Dunántúli Napló, 1983. január (40. évfolyam, 1-30. szám)
1983-01-13 / 12. szám
1983. január 13., csütörtök Dunántúli napló PHIP nap Sellyén léptéjén a sellyei főutca így szombat délelőtt. Pedig szabad szombat ez a legtöbb itt lakónak, a helyben dolgozóknak éppen úgy, mint a bejáróknak, és nincs tanítás az iskolában sem. A szabad idő azonban nemcsak szabad valamitől, hanem szabad valamire. Például a házkörüli munkákra. — A szombat a legkeményebb munkanapok egyike — mondja Sághi Mihály, a nagy- községi közös tanács elnöke, aki szombat délelőtti ügyeletet tart. Ám hivatalos ügyeket sem intéznek ilyenkor az emberek, jó, ha egyetlen bejegyzés található a naplóban hónapokra visszamenően. Szinte mindenki foglalkozik valamivel otthon: a legfőbb jövedelmi forrás a sertéstartás és a fóbakertészet: a zöldség, dinynye. Amit hétköznap nem tudnak elvégezni az állatok közül, az szombatra marad a férfiaknak, az asszonyok szombaton mosnak, takarítanak. Ilyenkor emelkednek leggyorsabban a kalákában épített házak falai. Ha kimenne a határba, hallaná, hogy bőgnek a motorfűrészek, az erdőgazdaságnál vásárolt fát is most gyűjtik be. Bari István nyugdíjas áfészelőadó kifejezetten örül annak, hogy az emberek szombaton délelőtt otthon vannak, tanácstag ugyanis, és szombaton biztosan mindenki elérhető hivatalos ügyben is. Különben a kertben találom, a fóliasátrak fűtését szereli. — Most hoztam ki a palántákat — mondja. — Majdnem ötvenen vagyunk az áfészszakcsoportban, segédmunkástól tanárig. Fáradságos, de megéri, jó pénz van benne, akárcsak a méhekben, nyulakban. — Mire gyűjtik a pénzt? — A fiatalok többsége hátra — új utcasorok épültek az elmúlt években. Nekem három szenvedélyem van: a fóliázás, a sport meg az utazás. Európából már csak két ország van hátra, ahol nem jártam: Ausztria, Görögország. Általában a művelődés dolgai csak sokára kerülnek szóba. Akkor is először a tévé, mint a legfőbb szórakozás. Azután néhány magyarnóta est a presszóban, szervezett látogatás a pécsi színházba. Az általános iskolások színjátszó köre, a fiatalok diszkója. A könyv nemigen. Pedig szép a könyvtár, tágas, meleg, otthonos. Minden szombat délelőtt nyitva tart. — Nyolcszáz olvasóm volt tavaly, annak majdnem fele 14 éven aluli — mondja Páll Andrásné könyvtáros. — Szoktunk só—olvasó találkozókat rendezni, működik könyvbarát szakkör, de nem a hét végén: a diákok is, a felnőttek is szívesebben jönnek hétköznap. A szombat délelőtt azoknak a középiskolásoknak fontos, akik ilyenkor érnek rá lexikonokat forgatni az iskolai feladatokhoz. De ők kevesen vannak. Majdnem hatszáz általános iskolás van Sellyén. Mit csinálnak egy ilyen téli szombat délelőttön? Tévét néznek otthon. Nagyobb választék nemigen adódik, hiszen nyári sportlehetőségek már, téliek még nincsenek. Sem az iskola, sem a művelődési ház nem kínál semmit ennek a korosztálynak. — Az a tapasztalatunk, hogy a hétvégi szabad időben nem jönnek az emberek, hiába rendezünk akármit — mondja Csutorás Jánosné művelődési ház igazgató. — Csak a szabó-varró tanfolyam él meg szombaton délután. Minden rendezvény drága, a pénzünk meg kevés. Hogy mi kellene az embereknek, azt én nem tudom kitalálni, míg ide nem jönnek és meg nem mondják. — Ha én egy tízéves srác lennék, és szombat délelőtt bejönnék a házba, hogy valamivel agyonüssem az időt, mit tudna ajánlani? — Ilyen nem fordul elő. Nem jönnek . . . Lehet, hogy nem ok nélkül. Televízió, néhány társasjáték, hideg, barátságtalan terem és néhány poros pingpongasztal van itt. Valóban, miért is jönnének? — Anya, levehetem a levest a tűzről? — a nyolcadikos Géczi Sándor ezzel a kérdéssel nyit be a szobába, mintegy illusztrálva, amit az édesanyja az imént mondott: „Nálunk közös munkával kezdődik a hétvége, a fiúk segítenek a háztartásban". Géczi Sándorné egyedül neveli két fiát: a nagyobbik Pécsett jár gimnáziumba — szombaton, vasárnap együtt a család. — Délelőtt takarítás, mosás, főzés. Délután közös program: itthon olvasás, zenehallgatás vagy kirándulás, néha összejövetel baráti társaságban. Moziba ritkán, színházba gyakrabban megyünk. Géczi Sándorné pedagógus. Az a tapasztalata, hogy kevés szülő szervez közös programot a gyerekeivel a hétvégi munkaszüneti napokra. Kara Rudolfék eszerint a kevesekhez tartoznak. Szombat délután már egy aznapi kirándulásról — bár nem kimondottan szórakoztató programról — számolhatnak be. Megjöttek a szentlőrinci vásárról, ahová malacokat vittek eladni. — Az idén először hizlalunk — mondja Kara Rudolf. — A feleségem fodrász, én rádiótévé szerelő vagyok, viszonylag könnyen be tudjuk osztani az időnket az etetéshez. Kóráék szép, kétszintes társasházban laknak az Ifjúság úton. A ház mögött kert, Vonyarcvashegyen szőlő, hétvégi ház. A családban két gyerek van, Rudi nyolcadik, Ágota második osztályos. — A feleségem kéthetenként szabad szombatos, én minden héten. Igyekszünk, hogy amikor két napig együtt van a család, akkorra iktassuk be a nagyobb kirándulásokat, rokonlátogatásokat. — A hét végére nem hagyunk leckét — mondja Koráné. — Péntek este, legfeljebb szombat délelőtt el kell végezni a tanulást. Egy kis bevásárlás, takarítás, aztán jöhet a tévé, játszótér, olvasás, lemezezés meg a barátok. Ha tovább maradnék, akadályoznám a készülődést a másnapi disznóölésre. Végigsétálok még a főutcán. Késő délután megélénkül a falu, a fiatalabbak a presszóba, az idősebbek a vendéglőbe mennek. És a legtöbb ablak mögött már 5—6 órakor világít a televízió képernyője. Gárdonyi Tamás Szokolai István felvételei Dljas szabad szombat Munka a házban, a ház körül A szülők dolgoznak, a gyerekek tévéznek Géczi Sándorné: Délelőtt házimunka, délután olvasás, zenehallgatás, kirándulás Kára Rudolfnak és Ágotának a tanulás után következhet a játszótér, a barátok és a lemezhallgatás 3 Új professzorok a JPTE Tanárképző Karán Bécsy Tamás Pécsett kezdte tanárként, mégpedig a pécsbányatelepi általános iskolában, amely időszakot élete kellemes emlékeként tartja számon. Majd a Nagy Lajos Gimnázium következett, azután a volt Pécsi Tanárképző Főiskola. Innen került az Eötvös Loránd Tudományegyetem összehasonlító és Világirodalmi Tanszékére docensnek. Ott nevezték ki egyetemi tanárnak 1981-ben. Világirodalmat, drámatörténetet tanít és drámaelméleti speciálkollégiumot vezet ma is az ELTE-n. Az irodalomtudományok doktora, rendszeresen publikál a különféle szaklapokban, folyóiratokban, tanulmányokat, olykor színházi kritikákat. Most - az ELTE-n meglévő elfoglaltságai mellett — elvállalta a JPTE irodalmi tanszékének vezetését. Milyen meggondolásokkal? — Olyan oktatás lesz itt, ami Magyarországon még sose volt cél: egységes képzésben részesíteni a jövő általános és középiskolai tanárait. Bár eddig is tanított általános iskolai tanár gimnáziumban és megfordítva, most többről van szó. Ez nem pedagógiai kérdés véleményem szerint, hanem más: a tanároknak olyan szemléletmódjuk legyen az irodalommal összefüggő összes kérdésekről, hogy mindkét helyen tudjanak eredményesen dolgozni. Ehhez pedig szükségszerű volt módosítani mind a bölcsészkari, mind a tanárképző kereteket, nem azért, mert bármelyik is rossz lenne, hanem mert más a cél. Az egyetemnek alapelve lesz, hogy heti 24 óránál ne legyen több - szemben az eddigi 30-40-nel -, de a diáknak egy sereg dolgot önállóan kell megtanulnia. Ezt az önálló tanulást az oktatás mintegy csak irányítja. A hallgató megkapja az irodalom különböző szemléletmódjait, köztük — és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni — az irodalom szociálpszichológiai szemléletmódját. A szociálpszichológia segíti ellátni a teendő irodalomtanár feladatait a tanórán is az osztálycsoport esetében, a kollegiális kapcsolataiban is, de a városban, községben, ahová kerül, a sajátos értelmiségi feladatait is. Emiatt is, meg a képzés hatékonyabbá tétele érdekében szeretnénk majd indítani egy olyan szakot, hogy magyar irodalom és nyelv. Tervezzük az esztétika oktatását is, szakpárban az irodalommal. - ön kezdettől ismeri az új tanárképző kar létrehozásának terveit, nehézségeit. Miben látja jelenleg a legnagyobb nehézséget? — Egy új szisztémát elkezdeni leginkább olyanokkal lehet, akik az egyetemi oktatásban — és persze a saját szakmájukban — járatos emberek. A pesti egyetemről, tudományos intézetekből nemigen jönnék le egy ilyen munkára, ami összehasonlíthatatlanul nehezebb, bonyolultabb és időigényesebb, mint mondjuk egy-egy speciálkollégium megtartása Szegeden vagy Debrecenben. Itt az új képzés tartalmi kidolgozása, a főiskola keretében tevékenykedett munkaerők segítése is az ő vállukon nyugszik. De itt - hadd legyek őszinte — anyagi problémák vannak. A rendeletek szabályozzák a másodállásért kapható összegeket, és nem differenciálnak. Eddig még sikerült megoldani a személyi kérdéseket, de mindig nagy nehézségek árán. S van egy másik probléma, ami szintén anyagi természetű. Úgy szeretnénk csinálni, hogy nem lesz külön előadás és külön szeminárium, hanem ezek vegyesen és folyamatosan követik egymást. Az új egyetemi szisztéma feltétlenül megköveteli a hallgatókkal való csaknem egyéni, de legalábbis kiscsoportos foglalkozást. De a rendeletek megszabják a csoportok számát és létszámát. Aki valaha tanított egyetemen, tudja, hogy 22 fővel nem lehet megfelelő munkát végezni. A rendeleteken kívül akadályt jelent a státushiány is, ígéretek vannak, reméljük, megvalósulnak. Csak jellemzésül említem, hogy a pesti egyetemen öt, a debrecenin 4, a szegedin 3 irodalmi tanszék működik. Itt egy van, s ennek el kell látnia még azokat a feladatokat is, amelyekre amott külön esztétika tanszék hivatott. Nehézségek tehát akadnak. Miért vállalják mégis többen ezt a munkát? Ön például miért? — Mert érdekelt a feladat. Szépnek, izgalmasnak találtam. Egyelőre persze még csak a körvonalak láthatók. Majd amikor már hallgatók is lesznek, másként fog festeni a kép. A problémák elénk kerülnek és meg is fogjuk oldani őket. Kéthárom éven belül kialakul a gyakorlat. Mire a legelső hallgatók harmadévesek lesznek, már világos arculata lesz az új tanárképző karnak. H. E. Nehéz az átmenet az általánosból a középiskolába Baranya megyében tanévenként egy gimnáziumra való diák megbukik és ugyanannyi kimarad középiskolából. Riasztó adat, és nem jobb az országos kép sem. Nem véletlen, hogy az oktatási szakemberek régóta keresik, mi az oka az általános és középiskola közti ilyen nagymértékű törésnek. Egy-egy város, megye pedagógusai már azelőtt is foglalkoztak ezzel az aggasztó jelenséggel, négy évvel ezelőtt pedig a minisztérium elrendelte, hogy (nem minősítő, hanem helyzetmegállapító céllal) a középiskolák első osztályaiban központilag kidolgozott kérdések alapján mérjék fel a tanulók ismereteit magyarból, oroszból és matematikából. Az eredmény nyugtalanító — akár azt a statisztikát néz-. zük, amely például a pécsi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskola elmúlt 15 évében a 2800 elsős tudásáról vall, akár azt, amely a megye valamennyi általános iskolájából a megye középfokú intézményeiben továbbtanuló diákok eredményeit rögzíti. Mert bár az többé-kevésbé természetesnek tartott tény, hogy a középiskolában romlik az általános iskolai tanulmányi átlag, az azért mégsem természetes. Hogy másfél évtized alatt mindhárom tárgy számszerű átlaga csökkenő tendenciát mutat. Hogy minden évben alacsonyabbak az általános iskolai tanulmányi átlagok, s hogy ezt követik a középiskolai eredmények is. A felmérések bizonyítják: a középiskola elkezdésekor a tanulók zöme az alapozó ismeretekből a felét sem tudja annak, amit kellene. Mi ennek az oka, és mit lehetne tenni? A Baranya megyei középiskolák igazgatói munkaközössége erről tanácskozott a minap a városi és járási osztályvezetők, tanulmányi felügyelők részvételével. A két előadó — dr. Erhardt Imre, a pécsi Széchenyi és Vas István, a szigetvári Zrínyi Gimnázium igazgatója — igen rokonszenvesen nem az általános iskolára hárította a felelősséget, hanem társadalmi összefüggésében elemezte a tennivalókat — a középiskoláét is. Egyetértettek abban, hogy a tanulás presztízsének általános csökkenése, a fiatalok bizonyos távlatvesztése, az anyagiasság előtérbe kerülése és a gyerekek családi elkényeztetése egyformán közrejátszik a vázolt helyzet kialakulásában — vagyis, nemcsak oktatási, hanem nevelési feladatok is vannak. Bizonyos, hogy az általános iskola szigorúbb, következetesebb munkája legalább annyit segítene az eredmények javításában, mint a középiskolai tanárok jobb pedagógiai felkészítése. Szükség lenne arra, hogy mindkét fok tanárai a mainál jobban ismerjék egymás munkáját, a tantervi, órarendi követelményeket és az eltérő módszereket; arról nem is szólva — diákóhajok tanúskodnak erről! —, hogy milyen nagy szükség lenne több igazi tanár-egyéniségre. S ha mint egyik legfontosabbat megjegyezzük, hogy közvetlenebb — például beszélgetésben is kifejezésre jutó! — kapcsolatra van szükség tanár és diák között; hogy a munkára való nevelésben milyen nagy szerepe van az iskolának, akkor utána és vele együtt kell megjegyezni: mindez semmit sem ér a család segítsége nélkül. Nemcsak fontos politikai dokumentumok szögezték le ezt már oly sokszor: gyermekeink jó vagy rossz közérzete és tanulmányi eredménye is bizonyítja számunkra. G. T. Eszmények, közérzet, tanulmányi eredmény Pályázati felhívás Jövőre ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a pécsi Szabó István Úttörőház. Ebből az alkalomból a megyei és városi tanács, az úttörőelnökség, az Ifjúsági Bizottság, a Hazafias Népfront, a Pedagógus Szakszervezet és az úttörőház pályázatot hirdet, amely elméleti jellegű írásokban, módszertani dolgozatokban, személyes viszszaemlékezésekben kívánja rögzíteni és közkinccsé tenni az elmúlt 30 év mozgalmi tapasztalatait. A pályázatokat (5—15 gépelt oldal terjedelemben) 3 gépelt példányban kell beküldeni az úttörőház címére (Pécs, István tér 17), 1983. május 31-ig. A pályadíjak 500-tól 5000 forintig terjednek témaköröktől függően.