Dunántúli Napló, 1986. május (43. évfolyam, 119-148. szám)

1986-05-19 / 136. szám

HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, Hogy sze­­retett leányom, feleségem, édes­anyám, anyósom, nagymamánk, ro­konunk, MOZAGA JENŐNÉ Máltesics Rozália, hosszú szenvedés után május 15-én elhunyt. Temetése május 20-án dél­előtt 10 órakor lesz a nagypeterdi temetőben. A gyászoló család, A Mecseki Ércbányászati Vállalat Szolgáltató Üzem politikai, társadal­mi és gazdasági vezetősége, dolgo­zói mély megrendüléssel tudatják, hogy KÁROLYFY JÁNOS öntödei dolgozó 50 éves korában el­hunyt. Temetése május 21-én 3 óra­kor lesz a pécsi központi temető­ben. Emlékét kegyeletté­ megőriz­zük ! Szomorúan tudatjuk, hogy szere­tett Bözsikénk, GESZTESY KÁROLYNÉ Csillag Erzsébet, életének 93. évében csendesen el­hunyt. Temetése május 23-án dél­előtt 10 órakor lesz a központi te­mető kápolnájából. A gyászoló csa­lád. Értesítem családunk rokonait, ba­rátait és ismerőseit, hogy szeretett édesanyám, a pécsi Royal Kávéház, a Pannónia Szálló, Sikonde Gyógy­fürdő Szálloda, a Hullám és Városi Fürdő Éttermek néhai bérlője hű­séges hitvesének és munkatársának, az Amerikai Egyesült Államokban elhunyt OZV. SIMONFAI SKERGULA FERENCNÉNEK hamvait 1986. május hó 22-én dél­előtt 10.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a családi sorba, a pé­csi központi temetőben. A család nevében: dr. Simonfai Ferenc. Fájdalommal tudatjuk, hogy DR. TRINN JÓZSEF 72 éves korában, 1986. május 8-án elhunyt. A gyászszertartás és a te­metés május 24-én 11 órakor lesz a pécsi Belvárosi templomban (Szé­chenyi tér). A gyászoló család. Kér­jük a koszorúk mellőzését. Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­apánk, KOVÁCS ALADÁR 75 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1986. május 21-én 1 óra­kor lesz a pécsi központi temető­ben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, apósom, fiam, vém, testvé­rünk, sógorunk, kedves rokonunk és barátunk, ID. TURCSI KÁROLY, életének 62. évében elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása május 23-án 3 órakor lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyám, anyósom. OSTYÁNSZKI ISTVÁNNÉ 72 éves korában május 7-én el­hunyt. Temetése 1986. május 23-án 1 órakor lesz a pécsi köztemető ká­polnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagy­apánk, testvérünk, sógorunk és ked­ves rokonunk, WEHOVSZKY JÓZSEF, életének 52. évében tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Temetése május 20-án 15 órakor lesz a komlói te­metőben. Autóbusz 14.15 órakor in­dul az Eötvös utca 9-es szám elől. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonainknak, barátaink­nak, munkatársainknak, szomszédok­nak és ismerősöknek, akik felejthe­tetlen édesanyánkat, ÖZV. BENCZE ANDRÁSNÉ nyugdíjast, utolsó útjára elkísérték, bánatunkban együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család. Köszönetet mondok rokonoknak, ismreősöknek, szomszédoknak, akik ÖZV. SZŐKE JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek. Gyászoló unokahúga. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, a lép­csőhöz lakóinak, a volt munkatár­saknak, akik felejthetetlen halottun­kat, ID. RADÓ FERENCET utolsó útjára elkísérték, temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal, táviratokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönjük a Kesztyűgyár II. sz. gépi varroda dolgozóinak, valamint az Indira Gandhi brigád dolgozóinak, a Pannónia Sörgyár és a Fekete Gyémánt tér Ideggondo­zó Intézet dolgozóinak a temetésen való részvételért. Hálás szívvel mondunk köszönetet a kedves rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, volt munkatársak­nak, akik szeretett halottunk, ID. BARNA GERGELY temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak és isme­rősöknek, akik szeretett halottunk, BAUMAN JÁNOS temetésén részt vettek. Virágok és koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Köszönetet mondunk a rokonok­nak, barátoknak, ismerősöknek, akik drága halottunk. VARGA JÓZSEFNÉ Kun Margit temetésén részt vettek, fájdalmunk­ban őszinte együttérzéssel osztoz­tak. Külön köszönetet mondunk a görcsönyi Általános Iskola, a me­gyei Úttörőelnökség, a Pannónia Sörgyár, a Kinizsi SE munkatársai­nak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak, szomszéd­nak, ismerősnek, jó barátoknak, hogy felejthetetlen halottunk, FUCHS FERENC temetésén részt vettek, koszorúkkal és virágokkal fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a Szentlőrinci Költségveté­si Üzemnek, a 39. ABC, a Faipari üzem, az ÁFÉSZ igazgatóság dolgo­zóinak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, szomszé­doknak, akik felejthetetlen halot­tunkat, BORBÉLY NÁNDORT utolsó útjára elkísérték, koszorúval és virágok küldésével együttérzésü­ket fejezték ki. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a kedves barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, BALOGH SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönjük a pécsszabolcsi nyugdíjas pártszervezet megható bú­csúztatását. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik ID. SKODA JÁNOS búcsúztatásán koszorúval, virággal, távirattal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik édesapánk, TURNER ANTAL, a Pécsi Hőerőmű nyugdíjasa teme­tésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Pécsi Hőerőmű Vállalat vezeté­sének a segítségért, a vegyi üzem dolgozóinak, a rendőrségnek, a Du­nántúli Naplónak, a régi és új szom­szédoknak, a rokonoknak, barátok­nak a szép koszorúkért és virágokért. Gyászoló gyermekei. Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, munka­társaknak és ismerősöknek, akik édesanyánkat, HOCKINGER ROZÁLIA dohánygyári nyugdíjast utolsó útjára elkísérték és fájdalmunkban őszinte együttérzéssel osztoztak. A gyászoló Légrádi és Szabó család. Dolgozókat felvesznek HINTÓZÁSHOZ fogathajtót ke­resünk nyári időszakra. ,,Leinfor­málható” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (10772) FIATAL lányokat felszolgálónak, bárpultosnak keresünk. Jó kereseti lehetőség. Lakást biztosítunk. Érdek­lődni a 22-595-ös telefonon. Szak­­képzettség nem szükséges. (10260) RELUXA készítő gyakorlott üzlet­kötőt keres. ..Vidéki is lehet” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. (10446) SZOBAFESTŐT azonnal felveszek. Telefon: 73-064. (9676) FOTÓ GMK-ba keresek gyakorlott, gépkocsival rendelkező fényképészt és üzletkötőt. Jelentkezés: önélet­rajzzal Horváth Máriánál, 8600 Sió­fok, Fő u. 33. (11062) KONYHAI dolgozót felveszünk. Dr. Hal József Általános Iskola, Pécs, Mezőszél u. 1. (1467) A PANNON Volán egyetemi vég­zettségű, 5 éves szakmai gyakorlat­tal rendelkező számítástechnikai fő­osztályvezetőt felvesz. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat gazdasági igazgatóhelyet­tesénél, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. sz. alatt. (1460) 8 ÉS 4 ÓRÁS munkaidőre takarí­tókat alkalmaz a Pollack Mihály Műszaki Főiskola Kollégiuma, kiemelt fizetéssel. Érdeklődni lehet: a gaz­dasági vezetőnél. Cím: Pécs, Bo­szorkány u. 2. Telefon: 10­ 387. (1414) FELVESZÜNK gyakorlott munkaerőt áruforgalmi osztályvezetői munka­körbe, valamint kővágószőlősi mű­anyagüzemünkbe­­ gépírni tudó könyvelőt. Pannónia ÁFÉSZ, munka­ügy, Pécs, Anna u. 2. (1295) A PANNON Volán komlói üzem­­igazgatósága helyi és helyközi jára­taira autóbuszvezetőket, valamint te­­hergépjárművezetőket vesz fel. Bé­rezés kollektív szerződés szerint. Munkavállalóinknak és családtag­jaiknak ingyenes, illetve kedvezmé­nyes utazási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezés helye: Komló, Ipari u. 6., munkaügy. (1301) HÍRADÁSTECHNIKAI Gépgyár Elektrotechnikai Gyáregysége mun­katársakat keres. Pécsi üzemébe gyakorlattal rendelkező elektromű­szerészeket. Jelentkezés az üzemve­zetőnél. Pécs, Edison u. 14. Tekefib? 13- 669. Siklósi üzemébe: raktárveze­tőt, középfokú raktárgazdálkodási szaktanfolyammal és gyengeáramú anyagismerettel vagy közgazdasági szakközépiskolai érettségivel és gyen­geáramú anyagismerettel. Központ­ba: gyártóeszközgazdálkodót, gép­ipari technikumi és gyakorlattal. Je­lentkezés a gyáregység központjá­ban, Pécs, Lyceum u. 4. Telefon: 14­ 955/41, 40 melléken. (1466) A BARANYA Megyei Távközlési Üzem felvesz középiskolai végzett­séggel műszaki nyilvántartót. Jelent­kezés: személyesen Pécs, Ybl M. u. 8. (1478) A DDGÁZ Baranya Megyei Üzem­igazgatósága felvételre keres csere­telep­ anyagkiadót. Jelentkezés he­lye: Pécs, Légszeszgyár u. 11., man­­kőügy. (1477) TAKARÍTÓNŐT felveszünk (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés: a gond­noknál, Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 92. sz. (1479) A POSTAI Gépjármű Szállítási Üzem felvesz felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező jogi elő­adót, garázsvezetőt, középiskolai végzettséggel anyagkönyvelőt, továb­bá gépjármű alkatrész raktárba anyagkiadót, valamint takarítónőt és gépjárműszerelő műhelybe segéd­munkást. Jelentkezés személyesen: Pécs, Diósi út 51. (1480) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikája (Pécs, Édesanyák útja 17.) takarítókat, kertészeti üze­me (Pécs, Édesanyák útja 17.) fér­fi kertész szakmunkásokat keres azonnali belépéssel. Jelentkezés: a felsorolt munkahelyeken, vagy a POTE munkaügyi osztályán (Pécs, Honvéd u. 5.). (1473) A BARANYA Megyei Tejipari Vál­lalat belső ellenőr munkakörbe fel­vételre keres: szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, vagy középis­kolai végzettséggel és mérlegképes könyvelő vizsgával rendelkező sze­mélyt. Jelentkezni lehet: személyzeti és oktatási osztályvezetőnél. Pécs, Tüzér u. 15. sz. (1464) RAKTÁRI férfi árumogzatókat fel­veszünk Baranya Megyei Tanács Gyógyszertári Központba. Pécs, Ürö­­gi fasor 2/A. (1887) LAKÁSINGATLAN Pellérdi Hegyderék dű­lőben 382 n-ös szőlő­gyümölcsös, pince, épü­let eladó. Víztároló, villany van. Érdeklőd­ni:­­Miklós u. 3. 17 óra után. Harkányhoz közel, Diós­­vizsló legszebb helyén családi ház eladó. Ér­deklődni: helyben,­­Pe­tőfi u. 114. sz._________ Eladó kétszobás, kom­fortos családi ház nagy kerttel, kertvárosi két­szobás szövetkezeti, vagy OT­P-lakást beszá­mítok. — Érdeklődni: Pécs, Dobó I. u. 87., egész nap. Siklós, Korvin u. 12. te­hermentes, 120 négyzet­­­méterre, komfortos, új családi ház eladó. — I­rá nyár: 11 OOO/.m­.______ A pécsszabolcsi Cser­tetőn 480 n-es panorá­más, megosztható szőlő és gyümölcsös, vala­mint nagy lakható ro­mantikus présház és pince 380 n-es lugas­szőlővel eladó. Érdek­lődni: 18 óra után a 17-399-es telefonon, Te­­mesiné, Bajcsy-Zsilinsz­­ky u. 6. Pécsújhegyen eladó Fá­tyol utcában kb. 500 n-es terület, fele lugas­rendszerű szőlő, csalá­di ház építésre alkal­mas. Érdeklődni: a tu­lajdonosnál, Újhegy, Kakukk u. 36. Márévár környékén pa­norámás régi szőlő pin­cével, lakható présház­zal, termő gyümölcsfák­kal eladó. „Gábor” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 300 n-es telek a No­vember 7. utcában ol­csón eladó. „Építeni lehet” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Harkányban, Siklósi u. 19. kertes hétvégi ház eladó. — Érdeklődni: Pécs 17-371-es telefo­non. 1,5 szobás belvárosi szövetkezeti lakás fel­újítva eladó. Pécs, Mó­ricz Zs. tér 14. III. Grgurits Pálné. Érdek­lődni: naponta 16 óra után. Eladó a Keszüi út mel­lett 650 n-es kertészke­désre alkalmas szántó terület. — Érdeklődni: Pécs, Fülemüle u. 60. Szentlőrinci 2,5 szobás OTP-lakás sürgősen el­adó, vagy 1,5 szobás tanácsira cserélnénk. Érdeklődni a 1ó-655-ös ♦eleforon. Elcserélném malomi, komfortosítható, bővít­hető, 54 m-­es házamat 400 m­’-es telken, 1,5—2 szobás OTP, szövetkeze­ti vagy tanácsi lakásra, megegyezéssel. „Tele­pátia” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Személyben eladó 800 n-es terület zártkertben új telepítésű gyümölcs­fákkal, 20 m-­es fa­ház­zal. Megosztva is. Ér­deklődni lehet: 7—16 óra között a 15-115-ös telefonon. Ötszobás családi ház 2 garázzsal, Szentlőrin­­cen eladó vagy elcse­rélhető pécsi 3,5 szo­bás családi házért vagy szövetkezeti lakásért. Reális értékkülönböze­tet kérek. „Szentlő­­rinc” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Eladó 200­0-ös szőlő sok gyümölcsfával, pin­cével, épülettel,­­beren­dezéssel, felszerelés­sel együtt a Süvegdom­bon, a városhoz közel. Érdeklődni: Pécs,­öz u. 3/A. Vili­. 25., napon­ta 18 óra után. Harkányban kétszintes, ötszobás, 2 fürdőszobás nyaraló, közel a strand­hoz eladó. Érdeklődni lehet: korán reggel vagy este 7 óra után a 28-572-es telefonon. Pellérd, Szabadság u. 37. sz. ház eladó. Bár és Dunaszekcső kö­zött, országút mellett, leendő üdülőterület, 580 n-es zártkert eladó. „Beépíthető” sengére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Abaligeti úton, a Veréb dűlőnél, Lajkó busz­megállótól 250 méterre, sík területű, 2X250­0-ös szőlő-gyümölcsös, kü­­lön-külön vagy egyben eladó. Egyik területen pince, teljes b­e­­­szere­lés van. Pécs, Huszár u. 10.___________________ Terehegyi hegyen 400 n-el, fele szőlő, fele gyümölcsös, faházzal, pincével és ciszterná­val sürgősen eladó. Ér­deklődni: Harkány, Ságvári u. 9. Eladó 700 n-es erdő, gyümölcsös, pince + szántó. Kozármisleny, Pécsi u. 32. Belvárosban felújításra váró házrész eladó. — „Megbeszéljük” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Székesfehérvári 2 szoba összkomfortos örökla­kásom pécsire cserél­ném. Minden megoldás érdekel. „Fehérvár” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Felújításra szoruló csa­ládi ház 367 n-es gyü­mölcsössel, Damjanich utcában eladó, össz­komfortos lakást beszá­­mítok. Tel.: 16-434. Fonyódon, strand utcá­jában. Április 4. u. 3. sz. alatti 4 szobás nya­ralómat eladom. Érdek­lődni: Szemes Lajos, Döbrököz, Iskola u. 43. Kertes családi ház el­adó. Pécs, Kormoskő u. 8. Érdeklődni: a helyszínen vagy a 74/14-165-ös telefonon. 2 szobás családi ház pincével, garázzsal el­adó. Cím: Pécs, Ko­vácstelep. Árvácska u 5. sz. Pécstől 15 kcm-re, velé­­nyi szőlőhegyen (Nagy­hegy) 800 n-es jól mű­velt szántó, részben lu­cerna, szőlő, gyümöl­csös telepítésre kivá­lóan alkalmas, út mel­letti, minden elfogad­ható áron, megosztva is eladó. Érdeklődni: min­den nap délután 4 órá­tól, Pécs, Patacs, Vö­­röskő u. 24._______ Elcserélném komlói 1 szobás lakásomat Pécs vagy környékére. „Egy­szerű csere” jeligére a Hunyadi úti hirde­­tőbe._______________ Eladó Kisdavidolban lévő 450 n-es gyümöl­csös és szőlő, épület­fés vagy kertvárosi 3 szobás összkomfortos ta­nácsi lakást és a szőlőt családi házra cserél­ném, értékkülönbözet­tel. Érdeklődni: este 6 óra után a 21-504-es vagy a 16-112-es telefo­non. 4 szoba összkomfortos, új, emeletes, 2 gará­­zsos családi ház eladó. Pécs, Vasas I., Máladó út 49. Pogányi hegyen 250 n-es szőlő pincével eladó. Érdeklődni: pécsudvardi italbolt vezetőnél. Te­lefon: 76-071. 3 szobás szövetkezeti lakás garázzsal, kert­tel eladó, 7000 Ft/m­­+ OTP.­­ Érdeklődni: Görcsöny, Ifjúság u. 28. Hétköznap. Eladó 43 m­ alapterü­letű, komfortos házrész a Szabadság úton. Ér­deklődni: 24-719-es tele­fonon, este 6 óra után. Harkányban,­ a „Zen­gő” társasüdülőben 1 szoba, hálófülkés lak­rész eladó. Érdeklődni: az esti órákban a 13-171-es telefonszámon lehet. 3 szobás szövetkezeti, földszinti lakás kevés OTP-vel eladó. Berek u. környéke. Tel.: 72-493. Mohácson, a Csele pa­taknál 70­0-es terüle­ten lévő üdülő eladó. Érdeklődni: Pécs, Bródy Sándor u. 52. Ka­ti Já­nos.______________________ Nagynyárádon, 4 szo­bás családi ház, mel­léképülettel eladó. Ér­deklődni: Auth, Mo­hács, Felszabadulási Ikt. 12., I. 12.__________ Mohácstól 15 km-re la­kóház kerttel, pincével sürgősen­ áron alul el­adó. Érdeklődni: i Ko­m­­ló, Május 1. u. 3. fszt. 3. Szoba-konyha, fürdő­szobás házrész kerttel eladó. 95 000 kp + 60 000 Ft OTP-átvása­lással. Érdeklődni: Va­sas I., Bányatelep 5. Dugáné. Balatonmária-alsón, Hullám utcában 165 n-ös telken 48 m2-es villa eladó. Érdeklődni: telefon: Pécs, 14-267. Pécshez 10 km-re, be­ton út mellett 812 m-­es zártkertek eladók, te­rületeként 35 000 Ft, ugyanott bontásból re­dőnyös ablakok eladók. Tel.: 13-736._____________ Ikerházhelyen lakható épülettel elcserélném tanácsi 1,5 szobás össz­komfortra + kp-re. Kis­­davidos 64. Közép-Gyükés 40. sz. alatti 920 n-es terület présházzal, kis szobá­val eladó. Részben sző­lő, parlag. Felosztva is lehetséges. Vállalati üdülő építésre is alkal­mas. Érdeklődni: Pécs, Béla u. 15. sz. 13—18 óráig.____________________ 2 szobás, komfortos családi ház 120 n-es kerttel, gazdasági épü­letekkel eladó. Pécsvá­­rad, Jókai u. 3., szom­bat-vasárnap. Mohács-szigeten eladó 24 m­­’-es, három helyi­séges, teraszos hétvégi ház. Víz, villany van. Ugyanitt eladó maha­góni motorcsónak, 25 LE-s Vihar motorral. — Érdeklődni: 17.30 órá­tól a 41-246-os telefo­non. Két családnak alkal­mas összkomfortos ház eladó. Gáz, ipari áram, aknás garázs van. Ál­lattartás lehetséges. — Hétvezér u. 15/A. Balatonlellén ikernya­raló fele (négyszobás) eladó, pécsi házért el­cserélhető. — Telefon­­szám: 19-093. 1,5 szobás tanácsi táv­fűtéses lakásmegoldást keresek liftes házban. Telefonszám: 19-093. Elcserélném 1,5 szobás belvárosi tanácsi -1 2 szobás kertvárosi OTP- lakásomat Szí­­vén kör­nyéki 3 szobás OTP-la­­kásra. „Lehet tanácsi is” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Családi ház nagy gaz­dasági épülettel eladó. Dunafalva, Hunyadi út 28. Dunafalva, Telek út 24. családi ház gaz­dasági épülettel eladó. Érdeklődni a címen. Eladó üzlethelyiségnek is alkalmas, azonnal beköltözhető 2X1,5 szo­bás, fürdőszobás, mel­lékhelyiséges lakással, földszintet magába fog­laló házrész. Spiesz Ká­­rolyné, Pécs, Szilágyi­­Dezső u. 12. alatt. — Megtekinteni a hely­színen, érdeklődni nap­pal 12-653, este 20-537 telefonszámon lehet. Szabóné, Pécs, Móricz Zs. tér 51. 1. 14._______ Eladó 2 szoba, étkezés, parkettás öröklakás. — Érdeklődni naponta 4— 7 óráig. Alkotmány 40. 1. 18. _______________ Harkányi összkomfor­tos családi ház eladó. Munkácsy út 30. Családi ház gazdálko­dásra alkalmas mellék­­épülettel eladó. Mánfa, Árpád u. 17.____________ Lippón eladó szoba­­konyhás családi ház egy hold beltelekkel. Ér­deklődni lehet: Bacs­­vanin, Lippó, Kossuth L. u. 136._______________ Eladó 5 szobás, köz­ponti fűtéses, 2 gará­­zsos új családi ház Szentlőrinc központjá­ban vagy pécsi lakás­cserét beszámítok. Te­lefon: 29-550, 8—15 óráig. Felújított ház nagy te­lekkel, gazdálkodásra alkalmas, sürgősen el­adó, vagy OTP-lakásra cserélném. Érdeklődni: minden nap 17 óra után. Szilágy, Iskola u. 24. sz.___________________ Cserkúti csárdánál, 300­­_f­ öles tanácsi telkem átadnám. „Csárda” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Harkány, Munkácsy u. 9. sz. alatt, 4 szoba összkomfortos családi ház eladó. Garázs, kert van. Érdeklődni a hely­színen, mindennap 17 óra után. __ _____ Elcserélném falusi, 2 szoba összkomfortos há­zamat pécsi­­,5—2 szo­básra vagy eladná­m. Királyegyháza, Petőfi u. 56. sz. Uránvárosi, 1,5 szobás, 40 m--es, távfűtéses szövetkezeti lakásunkat 2, esetleg 1,5 szobás tanácsira cserélnénk. — „Orchidea” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó 251 n-es szőlő építési lehetőséggel. Balatonyi, K­­­SSZ­kókó 25. Érdeklődni: hé­­főtől péntekig, délután. Eladó Kisszkókó 25. alatt lévő családi ház 320­0-es területtel. Ba­latonyi. Egyszoba összkomfort vagy garzon telefonos lakást bérelnek. Sürgős. Telefon: 10­862. Pécsváradon 2,5 szobás öröklakás eladó. Érdek­lődni : szombat—vasár­nap, Soproniné, Kos­suth u. 8/B. Telefon: 181. Kisebb családi házat bérelnek hosszabb idő­re Pécsett, lehetőleg a Tettyén. „Sürgős 86” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______________c Családi ház eladó. — Pécs, Daru dűlő 5. ADÁS — VÉTEL 6 éves terepjáró UAZ szgk. vonóhoroggal, 3 éves műszakival, kitűnő állapotban eladó. Té­vés: Templom köz 45. (Tolna megye.) Eladó 250 és 300 lite­res boroshordók, üst­ház üsttel, ajtók, ab­lakok, használt búto­rok. — Megtekinthető: szombat, vasárnap, Pécs, Tiborc u. 86. sz. 750-es Zastava, lejárt műszakival, CV-os rend­számmal eladó. 17 óra után telefon: 31-181. Eladó fehér, vemhes és malacos koca. Wild Ádámné, Hegyszent­­márton, Kolozsvár u. 7. Eladó 1300-as Volkswa­gen felújított motorral. Nagyárpád, Paál Lász­ló u. 18._______________ 4—6 m villanyoszlopok olcsón eladók, szarufá­nak is alkalmas. Pécs, Béke u. 3. UD-s Wartburg eladó vagy elcserélhető kan­calóért vagy csikóért. Orfű, Petőfi u. 13. Garázs olcsón eladó Szentlőrincen, a Pécsi utca mögötti garázsso­­ron. Érdeklődni: Szent­lőrinc, Pécsi u. ,18/B. fszt. 1. Királyéknél. P 21 motorkerékpár ol­csón eladó. Pécs, Bul­­gár út 4. Horváthék. IC Skoda S 100 érvé­nyes műszakival eladó. Érdeklődni: 5 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Fülep Lajos u. 16. I. emelet 4. Fe­hér. Csau-csau kölykök, ku­tyák, vörös és fekete színben kaphatók és előjegyeztethetők. Pécs, telefon: 30-403._________ Belvárosban virág — ajándék üzlet eladó. „25 négyzetméter” jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe._________ Építkezők, figyelem! 220 V-os betonkeverő, 389 V-os felvonó eladó. Pécs, Marx út 114. 5 óra után. _22v. jil i ■• .. i .1 ■ be­tonkeverő eladó. Hird, Zengő u. 53. Hock. Eladó 10/100-as Dia­­­mant síkkötőgép és 1 darab motoros­­teker­cselő. 15 óra után, Pécs, Kodály Z. u. 19/B. I­. 7. Patakyné. Eladó 1 darab taxióra. Érdeklődni: 31-051 tele­fonon NYSA kisteherautó 3 éves vizsgával eladó, csere is érdekel. Tele­fon: 72-493. Idény jellegű étkezdém, nyugdíjazás miatt el­adó. Érdeklődni lehet: Boglár, fiumei u. 21. Tel.: 5-43. Két manuálos Farfisa orgona eladó. Komló, Ságvári 4. Csonka. UE 28-as traktor 4- eke olcsón eladó. ,,37” jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Eladó Dusa ablak 100 x 63-as, 5 darab, reális áron. Érdeklőd­ni: Móra F. u. 123. Te­lefon: 31-761. 3—4 éves kazánt reális, áron vennék. Telefon: 15-826. 8—­12 óráig. Nagyteljesítményű vat­­tacukorgép eladó. Tóth, Fót, Lenin út 37. Méhészethez hárs ke­retlécek eladók. Mohai István, Pécs, Blaha Lujza u. 49. Jó állapotban­­lévő LISZ 204 típusú­­lakóko­csi eladó. Érdeklődni: telefonon: 14-125, Audi. VEGYES Házalap,­­pince, cisz­terna kiásását kézi munkával, favágást, tuskókiszedést vállalok. Máté Tibor, Pécs, Ab­­hynyi u. 3/A. - teh­ertaxi 41-024 Szobafestést, mázo­lást, tapétázást rövid határidővel vállalok. Tel.: 19-576.____________ TEHERTAXI 22*392 Értesítem leendő ven­dégeimet, hogy fod­rászüzletemet április 1- től megnyitottam. Csir­ke Józsefné, Pellérd, Iskola u. 15. T­EHERTAXI RENDELÉS 54-397 Fregoli fából, műanyag­ból, előszobánál, panel­fúrás, szögbelövés ,meg­rendelhető a 11-166-os telefonon. Várhelyi. A hivatásos jogosít­vánnyal és kereskedel­mi gyakorlattal rendel­kező fiatal nő, dél­után másodállásban bármilyen munkát vál­lalna. „Megbízható” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Bádogos munkát válla­­lok. 14-184._____________ Jogosítvánnyal rendel­kező fiatalember bár­milyen délutáni munkát vállal. ,,Kapacitás” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Beteg, mozgóképes fe­leségem mellé gondo­zónőt keresek (szak­képzett előnyben), bé­rezés megegyezés sze­rint. „Jól jár” jeligére a Hunyadi úti Vendéglátó ipari el­adó azonnali kezdéssel elhelyezkedne szerző­déses vagy maszek üz­letben. „1970-ben vé­geztem” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szobafestést, mázolást, tapétázást fóliatakarás­sal, bútormozgatással gyors határidőre válla­lok. Telefon: 23-21A. Egy munkahelyen 25 évet betöltött munkavi­szonnyal, érettségizett egészségügyi dolgozó adminisztrációs vagy egyéb munkahelyet ke­res. Bérminimum 5000 Ft. „Megbecsülés '86” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.____________ Fregoli árkedvezmény­­nyel! Panelfúrás, szög­­belövés, lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094. Boczikó. Expressz tervezés, mű­szaki vezetés, költség­­vetés készítés, pince­boltozás.­­ Telefon: 23-183. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Köpeny — Gian­ni Schicchi (19 órakor), Szigligeti— Petőfi-bérlet. PLANETÁRIUM Planetáriumi ea.: Derült idő esetén az égbolt távcsöves megfigyelése. Hold, Vénusz bolygó. (20.30). HANGVERSENY Sportcsarnok: Ipari tanulók hang­versenye (9.30, 10, és 11.30). FILM Petőfi: Egyéniség? (4, 6, 8). Kossuth: Egyéniség? (10, 12). Ot­tó, az orrszarvú (2, 4). A fehér törzsfőnök (6). Narajama balladá­ja (8). Park: Kilenctől ötig (4, 6, 19). Nevelési Központ: Hét merész kasz­kadőr (4, 6, 8). Fekete Gyémánt: A gonosz Lady (6). Jószerencsét: Puska és bilincs (4, 6). Mohács: Balekok (6, 8). Mohács-kert: Aranyeső Yuccában (f 9). Komló, Zrínyi: Vad banda (4, f7, f9). Komló, Május 1.: Férfias nevelés (f5, f7). Szigetvár: Szelíd motoro­sok (6, 8). Siklós: Nincs kettő négy nélkül (6, 8). Harkány: Po­szeidón-katasztrófa (6, 8). Boly: Falfúró (8). Dunaszekcső: Ripacsok (8). Lásd: Szívélyes üdvözlet a Földről (f8). Sellye: Ezüst-tó kin­cse (5, 7). Szentlőrinc: Az el­varázsolt dollár (8). Villány: Fel a cseresznyefára (f8). Mágocs: Átverés (8). Beremend: A borotvás gyilkos (f8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.15: Mai kulturális programok. 8.20: Nyugdíjasok műsora. 9.00: Brahms: Cigánydalok. 9.30: A hét költője. 9.43: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 10.55: Prokof­­jev: Keringő-szvit. 11.05: Vigyük haza asszonyunkat. Bogdán István írása a régi lakodalmakról. 11.25: A Magyar Néphadsereg Művész­­együttesének énekkara énekel. 11.38: A tulajdonságok nélküli em­ber. Rádiójáték. 12.45: Jogi arc­­képcsarnok. 13.05: Magyar előadó­­művészek. 14.10: Schubert: d-moll vonósnégyes. 14.44: Eső két peso­­ért. Elbeszélés. 14.55: Édes anya­nyelvünk. 15.00: Világablak. 15.30: Kóruspódium. 15.49: Népdalok. 16.05: Ugróiskola. II. középdöntő. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Az új zene szolgálatában. 18.05: Filmzene. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: Hangfotó. 20.05: Népdalest. 20.58: Slawomir Mrozek színháza. 21.30: Zenekari operarészletek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: XX. századi kórusművek. 22.50: Beszélgetés a keresztény—zsidó vi­szony történetéről. 23.20: Verseny­­művek. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nótacsokor. 8.50: Délelőtti torna. 9.05: Napközben. 12.10: Fú­vósindulók. 12.25: Kis magyar nép­rajz. 12.30: Verbunkosok, katona­dalok. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. 17.08: Újdonságaink­ból. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.05: Rockújság. 21.05: Operettrészletek. 22.20: Férfi és nő. Ibsen drámáiból. 22.49: Far­kas Gyula: Csárdás rapszódia. 23.20: A mai dzsessz. 23.30: Régi fúvósmuzsika. 0.15: Éjfél után. HARMADIK MŰSOR 9.08: Fúvósmuzsika. 9.31: Beetho­­ven-művek. 10.35: Zengjen a mu­zsika. 11.05: Három szonáta. 12.02: Orff: Carmina Burana. 13.05: Fia­talok stúdiója. 13.35: Wittinger Róbert: Sinfonia funebre. 14.00: Népzene sztereóban. 14.30: Stevie Nicks felvételeiből. 15.00: Csaj­kovszkij: A Pikk Dáma. Három­­felvonásos opera. Közben: 17.00: Iskolarádió. 17.30: Az operaközve­títés folytatása. 18.16: Kamaraze­ne. 18.50: Egészségünkért. 19.05: Fiataloknak a kortárs zenéről. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színhá­zat. A Magyar Állami hangverseny­­zenekar hangversenye. Kb.:21.25: Ma nem lehet­­meghalni. Hangjáték. Kb.: 21.46: Francia sanzonok. 22.11: Bemutatjuk a Magyar Hanglemez­­gyártó Vállalat új Vivaldi-lemezét. 23.00: Brahms: Cigánydalok. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői ma­gazin. 18.00: Dél-dunántúli híradó. Lapelőzetes­­ hírek. 18.30: Szerb­­horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hí­rek. 17.30: Írók vendégségben. 18.05: Képújság. 18.10: A külföldi­ek. Tévéjáték. 19.10: Reklám. 19.20: Tévétorna. 19.25: Esti me­se. 19.35: Reklám. 19.45: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: V. nemzet­közi karmesterverseny. Középdöntő. I. 21.45: Betűreklám. 21.50: Hat­vanhat. A belpolitikai szerkesztő­ség műsora. 22.40: Hírek. 22.45: Himnusz. MÁSODIK MŰSOR 18.23: Műsorismertetés. 18.25: Ballagás. Magyar film. (14 éven felülieknek!) 20.00: Ballagás után. Riportműsor. 21.00: Gyorsítás. Sze­melvények és vélemények a KSZKP XXVII. kongresszusáról. II 2. rész. 21.30: Reklám. 21.35: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Videooldalak. 16.40: Mű­velődési műsor. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló.­ 17.40: Hírek. 17.45: Mi szeretjük az­ állatokat — sorozat gyerekeknek. 18.00: Soro­zat gyerekeknek. 18.15: Művelődési adás. 18.45: Tv-naptár. 18.55: Szá­mok és betűk — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: S. Lukic: Erjedés — dráma. 21.15: Mini arckép. 21.30: Egy szerző, egy film 22.00: Pár­huzamosok — külpolitika. 22.20: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.05: Hírek. 18.10: Krónika. 18.30: Zágrábi körkép. 19.00: Sport­grafikon. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A tudomány és mi. 20.50: Tegnap, ma, holnap. 21.10: Dinasztia — filmsorozat. 22.00: Nyitott könyv. 22.30: Forrá­sok. Sorsok — dokumentumsorozat. MAI MŰSOR

Next