Dunántúli Napló, 1981. május (38. évfolyam, 118-147. szám)
1981-05-13 / 129. szám
A 1981. MÁJUS 13 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából SZERVÁC ! nevű kedves olvasóinka A Nap kél 5.10 — nyugszik 20.12 órakor. A Hold kél 14.29 — nyugszik 3.15 órakor. Száz évvel ezelőtt, 1861. május 13-án született, és 74 éves korában, 1955-ben halt meg Lám Frigyes költő, műfordító és irodalomtörténész. Késmárkon született, s a budapesti Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. 1903-tól vidéken, 1935—38 közt Budapesten volt gimnáziumi tanár, majd címzetes igazgató. Szepességi német tájszólásban irt költeményei, akár csak irodalmi német nyelven irt versei, magukon viselik a cipszer humor jeleit. Valóban, költészetének egyik ihletője a szülőföldje, a Szepesség iránti vágyódás volt. Népszerűvé tették humoros versei is; sokan szerették elmés fordulataiért, játékosságáért. Általában őt tartják a legkiválóbb szepességi német költőnek. Mint műfordító József Attila, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Kölcsey és az új magyar költészet értékes német tolmácsolásával tűnt ki; kitűnően sikerültek Móricz Zsigmond, Móra Frenc, Krúdy Gyula és mások írásainak német fordításai is. Rakétákkal a jég ellen Hétfőn délután a hidegfront elérte a védett területek nyugati részét. Az esti órákra megnövekedett a jégeső veszélye, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat baksai és nagypeterdi rakétás jégelhárítói 21.05—21.17 között három rakétát lőttek fel, ezzel sikerült eloszlatni a vészterhes felhőket. ♦ — MHSZ-elismerés. A XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére tavaly meghirdetett MHSZ szocialista munkaversenyben elért eredményeiért MHSZ főtitkári elismerő oklevelet kapott: a Mecseki Szénbányák Vállalat szénelőkészítő, a Komlói Carbon és a siklósi városi tartalékosok honvédelmi klubja, a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát, a Szentlőrinci Költségvetési Üzem kőműves MHSZ szocialista brigádja és az Ércbányász modellező klub. Ugyancsak főtitkári elismerő oklevelet kapott tegnap az MHSZ Baranya megyei vezetősége, melyet az MHSZ OK képviseletében Király Sándor adott át. Megyetitkári elismerő oklevelet 25 klub, szocialista brigád, illetve aktíva köpött. — Női blúzok exportra. A Baranya megyei Népművészeti Szövetkezet a közeljövőben 6000 női blúzt szállít a Német Demokratikus Köztársaságba, több mint 3,5 millió forint értékben. Pécsi zeneszerző, Várnai Ferenc két feldolgozása jelent meg hanglemezen Jugoszláviában. Az Újvidéki Rádió és Televízió kamarazenekarának előadásában rögzített feldolgozásokat a szerző vezényli. Baranyai KISZ-küldöttség utazott tegnap reggel hivatalos látogatásra Lvovba dr. Varga- Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottsága első titkárának vezetésével. A delegáció lvovi tartózkodása alatt írja alá a Lvovi Területi Komszomol Bizottsággal az 1982— 83. évre szóló együttműködési szerződést. ♦ — Mesehősök a múzeumban. A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó és a Magyar Úttörők Szövetsége által meghirdetett ,,Tarka lepke, kis mese” című pályázatra beérkezett gyermekalkotásokból kiállítás nyílt kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az eredetileg óvodásoknak kiírt meseversengésre nagyon sok kisiskolás is elküldte — egyebek között rajzzal, bábbal, kisplasztikával, rongybabával ábrázolt — mesefiguráit; a beérkezett mintegy három és fél ezer alkotás egytizede látható a három teremben. A múzeum gyűjteményébe kerülő pályamunkák augusztus 12-ig tekinthetők meg — többek között irodalmi zenés műsorokkal, gyermektáncházakkal, udvari kisautóversennyel egybekötve. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A meráni fiú (este 7 órakor) A Madách Színház vendégjátéka. HANGVERSENY Liszt Terem: Őszt-bérlet VI. hangversenye. 19.30 óra. MOZI Petőfi: Bátorság, fussunk! (hn5, hn7, hn9) Kossuth: Óvakodj a törpétől? (fl6, hn12) A láthatatlan erőd (2, 4) Bátorság, fussunk! (6, 8) Park: Óvakodj a törpétől! (4, f7) Park-kert: Óvakodj a törpétől! (f9) Ságvári: Walt Disney állatbirodalma (f 4, f6, f 8) Tanárképző Főiskola: Őszi maratott (5) Csúfak és gonoszak (f8) Heö. Müv. O.: Nyári rét (8) Rákóczi: A nyolcadik utas: a Halál (7) Mohács: Mackenne aranya (16) Trófea (8) Komló, Zrínyi: Ripacsok (4, 6, 8) Komló, Május 1.: A nagy medve fiai (15) A katona és az elefánt (17) Harkány: Modern Robinson és családja (7) Dunántúli Alaplé 1981. május 13., szerda A Pécsi Nemzeti Színház Budapesten Tegnap Budapestre utazott a Pécsi Nemzeti Színház prózai társulata és könnyűzenei tagozata. A Madách Színházban délután és este a Chicago című musicalt mutatták be; ma este Illyés Gyula Sorsválasztók című drámáját adják elő. Ezt követően a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában folytatódik a vendégszereplés hét végéig. Mihail Roscsin Olga, Sárospataky István Fekete tűz, Agatha Christie Tíz kicsi néger című darabjait mutatják be idei budapesti vendégszereplésük programjában. ♦ — Elkészült a harkányi nyár művészeti programja, amelyet a baranyai népdalkörök és népi hangszeres együttesek június 7-i műsora nyit meg. — A Pécs városi könyvtár új mozgókönyvtára május 14-ére megkezdi működését. A kölcsönzés időpontja az alábbi két helyen megváltozik: — a Tettye u. 48. számú ház előtt pénteken 13—15 óráig, a nagyárpádi művelődési ház előtt minden második szombaton 10— 12 óráig áll meg a mozgókönyvtár. — Nemzetközi tanácskozás kezdődött a fogaskerekekről. Tizenhárom ország több mint félezer szakemberének részvételével megkezdődött a 4. budapesti fogaskeréktanácskozás kedden a Technika Házában. A jórészt vállalati szakemberek — 140 külföldi vállalat képviselteti magát a Gépipari Tudományos Egyesület háromnapos rendezvényén — megvitatják a fogaskerekek tudományterületének kutatási irányait és beszámolnak a legújabb gyártástechnológiai eredményekről. A Madách Színház kétnapos vendégjátékán Szabó Magda A meráni fiú c. drámáját mutatják be. Képünkön, jelenet a tegnap esti előadáson, az előtérben: Huszti Péter (IV. Béla) középen Löte Attila (Nádor), jobbról Juhász Jácint (Gerecse). Fotó: Cseri L. HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS A DUNÁNTÚLI MEGYÉKNEK Az elmúlt időszak időjárására leginkább a nagy melegedés volt a jellemző. Az elmúlt hét második felében ugyanis a magasban meleg levegő áramlott a Kárpát-medence felé. A nappali felmelegedés erősödött. A hét közepén Közép-Európa térségében a maximum hőmérsékletek még 5—10 fokkal elmaradtak a sokéves átlagoktól, ugyanakkor a hét végén már 3—8 fokkal az átlag fölött alakultak a maximumok. E meleg időszakot az elmúlt hét közepén szeles időjárás előzte meg. A szél sok helyen viharossá fokozódott, és a széllökések erőssége helyenként az óránkénti 80—100 km-es sebességet is elérte. A későbbiek folyamán a szél gyengült, általában kevés volt a felhőzet mennyisége is. Az elmúlt egyhetes időszakban az országban csupán néhány helyen hullott csapadék, de mennyisége sehol nem volt számottevő. Az elkövetkező időszakban az időjárás alakulásában lényeges változás nem várható. Nappali gomolyfelhőképződésből bármikor kialakulhatnak futó záporok, zivatarok. Eleinte még meleg lesz az idő. Hajnalban 10—15 fok között alakul a hőmérséklet, a kora délutáni órákban a sok napsütés hatására 21—26 fokig melegszik fel a levegő. A jövő hét közepe felé a hőmérséklet néhány fokot csökken. A minimum hőmérséklet 6—11 fok között, a maximum hőmérséklet 17—22 fok között alakul. &10 053 Szerkesztőségi hírügyelet délután 14—19 óráig Nagy Zsóka. ♦ — A Revizor szerb nyelvű bemutatója Békésben. Szerb nyelvű Gogol-előadást látott kedd este a Békéscsabai Jókai Színház közönsége, a Revizort a nagybecskereki Tosa Jovanovics Színház társulata mutatta be a békési megyeszékhelyen. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének szervezésében Szegedről, Deszkről és Szőregről autóbuszjáratok vitték a nemzetiségi színházbarátokat a békéscsabai előadásra. Szerdán este — a szerb nemzetiség által is lakott — Battonya művelődési házában mutatja be a Revizort a nagybecskereki társulat. — A Baranya Táncegyüttes képviseli megyénket május 15. és 17. között a Szolnokon sorra kerülő országos néptáncfesztiválon, amit kétévente rendeznek meghívott amatőregyüttesek számára. — Háztáji pulykanevelés. A mágocsi termelőszövetkezet mintegy 350 háztáji pulykanevelővel áll partneri kapcsolatban. A kész pulykák átadásakor 98 százalékban első osztályúra minősítik az átvevők az exportra kerülő állatokat. ♦ Rendezvények Egzotikus madarak állatkerti tartásáról tart előadást dr. Mödlinger Pál, a Budapesti Állatkert madártani osztályának vezetője ma 18 órakor a Természettudományi Stúdió Szőlő utca 65/4. szám alatti helyiségében.* Százéves fennállását ünnepli május 17-én este a hólyi énekkar. A centenáriumi hangversenyre meghívták a Komlói Munkáskórust és a Siklósi Szövetkezeti Vegyeskart is. * A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete komlói szervezete 1961. május 17-én országos CAC kiállítást rendez Sikondán a kempingben, melyre helyszíni nevezéseket is elfogadnak. A kiállítás megnyitásának időpontja: 9 óra. ♦ ♦ Esküvő LERICH GABRIELLA ás GÁL CSABA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. május 16-án 17.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.J. DEUTSCH ERZSÉBET és HARASZTI GÁBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. május 16-án 19.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.J. BETTIOL BEATRIX és KERTI TIBOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. május 16-án 11.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Új nyomvonalra helyezték a szentlőrinc—oroszlói összekötőút 300 méteres szakaszát Hetvehelynél. Godisa és Bükköse állomások között ezzel megszűnt az utolsó közút—vasúti szintbeli kereszteződés. — A sorállományúak honvédelmi versenyének megyei döntőjét rendezik 16-án 9 órai kezdettel a Petőfi laktanyában. A megyei győztes csapat az országos bajnokságon képviseli Baranyát. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Még egyszer a gimnáziumok fakultatív tantárgyairól. 8.57: Kórusok, hangszerszólók a magyar szerzők műveiből. 9.44: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Szerpentin. 11.35: Fúvósátiratok. 12.35: Magvetők. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.29: Literatúra. 15.10: A KISZ Művészegyüttes központi énekkara énekel. 15.28: MR 10-14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Hangverseny. 17.50: Kondor Katalin riportja. 19.15: Kilátó. 20.00: Nóták. 20.30: Külpolitikai klub 21.00: Közvetítés a Magyarország—Románia labdarúgó vbselejtező mérkőzésről. II. félidő. 21.50: Könnyűzene. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hangverseny. Közben: 23.14: Önéletrajz. Versek. 23.20: A hangversenyközvetítés folytatása. 0.10: Az Omega együttes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A szegény Jonathán. Operettrészletek. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.43: Nóták. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: Énekszóval, muzsikával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Kettőtől négyig . . . 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak! 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Zenei tükör. 19.07: A beat kedvelőinek. 19.55: Közvetítés a Magyarország—Románia labdarúgó vbselejtező mérkőzésről. 20.50: Daloló, muzsikáló tájak. 21.20: Az East együttes hangversenye a Marcibányi téri Ifjúsági Házban. 22.10: Operettrészletek. 23.15: Nóták. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A miskolci dzsesszhétvége felvételeiből. 10.06: Opera-balettzenék. 11.05: Dalfelvételekből. 12.02: Bach és Beethovenművek. 14.01: A Pikk Dáma. Háromfelvonásos opera. Közben: 15.05: Visszaemlékezés. Versek. 15.10: Az operaközvetítés folytatása. 16.51: Öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Újdonságainkból. 18.00: Hangfelvételek felsőfokon. 19.05: Reneszánsz kórusmuzsika. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Hangverseny. Közben: kb. 20.25: Ha újra itt a reggel . . . Versek. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.25: Operakettősök. 21.54: Új kamarazene felvételeinkből. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét közben. Dél-dunántúli korkép prózában és zenében. Az aktuális magazint Borsos József szerkeszti. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Színes népi muzsika. — Miért nincs anyanyelvoktatás a szentiváni iskolában? Riport. — Jeges-szentek. Begovácz Rózsa írása. — Az átai trió és a Baranya együttes felvételeiből. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Az ifjúság hullámhosszán: A nemzetiségi kultúra ápolása. Riportműsor a budapesti Kossuth Gimnáziumból. — Iskolarádiónk postájából. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Fizika. 6. or 9.35: Magyar nyelv. 1. o. (sz.) 9.50: Delta (ism., sz.). 10.15- Nád és mocsár (ism., sz.). 11.10: Lehet egy kérdéssel több? 13.25: Iskolatévé: Magyar nyelv (ism., sz.). 13.50: Fizika (ism). 14.05: III. Richard. Tévéjáték. 15.45: Gólyavári esték (ism., sz.). 16.25: Hírek. 16.30: Stan és Pan. Amerikai burleszkfilm. 17.10: A történelem lapjairól. Észak Dél ellen (sz.). 18.00: Reklám. 18.05: Tavasz a földeken. Riportfilm. 18.35: Reklám. 18.40: Bartók: Gyermekeknek (sz.). 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.). 19.15: Esti mese. 19.30: Tvhíradó (sz.). 19.50: Magyarország—Románia. Vb-selejtező labdarúgó-mérkőzés (sz.). A szünetben: Reklám (sz.). 21.45: Jövőnk titkai. Czeizel Endre műsora. 22.35: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 21.01: Iskolakerülgető (sz.). 21.25: Tv-híradó 2. (sz.). 21.55: Reklám. 22.00: Carl Zeiss Jena —Dinamó Tbiliszi. KEK-döntő labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Düsseldorfból (sz.). JUGOSZLÁV TV 18.10: Magyar nyelvű tvnapló. 18.45: Mi újság a tető alatt — gyermekműsor. 19.15: A biztonság napjának szentelt adás. 19.45: Zenebarátok. 20.15: Rajzfilm. 20.27: Ma este. 21.00: Tito emlékiratai. 22.00: Labdarúgás: A kupagyőztesek kupájának döntője. MÁSODIK MŰSOR 16.55: Dimitrije Tucovic — film. 18.15: Iskolai műsor. 19.45: Művelődési műsor. 20.15: Kis koncert. 20.55: Ma este. 21.00: Élet és halál — színházi előadás. 22.10: Huszonnégy óra. 22.30: Talk — jugoszláv tv-játéksorozat. ------A RÁDIÓ-----ÉS TELEVÍZIÓ MlSORflBOI- Ma háromtól hatig Lakásépítők irodája Ma délután 3-6-ig ismét várja az érdeklődőket a Baranya megyei KISZ Bizottság információs irodája. A Dunántúli Napló KISZ-szervezete patronálja a tanácsadó szolgálatot, ezért a szerkesztőség székházában kaphatnak (Pécs, Hunyadi út 11.) hasznos útmutatót az építkezők. ♦ — Az Országos Környezet és Természetvédelmi Hivatal Dél-dunántúli Felügyelősége és a Janus Pannonius Múzeum öt évre szóló kutatási szerződést kötött nemrégiben. A szerződés keretében jelenleg is 33 különböző kutató tevékenykedik a barcsi ősborókásban. — Hármas ikrek Vásárosnaményban. Hármas ikreknek adott életet Lakatos Józsefné, 23 éves gulácsi lakos kedden a vásárosnaményi kórház szülészeti osztályán. Mindhárom gyermek kisfiú: Márton 2600, Gergely 3100 és József 2650 gramm, s császármetszéssel jöttek a világra. A három újszülött és a mama is egészséges. — Nyári lottópályázat. Idén is megrendezi a szokásos nyári pályázatát a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a júniusi, júliusi és augusztusi előfizetéses lottószelvények között. A Centrum Áruházakkal közösen kiírt pályázat feltételeit a nyári hónapok előfizetéses lottószelvényeinek hátoldaláról olvashatják le a pályázók. A beküldött pályázatok között főnyereményként egy Wartburg személygépkocsit sorsolnak ki. — Népművészeti kiállítás Tihanyban. Országos népművészeti kiállítást nyitott meg kedden Tihanyban Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára. A népművészet tájházában rendezett tárlaton ezúttal nemcsak egyegy tájegység, hanem az egész ország népművészeti kincséből adnak ízelítőt a látogatóknak a kiállított becses alkotások. Várható időjárás szerda estig, lassan a déli országrészben is felszakadozik a felhőzet, majd országszerte változóan felhős idő. Főleg délen, délnyugaton zápor, zivatar. Élénk, helyenként erős keleti, délkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 9—14. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 fok körül, északkeleten 25 fok közelében.