Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)

1983-02-12 / 42. szám

Birkózó vb Kiemelkedő esemény lesz az idei kijevi birkózó- és szambó világ­bajnokság — ígérik a szovjet rendezők. Az ukrán fő­városban található ötezres csarnokban három szőnyegen zajlanak majd a küzdelmek, s a sort — a magyar szempont­ból eredményesebb — kötött­­fogásúak kezdik: szeptember 22—25. között négy nap alatt bonyolítják le­ a küzdelmeket. A TASZSZ híradása ugyan nem említi, de minden bizonnyal az utóbbi években alkalmazott versenymód szerint rendeznek. Ez azt jelenti, hogy az első na­pon csak öt kategória kezd, a második napon kapcsolódnak be a további öt súlycsoport in­­dulói. Az első napon rajtolt „ötök", a harmadik napon döntőznek, a negyedik napon pedig azok, melyek csatái a második napon indultak be. A kötöttfogás után 26-29-e között a szabadfogásúak jön­nek, végezetül pedig a szambó­­sport legjobbjai mérik össze tu­dásukat szeptember 30. és ok­tóber 2. között. Mecseki nyílt túra A Baranya megyei Természetbarát Szövetség február 13-án, vasárnap téli sétát vezet a Közép-Mecsek­­ben. Útvonal: Dömör-kapu—Kanta­­vár— Fehérkút—Hősök tere. Visszaér­kezés kb. 11 órára. Élelmezés: ho­zott élelemből, meleg tea ajánlatos. Találkozás 8.30 órakor a Kossuth téren, a 34-es, 35-ös buszmegállónál. A túrát vezeti: Báli Józsefné (PMSC). 0 MOSZKVA: Ritka szép jubileu­mot ünnepelt a szovjet jégkorong bajnokság legutóbbi fordulójában Vlagyiszlav Tretyak, a CSZKA Moszk­va és a szovjet válogatott kapusa: 450. alkalommal öltözött bajnoki csatár mezbe, s úgy vélekedik, hogy meglesz az ötszázadik is . . . A ,,négyszázasok klubjának” tagja már rajta kívül a Szpartak-játékos, Ka­­pusztyin. • KOUVOLA: Barátságos jégko­rong-mérkőzésen : Szovjetunió—Finn­ország 7-3 (2-1, 5-2, 0-0). • TORONTO: A bemutató jelle­­­gű tenisztornán az ausztrál McNa­mara 6:3, 6:2-re verte az amerikai Gene Mayert, a svéd Wilander 6:2, 6:2-re az amerikai Gottfriedet. • HELSINKI: Király Kupa tenisz­­mérkőzésen Finnország 2-1-re győzött Ausztria ellen. Visszavágó szomba­ton Bécsben. Mindkét csapat az első osztályban maradásért küzd. A­CHEB: A hagyományos idény­­nyitó nemzetközi női kézilabda­torna harmadik fordulójában is győ­zött a magyar női kézilabda válo­gatott. Bulgária és Lengyelország után ezúttal Csehszlovákia együttese volt a szenvedő fél, amelyet a ma­gyar lányok 23-16 (9-6) arányban vertek meg.­­ BERLIN: Bár a nevezési határ­idő még messze van, máris 15 or­szág jelezte, hogy indítani kívánja országúti kerékpáros válogatottját a 36. békeversenyen. Belgium, Bulgá­ria, Csehszlovákia, Hollandia, Ma­gyarország, az NDK, Egyiptom, Mon­gólia, Portugália, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió, Finnország, Fran­ciaország és az Egyesült Álla­mok már biztos, hogy legjobb ke­rekeseivel képviselteti magát a má­jus 8—22. között megrendezendő nagyszabású viadalon, amelyet ez évben Varsó—Berlin—Prága útvona­lon bonyolítanak le. ZTE-PVSK 88-86 (42-38) NB I., férfimérkőzés. Városi sportcsarnok, 1500 néző. V.: Weidinger, Ritter. PVSK: Vojtek (12), Darázs (2), Varasdi (10), Rab (20), Tóth (25). Csere: Ko­vács (17), Richter (3). Edző: Horváth Imre. A PVSK kezdett jobban, az 5. percben 4 pont­tal vezettek, de ezután kiegyen­lítettek a vendégek és a 14. perc végén már 9 pont volt az előnyük. Ebben az időszakban jól védekezett a ZTE, a PVSK viszont pontatlanul dobott. A félidő hajrájára feljavultak a vasutasok és egy perccel a szünet előtt ismét ők vezettek egy ponttal. A ZTE azonban le­támadott és 40 másodperc alatt hat pontot értek el. Szü­net után gyorsan kiegyenlített a PVSK, de nem sokáig örül­hettek a vasutasok, mert a má­sodik félidő közepén 10 pont­tal elhúzott a vendégcsapat. Ekkor úgy tűnt, hogy biztosan nyerik a mérkőzést az egersze­­giek, de a végére ismét össze­szedte magát a PVSK. Három másodperccel a találkozó vége előtt Rab egy pontra csökken­tette a hátrányt, ráadásul elle­ne szabálytalankodtak. A já­tékvezetők azonban úgy ítélték­­meg, hogy Rab követett el sza­bálytalanságot. A nézők tün­tetni kezdtek az ítélet ellen, aprópénzt és különböző tár­gyakat dobáltak a pályára. Csak percekkel később kerül­hetett sor a ZTE büntetődobá­sára, amit értékesítettek. A vendégcsapat legeredménye­sebb játékosai Szűcs­ (20), Gó­­r­czán (19) és Bodrogi (17) vol­tak. SÁÉV—Pécsi Postás 114-79 (51-45). NB II., férfimérkőzés. A kosárra törő Vojteket igyekeznek akadályozni a zalaegerszegi játékosok Arató László felvétele Megintcsak a remény ma­rad. Vagyis az, hogy idén is megússzák a kiesést. És ez már így megy évek óta ... — Úgy tűnik, a két feljutó gyengébb erőt képvisel, a Vasútépítőt és a Törekvést te­hát a papírforma alapján a végelszámolásnál meg tudjuk majd előzni, ezzel újra benn­maradhatunk az OB I-ben — bizakodik Koszorús Pál, a PMSC férfisakkozóinak egyik edzője. — Persze, ezt így előre holtbiztosan nem lehet „boríté­kolni”, úgyhogy lesz még iz­galom. Rajtunk kívül ugyan­ilyen helyzetben van a Meresz­­tev SE, valamint a ZTE is, nekik is a kiesés elkerüléséért kell majd küzdeniük. A PMSC férfisakkozóinál ez a borotvaélen táncolás 1977 óta tart. Azóta a bajnokság előtt, a tervek megfogalmazá­sakor mindig visszatér ez a szó: bennmaradás. Hiába, ebben a szakemberek véleménye is megegyezik , gyenge ez a PMSC az OB I-re. Legalább két-három sakkozót kellene igazolniuk ahhoz, hogy ne legyenek állandó gondjaik. Csakhogy komoly játékerőt képviselő sportolót nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen újabban Pécsre csá­bítani. Erre a magyarázat egy­szerű: nem tudnak neki(k) fo­lyamatos versenylehetőséget biztosítani, azaz nem tudják indítani őket egyéni versenye­ken. — Ez a vidéki sakkozás egyik rákfenéje — panaszkodik Ko­szorús Pál. — Nekünk is van olyan sakkozónk, aki 4—5 éve nem vett részt egyéni viada­lon. Saját magam érzem, ez elbátortalanodáshoz vezet, a döntő pillanatokban kiütközik a rutinhiány. Arról nem is be­szélve, hogy ebben a kiélezett bajnokságban óriási a verseny­zők idegfeszültsége, mert tud­ják: egy-egy elvesztett parti akár a csapat kiesését is je­lentheti. A maratoni pontvadászat (november 20-án lesz a záró­forduló) a múlt vasárnap meg­kezdődött az OB I-ben. Az ed­digi egyetlen találkozón, a ZTE-től 7,5-6,5-re kikapott a PMSC, ám ebből messzemenő következtetéseket még kár lenne levonni. Sokat nyom majd a latban az április 9—10-i duplázás, amikor szombaton is, vasárnap is asztalhoz ülnek Karsáék Budapesten (a sűrített hétvégi műsort a pécsi klub költségkímélés miatt kérte). Ha ezen sikerrel túl lesznek, lehet reménykedni. És ez így megy az utolsó pillanatig, a novemberi zár­számadásig. H. L. Makk OB I. : Újra borotvaélen táncolva Kiesik vagy bennmarad a PMSC? Baranya legjobb női atlétikai eredményei 1982-ben Ugró- és dobó­­számok, hétpróba Az ügyességi számok értéke­lése során a magasugrókról mondható el egyértelműen, hogy 1982-ben javultak eredményeik. Az első hat helyen állók mind­egyike túlszárnyalta eddigi, il­letve előző évi legjobb teljesít­ményét. A megyei rangsor 6. he­lyén találjuk a 15 éves Kovács Ildikót (PVSI), aki 155 cm-ről került — 13 cm-es javulással — 168 cm fölé. A sorrend: Kroh (PMSC) 175 cm, Bogó (MVTE) 171 cm, Szikszainé (PMSC), Kesztyűs (PMSC), Kissné Kelep Zs. (U. PEAC), 170—170 cm. A távolugrókról: nem sok jót mondhatunk, egyedül a lista­vezető Szikszainé közelítette meg négy év előtti legjobb eredményét (1979: 598 cm) — 590-et ugrott A következő ver­senyzőktől fejlődést vártunk, mert mindannyian fiatalok, ezzel szemben visszaestek (zárójelben 1981-es eredményük): Osztertag (KBSK) 557­ cm (560), Mensch (KBSK) 553 cm (563), Wagner (PMSC) 529 cm (547, vissza­vonult), Wéber (MVTE) 523 cm (544), Simon (PMSC) 516 cm (550). A dobószámokban tapasztal­tabb és 15—17 éves fiatalokat egyaránt találunk, zömmel a PMSC versenyzői. A kép vegyes, kisebb­ javulás és helyben állás is tapasztalható. A türelem itt indokolt, mert csak több éves, kitartó munka hozhatja meg a jelentősebb fejlődést. Súlylökés­ben Nikolauszné egyszer indult, eredménye 13,62 m (1981-ben 13.98), Szikszainé 12.28-at, Kaszler Éva 12.21-et dobott (1981-ben is 12.21 volt legjobb­ja) Nagy Marcella 11.69-et ért el (1981: 10.91). Ormai és Osz­­tertag (KBSK) került még 11 m fölé. A diszkoszvetés „problé­más” versenyszám. Ormai, Kasz­ler és Nagy M. 2—3 métert ja­­vultak, de jóval 40 m fölötti eredményekre, a 43,32 m-res megyei csúcs megjavítására egyelőre még várnunk kell. A rangsor: Orma­ 38.16 m, Sza­kács (U­­PEAC) 36.98 m, Kasz­ler 35.14 m, Nagy M. 35.08 m. Nyolcan kerültek 40 m fölé gerelyhajításban, egy évben ennyien még sohasem értek el hasonló eredményt. Ismert tény, hogy Nikolauszné 56.10-zel, 1. o. eredménnyel áll az élen, s az országos ranglistán is „do­bogós” helyet szerzett, nem ke­vésbé ismert Torma betegeske­dése és visszaesése (61.34-ről 54.96 m-re). A 3. helyen talál­juk az ifjúsági Mestyán Juditot 45.96 m-rel — tőle az idén 50 méter várható —, Kovács J. (PVSK) 45.60-nal a 4. és a 14 éves bólyi Nagy Ildikó 42.36 méteres dobással tűnt fel az 5. helyen­ A hétpróbáról kell még szól­nunk. Szikszainé 5365 ponttal országos utánpótlásbajnok, Osztertag Lívia 5257 ponttal el­hódította Tamás A. korábbi if­júsági rekordját , mindketten több mint 100 ponttal javítot­ták előző legjobb eredményü­ket. Utánuk Mensch Rózsa (KBSK) 4391, Hakszer Erika (KBSK) 4159 ponttal következik. Villányi Nándor Labdarúgó DN Kupa Két-két mérkőzés Baján és Pécsett Befejeződik a kézilabda DNK Huszonhatodik alkalommal rendezi meg szerkesztőségünk a labdarúgó Dunántúli Napló Kupát. A hagyományoknak megfelelően a tornán indul a legjobb baranyai csapat, a PMSC. A másik magyar részt­vevő a Baja együttese lesz, ők először szerepelnek a DNK-n. A külföldieket a ju­goszláv Vojvodina és az NK Osijek csapatai képviselik. A PMSC és a Baja csapatait jól ismerik a szurkolók, de a két jugoszláv csapat bemuta­tásra szorul. Igaz, Dél-Du­­nántúlon a televízió jóvoltá­ból nem egy alkalommal lát­hattuk már a Vojvodinát és az Eszéket is játszani. A Vojvodina az egyik leg­régibb klub Jugoszláviában, 1914-ben alakult. Legna­gyobb sikerüket 1966-ban ér­ték el, amikor jugoszláv baj­nokok lettek. A Vojvodina többször szerepelt a Közép- Európa Kupában is, 1957- ben, majd 20 évvel később ők nyerték a döntőt. A klub színe piros-fehér. Az őszi idény után 15 ponttal a 14.. helyen állnak a bajnokság­ban. Edzőjük, Dusán Drasko­vics, aki így nyilatkozott a Du­nántúli Napló eszéki tudósí­tójának: — Nagyon örülünk, hogy részt vehetünk ezen a szép múltú kupán. Jól ismerjük a magyar labdarúgást, és remél­jük, sikeresen szereplünk a tornán. Az NK Osijek 1947-ben alakult és 1953-ban már be­jutottak az első­ ligába. Há­rom év múlva kiestek és 21 éven keresztül a második li­gában játszottak. Igaz, több­ször nyertek bajnokságot, de az osztályoson mindig elbuk­tak az eszékiek. A klub színe fehér-kék. Az 1981/82-es baj­­noki évben ők képviselték Ju­goszlávia színeit a Közép- Európa Kupában. Az őszi idényt a 13. helyen zárták, és akárcsak a Vojvodinának, nekik is 15 pontjuk van­. — Jól jön számunkra a Dunántúli Napló Kupában való részvétel — nyilatkozta edzőjük, Josip Duvancsics. — Felmérhetjük, hogy a bajnok­ság rajtja előtt mennyire ké­szült fel a csapat. Az elmúlt évben veretlenek maradtunk a DNK-n, hasonló eredményt várok most is. Szombaton Baján lesznek a mérkőzések, vasárnap dél­után pedig Pécsújhegyen. * A kosárlabda NB I-ben ne­héz hétvége elé néz a PVSK női csapata. A vasutasok szombaton a TFSE vendégei lesznek, és a győzelem bra­vúrnak számítana. Vasárnap Diósgyőrben lépnek pályára, onnét viszont jó játékkal el­hozhatják a két bajnoki pon­­tot. Pályára lépnek a legjobb baranyai kézilabda- és röp­labdacsapatok is. A kézilab­­dásoknál a befejező fordulót játsszák a Dunántúli Napló Kupában, míg a röplabdások a második fordulót vívják te­remkupában. A PVSK 25 km­­es futóversenyt rendez Pécs és Harkány között. A rajt 9.30-kor lesz a vasutas torna­csarnoktól. nrán­üáli FEBRUÁR 12., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Dunántúli Napló Kupa: PMSC—NK Osijek, Baja, 12.15. Baja—Vojvodina, Baja, 14.15. Steinmetz Kupa: Beremend —Villány, Beremend, 14.30. Zsol­­nay—Kesztyűgyár, Ifjúsági stadion, 12.30. II. PEAC—PMSC ifi I., Ifjú­sági stadion, 14.30. KOSÁRLABDA. NB I. nők: Test­­nevelési Főiskola—PVSK, Budapest, 15.00. NB II. férfiak: Sabaria— II. PEAC, Szombathely, 11.30. NB II. nők: Kaposvári Tanárképző— Komlói Bányász, Kaposvár, 15.30. Bonyhád—Szigetvár, Bonyhád, 11.00. Sabaria—II. PEAC, Szom­bathely, 10.00. ÖKÖLVÍVÁS. NB III-as csapat­­bajnokság: PVSK—Győri Dózsa, Vasutas tornacsarnok, 17.00 CSELGÁNCS. Területi serdülő, ifjúsági és junior rangsorverseny. Vasutas tornacsarnok, 10.00. ASZTALITENISZ. NB II. nők: Pécsi Spartacus—Statisztika II., 508-as Szakmunkásképző Intézet, 14.00. SI. Megyei alpesi bajnokság. Óriás műlesiklás. Misinatető, 14.00. FEBRUÁR 13., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Dunántúli Napló Kupa: Baja—NK Osijek, Pécsúj­­hegy, 12.15. PMSC—Vojvodina, Pécsújhegy, 14.15. Steinmetz Kupa: Nagynyárád—Szederkény, Pécsvá­­rad, 9.30. Pécsvárad—Mágocs, Pécsvárad, 11.15. MVTE—Magyar­­bóly, Beremend, 9.30. Somberek— Lajszló, Beremend, 11.15. Sziget­vár II.—Sellye, Szigetvár, 9.30. Szi­getvár I.—Kishárságy, Szigetvár, 11.15. Komlói ifi—Orfű, Gázmű­­pálya, 9.30. Gázmű—Szabadszent­király, Gázmű­pálya, 11.15. PVSK ifi—Újpetre, PVSK-pálya, 9.30. BTC ifi—Steinmetz, PVSK-pálya, 11.15. KOSÁRLABDA. NB I. nők: DVTK —PVSK, Diósgyőr, 11.00. SAKK. OB I. mérkőzés: Tipog­ráfia—PMSC, Budapest, 9.00. OB II. mérkőzések: Komlói Bányász— Dömsödi Dózsa, Komló, Kossuth­­bánya munkásklubja, 8.45. RÖPLABDA. Teremk­upa mérkő­zések, Gyakorló Iskola: U. PEAC ifi—Széchenyi ifjú, 8.00. Pécsi VM serdülő—506. DSK fiú, 9.00. Stein­metz SE—Öregfiúk, férfi, 10.00. Tab -Steinmetz SE ffi. 11.00. Tab—U. PEAC, ffi. 12.00. U. PEAC—Tab, női, 13.00. MVTE-Tab, női, 14.00. Tanárképző Főiskola: U. PEAC ifi —Steinmetz Szakközépisk. leány, 9.00. Gép- és Gyorsíró—Steinmetz Szakk. leány, 10.00. U. PEAC serd. —Pécsi VM ifi, leány, 11.00. MVTE —U. PEAC. serd. leány, 12.00. 501. DSK—MVTE leány, 13.00. KÉZILABDA. Dunántúli Napló Kupa. Városi Sportcsarnok: Ba­romfifeldolgozó—PMSC II., II. férfi, 8.00. PMSC II.—VM Konzum II. női, 8.45. Marek—Mecseki Szén, III. ffi. 9.20. PMSC I.-Bóly I., ffi. 10.05. Kesztyűgyár II.—Mezőgép II., III. női, 11.00. Baromfifeldolgozó— Pécsvárad II., női, 11.35. Baromfi­­feld. II.—Beremend 111. ffi. 12.10. Nagyharsány—Mecseknádasd II., ffi., 12.55, PMSC II­.—Nagyhar­­sány III., női, 13.40. II. PEAC— Kesztyűgyár I., ffi., 14.14, Zsolnay —PETC I., női, 15.10. A Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat 2. sz. főépítésvezetősége felvételre keres vasbetonszer szak- és betanított dolgozókat, magas kereseti lehetőséggel. Munkásszállítás, munkásszálláson való elhelyezés biztosított. JELENTKEZÉS: PÉCS, ENGEL J. ÚT 15. Dunántúli Rgpio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf. 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex- 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133—2007

Next