Dunántúli Napló, 1981. július (38. évfolyam, 178-208. szám)

1981-07-13 / 190. szám

Sakk A szuperbajnokság után Portisch Lajos dicsérete st­bli és Sax volt jobb... Pontosan hat év telt el azóta, hogy a sakkbarátok itthon is­mét együtt láthatták a legjobb magyar férfi versenyzőket. A ke­retet az úgynevezett szuper­sakkbajnokság adta, amelyen az élő világranglista első nyolc helyezettje, valamint két meghí­vott vehetett részt. Bár a szak­mai elemzések még hónapok múlva is bizonyára tartani fog­nak, az azonban már a verseny végeztével egyértelműen meg­állapítható: érdemes volt a Szovjetunióban már évek óta sikerrel alkalmazott versenyfor­mát a speciális magyar körül­mények között meghonosítani. * A játszmák között ugyan vi­szonylag sok volt a döntetlen, a 45 összecsapás közül csak azoknak egyharmada, azaz 15 végződött győzelemmel, ám a döntetlenek között is több volt a küzdelemben született vég­eredmény, mint annak előtte. A „döntetlengyáros”, Adorján András az egyetlen negatív ki­vétel: ő mindössze egyszer, a Portisch elleni partijában küz­dött meg igazán ellenfelével, ez a játszma 40 lépés után ért véget. Az egyéni teljesítményeket boncolgatva kétségtelenül az élre kívánkozik az ezúttal már 9. bajnoki címét kiharcolt Por­tisch Lajos játéka. Az MTK-VM 44 éves nagymestere szó szerint megizzadt valamennyi fél, illet­ve egész pontjáért, hiszen elle­ne mindenki kettőzött erőbedo­bással harcolt. Egyedül ő tu­dott a kilencből három ellen­felet is legyőzni, az utolsó for­dulóban akkor is volt mersze sötét színnel a nyerésre játsza­­­ni, amikor már csak a teljes pont jelenthette számára a cél­­baérkezést. Közvetlenül Portisch mögött, valóban csak hajszállal lema­radva található a bajnokság legnagyobb meglepetése, a szintén 5,5 pontos Faragó Iván nagymester. A Bp. Spartacus 34 éves sportolója évek óta együtt elemez a szuperdöntő másik két, szövetkezeti résztvevőjével, Pintér József és Lukács Péter nemzetközi mesterekkel. A tu­datos edzésmunka, párosulva a hihetetlenül nagy küzdőkedvvel, hozta meg Faragó számára éle­te eddigi legnagyobb sikerét. A máltai sakkolimpián is szere­pelt nagymestertől további fej­lődés várható. Hasonló a helyzet a 4. hely­re befutott, 27 éves Pintér Jó­zseffel, aki egy ízben már tel­jesítette a nagymesteri normát. A Faragóhoz hasonlóan dicsé­retesen küzdőképes Pintér két­szer nyert, az egyik győzelme különösen érzékenyen érintette a korábban a bajnoki címre is kacsintgató Ribli Zoltánt. A töb­bi résztvevő közül egyértelmű dicséret csak a legfiatalabb Grószpéter Attilát, a kecskeméti Bácsép sportolóját illeti, aki Csomot és Saxot is megadásra tudta kényszeríteni. Ha már szó esett Sax Gyulá­ról, a Pécsi MSC éltáblásáról, meg kell mondani, hogy ő is a negatív meglepetésszerzők közé tartozik. Tőle szokatlanul sok a hat döntetlen, ráadásul Grószpéter mellett Lukács is le­győzte őt, s mindössze Forintos kapitulált ellene. Ribli is szeré­nyebben szerepelt — 3. helye dacára —, mint sokan várták. Ő már 1975-ben ott „lihegett” Portisch nyomában, mindössze fél ponttal szorult a második helyre az akkor is aranyérmet szerzett magyar éljátékos mö­gött. Forintos ellen is rosszabb pozícióból sikerült megmente­nie a fél pontot. * A tervek szerint legközelebb két év múlva rendeznek szuper­­bajnokságot. Talán tizenkét résztvevővel, talán nyolc sakk­­nagymester kétfordulós körmér­kőzésével, ezt ma még nem tudni véglegesen. Az élet egyébként rohamléptekkel megy tovább. A tíz „szuperdöntős" közül mindössze négyen pihen­nek: Portisch, Adorján, Pintér és Grószpéter előreláthatólag hosszabb szünetet tart. Ribli vi­szont máris az NSZK-beli Ba­­den-Badenben igyekszik vigasz­talódni, Faragó két dániai tor­nán rajtol, majd augusztusban egynapos „hazaugrást” követő­en Lengyelországban próbál szerencsét. Csőm Hamburgban, Sax a Párizs melletti Bagneux­­ban ül asztalhoz, Forintos pe­dig dán, majd svéd meghívás­nak tesz eleget. Jochn Károly A sakkozó magányossága: Csőm István Fotó: Pálffy Judit Portisch Lajos a szuperbajnok­ság győztese A MERUKER AJÁNLATA AUTÓSOKNAK Import üléshuzatvédő reklám áron! Egy garnitúra 151,5 Ft. Megvásárolható Pécsett: Lakástextil Boltban, Rákóczi út 39/d. Belvárosi Áruház, Olcsó Áruk Boltjában, Sallai u. 14., Ruhá­zati Boltban, Kertváros, Komlón: Méteráru Boltban, Szász­váron: Méteráru Boltban, Mohácson: Duna Áruházban, Siklóson: Központi Áruházban, Szigetváron: Olcsó Áruk Boltjában! AMÍG A KÉSZLET TART! Várjuk vásárlóinkat! „B”-kategóriájú vállalat pályázatot hirdet­­ építőmérnöki, vagy építészmérnöki végzettségű szakember alkalmazására. Előny: — ha a házaspár egyik tagja jogász, vagy szintén építész, — ha városüzemeltetési, városépítő gyakorlattal rendelkezik. Kikötés: 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Pályázatot az eddigi tevékenység leírásával, részletes sze­mélyi adatok a MIK Vállalat (Miskolc, Ernyő u. 1. 3501). Személyzeti és Oktatási Osztály vezetőjéhez kérjük be­nyújtani. ::1) \ Zamora­­ 200 millió Zamora, a Real Sociedad közép­pályása a legértékesebb spanyol já­tékos — adja hírül a Don Balon nevű spanyolországi sportlap. Az új­ság szerint Zamora 200 millió peze­tát (1 forint kb. 3 pezeta) ér, máso­dik a kapus Arconada 175 millióval, a további sorrend: Tendillo 150, Mar­cos 150, Latrustegui 120, Lopez Usar­­to 120, Victor 100, Gordillo 100, Anru­­ticoechea 100 millió. A listán a spa­nyol csapatokban játszó idegenlégió­­sok nem szerepelnek. Képünkön a listavezető, Zamora. fi é­s­*. Kajak-kenu Békés Attila, a PMSC ver­senyedzője részt vett a Prágá­ban megrendezett IBV-n. Békés Attila Horváthtal a kajak ket­tesek 500 m-es futamában 9., 1000 m-en 5. helyen végzett és tagja volt a 3. helyet elért ma­gyar kajak négyesnek. A pont­versenyben az NDK mögött Magyarország második volt, megelőzve a Szovjetuniót.­ A kapusoktól a balszélsőkig A labdarúgó NB II. összesített játékosrangsora Huber és Füle dr. A labdarúgó NB II. összesí­tett játékosrangsora ugyan­azon elvek alapján készült, mint az NB II. nyugati csoportjáé, melyet már közöltünk. Minden poszton itt is a legjobb 20 já­tékost ragsoroltuk. Kapusok (139): 1. Pocsai (Szarvas) 238, 2. Balázs Zs. (Ba­lassagyarmat) 228, 3. Pólyák (Szekszárd) 217, ... 16. Bien (Komló) 189. Jobbhátvédek (107): 1. Huber (PVSK) 257, 2. Bodnár (BVSC) 256, 3. Szabolcsi (DVSK) 238, ... 5. Iványi (Komló) 218, 19. Hosszú (Sellye) 177, 20. Bántó (Olajbányász) 176. Középhátvédek (91): 1. Koz­ma III. (SZEOL AK) 279, 2. Ma­gyar (Hódmezővásárhely) 265, 3. Bogdán (Pénzügyőr) 258, ...5. Rott (MVTE) 249, 17. Ko­vács (Komló) 211, 18. Szabó (PVSK) 211, 20. Horváth (Dom­bóvár) 209. Beállósok (98): 1. Varga (STC) 260, 2. Kovács B. (SZEOL AK) 259, 3. Vörös (Haladás) 253, ... 7. Somodi (Szekszárd) 215, 9. Mács (Komló) 212, 12. Kormos (Olajbányász) 209, 16. Hancz (MVTE) 193. Balhátvédek (110): 1. Tóth A. (Budafok) 244, 2. Fodor (Ka­zincbarcika) 242, 3. Gáspár (Pét) 220, ... 7. Barta (Komló) 206, 12. Gondos (Olajbányász) listavezető 200, 14. Varga (Szekszárd) 199, 19. Bonnyai (Szekszárd) 182. Jobboldali középpályások (121): 1. Bálint dr. (Hódmező­vásárhely) 243, 2. Halmosi (Ha­ladás) 236, 3. Petrovics (Kazinc­barcika) 230, ... 8. Szőcs (PVSK) 208, 9. Savanyó (Olaj­bányász) 207. Középső középpályások (116): 1. Kovács T. (Pénzügyőr) 257, 2. Ligeti (Ózd) 256, 3. Morvai (Bem J. SE) 232, ... 8. Zsolt dr. (MVTE) 203, 10. Kaszás (PVSK) 199, 17. Tóth (PVSK) 185, 20. Hohmann (Komló) 180. Baloldali középpályások (115): 1. Repka (SZEOL AK) 264, 2. Kisznyér (KSC) 236, 3. Pozsár (Budafok) 235, ... 6. Kresz (PVSK) 214, 16. Róth I. (Komló) 194. Jobbszélsők (135): 1. Garics (Haladás) 285, 2. Bogáti (Keszt­hely) 241, 3. Kiss Gy. (Nagybá­­tony) 223, ... 5. László (Olaj­bányász) 210. Középcsatárok (116): 1. Füle dr. (Olajbányász) 259, 2. Rácz L. (Keszthely) 234, 3. Szabadi (Sellye) 230, ...11 Stemler (Komló) 206. Balszélsők (127): 1. Dudás (Ózd) 273, 2. Loch (Nagybá­­tony) 220, 3. Landek (Dombó­vár) 196, ... 5. Horváth (PVSK) 189, 7. Goják (Sellye) 187, 14. Bélák (Olajbányász) 167. összeállította: Belénessy Csaba Parád környéke volt a színhe­lye az országos autós helyi baj­nokság második futamának. A csapatversenyt a Bp. Volán nyerte, 19 ponttal, második a Pécsi Volán 17 ponttal. Ered­mények: 1/B. csoport 1300 kcm: 3. Ranga (Pécsi Volán, Lada), 2. csoport 700 kcm: 1. Bódis (Pécsi Volán, Trabant), 3. Fodor (Pécsi Volán, Trabant). 1150 kcm: 2. Kardos (Pécsi Volán, Wartburg). Formula BEK: 2. Gulyás (Pécsi Volán, Lada). A verseny abszolút sorrendje: 1. Tóth János, 2. Kiss Dezső. A szó elszáll, az írás megma­rad. Ezt a banális tanulságot újra igazolta az élet Kaposvá­ron, a nem is olyan régen le­zajlott edzőkeresés következ­ményeképpen. A Kaposvári Rá­kóczi élvonaltól búcsúzó labda­rúgó csapata ugyanis edző nél­kül maradt, mivel dr. Puskás Lajos pár száz kilométerrel ke­letre költözött át. A hír termé­szetesen nem lepte meg a lab­darúgás iránt érdeklődőket, hi­szen edzőválságról már hóna­pokkal előbb is keringtek a megalapozatlan híresztelések Somogy fővárosában A bajnok­ság befejezése után, június 30- án felröppent a hír, hogy Sárosi László, egykori válogatott lab­darúgó, a Volán volt szakveze­tője lesz az új mester. Sokan benne látták a „megváltót", aki végre megfelelő rutinnal is ren­delkezik ahhoz, hogy az NB I-be juttassa, s ott meg is tartsa a zöld-fehér együttest. Mert So­mogyban jópáran azzal magya­rázzák a fölkerülések utáni ku­darcok okait, hogy fiatal, kellő NB I-es edzői rutinnal még nem rendelkező edzők sora váltotta a közelmúltban egymást Kapos­­váron, akik tapasztalatszerzés közben bizony néhány pontot „el­hu­zajtottak”, s ezek a pontok kétszer is a kiesést jelentették. Az öröm azonban nem tartott sokáig. Július 3-án ugyanis Sá­rosi telefonon értesítette a Rá­kóczi vezetőségét, hogy a ko­rábbi szóbeli megállapodásuk —­, mely két évre Somogyba kö­tötte volna a szakembert — tárgytalan, mivel időközben ő az MTK-VM csapatával egyezett meg. Kaposváron ezek után már hiába kaptak a fejükhöz, edző nélkül maradtak. Helyzetüket súlyosbította, hogy korábbi tár­gyalásaikat is megszüntették a Sárosival kötött szóbeli megálla­­podás után. Újabb edzőkeresés kezdődött tehát, aminek eredményeképpen egy héttel a felkészülés megkez­dése előtt Magasházi Józseffel, a Szekszárdi Dózsa volt edzőjé­vel kötöttek három évre szóló vezető edzői szerződést. Termé­szetesen írásban .. Az új szakember — talán fö­lösleges hangsúlyozni — nincs irigylésre méltó helyzetben, hi­szen szerződtetése köztudottan egyfajta kényszerhelyzet követ­kezménye. Az elvárások és a célkitűzések, amit meg kell va­lósítania, az viszont épp oly ma­­gas, mintha Sárosi érkezett vol­na meg a Kapos partjára. A szakedzőnek azonban már az első pillanatokban is sokan sza­vaztak bizalmat, hiszen számára itt a ragyogó alkalom, hogy be­bizonyítsa: először is vele kel­lett volna kezdeni a tárgyaláso-Debrecenben szabadfogású ifjúsági II. korcsoportos birkó­zóversenyen pécsi és szigetvári birkózók is rajthoz álltak. 56 kg.: 4. Papp (PMSC), 75 kg.: 2. Flekk (Szigetvár), 87 kg.: 1. Somogyvári (Szigetvár), 3. Csonka (Szigetvár), 4. Kiss (PMSC), plusz 86 kg.: 4. Sziklai (PMSC). Birkózás Atlétika A Budapest-bajnokságon a 10 000 méteres síkfutásban a Komlói Bányász versenyzője, Kiskirály győzött, ideje 31:01.5. Autósport Világcsúcs 1000 méteren Az oslói Bislet stadionban, ahol már oly sok világrekord született, nagyszabású nemzet­közi atlétikai verseny zajlott le. Az angol Sebastian Coe, iga­zolva idei kitűnő formáját, 1000 m-en 2:12.18 percre javította saját, tavaly elért 2:13.40 perces eredményét. II Baranya megyei Baromfi­feldolgozó és -forgalmazó Közös Vállalat felvételre keres férfi- és női öltözőőröket, udvarosokat. Nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, Pécs, Edison u. .(.; - Edzőt keresők tanulsága hát... Gyarmati László Egy­ iksz-kettő A HDN totó­­tippjeit a 29. já­tékhétre Glasz Já­nos a meszesi to­tót a törzstagja, nyugdíjas bányász állította össze.­­ Heti tippelőnk 1970 óta rendszeresen játszik, többnyire négyhasábos szel­vénnyel. Nem használ totókulcsot, egyszer volt egy 12 találatos szel­vénye, melyen 2600 forintot nyert. A nagy nyereményre még vár. A 29. hét tippjei: 1. Ajkai Bányász—Bauxitbányász. Tipp: x. 2. Soproni Postás—Körmend. Tipp: x. 3. MOTIM TE—Pápai Textiles. Tipp: 1. 4. Komáromi Olajmunkás—Esztergom. Tipp: x. 5. Schönherz SE—Szondi SE. Tipp: 1. 6. Dunaújvárosi Építők—Dombóvár Tipp: 1. 7. Kiss J. SE—Siófok. Tipp: 1, 2. 8. ESMTK—Köteles SE. Tipp: 2. 9. Salgótarjáni Síküveggyár—EMG Sashalom. Tipp: 1. 10. Orosháza—Szabó L. SE. Tipp: 1. 11. Szolnoki Cukorgyár—Karcag. Tipp: 1. 12. Nagyhalász—Papp J. SE. Tipp: 2. 13. Hajdú Vasas—Asztalos SE. Tipp: 1, x. + 1 14. Répcelak—MÁV NTE. Tipp: 1. Hétfői □

Next