáradni, hogy lakcímének megváltozását közölje, ha­nem kitölti a szükséges nyomtatványokat és máris a papír vándorol a beje­lentő helyett. Az új szol­gáltatás bevezetéséről minden villanyfogyasztót — azaz majd minden pé­csi lakost — értesítenek, azon kívül a lakáskiutaló határozatok mellékletében is tájékoztatják erről az új lakásba költözőket. A sajtótájékoztatón be­jelentették azt is, hogy legkésőbb 1979 január elején újabb ügyfélszolgá­lati irodát hoznak létre, Lvov- Kertvá­rosba­n. — Tetőtér-beépítés. A komlói Városgazdálkodási Vállalat beépíti a Tompa Mihály utca 10-es számú ház tetőterét, melyen két kétszoba, összkomfortos lakást alakítanak ki. A két lakást még idén átadják. — Határszemle. A jövő héten a komlói Városi Ta­nács műszaki osztályának munkatársai megszemlélik a várost körülvevő kisker­teket, s az azokon lévő építményeket mérik fel. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bel betegek részé­re Pécs város: POTE Gyermek­­klinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás, Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: Me­gyei Kórház. Sebészet: Pécs­­bányatelep. Baleseti sebészet: I. számú klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Felnőtt fül­­orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-éLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reg­gel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. ker. Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. sz. 10/52. sz. gyógyszertár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. sz. 10/3. sz. gyógyszertár, II. ker. Pécs, Kossuth L. u. 81. sz. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. sz. 10/9. sz. gyógy­szertár, III. ker. Pécs, Veress Endre u. 2. sz. 10/7. sz. gyógy­szertár. A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kapuváron megtartott 35. heti lottósorsolás alkalmával a kö­vetkező nyerőszámokat húzták ki: 9, 42, 78, 84, 86 ♦ — A Magyar Nemzeti Galéria kéri mindazokat, akik Schönberger Armand festőművész (1885—1974) alkotásaival rendelkeznek, jelentkezzenek a 160-170, 160-100/427-es telefonon. ♦ Kollégiumátadás Tegnap külső-belső ta­tarozás, felújítás után ün­nepélyesen áadták a Heim Pál utcai Radnóti leány­­kollégiumot. A már ugyancsak el­avult, korszerűtlenné vált kollégium felújítása 1976- ban kezdődött. Az első ütemben a széntüzeléses vaskályhák helyett bevezet­ték a távfűtést, majd 1977-ben, a második ütem során teljes belső tataro­zást és felújítást végez­tek, s végül ebben az év­ben új, 300 adagos kony­hát, diákmosodát kapott a kollégium, s a külső tata­rozást is befejezték. Az átalakítás eredményekép­pen 40 férőhellyel bővült az épület, s az így helyet kapó diákok száma 150 főre emelkedett. A he­lyek egy részét a Zrínyi Miklós Szakközépiskola diákjai kapják meg. A hálótermek valamivel na­gyobbak lettek, s a régi vaságyakat emeletes, kár­pitozott fekhelyekkel cse­rélték föl. A konyhát és mosókonyhát új, korszerű gépekkel szerelték föl, s a régi konyha helyén, az alagsorban berendeztek egy ifjúsági klubot. Az ünnepségen megje­lenteket , így többek kö­zött Antal Gyulát, a Pécs Városi Pártbizottság osz­tályvezetőjét; Lantos Jó­zsefet, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osz­tályának helyettes vezető­jét, Csorba Tivadart, a Pécs m. város Tanácsa művelődési osztályának vezetőjét, valamint Kajtár Istvánnét, a Pedagógus Szakszervezet Pécs városi Bizottságának titkárát — a városi tanács művelő­dési osztálya nevében Lég­­rády Rudolfné köszöntöt­te. Az ünnepség végén a vendégek megtekintették a kollégiumi szobákat és a szociális helyiségeket. Talált tárgyak átvehetők Az alábbi talált tárgyak át­vehetők: Pécs város Tanácsa I. kerületi hivatal igazgatási osztályán szerszámtáska. Pécs város Tanácsa II. kerületi hi­vatal igazgatási osztályán kész­pénz, pénztárca pénzzel, ernyő, szatyor ruhaneművel, gyermek­ruha, gyermeksapka és kosár­ka, fejkendő, horgolt mellény, karóra, gyermek-fülbevaló, gyűrű, műbőr dzseki és kabát, segédmotor-kerékpár. Pécs vá­ros Tanácsa III. kerületi hivatal igazgatási osztályán napszem­üveg, drótfonat-tekercsek, kész­pénz, pénztárca, nylon szatyor munkásruhával és szerszámok­kal, gyermekfehérneműt tartal­mazó csomag, kulcscsomók, szemüveg. — Kitüntetés: Hepp Mi­hály és Bognár József, a Pécsi Tanárképző Főiskola Baranya Táncegyüttesének titkára, illetve táncos­­koreográfusa szeptember 1-én átvette a „Szocialista Kultúráért" kitüntetést dr. Kálmenczey Zoltántól, a főiskola főigazgatójától. — Bányász kupa rádió­­iránymérő országos baj­nokság. Ma tartják Kom­lón 120 versenyzővel az ország legjobb úttörő, ifjúsági, női, valamint férfi „rókavadászainak" részvételével a IX. Bá­nyász kupa rádióiránymé­rő országos bajnokságot. A versenyt ma reggel fél 8 órakor nyitják meg Kom­lón, a Városi Tanács épü­letében, az eredményhir­detésre ugyanott a dél­utáni órákban kerül sor. A Zöldért mai árai Tegnaptól több zöldség- és gyümölcsfajta ára megváltozott, így drágább lett a paprika, kilója 15, illetve 13 forint, a lecsópaprika ára 8,80. Megje­lent az üzletekben a paradi­csompaprika is, ennek kilója ugyancsak 15 forint. Kapható a zöld cseresznyepaprika is, kilónként 16 forintért, s az ap­ró pikleshagyma 6 forintért. S végül a hagymafajták közül a lilahagyma ára 8,80. Ugyan­csak drágább lett a zöldbab, kilója 10 forint, a juliskabab pedig 12 forintba kerül. A kel­káposzta ára 4,40-re emelke­dett, a kovaszolni való uborka ára is fölment 6,00 forintra, a salátának való uborka pedig 4 forintra. Olcsóbb lett a fe­jeskáposzta, kilója 3,20 Ft, va­­lamint a görögdinnye, ennek ára 4 illetve 3 Ft. A kékszilva ugyancsak 4 illetve 3 forintba kerül, a csemegeszőlő ára, faj­tától függően 20 illetve 18 fo­rint. Tímár Irma nyugdíjba vonult Tímár Irma tanácsos, a Baranya megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztá­lyának közművelődési cso­portvezetője szeptember 1- én több mint 25 éves ta­nácsi szolgálat után nyug­díjba vonult. Tímár Irma az utóbbi húsz évben kü­lönböző beosztásokban szolgálta a megye nép­művelését, az utóbbi 15 esztendő alatt mint a művelődésügyi osztály népművelési majd közmű­velődési csoportvezetője. Munkatársai, az osztály dolgozói meleg hangon köszöntötték búcsúzása al­kalmából. Jelen volt és po­hárköszöntőben méltatta Timár Irma munkásságá­nak érdemeit Takács Gyu­la, a Baranya megyei Ta­nács elnökhelyettese. ♦ Mohácsi kesztyű Svédországba Megközelítően 100 000 pár őszi és téli kesztyűt gyárt Svédországba a Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet mohácsi tele­pe ezekben a hetekben. Milyen a kesztyűdivat a hideg északon? Sötétebb tónusú, hosszabb szárú, kötött anyaggal bélelt báránynappa felsőrészű kesztyű ősszel, a téli kéz­védő csupán annyiban tér el, hogy bélése is bárány­­bőr. Az első szállítmány a napokban indult útnak. Az úgynevezett biztonsági tartalék azonban itthon marad, Mohácson vásá­rolható — korlátozott mennyiségben — a szövet­kezet saját boltjában. ♦ Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1978. szeptem­ber 2-án du. 13 órától szep­tember 4-én reggel 8 óráig: dr. Hellner József. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem je­lentkezik, a 09 telefonon hagy­ható üzenet a pécsi járás ál­latorvosi ügyelete címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. ügyeletes állatorvos Pécs város területén szeptember 2- án 13 órától, szeptember 4-én reggel 8 óráig Pécsett, a Szi­lágyi Dezső utca 3. sz. alatt található. Tel.: 21­843. HBB 9 BI RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Lányok, asszonyok. 8.50: Hernádi Lajos Schumann-műveket zongorázik. 9.11: A vietnami kultúra hete. Verses, zenés barangolás a vietnami történelemben. 10.05: Otto Klemperer vezényli a Philharmónia Zenekart. 10.52: A Zöld pápa. Miguel Angel Asturias guatemalai író regénye rádióra alkalmazva. 12.20: Zenei anyanyelvünk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiakoktél, köz­ben. 13.10: Érdemek elismerése. 13.20: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Népi zenekarok műsorából. 14.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 15.05: Új Zenei Újság. 15.40: A Boney M. együttes felvé­teleiből. 16.00: 168 óra. 17.30: Hen­­del-művek híres előadóművészek tol­mácsolásában. 17.55: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ün­nepén. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.40: Életek. Novellafűzés Sarkadi Imre novelláiból. 19.34: Közvetítés az atlétikai EB-ről. 19.44: Mi a titka? Závodszky Zoltán művészete. 20.34: Gergely Anna és Dőry József nótákat énekel, Németh János cimbalmozik. 21.10: Lemezmúzeum. 22.25: Rend­hagyó baleset. Lázár Ervin hangjáté­ka. 22.59: Romantikus kórusok. 23.15: A beat kedvelőinek. 0.10: Melódia­koktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Előadja a szerző: Gilbert Bécaud. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Gaál Gabriella, Bojtár Imre és Máthé Jolán énekel, Bige József furulyázik. 9.28: Válaszolunk hallga­tóinknak. 9.43: Ivanov—Radkievics: Poema. 10.00: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. 11.00: A Rádió operettjeiből. 12.00: Szűcs Judit és a Sprint együttes felvételeiből. 12.33: Alfred Cortot Chopin-műveket zongo­rázik. 13.30: Én vétettem? Juhász Judit riportja. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Színes népi muzsika. 15.25: Orvosi tanácsok — a gyermekek egészségéről. 15.33: Napraforgó. 16.19: Éneklő Ifjúság. 16.33: Dávid Gyula: Színházi zene. 16.45: Közve­títés bajnoki labdarúgó-mérkőzések­ről és az atlétikai EB-ről. 17.25: Öt­órai tea. 18.33: Közvetítés a Vasas— MTK-VM bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről és az atlétikai EB-ről. 19.07: Magnóról — magnóra. 20.00: Közve­títés a Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa bajnoki labdarúgó-mérkőzésről és az atlétikai EB-ről. 20.53: Az Újvidéki Rádió ,,­Vidám est” együttesének ven­dégjátéka a Magyar Rádió 6-os stú­diójában. 21.50: Millöcker operett­jeiből. 22.33: Slágermúzeum. 23.15: Alkésztisz. Részletek Gluck operájá­ból. HARMADIK MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Szopránáriák. 8.26: A veszprémi kamarazenekari fesztivál záróhangversenye a veszpré­mi Dimitrov Művelődési Otthonban. 10.05: Slágerlista. 10.40: Liszt-kóru­sok. 10.58: Vivaldi: Tizenkét hegedű­­verseny Op. 4., 13. 15: Az írnokok mezeje. Részletek Hérold operájából. 14.05: Zenekari muzsika. 15.30: Dél­utáni hangverseny. 16.48: Karinthy Frigyes versei. 16.56: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusa énekel. 17.15: Ramuz és a muzsika. 18.03: Az 1978. évi drezdai nemzet­közi dixielandfesztivál műsorából. 18.31: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. 19.33: Nagy si­ker volt! A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye az Erkel Színházban. 20.56: ,,A bölé­nyek szellemei”. Irodalmi összeállí­tás. 21.49: Bach műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Beszélgetés kitüntetett bányászokkal. Zenés ösz­­szeállítás. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.10: Bányászegyüttesek műsorából. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hí­rek. — Hallgatóink kérésére. Zene. — Bányászok. Riport. — Sokan dalok és táncok. — Líra. Nemzetiségi köl­tők versei. 19.15: Német nyelvű mű­sor. A hét eseményeiből. — Kíván­sághangverseny. — A jövő hét mű­soraiból. — Fúvósok. Bányászzeneka­rok műsoraiból. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (ism., sz.). 9.05: Kubai út­törő vagyok. NDK kisfilm (ism., sz.). 9.35: Mindenki közlekedik . . . (ism.). 9.50: Nemzetközi ifjúsági figyelő. III. rész: Etiópiai fiatalok között (ism.). 10.25: Lear király. Shakespeare mű­vének magyarul beszélő angol tévé­filmváltozata (ism., sz.). 12.25: Ma­lom. Utazási vetélkedő. Svédország (ism.). 15.17: Gyere velünk, csináld velünk. Játékos sportvetélkedő az NDK Televízió műsorából, felvételről. 16.05: Idesüss. Ajánlóműsor gyere­keknek. 16.30: Hírek. 16.35: Reklám. 16.40: Tiszta források. Az ÉTK stúdió filmje (sz.). 17.00: Kezdőkör. 17.40: Népek költészete. V/1." rész: ,,Könyör­gés a szivárványhoz” (sz.). 18.00: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe. 18.20: Főzőcske — de okosan. Ki mit hozott külföldről haza ízekben, receptben? (sz.). 18.45: Egymillió fontos hangjegy. Is­métlés nézőink kérései alapján (sz.). 19.00: Reklám. 19.10: Cicavízió. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szép magyar tánc. X/5. rész: Félro­­mános (sz.). 20.05: A miniszterelnök. Tévéjáték (sz.). 21.05: Atlétikai Európa-bajnokság. Közvetítés Prágá­ból (sz.). 21.55: Ingrid Bergman­sorozat. Szent Johanna. Magyarul beszélő amerikai film (színes). 23.30: Tv-hírad­ó 3. MÁSODIK MŰSOR 20.00: Kemény fickók. Magyarul beszélő francia film. 21.25: Tv-híradó 2. 21.45: XXVIII. sanremói dal­­fesztivál. Az Euróvízió műsora, felvé­telről (sz.). JUGOSZLÁV TV 15.35: Vojvodina—OFK Beograd labdarúgó-mérkőzés közv. 17.45: Ló nélkül semmit — színházi előadás közvetítése. 18.45: Hárman egy fedél alatt. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Játék­film. 22.00: Sakk-kommentár. 22.30: Víkend-műsor. MÁSODIK MŰSOR 15.40: Hét tv-nap. 16.10: Szerbia zenélő tájai. 16.40: Tv-hírek. 16.55: Atlétikai EB. Kortársak: Rahela Fe­­rari. 19.55: Intermezzo. 20.15: J. Strauss: Egy éj Velencében (3. rész). 21.15: Huszonnégy óra. 21.55: Életrajzok: Hans Beimler — a forra­dalmár. 22.55: Sportszombat. A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORÁBÓL 1978. szeptember 2., szombat Állami és egyházi küldöttség utazott Rómába a pápa ünnepélyes beiktatására I. János Pál pápa ün­nepélyes beiktatására a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Kor­mány képviseletében pén­teken Rómába utazott Trautmann Rezső, az Elnö­ki Tanács helyettes elnöke, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Palotás Rezső, hazánk római nagykövete. Az ünnepi alkalmon a magyarországi római ka­tolikus egyházat Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke veze­tésével püspökkari dele­gáció képviseli. ♦ Megnyílt a kaposvári mezőgazdasági tájkiállítás Három megye — Bara­nya, Somogy és Tolna — tanácsa, valamint a Me­zőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium harma­dik évben rendezi meg a kitermelés fejlesztésének jegyében a regionális mezőgazdasági tájkiállítást és vásárt, amelynek meg­nyitójára tegnap délelőtt került sor Kaposváron, a Mezőgazdasági Főiskola lovaspályáján. A háromnapos rendez­vényt a Dél-Dunántúl minden részéből összese­­reglett kistermelők előtt dr. Csomós Zoltán, a Me­zőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium főosz­tályvezető helyettese nyi­totta meg. A megnyitón a három megye vezetői is részt vet­tek, köztük dr. Földvári János, a Baranya megyei Tanács általános elnök­­helyettese. Az első napon megrendezték a háztáji agronómusok találkozóját s megtörtént a bemutatott állatok zsűrizése is. A ba­ranyai bemutatók közül Bekker István kisdéri te­nyésztő nyerte az üszőne­velés nagydíját, bemuta­tott vemhes üszőjével. A hizóbikákra kiadott nagy­díjat is Baranyában — Görcsönydobokán — ne­velt állat nyerte el a Hús­ipari Vállalat bemutatásá­ban. Második díjat nyert tehenével Pázmándy Mik­lós pécs-mecsekaljai, har­madik díjat Varga Károly magyarhertelendi lakos. Prettl Gáspár Mecsekjáno­­siból vemhes üszőjével nyert második, Szundi Jó­zsef, szellői kisállatte­nyésztő pedig harmadik helyezést. Sikerrel mutat­kozott be a kiállításon a Szentlőrinci Állami Gazda­ság Észt sertéseivel, a Bi­­kali Állami Gazdaság élő­nyúl, a baksai Ezüstkalász Tsz naposcsibe és baromfi, a gödrei tsz pedig liba­törzs állományának kiállí­tásával. ♦ ötezer éves kultúra Ötezer éves kultúra nyomai­ra bukkantak a régészek a Fejér megyei Csabdi-Vasztély pusztán. A székesfehérvári Ist­ván király múzeum ásatásokat kezdett az úgynevezett len­gyel­­ kultúrához tartozó, egy négyzetkilométernyi település és temető emlékeinek megmette­tésére. Eddig 30 sírt tártak fel, amelyekbe zsugorítottan temet­ték a halottakat, a túlvilági létre szánt edényekkel, dísztár­gyakkal együtt. Az újkőkori te­lep feltárása előreláthatóan több évig tart.

Next