Új Dunántúli Napló, 1997. július (8. évfolyam, 178-208. szám)

1997-07-17 / 194. szám

1997. július 17., csütörtök Pécsváradi körkép Hírcsatorna Orgonahangverseny. Az innsbrucki Klaus-Christhart Kratzenstein orgonaművész koncertezik július 21-én, hétfőn este 7 órakor Pécsvá­rad katolikus templomában. A VTV adása. Ma, csütör­tökön 18 órakor mesét majd divatbemutatót láthatunk a városi tv-ben. A Pécsi Vá­rosi Tv Baranya Megyei Rendőrnapról készült adá­sának 1. része, 20 órakor híradó, utána amerikai já­tékfilm látható a Pécsváradi Városi Tv adásában. Pécsváradi pingpong. A II. Városi Asztalitenisz Baj­nokságot rendezi meg a művelődési ház és a sport­csarnok augusztus 1-2-án. A pénteken és szombaton zajló versenyekre ifjúsági, felnőtt és senior kategóriá­ban lehet jelentkezni. Nyugdíjas-találkozó. A Pécsváradi Nyugdíjas Klub is részt vesz a hazai nyugdí­jas klubok IV. országos ta­lálkozóján, július 20-án, kedden Budapesten, az Orczy-kertben. A progra­mon fellép a klub együttese, amely sárközi karikázót és zengővárkonyi menyasz­­szony-öltöztetőt mutat be Töttös Sándor, a Népművé­szet mestere betanításában. Kisebbségi székház Me­­cseknádasdon. Az új helyre költözött öregek ott­hona helyét alakítják át a nyár folyamán kisebbségi székházzá Mecseknádas­­don. A négy helyiségben otthont nyer a táncegyüttes, a kórus, valamint a helyi ki­sebbségi önkormányzat. Avatás a­ Szent István-napi búcsúkor. Az oldalt összeállította: Gállos Orsolya A középiskolát kívánják erősíteni Újabb öt évre fogadta el a Baranya Megyei Közgyűlés Papp Gyula, a pécsváradi Szakmunkásképző Intézet, Szakközépis­kola és Gimnázium igazgatójának pályázatát. Papp Gyula 1992-ben vette át az iskola vezetését dr. Brezniczki Józseftől. Ekkor indult újra a gimnázium, átalakult a képzés profilja. - Az volt a cél, hogy a gyere­keknek ne kelljen utazniuk Pécsvárad vonzáskörzetében, és közel a szülői házhoz sze­rezhessenek általános gimnázi­umi érettségit - mondja Papp Gyula (képünkön) a Pécsvá­­radra öt éve visszatért gimnázi­umról. - Örülünk, hogy a gim­nazistáink egyharmada pécsvá­radi. Tavaly közbiztonsági osz­tály indult a gimnáziumban, jö­vőre vámügyi fakultációt szer­vezünk. Jövőre a választott ide­gen nyelvet 6 órában tanulják a középiskolások. Célunk, hogy diákjainknak legalább a fele nyelvvizsgával lépjen ki isko­lánkból. Le­hetővé tesz­­szük a jogo­sítvány meg­szerzését és nyelvi tábo­rokat szerve­zünk, ha van rá igény. Ugyan­ezekben az években leépült az iskola hagyományos állatte­nyésztő-képzési profilja. Az ismert okok miatt nem jött több jelentkező. Keresetté vált vi­szont a szakmunkások szakkö­zépiskolája, amit Pécsvárad in­dított először a megyében. A jövőben a középiskolát szeretnénk erősíteni, és csak azokat a szakmákat, amelyekre kereslet van. A szakmunkás­­képzést illetőleg a Pécsváradi Aranycipőtól rendkívül sok tá­mogatást kapunk: lisztet, ener­giát, szakoktatót, tanműhelyt és végzés után munkahelyet bizto­sít a cég. Jelentős számú tanu­lónkat képzi a Baranyasüt Rt. és a Pécsi Sütő Rt. Hasonló­képp nagy az érdeklődés és a fogadókészség a húsipari szak­képzésben, melynek fő gyakor­lóbázisa a Délhús Rt. A gimnazisták évről-évre si­keresen szerepelnek országos pályázatokon. Idén a 2. osztály és az 1/A nyerte az ÚDN Ki­ránduló-stafétáját, és a második díjat az egészséges életmódot fejlesztő országos középiskolai programon. Egy falumúzeum alapjai Dr. Bíró Ferenc óbányai kerá­miákból álló gyűjteményét adományozta nemrég a falunak, amelynek Német Olvasókör Egyesülete rendezte el a muze­ális értékű kollekciót. Helyet a megszűnt óvoda önkormány­zati épületében találtak, és a 140 óbányai kerámia mellett az Olvasókör helyi bútorokat, ru­hákat, használati tárgyakat is kiállított. -Jó remény van arra, hogy Zengővárkonyhoz hasonlóan itt is kialakuljon egy faluház - mondta az ügyet szakmai szempontból felkaroló Lan­­tosné dr. Imre Mária néprajzku­tató, muzeológus. Megnyitójá­ban emlékeztette az óbányaia­kat a helyi fazekasság szép ha­gyományaira. Fénykorukat a két háború között élték az óbá­nyai fazekasok, amikor számuk a 10-15 főt is elérte. A Zsolnay gyárral és a mágocsi agyagipari iskolával is kapcsolatban álltak, és már dolgoztak a turizmus számára. Dr. Biró Ferenc vissza akarta juttatni gyűjteményét az óbá­nyaiakhoz illetve az idelátogató turistákhoz. A különleges szép­ségű kis falu számára igen fon­tos lépés volt e magángyűjte­mény közkinccsé tétele. Közkinccsé lett az óbányai kerámiagyűjtemény fotó: müller andrea Születtek: Pécsváradon: Heim Dániel, Fuller Rebeka, Kresz Nikosz Szabolcs, Szilágyi Dá­vid, Győrfi Renáta, Ruszlauer Richárd Erdősmecske, Bátai Ákos Martonfa, Gradwohl Re­náta Zengővárkony. Hosszúhetényben: Bogár Adél, Deli Zsanett, Márton Evelin, Fekete Bence, Fábos Levente. Házasságot kötöttek. Pécs­váradon: Szekeres Árpád-Mike Anyakönyv Veronika, Ortlieb Lőrincz Zol­­tán-Nyéki Mónika Tünde, Horváth Gilbert-Szűcs Andrea Erika. Hosszúhetényben: Nagy Ká­­roly-Dallos Ágnes, Csatos Zol­­tán-Rusz Viktória, Gulyás Ta­­más-Balogh Brigitta Ilona, Ba­­uminger Csaba-Kovács Bri­gitta. Mecseknádasdon: Krasz Pé­­ter-Bareith Bettina Katalin. Elhunytak: Pécsváradon: Csonka Ferenc, Schobert Péter, Virág József. Hosszúhetény­ben: Sorosics István, Reisch Béláné Tichy Anna, Takács László, Szemelrock Henrik, Keller Jakab, Takács Jánosné Marton Teréz, Schmelcz Ádámné Mintái Ágnes. Me­cseknádasdon: Wohlschein Fe­­rencné, Frey Istvánné. Vegye igénybe a Pécsváradi Építőipari Kisszövetkezet Szolgáltatásait - iparcikkáruházunk elsősorban építőanyagok, lakásfelszerelési és berendezési cikkek széles választékát biztosítja Önnek a vasútállomás mellett - mozaiklapok 20x20-as és 30x30-as méretben már 320 Ft + ÁFA ártól vásárolhatók magasfényű és matt kivitelben - kőfaragó üzemünkben fekete és színes márványból és gránitból készítünk síremlékeket - építőipari részlegünk festő, asztalos, kőműves, bádogos, lakatos munkákkal áll a lakosság rendelkezésére - szállító kapacitásunk közületek és a lakosság részéről is igénybe vehető HHHF cím. iHHflHI 7720 Pécsvárad, Ipartelep 1. Telefon: 721465-061, 72/466-366, 72/465-027 VÁROSAINK Duunántúli Napló 9 Nyáron sem csendes a középiskolai kollé­gium­­ Az egész országból érkeznek a vendégek a pécs­váradi középiskolai kollégiumba, amely amikor csak lehet, olcsó szálláshelyként működik. A turisták mellett termé­szetrajzi, helytörténeti és képzőművészeti szaktáborokat fogad a kollégium, amelyen ugyanakkor elvégzik az esedé­kes nyári felújításokat is. fotó: müller andrea Tourinform Zengőalján Sikerrel pályázott a Zengő-vidék nyolc települése, és 1,2 millió forintot nyert az Országos Ide­genforgalmi Bizottságtól a Pécsváradon kialakítandó Tou­­rinform-iroda céljára. Tavaly novemberben kötöttek együtt­működési megállapodást Pécs­várad valamint Hidas, Hosszú­­hetény, Martonfa, Mecsekná­­dasd, Nagypall, Ófalu és Zengő­várkony önkormányzatai. Ennek értelmében összehangolják ide­genforgalmi tevékenységüket a körzet turizmusának fejlesztésé­ért. Az iroda által országos háló­zatba kapcsolódnak és Pécsvá­rad középpontjában, a Kossuth utca 22. szám alatti üzletsoron alakítják ki az idegenforgalmi információs irodát. Az érdekeltek több szintű programsorozat megszervezését kívánják az irodától, hiszen a Zengő-vidék természeti, törté­nelmi, néprajzi értékei épp olyan vonzóak, mint nemzetiségi és régi mesterségeket őrző hagyo­mányai, híresek borai és foga­dói, erdeit kedvelik a természet­­járók, a vadászok és a kerékpá­rosok. „Csak” profi munkával össze kell hangolni e sokféle le­hetőséget és kínálatot. Gimnazisták az egészségről Második helyezést értek el a pécsváradi gimnazisták az egészséges életmódot fej­lesztő országos középiskolai programon, 10 000 középis­kolás illetve 154 iskola verse­nyében. Az 1/A és a 2. osz­tály, Zakk Anna igazgatóhe­lyettes illetve Fuchs Sán­­dorné osztályai a 60 000 fo­rintos pályadíj mellé elnyer­ték a dr. Czeizel Endre által vezetett Nemzeti Egészség­­védelmi Intézet 50 000 forin­tos különdíját is. A szaktárca és az ÁNTSZ első ízben szervezett ennyire széles körű pályázatot fiatalok részére, akik pl. kalóriatábláza­tokat készítettek, felmérték is­kolájukban a táplálkozási szo­kásokat, és összevetették az­zal, ami kívánatos volna. Rendeztek kiállítást és kós­tolókat, az iskola tankonyhá­ján teljes menüket készítettek, előadásokat hallgattak meg és vetélkedőket rendeztek. Megállapították, kevés gyümölcsöt és zöldséget fo­gyasztanak, korán kezdik az alkoholfogyasztást, a do­hányzást, keveset mozognak. A többhetes foglalkozás­sorozatból készült a 60 olda­las díjnyertes pályamű, amelynek tanulságait készítői remélhetőleg meg is szívlelik. Folytatódik a vita a Dombay-tónál Szerkesztőségünket felkereste Halasi Miklós a Dombay-tavi Tájvédelmi Egyesület újra­választott vezetőségének tagja. Elmondta, szeretnék megoldani a Dombay-tó problémáit. Az iskolai tábort tartják a víz fő szennyezőjének. Ami az üdülő­tulajdonosokat illeti, ÁNTSZ- ellenőrzést fognak kérni vala­mennyi emésztőgödörre. A 350 telektulajdonos sérel­mezi, hogy a tó körül a padok, a strand lépcsője, az út tönkre­ment. Egyesületük az önkor­mányzat tológépével kotrást végzett a tó medrében, és 200 méter új árkot épített a tó nyu­gati partja fölött. Nem elégedet­tek a jelenlegi bérlővel. He­lyette más személyt illetve sza­bad licitálást kívánnak. Fuchs Sándor bérlő el­mondta, szerződésben vállalt kötelezettségéről az önkor­mányzatnak köteles elszá­molni. Ettől függetlenül több ízben találkozott a Dombav­­tavi egyesület korábbi és új ve­zetőségével is. Februárban két kérésük volt: a tó vizének leen­gedése,és az iszapfogó kitisztí­tása - ezeket a bérlő teljesítette. Utána újabb kéréseket írtak össze az egyesület képviselői. Fuchs Sándor tavaly vízöblí­­téses WC-t készíttetett 600 ezer forintért, pár hete helyreállította a hagyományos illemhelyet is. Az egyesület panaszai és ké­rései május 16-án Pécsvárad képviselőtestülete elé kerültek. Előtte a műszaki, gazdasági és pénzügyi bizottság végigjárta a kifogásolt helyszíneket, és fel­mérte a hiányosságokat. A tes­tületi ülésen határozatba foglal­ták az önkormányzat teendőit. - Azóta kotortuk a tó fölött a patakot és iszapfogót, víznye­lőt, a kért négy lámpát áthelyez­tük - mondta Kakas Sándor polgármester. - Az iskolai tá­bor környékét lekaszálták, lom­­talanították. A tábor melletti iszapfogót ősszel lehet és kell kitisztítani. Nagyobb problémát jelent a tó körüli út rossz állapota. A testület úgy döntött, nem tol­­dozgatjuk, hanem jövőre teljes felújítást végzünk. Az ÁNTSZ mérései szerint a víz fürdésre nem alkalmas. Ami az üdülőtulajdonosok jogos igényeit illeti, kérem, azt a továbbiakban is juttassák el hozzánk. A lehetőségeken belül mindent megteszünk a tó és a körülötte pihenni vágyók érde­kében. És ehhez partnerséget kérünk valamennyi fél részéről. Hírcsatorna Siklóson a várbarátok. A Siklósi Várbaráti Kör el­nöke, dr. Simor Ferenc al­polgármester fogadta vasár­nap a Pécsváradi Várbaráti Kör tagjait, akik Siklós, Má­­riagyűd, Nagyharsány, Nagynyárád nevezetességeit keresték fel és sétahajózá­son vettek részt a Dráván. Gyógyszertári ügyelet. Július 14-20. Szentháromság patika, július 21.-augusztus 10. Szent István patika. Szerkesztőség, hirdetés­felvétel. Fülep Lajos Mű­velődési Központ, Pécsvá­rad, Kossuth u. 31. Tel/fax: (72) 465-123. Szerkesztő­ségi fogadóórák hétfő 10- 12. Hirdetésszervező Fe­­renczi Demeterné 483-101.

Next