Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-09 / 68. szám

1988. március 9., szerda A kisdobszai bugyelláris Évek óta eredményesen, ko­nokul és összetartással dolgo­zik a 6-os út mentén egy alig 360 lelkes kistelepülés amatőr színjátszócsoportja. Valaha Kisdobszának , hívták ezt a kis falut, ma Dobsza község egyik „utcája" ... . A falu pedagógusa, a ma már nyugdíjas, de még aktív tanítónő, Szakos Sándorné azonban szerencsésen helyben maradt, fölkeltve és gondozva ma is a kis faluközösség - s az anyaközség, Dobsza­y kul­turális igényeit, immár négy évtizede. Megszervezte a há­zastársak klubját, s néhány év után ebből a kis közösségből nőtt ki a színjátszóegyüttes. Helyben s a környéken előad­ták a Sári bírót, Gárdonyi Gé­za A bor­át, most pedig Csep­­reghy Ferenc, valaha igen népszerű színpadi író népszín­művét, a Piros bugyellárist. A cím a mai tizen- és negy­venes közötti korosztálynak aligha mond valamit. 30-40 éve azonban még aligha akadt bármily csöpp falu az ország­ban, ahol újra és újra el ne játszották volna. Helyi szín­játszók, a helyi néptanító (ak­kor még voltak . ..) betanítá­sában. Jeles ünnepnek, jókora vigalomnak számított a „mű­kedvelők” előadása a bő fe­hér bundás téli esték csönd­jében. (Akkor még hó is volt. . .) Eseménynek számí­tott ez, amiről hetekig beszél­tek, s ami a legfontosabb: kultúraközvetítő és kultúrahor­dozó volt. Forrás, ha nem is mindig az a „tiszta" és bar­tóki, de mindenesetre kútfő és összetartó erő. És nemes szó­rakozás, amit hosszú évtizede­ken át lebecsültünk, elparen­­táltunk mint éréktelent, amúgy „néptanítói szinten" ... S hogy már se ez­­ se az, most érezzük a hiányát. Vala­mi kimaradt és kimarad mai fiataljaink és a mai­­falu éle­téből. Hogy mi, azt ezen a kisdobszai előadáson éreztem igazán. A meglepően mérték­tartó, mégis könnyed természe­tességgel, fölszabadultan ját­szó és érthetően beszélő kis­dobszai színjátszók népszínmű­­ves játékában megjelent a színház egy ősi, műkedvelő formája, ahol a befogadók, a közönség végigkacagta, végig­tapsolta az előadást. S há­rom órára ez a kisdobszai „bugyelláris" visszavarázsolta számomra azt a régi falumo­­dellt, ahol minden osztálykü­lönbség ellenére is az embe­rek még törődtek egymással. Jó értelemben véve is .. . Azon felül: van ennek a népszínműves falusi előadás­nak valami különleges naiv bá­ja. Olyan, mint a naiv művé­szet képeinek, s ebben mé­rendő az értékük is. Munkás­ságuk, előadásaik szociális és praktikum­ értékein túl. Mert némi pénzt is keresnek ilyen­kor, amiből nemrég rendbe hozták, renováltatták a műve­lődési házukat. S mostani be­vételeiknek is nyilván meglesz a helye. Például, hogy fenn­tartsák magukat, így és ezért kérem, pártol­ják, s ha valahol valakinek volna miből, támogassák is őket , hogy játszhassanak. Hogy minél több kis faluba el­juthassanak, háromórányi örö­möt, derűt lopva az emberek szívébe egy letűnt világ visz­­szamentett értékeiből. W. E. Szövetkezeti Hírmagazin Az ipari szövetkezeti mozga­lom megújítja sajtóját: megje­lent a Szövetkezeti Hírmagazin első száma. A lap vezető he­lyen közli az OKISZ elnökével készült interjút a szövetkezeti mozgalom helyzetéről, problé­máiról és kilátásairól. Beszá­mol a kisszövetkezeti bizottság megalakulásáról, Zsebbevágó szabályozás címmel, az idei gazdálkodási rend legneuralgi­kusabb pontjait veszi sorra. Dunántúli napló Bányaszlampai Szabolcsfalu iskolája a tet­ ­t Nem szeretnénk a lakosság ellenére cselekedni” Mecsekszabolcs, vagyis a mai Szabolcsfalu mintha nem a nagyvároshoz tartozna — jó és rossz értelemben egyaránt. Szuverén településként húzó­dik meg a völgyben. Pécshez 1947-ben csatolták, ekkor lett peremkerületté. Ha most a sorsa felett tanakodnak, a nagyváros érdeke szerint rang­sorol mindenki. Most az isko­la sorsa került szóba egy vi­haros hangulatú „falugyűlés" során, mivel már nemcsak a falusi, hanem a külterületi is­koláknak is „sorsuk" van. Nehéz meghúzni ma már Szabolcsfalu határait, de az e határok között élők száma úgy 4000-re becsülhető. Baranyá­ban nagyközségnyi. Iskoláju­kat a templommal, parókiával, községházával, pedagógusla­kásokkal 1901—1912 között ma­guk építtették fel. Ma ötven alsótagozatos jár ide, ez a Fe­hérhegyi Általános Iskola tag­iskolája. Az osztálylétszámok csökkentek Szabolcsfalun — a pedagógia azt mondaná, ideá­lissá lettek — s mivel sokba kerül a kislétszámú iskola fenn­tartása, a nehézségekkel küz­dő városi művelődésügy felve­tette a megszüntetés gondola­tát. — De nem minden áron — hangsúlyozza Walcz Jánosné, Pécs Város Tanácsa művelő­désügyi osztályvezető-helyette­se. — A lakosság ellenére nem szeretnénk cselekedni, pedig nagyon nehéz helyzetben kell gondoskodnunk a város isko­láiról. Szükségmegoldásokat kell keresnünk ahhoz, hogy az egyenletes ellátást biztosítsuk — főként a Kertváros egyes is­koláiban, a Testvérvárosok te­rén, a Siklósi úton. Ha azon­ban Szabolcsfalunak igazán annyira fontos az iskola, ak­kor győzzék meg azokat a szülőket is, akik máshova, na­gyobb iskolába utaztatják a gyerekeiket. Mercz Róbertné, a fehérhe­gyi iskolaigazgató: — Semmi­vel sem gyengébbek a sza­­bolcsfalui gyerekek, mint másutt. Igen jó a Héra István­ná vezette öttanerős tagisko­la, és igen jól felszerelt az intézmény. A hozzánk jött gye­rekek, ha akarták, félév alatt fel tudtak zárkózni angolból a fehérhegyi társakhoz. De an­goltanárnőnk szívesen vállalja Szabolcsfalun is az angolokta­tást 3. osztálytól. Úgy gondo­lom, egy-két évet kellene át­vészelni, és nem szabadna fel­adni ezt az iskolát. Merczné maga is tanult e falak között. A tagiskola veze­tője, Héra Istvánné tanítónő húsz­ éve utazik keresztül a vá­roson, hogy itt taníthasson Szabolcsfalun. Megmutatja, mint alakították ki a tanter­meket a pedagóguslakásból, csináltattak vízvezetéket, köz­ponti fűtést, nagyon jól fel vannak szerelve — kár volna mindezért. A legnagyobb tan­terem a tornaszoba, és a sza­­bolcsfalusiak kultúrterme, mi­vel a kultúrházból, Szabolcsfa­lun úgy mondják, nem az ő egyetértésükkel, öregek napkö­­zije lett. Sok társadalmi mun­kát fektettek ebbe az iskolába, így szeretnék most a homlok­zatát is megcsinálni. Csak anyagot adjon a tanács.­­ A mi ötven tanulónk fele hátrányos­ helyzetű kisgyerek, akivel éppen ilyen kiscsoport­ban lehet eredményes munkát végezni. Most 9 tanuló van az első, 12 a második, 16 a har­madik és 13 a negyedik osz­tályban. Óvónőnk, Gulyás Ta­­másné jövőre 20, utána pedig 21 elsős, iskolaköteles korú gyermek jövetelét jelezte - mondja Héráné. Bíró Béláné körzeti népfont­­titkár maga is édesanya, na­gyon az iskola mellett kardos­kodik. Egy írásos előterjesz­tést ad oda, amelyben a kö­­vetkezőket olvasom: ,,A mai lakásgondok és a lakások megemelt ára miatt a falu la­kossága folyamatosan cserélő­dik, melynek következtében egyre több fiatal költözik ide, itt kívánja megoldani lakás­gondját, itt kívánja felnevelni gyermekeit. Ehhez pedig elen­gedhetetlen feltétel az iskola. Ne legyen gátja a település fejlődésének az, hogy meg­szüntetik. Legyen inkább cél a jobb feltételek megteremtése." Pernecker Imre itt született, 1958 óta Szabolcsfalu párttit­kára, régóta Pécs Város Ta­nácsa vb-tagja. Nagyon szívén viseli ezt az ügyet. " Nem ér­tik az itt élő emberek, és nem értenek egyet azzal, hogy meg­szüntessék az iskolát. Számsze­rűen talán igaz, hogy idén ke­vés, csak 9 elsős van, de tud­juk, hogy ezután újra emelke­dik a létszám. Nem volna he­lyes, ha mint előbb a falusi iskolák esetében, most a vá­rosi kislétszámú iskolák meg­szüntetésén gondolkodnánk, s ami megteremtődött, azt felál­doznánk. Ha alsó tagozat sem volna itt többé, akkor a nem­rég épült, egyedülállóan szép parkban lévő óvodánk sorsa is megpecsételődne.. A fiatalok sem maradnának, s nem köl­töznének ide. És mindez csak hozzátevődne ahhoz, hogy ko­rábban megszűnt itt a tejbolt, a borbély, a fodrász, a zöld­ségbolt, a kultúrház -s szo­morúan látják mindezt ennek a bányásztelepülésnek a lakói. Pernecker Imre fölkísér a va­lóban páratlanul szép és egészséges környezetben lévő óvodába. Közben mutatja a csertetői csendőrsortűz felma­­gasló emlékművét, meséli, hogy ez Árpád-kori település volt, meséli, hogyan éltek ők vala­mikor a bányászkolónián. — Van itt tradíció, higgye el — búcsúzik végül. Elhiszem. S tudom. És látom, hogy a sza­­bolcsfalusiakat nem lehet olyan könnyen „körzetesíteni" — mert ez iskola ügye mindig a köz­ség, a kerület ügye is — mint ahogy „sikerült” tíz-tizenöt éve a falvaink esetében. Közben eltelt pár hét. Ez írás megjelenése előtt tudtam meg Walcz Jánosnétól: Pécs Város Tanácsa levette a na­pirendről a szabolcsfalui isko­la megszüntetését. Gállos Orsolya 3 Dr. Dányi Pál főiskolai, egyetemi KISZ-vezetőkkel találkozott Csökkenő befolyás? Néha éles vitáktól sem mentes, kötetlen beszélgeté­sen találkozott a pécsi felső­­oktatási intézmények KISZ- vezetőivel hétfőn este, a pártbizottság épületében dr. Dányi Pál, az MSZMP Bara­nya Megyei Bizottságának első titkára. A több mint há­rom és fél órás eszmecserén eltérő nézetek is megfogal­mazódtak. A KISZ-vezetők és a pártbizottságok vezetői is fontosnak tartják, hogy a közelgő országos pártérte­kezlet téziseinek nyilvános­ságra kerülése után újra ta­lálkozzanak egymással. Tovább csökkent a KISZ befolyása az egyetemi-főis­kolai hallgatók körében, ugyanakkor egy szőkebb cso­port valamennyi intézmény­ben igen sokat tett az ok­tatási törvényhez kapcsolódó, új helyi szabályzatok elké­szítésért — mondta egye­bek mellett bevezetőjében dr. Fodor László, a KISZ Megyei Bizottságának első titkára. Ez a tény a szervezettségi adatokban is megnyilvánul, hiszen a PMMF-en 60, a POTE-n 50, a JPTE Jogi Ka­rán 35, Közgazdasági Ka­rán 30, Tanárképző Karán pedig a hallgatók 27,5 szá­zaléka tagja a KISZ-nek. A legutóbbi adatok szerint mindenhol működnek öntevé­keny hallgatói közösségek, diák-önkormányzati szervek, az intézményekben és a kollégiumokban is. A KISZ-en kívüli csoportosulások a ta­nárképzőn a legerősebbek.­­ Az ifjúság részvétele a döntéshozatalban nem ja­vult. A hallgatók zöme leg­feljebb akkor kapcsolódik be a közéletbe, ha napi érdekeit közvetlenül is veszé­lyeztetve érzi. Némi pezsgést az jelentett, hogy többpólu­súvá vált az ifjúsági mozga­lom. A továbblépést viszont nehezíti, hogy a párt poli­tikáját sokszor defenzívnek ítélik a hallgatók — mond­ta felszólalásában többek között dr. Petrétei József, a JPTE KISZ-titkára. Míg dr. Pataki Nándor, a POTE KISZ- titkára a hallgatói érdekte­lenségről szólva megemlítet­te, hogy az érdemi mozgalmi munkát egy 80—100 fős „mag" végzi az egyetemen. A pártépítésről szólva meg­említette, hogy ő úgy tudja: bizonyos számú embert fel kell venni egy évben. Itt dr. Dányi Pál közbekér­dezett: Ki mondja azt, hogy kell? A felső pártvezetés, kapta meg a kitérő választ. Sverteczki István, a PMMF KISZ-bizottságának politikai munkatársa vázolta azokat a strukturális változásokat, amelyek az utóbbi időben bekövetkeztek a műszaki fő­iskolán, majd elmondta, hogy a KISZ-nek így sok állami feladatot át kellett vállalnia. Másrészről felvetette annak veszélyeit, hogy a KISZ-szer­­vezet „elment a kiszolgálás felé", szolgáltat inkább te­hát, mint programot ad. Gyurcsány Ferenc, a KISZ Pécs Városi Bizottságának titkára elmondta például, hogy az erőfeszítések elle­nére úgy tűnik, egyre nagyobb az esély arra, hogy nem lesz közös egyetemi klub Pécsett. Mondta még, hogy mielőbbi feladat annak a programnak a kidolgozása, melyben el­mondhatjuk az embereknek, miért legyen a KISZ-tagja. Egyre kevesebben vagyunk. Szentiványi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottsá­gának első titkára elmond­ta: a felsőoktatás alapfunk­cióinak teljesítéséhez meg­van a program. A jelenlegi helyzetben is az a cél, hogy minél jobban, minél többet tanuljanak a hallgatók. Pon­tosan el kell határolni, hogy mi az, amit csinál a KISZ, másrészről pedig mi az, amit nem vállal fel. Az Egye­temi klub esetében — tette hozzá —, mindenképpen el kellene dönteni, ki üzemel­tetné majd. Dr. Dányi Pál hozzászólá­sának elején kijelentette, hogy a politikai kultúra hi­ánya nem kizárólag a felső­oktatási intézményekben probléma, így sokszor sajnos elszabadulnak az indulatok. Szólt arról, hogy a jelenlegi helyzetben a pártvezetők be­­leélési készsége nagyobb kell legyen, ugyanakkor a beleélési készség elvárható a párt politikájával össze­függésben, másoktól is. Ki­tért arra: szeretné, ha az egyetemi munka ellentmon­dásait nem varrnák a KISZ nyakába. Hangsúlyozta: a pártépítésben nincs keret­szám, nincs sorbaállásról szó. Az alkalmasság a dön­tő. Ennek elbírálása pedig a helyi pártszervezet dolga. Hosszabban beszélt arról, hogy a tudás és az értelmi­ségi munka presztízsét vissza kell állítani. Ennek érdeké­ben vannak feladatai az ér­telmiségieknek is, ugyanak­kor presztízsükről a munká­sok körében is egyre többet kell beszélni. A vita további részében el­sősorban nem konkrétan a felsőoktatási intézmények tevékenységéhez kötődő dol­gokról esett szó, ekkor fő­ként a mai magyar valóság ideológiai kérdéseiről cserél­tek véleményt a résztvevők. Bozsik László Képtelen dolog látni azt, hogy ma is vannak, akik sikknek tartják a matemati­kában való járatlanságukat. A számítástechnikai forrada­lom idején egyes tévés sze­mélyek nem átallanak azzal tréfálkozni, hogy nem képe­sek a műsorukba meghívott vendég szám­os kijelentésé­nek vagy az elhangzó képle­tes híradásnak a megérté­sére. A képlet azonban bo­nyolultabb. Mert a tévében nemcsak számtalan ilyen esettel találkozhatunk, ha­nem számos olyan párját rit­kító páratlan programmal is, mely a matematikai mű­veltség hiányait igyekszik pó­tolni. A műsorhalmaz, mely független változóként össze­függő sort alkot a program­ban, először játékos formá­ban próbálja kiegészíteni a néző számtani ismereteinek mínuszait. A plusz és a mí­nusz fogalmak tisztázását hi­vatott elvégezni a biztosítós reklám, mely szerint: nem lesz mínusz, és ez a plusz. Ha ezt napi többszöri ismét­léssel besulykoltuk, rátérhe­tünk a gerincesek körében alapismeretnek számító, egy és több fogalmak megkülön­böztetésére. Lehet egy kér­déssel több? Ezután a több fogalmát kell differenciál­nunk, építve hagyományosan közkedvelt prímszámaink kö­zül elsősorban a háromra: a Flórom nap tévéműsorának heti kétszeri megtekintésével, továbbá a Harmadik csa­torna és a Senki többet, harmadszor! című műsorok függvényeként képet alkot­hatunk arról az egyről, ami a három. A másik (valaha az egyszer egyben végpontot jelentő) szám, melyet a töb­binél alaposabban kell is­mernünk, az a száz, így szó mint száz, a Száz híres fest­mény szériája mellett ott volt egy rövidebb mű­sor, a Szá­zadunk. Már nem tart. Tört számot nem tanulunk, de a párosok páratlanul gyakran bukkannak fel. Hetente kal­kulálhatunk a Stúdió '88-cal, mely ugyan tavaly óta hat­van helyett negyvenöt perces, viszont 87 helyett 88-as, ön­álló számtanórával is felér a Hatvanhat, melynek legiz­galmasabb része mindig a százalékszámítás, még akkor is, ha itt abszolút többség soha nem alakulhat ki, mivel ahhoz legalább hatvanhét szavazatra volna szükség. A matematikai prognosztikába vezet be bennünket az Állat­kertek 2000-ben című soro­zat, mely jövőnknek legalább erről a részéről mond vala­mi konkrétumot. A legtöbb, amire a tévészámtan vállal­kozik, az a valószínűségszá­mítás iránti érdeklődés fel­keltése. A (Tele)lottósorsolás láttán hétről hétre elképed­hetünk, hogy a véletlen számsorok milyen „irracioná­lis" variációi hozhatók létre akkor, ha kilencvenből ötöt kell véletlenszerűen előállí­tanunk. Ezek a műsorok hat­ványozottan növelik annak a számtani ismereteit is, aki­nek a matematikai alapmű­veltsége nulla. Ezt a nullát többszörözi meg ez a számos program. Igaz, hogy mellő­lük hiányzik a műsorból az integrálás, a differenciál­számítás, a vektoranalitikai és a vektoralgebrai össze­függések bemutatása, és még számos további összetett művelet, ez azonban még önmagában nem volna baj. A baj az, hogy hiányzik a programból néhány alapmű­velet. Az itt előszámlált számtalan szám­os műsor között csak egy-kettő tarthat számot a néző érdeklődésé­re. E programok zöme azonban, sajnos, se nem oszt, se nem szoroz. Mint ahogy ezekről a té­véjegyzetekről is lassan el­mondható, hogy nem végzik el ezeket a műveleteket, s — egy egyszerűbb egyenlet­­tel kifejezve —, ezekből a jegyzetekből is tizenkettő­t egy tucat. M. P. Számtan avagy a kép­let

Next