Dunántúli Napló, 1980. június (37. évfolyam, 149-178. szám)

1980-06-01 / 149. szám

DN HÉTVÉGE 10. Díjnyertes műsorok Úgy tűnik, hogy minden elő­zetes bejelentés nélkül feltűnés mentesen, diszkréten bevezette a televízió a hetedik adásna­pot is. Az elmúlt hónapokban szinte alig akadt olyan hétfő, amikor ne kínált volna prog­ramot az MTV. Mégpedig nem is afféle melléktermékeket tűz­tek műsorra. Holnap este Perry Como Las Vegasban rögzített show-mű­­sora után a Nyitott könyv je­lentkezik. Emlékszünk még Végh Antal nagy vihart kavart könyvére, amelyben azt fesze­gette, hogy „Miért beteg a magyar futball?" A szerzőnek akkor sokan azt mondták, hogy felületesen ítélkezett. Belülről ugyanis máshogy látszanak a dolgok. Végh Antal nem volt rest és felcsapott labdarúgó­­edzőnek, a Debrecen NB II-es csapatánál. Az élményekből könyv született: a 90 perc. Ar­ról a két félidőről szól a re­gény, amelynek tétje: felkerül-e az első osztályba a vidéki csa­pat. A Nyitott könyv adásában Végh Antallal Vitray Tamás be­szélget. S a héten igazi fut­­ballcsemegével is szolgál a te­levízió: a szerdai 90 perc fő­szereplői Magyarország és Ausztria válogatott labdarúgói. Hétfőtől péntekig a késő es­ti órákban láthatjuk a 20. mis­kolci tévéfesztivál díjnyertes produkcióit. Közöttük Chrudi­­nák Alajos, Róbert László és Vitray Tamás kitűnő riportfilm­jeit. A hét végén vetítik a Láza­dás a Bountyn című, nagy sike­rű, kétrészes amerikai filmet. Főszereplő: Marion Brando. Az MTV Pécsi Körzeti Stú­diója Nas Ekran címmel nem­zetiségi krónikával jelentkezik szerdán, a második műsorban 19 óra 40 perces kezdettel. E. Egy kocka a Lázadás a Bountyn című filmből. A csinos bennszü­lött lány hódítója, a Bounty-vitorlás első tisztje, Marlon Brando. Könyv Körkép —1980 A könyvhétre „menetrend­szerűen" megjelenő antológiák között évek óta változatlanul a Körkép a legnépszerűbb, a legkeresettebb. Feltehetőleg nemcsak azért, mert az ünnepi alkalomból féláron kapható. Úgy véljük, a felfokozott érdek­lődés elsősorban a tartalom­nak szól, mai prózairodalmunk iránti kíváncsiság nyilvánul meg benne. Rangos nevek, jó olvasmányok biztosítják min­denkor a magas színvonalat, s ennél hatásosabb vonzereje aligha lehet egy antológiának. Az idei válogatás minden eddiginél terjedelmesebb, kö­zel kilencszáz oldalas. A szer­kesztő, Kardos György har­mincegy író ugyanennyi novel­lájából, elbeszéléséből és kis­regényéből állította össze. A műfaji változatosság mellett a szerzők életkorát, az egyes nemzedékeket tekintve is igen széles skálán mozog ez a mos­tani antológia. Az első, ami mindjárt szem­betűnik, hogy a korábbi évek­hez képest az idén jóval na­gyobb tér jutott a fiataloknak: örömmel fedezzük fel a tehet­ségét máris kitűnő művel bizo­nyító Ács Margit nevét, a sike­res regények után novellista­ként is bemutatkozó Balázs Jó­zsef írását. Mellettük Császár István, Esterházy Péter, Kutasi Gyula, Munkácsi Miklós, Ör­­dögh Szilveszter, Vámos Miklós egy-egy elbeszélése jelzi, hogy az új prózaíró nemzedék mind szorosabban felzárkózik az idő­sebbek mögé. A sort a már biztos értéket jelentő nevekkel folytathatjuk. Bertha Bulcsu, Gáli István, Ka­rinthy Ferenc, Rákosy Gergely, Somogyi Tóth Sándor, Végh Antal, Vészi Endre emberi vi­lágunk belső ellentmondásaira figyelnek, a közelmúlt történel­mének drámai tanulságait idé­zik.­­ Hárman utolsó alkalommal szerepelnek a Körképben. Mes­terházi Lajos, Örkény István és Thurzó Gábor — akik a múlt évben hunytak el — emlékeze­tesen szép novellákkal búcsúz­nak az antológia olvasóitól. K. S. MŰSORAJÁNLAT Film... Film... Film... Film... MEGKÖZELÍTÉSEK Három csinos nő és egy fér­fi a főszereplői ennek a svájci —francia filmnek. Delphine Seyrig, Lea Massari és Valerie Mairesse a leendő „három nő­vér" szerepében, Jean-Louis Trintignant pedig a rendező szerepében. Victor, a sikeres filmrendező Csehov: Három nő­vér című művét akarja meg­filmesíteni. Megfelelő helyszínt is talál a svájci határ szélén, s oda várja a három női fő­szereplőt. Egyikük, Victor volt felesége, egy idegileg labilis nő, de még mindig szereti Vic­­tort. A három színésznő dolga úgy együtt élni, megszokni egymást, hogy alkalmassá te­gyék a helyzetet a film elkez­déséhez. Számos nem várt ne­hézség adódik a három külön­böző típusú nő együttéléséből, de végül is megkezdődnek a felvételek, s a volt házaspár ismét egymásra talál. A filmet­ Michel Soutter ren­dezte, svájci—francia koopro­­dukcióban. Kicsi A KOCSI, DE ERŐS Egy kis bogárhátú Volkswa­gen a főszereplője, ennek a színes, magyarul beszélő ame­rikai filmvígjátéknak. Az autó­nak lelke is van, ennek a kis kocsinak olyan jó lelke van, hogy vezető nélkül is képes közlekedni, követi gazdáját, ül­dözőit olajjal „köpi" le. Jim, az autóversenyző rész­letre veszi meg a kocsit, de nem bánja meg, mert azon túl, hogy megnyeri vele a ver­senyeket, szebb, újabb, na­gyobb kocsikat lehagyva, de egy nagyon csinos lány szívét is megszerzi gazdijának. Mi­kor azután Jim lemond a ko­csiról, az öngyilkosságot akar elkövetni, egy hídról akar le­ugrani, de utolsó pillanatban megtalálja gazdája, és bocsá­natot kér tőle. Főszereplők: Dean Jones, Michele Lee, David Tomlinson, Buddy Hacket, rendező: Ro­bert Stevenson. KOJAK BUDAPESTEN A tv-sorozatból megismert és megszeretett Kojak hadnagy Budapestre érkezik egy nemzet­közi szimpozionra, a krimiírók nemzetközi konferenciájának díszvendége. A szálloda erké­lyéről azonban távcsövön ke­resztül figyelik a nagy sztárt, akiről az is kiderül, hogy ma­gyar származású Kócsag II. Já­nos, egykori balfácán próba­rendőr, akit akkori főnöke, Ke­rekes százados nem tartott al­kalmasnak arra, hogy továbbra is a Rákóczi téren szolgálatot teljesítsen. Kojakot el akarják tenni láb alól, miközben ő egy eddig ki­derítetlen, különös haláleset­ből kiindulva, egy nemzetközi bandát tesz ártalmatlanná. A színes magyar krimiparó­­n­ia rendezője: Szálkai Sándor. Főszerepben: Inke László, Esz­tergályos Cecília, Harsányi Gábor, Gobbi Hilda, Márkus László, Őze Lajos, Pécsi Ildikó és sokan mások. KICSI A KOCSI, DE EFIŐS Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték • Rendezte : ROBERT STEVENSON Gyártó: Walt Disney Productions „Helyszíni tudósítás a mohá­csi vészről és egy igazi sárkö­zi lakodalomból. — Disjockey­­vetélkedő a Fonográf és a Piramis együttes angol nyelvű nagylemezeiről.”­­— Ilyen és ehhez hasonló feladatokat kapnak a legifjabb dél-dunántúli riporterek a CE­RUZA ÉS MIKROFON címmel szeptember óta folyó nagy­szabású úttörőriporter-vetélke­­dő döntőjében — mondotta Görgényi Zoltán e nagy sike­rű sorozat szekesztő-riportere. — A dombóvári művelődési központ színháztermének felte­hetően nagyszámú közönsége előtt Baranyát a pécsi Bánki Donát úti és a mohácsi Szé­chenyi téri általános iskola ri­porterei képviselik. A tolnaiak közül a faddi és a dombóvári úttörők jutottak a döntőbe. A somogyi csapat tagjai Bala­tonszárszóról és Kaposvárról jönnek. Az izgalmasnak ígérkező já­tékos vetélkedőt ma 17 óra 10 és 18 óra 20 perc között sugá­rozza a Pécsi Körzeti Stúdió. Hétfővel a választások heté­be lépünk. Az ÖTTŐL HATIG című esti hangos újság júniu­si számáról Kovács Imre szer­kesztő-riportertől e tájékozta­tást kaptuk: — Bemutatjuk a választási irodát és több aktuális tudni­valóról tájékoztatunk. Majd egy újjászülető régi pécsi mű­emléki épület, a Kossuth téri zsinagóga történetéről szól dr. Schweitzer József főrabbi. Az elmúlt hét végén fejeződött be a Tenkes kapitánya c. filmso­rozat ki tudja hányadik nagy sikerű ismétlése. Milyen emlé­kei vannak a forgatásról a Tenkes kapitányának — el­mondja Zenthe Ferenc. 4 ku­tya, 9 macska él Mérei bácsi csonkamindszenti portáján. Az istállóban pedig Zsiga, az öreg ló áll. „Nem adom a lovamat" — mondta többször is már az életében az öreg tsz-nyugdí­­jas, és hogy mit jelent neki a Zsiga, a többi kedves állat, és a megannyi érdekes növény, erről szól a riportban. Termé­szetesen jelentkeznek az állan­dó rovarok: az eszperantó sa­rok és a horgászok öt perce. Ez utóbbiban Telekdi Attila eleveníti fel a 18 kg 35 dekás ponty fárasztását a Pécsi-ta­von. A választásokkal kapcsolatos tudnivalókról Szabó Mária ké­szített riportot, mely pénteken hangzik el 17.20-kor. A válasz­tások napján, vasárnap pedig sok helyszínen készült riportmű­sorban számolnak be a stúdió munkatársai a választások le­folyásáról, miképp járultak az urnák elé Dél-Dunántúl váro­sainak, falvainak lakói. A könyvhét eseményeiről a szerdai magazinműsorban lesz szó: az utcákon felállított könyvsátraknál beszélget majd a riporter könyvterjesztőkkel, írókkal, olvasókkal. Néhány zenei műsorra is felhívjuk a figyelmet: kedden a pécsi Nagy Lajos Gimnázi­um vegyeskarával, a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán fér­fikarával és a Pécsi ÁFÉSZ Janus Pannonius női karával készült új stúdiófelvételt mu­tatják be. Mindhárom kórust Ivasivka Mátyás vezényli. Csü­törtökön 17.35-kor Takács Je­nőnek, a pécsi Zenekonzerva­tórium egykori igazgatójának Szerenádját adja elő a Mecsek Fúvósötös. Pénteken a Nóta­kedvelőknek szóló műsorban felcsendülnek a pécsi nótaszer­ző, Fülöp Kálmán dalai, majd a régi pécsi prímás, Horváth Géza és zenekara játszik. Úttörőriporter-döntő Helyszíni tudósítás a mohácsi vészről Hízik a jószág — gyarapszik a gazda „Hízik a jószág - gyarap­szik a gazda" — ezzel a cím­­mel hangzik el hétfőn szerb­­horvát nyelvű riport a háztáji gazdaságokról. Kricskovics An­tal szerkeszti a keddi ifjúsági műsort. Filákovity Brankó „Ten­ni a közösségért” címmel be­szélget a csütörtöki szerb-hor­­vát műsorban Marjanovics Ma­ricával, a Vöröskereszt dunaúj­városi titkárával. A falusi mozikról készített riportot Reil József,­­ a né­met műsorban hangzik el hét­főn. A Bólyi Mezőgazdasági Kombinátba látogat el kedden Gráf Vilmos, és mutatja be a kiváló vállalatot. Az első tan­év végén a pécsi általános is­kolai német nyelvű oktatás ta­pasztalatairól beszélget az ille­tékesekkel Hetényi Árpád. Természetesen a nemzetiségi adások is színes hangképekben számolnak be az országgyűlési és tanácstagi választásokról. 1980. JÚNIUS I. Sorokban IFJÚSÁGI HÁZ PROGRAMJA: Június 5-én, csütörtökön 18—22 óráig a Hotel Mina­ret udvarán Nosztalgia­­disco, Bőczin László mű­sorvezetésével. Június 6-án, 12 órakor Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben az IH földszinti klubjában. A Magyar Rá­dió játéksorozatára a hely­színen 12 órakor lehet je­lentkezni. 18 órakor a Fia­tal Utazók Klubjában dr. Varga Gyula vetítettképes előadása „Bulgáriában jártam” címmel. Június 11-ig az IH-galé­­riában Ata Kandó Hollan­diában élő fotóművész ki­állítása „Rabszolgaság vagy halál” címmel. Meg­tekinthető naponta 14 órá­tól. IFJÚSÁGI PARK PROGRAMJA: Június 4-én, szerdán 18— 22 óráig Bőczin László dis­­co-műsora. Június 6-án, pénteken 20 órától ROCK PÉNTEK: az EDDA együttes koncertje. Június 7-én, szombaton 18—22 óráig Brunner József disco-műsora. ÚJ­ KÖNYVEK: Berkesi András: Ha az igazságra esküdtél ... — Faulkner, William: Fiam, Absolon! — Greene, Gra­ham: Az emberi tényező — Srószemmel 1979 — Körkép, — ’80 — Malamud, Bernard: A beszélő ló — Moldova György: A szent tehén — Nagy László: Jönnek a ha­rangok értem — Németh László: Utolsó széttekintés — Örkény István: Novellák, 1—2. köt. — Rivalda, 78—79. — Szentmihályi Szabó Pé­ter: Avarok gyűrűje — Szép versek, 1979 — Weöres Sándor: Ének a határtalan­ról — Zelle Zoltán: Főhajtás a túlvilágra. Martyn Ferenc rajzai a Vigadóban A nemrég felavatott buda­pesti Vigadó épülete rangos kiállításoknak is teret nyit: itt található a Művészeti Alap ki­állító helyisége. Június 4-én, szerdán délután 4 órakor a Pé­csett élő és alkotó, Kossuth-dí­­jas Martyn Ferenc kiállítását nyitja meg Tüskés Tibor író. A megnyitón közreműködik a Me­csek Fúvósötös is. A kiállításon Martyn Ferenc grafikáival ismerkedhetnek a fővárosiak, köztük azokkal, amelyek a pécsi Martyn-mú­­zeumban voltak láthatók a ház megnyitásától. Az illusztrációk mellett természetesen láthatók lesznek azok az egyedi rajzok is, melyek a művész és a Ja­nus Pannonius Múzeum birto­kában vannak. Könyvheti dedikálások a pécsi könyves­boltokban Magyar írók könyvesboltja (Kossuth L u. 21.)­ Június 2-án, hétfőn 12—13 óra között Levendel Júlia, Horgas Béla. Június 3-án (kedden) 11—12 óra között Tüskés Tibor. Június 5-én (csütörtökön) 16—17 óra között Nagy Katalin. Hunyadi János könyvesbolt (Urán­város — Ybl Miklós u. 7.). Június 2- án (hétfőn) 17—18 óra között Leven­del Júlia, Horgas Béla. Június 3-án (kedden) 16.30—17.30 óra között Bá­lint Ágnes. Június 4-én (szerdán) 16—17 óra között Csordás Gábor, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos, Pá­linkás György. Június 5-én (csütörtö­kön) 16—17 óra között Berták László,­­ Csorba Győző. Június 6-án (pénte­ken) 16—17 óra között Galambosi László, Kende Sándor. Móricz Zsigmond könyvesbolt (Szé­chenyi tér 17.). Június 2-án (hétfőn) 16—17 óra között Szentmihályi Szabó Péter. Június 3-án (kedden) 10—11 óra között Levendel Júlia, Horgas Béla. Június 4-én (szerdán) 16—17 óra között Bálint Ágnes. Június 5-én (csütörtökön) 16—17 óra között Csor­dás Gábor, Meliorisz Béla, Parti Nagy Lajos, Pálinkás György.

Next