Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)

1984-03-12 / 71. szám

Pécsről különbuszok mennek a budapesti koncertre Mister Chuck Berry ötvenhárom éves és félvér és igenis — úr! Mister! Ma­gyarországra mesés árakért bejutott első blues-lemezein annyira élveztük a zenét, hogy elsőre fel sem tűnt a dalok előtt, a szenzáció hangerejével bekonferált szö­veg: „And now... Mister Chuck Berry!” vagyis: „És most következik ... Chuck Berry úr!" Ha az ifjú közön­ségnek valakit úgy konferál­nának be, hogy „úr" — mondjuk Kóbor János úr az OMEGÁ-ból — hát a tömeg kórusban vihogna, de a nagy Saint Louis-i, az más, az Mister! A közönség erre a megtisztelő szóra minden koncertlemezén örömujjon­gásba tör ki. Pedig Chuck Berry úr már 13 évesen börtönben ült csín­­yeiért, és még további két alkalommal időzött különbö­ző rácsos intézményekben, tehát csipetnyi jóindulat azért igényeltetik hozzá, hogy besoroljuk az „úri né­pek" közé. De hát a mi po­ros magyar szókészletünk ... Hiszen Chuck Berry — a Mister, természetesen! — tíz­­éves korában Muddy Water tanítványa volt, ami önma­gában a blues-zene fejedel­mi rangja. Na és a további két börtön: egyszer politikai fogoly volt, ami a négerelle­nes világban kemény dolog, egyszer meg ragyogóan „át­vágta" az igényes amerikai adóhivatalt és potom 4 hó­nappal megúszta. Előbb ter­mészetesen elengedték egy angliai koncertkörútra és csak utána pihente ki a négy hónap alatt a koncertutak és az adóügyi bűvészkedés fá­radalmait. Hogyisne, ő ott énekelt a tízezreknek és az „Államok" bezsebelné a be­vétel javát?! Különben is fejedelmi az egész életműve: ihletője volt a Beatlesnek és a Rolling Stonesnak, s egyik híres lemezének címe — és igénye! —: „Roll over Beethoven". Most hát eljön Pestre e hét péntekén és szombatján, március 16-án és 17-én a pécsi Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda két kü­lönjáraton viszi fel az ifjúsá­got meg­­a blues­zene már deresedő híveit, Mister Chuck Berry kortársait is. A Buda­pesti Tavaszi Fesztivál egyik legjobb szervezési fogása volt ez a két koncert. Újabb jele, hogy komolyan vesszük a modern zene valódi érté­keit. Chuck Berry blues-da­­lai erősen szövegközpontúak, vagyis a közönségnek jól kell tudnia hozzá angolul. De hát a gitárja, a játéka mindent megér majd. Földessy Dénes Fegyverek közt hallgatnak a múzsák Madaras József javaslata A színész mint közéleti em­ber ritkán jut szerephez. Ide­jének java részét kitölti a film, a színház és a szinkron. Ha a dolog mégis másként alakul, annak alapos oka van. Erről beszélgettünk Madaras József színművésszel, aki az Országos Béketanács legutóbbi ülésén figyelemre méltó indítványt tett. — Azt javasoltam az Orszá­gos Béketanácsnak, hogy 1985. március 6-ra kérjük a világ összes élő, alkotó művészét, va­lamint a Béke-Világtanácsot, hogy ezt a dátumot, Michelan­gelo születésének 510. évfordu­lóját nyilvánítsák a művészek békevilágnapjává. — Mi a célja az elgondolás­nak? — Lényegében ugyanaz, mint ami más béketestületekének. Bár ez még nem testület, hi­szen csak most hívnánk életre. Véleményem szerint eddig egy olyan erőt, egy olyan jelentős bázist hagytunk figyelmen kívül, amely több ezer éves, ennél fogva meghatározó. — Mire gondol? — A művészet egyidős az em­ber születésével, és ősidők óta képes volt hatásaival az embe­rek indulatait és gondolkodás­­módját befolyásolni. Erről nem mondhatunk le és nem hagyat­kozhatunk arra, hogy a véletlen működteti-e vagy sem ezt a fo­lyamatot. Ha a javaslat élette­ret kap és elfogadják, úgy ér­zem, soha többet nem szabad hagyni a tüzet kialudni. — Baráti körben bizonyára beszélgettek már erről? — Nem, nem! Bennem már régóta él ez a gondolat. Már jóideje foglalkozom azzal, mi­ként lehetne a határokat le­dönteni, a kölcsönös bizalmat erősíteni. A legnagyobb lehető­ség erre a művészet, hiszen ez az a valami, ami az ember miatt van, ami az emberből jön és az emberhez szól. Ami ezen a területen történik annak sem­mi de semmi köze sincs a há­borúhoz. A művészet az alko­tás és semmi esetre sem rom­bolás! — Fegyverek közt hallgatnak a múzsák ... — Igen. Márpedig ha idáig fajultak a dolgok, hogy a szel­lemi termékeket az ember el­len alkalmazzák, akkor álljon talpra az ember és álljon talp­ra az emberben a művész. Meggyőződésem, hogy mind­nyájunkban ott él a művészet akarása, tehát a szabadság, a béke vágya. Hiszem, ha mi ösz­­szefogunk és megszólalunk szervezetten, tenni próbálunk jószántunkból, annak eredmé­nyei is lesznek. Ferenci Demeter Művészeti világhíradó Kalózlemez. Tokody Ilona, a nemzetközi zenei életben legismertebb magyar opera­énekesnő — egyéb kiadás híján — illegális felvételen, úgynevezett kalózlemezen vette meg Halévy: A zsidó nő című operája bécsi kon­certelőadásának felvételét. A kalózfelvételen szereplő előadás főszereplői: Cesare Siepi, José Carreras és Toko­dy Ilona. (Képünkön a ma­gyar művésznő). Az írnok felesége, Egyip­tomban kiásták II. Ramszesz fáraó öt főemberének sírját, 7 méter mélységben. Az öt sírkamra falát remek reliefek díszítik. Közülük a legszebb a fáraó írnokának feleségét ábrázolja,­ mellette kedvenc majmát, amint gyümölcsöt eszik. Tánc ’84. Múlt héten, már­cius 2-án kezdődött a Tánc ’84 című nagy nemzetközi balettfesztivál Bécsben. Az április 13-ig tartó, s az oszt­rák főváros mellett a környe­ző kisvárosokra is kiterjedő nagyszabású rendezvényen részt vesz a „Kirov Balett" (Leningrád), a „Tanz Fórum" (Köln), a „Cullbergbaletten” (Stockholm), „Stuttgarter Ba­lett”, „Akademie der Küns­te” (Berlin), „Top Dancing Company" (New York), a „Les Balett Trocadero” (Mon­te Carlo), továbbá a „Nad­ja Gamal” (Bejrut), a „Min Taka” (Tokió), a „Tanzpro­jekt" (München), aztán a „Győri Balett” és természe­tesen a „Balett der Wiener Staatsoper”. Dürrenmatt sikere. A né­met nyelvterület — termé­szetesen német nyelvű — iro­dalmi díjai közül az egyik legrangosabb az Európai Iro­dalmi Díj. Ezt az idén Fried­rich Dürrenmatt svájci drá­maíró nyerte el, s március végén veszi át Zürichben. F. D. Kaposvári kerámiák Jól megférnek egymással a népművészeti tárgyak és az idénytermékek a kaposvári Fa­zekas Háziipari Szövetkezetnél. A hazai és a külföldi piacokon keresettek az eredeti habán és sárközi motívumokkal díszített tálak, tányérok, bokályok, vázák és kályhacsempék. Ezek mellett azonban gyártanak kevésbé munkaigényes, de legalább annyira keresett és jól fizető kerámiákat is, így például pá­rologtatókat, csibeitatókat, vi­rágcserepeket. Munkájukkal az esztétikai szépséget és a célsze­rűséget kapcsolják össze, vala­hogy úgy, mint ahogy azt an­nak idején fazekas őseik tették. Képünkön: Mészárosné Bé­kés Edit díszítő munkában. „A mi mindenheti izgalmunkat...” Nagyító alatt a kriminéző Emberi mélységek? — Csak kárpótlás a mindennapi sérelmeinkért Az olvasó a gyilkos! — írta a csattanót a krimitörténet vé­gére Karinthy Frigyes, a humor magyar királya. Mivel pedig a vicc többnyire bölcs és igaz, az­óta is gyanúsak vagyunk len­magunknak, ha krimit nézünk. Könyv? Film? Színház? Az olva­só, a néző bizony mindig részt­­vesz a játékban, csakhogy nem fizikailag, mint a színpadon, vagy a képernyőn játszó szí­nész, hanem lelkileg. Éli a tör­ténetet,­­ így tartja a művész­pszichológia. A televízió-statisz­tika pedig azt mutatja, hogy legtöbben a krimit nézzük. Te­hát legtöbben azt éljük át. Hát akkor hogyne volna gyanús a néző?! A kriminéző lelkének némi felnyitása végett beszél­gettünk tehát dr. Szarkássy Györgyivel, aki jogász, pszicho­lógus és munkaköre a Pécs vá­rosi Ideggondozó Intézettől az igazságügyi — rendőrségi és bírósági — szakértő munkáig terjed. — Mit vár a néző a krimitől? — izgalmaz. Mert szinte mindenkinek van bizonyos izga­lomszükséglete. A krimi nézése közben ezt levezeti. A néző tényleg csupán nézője a krimi­nek, mégis részt vesz benne, mert izgalmas, sőt, rejtélyt is rejt közben. Általános emberi vonás az is, hogy szeretjük a gyorsan pergő, izgalmas, érdek­feszítő történetet. Szeretjük, ha a jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését, s ez megnyugta­tó. — Az úgynevezett lélektani krimi? — Ez a műfaj magasabbren­­dű változata, mert a cselek­mény emberi mélyrétegei is feltárulnak benne. Például George Simenon műveli ezt iro­dalmi szinten. — Az izgalompótlás ideg­egészségügyi hatású is lehet? — Ez már túlzás! Hiszen a túl sok kriminézésnek megvan az ártalma. Nem a közhiedelem szerint, vagyis nem azért, mert ötletet ad a bűnözéshez. Eddi­gi bűnügyi munkásságom során csak egyetlen alkalommal talál­koztam krimifilmből származó bűncselekményi ötlettel. In­kább az az ártalma, hogy a né­ző a sok pergő cselekmény fel­színén marad, s eltompul az emberi mélységek érzékelésé­hez, a valódi művészethez. A túl sok k­rimi ízlésromboló és se­­kélyesít. — Végül is milyen ember a kriminéző? — Mint a többi. Persze csak ha nem viszi túlzásba. Kedvező esetben a mindennapi életben elfojtott agresszivitását vezethe­ti le vele. Hiszen a bűnöző megszemélyesíti a képernyőn a tévénéző köznapi ellenfeleit is. A nyomozónak szurkol, aki ő helyette is „ad a bűnözőnek!" Az ellenségeinket a valóság­ban nemigen vághatjuk képen, de az őket megtestesítő gengsz­ter lebukásának örülhetünk. Tehát Magyar Televízió! A mi minden heti kriminket add meg minekünk most és mind­örökké, mert még mindig jobb, mintha az életünk adja meg. Földessy Dénes Felveszü­nk ItUMORKra? B. M.-­ TANÁCSI MAGAS- ÉS MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT személyzeti felferéfői osztályán. Pécs, Fürst Sándor u. 5. Halló, itt vagyok! A vonal végén: Szilágyi János Szinte hihetetlen, hanyatt vállalkoznak arra — igaz név nélkül —, hogy élveboncolás alanyai legyenek. Exhibicionis­ták, megkeseredettek, igazu­kat, vagy csak önigazolást ke­­resők, magányosok hívják hét­ről hétre a számot. A vonal másik végén egy riporter, Szi­lágyi János várja a hívásokat, hogy beszélgessenek. Bármiről és bárkivel. Szilágyi János ezzel a mű­sorral hétről hétre, kimondatla­nul is játékot csinál az éle­tünkből. Hogyan született ez a műsor? — Az ötlet nem új. Nyuga­ton régóta vannak hasonló mű­sorok. Igaz, ott élőben, zenével fűszerezve, rendszerint egy adott témát boncolgatva. A Halló, itt vagyok lelke az a négy óra, amelyet a telefon mellett töltök: csörög a készü­lék, felveszem, s az első né­hány perc pokoli koncentrá­ciója után már eldől: műsorba kerül-e majd, vagy sem. Ha ér­dekes, ha hallgatható, ha sike­rül elkapnom valamit: egy han­got, egy gondolatot — attól a perctől kezdve együtt csinál­juk a műsort. Ha nem így ala­kul, akkor csupán beszélge­tünk. A műsor sikere tagadhatat­lan. S ez — nem kisebbítve ezzel a riporter érdemeit — nemcsak Szilágyi személyének, nemcsak az olykor bizarr, ext­rém telefonbeszélgetéseknek köszönhető, hanem a műsor demokratikus jellegének is. Ezt a műsorvezető tudatosan hang­súlyozni is igyekszik akkor, ami­kor mindenkit megszólaltat a rádióban, ha a telefonbeszél­getés közérdeklődésre számít­hat. Közben vállalnia kell: le­het, hogy nem a teljes igazsá­got halljuk. — Emlékezetes volt az a be­­szélgetés — mondta erről —, amelyben egy idős néni eltar­tási szerződése és kisemmizte­­tése történetét panaszolta el. Ez volt az egyetlen eset, hogy utánajártunk egy ügynek. A csattanó? Nem a néninek volt igaza. Nem egészen úgy volt az egész. A műsor demokratikus. Ez olyan, a műsorban meg sem jelenő külsőségekben is meg­nyilvánul, mint hogy a beszél­­getés után vissza is lehet lép­ni. Igaz, előfordult már az is, hogy Szilágyi rábeszélte a tele­fonálót, mégis járuljon hozzá a közléshez. (Ilyenkor kivág­nak minden utalást, igyekez­nek felismerhetetlenné tenni a beszélgetőpartnert.) Különös kapcsolat ez ember és ember között. Tagadhatat­lan, hogy igen sok sérült em­ber nyúl a telefonkagylóért. Az okok sokfélék, és gyakran ki sem derülnek. Megérne egy misét az is, kik és miért szoktak telefonálni. Vagy az: a beszélgetéseknek mekkora hányadát közvetítik. A legmegdöbbentőbb fonák­ság mégis az, hogy ez ideig mindössze egy telefonáló tár­­csázott azért, hogy elmondja: ő boldog, elégedett ember, há­zasélete rendezett. A sors iró­niája — ez hallható is volt — a riporter ezzel a telefonálóval nem tudott mit kezdeni. Mert a boldogság — ha világgá kiáltanák is — úgy látszik min­dig magánügy. Tőzsér László

Next