Dunántúli Napló, 1980. február (37. évfolyam, 31-59. szám)

1980-02-10 / 40. szám

1980. FEBRUÁR 10. REJTVÉNY­­ MŰSOR Ami a lakást otthonná varázsolja Díszítőelemek Ahhoz, hogy egy lakás ottho­nossá váljék, sok minden kell a használati tárgyakon kívül; szá­mos olyasmi is, aminek csak esztétikai szerepe van. Ez a csak szócska ezúttal hangsúlyozottan idézőjeles, mert bármennyire nyilvánvaló, hogy ágy, asztal, szekrény nél­kül semmiképpen sem lehet él­ni — igaz az is, hogy ha minden szükségeset beszereztünk, ismét úgy érezzük, hogy üres a la­kás, másképpen üres, mint ami­kor nem volt benne semmi. Mostanában egyre többen hangsúlyozzák a glédába­ állí­­tott, telepi lakások egyformasá­gának lehangoló voltát; azt, hogy milyen nehéz lelket lehel­ni a gyári sablonlakások falai közé. Hiszen ma is a magunk képére szeretnénk kialakítani közvetlen tárgyi környezetünket, hogy az otthonunk, a létfor­mánk, a lényünk, a kultúránk tükre legyen. De mit tegyen az, aki nem változtathatja meg la­kásának ósdi, vagy kaptafa-mo­­dernségű jellegét? Úton-útfélen hangoztatják a kulturális kifejezést. Olvassuk, halljuk, hogy kulturáltan közle­kedik az, aki nem könyököl a szomszédja veséjébe, hogy kul­turálatlan az olyan mellékhe­lyiség, amelyben nincs papír, vagy törülköző. Pedig ez esetben legfeljebb a civilizáltság meg­létéről, avagy hiányáról beszél­hetünk. A megfelelő komfortú, korszerűen fölszerelt és karban­tartott lakás még nem kulturált, csak civilizált — viszont a múlt­ból ittmaradt, levegőtlen, kom­­forttalan, azaz civilizálatlan la­kás is lehet kulturált, ha a ben­­ne élők szeretik a könyveket, a képeket. E ponton egy platform­ra kell kerülnie az igényeknek, mert a kultúra teszi elviselhe­tőbbé a civilizálatlan körülmé­nyeket is, s változtatja meleggé, egyénivé a személytelenül va­donatúj sablonlakásokat is. Ré­gi, vagy új falak között az élet minőségét változtatja meg az esztétikum állandó jelenléte. Igen ám, de ehhez is pénz kell. Aki új lakást kapott, abba öli mindenét, nem ritkán évti­zedekig tartó OTP-teherrel te­tézve kiadásait, akinek nincs lakása, arra gyűjt, vagy albér­letre költi. Vagyis a többség számára elérhetetlen az eredeti alkotások vásárlása. Mit tesz tehát? Gyakran­­ semmit. Laká­sa sivár bútorraktár. És kelen­dők a selejtes ízlésű dísztárgyak is. Pedig az ízlésfejlesztés érde­kében giccskiállításon pellengé­­rezték ki a silány produktumo­kat, giccsadó is sújtja az efféle holmit, mégis veszik még a ker­ti törpét, a gombolyaggal ját­szó cicát, a csábos cigánylányt ábrázoló műalkotásokat. Kevesen tudják, hogy milyen sokféle holmi kapható, aminek esztétikai értéke magas, ára pe­dig alacsony. Néhányat bemu­tatunk. A Képzőművészeti Kiadóvál­­lalat hozza forgalomba ezt a korszerű reprodukciótípust, amelyet kitűnő minőségű papí­ron, valósághű színnyomásban, 60-szor 80-as, és kisebb méret­ben is kapni. Eddig több tucat változat készült, Goya, Chagall, Csontváry, Rippl-Rónai, Tou­louse-Lautrec és mások alkotá­sairól. Ezeket bekeretezve — nyers, vagy pácolt, sima fake­retben — tehetjük a falra, vagy felkassírozzuk, vagyis 3—5 cen­ti mélységű sima dobozt készí­tünk, amelynek üreges része ke­rül a fal felé, felszínére pedig keményítővel rásimítjuk a reprót. Ugyanennek a kiadóvállalat­nak évente megjelenő szebbnél szebb falinaptárain az ország legszebb tájai, múzeumaink kincsei, fotók, grafikák, festmé­nyek reprodukciói láthatók. A naptár önmagában is lakásdí­szítő, de lejárta után a benne­­levő képeket is bekeretezhetjük, vagy felkasírozhatjuk. Drágább, de egész falfelüle­teket, szobák hangulatát meg­változtató jellegű a tapétaszerű, 2-szer 3 méteres, fotó, festmény­vagy goblein reprodukció (leg­utóbb a tévében bemutatott Hajnal Gabriella gobleinmű­­vész egyik alkotását tették át tapétára). A Központi Múzeumi Igazga­tóság egy évtizedes kezdemé­nyezése — mégis kevesen tud­nak róla - a valósághű kópiák forgalombahozatala. Az ország minden tájának nagyobb mú­zeumaiban megvásárolhatók — meglepően olcsón — az ötvös­művészet remekeinek nagyon szép kópiái, amelyek eredetijei a legkülönbözőbb történelmi ko­rokból, az ország, és a világ sok tájáról valók. Afrikai, indián, ázsiai, óceániai kultikus tár­gyak, maszkok elefántcsont­­utánzatú filigrán munkák, kály­ha csempe másolatok, rézmet­szet-másolatok, kicsinyített szár­nyasoltárok, habán tálak, bo­­kályok, tányérok: mindez a fal­ra való; a régi patikaedények, fűszertartók, mázas és patiná­­zott edények a polc, asztal dí­szei. Lelőhelyük a budapesti Vö­rösmarty téren levő Múzeumi Souvenirbolt, s az ország több helyén levő lerakat. Hasonló mértékű és skálájú effajta te­vékenységre külföldön sincs pél­­da: jelenleg 650-féle múzeumi kópia vásárolható Soprontól Székesfehérvárig, a Nemzeti Galériától Egerig, múzeumok­ban, boltokban. E tevékenysé­get a Kulturális Minisztérium szigorú többfázisú zsűrije ellen­őrzi; a szép munkák jól képzett szakemberek hozzáértését di­csérik é s a világhírű Hollóhá­zát, Herendet, ahol többségük megtanulta a mesterfogásokat. S mert nem elsősorban az üz­let, hanem az ízlésnevelés a cél: viszonylag kis szériák ké­szülnek, elérhető áron, s az ex­portnál fontosabb a belföldi — emelkedő — igény kielégítése. Most ünnepli negyedszázados fennállását a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, amelynek tagjai — közöttük sokan kiváló népművészek, és a népművészet ifjú mesterei — azon tevékeny­kednek, hogy megőrizzék, foly­tassák, és (ha kell és megen­gedhető), a kor követelményei­hez adaptálják a magyar nép­művészet legszebb hagyomá­nyait. Sok földrajzi és etnikai területről származó holmit — fa­faragásokat, szűzrátétet, cse­rép-, bőr-, réz­munkát, népvi­seleti babákat készítenek. Kiál­lításaikon és üzleteikben sző­nyegtől falvédőig, díszedénytől hamutartóig van miben válo­gatni. Az itt csak vázlatosan ismer­tetett forrásokból mindenki me­ríthet, mindenki megtalálhatja az ízléséhez, lakásához, beren­dezéséhez illő, alacsony áru, de vitathatatlan esztétikai értékű holmit. Ne éljünk személytelen, üres falak között, de legyen erőnk ahhoz is, hogy megszaba­duljunk minden silány darabtól. Péreli Gabriella Reprodukciók a falon Valósághű kópiák a múzeumokból H­á­z­unk tája Habán tál, közepén az egykori megrendelő neve és a készítés év­száma: 1776 DN HÉTVÉGE I­. Rejtvényünk vízszintes 15., függőleges 7., 17., és 20. szá­mú soraiban a 19. század egyik legnagyobb romantikus zene­szerzője. Liszt Ferenc négy mű­vének címét helyeztük el. VÍZSZINTES : 1. Erős el­határozás. 7. Az Iliász és az Odüsszea szerzője. 15. Liszt Fe­renc szimfonikus költeménye. 17. A két névelő. 18. Az Árpád­ház ősanyja. 19..........poetica". 21. ...­­kupa. 23. Orosz női név. 25. Stájerország fővárosa. 26. Utca — szlovákul. 27. „A Nosz­­ty fiú ... Tóth Marival” (Mik­száth.) 28. A régi lila-fehérek. 29. Csapszeg. 30. Becézett női név. 31. Ősi nyelv. 32. Motor része! 33. München folyója. 34. „... Pál úr" (Petőfi vers). 36. Ásvány. 37. Zerkovitz Béla ope­rettje. 39. Rangjelző. 40. Figu­ra. 41. Becenév. 52. Részered­mény! 43. Nyári lábbeli. 45. Há­zastársának apja. 47. ősei. 48. Község Komárom megyében. 49. „ ... satanas” (távozz tőlem sátán). 51. Ujjongás. 52. Fényes selyemanyag. 53. Redőny — né­velővel. 55. Régi portugál, spa­nyol és brazil pénz. 56. Porté­ka. 58........... kétszer fárad” (mondás). 60. Minisztérium név­­jele. 61. Örmény főváros. 64. Lövedék. 66. Színpadi megele­­venítés. 67. Apró zörejek. FÜGGŐLEGES : 1. Vér­csoport. 2. „A ... tél" (Berzse­nyi Dániel verse). 3. Alapítványt tevő. 4. RC. 5. Maser része. 6. Erőszakkal eteti. 7. Liszt szimfo­nikus költeménye. 8. Kelet-szi­bériai folyó. 9. Időmeghatáro­zás. 10. Minél több van belőle, annál jobb. 11. Sír. 12. Óraal­katrész. 13. Radnóti Miklós ver­se. 14. Zúgó egynemű betűi. 16. Szárítóra akaszt. 17. Liszt Fe­renc szimfonikus költeménye. 20. Liszt szimfónia. 22. Cet be­tűi. 24. ,,A” falburkoló. 30. „El­választással” kapcsolatban gyakran emlegetett kerti szer­számok. 31. A régi lila-fehérek. 33. Kötő szövete. 35. Felhívás keringőre. 37. A „magyar­ ezüst" népszerű neve. 38. Néphagyo­­mányi öltözet. 39. Régies női név. 40. Tenger Indonézia és Ausztrália között. 42. Nem ja­vasol. 44. Csehszlovák Károly — névelővel. 46. Rosario folyója Argentínában. 47. Meteordarab! 50. Ilyen csőnek nevezték ré­gen a mikroszkópot. 54. Lopa­kodva megy. 57. A legifjabbak klubja — saját nyelvükön. 59. Három — a zenében. 62. Lab­darúgó trófea. 65. A foszfor és a kén vegyjele. E. B. Beküldendő a helyes megfej­tés: február 18-án (hétfő) déli 12 óráig beérkezőleg LEVELE­ZŐLAPON 7601 Pf.: 134. Pécs, Dunántúli Napló Szerkesztősé­ge, Hunyadi u. 11. címre. A január 27-i lapban közölt rejtvény megfejtése: Nem rázza a szél a fa gallyát — Nem fut le a völgybe az ér — Most jár­ja be nagy birodalmát — A zord fagy a téli vezér. Könyvjutalmat nyertek: Hegyi Ferenc, Keresztespuszta 7833. Kováts Lajosné, Pécs, Jókai u. 34. 7623. Kohár Jenőné, Siklós, Vértanúk u. 8. 7800. Szilágyi Gyöngyi, Pécs, 7601 Pf.: 232., dr. Szilágyi Imre, Harkány, Ady u. 24., 7815. A könyveket postán küldjük el. Képzőművészeti alkotással dí­jazott keresztrejtvény-pályázat a Pécsi Műsor e havi számában található. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: Élelmiszermagazin a fűszerek­ről. 8.10.: öt kontinens hét napja. 8.26: Az Állami Népi Együttes felvé­teleiből. 9.20: Magyar Múzsa. 10.08: Ó és én meg én. Hangjáték. 10.49: Operarészletek. 11.14: Vasárnapi kok­tél. 12.10: Édes anyanyelvünk. 12.15: A Vasárnapi koktél c. műsor folytatá­sa. 13.00: Rázós úton. Bajor Nagy Ernő írása. 13.10: Évszázadok mester­művei. 13.54: Rádiólexikon. 14.24: Táncházi muzsika. 14.40: Pillantás a szocialista világba. 15.12: Áttetsző, tiszta víz. Riport. 15.22: Hallgassuk együtt. 16.05: Talpalatnyi föld. Rá­diójáték. II. rész. 17.10: A kamara­zene kedvelőinek. 18.10: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 20.00: Régi muzsika. 20.14: A külpolitikai rovat műsora. 20.44: A Rádió Dalszínháza. 22.58: Zenekari muzsika. 0.10: Toronyzene Giovanni Gabriella sanzonéiból. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: A református egyház félórája. 7.30: Lionel Rogg orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi leveleslá­dája. 9.00: János vitéz. Részletek Ka­­csóh Pongrác—Heltai Jenő daljátéká­ból. 9.48: A lovaglás magasiskolája. 10.21: Színházi magazin. 11.48: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: Könyv és ifjúság. 14.03: Híres zenekarok al­buma. 14.33: Táskarádió. 15.30: Ta­lálkozás a hajóval. 16.00: Népdalok a Dunántúlról. 16.38: Slágerek min­denkinek. 17.40: A vasárnap sportja. Totó. 18.00: Közben elmúlnak a het­venes évek. Versek. 18.10: Palcsó Sándor operettdalokat énekel. 18.33: Mit üzen a Rádió? 19.08: Nótakedve­lőknek. 19.55: Sanzonok. 20.38: Tár­salgó. 22.35: Könnyűzene esti hangu­latban. 23.10: Dzsesszfelvételeinkből. HARMADIK MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: Gregor József operaáriákat énekel. 8.34: A Parvenin vonósnégyes hangversenye az asconai zenei heteken. 10.10: Új Zenei Újság. 11.06: Bach-művek. 13.05: Sztárok sztereóban. 13.53: így láttam Kodályt. A mikrofonnál: Fe­­rencsik János. 14.34: Bellini-ciklus. Az alvajáró. Kétfelvonásos opera. Közben: 15.57: A Nemzetközi Rádió­egyetem műsorából. 16.27: Az opera­­közvetítés folytatása. 17.24: Rádió­színház. 18.10: Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimnázium dísztermét. Híres kamaraművek. A Magyar Rádió hang­versenysorozatának III. része. Közben: Kb. 18.45: A magyar széppróza szá­zadai. Kb. 19.05: A hangversenyköz­vetítés folytatása. 19.45: Kis magyar néprajz. 19.50: Új lemezeinkből. 20.54: Új dzsesszfelvételeinkből. 21.25: Mihail Homb­er és Anton Ginzburg a Beethoven-hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 22.56: Zenei panoráma. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Látogatóban Agócsy Lászlónál. III. dr. Nádor Ta­más műsora. 17.20: Tamás Ervin jegy­zete. 17.25: Vasárnapi kívánságok. Válogatja: Lenk Irén. 18.25: Sporthí­rek. 18.30: Szerb-horvát műsor. A hét hetedik napja. Zenés vasárnapi ma­gazin. 19.15: Német műsor. Együtt ne­vetünk, együtt sírunk . . . Riportmű­sor a bátaszéki öregek napközi ott­honából. — Tánczene, lassú ütemben. — Vidám történet nyelvjárásban. 20.00: ,,Gruss und Kuss'11 Rádió Bu­dapest zenés riport-, üzenet- és kí­vánságműsora külföldi és hazai né­metek számára. A műsort szerkeszti és vezeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. 21.00: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Mindenki iskolája. Fizika (ism.). 8.35: Matematika. Arány, arányos­ság (ism.). 9.05: óvodások filmmű­sora. Kisfilmösszeállítás. 1. Krak­­kvak. Olasz animációs filmsorozat. 7. rész: A papagáj (sz.). 2. Kezdődjék a játék ! NDK bábfilmsorozat (sz.) 12. rész: Cirkusz. 9.25: A Templomos lovagok kincse. Magyarul beszélő len­gyel filmsorozat gyerekeknek. 2. rész: Álszakáll (ism.). 9.55: Mindent bele! Játékos sportvetélkedő. 10.55: Hírek. 11.00: MAFC—Bp. Honvéd. Bajnoki­­ férfi kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnok­ból. A szünetben: Leo Brouweer gi­tározik (sz.). 12.20: Déli muzsika. A Televízió nyilvános felvétele a MOM Szakosíts Árpád Művelődési Házá­ban (sz.). 14.25: Koncert a téren. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora. 15.00: Tengerrel Magyarul beszélő NDK té­véfilmsorozat. IX/6. rész: Két levél (sz.). 16.20: Farinától Laudáig. Fe­jezetek a Forma I. világából. 16.55: Reklám. 17.00: Műsorainkat ajánljuk (sz.). 17.25: Simándy József operett­dalokat énekel (sz.). 18.00: Lehet egy kérdéssel több? 18.30: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 18.40:­­Tévétorna (sz.). 18.45: Esti mese (sz.). 19.00: A HÉT (sz.). 20.00: Hírek. 20.05: Modern Monte Christo. Magyarul beszélő olasz— francia kalandfilm (sz.). 21.40: Sport­hírek. 21.50: Mesteriskola. Vásáry Ta­más a Budapesti Zenekadámián. 22.20: Hírek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 9.00: Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00: A reggelről ismerni meg a napot — gyermekműsor. 11.30: Népi muzsika. 12.00: A tudás — vagyon. 14.00: A nézők és a Tv. 14.30: Jazon és az argonauták — angol film. 16.00: Va­sárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este bemutatjuk. 20.00: Forró szél — humoros sorozat. 21.00: Dokumen­tumadás. 21.50: Zenei album. 22.05: Sportszemle. MÁSODIK MŰSOR 14.30: Röplabdabajnokok kupája: Ribnica—Panina. 14.55: A Velez lab­darúgó-tornájának döntője. 17.00: A színpadról: Színház vendégségben. 18.35: Dollar Brand koncertje, zon­gora (ism.). 20.00: Hagyaték a jövő­nek — dokumentumsorozat. 20.50: Huszonnégy óra. 21.10: A Sanghaj­­expressz —* amerikai film. 22.05: Filmfesztivál­ krónika. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: .Ver­sek. 9.09: A hét zeneműve. 9.39: Óvodások műsora. 10.05: Nyitnikék — kisiskolások műsora. 10.35: Ope­rarészletek. 11.23: A disznótor. Bog­dán István előadása. 11.43: Ragtime. Doctorov regénye rádióra alkalmaz­va. 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.39: Az utazás. Thury Zoltán novellája. 14.54: Édes anyanyelvünk. 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjé­ből. 15.29: Visszapillantó. 16.05: Händel: Tűzijáték — szvit. 16.30: Szocialista brigádok akadémiája. 17.09: Balázs Árpád kórusdalaiból. 17.20: Könyvszemle. 18.00: Svéd Sán­dor operafelvételeiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Nép­dalest. 20.11: Csak arra vagyok kí­váncsi. 21.09: A Magyar Rádió san­zonpódiuma. 22.20: Tíz perc külpoli­tika. 22.30: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 23.28: Kamarazene­i kürt­tel. 0.10: Pataki László táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Verbunkosok, katonadalok 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Védelem nélkül. Riport. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Népi zene. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.35: Vámbéry nyomán Szovjet-Kö­­zépázsiában. 14.00: Kettőtől ötig — a Rádió kívánságműsora. 17.00: Nem az én asztalom. 17.30: Ötödik se­besség. 18.33: Zeneközelben. 19.35: Magyar táncdalok — külföldi elő­adók. 20.33: Társalgó. 22.30: Nóták. 23.15: Operettekből, zenés játékok­ból. HARMADIK MŰSOR .9.00: Iskolarádió. 9.30: Katedra. 10.05: Dvorzsák, F-dúr Néger vonós­négyes. 10.30: Rádiólexikon. 11.05: A Budapesti Filharmóniai Társaság ze­nekarának hangversenye a Magyar Állami Operaházban. 12.18: Magyar Múzsa. 13.05: Népdalok. 13.30: Ope­rarészletek. 14.27: Zenekari muzsika. 16.00: Közösség, társadalom, törté­nelem. 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Kórusainknak ajánljuk. 17.37: Katedra. 18.12: Zsebrádiószínház. 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Min­denki iskolája. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: kb. 20.20: Egy pálya von­zásában. Kb. 20.40: A hangverseny­közvetítés folytatása. Kb. 21.25: Lát­tuk, hallottuk. Kb. 21.50: Operaket­tősök. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Sztevanovity Zo­rán énekel. 17.15: Hangarchívumunk­ból: Esti beszélgetés Kislégi Nagy Dénessel. Riporter: Varga János (1968. jan. 7-i adás ismétlése). 17.30: Nők negyedórája. Szerkesztő: Nógrá­di Erzsébet. 17.45: Bék­étlen szere­lem. Részletek Horváth Mihály—Bár­­dosi Németh János—Lippenszky István daljátékából. Közreműködik: Dsida Gizella, Kámán Katalin, Melóth Ottó és Wagner József. A Pécsi Zenemű­vészeti Szakiskola kórusát és a Pécsi Szimfonikus Zenekart Horváth Mihály vezényli. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb­­horvát műsor. Hírek — Bunyevác An­­ka énekel. Közben: Anyanyelv, ide­gen nyelv. Filákovity Brankó jegyzete — Népfrontosok. Frankovics György riportja a falusi népfrontszervezetek aktivistáiról. — A ,,Dráva” együttes műsorából. — Múltunkból. Törökkori emlékek Pécsről és Baranyáról. 19.15: Német műsor. Hétfői magazin: Hírek. — A mi falunk: Székelyszabar. Gráf Vilmos riportműsora. — Újdonságok innen-onnan. — Játsszunk a szavak­kal. öt perc nyelvművelés. — Jód­­iidalok. 20.00: Műsorzárás. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Brana bácsi orfeuma —gyer­mekműsor. 18.00: Mesét mondunk. 18.15: Műszaki kultúra. 18.45: Szer­vusztok, fiatalok. 19.27: Ma este be­mutatjuk. 20.00: A Titanic-büfé — tv­­film. 21.10: Kiválasztott pillanat. 21.15: A kultúra ma. 22.15: Kamara­zenei szín: Visszhang. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Rajz­film. 18.50: Indirekt — sportműsor. 20.00: Tudományos műsor. 21.00: Hu­szonnégy óra. 21.20: Fekete kenyér — filmsorozat. 22.05: Filmfesztiváli krónika,­ ­a rádió és televízió! M­ŰSORÁBÓL

Next