Dunántúli Napló, 1981. november (38. évfolyam, 300-328. szám)

1981-11-11 / 309. szám

1981. NOVEMBER 11 SZERDA­I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MÁRTON nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.43 — nyugszik 16.13 órakor. A Hold kél 16.26 — nyugszik 5.34 órakor. Gádor István 90 éves AA a ünnepli 90. születésnapját Gádor István, a'■ a modern magyar kerámia egyik megala­pozója, aki a felszabadulás után keramikusok több generációját nevelte föl az Iparművészeti Fő­iskolán. A Budapesten élő művész 1955-ben és 1975-ben kapott Kossuth-díjat. Kilenc évvel ezelőtt 400 alkotását ajándékozta a pécsi Janus Pannoni­us Múzeumnak. Ebből az anyagból nyílt meg Sik­lóson 1977-ben önálló múzeuma a vár második emeleti kiállítótermeiben. Gádor István az elmúlt évtizedben nagyméretű köztéri szobrokat is készí­tett Pécs városa számára, a Zsolnay-gyárban ké­szült anyagokból. Szerkesztőségi fogadóéra Panaszaikkal, észrevé­teleikkel személyesen hoz­zánk forduló olvasóinkat minden kedden és csütör­tökön délelőtt 9—12 óra között fogadjuk szerkesz­tőségünkben. (Pécs, Hu­nyadi út 11.). ♦ — A lakásépítési prog­ram megvalósítása során ebben a tervidőszakban 300 család lakásgondjai oldja meg a Bólyi Mező­­gazdasági Kombinát. La­kásfejlesztési célokra mint­egy 35 millió forintot for­dítanak. — Külpolitikai tájékoz­tató: P. Szabó József, a Magyar Rádió és Televízió munkatársa tart tájékozta­tót aktuális világpolitikai kérdésekről ma, szerda délután 17 órakor a siklósi, 19.30-kor a villányi műve­­lődési központban. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Othello (es­te 7 órakor) Kamaraszínház — a MÉV Ság­­vári Művelődési Házban: Ka­viár és lencse (este 7 órakor) Babits-bérlet BÁBSZÍNHÁZ Bóbita Bábszínház (Déryné u. 18.) : Hagymácska (du. 3 óra­kor) HANGVERSENY Liszt-terem: Általános iskolai bérlet 5. sorozat. I. hangver­senye ,,A romantika mesterei'" (12 órakor). Szekszárdi Felnőtt bérleti hang­verseny. A Pécsi Filharmonikus Zenekart vezényli: Remus Georgescu. (19.30 órakor). MOZI Petőfi: Korai darvak (5) Ha­zatérés (7) Kossuth: Hazatérés (9, 1, 2) Sivatagi show (2, 4) Lángok (6, 8) Park: Oblomov néhány napja (4) Két történet a félmúltból (7) Kicsi a kocsi, de erős (9) Tanárképző Főiskola: A Vihar fia (5) A kétdimenziós gyilkos (7) Heö, Műv. O.: Emberek és farkasok (8) Rákóczi: Cen­ter az égből (5) Mohács: Mephi­sto (5) A homok asszo­nya (8) Komló, Zrínyi: Volt egyszer egy Vadnyugat (4, 7) Komló, Május 1.: A Tenkes kapitánya (15) Várható időjárás szerda es­tig: eleinte a Dunántúlon kö­zepesen, másutt erősen felhős ég, később országszerte válto­zóan felhős idő. Gyakran erős, helyenként viharos északi, északkeleti szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: általában -3, plusz 2 fok között, a derült, szélcsen­des helyeken —5 fok körül, legmagasabb nappali hőmér­séklet 2—7 fok között. Kitüntetések A pénzügyminiszter no­vember 7. alkalmából a Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt adományozta Kreskáné Demján Mag­dolna főelőadónak, a me­gyei tanács pénzügyi osz­tálya dolgozójának, Soós Sándor csoportvezetőnek (a tanács siklósi járási hi­vatala), Szabó Ernőné csoportvezetőnek, Boly Nagyközségi Tanács, Sza­bó Károly csoportvezető­nek, Szigetvár járási hiva­tal.* Nyugdíjba vonulása al­kalmából Engert Miklós, a bicsérdi és Rogányi Ká­roly, a szajki termelőszö­vetkezet főkönyvelője a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben ré­szesült.* Dr. László Antalt, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola adjunktusát no­vember 7. alkalmából KISZ Érdeméremmel tün­tették ki.* Választmányi ülést tar­tott tegnap Budapesten a Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság. Az ülés során kitüntetésekre került sor. A társaságban kifejtett eredményes mun­kásságok elismeréseként Hevesi Gyula-díjat kapott Szűcs István, a Komlói Carbon igazgatója és Miklósvári Zoltán, a Du­nántúli Napló főmunka­társa. Kiváló munkáért miniszteri kitüntetésben részesült dr. Hadnagy Ár­pád, a Pécsi Bútorgyár igazgatója és Novacsek János, a MÉV üzemszerve­zője. A kitüntetéseket Dre­­cin József, az SZVT elnöke adta át. Dunántúli napló Elhunyt Dankó István Dankó István, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje — aki 1930 óta a párt tagja volt — 73 éves korában elhunyt. Temetése 1981. november 16-án 12 órakor lesz a pé­csi központi temetőben. MSZMP Pécs városi Bizottsága ♦ — Eredményhirdetés. A Baranya megyei Tanács és a Janus Pannonius Mú­zeum 29. néprajzi és nyelv­járási gyűjtőpályázat me­gyei eredményhirdetését 1981. november 12-én, — csütörtökön — délelőtt 11 órakor tartja a Megyei Múzeumi Igazgatóság II. emeleti kistermében, Pécs, Kulich Gyula u. 5. szám. — Pécsi kiállítási anyag Berlinben. Tegnap indult el a pécsi Janus Panno­nius Múzeum művészettör­téneti osztályáról az a ki­állítási anyag, amit a ke­­rámiabiennálék Pécsett őr­zött darabjaiból állítottak össze, s amelyből Berlin­ben, a Magyar Kultúra Házában rendeznek kiállí­tást. A Csehszlovák művészek alkotásai. A pécsi Kisgra­­fika Barátok Klubjának gyűjteményes kiállítása nyílik az Ifjúsági Ház kí­sérleti galériájában, cseh­szlovák művészek alkotá­saiból. Megtekinthető no­vember 12-től december 12-ig, naponta 14-től 20 óráig. « fi? 10 053 Szerkesztőségi hírügye­letes ma, szerdán 14—19 óráig: Ádám Erika. ♦­ ­ Fotópályázatot hirdetett az újmecsekaljai amatőr fotósok részére a Ságvári Művelődési Ház fotóköre. A pályamunkáknak mai életünket, a munkát, az ember és környezetének kapcsolatát kell ábrázol­niuk. A fotókat nyilvános zsűrizésen bírálják el no­vember 16-án 18 órától a Ságvári Művelődési Ház fotókörében. A pályamun­­kákat legkésőbb eddig az időpontig kell eljuttatni a zsűrihez. A legjobb fotó­kat később egy kiállításon is bemutatják. ♦ Esküvő ILLÉS ÉVA DÁVID ISTVÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, hogy 1981. no­vember 14-én 16.30 órakor há­zasságot kötünk a szigetvári Városi Tanács dísztermében. FÖLDI ÉVA és RITTER IMRE szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1981. november 14-én 13.00 órakor házasságot­­ kö­tünk a pécsi központi házas­ságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). KOCSIS ERIKA és SELÉNYI MIKLÓS szeretettel értesítik kedves ismerőseiket, hogy 1981. no­vember 14-én 18.00 órakor há­zasságot kötnek a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). Hideg idő HETI IDŐJÁRÁS-ELŐREJELZÉS A DUNÁNTÚLI MEGYÉKNEK November elején hazánkban enyhe, napos idő volt, a nap­pali legmagasabb hőmérséklet 15—20 fok között ingadozott. Az elmúlt hét második felé­ben azonban változás követke­zett be: a Skandináv-félsziget fölött egy hatalmas átmérőjű ciklon alakult ki, ennek áram­lási rendszerében több hullám­ban sarkvidéki eredetű hideg levegő áramlott a kontinens kö­zépső része fölé. A hideg le­vegő vonulását viharos szél, helyenként hózápor vagy zá­poreső kísérte. Hazánkat is elérte a skandináv ciklon hi­degfrontja, amely elsősorban a Dunántúlon záporesőket oko­zott. A hét végén a lehűlés fokozódott, a minimumok fagy­pont alatt voltak, napközben is csak plusz 4, plusz 9 fok kö­zött volt a hőmérséklet. He­lyenként kisebb hózápor is elő­fordult. A hét közepétől bár kissé enyhébb formában, de tovább­ra is az évszakhoz képest hű­vös időre számíthatunk. A leg­magasabb nappali hőmérsékle­tek plusz 3, plusz 8 fok között várhatók, a legalacsonyabb éj­szakai hőmérsékletek eleinte -5, 0 fok között, majd 0 fok körül valószínűek. A hét vége felé ismét várható hideg le­vegő beáramlása a Kárpát-me­dencébe. Az erős északi szél időnként viharossá fokozódik. A hőmérséklet csökken. Napköz­ben 0, plusz 5 fok közötti hő­mérsékletek várhatók. Az éjsza­kai lehűlés erősödik. A jövő hét elején elsősorban a keleti országrészben havazás kiala­kulhat. Miért kér adatokat a VK? Adatlapokon, a házke­­zelőségek útján bérlői sze­mélyi adatait kéri a Pé­csi Ingatlankezelő Vállalat. Sokan zaklatásnak tekintik az újabb statisztikai érdek­lődést. Miért van ismét szükség a legszemélyesebb adatokra? Nem újkeletű dologról van szó, bár az újmecsek­­aljaiak a napokban kap­ták meg a kérdőíveket. Az adatgyűjtést egyrészt az a tény tette szükségessé, hogy a vállalatnak gyakran csak a bíróságon keresztül sikerül behajtani a lakbé­reket. A legutóbbi nyilván­tartás szerint összesen 2,5 millió forinttal­­tartoz­nak a bérlők. Közöttük nem kevesen 6—10 000 fo­rinttal, vagyis évek óta nem fizetnek lakbért . . . A bíróság egy másfél éve kelt rendelet alapján csak a részletes adatok birtoká­ban segít a pénzt behaj­tani. Ez évben az új bér­leti szerződéseket e szerint állítják ki, ám a régi bér­lőktől türelmet és segít­séget kérnek az adatok pót­lására, amit még ez évben szeretnének befejezni. A lakbért rendesen fize­tőkhöz is eljutnak a kér­dőívek. Oka: a PIK a közel­jövőben áttér a gépi adat­nyilvántartásra, s ehhez a régi bérlők adataira is szükség van. Nincs szó te­hát fölösleges zaklatásról! Tanácstagok Újmecsekalján ismét megállapították: nem becsüljük kellőkép­pen környezetünket. A munka végeztével magunk után hagyjuk a hulladé­kot, az épületek oldalához húzva. Holott mindannyian tudjuk, közérzetünket be­folyásolja lakóterületünk tisztasága. Többek között ezért is üdvözlendő a Ha­zafias Népfront Pécs vá­rosi Bizottságának kezde­ményezése, hogy időről­­időre városrészeinkbe invi­tálja a körzet tanácstag­jait és mindazoknak a szerveknek a képviselőit, akik sokat tehetnek a lakókörzetek kulturáltsá­gáért. Tegnap délelőtt Újme­­csekalját járták végig a tanácstagok a népfront képviselőivel, a városi ta­nács és a KÖJÁL főorvo­sának társaságában. A be­járás során dr. Erhardt Im­re tanácstag felvetette, az Endresz György utcai szö­vetkezeti lakók nehezmé­nyezik, hogy egyik napról a másikra indoklás nélkül felemelték a garázsbérleti díjat. A Münnich Ferenc utca és a Tüzér utca torkolatá­ban lévő épület „lábá­nál" hetek óta ott dísze­legnek a törmelékkupacok, amit illene elszállítani. A Lotz Károly, a Madarász Viktor és Faludi utcák ál­tal határolt területen napi gond, az elfolyó szennyvíz, ami az Endresz György ut­cába „ömlik”. Ismét felmerült, hogy az Ybl Miklós utca valamint Tüzér utca közötti terüle­ten nincs nyilvános illem­hely és a Supermarket környékén szükség lenne egy nyilvános telefonfül­kére. A népfront és a ta­nácstagok körútja során sürgetőleg hangzott el az is, hogy az Endresz György úti barkácsműhely áttele­pítésével a körzet egész­ségügyi ellátása jelentő­sen javulna, ezáltal na­gyobb helyet kapna a kör­zeti felnőtt és gyermek­­rendelő. A Magyar Lajos utcai tömbbelsőben évek­kel ezelőtt kialakított asz­faltozott „grund" túl közel van az épületekhez, amit nap mint nap a labdával kilőtt ablakok és a környé­ken lakók panaszos leve­lei támasztanak alá. A kérés a következő: ele­gendő lenne a lakók nyu­galma érdekében leg­alább néhány méterrel át­helyezni a „dühöngőt” ke­rítésestül együtt. A kör­nyéken élők abban bíz­nak, hogy ennek eredmé­nyeként nem szükséges visszadobni a labdát... S. GY. A Hazafias Népfront városi Bizottsága és a Pécs városi Tanács szervezésében teg­nap délelőtt a kerületből választott testület tagjai Újmecsekalján jártak. Felvéte­lünkön, összegzik a bejárás során tapasztaltakat. Öregek napja Komlón Az öregek napját­ rendezik meg november 12-én délután 3 órai kezdettel Komlón, a Juhász Gyula klubban. A Bá­nyaipari Dolgozók Szakszerve­zetének nyugdíjas bizottsága ez alkalommal beszámol ez évi tevékenységéről, valamint is­merteti a jövő évi költségve­tést. A nyolcvan éven felüli ve­terán szakszervezeti tagokat ajándékkal lepik meg, és tá­mogatást adnak a rá­szorultak­­nak. A talaivoxc zenei rendez­vénnyel ér véget. — Színház a gyerekek­nek. November 12-én, csü­törtökön Pécsett, a József Attila Művelődési Házban vendégszerepel a Népszín­ház társulata. 15 órai kez­dettel a „Felicián és a kalózok” című maszkos já­­­tékot mutatják be a gye­rekeknek♦ KOSSUTH RADIO 8.27: Világablak. 8.56: Ke­rekes András jegyzete. 9.06: Romantikus kórusmuzsika. 9.43: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50: Szimfo­nikus zene. 12.35: Környezet­­védelem a Német Demokrati­kus Köztársaságban. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsessz­­melódiák. 14.49: Kagylózene. 15.10: Jean Pierre Rámpás fu­­volázik. 15.28: MR 10-14. 16.10: Kritikusok fóruma. 16.20: Alek­­szandrov: Poéma Ukrajnáról. 16.27: Farkas Ferenc kamara­zenéjéből. 17.07: A szervezők megszervezése — avagy, akasztják a hóhért?! Riport. 17.35: Népzenei Hangos Új­ság. 19.15: Operettrészletek. 19.25: Szép vagy, Alföld . . . Műveltségi játék. VII. rész. 20.35: Salzburgi ünnepi játé­kok 1981. Közvetítés a Grosses Festspielhausból. Verdi­: Fal­staff. Háromfelvonásos vígope­ra. 22.20: A hatodik ünnep. Bernát György jegyzete Angola függetlenségének napján. 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.21: Mendelssohn: f-moll szimfónia. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalkórusok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Idő­sebbek hullámhosszán. 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. 10.00: Zene­­délelőtt. 11.33: A Szabó csa­lád. 12.03: Énekszóval, muzsi­kával. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Labirintus. 14.00: Kettő­től négyig . . . 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Fiataloknak. 17.30: Ötödik sebesség. 18.33: Nóták. 19.15: Zenei Tükör. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Kíváncsiak Klubja. 21.23: Visszapillantás az eltilált nyár popzenei eseményeire. 22.33: Népi zene. 23.20: Magyar operaénekesek — operettszere­pekben. HARMADIK MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.30: A Szovjet Rádió új felvételeiből. 10.33: Barokk operaáriák. 11.05: A Dunánál. 11.25: A Kinks együttes 1979-es koncertlemeze. I. rész. 12.08: Zenekari muzsi­ka. 13.54: Maurizio Pilini zon­gorázik. 15.00: Operarészletek. 15.48: Purcell: Óda Szent Ce­cília napjára. 16.47: Öt föld­rész zenéje. Ciprus. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Beetho­­ven-művek. 18.35: Operaáriák. 19.05: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye a Ber­lini Filharmónia nagytermében. 20.24: Külföldi tudósoké a szó. 20.39: Dzsesszfelvételeink­­ből. 21.22: Eszmecsere a hagyo­mányápolásról. 21.52: Virágh Endre orgonahangversenye a kőröshegyi műemlék templom­ban. PÉCSI KÖRZETI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hét köz­ben. Dél-dunántúli körkép pró­zában és zenében. Az aktuális magazint dr. Nádor Tamás szerkeszti. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Károly, tegnap, ma és holnap. Bosnyák János műso­ra. — Tamburazene. — Hírek. — Ismert énekkettősök műso­rából. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Fiatalok fél­órája. — Iskolarádiónk postá­jából. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna — ism., sz. 8.05: Fizika. Ált. isk. 6. oszt. 9.05: Földrajz. Ált. isk. 1. oszt. 9.35: Magyar nyelv. Ált. isk. 1. oszt. — sz. 9.50: Stop! Közle­kedj okosan! A rendőri forga­lom irányítása — sz. 9.55: Del­ta. Tudományos híradó — ism., sz. 10.20: A hét aranyember. Magyarul beszélő olasz—fran­cia—spanyol film — ism., sz. 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor — ism. 14.20: Fizika — ism. 14.50: Bo­hóc a falon. Magyar film. (Megtekintését a 11. 18—19-i Kamera adáshoz ajánljuk a középiskolásoknak.) 16.30: Hí­rek. 16.35: Frans Hals. Hol­land rövidfilm — sz. 16.50: Esküvő Weltzzowban. Magyarul beszélő NDK tévéfilm — sz. 18.20: Reklám. 18.25: Mérle­gen. 6. rész: Szerelemről, pár­­választásról — riportfilm. 18.55: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. 19.00: Reklám. 19.10: Té­vétorna — sz. 19.15: Esti me­se — sz. 19.30: Tv-híradó — sz. 20.00: A megsebzett boly­gó. . . UNEP—MTV kopro­­dukciós filmsorozat. 13/5. rész: Sivataggá válnak-e a sza­vannák? — sz. 20.25: Tisztes úriház. Magyarul beszélő fran­cia film. 22.15: Ízlések és po­fonok. 4. rész — sz. 23.05: Tv­­híradó 3. sz. MÁSODIK MŰSOR 20.01: Bulgária—Ausztria. Labdarúgó vb-selejtező mér­kőzés. Közvetítés Szófiából — sz. A szünetben: Reklám. 21.45: Tv-híradó 2. sz. 22.05: Mérle­gen. 6. rész: Szerelemről, pár­választásról stúdióbeszélgetés. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 17.10: Magyar nyelvű tv­napló. 17.30: Tv-napló. 17.45: Örökzöld­­, gyermekműsor. 18.15: A zászló alatt — riport. 18.45: Zenei arckép: Dusán Stular. 19.15: Rajzfilm. 19.20: Villanófény. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szerdai válogatás. 21.15: A forradalom emlékművei: Leskovac. MÁSODIK MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.45: Milyen a mai diákunk — mű­velődési­ műsor. 19.15: Kis szórakoztató zenei koncert. 19.30: Tv-napló. 19.55: Ma es­te. 20.00: Frederik és Veroni­ka — a Ljubljanai Nemzeti Színház előadása, felvételről. 21.35: Huszonnégy óra. 21.55: Szerelem falusi módra — hu­moros sorozat. -----A RÁDIÓ----­ÉS TELEVÍZIÓ MŰSOR 1981. november 11., szerda — Othello — balettfel­újítás. A Pécsi Balett tár­sulata ma, szerdán este ismét felújítja Othello­­előadását, amit Verdi ze­néjére Eck Imre állított színpadra. 04-05-07 Halálos gázolás. Hegyes Ist­ván 42 éves nyugdíjas, pécsi lakos 9-én, — hétfőn — dél­előtt Pécsett, a Zsolnay utca és a Kilián utca kereszteződésé­ben, a kijelölt gyalogátkelő­helyen személygépkocsijával el­ütötte az ott gyalogosan átha­ladó Heisler István 72 éves nyugdíjas és Heisler Istvánné 67 éves nyugdíjas, pécsi lako­sokat. Heisler István oly súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meg­halt. Felesége nem szenvedett sérülést.* Ittasan vezette gépkocsiját. Pozsár József 20 éves villany­­szerelő, pécsi lakos 9-én a ko­ra délutáni órákban a 6-os úton ittasan vezette személy­gépkocsiját. A bodai elágazás­nál egy jobb oldalon lévő be­tonoszlopnak ütközött és felbo­rult. Pozsár könnyű sérülést, míg utasa, Benkő Zoltán 19 éves segédmunkás, bodai lakos súlyos sérülést szenvedett. * A sombereki termelőszövet­kezet szárítóüzemében tűz ke­letkezett tegnap délelőtt. Ed­­dig ismeretlen okból kigyulladt egy Bábolna típusú termény­­szárító. A mohácsi állami tűz­oltók és a sombereki önkénte­sek a késő délutáni órákban el­oltották a tüzet. A becsült kár 100 000 forint. A tűz keletkezé­sének okát vizsgálják.

Next