Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-21 / 263. szám
1988. szeptember 21., szerda I Siahtechnik Hsafc fe azemifrMKfc. i Főiskola a Sugovica partjon A vízgazdálkodási üzemmérnökképzés negyedszázada Baján Bajára érkezve, aki a főtér (Béke tér) felé veszi útját, jobb kéz felől, a Sugovica mentén két vöröstéglás nagyobb középületre lehet figyelmes. A szép pázsitos-parkos környezetben a kisebbik főiskolai diákotthon, a másikat, ahol üzemmérnökképzés folyik, a köznyelv röviden „vízügyi főiskolaként" emlegeti. Teljes neve: a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézete, Baja. Szervezetileg Pécshez tartozik, oktatási, képzési feladatait azonban ugyanúgy önállóan látja el, mint a főiskola más, az anyaépületben működő intézetei. Az intézmény háromnapos tudományos ülésszakkal, bemutatókkal emlékezett meg a hazai vízimérnökképzés újabb fejezetéről, amely Baján indult meg — igaz, egy ideig más formában — 25 évvel ezelőtt. E jubileum alkalmából az intézmény Huszonöt éves a vízgazdálkodási üzemmérnökképzés címmel képekkel is bőségesen illusztrált évkönyvben adta közre a főiskola vezetőinek, oktatóinak és a vízgazdálkodási szaktechnikusként, majd üzemmérnökként végzettek névsorát. A kiadványt dr. Faludi Gábor tanszékvezető docensnek a 25 évet átfogó történeti tanulmánya vezeti be. Amikor a pécsi főiskolához tartozó bajai felsőoktatási intézmény negyedszázadáról megemlékezünk, erre az áttekintésre és személyes információkra támaszkodom. * A hatvanas évek elején hazánkban is fokozott érdeklődés mutatkozott a vízkészletek, a vízgazdálkodás iránt. A vízépítő mérnökök mellett egyre több magas képzettségű „vizes” szakemberre lett szükség. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére kormányrendelet intézkedett egy felsőfokú vízgazdálkodási technikum létrehozásáról, bajai székhellyel. Olyan szakemberek képzésére, akik a vízügyi tervezés, építés, üzemeltetés területein egyaránt képesek önálló munkakörök betöltésére. Az oktatás 1962 őszén kezdődött meg levelező tagozaton, egyelőre Budapesten. 1963-ban a nappali tagozat I. évfolyama is elindult: mezőgazdasági vízgazdálkodási és vízellátási és csatornázási szakon, most már Baján ideiglenes épületben. Az első tanévek az oktatómunka és a tárgyi feltételek szervezése, illetve megteremtése jegyében teltek. Az új önálló főiskolai épület nyilvánvalóan nem késhetett tovább. Helyét a főhatóság (OVF) szép természeti környezetben, a Kamarás-Duna (Sugovica) mellett jelölte ki. Építése 1963 nyarán kezdődött. Mindaddig (illetve a végleges birtokba vételig) szükségmegoldásokkal átmeneti épületekben folyt az oktatás. Azután fokozatosan elkészültek az oktató-nevelő munka nélkülözhetetlen gyakorlati helyiségei, eszközei. Érsekcsanádon vízmérő telep épült a Duna mellett. Majd kialakultak az intézmény laboratóriumai, szakkönyvtára, épült a szennyvíztechnológiai kísérleti bemutatótelep és 1973-ban a diákok birtokba vették a szép és modern vízparti kollégiumot. * A hatvanas évek második felére megerősödtek a szervezeti egységek, nőtt az oktatói létszám. 1966-tól már szerződéses munkákat is vállalhattak (oktatói irányítással hallgatók is), bővítve szakmai-gyakorlati ismereteiket, s nem utolsósorban javítva anyagi helyzetüket. Eredményesen startolt az intézményben folyó tudományos munka, mind az oktatók publikációi terén, mind a tudományos diákköri területeken. A főiskola életét e két és fél évtized alatt két átszervezés is érintette. 1970 őszétől megszűnt a felsőfokú szaktechnikusképzés. Az intézmény oktató-nevelő, munkáját a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Karaként folytatta 3, illetve a levelezőn 4 éves képzéssel. Ezzel a főiskolai kar a OVF-től az egyetem szervezetébe tagolódott. Az itt következő 7-8 tanév a Budapesthez tartozás, az útkeresés kétségtelen nehézségeit is tükrözte. A második átszervezés nyomán, amikor 1979-ben a minisztérium intézkedett a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola új szervezeti egységéről, a rendelet szerint „a megszűnt bajai vízgazdálkodási főiskolai kar hallgatói 1979. január 1- jétől - változatlan tanulmányi rend alapján — a PMMF Bajai Vízgazdálkodási Intézetében folytatják tanulmányaikat”. A bajai vízgazdálkodási intézet azóta új, korszerűsített tanterv alapján képzi a vízgazdálkodási üzemmérnököket. Az átszervezések természetesen eseti bizonytalanságokkal, feszültségekkel befolyásolták ugyan a főiskola életét, az itt folyó oktató-nevelő munka eredményességét azonban alapvetően nem gyöngítették. Bizonyság erre számos visszajelzés, amely az innen kikerülő üzemmérnököknek a termelés legkülönbözőbb területein való helytállását igazolja. * 1973 óta külföldi hallgatók is tanulnak a vízgazdálkodási inézetben. Többségük afrikai országokból, illetve Laoszból, Dominikából, kisebb részben Jugoszláviából és Mongóliából érkezett Bajára. Fejlődésükben jelentős állomás az 1983-ban átadott, a Sugovica-parton létesített Víztechnológiai Telep, ahol fokozatosan kibontakozott az intézmény kutató-fejlesztő munkája. Ennek alapját állami megbízások, vízügyi szervekkel és vállalatokkal való szerződéses munkák, IGMK-munkák adják. Az intézetben ezenkívül önálló számítástechnikai kabinet is működik. A fejlődés itt is sürgetően szükségessé tette a végzett hallgatók magasabb képesítést adó továbbképzését. A nyolcvanas évek közepétől kezdve, jelenleg már öt különböző szakon folyik Baján posztgraduális szaküzemmérnöki továbbképzés. A hallgatók elhelyezkedési lehetőségei kedvezőek. A települési vízgazdálkodási szakon végző hallgatók a különböző települések, gyárak, ivóvíz- és iparivíz-ellátási, illetve szennyvizekkel kapcsolatos feladatok ellátására készülnek fel. A területi vízgazdálkodási szakos hallgatók pedig öntözéses és tógazdálkodással, vízrendezéssel, illetve „vizes” műtárgyak építésével foglalkoznak majd.* A bajai vízgazdálkodási intézet (1988 márciusáig) e negyedszázad alatt 2643 diplomát adott ki. Végzett hallgatóik az ország legkülönbözőbb területein dolgoznak felelősségteljes munkakörökben, jelentős részük vezető beosztásban. Wallinger Endre »i Hl Till UilLOS Rio Miért szeretjük a fát? Kiállítás a pécsi A műanyaggal, fémmel és betonnal bélelt évtizedek után ismét élénken érdekelnek bennünket a természetes anyagok - közöttük a fa -, a fából készült tárgyak, eszközök. Most, amikor megpróbáljuk újraélni a hazát, a hazai tájat, megpróbáljuk újrateremteni, mint otthont - amely nehezen akaródzik kényszerű tartózkodási helyből konstruktív és szerves környezetünkké, megtartó közegünkké válni - nagy segítségünkre van mindaz, ami puszta létével kézenfekvővé teheti a kapcsolatot köztünk és a természetközött. Ilyenek azok a tárgyak, amelyek most Pécsen, a Néprajzi Múzeumban láthatók az Orfűi Fafaragó Műhely kiállításán. A fa, mint anyag újjászületésének ünnepélye ez a kiállítás. Aki végigmegy a vitrinek között, átélheti ezt az ünnepet, amelynek szerény koreográfiája a faerezet lírai játékától — a kézbe kívánkozó használati tárgyak epikumán át - az anyag lényegét megelevenítő szimfonikus akkordokig ível és végigkíséri az érték születését a szerszámtól a produktumig. Az első, amit bárki érzékelhet, a fa kapcsolatteremtő képessége. Nézzünk meg egy kanalat, egy bölcsőt, egy tálat, szekrényt, vagy egy egyszerű konyhai eszközt... Kapcsolatok, összefüggések egész sora tárul fel előttünk. Kapcsolatok tárgyak és tárgyak, emberek és tárgyak, korok, közösségek és történések között. Azt érzékeljük, hogy a fa nagyon alkalmas arra, hogy - miként majdan kényszerűségből, életünk mindennapjai során is — körülvegyük vele magunkat és hagyjuk ránk áramolni jótékony hatásait. Hiszen a fa sokkal kevésbé személytelen anyag, mint például a kő, vagy bármi más. A fában még akkor is élet van, ha már kivágták, funkciója is csak valami — embert emberrel, közösséget közösséggel összekötő — eleven funkció lehet. A kiállítás valamennyi tárgya eszerint funkcionál a famegmunkáló fafaragó szerszáma, tudása és embersége által. Ezek a tárgyak kapcsolatokat hordoznak, kapcsolatokat teremtenek, hasznosan kézbe simulva szolgálva bennünket, folytonosan közvetítik alkotóik üzenetét. Azaz, a fa a faragó által ismét termékennyé vált, személyhez kötődött, gyümölcse azonban ezúttal egy sajátos életérzés, amivel szívesen azonosulunk. A tárgy értékét az is nagyban befolyásolja, hogy használaton kívül hogy viszonyulunk hozzá, dugdossuk-e ideoda, netán pusztán tároljuk... A kiállításon látható tárgyak jól használhatók, ugyanakkor használatonkívül is szívesen látjuk őket a környezetünkben. Számomra ezért a hasznosság itt nem is igazi értékmérő. Egy tárgyat használni, vagy csupán eljátszani a használatának gondolatával? Ez egyremegy. Hiszen vannak itt olyan — művészileg paradigmatikus értékű - tárgyak, eszközök is, amelyekkel bűn lenne levest merni, húst kalapálni, romlandó gyümölccsel megrakni ... Holott ez a „funkciójuk". A funkció egyébként is a hétköznapok szava, az imént pedig ünnepről történt említés. A hasznos és szép tárgyak jókedvre derítenek. A látogató megajándékozott lesz. Magával ragadja egy kellemes életérzés, amit a megannyi megindító objektummá lényegült, ezernyi helyről származó, ezernyi arculatú faanyag sugároz magából. Miért szeretjük a fát? Talán azért, amiért a vizet és a jó levegőt. Vagy azért, amiért a magas hegyeket és a marasztaló szép ívű völgyeket. Netán azért, mert a fa a természet része, bizonyos értelemben maga a természet. Talán azért szereti az ember mindezeket, mert érzi bennük az egylényegűséget, bizonyos értelemben a saját léte eredetét, életbenmaradása, fölemelkedése és alkotóképessége mellőzhetetlen feltételeit. Köszönjük, hogy megmutattak nekünk valamit a fa, a famegmunkálás — hétköznapokat is ünnepivé tevő — szépségeiből, többek között Freund Jánosnak, Hajdú Gy. Zsigmondnak, Hujder Vendelnek, Helyes Károlynak, Magyar Gyulának, Szatmári Lászlónak, Szentkereszti Istvánnak, Tóth Antalnak és Tóth Árpádnak, az Orfűi Fafaragó Műhely tagjainak. Bebesi Károly Néprajzi Múzeumban A fa újjászületésének legimpozánsabb példája, a készülő bödönhajó Orfűn. Most a kiállításon látható. Proksza László felvétele Feszült a pedagógustársadalom hangulata Ülésezett az Országgyűlés kulturális bizottsága Az adótörvények végrehajtásának eddigi tapasztalatait, s a személyi jövedelemadóról, illetve az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatokat vitatta meg keddi ülésén az országgyűlés kulturális bizottsága, Tóth János titkár elnökletével a Parlamentben. Stark Antal művelődési minisztériumi államtitkár tájékoztatójában emlékeztetett arra, hogy a személyi jövedelemadó bevezetése során a kulturális intézmények többségében a bruttósításnál sikerült megőrizni a jövedelmek nettó értékét, a közoktatásban azonban a túlmunka díjazása ma is olyan alacsony, hogy emiatt a pedagógustársadalom hangulata feszült. A Pénzügyminisztérium ismeri a gondokat, de rendezéséhez a szükséges költségfedezetét - 300 millió forintot - nem tudja biztosítani. A tervgazdasági bizottság ülése dönt majd arról, hogy a költségvetésnek az országgyűlés számára fenntartott tartalékából lehet-e ennek fedezete. Szólt arról is, hogy az alapítványokból finanszírozott tanulmányi utak és ösztöndíjak adómentesek lesznek, de akülönböző — immár 160-féle — alapítványi jutalmak és díjak adómentessége ma is megoldatlan, ami fékezően hat az ilyen közcélú felajánlásokra is. Kitért azokra a gondokra is, amelyek a képzőművészeti alkotó tevékenység többletköltségeiből — a magas anyag- és rezsiköltségből - fakadnak, s amelyeket a személyi jövedelemadó kedvezőtlen hatásaimellett tovább fokoz az is, hogy e területen egyre kevesebb a közületi vásárlás, az állami megrendelés. Az államtitkár utalt arra, hogy mivel az ÁFA bevezetésekor az oktatási, kulturális és közművelődési intézmények az adómentes sávba kerültek, a beszerzett termékekben, szolgáltatásokban levő forgalmi adót nem követelhetik vissza. Költségeiket ez oly mértékben megemelte, hogy az intézmények egész sora, így egyetemek, főiskolák, múzeumok, művelődési házak fizetésképtelenné váltak. A művelődési minisztérium javaslata — amelyet az ad hoc bizottság is támogatott —, hogy e közművelődési intézmények, de legalább a művelődési házak ne adómentesek, hanem nullkulcsosak legyenek, mert enélkül válságos helyzet alakulhat ki e terület működésében. A jövőben egyre több kulturális területen kell a fogyasztói árak emelésével számolni - mondotta Stark Antal. - így például a könyvkiadásban kénytelenek lesznek a fogyasztókra áthárítani a papír és a nyomdai árak 13-40, illetve 12 százalékos emelésének egy részét, valamint a honoráriumok 20 százalékos növekedését. 3 88888888888888888888888 Si 3a8i8H 9 Új stílust! A televízió, mint médium és mint műfaj működését nagymértékben meghatározzák azok a személyek, akik a műsorok riportereként, kommentátoraként, műsorvezetőjeként, vagyközvetítőjeként a képernyőn megjelennek. A televízió néhány évtizedes története során fokozatosan és folyamatosan termelte és nevelte ki azokat a tévés személyiségeket, akik nem szereplői az egyes műsoroknak, de nem is csupán műsorközlők, hanem az események közvetítői, a politikai és a kulturális műsorok vezetői, a vetélkedők játékmesterei, vagy a szórakoztató programok konferansziéi. Ők azok a hivatásos kommunikátorok, akik egy-egy ország (vagy egy-egy tvállomás) arculatát, stílusát döntő mértékben meghatározzák. Ez, az egyes tévés személyekhez kapcsolódó megnyilvánulási, televíziózási stílus az illető személyisége mellett legalább ugyanilyen mértékben az adott ország általános politikai és kommunikációs kulturáltságától is meghatározott. Egy hivatásos kommunikátorról az ember azt gondolná, hogy profi módon, szakszerűen tud kommunikálni. Egy olyan országban azonban, ahol a politikusok a nyilvánosság előtt évtizedeken át nem tudtak szabadon beszélni, csak előre megírt szövegeket felolvast, ott a tévében is főszerephez juthattak olyanok, akik nem tudnak kerek magyar mondatokban fogalmazni. Ez persze, nem nyelvművelési kérdés, hanem a szakértelem kérdése. Egy ideig nézője voltam Juhász Előd műsorainak, az ott szereplő vendégek, bejátszások miatt. Idővel azonban elviselhetetlenné vált számomra az ő „stílusa". És nemcsak az övé. Azoké a tévés társaié is, akik más programokbanKapcsoltam. Lehet egy kérdéssel több? Fele sem igaz stb., stb.) műsorról műsorra azt bizonyították, hogy nem stílusuk, hanem modoruk van. Ennek a modornak része a túláradó kedvesség (Rózsa György), az állandó szellemeskedés (Vágó István, Antal Imre), a lelkiző gondterheltség (Szegvári Katalin), és kinél-kinél még sok minden más. A hanghordozás és az arckifejezés mellett néha az is számít, hogy az illető mit mond. A szöuli olimpia megnyitóján például Gyulai István az egyik delegáció ruhájának színét az érett kiwi belsejéhez hasonlította. Az elmúlt hónapokban az országos politika stílusában változás következett be. Mindez tükröződik a sajtóban és a televízió bizonyos politikai műsoraiban. Nem tükröződik azonban a tévé munkatársainak abban a körében, akikről itt szó van. A jubileumi Zenebutik, az első olimpiai közvetítések azt mutatják, hogy egy megváltozott helyzeten a régi tévések a régi stílust művelik. A párt élén bekövetkezett változást a pártlap karikaturistája úgy kommentálta, hogy „Új műsorhoz új férfi kell!” — idézvén az ismert operettet. A Magyar Televízióban is új tévésekre, új műsorokra, új stílusra van szükség. És ebben a tévé ismét példát vehet a rádiótól, ahol ez a stílusváltás már egy-két év óta fokozatosan tapasztalható. M. P.