Dunántúli Napló, 1981. december (38. évfolyam, 329-356. szám)
1981-12-24 / 352. szám
A Dunántúli Napló karácsonyfája ismét itt a karácsony, és a hagyományoknak megfelelően mi is ajándékokkal kedveskedünk a sportolóknak és a sportvezetőknek. Reméljük, hogy ajándékaink osztatlan örömet váltanak ki a megajándékozottak körében, de arra is felkészültünk, hogy lesz olyan is, aki egyfajta ajándékból többet kap, mert mások is gondolnak rá. Ezért az újságíró klubban bárki kicserélheti azt kedvére valóra, de csakis este tíz és reggel hat óra között. Ajándékozásban részt vevő munkatársaink igazán serények voltak, hiszen már ezüstvasárnapon elkezdték a vásárlást, hogy karácsonyig bőségesen legyen ajándék karikaturistánk által feldíszített karácsonyfa alatt. Nem szeretnénk, ha elfogultsággal vádolnának bennünket, de most is a legtöbb ajándékot a labdarúgók kapták. Hiába, velük találkozunk a legtöbbet és „szeretetünk” jele csakis a gazdag ajándék lehet. Ráadásul ők még sohasem akarták visszacserélni, és ez azt jelenti, hogy jól sikerült részünkről a választás. Igaz, a benzinkutaknál többször visszahallottuk néhány játékos elégedetlenségét, de még mindig jobb, ha a hátunk mögött mondják meg az igazságot, mert ha szembe mondanák, akkor talán mi is megsértődnénk, ahogy ők szoktak egy bírálat után. Kezdjük az ajándékozás sorát a PMSC labdarúgóival. A piros-feketék mindenekelőtt egy Újmecsekalja feliratú közigazgatási táblát kapnak, és idegenbe utazás előtt egy nappal ezt a táblát a technikai vezetőnek fel kell állítania annak a városnak a határán, ahol éppen játszik a csapat, így a fiúk úgy érzik majd, hogy hazai környezetben játszanak és reméljük, nem kell újabb másfél évet várni a következő idegenbeli győzelemre. A válogatott kapusnak egy titkárt ajándékozunk , aztán majd intézi Béla ügyeit és ha legközelebb olyan napon kell átvennie az új kocsiját, amikor éppen kupa vagy bajnoki forduló van, akkor a titkára képviseli őt a Merkúrnál, Béla pedig ott állhat a csapat kapujában. Természetesen egy Európa-térkép is dukál a kapusnak, melyen a jó profi csapatokkal rendelkező városok nevét kétszer is aláhúztuk, így könnyebb lesz majd a választás, mert úgy hírlik, hogy nyártól új egyesületben folytatja. Róth és Mészáros egy-egy Braun villanyborotvát kapnak, mert a mester nem kedveli a szakállas játékosokat. Ha nem megy nekik a játék, akkor csak megborotválkoznak, és máris ott a helyük a csapatban. Nagy Imrének egy új csukát csináltattunk, és a mintát Dobány cipőjéről vette le a cipész. A Mesterre is gondoltunk, aki energiatakarékossági okokból az utóbbi időben még a nyilatkozatokkal is fukarkodik. Ő egy CB telefont kap, ami összeköttetésben áll majd az újmecsekaljai pálya sajtótornyával. A CB telefonon hallhatnák az újságírók a megjegyzéseket a kispadon, abból összeállíthatják a nyilatkozat mondatait. Néhány ezer szurkolót is konzerváltunk azokra az időkre, ha megint térdig érő hóban kell bajnoki meccset játszani és kevesen vállalkoznak arra, hogy kimenjenek megnézni a mérkőzést. Ilyenkor az ügyvezető elnök előkapja a konzerv nyitóját, és máris dőlnek a szurkolók. Sikerül így teljesíteni a bevételi tervet is. A vezetőkről sem feledkezünk meg! Ők valamennyien egy segédmotort kapnak, amit felszerelhetnek az íróasztalukra. Elég csak bekapcsolni a kis motort, máris indul az íróasztal oda, ahol éppen egy tehetséges játékos tűnt fel. Mert ha nincs motorizálás, akkor nem szívesen vállalkoznak vidéki utakra. És ha netalán már a hónap közepén elhasználták a kilométerpénzt — hogy a főkönyvelő asszony ne mozogjon —, használhatják azt a távcsövet játékosok megfigyelésére, ami ugyancsak tőlünk kapnak karácsonyra. Az NB ll-es csapatok közül a Komló és a PVSK egy emlékkönyvet kap, melyben egykori fotók és újságkivágások lesznek a régi szép időkről, amikor még az NB I-ben játszottak. Talán ez felébreszti a vágyat a fiúkban, legalább az NB lil. iránt, mert ha így folytatják, akkor az is csak emlék lesz jövőre. A komlóiak még kapnak egy szép naptárt is, ennek lapjain a vasárnapok dupla nagyságú betűkkel íródtak, így észreveszik biznyára, hogy lehetőleg ezeken a napokon játszszanak, és ne pénteken reggel fél kilenckor. A mohácsiakon egyszer már segített a fúzió, akkor végre eljutottak az NB II-be. Most egy újabb alapító levelet küldünk, melyben javaslatot teszünk a Mohács-Véménd—Boly TE elnevezésre. Talán így sikerül elkerülni a területi bajnokságot. És ha ez segít, akkor minden évben csatolunk valakit hozzájuk, csupán attól tartunk, hogy végül a táblázaton nem fér majd el a csapat neve, olyan hosszú lesz. A Sellye edzőjének néhány kitöltetlen behívóparancsot küldünk ajándékba. Legutóbb négy játékosát állították ki és a következő mérkőzésen a szertárosnak is be kellett ugrania, hogy meglegyenek tizenegyen. Ha legközelebb is kioktatják a játékvezetőt és netalán újabb kiállítások következnek, akkor a mester azt hív be, akit akar, mert ugyebár a behívóparancsra menni kell. Ha pedig valaki megtagadná a behívást, akkor azt a hatóságok úgyis előállítják. Siklósra gondolákat küldünk, és nem lesz gond, ha a soron következő bajnoki vagy kupamérkőzést az edzőpályán játsszák. Nem kell többet úszkálniuk, gondolával kényelmesebb a közlekedés. A bólyiak egy narancsligetet kapnak, mert egyik vezetőjük úgy nyilatkozott, hogy ha bejutnak a területi bajnokságba, akkor náluk Kánaán lesz. Egyelőre nem úgy szerepelnek a bajnokságban, mintha Kánaán lenne Bolyban. A narancsliget, reméljük, a Kánaán hangulatát idézi majd. És ha már az edzőket is ajándékozzuk, akkor Dunai doktor sem maradhat ki a sorból. Ő kapja azt a morcos álarcot, ami látható fán. Ha ezt használja, akkor keményebbnek tűnik és a csapat megszeppenve megkezdi a felzárkózást a bajnoki táblázaton. A PVSK-fiúk kosárlabdacsapatának viszont egy robotedzőt ajándékozunk. Vele aztán vitatkozhatnak a játékosok, a robotmester rájuk sem hederít, nehéz lesz megbuktatni. A másik NB I-es kosárlabdacsapatnak, az UPEAC-nak szokásunktól eltérően nem üdítőt, hanem egy láda sört küldünk. Karácsonykor igyák le magukat a fiúk, legyen rózsaszín ahangulat, ugyanis annyi vereséget szenvedtek ezen az őszön, hogy elfelejtettek mosolyogni. Az UPEAC-labdarúgóknak egy füves pályát küldünk, mert az elmúlt harminc évben már bérelték a megye összes pályáját, mivel nekik sohasem tellett füves pályára. Ha a mi füvünk minősége kifogásolható, akkor javasoljuk, hogy forduljanak a Janus Pannonius Tudományegyetemhez, talán ők megszánják a fiúkat, mert a többiek eddig csak ígértek. Az év ifjúsági sportolója A Magyar Televízió sportosztálya a szövetségek javaslatai alapján ,az OTSH-val egyetértésben az idén huszonegyedszer ítélte oda az év ifjúsági sportolója címet a legjobb fiatal versenyzőnek. A győzteseknek és a helyezetteknek, valamint edzőiknek a díjakat a január 31 -i tv-műsorban adják át. Az év ifjúsági sportolója a lányoknál: Temesvári Andrea teniszező (Bp. Spartacus), 2. Orosz Andrea úszó (Bp. Spartacus), 3. Bolvári Katalin asztaliteniszező (Tolnai Vörös Lobogó) és Polgár Anna, kajakozó (FTC). Az év ifjúsági sportolója a fiúknál: Wladár Sándor úszó (Újpesti Dózsa), 2. Bereczki József atléta (Miskolci VSC) és Hlavati András súlyemelő (Bp. Honvéd), 3. Spránitz Gábor sportlövő (Újpesti Dózsa). Január 9-én: Kína- Új-Zéland vb-selejtező Kína számára január 9-én a malaysiai Kuala Lumpurban helyosztó mérkőzésen az utolsó lehetőség kínálkozik arra, hogy a sportág történetében először részt vehessen a labdarúgó világbajnokságon. Az ellenfél Új- Zéland válogatottja, amely Szaúd-Arábia felett aratott 5-0- ás győzelmével pontszámban beérte Kínát és a két csapat gólkülönbsége is egyforma. Az ázsiai,csendes óceáni selejtező csoportból Kuvait már bejutott a 24-es döntőbe. A FIFA keddi zürichi ülésén Új-Zéland a helyosztó színhelyének Spanyolországot javasolta, de a kínai sportvezetés ragaszkodott a Kuala Lumpur-i Merdeka stadionhoz, ahol a válogatott kétszer is legyőzte Szaúd-Arábiát. A csoportselejtezőkön Kína Pekingben 0-0-ra végzett Új-Zélanddal, Aucklandben viszont 1-0-ás vereséget szenvedett. Borg tervei Az ötszörös wimbledoni teniszbajnok, a svéd Björn Borg kedden Monte Carlóban sajtótájékoztatón ismertette további terveit. Borg — aki, mint ismeretes, 12 hétre felfüggesztette a versenyeken való részvételét — többek között elmondta, hogy 1982-ben tíz nagy versenyen szándékozik feltétlenül indulni. Ezek között van a wimbledoni nem hivatalos világbajnokság, a legjelentősebb salakpályás vetélkedés, a párizsi Roland Garros pályán megrendezendő francia nemzetközi teniszbajnokság és az amerikai nyílt bajnokság, amelynek helyszíne Flushing Meadow. Ezeken kívül előreláthatólag ott lesz még Monte Carlóban, Hamburgban, Las Vegasban, Torontóban és Tokióban is. — Tíz év alatt igen sokat teniszeztem, s úgy éreztem, eljött az ideje egy hosszabb, teniszmentes időszaknak — mondta a szőke svéd. — Természetesen ez elsősorban a versenyekre vonatkozik. 1981 legjobb magyar sportolói Rakusz Éva, Wladár Sándor és a kard válogatott 1981 legjobb női sportolója: Rakusz Éva kajakozó (Olefin) 177 pont (26 első hely), 2. Temesvári Andrea teniszező (Bp. Spartacus) 109 pont (15), 3. Fórián Éva sportlövő (Bp. Honvéd) 77 pont (9). Szavazatot kapott még — többek között — Polgár Zsuzsa sakkozó (MTK-VM), Orosz Irén atléta (Ú. Dózsa), Petronvicsné Verőci Zsuzsa sakkozó (Vasútépítő Törekvés). 1981 legjobb férfisportolója: Wladár Sándor úszó (V. Dózsa) 198 pont (30), 2. Tóth István birkózó (Ganz MÁVAG) 91 pont (10), 3. (holtversenyben): Székely Zoltán vívó (V. Dózsa) 72 pont (8) és Vaskúti István (Bp. Honvéd) 72 pont (8). Versenyben volt még Klampár Tibor asztaliteniszező (Bp. Spartacus), Gedővári Imre kardvívó (Ú. Dózsa), Guczoghy György tornász (Bp. Honvéd), és Mészáros Ferenc labdarúgó (Sporting Lisszabon). 1981 legjobb csapata: Kardválogatott 175 pont (24), 2. Labdarúgó-válogatott 136 pont (21), 3. Fogathajtó-válogatott 57 pont (8). Szavazatot kapott még az öttusa-, a férfi asztalitenisz-, a női röplabda- és a vízilabdaválogatott, valamint a Vasas női kézilabdacsapata. A magyar sportújságírók 1958-tól választják meg az év legjobb magyar sportolóit. Az idén 24. alkalommal került sor a szavazásra, a nőknél, a férfiaknál és csapatban egyaránt új győztest avatnak. A szavazás eredményeként 1981 legjobb magyar női sportolója a kajakozó Rakusz Éva (Olefin), a legjobb férfisportoló Wladár Sándor úszó (Ú. Dózsa), míg csapatban a kardválogatott az első. A nőknél Rakusz Éva a 16. győztes, az első Körmöczi Zsuzsa teniszező volt. A nőknél az evezős Pap Jenőné és az úszó Gyarmati Andrea vezet az összesítésben, 1959-ben, 1960-ban, 1961-ben, illetve 1970-ben, 1971-ben és 1972-ben kiérdemelt 3-3 győzelmükkel. Rakusz Évát 26-an jelölték az első helyre, s biztosan előzte meg az ifjú, mindössze 15 esztendős teniszező reménységet, Temesvári Andreát. A férfiaknál Pólyák Imre kapta az első díjat 1958-ban, Wladár Sándor a 17. győztes. Visszavonulásával megszakadt a tornász Magyar Zoltán sorozata, három alkalommal (1974, 1978 és 1980) volt az év legjobb férfisportolója. Rajta kívül csak az öttusázó Balczó András (1966, 1969 és 1972) rendelkezik 3 első helyezéssel. Wladár Sándort 30-an jelölték az első helyre, győzelmét a birkózó Tóth István nem veszélyeztette. Csapatban a kardválogatottat helyezték az újságírók az első helyre, a vb-döntőbe került labdarúgó-válogatott elé. Párbajtőrben már négyszer volt a válogatott az év legjobb csapata, de meglepő, hogy a kardvívók ezt a címet most érdemelték ki először, 1973. és 1978. évi második helyük után. A rekorder a csapatoknál a vízilabda-válogatott az 1958 és 1977 közötti 7 győzelemmel, s mindössze eggyel maradnak el tőlük az öttusázók. 1958-tól 16 sportág jutott a női, a férfi- és a csapatverseny összesen 72 első helyéhez az alábbi megoszlás szerint: Wladár Sándor Nébald Gy., Nébald R., Nagyházi, Gerevich, Gedővári. Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallanna Erzsébet Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó .Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf. 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320_________ Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál __________és kézbesítőknél.__________ Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007