Dunántúli Napló, 1983. február (40. évfolyam, 31-58. szám)

1983-02-06 / 36. szám

2 Dunántúli napló Mindent a reklámért! Reagan elnök és feleségének nyilvános csókja a washingtoni Fehér Házban­­ egy sajtókonferencián.. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Shultz sajtó­­értekezlete A kölcsönös bizalom és meg­értés megteremtése a kínai— amerikai kapcsolatok kulcskér­dése — jelentette ki szombat esti pekingi sajtóértekezletén Shultz amerikai külügyminiszter, aki ezzel közvetve jelezte: négy­napos kínai látogatásával nem­­sikerült lényegesen javítani az utóbbi időben megrendült két­oldalú viszonyon. A külügyminiszter kijelentette, hogy a „stratégiai kapcsolat" kifejezés használata helyett ő inkább a „stabil és tartós kap­csolat" távlataiban gondolkod­na. A „stabil és tartós” kínai— amerikai kapcsolatoknak a köz­vetlen kontaktusokra kell épül­nie, fejtegette Schultz, s „nem csupán arra, hogy­ a Szovjet­unió esetleg mit tesz, vagy mit nem". Kína és az Egyesült Ál­lamok egyes nemzetközi kérdé­sek megítélésében egyetért, mások megítélésében nem. Taj­van továbbra is probléma, je­lentette ki Shultz, és általános­ságban megismételte, hogy az Egyesült Államok tartani fogja magát az 1972-es, az 1978-as és az 1982-es kínai—amerikai közös közlemények elveihez. Shultz nemmel felelt arra a kérdésre, hogy tárgyaltak-e amerikai fegyverek eladásáról Kínának. Elhárította azt a kér­dést, hogy mi a helyzet az Irán­ból Kínába, a szovjet határ kö­zelébe áttelepített amerikai megfigyelőállomásokkal. Vége­zetül igyekezett mérsékelni a dél-koreai Team Spirit—83 fe­dőnevű hadgyakorlat jelentősé­gét, mint amit már „régóta terv­be vettek". m Dortmundban nem sok siker termett a magyar műkorcsolyá­zóknak. A férfiak versenyében Száraz András az utolsó előtti, 20. helyen végzett. Az aranyér­met Norbert Schramm (NSZK) nyerte. A nők versenyében NDK győzelem született, Katerina Witt szerezte meg az elsőséget. A magyar Miklósi Nórának 25 induló közül a 23. hellyel kellett megelégednie. Szombaton Dortmundban a Westfalenhal­­léban jégtáncosok szabadkor­csolyázásával befejeződött az idei műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság. A negyedik döntőben szép szovjet siker született, arany- és ezüstérmet kaptak a legjobb szovjet jég­táncosok. A mezőny magyar résztvevője a Péterffy­ Bálint kettős az elmúlt évhez képest két hellyel visszaesett, szom­bati programjuk sem sikerült a legjobban, és végeredmény­ben meg kellett elégedniük a 10. hellyel. * Hétszáz darab egyhetes csir­ke pusztult el annak a tűznek a következtében, amelyhez Mohácsra riasztották a tűzol­tókat. Eller András, Fáskert utca 8. alatti portáján — fel­tehetően építési hiba miatt — kigyulladt a baromfinevelő is­tálló. A szombaton történt tűz­eset következtében 30 ezer fo­rint kár keletkezett.­­ Ugyancsak szombaton, késő délután a Szigetvárhoz tartozó Papp-pusztára hívták a tűzol­tókat. Kigyulladt egy gazdasá­gi épület Kocka István portá­ján, egy anyadisznó és nyolc malac bennégett. A tüzelőbe­rendezés szabálytalan haszná­lata miatt keletkezett tüzet a szigetvári tűzoltók fékezték meg.* A férfi kosárlabda NB-I-ben szombaton lejátszották a 24. fordulót. Sok meglepetés akadt, a legváratlanabb a Csepel győzelme Zalaegerszegen, ahol 2200 szurkoló biztatta a ZTE- kosarasokat, de a csepeliek ez­úttal felülkerekedtek. Merénylet Bejrútban Szombat délután nagyerejű, gépkocsiban elhelyezett bom­ba robbant Nyugat-Bejrútban, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet ideiglenes képvisele­te, a palesztin kutatási köz­pont épülete előtt, ahol átme­netileg a líbiai nagykövetség is otthont kapott. A robbanás következtében hatalmas tűz keletkezett. Az el­ső jelentések szerint öt halott­ja és 35 sebesültje van az újabb palesztinellenes merény­letnek. A múlt év szeptemberében, a Nyugat-Bejrútba behatolt iz­raeli csapatok kifosztották a palesztin kutatási központot, értékes könyvtárát, dokumen­tumgyűjteményét teherautókra rakták és Izraelbe szállították. A kutatási központ több ízben volt terrorakciók célpontja. • A RÓMA: A FAO, az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete másfél millió dollár értékű élelmiszer-segélyben ré­­szesítette a Nigériából kiutasí­tott ghánai munkásokat. A szer­vezet főigazgatója pénteken kö­zölte, hogy a mintegy 5 millió adag élelem nagyobb részét a Ghánába már visszatértek­nek jutattják, a kisebb hánya­dot pedig azoknak adják, akik még Benin területén tartózkod­nak. 4 DOWNEY: Harminckét éves korában tegnap szívroham következtében meghalt Karen Carpenter, a világhírű Carpen­ters együttes női tagja. Az együttes főként a hetvenes években ért el nagy sikereket, lemezeiből 30 milliót adtak el. 4 MANAMA: Pénteken az esti órákban hazaérkezett Ali Nasszer Mohammed a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság elnöke. Ali Nasszer Mohammed Líbiában, Algériában és Szíriá­ban járt. Losonczi Pál távirata Új-Zéland nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Sir David Beattie főkormányzót. •­­ WASHINGTON: Ez év jú­nius 30-tól nyugállományba vo­nul Edward Meyer tábornok, az Egyesült Államok szárazföldi hadseregének vezérkari főnöke­­- közölték Pentagon-források. Meyer négy éve tölti be ezt a tisztet és 32 éve áll a hadsereg szolgálatában. Jugoszláv pártmunkás­küldöttség látogatása Az MSZMP Központi Bizottsá­gának meghívására január 31. és február 5-e között Dusán Gligorijevicsnek, a JKSZ Köz­ponti Bizottsága tagjának ve­zetésével jugoszláv pártmunkás­küldöttség tett látogatást ha­zánkban. A küldöttséggel, ame­lyet fogadott Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, megbeszélést folytatott Ballai László, a KB gazdaság­­politikai osztályának vezetője. A delegáció ismerkedett az MSZMP-nek a gazdaságpoliti­ka területén és a napirenden levő gazdasági kérdések meg­oldása érdekében kifejtett te­vékenységével. 4 MADRID: A portugál ha­ladó erők ,a demokrácia győzel­meként értékelik Banes államel­nöknek a parlament feloszlatá­sáról szóló pénteki dekrétumát. A Portugál Kommunista Párt nyilatkozatban szögezte le: „Az előrehozott választások április végére való kiírása nemcsak jel­kép, hanem az 1974-es fordulat vívmányainak megvédésére is kötelezi a portugál népet". A Szocialista Párt ,,egyedül helyes megoldásnak" minősítette az elnök döntését. Hasonlóan vé­lekednek a szakszervezetek, amelyek „egy erős, a dolgozók érdekeit jobban figyelembe ve­vő kabinet" hatalomra kerülését várják a választás után. Kiutasította Bolívia Klaus Barbie-t Franciaországban ítélkeznek a náci hóhér felett A francia közvélemény nagy megelégedéssel fogadta a hírt, hogy Klaus Barbie, a „lyoni hóhér" — Bolíviából történt kiutasítása után — francia bí­róság előtt fog felelni bűneiért. Barbie-t francia katonai re­pülőgép tegnap szállította Franciaországba. Bizonyosra vehető, hogy a lyoni bíróság fog ítélkezni Bar­bie felett, akit 1952-ben — távollétében — már halálra ítéltek Franciaországban. (1981- ben azonban eltörölték a ha­lálbüntetést.) Barbie a lyoni Gestapo főnöke volt. A lyoni vizsgálóbíró 1982 január vé­gén ismét kiadatását kérte a bolíviai hatóságoktól. Azt­­is közölte, hogy újabb bizonyíté­kok merültek fel bűneivel kap­csolatban, így olyan tanú is jelentkezett, aki állítása szerint szemtanúja volt annak, hogy Barbie saját kezűleg ölte meg Jean Moulin-t, a francia el­­ lenállási mozgalom tanácsának elnökét, miután előzőleg ret­tenetesen megkínozták Barbie jelenlétében. 1983. február 7—19-ig TÉLI I­OSÁR 40 százalékos engedménnyel . Férfi, női, gyermek télikabátok , női csizmák és kötöttáruk gazdag választékával várjuk kedves vásárlóinkat. A VÁSÁRRA VALÓ TEKINTETTEL RUHÁZATI SZINTÜNK HÉTFŐN 1z 9 ÓRAKOR NYIT. ---------------- - ---------------- 4 MOSZKVA: Dmitrij Usztyi­­nov marsall, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisz­tere szombaton Moszkvában megbeszélést folytatott Abdul Kadir altábornagy, afgán nem­­zetvédelmi miniszterrel, az Af­ganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottsága Politi­kai Bizottságának póttagjával. Kadir altábornagy Usztyinov marsall meghívására pénteken érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. A baráti légkörű szombati megbeszélésen kölcsö­nös érdeklődésre számottartó kérdéseket tekintettek át. 4 PÁRIZS. A szakszervezetek és a munkáltatók szervezetei között folytatott hosszas tár­gyalások után pénteken aláír­ták azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy a franciák — az edigi 65 év helyett — már 60 éves korukban nyugdíjba vonulhassanak. A kormány már tavaly márciusban rende­letet hozott erről. 1983. február 6., vasárnap A külpolitikai összefoglaló A hét három kérdése • Miért tett az­­amerikai alelnök villámkörutat Nyugat-Európában? Ha kedd, akkor ez Belgium — az amerikai turistacsoport euró­pai cikázásáról szóló szellemes film címe szállóigévé és foga­lommá vált. Bush amerikai al­elnök esetében, ha kedd, akkor az Hollandia volt, Belgium csu­pán szerdán következhetett. A teljesítmény és a tempó valóban figyelemre méltó lehetett, az al­elnök tizenkét napos villámkör­­útja során hét nyugat-európai országot érint, látogatást tett a NATO, valamint a Közös Piac központjában, találkozott Genf­­ben a fegyverzetkorlátozási tár­gyalásokon részt vevő szovjet küldöttségek vezetőivel, s egy nyugat-berlini kitérő során fel­olvasta Reagan elnöknek az európaiakhoz intézett levelét. Bush alapjában véve propa­­gandakörutat tett, hogy a nyu­gat-európai vezetőktől kicsikarja a „nulla­ megoldás" támogatá­sát s az amerikai sajtó sem tit­kolta : a Varsói Szerződés prá­gai nyilatkozatának, az új szov­jet javaslatoknak hatását kíván­ta egyensúlyozni. A Bush-körút legfontosabb mozzanatának a Reagan-üzenet felolvasását tartották. Az el­nök csúcstalálkozót indítványo­zott Andropovnak (ezzel látszó­lag elébement a világ keleti és nyugati részén megnyilvánult reális óhajoknak), de sajátos feltételek alapján. A Reagan ál­tal ajánlott csúcsértekezlet ko­moly tárgyalások helyett arra szolgálna, hogy a Szovjetunió fogadja el a „nulla­ megoldást", ami közismerten elfogadhatat­lan számára, hiszen hátrányos­­ helyzetbe hozná, s az egyensúly megbomlásával fenyegetne. Nyilván az ilyen feltételekhez kötött csúcsot javasolni nem más, mint képmutatás, felelőt­len dobálózás, komolynak tar­tott kifejezésekkel. Az SZKP főtitkára, Jurij And­ropov, rendkívül gyorsan, már a következő napon válaszolt, a Pravda hasábjain megjelent rö­vid nyilatkozat formájában. Eb­ben elutasította az amerikai el­nök elfogadhatatlan feltételeit és különös „árukapcsolását". Ugyanakkor nyitva hagyta az ajtót egy megfelelően előkészí­tett, valódi tárgyalásokat szol­gáló csúcstalálkozó előtt. Közben Genfben már teljes a tárgyalási nagyüzem. Az euro­­rakétatárgyalások mellett a hé­ten felújította munkáját a genfi leszerelési bizottság (ennek a testületnek hazánk is tagja, s a bizottság több fontos kérdésről, például a vegyi fegyverek eltil­tásáról, az atomkísérletek teljes tilalmáról tanácskozik), vala­mint a szovjet—amerikai Sa- Sort konferencia is. A stratégiai fegyverrendszerek korlátozásá­ról és csökkentéséről szóló megbeszéléssorozaton előter­jesztették azt az új szovjet in­dítványt, hogy a legpusztítóbb harci eszközök felső határa köl­csönösen 1800—1800 legyen. (A korábbi SALT-egyezményekben ezt a plafont 2400-ban, majd 2150-ben rögzítették.) Az ame­rikai állásfoglalás szerint 30— 35 százalékos csökkentést kel­lene végrehajtani, de csak a szárazföldi indítású rakéták vo­natkozásában. A háttérben az húzódik meg, hogy a Szovjet­unió rakétapotenciálja 72, míg az Egyesült Államoké csak 51 százalékban szárazföldi telepí­tésű. Washington tehát csök­kentené a fegyverzetnek azt a részét, ahol a Szovjetunió vezet, viszont érintetlenül hagyná a nukleáris tengeralattjárókra szerelt rakétákat, valamint a stratégiai légierőt, ahol az ame­rikaiaké a számbeli fölény. Ilyen szándékkal és magatartás­sal azonban nehéz lesz az ál­láspontokat közelíteni és meg­egyezni. • Milyen veszélyt jelente­nek Japánban a militarizálási törekvések? Miközben Nakaszone, az új japán miniszterelnök bemutat­kozó látogatáson járt Washing­tonban és Scultz amerikai kül­ügyminiszter Tokióban kezdte meg távol-keleti körútját, mind több aggasztó hír érkezik a fel­kelő nap országának militari­zálási törekvéseiről. Az idei esztendőre elfogadott katonai költségvetés, az inflá­ciós rátát leszámítva, tiszta 7,7 százalékos növekedést irányoz elő. Bejelentették, hogy a kö­vetkező öt évben 18 milliárd dollárnak megfelelő összeget fordítanak korszerű fegyverek vásárlására. Tavaly már hét kö­zös japán—amerikai hadgya­korlat zajlott, az év végén sor került az első szárazföldi manő­verre is, a szent hegy, a Fuji tö­vében. Tizenöt esztendő után minden bizonnyal ismét befut az első, nukleáris fegyverekkel is felszerelt amerikai anyahajó japán kikötőbe, az Enterprise vet horgonyt Saseboban Külö­nösen veszélyesnek látszik az elképzelés, hogy a nukleáris fegyverek hordozására alkalmas Q—16-os amerikai harci gépek számára bázisokat biztosítanak Észak-Japánban — a Szovjet­unió máris határozottan tiltako­zott a határaihoz viszonylag kö­zel tervezett, kétségkívül fenye­getésnek szánt lépések ellen. A kép teljességéhez tartozik, hogy a fejlett tőkés országok közül még mindig Japán költ legkevesebbet katonai célokra s a második világháború után elfogadott alkotmány erősen korlátozza a haderőfejlesztési terveket. Most azonban — ame­rikai nyomásra, a jobboldal te­vékeny közreműködésével — széles körű kampány bontako­zott ki az alkotmány revíziójá­ra. Úgy tűnik, hogy a japán nagytőke egy tekintélyes része, amely eddig a békés gazdasá­gi expanzió (terjeszkedés) esz­közeivel képes volt biztosítani a maga érdekeit, a gazdasági válság szorításában, a hadiipa­ri vágányokra történő átállást tekinti kivezető útnak. Az új kor­mányfő, Nakaszone személyé­ben pedig olyan politikus áll a kabinet élén, aki megalapozta a hadügyminisztérium szerepét betöltő nemzetvédelmi hivatal munkáját, s akit úgy ismertek, mint a hadseregfejlesztés lelkes apostolát. A jelentések hallatán rendkí­vül erős tömegmozgalom bon­takozott ki Japánban. Ez is fi­gyelmeztető: a szigetországban ugyanis nemcsak annak vannak hagyományai, hogy szélsőséges erők meg akarják másítani az alkotmányt és zöld utat szeret­nének kapni a militarizáláshoz, hanem annak is, hogy a tömeg­tiltakozás ezt már néhány eset­ben képes volt megakadályozni.­ ­­ Mi történik Salvador­ban? Furcsa volt hallani, hogy Sal­vadorban folyik a berlini csata. Meg kellett azonban barátkozni azzal, hogy az amerikai konti­nensen a bevándorlók több te­lepülést óhazai nevekre keresz­teltek. A salvador Usulatan megyében így nevezik Bertinnek a terület második legnagyobb, 30 ezer lakosú városát. A salvadori hazafiak elfoglal­ták és három napon át kezük­ben tartották a várost, majd amikor a kormánycsapatok összpontosított támadást kezd­tek, kitérőleg visszavonultak. Az esetnek rendkívül nagy lélek­tani és propagandahatása volt, annál inkább, hiszen a ha­zafiak mindenütt kezdeményez­nek, a tizenkét megye közül ket­tő csaknem egészében ellenőr­zésük alá került s több sikeres akciót hajtottak végre a fővá­ros szomszédságában is. Ez a hadihelyzet adott okot, hogy riadót fújjanak Washing­tonban. A salvadori juntának felújították és 200 millió dollár­ra növelik a katonai segélyt (ko­rábban ezt azért függesztették fel, hogy az „emberi jogok ügyében szalonképesebb maga­tartásra sarkallják salvadori embereiket), tengerészgyalogo­sok érkeztek Salvadorba, hogy megvédjék az amerikai állam­polgárokat s közben nyomást gyakorolnak Nicaraguára is, a „Nagy fenyő" elnevezésű ame­rikai—hondurasi hadgyakorlat­sorozattal. Dominikától Dél-Vietnamig mintha hallottuk volna már az indokot, hogy meg kell védeni az amerikai polgárokat. Azután jöttek a tengerészgyalogosok tízezrei ... Réti Ervin

Next