Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-07 / 154. szám
2 IBUSZ-sajtótájékoztató Pécsett A számítógép könnyít az idegenforgalomban Hamarosan megjelenik az olimpiai eseménynaptár Utazni, eddig ismeretlen tájakat felkeresni ,valószínűleg mindenki szeret. Vannak, akik hazai vidékeket részesítenek előnyben, másokat külföldi vidékek, városok vonzanak. Közülük sokan veszik igénybe az idén 77 éves IBUSZ szolgáltatásait. Ezekről a szolgáltatásokról, az IBUSZ ez évi belföldi és külföldi kínálatáról rendeztek Dél-dunántúli jelleggel tegnap délután sajtótájékoztatót Pécsett, a Dunántúli Napló szerkesztőségének tanácstermében. A sajtótájékoztató megnyitóját dr. Takács József, az IBUSZ Baranya megyei irodaigazgatója tartotta. Bevezetőjében ismertette az utazásokra vonatkozó új szabályokat, majd tájékoztatást adott a helyi lehetőségekről. Ezt követően Kudar Lajos, az IBUSZ vezérigazgatósága sajtó- és propaganda osztályának vezetője tájékoztatta a megjelenteket. Külön kitért a vállalat belföldi programfüzetében nem szereplő új magyarországi üdülési és túralehetőségekről, amelyek jelentős része hazánk északi vidékeinek idegenforgalmi hasznosításával kapcsolatos, s az őszi-téli időszakra esik. Kudar Lajos szólt egy újdonságról is. A szocialista országok idegenforgalmi hivatalai, utazási irodái közül elsőként az IBUSZ komputerizálja értékesítési tevékenységét, azaz júniustól a budapesti központban elhelyezett számítógép a kérdéses út pozíciószámának betáplálásával másodperceken belül választ tud adni az úttípus értékesíthető szabad helyeinek számát illetően, biztosítva ezzel az út „lekérését" minden fővárosi és vidéki fiókiroda számára. A számítógép az idegenforgalomban megkönnyíti a még szabad utak gyors feltérképezését és az eladást. Az IBUSZ szervezésében 223 csoport utazik majd a moszkvai olimpiai játékokra. A kiutazók 34-féle programban válogathatnak. Ennek részleteit hamarosan minden érdeklődő megtudhatja, egy hónapon belül megjelenik az IBUSZ külön olimpiai kiadványa, amely eseménynaptár is lesz. A túraajánlatokat tartalmazó programfüzet 30 ezer példányban készül, s a fővárosi, valamint a megyei irodákban lehet majd hozzájutni. Az IBUSZ a moszkvai olimpiára 6690 belépőjeggyel rendelkezik. A sajtótájékoztatón hangzott el, hogy rövidesen kiadják az őszi-téli, valamint a jövő év tavaszi programfüzetet, amely további utazási és túralehetőséget kínál mindazoknak, akik nyár helyett inkább ezekben az évszakokban szeretnének világot látni. Egy hét múlva tábornyitás V. országos kempingtalálkozó Sikondán Egy héttel a Dolgozó fiatalok V. országos kempingtalálkozójának megnyitója előtt, tegnap délután a helyszínen, a sikondai úttörőtáborban tartotta utolsó előtti ülését Bóna Ernőné, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkárának elnökletével a kempingtalálkozó szervező bizottsága. Felmérték az előkészületek helyzetét és különböző szervezési feladatokat egyeztettek a találkozót előkészítő munkacsoportok között, így például a technikai eszközök, anyagok szállítását, az étkeztetést. Lényegében véglegessé vált a sikondai országos kempingtalálkozó programja és elkészült a programot részletesen ismertető, szép formátumú prospektus is. A tábor területén közel kétezer kempingezőnek biztosítanak helyet, ellátást, változatos sport- és kulturális műsort. A találkozó június 14-én kezdődik a táborhelyek elfoglalásával, majd este Komlón, a Lenin téren kerül sor az országos találkozó ünnepélyes megnyitójára. A táborzárás június 17-én, a déli órákban lesz. A találkozó szervező bizottsága igen gazdag programot állított össze a táborozóknak. A kulturális műsorban Sikondán fellép például az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet déli hadseregcsoport fúvószenekara, a Pécsi Balett, a Baranya táncegyüttes. A sportprogramok szárazon és vizen a sikondai üdülőtelep egész területét lefoglalják. Ezért a sikondai strand kizárólag a kempingtalálkozó résztvevőinek lesz nyitva. Az üdülők is zárva lesznek június 14-től 17-ig. A Sikondára bevezető utakat is lezárják a forgalom elől. Az autóbuszjáratok is szünetelnek 14-e reggelétől, csak a munkásokat szállító buszok érintik Sikondát reggel és este. D. I. Belgyógyász vándorgyűlés Nagykanizsán Tudósítónk telexjelentése. A dunántúli vezető belgyógyászok minden évben megrendezik vándorgyűlésüket. A huszonhatodikat tegnap délelőtt a pécsi Il-es sz. Belklinikai igazgatója, Hámori Artúr professzor, a Magyar Belgyógyász Társaság alelnöke, a dunántúli szekció elnöke nyitotta meg Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A város nevében Zsoldos Ferenc tanácselnök helyettes, a megyei tanács és a Zala megyei Egészségügyi Tudományos Bizottság képviseletében dr. Szilvás Rudolf, megyei főorvos köszöntötte az ünnepségen megjelent párttanácsi szervek képviselőit, a több mint kétszáz orvost, valamint a dr. Nikola Janic Csáktornyai főorvos által vezetett delegációt. A háromnapos vándorgyűlésen 196 orvos 106 előadásban számol be tapasztalatairól, aktuális kutatásairól, eredményeiről. A tegnapi plenáris ülésen a referátumra felkért zalaegerszegi dr. Patakfalvi Albert a szolid tumorok kemotherápiáját ismertette. Ezt követően három szekcióban hangzottak el az előadások, amelyek a délutáni órákban értek véget. Az első nap eseményei közé tartozott a Medicor Művek kiállításának megnyitója, ahol Pálos István kereskedelmi igazgató kalauzolta az érdeklődőket. A kiállításon több mint ötven korszerű műszerével mutatkozik be a külföldön is jól ismert Medicor, köztük a BNV-ről Nagykanizsára szállított komplex diagnosztikai táska legújabb példányával. Győri András Dunántúli napló Pannónia mezőgazdasági napok Ma délelőtt fél tízkor Pécsett, a Helyőrségi Művelődési Otthoniban (Kossuth Lajos u. 13.) nyitják meg a Pannónia mezőgazdasági napok rendezvényeit. Délelőtt 13 óráig előadásokra kerül sor. A megnyitó előadást Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tartja a mezőgazdaság intenzív fejlesztésének időszerű feladatairól. Tizennégy órától szakmai bemutatók lesznek a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban, a Szigetvári Állami Gazdaságban és az egyházaskozári Haladás Tsz-ben. Június 7-8., PécsA födémemelés pécsi debütációja Épül az új tűzoltólaktanya Harminckét motor dolgozik hol egyszerre, hol felváltva, s iszonyú terhet emel a magasba : az épület öt födémét. A súly: másfél ezer tonna. A „csomag" már mintegy négy méter magasságban van — itt a finom munkán a sor. A ki-bekapcsoló motorok most már nem is centizgetnek, hanem millimétereznek — rendkívül aprólékos munkával hozzák azonos szintbe a 600 négyzetméteres vasbeton-lemezköteget. Délutánra a munkának ez a szakasza befejeződik, s következik a pillérek beállítása, utána pedig a „csomagot" szép óvatosan ráengedik ezekre. Az első szint lábra áll. Az új pécsi tűzoltólaktanya építésén látottakról számolunk be, a színhely az Engel J. út, szemközt a Szikra Nyomdával. Egy nálunk még mindig újdonságnak számító építési technológia, a lift-slab — magyarul: födémemelés — pécsi debütálásának szemtanúi lehetünk. A módszer lényege az, hogy az épület valamennyi födéme a talajszinten készül el vasbetonból — megtakarítva a rengetek zsaluzó anyagot és a zsaluzásra fordított öt födém másfél hónap alatt — zsaluzás nélkül munkaidőt. (Elkerülhetetlen az összehasonlítás: a tűzoltólaktanya első szekciójának öt darab, egyenként 600 négyzetméteres „platinija” másfél hónap alatt készült el, a Kossuth téren az új MESZÖV-székház első szintjének a zsaluzásra kb. ugyanennyi idő óta folyik, s még nincs kész!) A födémlemezek közé műanyag szövetet terítenek, ez akadályozza meg a lemezek egymáshoz kötését, s egyúttal tükörsima mennyezeti felületet ad. A kész födémköteget egyszerre emelik a magasba; a nagy pontosságot igénylő munka addig tart, míg valamennyi födém a helyére nem kerül. A tűzoltólaktanya tervezésére a BARANYATERV kapott megbízást, az épület irányító tervezője Csaba Gyula. Az építész és a tervező vállalat elkötelezte magát az évtizedekkel ezelőtt Magyarországon született, a világot megjárt és hozzánk a bolgároktól visszajutott építési technológia mellett: megépült már a mohácsi kórház új épülete, s augusztusban kezdik a komlói „piramisház” födémeinek emelését. A pécsi épület kivitelezője a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, melynek dolgozói itt ismerkednek az új technológiával. Az emelést a budapesti 22. Állami Építőipari Vállalat berendezésével bolgár szakmunkások végzik. A BÉV a múlt év őszén vonult fel az építkezéshez, decemberben kezdték a 60 cm vastag alaplemez készítését, az első szekció födémei az elmúlt hetekben készültek. A második szekció födémeinek szerelésén most dolgoznak. Az emelés szeptemberre fejeződik be. Az új laktanya érdekessége, hogy a tűzoltójárműveket két szintben helyezik el, a földszintre a tartalékjárművek kerülnek, az emeletre - ami a keleti oldalon tulajdonképpen földszint - kerülnek a szolgálatban lévő járművek, amelyek riadó esetén az Engel János úton át vonulnak oltáshoz. A visszatérő járművek hátulról közelítik meg az épületet, és az emeletre felhajtó rámpán jutnak fel, aminek egy része szintén födémemeléses eljárással készül. H. I. Kényszerérésben a zöldborsó és a zöldbab Az utóbbi évek legnehezebb tartósító szezonjának néz elébe június elején a hazai konzervipar, a rendkívül száraz időjárás — annak ellenére, hogy a gazdaságokban nagy teljesítményű öntözőberendezésekkel igyekeztek nedvesség-utánpótláshoz juttatni a kertészeti növényeket — a legtöbb helyen áthúzza a termelők és a feldolgozók előzetes számításait. A rosszabb vízgazdálkodású talajokon a perzselő forróság igen előnytelen kényszerérést hozott létre, még olyan vidékeken is, ahol viszonylag a legtöbbet tehettek az öntözésért. Különösen a gyárakba elsőnek bekerülő zöldborsó terméskilátásait vetette vissza a kánikulai forróság. A konzervüzemekben már átvették az első zöldborsószállítmányokat. A termelőüzemek azt jelzik, hogy a különböző időben elvetett és más-más sajátjú zöldborsófélék is egyidőben érnek be — hiába volt tehát az igyekezet a zöldségszezon széthúzására — s ezért várhatóan két hét alatt „lefut" a zöldborsó szedési és átvételi szezonja. Nem sokkal jobb a helyzet a zöldbabnál sem. Ez a növény szintén sokat szenved a forróságban és a májusi—júniusi kánikula várhatóan megtizedeli a növényállományt. „Gazdacsere" Jobb lehetőséggel Ventillátorok, szellőzőberendezések Mázaszászvárról Egy üzem kezdő időszaka A Mecseik egyik legszebb részén, az egregyi völgyén keresztül lehet elérni a megye legfiatalabb üzemeinek egyikét, a Szellőzőművek mázaszászvári gyáregységét. Az üzem a falu felett, a hegy lábához simulva szinte az erdőbe bújva található, az egykori mázai bányaüzem helyén. Előzőleg a pécsi Sopiana gépgyárnak volt egyik kihelyezett gyáregysége, április 1-től átvette az üzemet a Szellőzőművek. Az első félév végéig vegyes profilú termelést végeznek. Teljesítik a Sopiana gyár e félévre tervezett alkatrészgyártásának tervét, majd fokozatosan áttérnek szellőzőberendezések, ventillátorok gyártására, amelyekhez az idén alkatrészeket készítenek. 1980-ra késztermékgyártás lesz. Ehhez új szakemberek képzését is biztosítani kell. Olyan műszaki és gazdasági gárdát kell kialakítani, amely képes lesz az új helyzetben is a vezetésre. A hegesztők a budapesti központi üzemben, valamint a hajdúnánási és sarkadi gyáregységben részt vettek olyan szakmai továbbképzésen, amelyen új hegesztési módot tanultak. A betanított munkásokat átképzik szakmunkássá, költségeit az üzem fizeti. Az üzem iránt nagy az érdeklődés. Sok falubéli szakember — akik eddig eljártak dolgozni — kérte a felvételét. A kis gyár mindenképp jól járt a ,,gazda”-cserével. Biztosítják a jelentős továbbfejlődést. Lényegesen magasabb a bérszínvonal, nagyobb önállósággal dolgoznak. A gyár távlati terveiben két munkacsarnok építése szerepel —, tervek szerint 1983-ig felépül — s ekkor már a jelenlegi 181 helyett 400—500 embert tudnak foglalkoztatni. S. Zs. A Szellőzőművek máraszászvári gyárában még az előző „tulajdonos", a Sopiana Gépgyár utolsó berendezéseit, élelmiszeripari szállítóláncokat szerelik Új utak Csehszlovákiába Új csehszlovákiai utazási lehetőségekről tartott sajtótájékoztatót szerdán a Cooptourist. Mint elmondták: Pozsony—Bécs, négynapos, kombinált utazással, tátralamnici üdüléssel, a gyermekeknek pedig kedvezményes alacsonytátrai nyaralással gazdagodott a programok választéka. Újdonság a Budapest—Pozsony háromnapos kirándulás szárnyas hajóval a Dunán. 1979. június 7., csütörtök Gyermekzsúr Szemetes, piszkos lett a játszótér a pécsi Rókus utca 5. és 3. számú 10 emeletes épületek között. Az amúgyis parányi betonoázist jelentő játszótér homokozóiból a homok nagy része a betonlapokra került a várépítések során, a szaladgáló kicsik és nagyok gyakran elcsúsztak a homoktól csúszóssá vált betonpadozaton." Az 5 a. lépcsőház házmestere megszervezte a tavasz óta esedékessé vált játszótér-nagytakarítást. Kik segítették? A gyerekek. A kérő szóra szinte valamenynyien nekiláttak: gereblyéztek, hordták a szemetet, söpörtek, szaporán dolgoztak. Sikerélményüket fokozta, hogy a munka végeztével, a házmester (Öödöny Lajosné) jutalomképpen, kólás, süteményes gyerekzsúron látta vendégül a kis társadalmi munkásokat a lépcsőház alagsori gyerekklubhelyiségében. Hasznos kezdeményezése jó pedagógiai érzékre vall. . .