Dunántúli Napló, 1980. december (37. évfolyam, 330-358. szám)

1980-12-31 / 358. szám

1980. DECEMBER 31 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SZILVESZTER nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.32 — nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 1.25 — nyugszik 12.44 órakor. S­zázhuszonöt évvel ezelőtt, 1855. december 31-én szüle­tett, és 57 éves korában, 1912-ben halt meg Giovanni Pascoli olasz költő. Tartózkodó, szinte ijedt magába zárkózásának, amely egész pályafutására jellemző, valószínűleg gyermekkori kegyetlen élmény az oka: 12 esztendős volt, amikor édesapját meg­gyilkolták. A bolognai egyetemen Carducci tanítványa volt, s forradalmi tevékenysége miatt rövid időre bebörtönözték. Előbb középiskolai tanár volt, majd Pisába, 1905-ben pedig — Carducci visszavonulása után — a nagyhírű bolognai egyetemre nevezték ki tanárnak, s itt tanított haláláig. Szin­te félénken apró, első pillantásra csaknem jelentéktelenül köznapi témájú, pár soros verseivel a modern líra felé nyi­tott utat. Köznapi témái, természetkultusza, a lelki folyamatokat rög­zítő, realista versei jól kifejezik a Risorgimento lelkesült korszakát követő társadalmi válságot, a klasszikusok iránti hódolatát fejezi ki Carmina latina (Latin énekek) című la­tin nyelvű verseskötete is. Elhunyt Seregélly Katalin Életének 30. évében, autóbaleset következtében kedden elhunyt Seregélly Katalin, az Állami Opera­ház magánénekesnője. A Zeneművészeti Főiskola el­végzése óta, 1976-tól volt tagja a Dalszínháznak. Számos opera jelentős szerepét énekelte, többek között a Carmen címsze­repét, az Álarcosbál Ulri­­káját, az Anyegin Filipjev­­náját. Az elmúlt évadban bemutatott Sztravinszkij­­mű, a Léhaság útja című operában a Török baba szerepében láthatta-hall­­hatta az operaház közön­sége. — Önkiszolgáló élelmi­szer ABC. Pellérden a Pécsi Áfész építőbrigádja 350 négyzetméter alapte­rületű új élelmiszer ABC áruházat épít. Az épületet most téliesítették, jelenleg a belső szerelési munká­kat végzik. A hárommillió forint értékű önkiszolgáló ABC áruházat április vé­gén adják át a falu la­kosságának. — Madárvédelem. A Városi Tanács mezőgaz­dasági osztálya a mada­rak téli etetésére megfe­lelő mennyiségű napra­forgót biztosít, melyet tár­sadalmi összefogással jut­tatnak el a Mecsek külön­böző helyein elhelyezett etetőkbe. Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1980. december 31-én du. 14 órától 1981. január 4-én 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Kolozsvár utca 6. szám. Telefon: Pécs 12-261. Mohács város és járás részére: Mo­hács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács 1. Komló város és já­rás részére: Komló, Irinyi J. u. 3. Telefon: Komló 82-693. Sik­lós város és járás részére a ke­leti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére a nyugati részen: Sellyei Tanács. Tele­fon: Sellye 1. Szigetvári járás nyugati részén: Szigetvár, Ál­­latkórház, Alapi G. u. 6. Tele­fon: Szigetvár 75. Szigetvári járás keleti részén, 1980. december 31-én 14 órától 1981. január 3-án 8 óráig Szent­­lőrinc, Erzsébet u. 4. Telefon: Szentlőrinc 71-125. Január 3-án 8 órától január 4-én 8 óráig Szentlőrinc, Erzsébet u. 31. Te­lefon: Szentlőrinc 71-052. Amennyiben a fenti telefon­számok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon, Komló vá­ros és járás részére a 009-es telefonszámon, illetve az illeté­kes telefonközpontoknál „Állat­orvosi ügyelet" címen. Nyeremény­betétkönyvek sorsolása Az Országos­­Takarékpénztár december 30-án Budapesten rendezte meg a nyereménybe­tétkönyvek idei utolsó negyed­évi sorsolását. Mindazok a de­cember 29-ig váltott és a sor­solás napján még forgalomban volt nyeremény betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye megegyezik az alább felsorolt számokkal, a IV. negyedévi átlagbetétük­nek a számok mellett feltünte­tett százalékát nyerték. A nyereményeket a betét­könyvet kiállító fiók, takarék­szövetkezet vagy postahivatal 1981. január 19-től fizeti ki. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Marica gróf­nő (este 7 órakor) MOZI Petőfi: Ékszerrablás fényes nappal (hn3) Psyché I. (hn5) Kossuth: Ékszerrablás fényes nappal (10, 12) Egy kis indián (2, 4) Psyché I. (6) Tanárképző Főiskola: Annie Hall (15) Mohács:­­ Kísértet Lublón (5) Komló, Zrínyi: Fel a fejjel (4) Komló, Május 1.: Dráma a tengerparton (15) X ■■■ SB ■■■■ Dunántúli napló Ma HDH-nyeremény­­sorsolás a Nádor kávéházban A HDN rejtvényének nagy szilveszteri nyere­ménysorsolására ma, szer­dán délelőtt 10 órai kez­dettel kerül sor a pécsi Nádor kávéházban. A te­mérdek nyereményt hely­hiány miatt nem sorolhat­juk fel valamennyit. A Meruker vásárlási utalvá­nyai, a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat pezsgős csemege­csomagjai, a Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat piperecsomagjai mellett gazdára találnak majd a MABEOSZ bélyegcsomag­jai, a pécsi Bizományi Áruház által felajánlott különleges tajvani kerá­mia, az OTP ajándékai, a Zöldért adományozta utal­ványok, amelyek pl. 20 kiló burgonyára, tarka­babra, fokhagymára vált­hatók be. Nem hiányzik a nyeremények közül a puly­ka, s a pécs-reménypusz­­tai tsz jóvoltából tisztított fürjekhez juthatnak a sze­rencsés megfejtők. A fő­nyeremény a húsipari ajándéka, egy élő malac.­­ Nagy virsli szállítmá­nyok indultak útnak az ország különböző vidékei­re az év utolsó napjaiban a Győr-Sopron megyei Ál­latforgalmi és Húsipari Vállalat üzemeiből. A leg­több virslit a győri gyár készítette, ahonnan az utolsó tételeket kedden küldték el, összesen több mint ezer mázsa virslit gyártottak a vállalat üze­mei.­­ Százegyedik születés­napját ünnepelte kedden Dunaújvárosban a város legidősebb polgára, Kiss József, aki 1879. decem­ber 30-án született Lajos­­komáromban. Életének nagy részét a Fejér me­gyei Igar községben töl­tötte, ahol 16 holdon gaz­dálkodott. A több mint egy évszázadot megélt ag­gastyánt a városi szociális otthonban kedves ünnep­ségen köszöntötték család­tagjai, szobatársai, vala­mint az intézmény dolgo­zói és vezetői. A 43-as Állami Építőipari Vállalat 2-es számú Ház­gyárában a tervezett kétezerötszázötven lakás helyett hetvenöttel többet gyártanak az idén. Az átlagban öt­vennégy négyzetméter alapterületű lakásokhoz készülő panelokat most szállítják az építkezésekhez. A rendőrség közleménye A Baranya megyei Rendőr­főkapitányság vezetője értesíti a lakosságot, hogy december 31-én 16.00 órától január 2-án 08.00 óráig Pécs város egész területén, valamint a megye városaiban minden táblával jelzett várakozási tilalmat fel­old, de a várakozó járművek nem akadályozhatják a forgal­mat, és nem idézhetnek elő baleseti veszélyt. Kérik a lakosságot, hogy az úttestre csak kellő körültekin­tés után lépjen le, a gép­járművezetőket pedig arra, hogy szilveszterkor, újévkor is kellő óvatossággal közlekedje­nek. — A múzeumok nyitva­­tartása. A pécs-baranyai múzeumok ma, szerdán 1 óráig tartanak nyitva. Újév napján valamennyi mú­zeum zárva lesz, 2-án, 3- án és 4-én pedig vala­mennyi kiállítás megte­kinthető. Január 5-én, hét­főn ismét zárva lesznek, utána pedig a szokásos rend szerint látogathatók ismét. A Díszmadártenyésztők klubja alakult Komlón. A Május 1. Művelődési Ház­nak ez a 14. klubja. A díszmadártenyésztők e hó­napban tartották első megbeszélésüket. Legköze­lebb január 11-én, vasár­nap délelőtt 9 órakor ta­lálkoznak. — Tervteljesítés. A Be­ton- és Vasipari Művek Pécsi Gyártelepe 103,6 százalékra teljesítette éves tervét, 514 ezer folyóméter E-jelű födémgerendát, 156 ezer négyzetméter körüre­ges födémpanelt és 16 ezer folyóméter hídgeren­dát gyártottak, így 4 és fél millió forinttal teljesí­tették túl éves vállalásu­kat. — Tóépítés: Malom­völgyben elkezdték a má­sodik tó építését, melyet 1981. december végén fe­jeznek be. Az első tó 9 hektár területű, a most épülő két és félszer lesz nagyobb — csónakázás­ra és sporthorgászatra igen a­lkalmas lesz. 04-05-07 Megcsúszott és árokba haj­tott. Czeglédi László 56 éves mohácsi lakos kedden reggel személygépkocsival Mohács belterületén megcsúszott és az árokba hajtott. A baleset kö­vetkeztében súlyos sérülést szenvedett. A h­­deges úton megcsúszott és el­ütött egy gyalogost. Galácz József 35 éves komlói lakos hétfőn Komló belterületén sze­mélygépkocsijával a jeges úton megcsúszott és elütötte a gya­logosan közlekedő S. Zsuzsan­na 12 éves tanulót. A gyalogos valamint a személygépkocsi utasa, Balázs Mihály 33 éves komlói lakos súlyos sérülést szenvedett, az anyagi kár 30 ezer forint.♦ Hideg, majd melegedő idő HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS Változékonyság jellemezte az elmúlt egy hét időjárását. A hét közepén meleg volt az idő, a napi középhőmérsékletek 4— 9 fokkal meghaladták a sok­évi átlagot. Csapadék csak néhány helyen hullott, de mennyisége nem volt számotte­vő. A hét második felében egy frontálzóna érte el hazánkat. A hét végén országszerte hullott csapadék. Hó, havas eső, eső egyaránt előfordult. Összefüg­gő, vastagabb hóréteg csak magasabb hegyeinkben alakult ki. Ezután Közép-Európa térsé­gében egy magasnyomású lég­köri képződmény alakult ki. Csökkent a felhőzet, szárazabb­ra fordult az idő. Ugyanakkor az éjszakai lehűlés erősödött, és több helyen mértek mínusz 10 fokhoz közeli értékeket. A hét végéig párás, sokfelé ködös idő várható. Csapadék nem valószínű. A hőmérsékleti minimumok általában —5, —10, a maximumok —1, plusz 4 fok között lesznek, de a tartósan ködös helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékek vár­hatók. A hét végétől időnként megnövekszik a felhőzet, elein­te még havazás, majd havas eső, eső fordulhat elő. A kö­vetkező hét elején a minimu­mok általában —4, plusz 1 fok között, a maximumok 5 fok körül alakulnak. ■H Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy pótolhatatlan drága fér­jem, édesapánk, fiam, apósom és rokonunk, VOJTEK LAJOS tanár tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk temetése ja­nuár 1-én 14 órakor lesz Ma­­gyarbólyban. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen munkatár­sunk, VOJTEK LAJOS tanár tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése január 1-én 14 óra­kor lesz Magyarbólyban. Gyá­szoló munkatársai. n HBBH 1980. december 31., szerda •A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MOS KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Világablak. 8.56: Be­szélni nehéz. 9.08: Operett­részletek. 9.44: Kis magyar néprajz. 9.49: Tarka mese, kis mese. 10.05: Irodalmi rejtvény­műsor. 10.35: Válaszolunk hall­gatóinknak. 10.50: Mikrofon­lánc. A miskolci körzeti stúdió válogatása az esztendő port­réműsorai közül. 11.20: Népi zene. 12.30: Házunk tája. 12.45: Operaslágerek. 13.15: Dzsesszmelódiák. 14.15: Híres előadóművészek felvételeiből. 15.48: Kritikusok fóruma. 16.05: Arany János dalai Ádám Jenő feldolgozásában. 16.31: Elbert János és dr. Székely György beszélgetése a Világszínház elhangzott ciklusáról. 17.07: Művészlemezek. 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . 18.40: Versek. 18.46: Glória Gaynor hangver­senye az 1980-as sopoti dal­­fesztiválon. 19.30: BUÉK — 1981! A Rádió Kabarészínházá­nak szilveszteri műsora. 24.00: Éjféli óraütés. 0.10: Rock és diszkó! PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Gyurkovics Mária és Bartha Alfonz operettfelvételei­ből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Tudományos könyvespolc. 9.33: Fúvószene táncritmusban. 10.00: Zenedélelőtt. 11.30: A Szabó család. 12.00: Népi ze­ne. 12.33: Tánczenei koktél. 13.20: Véleményem szerint. Ne­mes György írása. 13.30: Szí­nes szőttes. 14.00: A pécsi kör­zeti stúdió műsora a Nádor kávéházból. 14.35: Slágermú­zeum. 15.32: Komolyan vett képtelenségek a világsajtóból. 15.52: Vidám beszélgetés egy komoly papagájjal. 16.17: A beat kedvelőinek. 17.12: Ötödik sebesség. 18.33: A magyar popzene sikerei külföldön. 19.16: Nótaszó. 20.23: A Rádió Dalszínháza. Pajzán históriák. Balzac elbeszélése rádióra al­kalmazva. 22.00: Szilveszteri dallamkoktél. Közben: 24.00: Éjféli óraütés. Himnusz, Szó­zat, ünnepi köszöntő. (Azonos a Kossuth rádióval.) 0.10: A szilveszteri­ dallamkoktél foly­tatása. HARMADIK MŰSOR 9.00: Romantikus szerzők mű­veiből. 10.10: Magyar művészek operafelvételeiből. 11.05: Ka­marazene. 12.02: Az apostol. II. rész. 13.07: Zenekari muzsika. 14.00: Kívánságműsor. 16.00: Bach: Das Wohltemperierte Klavier. Glenn Gold zongorá­zik. IV/1. rész. 17.00: Öt föld­rész zenéje. 17.09: Magnósok, figyelem. 17.56: A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 19.05: Korok és emberek — a világirodalom tükrében. Lukianosz: Hetérák párbeszédei. 19.52: A kamara­zene kedvelőinek. 20.57: Tho­mas Beecham vezényli a Royal Filharmonikus Zenekart. 22.44: Haydn: A patikus. Háromfel­­vonásos vígopera. 24.00: Éjféli óraütés. Himnusz. Szózat, ün­nepi köszöntő. (Azonos a Kos­suth rádióval.) 0.10: Rock és diszkó! (Azonos a Kossuth rá­dióval.) PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 8.00: Szilveszteri szerviz. A Pécsi Stúdió háromnyelvű ze­nés, szolgáltató műsora. Hírek. Szerb-horvát nyelvű műsor. 8.30: Német nyelvű műsor. Szil­veszteri szerda fiatalokkal. Vi­dám, zenés, szórakoztató ri­portműsor. 9.00: Magyar nyelvű műsor. Szerkesztő-műsorvezető: Görgényi Zoltán. 10.30: Műsor­zárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Szünidei matiné. A schil­­dai polgárok. NSZK bábfilmso­rozat. 4. rész: Éljen a kanász (ism., sz.). 8.20: Nemtudomka, a költő. Szovjet bábfilm. 8.40: A cirkusz fényei. Szovjet cir­kuszfilm (sz.). 9.05: A bűvös erdő. — Mesejáték két részben — a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, felvételről (ism., sz.). 10.35: Delta. Tu­dományos híradó (ism., sz.). 11.­15: Sándor Mátyás. Tévé­filmsorozat. VI/4. rész (ism., sz.)/ 12.15: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). 14.28: Műsorismertetés. 14.30: Telesport (a dec. 18-i adás ism.). 14.55: Hírek. 15.00: Es­tély az idővárban. A Perpe­tuum mobile év végi vetélkedő játéka (sz.). 16.00: Reklám. 16.05: Mindenki közlekedik . . . Közlekedési műsor. 16.20: Öt perc meteorológia (sz.). 16.25: Reklám. 16.35: Fehér Terr. Ma­gyarul beszélő amerikai ka­landfilm (ism., sz.). 18.15: A Közönségszolgálat tájékoztató­ja. 18.20: Szilveszteri reklám­­show (sz.). 18.30: Szuper­bola (sz.). 19.10: Tévétorna (sz.) . 19.15: Esti mese. 19.30: Tv­­híradó (sz.). Szilveszter 1930. (sz.) 20.00: Hol colt, hol nem volt (Szilveszter). 20.30: Al­­fosshow. Alfonzo műsora. 20.40: Az öt dudás visszatér. 21.20: Házibuli. Elképzelhetetlen bűn­eset. 21.50: Tiszta őrültek há­za. Hofi Géza műsora a Mik­roszkóp Színpadról. 22.30: A holnapra koccintunk. A Televí­zió nyilvános szilveszteri mű­sora a Fővárosi Operett Szín­házból. Közben: 24.00: Him­nusz. 00.30: Örökzöld dalla­mok. Táncdalok, operettrész­letek. MÁSODIK MŰSOR 19.05: Mindenki közlekedik... (ism.). 19.20: Öt perc mete­orológia (ism., sz.). 19.30: Tv­­híradó (sz.). 20.00: A denevér. Balett J. Strauss operettje alapján (sz.). 21.30: Nonstop, pop-rock ’80. A Televízió szil­veszteri tánczenei műsora (sz.) JUGOSZLÁV TV 15.30: Újévi műsor gyerme­keknek. 16.30: Alkalmi műsor. 17.20: Tv-naptár. 17.45: Kollázs­műsor. 18.30: Kis sláger — döntő. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Újévi műsor. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumműsor. 18.30: Népi muzsika. 19.55: Ma este. 20.00: Újévi műsor. — Attól tartok, igazatok van. Attól tartok, hogy tehetetlenek vagyunk. Ha a harmadik ügy­nökség két ügynökség főnökei­nek agyából egyenesen veszi át az információkat, akkor nincs mit tenni. — Mégiscsak van egy ötle­tem — mondja újra lelkesen Lilian. — Nincs itt egy ólom­kamra? Ahonnan nem jöhetnek ki az agy hullámai? — De van. — Jones föláll, előremegy. Kicsit ideges. Járá­sa hajlott, nagyon megviseltnek látszik. Megöregedett. Kinyit egy ajtót, a folyosó végén. — Tessék, parancsoljatok. Mikor mindenki belépett, az ólomkamra ajtaja dördülve be­csapódik. — Tessék, Lilian. Hallgatunk. * József és Mária egymás mel­lett ölnek a repülőgépen. Sze­relmesen fogják egymás kezét, József megkérdezi. — Már repülünk? Mária ül az ablak mellett, kinéz, válaszol. — Mostantól igen. Egy egészen gyöngéd rántás fut át a gép többi ülésein­ is, egy pillanatra a földről is lát­hatjuk a füstfelhőt maga mögé bocsátó, óriási zajjal fölszálló repülőgépet. Az ég kékje is lát­szik, a gép apró felhőkben tű­nik el, majd újra kibukkan. Mária Józsefre néz. József maga elé bámul, töpreng, meg­szólal, csak úgy magának. — Elég vacak kis gép . .. — Concorde... A jegyeket te vetted ... — Ne veszekedjünk. Nem volt választásom. Ez van, és kész. — A legfontosabb, hogy re­pülünk . .. — Hány óra van? Mária ránéz az órájára, et­től a pillantástól felvillan a kvarcóra digitális számlapja. — Tizenkettő tizenöt. — Hányra érünk oda? — Hová? — Hát... Oda . .. — Három és fél óra múlva. — Az nem sok. A hangosan beszélő megszó­lal: „Hölgyeim és uraim! A ma­gasság nyolcezer méter. Rá­gyújthatnak, kikapcsolhatják a biztonsági öveket.” — Én is rágyújthatok? — Nagyon akarsz? — Igen. — Olyan remekül dolgoztál. Azt hiszem, megérdemled. Én addig kimegyek a toalettre, magamba teszem a kapszulát. A kicsit. . . — Tényleg rágyújthatok? — Ebben a percben is csak ez érdekel, amikor apa leszel? Ej, nem bánom, mit csináljak? Ilyenek vagytok ti, férfiak. Mária föláll, átverekszi ma­gát József térdein. Viszi magá­val a táskáját. — Sietsz vissza? — Sietek, szerelmem. Sietek. Tessék, itt egy doboz cigaretta. József megsimogatja a tá­vozó Mária karját, hosszan néz utána. Mária hosszú, szőke ha­ját nézi, szeme megtelik köny­­nyel. Az ablak mellé ül, ott a ha­mutartó. Rágyújt. Hosszan pö­fékel, a kerek ablakban felhők látszanak, besüt néha a nap is. József, ahogy az ablakot és a füstkarikákat nézi, egyre Má­riát látja, a haját, a vállát. Mária az ablak mögött úszik, együtt a repülőgéppel. Kinyújt­ja kicsit a nyelvét, Józseffel in­cselkedik. Két keze tíz ujjával hívogatja. József előtt egy kopaszodó üzletember ül. Az is az ablak felé fordul, József észreveszi a mozdulatát, egy erőteljes moz­dulattal visszaigazítja a fejét. (Folytatása következik) FANTASZTIKUS A 62. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bélbetegek ré­szére, Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás, Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklini­ ka, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a me­gye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: Me­gyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Felnőtt betegek részére: Kor­vin O. u. 23., tel.: 11-169, Munkácsy M. u. rendelőinté­zet, ügyeleti bejárat, tel.: 12-812, Veress E. u. rendelő­­intézet, tel.: 15-833. Gyermek betegek részére: Munkácsy M. u. rendelőintézet, gyermekpoli­­klinika, földszinti bejárat, tel.: 10-895. Fogászati ügyelet: Munkácsy M. u. ügyeleti he­lyiség, tel.: 12-812. Minden es­te 7­­órától reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. ker.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1., 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer­­tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10 9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. Várható időjárás szerda es­tig: elsősorban az északi or­szágrészben időnként erősen megnövekvő felhőzet, számot­tevő csapadék még nem való­színű. Főként hajnalban és reggel helyenként köd. Nap­közben megélénkülő délnyu­gati, déli szél. Várható leg­­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: mínusz 2—mínusz 7, leg­magasabb nappali hőmérséklet szerdán: általában plusz 1 — plusz 6 fok között.

Next