Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-16 / 133. szám

6 Egy hete rendezték Pécsett a középiskolások városi ballagását. Képeink a Széchenyi téri ünnepségen készültek. Fotó: Laufer László A tv-vetélkedő után Qui sera le bienvenu? Éppen ma, amikor ez az írás megjelenik az újságban, érett­ségiznek francia nyelvből a pécsi Leöwey Gimnázium ne­­gyedikes tanulói, köztük az a három leány is, akiket szomba­ton délután láthattak a tele­víziónézők a francia nyelvből rendezett országos vetélkedő döntőjén. Hogy pontosabb le­gyek, hármuk közül csak ket­ten érettségiznek francia nyelv­ből. A háromtagú pécsi csapat: Hámori Judit, Kuklis Erika, Andermann Mária. A „Soyez les bienvenus!" című francia nyelvleckesorozat­­ra épülő vetélkedőn az ország középiskolái huszonhat csapat­tal indultak, s a selejtezők után a három legjobb jutott a tele­vízióban is közvetített döntőbe: a budapesti Apáczai Csere Já­nos Gimnázium, a szegedi Ság­­vári Endre Gyakorló Gimná­zium és a pécsi Leöwey Gim­názium háromtagú csapata. A végső döntőben a pécsiek a harmadik helyre kerültek, s a három lány ezért minden el­ismerést megérdemel. — Összesen nyolc feladatot kellett megoldaniuk a döntő­ben — mondja Oszetzky Éva, a francia nyelv tanára, aki fel­készítette őket a versenyre. Hu­szonegy fotót kellett elhelyezni Franciaország térképén, filmről fel kellett ismerni egy-egy táj­egységet. Egy feladatról tud­tunk előre: minden csapatnak elő kellett adnia egy-egy szín­műrészletet. Akkor még nem tudtuk, hogy a többieknek majd ki kell találniuk, miből láttak részletet. Szerintem ez a feladat a pécsieknek sikerült a legjobban. Rovatszerkesztő: DÜCSŐ CSILLA — Ki mióta tanulja a fran­cia nyelvet? — Judit és Mária már álta­lános iskolában kezdték tanul­ni én csak itt, a gimnázium­ban. Szerintem, ha az ember beszél egy nyelvet, kitágul a világ előtte. Erika véleményéhez még hoz­záteszik: ha valaki egy nyelvet már beszél ez önbizalmat ad ahhoz, hogy még egy másikat is megtanuljon. — Később pedig, munkája során tapasztalhatja az ember, mennyire hasznos az, ha tud egy nyelvet. Nyelv és szakma találkozik, s kiiktatódik a tol­mács, s ezzel meggyorsul min­den — mondja Oszetzky Éva. Mind a három lány francia szakra jelentkezett, ketten fran­cia—oroszra Szegedre egyikük francia—magyarra Debrecen­be. S hogy miért csak kettőjük­nek kell érettségizni a nyelv­ből? Mert egy másik sikert is elkönyvelhet magának a Leö­wey Gimnázium, Hámori Judit ugyanis — ahogy arról koráb­ban már hírt adott az újság — ötödik lett azon az orszá­gos versenyen, amelynek első tíz helyezettjét felvételi és érettségi nélkül veszik föl az egyetemre. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy egy harmadi­kos diák, Eötvös Beatrix szin­tén a Leöwey tanulója, a har­madik helyet szerezte meg az OKTV-n. Még egy érdekesség a tv­­vetélkedőről: volt egy verseny­szám, ahol az autómodellek közül a francia gyártmányúakat kellett kiválasztani. S a pécsi csapat volt az egyetlen ame­lyiknek nem volt fiú tagja. A zsűri gondolkodott is azon, ne törölje-e ezt a fordulót, de az­után mégis versenyszám ma­radt. D. Cs. Dunántúli napló Pop-shop­­ volt jobb?! Történt, hogy vendégek lévén, hangtalanul működött a tévém múlt csütörtök este. Mindannyi­­an tudtunk az új könnyűzenei mű­sorról, a Pop-shopról, de úgy döntöttünk, inkább beszélgetünk. Ha történik valami, oda-odané­­zünk. Egy idő után abbamaradt a csevegés és először a képernyő­re, aztán egymásra néztünk — és mindezt oly néma egyértelmű­séggel tettük, hogy látszott, va­lamennyien ugyanarra gondo­lunk. A műsorvezetőről van szó, aki megpróbált közel kerülni hozzánk, nézőkhöz, arra töre­kedhetett, hogy ,,eladja a zenét”. Éppen ezért, vagy nem is tudom miért, iszonyatos arckifejezése­ket vágott: ki-kidüllesztette sze­mét, vágányán összekacsintott a nézőkkel (stb.), mint a felhan­­gosítás után kiderült, eredeti szö­vegekkel kívánta mintegy össze­fogni a műsort. Csak azt nem tudom, ,,kihez”, ,,kikhez” szólt? Aki szereti az elhangzott zenét, annak nem kell a „rizsa”, aki meg nem — arra riasztóan is hathatott ez az erőltetett kellem­­csokor. Később derült ki min­den . . . Úgy gondolom, a fiatalok na­gyon régóta várnak egy igazi, az elhangzó dalok megítélését a közönségre bízó, ugyanakkor sokrétűen válogatott könnyűzenei műsorra a tévében. Most is nagy volt a várakozás. Hátha . . . Végre . . . Aztán . . . Aztán az új műsorvezető egy­ben minősítette is a dalokat. Egyszer árulta el magát igazán. Nem, a világért sem ő (egyedül) találta ki ezt a kedveskedő köz­vetlenkedést — úgy sugallták neki. Kiderült mindez, amikor — ki tudja, milyen okból — tíz má­sodperccel tovább maradt a mű­sorvezetőnőn a kamera, és az egyik számot konferáló vicces csettintése után valamennyien láthattuk kérdő arckifejezését: „Na, milyen voltam?” . . . Ilyen . . . Bozsik L. Gitárfantázia Ritka pillanata volt hangle­­mezkiadásainknak Benkő Dá­niel „Ezer év gitáron" című al­bumának megjelenése. Nem az előadó személye, hanem a hangszer teszi azzá . . . Benkő lantjával és a Bak­fark-kultusz ápolásával hírne­vet, népszerűséget szerzett ma­gának, ezért nyílhatott lehető­sége arra, hogy most gitárján könnyűzenei átdolgozásokat szólaltathasson meg, ami nem csak az ő pályáján, de a ma­gyar lemezkiadáséban is pél­dátlan esemény. Valójában a dolog nem ily egyszerű: feltű­nik ezen az albumon Vivaldi és Villa-Lobos, Neusidler és Ponce egy-egy szerzeménye is. Könnyűzene? — Komolyzene? Benkő Dániel egy interjúban így fogalmazott „csak komoly­zenész és komolytalan" van, csak jó és rossz zene, a ko­moly és könnyű műfaj között a határvonalat a hangszerelés vonja meg. Presszer Gábor és Demjén Ferenc szerzeménye, a „Mikor elindul a vonat" a mos­tani hangszerelésben komoly­zenei köntöst ölt. A cím találó, a hangszer valóban nem ismer korlátokat sem időben, sem térben, rendkívül széles skálán mozognak lehetőségei. S Ben­kő élni tud ezekkel az adottsá­­gokkal. Muzsikája rendkívül impresszív, persze slágereket senki se várjon tőle. Inkább diszkrét — háttérzeneként is nagyszerű —, mint tolakodó, vagy agresszív. Épp ebben áll sajátos szépsége. Agyonbeszélt világunkban oly nagy a hiány tisztán instrumentális zenéből, amely beszélgetni hagy, s nem kényszeríti teljes passzivitásra a hallgatót. A zeneszerzőként ezúttal debütált Benkő Dániel nem okoz csalódást: nagyszerű kompozíciókat hallhatunk, mint a „Blanka" - a lemez egyik, vagy talán legsikeresebb da­rabja —, vagy az „Orangerie”. A huszonegy dalból tizenegy­ben egyedül játszik, s csak a többiben segítik kiváló mu­zsikustársai. A Presszer Gá­borral most megkezdett együtt­működés máris eredményre ve­zetett: „Pici” szerzeményeit Benkő hangszerelte és viszont. Az említett „Mikor elindul a vonat”-on kívül Presszer-szer­­zemény feldolgozása a „Szé­pek és bolondok" és a meg­indító „Könyörgés” is. Az együttműködés folytatására máris van remény, az év végén megjelenő „Reneszánsz pop” című albummal. A Locomotív GT-n túl olyan zenészeket nyert meg ügyének gitárművészünk, mint Dés László, Czidra László és Pászti György. A ,,Moult sui" — G. de Machaut szerzeménye - talán az album leghangulatosabb zenekari produkciója. Neusid­ler­­ a Pozsonyban született, XVI. századi lantkészítő és lan­tos — kompozícióját, a „Juden tánc”-ot több hangszerre dol­gozták át, színes, érzékletes táncszámot hallhatunk. A „B” oldal harmadik dalától egye­dül, de nem csupán gitáron, hanem két kompozícióban lan­ton, s egyszer­­ a XVII. század gitárhangszerén — orpharionon játszik. Hivalkodástól mentes, nemesen egyszerű dallamokat hallhatunk, inkább gyönyör­ködtetni, mint felzaklatni kí­vánnak. A most megismert színvona­las nagylemez ismeretében ok­kal tekintünk várakozással Ben­kő Dániel és a Locomotív GT együttműködése elé. Bay Endre Ismét: újítási és ötletpályázat Harmadik éve már, hogy a KISZ Baranya megyei Bizottsá­ga sok más szervvel, vállalattal és intézménnyel társulva, ismét meghirdeti az újítási és ötlet­­pályázatot. Az ajánlott témák ismét az energiatakarékosság, a magánerős lakásépítés, a mun­kavédelem, a mezőgazdaság, a vállalati termelékenység növe­lése, mikroelektronikai módsze­rek. Két első díjat adnak majd ki, egyenként 15 000 Ft-os díja­zással, három második díjat 10 000 Ft-os, és öt harmadik díjat ötezer forintos díjazással. A pályázat, mint mindig, most is jeligés, három példány­ban, lezárt csomagban kell el­juttatni a KISZ Baranya megyei Bizottságára, kizárólag postán. A beküldési határidő: 1984. szeptember 28-a. A pályázónak lezárt borítékban kell mellékel­nie nevét, pontos címét, tele­fonszámát, személyi igazolvá­nyának számát, születési évét. A külső borítékra rá kell írni: „Újítási és ötletpályázat”. A pályázattal kapcsolatos minden egyéb részletes infor­mációt a KISZ Baranya megyei Bizottságán kaphatnak meg az érdeklődők (Pécs, Rét u. 4.). r Érdemes... . . . meghallgatni a dél-dunántúli jazztalálk­ozó programjait. A har­­madszor megrendezésre kerülő ta­lálkozó hangversenyei május 19. és 21-e között zajlanak. . . . megismerkedni néhány számí­tógépes játékkal. Aki többet szeret­ne tudni e legújabb játékokról, az május 22-én 15 órakor keresse föl a pécsi Planetáriumot; . . . megnézni Gellér B. István grafikusművész kiállítását, melynek megnyitója május 24-én lesz az IH Galériájában. A kiállítás június 13- ig látható; . . . részt venni az ünnepi könyv­hét pécsi programjain, az író-olva­só találkozókon, dedikálásokon, egyéb rendezvényeken, s nem utol­sósorban a városi megnyitón, melyet május 25-én tartanak a Helyőrségi Művelődési Otthonban. . . . gondoskodni már most a Pé­csi Nyári Színház előadásaira szóló jegyekről. A részletes programot a Pécsi Műsor tartalmazza. 1984. május 16., szerda A huszonhatodik év Huszonöt év nyelvművelési munkáját zárta le a május 11- én megjelent Toliseprű. Nem nagy idő, de hogyha Petőfi Sándor nem Pató Pállal foglal­­kozott volna csak, hanem a Nyelv-Rontó Pólókkal is — a Toliseprű eddigi élettartamát tekintve — egyéves korában kellett volna a nyelvhibacsepü­­lést megkezdenie. Radnóti Mik­lós rímbe futó versei sem se­gíthettek volna, hisz neki tíz­évesen kellett volna — akkor még palavesszővel és nem toll­­seprűvel tisztogatni a bekormo­zott kifejezéseket. Jött tehát a Széchenyi Gimnázium egyik erőszakos magyartanára, aki jópontot adott tanulóinak a városban észlelt mindenfajta nyelvhelyességi hibáért. Érde­mes volt a gyűjtés, mert öt jó­pont jelest eredményezett. Ta­nulóim mint a méhecskék gyűj­tötték az osztálykaptárba az éktelenebbnél éktelenebb nyel­vi hibákat. A szaktanár nem tudva már mit csinálni az egyre halmo­zódó nyelvi selejttel, arra gon­dolt, hogy valahol helyet kér ezek közlésére, így jelenhetett meg 1959. május 13-án az első Tollseprű — jó csomó nyelv­helyességi vétségre híva fel a figyelmet. Persze, mindez nem vált volna valóra, és a témák továbbra is az utcán hevertek volna, ha a Napló szerkesztő­sége nem vállalja, hogy heten­te, kéthetente nem közli elég­gé sok ellenérzést kiváltó os­torozó cikkeimet. A Tollseprű rovat nem nyelv­­tudományi kérdéseket feszege­tett, nem akart tanulmányokat közölni, csupán a mindennapi életünkben mindinkább elbur­­jánzó gyomirtás feladatát igye­kezett ellátni. Ezt is néha siker­rel, néha eredménytelenül. A tollseprűzés hatására mégis fő­iskolai tankönyvet vontak ki a forgalomból, „kőbe vésett fáj­dalmat" változtattak helyes szö­vegűvé, Merni pasa fürdőjének feliratcseréjével értelemzavaró, helytelen kifejezések tűntek el a kirakatokból, a falragaszok­ról. (Néha a tatarozási munka is besegített!) Évek során a Téllseprűk megjelenési helye gyakran vál­tozott. A második laptól a ti­zedikig szinte minden oldalon megjelentek. Kivétel csak az apróhirdetések oldala volt, pe­dig ott igazán sokan olvasnák. Jelenleg a hatodik lapon szalagcikk formájában lépek a nyilvánosság elé, írásaimat Prokrusztész-cikkeknek neve­zem. Ez a gonosz görög ugyan­is a mitológiai időkben azt csi­nálta hogy meghívott vendé­geinek ágyból kilógó lábát le­vágta. Ha pedig rövid volt a láb, kinyújtotta. Mindezt csak azért említem, mert előfordult már, hogy egy-egy seprűző írás ,,túlméretezett"-nek bizonyult, s ezért a cikk végét lenyisszan­tották. Igaz ugyan, hogy e csonkításba néha belepusztult a poén, a csattanó, de — be­vallom — néha e „húzások" csak javították az írás nívóját. Köszönet értük. Másokat is köszönet illet. Azokat, akik éltették, táplálták, kibírták e rovatot. Petőfi sza­vait kell ezekre szórnom: „És ha mindezért jár / Díj avagy dicséret, / Nem engem illet az” —, hanem elsősorban a szerkesztőséget és a közönsé­get. Hisz a kedves olvasók mindig azzal öntöttek belém lelket, hogy szívesen olvassák még a rosszabban sikerült Toll­­seprűket is, sőt néha ki is vágják. Szeretném, ha ekként szeretnék a jövőben is. Akik pedig nem szeretik olvasni, azokat is arra kérem, vágják csak ki nyugodtan­­ az abla­kon. A huszonhatodik év címet azért viseli e kis írás, mert e számmal újabb negyedszázad kezdődik. Dr. Tóth István

Next