Dunántúli Napló, 1983. június (40. évfolyam, 150-179. szám)
1983-06-19 / 168. szám
Vasárnapi magazin ■ ■Of évszázad mesterművei A Hammer-gyűjtemény Magyarországon Nincs még egy magángyűjtemény amelyet többen láttak volna az elmúlt másfél évtizedben, mint az USA-fveli Armand Hammeré. Harminckilenc országban több mint három millió tárlatlátogatónak lehetett része a kivételes műélvezetben, amelyet a sokszínű gyűjtemény nyújt. S most júniusban,júliusban Budapesten, a Szépművészeti Múzeum falai között a magyarközönség is megtekintheti e világhírű kollekciót. Foglalkozását illetően egyébként Armand Hammer az Occidental Petroleum Corporation igazgatótanácsának elnöke, a nemzetközi pénzügyi élet jól ismert személyisége. Évtizedek óta a szovjet—amerikai politikamentes kereskedelem, gazdasági kapcsolatok eredményes szorgalmazója. A rendkívül sikeres üzletember vagyonából igen nemes célokra is fordít, így például a Hammer alapítvány évi egy milliárd dollárt biztosít a rákkutatással foglalkozó amerikai tudósok számára. Ami pedig jelentős műtárgy gyűjteményét illeti, ennek száz reprezentánsa szerepel hazánkban. Beutazta már Amerika, Európa, Ázsia nagy múzeumait, mert Hammer — saját szavaival szólva — közkincsnek tekinti, melyet minél több ember élményévé kell tenni. Korábbi, főleg iparművészeti tárgyakat tartalmazó gyűjteményét 1930-ban Hammer eladta. A régi mesterek festményeiből álló másodikat az 1960- as években az University of Southern Californiának adományozta. De még mielőtt megvált volna képeitől, új nagy gyűjtemény alapjait teremtette meg. A régi mesterek művei mellett a francia impresszionisták, poszt impresszionisták festményeit, rajzait kezdte gyűjteni. Az öt évszázad nyugat-európai és amerikai mesterműveit felölelő kollekció 1969 óta utazik a világban. Budapest után Szófiában, Belgrádban, majd Prágában állítják ki. A közelmúltban gyarapodott Honoré Daumier hatezer és néhány kortársának háromezer műtárgyból álló gyűjteményével. Ez az anyag is úton van a világban, s végső helye a Los Angeles-i Couanty Museum of Art Frances and Hammer szárnyában lesz. Három éve vásárolta meg magángyűjtőtől Hammer a Codex Leicestert, amely Leonardo da Vinci utolsó kéziratait tartalmazza, s amelyet most már a Codex Hammerként vándorkiállításon utaztatnak. A Budapesten látható, kollekció a reneszánsz kortól a 20. századig mutat be rendkívül értékes alkotásokat. A régi mesterek — Michelangelo, Raffaello, Correggio, Dürer — rajzai mellett művészettörténeti érdekességű a fiatal Goya Szalmabábújának bemutatása, éppen a Szépművészeti Múzeumban, ahol az állandó kiállításon Goya öt későbbi remekműve látható. A gyűjtemény koronája Rembrandt késői remekműve, a Juno. Itt vannak Corot káprázatos tájképei. Renoir, Degas, Manet, Monet, Boudin, Pissarro képviselik a francia impreszszionistákat. Őket követi Cézanne, Van Gogh és Gauguin festészete. Mindhárom művész káprázatos képekkel szerepel a gyűjteményben. Gauguin ,,Jó napot, Gauguin úr” című festménye, a Prágai Nemzeti Múzeumban látható kép késői változata reprodukciókról jól ismert. Az európai múzeumlátogatónak ritka lehetőségként ízelítőt ad akiállítás az amerikai festészetből olyan mesterek, mint Gilbert Stuart, Michael Harnett, Prendergast, vagy a 20. századi Wyeth műveinek bemutatásával. Kádár Márta Goya híres fiatalkori képe: Szalmabábu Armand Hammer a Szépművészeti Múzeumban kiállított gyűjteményének közönségéhez beszél. Éles anyanyelvünk A televízió a technika képmutatása. Ezt aost kihagyom, szólt az emlékezet. Tekintettel a tériszonyára, utcát neveztek el róla. Adekvát kétirányú forgalom: le is út, fel is út. Nyelvtudása közönséges tört. Az eső ellentéte az esetlen. ..***•* Vasárnapi magazin Szabadidőkönyv A 60-as évek elején született az aforizma, mely szerint az emberiséget három nagy veszély fenyegeti: az atomháború, a túlnépesedés és a szabad idő. A fejlett nyugati országokban akkor már elég nagy tudományos irodalma volt a szabad időnek ahhoz, hogy a kutatók ne csak a hasznáról, hanem a veszélyeiről is beszéljenek, bár ezeket az atomháború mellé állítani kétségtelenül zúzás. Annyi bizonyos, hogy a megnövekedett szabad idő gondjaiba már mi is belekóstolhattunk; előbb a kéthetenkénti, szabad szombat kényszerített bennünket az életünk átszervezésére, és közben a „második gazdaságba” való ilyenolyan fokú bekapcsolódás rendezte újjá szabad időnket. Megszaporodtak nálunk is a szociológiai felmérések, a szabad idővel foglalkozó tanulmányok, kibővültek az újságok ilyen témájú rovatai, új kiadványok jelentek meg, és „a szabad idő kulturált eltörése” kifejezés bevonult az ünnepi beszédek és a beszámolók paneljei közé. A szabad idő — valljuk be, itt-ott dilettáns — irodalmában most új művel jelentkezett a Medicina Könyvkiadó sportszerkesztősége: 240 oldalon színes képeskönyvet adott ki. A könyv sorra veszi a pihenés, szórakozás régi és újmódi lehetőségeit: sport, természetjárás, utazás, otthon, kiskert, hétvégi ház, közlekedés, hobbi. Változatos műfajokban bontja ki témáit: portrét ad sportoló színésznőről, útleírást egy fekete-tengeri hajóútról, túraajánlatot a Zemplénbe. Bemutat városokat, tanácsot ad rossz alvóknak, receptet, divattudósítást közöl és bridzsezni, tarokkozni tanít. Horgászokhoz, vadászokhoz, amatőr fotósokhoz szól. Többnyire a szórakoztató, ismeretterjesztő publicisztika hangvételében. A szerzők ismert írók, újságírók, szakírók — értik a mesterségüket. A könyv újdonsága, hogy a szexet is a szabad idő eltöltésének lehetőségeként tárgyalja. Az újdonság nem az, hogy annak tartjuk, hanem, hogy a könyv így beszél róla. Mégpedig kulturáltan, álszemérem és cinkos összekacsintgatás nélkül. A szexológus tanácsaival és a művészettörténész képzőművészeti áttekintésével. A Szabadidőkönyv igen szép nyomdai kivitelű, színes képekkel, gazdagon illusztrált. Az ára azonban kissé borsos, kérdés, nem éppen ez fogja-e megnehezíteni, hogy hasznos, olvasmányos tanácsai mindazokhoz eljussanak, akiknek a kiadó a könyvet szánta. G. T. Kunt Ernő: Temetők népművészete Aki a halálról beszél, az az életre gondol. A természet közelségében élő parasztság nemcsak tudomásul vette a halált, de kultikus szokásaival (s ezek részének kell tekintenünk a babonás hiedelmeket is), a halottak és a sírhelyek tiszteletével fel is készült erre. Volt (van) ebben a gondolkodásban ,a dialektika mellett nagy adag bölcsesség és humánum is. Sokkal könnyebben elviselhető a fájdalom, ha magunk mellett érezhetünk egy közösséget, egy viselkedési normát cselekedeteinket, sőt bizonyos mértékig az érzéseinket is mederbe terelő, meghatározó hagyományt. Nem véletlen, hogy egyre több tanulmány, könyv (sőt film) foglalkozik újabban ezzel az örök témával. Századunk embere amilyen mértékben elszakad a természettől, a közösségtől és a hagyományoktól, oly mértékben válik magányossá. A halállal szemben is. Kunt Ernőt, a néprajzost is ez a felismerés ösztönözte arra, hogy feldolgozza a faluközösség már bomlóban lévő, de még fellelhető hagyományait. Első könyve e tárgyban 1981-ben jelent meg (a Gyorsuló idő sorozatban) A halál tükrében címmel. Abban a halál elviselésének, a temetési szokásoknak hagyományoknak a leírását kapjuk a modern pszichológia ismeretével felvértezve. Mostani, új munkája a Temetők népművészete tárgyilagosabban, szakszerűbben néprajzi dolgozat, de nem kevésbé érdekes, az előzőnél. A szerző ugyanis a temetőt is a falu szerves részének tekinti, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy tükrözi a faluközösség társadalmi összetételét, szokásait, mint a többi néprajz által ismert és feltárt tényező. A néprajz lényegében történettudomány, amely a tárgyakat fogja vallatóra, azokat „fejti meg” mintegy, illetve írja le az értekező próza nyelvére. A szakembernek tehát ugyanúgy „megszólal” a temető is, mint a különböző szőttesek, kerámiák, szerszámok vagy maga a folklórkincs. Kunt Ernő a legegyszerűbb, a kézenfekvő módszert választotja tárgya leírására, bemutatására. Rövid történelmi bevezető után, amelyben leírja a magyarság kereszténység előtti, majd a vallási hiedelemvilágát kataszterbe veszi a még fellelhető régi sírjeleket, fejfákat, kopjafákat, kereszteket. A laikus olvasó elámul azon a gazdagságon, amely a formákban és díszítő motívumokban megnyilvánul. A fa, a kő és vas sírjeleken ugyanis a népi alkotókedv és lelemény ugyanúgy jelet hagy, mint a használati eszközein. Igen értékes részei a könyvnek a szerző rajzai és fotói. Szépek a szó esztétikai értelmében, de úgy is, ahogyan a nép használja ezt a jelzőt (a temetőkről szólván), tudniillik funkcionálisak. Az archaikus, a nép fiai által készített sírjelek ugyanis információkat is közölnek, nemcsak díszként szolgálnak. A tartalom és gazdag variációkat mutató forma így volt egységes. A mondat értelmét akkor érthetjük igazán, ha a régi temetőket összehasonlítjuk a maiakkal, amelyekben már — részben a város, hatására — a közösség értékrendjének zavarait is jelezve eluralkodott a giccs, a kivagyi önmutogatás. A több tízezer forintért épült kriptákra, sírkövekre gondolok itt, amelyek már nem a kegyeletet szolgálják, (az mindenkor belülről fakad), hanem a feltűnési viszketeg ízlésficam. Ugyanúgy, mint a nem funkciószerűen épült és használt „sátortetős" házak is. A néprajzos természetesen csupán rögzítheti az archaikus(abb) állapotot, a még fellelhető tárgyakat, tényeket. A szó szoros értelmében a huszonnegyedik órában, az elhalás állapotában. Óriási felkészültséggel teszi ezt Kunt Ernő, feldolgozva a tárgy irodalmát, feltárva (lefotózva) a magyar nyelvterület temetőművészetét a Dunántúltól Erdélyig. Nem vidám olvasmány, mégis összhatásban van valami felemelő és megnyugtató benne. Mint mindenben, amely még eredeti, népi, tiszta forrásból merít. Corvina könyvkiadó Budapest, 1983. Horpácsi Sándor Pécsiek a baranyaiak a rádióban 20- án, hétfőn 16.02-kor a Kossuth rádió Kóruspódium c. műsorában a pécsváradi művelődési ház és ÁFÉSZ kamarakórusa is énekel, vezényel Tóth Gézáné. 21- én, kedden 19.15-kor a Kossuth rádióban válogatást hallhatunk a rádió hangarchívumából „A zenéről..." címmel, melyben Martyn Ferenc festőművész is megszólal. Ugyancsak Martyn Ferenc lesz 26-án 19.36-kor a Kossuth rádió ,,Zenemúzeum"-ának vendége, amikor kedves lemezeiről beszél. Érdekességek a HATÁRSÉRTŐ CSÓK? Az első képünkön A nyugat-svájci La Cure-ban lévő „Franc sajátossága. Ugyanis éppen az épületen íz tesen innen a hotel elnevezése is.) Így ha a hotelben megszálló házaspár lefekvései mindketten „külföldről'' hajolnak oda Borisz Kudrjavcei Új ma Egyetem után egy tervezőirodába kerültem. — Tennivaló az van nyakig — fogadtam örömmel —, szakember szükség van, ülj asztalhoz. Vedd elő a ceruzád! He gyezd! Rajzolj! Asztalhoz ültem, elővettem a ceruzám. — Ne erőltesd magad — mondta valaki —. Gyerünk! Kimentünk. — Ne légy hülye, mit strapálod magad! Bólintottam, visszatértem, elővettem a ceruzám. — Rágyújtunk? — kérdezte valaki a hátamat tapogatva. — Hát, ha nem sokáig tart.. . — Mit mondott neked az előbb Wilkin? — Hogy ne törjem annyira magam. — A szemét! Este kérj szót az értekezletén ... Bólintottam, visszatértem a helyemre elővettem a ceruzám. — Menjünk ki egy kicsit — szólt Vilkin. — Miket mondott neked az előbb Koliskin? — Hogy este kérjek szót ellened az értekezleten. — Nyugalom! — kiáltott Vilkin — és beszaladt a mosdóba. Visszatértem az asztalomhoz, elkezdtem rajzolni. — Elég az ücsörgésből — szólt Koliskin —, gyerünk ki! De gyorsan!... Bólintottam. Az ajtó előtt egy kis susmus, majd Koliskin és Vilkin ordibál. Aztán engem hivatnak. Az igazgatóhoz. — Ide figyelj — szól a dili —, te itt új fiú vagy, nem árt tudnod, ne keverd a kártyáidat! —• Méghogy én keverem?! De hiszen ők . .. Visszamentem, leültem a helyemre, rajzolni kezdtem. — Na, ebből aztán elég! — kiáltott Vilkin. — Velünk jössz! — parancsolta Koliskin. Kimentünk. — Miről beszélt veled a dili? — kérdezték szinte egyszerre. — Hogy ne avatkozzam semmibe. — Micsoda balfácán ez a góré! Tökfej! — méltatlankodott Koliskin. És karrierista! — toldotta meg Vilkin.