Új Dunántúli Napló, 1992. augusztus (3. évfolyam, 211-240. szám)

1992-08-15 / 225. szám

Nagy kárt okozó csalássorozat Elkészült a vádirat a volt baranyai rendőröket is érintő ügyben (3. oldal) Táborzárás Hosszúhetényben Hangulatos pinceszerrel zá­rult tegnap Hosszúhetényben az Európai Közösség által támoga­tott első kelet-európai környe­zetkutató tábor. A háromhetes program hazai és külföldi részt­vevői beszámoltak a polgármes­teri hivatal képviselőinek a vég­zett kutatásaik eredményeiről, majd kötetlen összejövetelen búcsúztak közös munkájuk helyszínétől. Az európai prog­ramhoz kapcsolódva a szervező Pécsi Univerzitás szeretné jö­vőre is elnyerni az EK támoga­tását. Népi együttesek a határon túlról A Magyarok III. világkong­resszusához kapcsolódva Pé­csen, a Tettyei romoknál meg­rendezik a határon túli folklóre­gyüttesek gálaestjét augusztus 21-én, és a műsor bevételét a „Határon túli magyarságért” alapítvány javára ajánlja fel az esemény szervezője, a Baranya Megyei Művelődési Központ. Az estre Erdélyből, Kárpátaljá­ról, Szlovákiából és Szlovéniá­ból hívtak meg néptáncegyütte­seket, népdalköröket. Biogazda népfőiskola Pécsett Ősztől biogazda népfőiskolát indít a pécsi Zöld Kör a DO­­ZSO Művelődési Központban. A novembertől márciusig tartó népfőiskola célja a hagyomá­nyos magyar parasztgazdálko­dás feltámasztása, tudományos háttérrel. A kurzus költségeit pályázatok útján nyert pénzből fedezik a szervezők, így a részt­vevők számára ingyenes lesz az oktatás. A majdnem féléves ta­nulást vizsga zárja, a népfőisko­lán való részvételt bizonyítvány igazolja majd. Kamatot csökkent a Magyar Hitel Bank Rt. A Magyar Hitel Bank Rt. csökkenti egyes kamatait - tá­jékoztatta a bank illetékese pén­teken az MTI-t. Az MHB Rt., legjobbnak ítélt partnerei számára, augusztus közepétől 5 százalékos hitelka­mat csökkentést hajt végre. Ezek az ügyfelek rövid lejáratú hiteleik után az eddigi 33 száza­lékos kamat helyett csak 28 százalékot fizetnek. Az év fo­lyamán az inflációs ráta és a pénzpiaci kamatok változása miatt a bank több ütemben mér­sékelte a rövid lejáratú hitelek és a váltóleszámítolás kamatait. Ezzel együtt az MHB-nél mér­séklődtek a betéti kamatok is. KÖZÉLETI NAPILAP ÚJ Dunántúli napló III. évfolyam, 225. szám 1992. augusztus 15., szombat Ára: 9,60 Ft Szent István napi ünnepségek Baranyában Az idei augusztus 20-án megyeszerte változatos prog­ramokat szerveznek a kisebb és nagyobb települések. A leg­több rendezvény kulturális és sportprogramokkal emléke­zik meg az államalapító Szent István és az új kenyér napjá­ról, több faluban ekkor avat­ják fel a világháborús emlék­műveket és természetesen se­hol sem maradnak el az ün­nepi istentiszteletek. Néhány település a négyna­pos ünnepet használja fel több napig tartó rendezvények szervezésére, amelyben fő he­lyen a 20-i megemlékezés sze­repel. Megyei népünnepély A legnagyobb szabású ün­nepséget Szászváron rendezi meg a Baranya Megyei Köz­gyűlés, a Megyei Művelődési Központ és Szászvár Önkor­mányzata. A sportpályán fél 11-kor kezdődő népünnepély köszöntőjét dr. Szűcs József, a Baranya Megyei Közgyűlés el­nöke mondja. Az ezt követő műsort a Pécsi Nemzeti Színház és Kisszínház művészei, népi együttesek Erdélyből, Kárpátal­járól, Szlovákiából, Baranya és Tolna megyéből, valamint (Folytatás a 3. oldalon) Borfesztivál Villányban Bemutatók, vásárok, verseny és aukció Az első országos fesztivált Nagycenken, a tavalyi másodi­kat Alsóörsön tartották, s ez utóbbiról az érmek 70 százalé­kát elhozták a villányi borter­melők, így szinte magától érte­tődő, hogy idén a magánterme­lők és palackozók III. Országos Fesztiválja megrendezésének jogát Villány nyerte el. A „Szőlő és a bor városa” nemzetközi rangú címet viselő községben augusztus 19-én 10 órakor az a fesztiválra beneve­zett borok regisztrációjával kezdődik a négy napos rendez­vény. Délután pincelátogatás és borkóstolás lesz a villányi ma­gántermelőknél. Augusztus 20-án kora dél­­előttől késő estig tart a Diófás téren és az Oportó Étteremnél a borkóstolás és borvásár, a kira­kodóvásár, a kézművesek vá­sára, a szőlészeti és borászati eszközök, borkezelő anyagok, növényvédőszerek bemutatója és vására. Délután folklór mű­sor vezeti be a 18 órakor kez­dődő fesztiválmegnyitót és a dí­jak átadását, amely egyben Szent István napjának és az új kenyér megszegésének ünnep­lése is lesz. Este neves vendé­gekkel és közreműködő szak­emberekkel gasztronómiai va­csoraestet, majd borászbált tar­tanak az Oportó Étteremben. Pénteken reggeltől folytató­dik a borkóstoló, a kézművesek, a szőlészeti és borászati eszkö­zök, anyagok kiállítása és vá­sára a Diófás téren. Ezzel pár­huzamosan 10 órától megkez­dődik a szakmai napok prog­ramsorozata is a kollégiumban, ahol a borkezelés és palackozás, növényvédelem korszerű tech­nológiáiról, a bor belföldi és külföldi értékesítéséről, a ma­gántermelés érdekvédelméről és a bortörvényről hallhatnak konzultációkkal egybekötött előadásokat az érdeklődők. Délután sétakocsikázással, pin­celátogatással, borkóstolással folytatódik a program. A szombati zárónapon 10 órától a szakmai programban a szőlő teljes körű növényvédel­méről lesz előadás és konzultá­ció, délután pedig a Teleki kő­villánál az üzemi növényvéde­lemről, új, korszerű szőlőműve­­lési technológiákról, gépekről, végül egy működő magánpa­lackozóban rendeznek bemuta­tót. Délelőtt 11 órától kezdődik a fesztivál nagyközönséget vonzó programja, a tájékozó­dási futóverseny, a címkegyűj­tés, a gyermekek játszóháza, és mindenek előtt a „Bor-show”, amelyben bor rigmusversenyt, borkóstoló versenyt és borauk­ciót tartanak. D. I. BT-határozatok Boszniáról Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa pénteken megszavazta a két Boszniával kapcsolatos, he­tek óta készülő határozatot. Az első, 12 szavazattal és 3 tartóz­kodással elfogadott döntés ki­mondja, hogy az ENSZ tagál­lamai megtehetnek „minden szükséges lépést” (értsd: kato­nai erőt is alkalmazhatnak), hogy biztosítsák a boszniai se­gélyszállítmányok célbajutását. Jelenleg egyik nagyhatalom sem tervez katonai lépéseket: a javaslat kidolgozói, az Egyesült Államok és az EK azt remélik, hogy már a katonai erővel való fenyegetés is hatásos lehet - egyúttal várakozásokat fűznek a londoni békekonferenciához. David Hannay brit nagykövet sietett hangsúlyozni, hogy nem hadjáratra szóló ajánlást fogal­maztak meg, csak a katonai lé­pések lehetőségéről van szó - végszükség esetén. A második, ugyancsak a nyugati hatalmak által kidolgozott és egyhangú­lag elfogadott határozat elítéli az emberi jogsértéseket és - kü­lön, osztrák-magyar j­avaslatra - az „etnikai tisztogatás” politiká­ját, felszólítva a feleket, hogy tegyék lehetővé a táborok, bör­tönök nemzetközi ellenőrzését. A határozatok a helyzetet ille­tően mindvégig általánosak, nem nevezik meg Szerbia fel­elősségét az „etnikai tisztogatá­sért” , a haláltáborokért, stb. Hír szerint ez volt a feltétele annak, hogy a szöveget mindenki elfo­gadja. Kína, valamint India és Zimbabwe tartózkodott az első határozat megszavazásánál. A szavazást indokoló felszólalá­sokban mindenesetre az ameri­kai, a brit, a francia képviselő és mások világosan elítélték a szerb bűnöket - míg az orosz (Folytatás a 2. oldalon) Antall József Székesfehérvárott Antall József miniszterel­nök a pénteken délután Szé­kesfehérvárott tett rövid, de programokban bővelkedő lá­togatást. A kormányfő a Vá­rosházán először a történelmi múltú település vezetőivel, a térség országgyűlési és ön­­kormányzati képviselőivel, egyházi személyiségekkel ta­lálkozott, majd a Magyar De­mokrata Fórum helyi szerve­zetének tagjai előtt szólt az or­szág átalakításának gondjai­ról, eredményeiről, a kormány elmúlt két évéről. A Semmelweis Társaság elnökeként felavatta és meg­koszorúzta Semmelweis Ignác emléktábláját, amelyet a jeles orvostudósnak, az anyák megmentőjének hajdani isko­lája falán helyeztek el. Rövid látogatásának végén a miniszterelnök a középkori királyi bazilika feltárásával, il­letve a jövendő Nemzeti Em­lékhely kialakításának elkép­zeléseivel ismerkedett. Növekvő kereslet - munkásfelvétel Külföldi kézbe kerül a Zsolnay Porcelángyár? Elképzelhető, hogy hamaro­san külföldi kézbe kerül, várha­tóan eredeti nevével a pécsi Zsolnay Porcelángyár. Lapunk­ban is beszámoltunk arról, hogy a múlt század közepén Első Pé­csi Cement-, Samott- és Tűzbiz­tos Agyagáruk gyáraként létesí­tett, manapság ezerkétszáz em­bert foglalkoztató, Zsolnay Vilmos által alapított, országos hírű üzem részvénytársasággá alakult ez évtől. A napokban az alapító több oldalági leszármazottja kérte, hogy a név használatatáért kellő honorárium vagy legalább is részvényhányad illethesse őket. Megjegyzendő, hogy az 1948-as államosítás után 1974-ig nem használták a Zsol­nay nevet, ekkor a még élő unoka, Mattyasovszky Zsolnay Margit nyilatkozatot tett. Idézet akkori nyilatkozatából,, Hatá­rozott és visszavonhatatlan be­leegyezésemet adom a cégjel­zésben szereplő Zsolnay név használatához, minden egyéb ellenszolgáltatás nélkül. ”, Otterbein István, a Zsolnay Porcelángyár Rt. vezérigazga­tója: Hivatalosan, levélben utol­jára még 1­990-ben jelezték a le­származottak a névhasználattal kapcsolatban a véleményüket. Azóta többször is beszéltem a család tagjaival, ám a névhasz­nálat konkrét ügyeiről magam egy újságcikkből értesültem ar­ról, hogy a Zsolnay család le­származottai huszonöt százalék, plusz egy részvényt kérnek a (Folytatás a 2. oldalon) Egyedi megrendelésre készülnek az ilyen hatalmas vázák a gyár műhelyeiben Fotó: Laufer László Olimpikonok kitüntetése A nagyszerű magyar olimpiai szereplést követően Barcelona sportoló hősei, sportvezetők, edzők vehették át pénteken dél­előtt az Országház Ku­pola-csarnokában jól megérde­melt állami kitüntetéseiket. A kitüntetéseket Göncz Ár­pád köztársasági elnök, Antall József miniszterelnök és Szabad György, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke nyúj­totta át. A Kupola-csarnokban Martinek János, a szöuli olim­pia kétszeres öttusázó olimpiai bajnoka tartotta az ötkarikás olimpiai lobogót. Amikor va­lamennyi meghívott megérke­zett, elhangzott a Himnusz.­­(Folytatás a 16. oldalon) És gyógyszertár nyílott tegnap Szalántán, az orvosi rendelő mellett. A községben egyedül itt lehet az orvosságokhoz hozzájutni. A magánvállalkozási üzletben a gyógyszerek mellett más egészség­ügyi, és ápolási cikkek is kaphatók. Fotó: Laufer László

Next