Dunántúli Napló, 1982. május (39. évfolyam, 118-147. szám)

1982-05-13 / 129. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapjain Külügyminiszterünk befejezte ciprusi tárgyalásait­­ Puja Frigyes Szófiába érkezett Andreasz Mavrommatisszal, a ciprusi görögöknek a közösség­közi tárgyalásokon részt vevő új állandó képviselőjével találko­zott ciprusi hivatalos látogatá­sának utolsó napján, szerdán délelőtt Nicosiában Pója Fri­gyes külügyminiszter. Mavrommatisz részletesen tá­jékoztatta a magyar külügy­minisztert a ciprusi probléma rendezésére tett legújabb erő­feszítésekről, rámutatva, hogy a legjárhatóbb útnak változatla­nul a közösségközi tárgyalások folytatását és sikerre vitelét tekintik. Mindazonáltal hozzá­tette: ha a közösségközi tárgya­lások belátható időn belül nem járnak eredménnyel, nem mon­danak le más eszközökről sem a régóta húzódó válság igaz­ságos és tartós rendezése ér­dekében. Puja Frigyes a magyar nép és kormány támogatásáról bizto­sította a ciprusi válság rendezé­séért fáradozását és megismé­telte a ciprusi kérdéssel kap­csolatos ismert magyar állás­pontot. Pója Frigyes külügyminiszter, ciprusi hivatalos látogatását be­fejezve, szerdán Ciprusról to­vábbutazott a Bolgár Népköz­­társaságba, ahol Petr Mlade­­nov bolgár külügyminiszter meghívására hivatalos baráti lá­togatást tesz. A magyar kül­ügyminisztert a Larnacai re­pülőtéren­ ciprusi kollégája, Ni­kosz Rolandisz búcsúztatta.­­* Pója Frigyes külügyminiszter bolgár kollégája, Petr Mlade­­nov meghívására szerdán hiva­talos baráti látogatásra Bul­gáriába érkezett. Külügyminisz­terünk előzőleg Cipruson tett látogatást. Paja Frigyest Szófia repülő­terén Petr Mladenov üdvözölte. A magyar külügyminiszter bolgár kollégája kíséretében gépkocsin szálláshelyére, a Bojana rezidenciába utazott. MSZMP-küldöttség utazott Ciprusra és Írországba Írország Kommunista Pártja meghívására Dublinba utazott a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége, hogy részt vegyen az ír testvérpárt XVIII. kongresszusán. A küldöttség vezetője Pap János, a Köz­ponti Bizottság tagja, az MSZMP Veszprém m­egyei Bi­zottságának első titkára. * A Ciprusi Dolgozó Nép Ha­ladó Pártja (AKEL) meghívá­sára szerdán Nicosiába utazott a Magyar Szocialista Munkás­párt küldöttsége, hogy részt vegyen a ciprusi testvérpárt XV. kongresszusán. A küldött­séget Fock Jenő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja vezeti. Nem iskolában töltik a szünidőt Pellérden épül a pécsi központi napközis tábor A nagy szünidőt mintegy ezer baranyai gyerek idén is nyári napközikben tölti, ám ez év­ben már nagy részük igazi táborban. Jóllehet, a pécsi gyerekek közül még csak két­százötvenen, de­ ők lesznek a pellérdi napközis tábor első vendégei június 21-től augusz­tus 20-ig. Pellérden kezdték meg ta­valy ősszel a pécsi általános iskolák központi nyári napközi­jének megvalósítását. A község hatályában, itt működik az ál­talános iskola, és a közelében lévő tsz gazdasági épületekben rendezik majd be a foglalkoz­tató termeket. A kastélyhoz tartozó hatalmas park pedig számtalan lehetőséget kínál a tábori élet megszervezésére. S jórészt társadalmi munkában szeretnék a terveket megvalósí­tani. A görcsönyi tsz egykori épületeiben lesz az étterem és a konyha, valamint a foglal­koztatók egy része. Már idén nyáron „üzemel” a csónakázó­tó, amelyben horgászni is le­het. Rendelkezésre áll majd a községi sportpálya és a lőtér, ugyanis a gyerekek a jelentke­zéskor a különböző szakkörök között is választhatnak. Ki labdajátékokat, modellezést, képzőművészetet, ki­horgászatot, vagy cél­lövő szakkört. Bár ez évben még csak a ivar-kertvárosi tanulókat viszik a pellérdi táborba, a többiek­nek , a meszesi iskolában lesz a nyári napközi, szinte vala­mennyi pécsi általános iskola részt vesz a tábor építésében. Tegnap az Egyetem utcai is­kolások takarították­­a parkot, ma a Berek utcából jönnek, és szombaton a városi iskolaigaz­gatók, szakfelügyelők folytatják a munkát. Ott jártak tegnap a Kertészeti és Parképítő Válla­lat dolgozói is, akik társadalmi munkában tervezik meg a park újjáépítését. Sok segítség kell még az épületek felújításában, a tó és környékének helyreállí­tásában. Eddig több mint két­millió forint értéket hoztak létre a társadalmi munkások. A vá­rosi tanács művelődési osztá­lyán elsősorban a szakmunkák­hoz várják a vállalatok, bri­gádok segítségét, mert az épít­kezésekhez gépi erő is kell. Néhány év múlva közel ezer pécsi kisdiákot fogadhat majd a pellérdi nyári napközi. A komlói iskolások idén is a sikondai táborban töltik a nyári szünidőt. A sikondai tábor gazdája, az Úttörő és Ifjúsági Ház gazdag programokkal igyekszik színessé tenni a nap­közi mindennapjait; úszásokta­tást, akadályversenyeket, ki­rándulásokat szerveznek. Meg­oldják, hogy a gyerekek a táborban étkezhessenek, eddig a sikondai Hársfa étteremben ebédeltek Május végén szer­veznek egy továbbképzést a város, napközis tanárainak, amit összekötnek a napközisek mun­káiból nyiló kiállítással. Száz- százötven gyere­ket várnak a nyári táborba. A mohácsi gyerekek nyári napközijét, a Mohácsi-szigeten működik évek óta, hamarosan felújítják a város diszesei, és új játékokkal is gazdagodik a tábor. A programok összeállí­tásában­ részt vesz a városi KISZ Bizottság, az úttörőelnökség és a művelődési központ is. Szi­getváron még nem dőlt el, hogy hol lesz a napközi, de való­színűleg a Lenin telepi iskola fogadja majd az 50—60 ta­nulót. A Rákóczi úti iskola nap­közijét most újítják fel, s a munka befejezése csak az év végére várható. G. M. Várják továbbra is a társadalmi munkások segítségét A pécsi Egyetem utcai iskola diákjai rendezik a kastélyparkot az épülő pellérdi napközis táborban. A tartalomból: Lvovi vendégeink szerdai programja (5. oldal)­ Olajfák és babérok (2. oldal) A szerkesztőség postájából (6. oldal) Látogatás a Zsolnay gyár­ban (Riport a 3. oldalon) Losonczi Pál látogatása Pest megyében Losonczi Pál, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke szerdán, Pest megyei látogatásának második napján — a megye vezetőinek társaságában — Ceglédet és a ceglédi járást kereste fel. A város és a járás vezetői Ceglé­den a pártbizottságon fogad­ták. Sárik Ferenc, a városi és Fekete Antal, a járási pártbi­zottság első titkára beszámolt az ipari üzemek, a termelő­­szövetkezetek munkájáról, Cegléd és a környező telepü­lések életéről. Egyebek között elmondták: a több­ mint negy­venezer lakosú város ipara jelentősen fejlődött az elmúlt esztendőkben, 1982-ben az üzemekben már mintegy ötmil­­liárd forint árbevételt tervez­tek. Ami a lakosságot közvet­lenül érinti: a VI. ötéves terv­időszakban csaknem ezeröt­száz új lakást építenek fel. Ha­sonlóan kiegyensúlyozottan gyarapodott a mezőgazdasági arculatú járás, termelőszövet­kezetei fontos feladatokat vál­lalnak a főváros ellátásában is. A települések lakói részt vesznek a helyi feladatok megvalósításában, társadalmi munkájuk segítségével számos iskola, óvoda épült fel. A látogatás ezután az ÉVIG ceglédi gyárában folytatódott. Bárki Kálmán vezérigazgató is­mertette a vállalat és ezen belül a ceglédi üzem felada­tait, s elmondotta: a gyár vil­lamos motorjait, elektromos berendezéseit egyre inkább külföldön is ismerik. Az Elnöki Tanács elnöke az üzem megte­kintése után a város közel­múltban elkészült új létesítmé­nyeivel ismerkedett. Felkereste az új ABC-áruházat, az abban kialakított oktatókabinetet, melyben a kereskedőtanulók szerezhetnek gyakorlati tudást. Ezután sétát tett a város mo­dern lakótelepén. Útja innen a Várkonyi István Általános Isko­lába vezetett, ahol csaknem ezerkétszáz gyereket oktatnak­­nevelnek kiváló körülmények között. A program délután Albertir­­sán folytatódott. A község mel­letti dombvidéken húzódó, hat termelőszövetkezet által közö­sen létrehozott nyolcszáztizen­­öt hektáros csonthéjas gyü­mölcsöst - meggy-, cseresznye-, őszibarack-, szilva- és kajszi­barack-ültetvényt — Főző Jó­zsef, az albertirsai Micsurin Termelőszövetkezet elnöke mu­tatta be. Losonczi Pál meg­szemlélte a gazdaság dán­­szentmiklósi, mintegy négyszáz hektáros almáskertjét is, s a látottakért elismerését fejezte ki. A szövetkezet szakemberei az elmúlt években a legújabb fajtákat telepítették, az ültet­vényeket csepegtető öntözéssel nevelik. A termés feldolgozá­sára a következő években mélyfagyasztó üzemet is épí­tenek. A ceglédi járás települései­vel, gazdálkodásával ismer­kedvén az Elnöki Tanács elnö­ke megtekintette az Albertir­­sán tavaly átadott kilenc tan­termes általános iskolát, vala­mint Dánszentmiklóson az épü­lő művelődési és sportházat. Kétnapos Pest megyei látoga­tása befejezéseként megszem­lélte a Micsurin Termelőszö­vetkezet dánszentmiklósi köz­pontjában a gazdaság termé­keiből összeállított kiállítást, majd találkozott a tsz vezetői­vel és szocialista brigádveze­tőivel. Sarlós István Egerben Heves megye hosszú távra kidolgozott környezetvédelmi koncepcióját vitatták meg szer­dán a Hazafias Népfront me­gyei Bizottságának egri ülésén. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára is. A környezetvédelemről el­hangzott beszámolóban a leg­frissebb eredmények közé so­rolták, hogy a bélapátfalvai modern cementmű üzembe ál­lításával Selypen megszüntették a cementgyártást, egyszersmind a levegő szennyezését, Mátra­­füred térségében pedig leállí­tották a környezeti ártalmat okozó kőbánya működését. Az Egerben felépített új szennyvíz­­tisztító telep lehetővé tette, hogy a csatornázott területekről érke­ző szennyvizet most már meg­(Folytatás a 2. oldalon.) Huszonnégy családi ház épül ez év tavaszán Szederkény új faluré­szén. Ugyanott 20 sor­háznak kész az alapo­zása. Szederkényben minden évben 7­8 ház készült el, ilyen fellen­dülés azonban még so­sem volt.

Next