Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-25 / 171. szám

2001. június 25., hétfő Felértékelődő vagyon A kormány informális ülést tartott Gödön Göd A kormány döntött az álla­mi nyugdíj reformjáról és a 10 éves népegészségügyi program keretszámairól hétvégi gödi ülésén. Ezenkí­vül szó esett a zsebszerző­dések felülvizsgálatáról és a forint felértékelődéséről is. Az infláció mérséklődhet, s né­hány terméknél árcsökkenés kö­vetkezhet be a forint átváltható­sága és felértékelődése következ­tében. Ennek köszönhetően az egész nemzeti vagyon - értve ezen az emberek házait, autóit, termőföldjeit - 8-10 százalékkal felértékelődik - tájékoztatta a sajtót Orbán Viktor miniszter­­elnök a gödi kormányülést köve­tően. A családi gazdaságokról szóló törvény ősszel a parlament elé kerülhet, amellyel a kormány azt szeretné elérni, hogy a csalá­di gazdaságok adják a mezőgaz­daság gerincét. A föld eladása­kor, bérbeadásakor a helyben la­kó gazdákat elővásárlási illetve előbérleti jog illetné meg, gép- és eszközvásárlásra pedig vissza nem térítendő támogatást kap­hatnak. Az 1998-ban elkezdett ma­gyar modellnek köszönhetően megteremtődtek az állami nyug­díjreform végrehajtásának felté­telei. Egyéni számláján minden­ki világosan nyomon követheti majd a befizetéseit és a kifizeté­sek is ennek arányában történ­nek majd. 2003-ra az akkori pá­lyakezdők már az egyéni szám­lájukra fizethetnek majd be, a többi munkavállaló pedig 2006-2007-re juthat el oda, hogy újraszámolva befizetéseiket egyéni számlán helyezzék el majdani nyugdíjukat. Fennma­rad a szabad választás lehetősé­ge, azaz évente egyszer minden­kinek lehetősége lesz arra, hogy átlépjen egyik rendszerből a má­sikba. A kormány azt is tervezi, hogy nyugdíjuk mellett munkát vállalóknak ne kelljen adózniuk a nyugdíjuk után, az maradjon ki a nyugdíjalapból. Járai Zsigmond­ jegybank­­elnök, aki meghívott vendég­ként vett részt az ülésen el­mondta, nem átmeneti, hanem tartós folyamat a forint erősödé­se, nyomában mérséklődni fog­nak majd az importtermékek árai, egyebek között műszaki és ruházati cikkek. Az inflációs szint és a gazdasági növekedése 2006-ra érheti el azt a kívánt szintet, amely lehetővé teszi ha­zánkban az euró bevezetését. Az utóbbi időszak jegybank­intézkedéseit a piac pozitívan fogadta, ezt mutatja a forint fel­értékelődése, illetve az, hogy nincs tőke- és betétkivitel, rugal­masabb a gazdaság, az árutőzs­de forgalma sokszorosára nőtt és az infláció év végére 7 száza­lékra vagy az alá szorítható - összegezte a pénzügyi folyama­tokat Borókai Gábor kormány­­szóvivő. ■ Az új évezred első hídja Ma forgalomba helyezik a Tiszau­g Ma Fónagy János közleke­dési miniszter forgalomba helyezi a tiszaugi új közúti hidat. Az ünnepségen a kivitelező mellett részt vesznek az érintett megyék közgyűléseinek elnökei, országgyűlési képviselői és a környező települések polgármesterei. A híd, amelynek építését 1999- ben kezdték el, kereken négy hónappal a korábban ígért határ­idő előtt készült el. A forgalom várhatóan az átadási ünnepség után, délután 4 óra körül indul­hat meg az új hídon. Schneider Péter, a Jász-Nagy­­kun-Szolnok megyei Közútke­zelő Kht. főmérnöke elmondta, az új híd típusát tekintve úgy­nevezett acélhíd. Teljes széles­sége 12 méter, ebből közel há­romméternyi az északi oldali kerékpársáv. Az új hídon sem­miféle súly- vagy egyéb korláto­zást nem terveznek. Viszont október közepéig továbbra is tiszaugi új közúti átjárót sebesség- és forgalomkorláto­zásra kell számítani mindkét oldalon. Akkorra fejezik be ugyanis a még hiányzó támfa­lak, a bekötőutak csomópontja­inak, illetve a tiszaugi bekötőút és a fölötte kialakításra kerülő vonatfelüljáró építését. Ez utób­bi miatt egyébként átmenetileg a Lakitelek-Szentes közötti vo­natforgalom is szünetelni fog. A vasúti híd felújítása nem in­dokolt, mindössze a sínek kö­zül távolítják el a burkolatot. Ugyanakkor elbontják az ugi hídfő kiszolgált vasúti őrhelyét, helyette peron és esőbeálló lesz kialakítva. ■ HAZAI TÜKÖR MILLENNIUMI ÜNNEPSÉG. Orbán Viktor miniszterelnök, a Magyarországi Evangélikus Egyház regio­nális millenniumi ünnepségén szombaton Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban az evangé­likus egyház szerepéről szólva úgy fogalmazott: magyarországi evangélikusok már akkor polgárok vol­­tak, amikor az ország nagy része még azt sem tudta, hogy mi fán terem az. fotó: europress/kallus györgy Nemzetközi egyházi konferencia Üzenet a nyugati egyházak, illetve a társadalom számára Az egyházaknak a világ lelkiismeretévé kell válniuk, hogy elkerülhessük a globalizáció esetleges negatív következmé­nyeit - erről Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke beszélt a Globalizáció Közép- és Kelet-Európában című nemzetközi egyházi konferencia házigazdájaként vasárnap. Budapest A zárt ajtók mögött megkezdő­dött ötnapos tanácskozást a Ma­gyarországi Református Egyház, az Egyházak Világtanácsával, a Református Egyházak Világszö­vetségével, az Európai Egyházak Konferenciájával és a Református Egyházak Világszövetségével kö­zösen szervezte. Bertalan Tamás, a Magyaror­szági Református Egyház külügyi osztályvezetője elmondta: a kon­ferencia előzménye az az ajánlás, amelyet a Reformátusok Világ­­szövetsége tett 1997-ben a globa­lizáció környezetvédelmi, gazda­sági és szociális következményei­ről. Az ajánlást a magyarországi egyház zsinata is elfogadta és fel­vetette: a témát az egyházak öku­menikus keretek között tekintsék át, így az Egyházak Világtanácsa regionális konzultációk megren­dezéséről döntött, amelynek ta­pasztalatait 2004-ben, a Reformá­tusok Világszövetsége nagygyű­lésén összegzik - tette hozzá. A meghívottakat a konferencia előtti istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Refor­mátus Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszöntötte a Kálvin téri református templomban. A résztvevők plenáris üléseken és munkacsoportokban elemzik a globalizáció várható gazdasági, pénzügyi, nevelési, kulturális, tudományos, szociális és környe­zetvédelmi következményeit. Megbeszélésük eredményeként csoportjelentéseket, valamint egy-egy üzenetet fogalmaznak meg a nyugati egyházak,­lletve a társadalom számára. ■ Lassítható az öregedés Az öregedés lassításában elért eredményekről számoltak be dán tudósok azon a budapesti szimpóziumon, amelyen 700 hazai orvos vett részt. Kiderítették, hogy a szelén és a Q10 elnevezésű koenzim adagolásával meghosszabbíthatók az egészségben eltöltött évek. _________Budapest________ Dr. Svend Mortensen szívbetegek gyógyításával foglalkozó dán professzor szerint feltehetően a magyar lakosság rossz egészségi állapotában is komoly szerepet játszik a szervezetből hiányzó ritka nyomelem, a szelén, vala­mint a Q10 nevű koenzim. A Q10-et ugyan kis mennyiségben az emberi szervezet is elő tudja állítani, de az öregedés előreha­ladtával a koenzim mennyisége csökken. Az emberek beható, évekig tartó vizsgálata során ki­derítették, hogy a szívbetegeknél minden esetben a Q10 hiányát állapították meg. Az úgynevezett kettős klinikai vakkísérletek során bebizonyí­tották, hogy a kiegészítő keze­léssel lényegesen javult azoknak az állapota, akik a megfelelő táplálékkiegészítőt szedték. A dán professzor hangsúlyozta, hogy ez a kezelés mindenkor a szokásos terápiával együtt alkal­mazandó. Eddig semmilyen mel­lékhatást nem észleltek a bete­geknél. Kiderült az is, hogy nemcsak a szívproblémákra, hanem más krónikus betegségben szenve­dőkre is jó hatással van a keze­lés. Az orvosok példaként az izomsorvadást, a fogínysorva­­dást és a rosszindulatú dagana­tot említették. Egy Európában most induló vizsgálat arra próbál fényt derí­teni, hogy az új gyógymóddal, illetve a megelőző terápiával csökkenthető-e a rákos megbe­tegedések előfordulása. A kuta­tók szerint feltehetően a szerve­zetből hiányzó szelén növeli a daganatos betegségek kockáza­tát. A vizsgálat céljára 100 millió tablettát osztanak szét térítés­­mentesen. A jövőben a magyar orvosokat és a magyar lakossá­got is szeretnék bevonni a kísér­letekbe. Ennek előkészítésére hívták össze a budapesti konfe­renciát. NÉMETH ZSUZSA Szárszó kilencedszer ____ Balatonszárszó______ Faludy György, Haumann Péter, Gálvölgyi János, Ko­vács László, Tamás Gáspár Miklós, Hankiss Elemér, Zorán, Jancsó Miklós és Surányi György is részt vett a kilencedik balatonszár­­szói találkozón - de a név­sor messze nem teljes. - Nem bántom a politikusokat a korruptságuk és egyéb dolgaik miatt, az értelmiségnek nem az a feladta, hogy felelősségre vonja őket - mondta az egyik szónok, Lengyel László de az elit túl so­kat foglalkozik magával, a saját győzelmével és vereségével, állá­sával és állástalanságával. Óvato­san mondom: mintha keveset tö­rődnének az országban élő több­séggel. Megszakadt a párbeszéd, s ezt nem a Fidesz szakította meg, ez már Horn Gyula minisz­terelnöksége idején sem műkö­dött - állította a neves politoló­gus. - Utoljára Bokros Lajos kom­munikált az emberekkel, el­mondta, hogy mit akar, még ha az rosszul is érintette őket és ki­állt közéjük a térre. Azóta nem alakult ki érdemi beszélgetés. - Sajnos nem az a lényeg, hogy ki a jobb, hanem hogy ki a győztes - szembesítette a neves hallgatóságot Lengyel László, mi­közben a légy zümmögését is meg lehetett hallani a korábban nevetéstől zajos sátorban.­­ Az emberek nagy része nem tudja, mi történik az országban, legfel­jebb abban reménykednek, hogy panaszos levelükre válaszol majd valaki. Magányosak, mert magukra hagyták őket. Közben pedig én és mások is meg tudják mutatni, hogy ki kit nevezett ki, ki kit korrumpált. czene attila VÍZI KARNEVÁL. Szombaton a Duna budapesti, Margit híd és Petőfi híd közötti szakaszán meg­rendezték az első Dunai Vízikarnevált. A nem mindennapi látványosságon minden vízre került, ami vízre való, de a parton maradottak sem unatkozhattak - a lezárt rakpartokon is számos szóra­kozás várta a vendégeket.__________________________________________fotó: europress/kallus györgy 3. OLDAL PETÍCIÓ. A patikusok petíció­val fordulnak Orbán Viktor mi­niszterelnökhöz a gyógyszerel­látás biztonságának megőrzése és a gyógyszertárak működését fenyegető veszélyek elhárítása érdekében - így határoztak a szakmai kamara szombati bu­dapesti küldöttközgyűlésének, egyben országos gyógyszerész gyűlésnek a résztvevői. A ta­nácskozáson a 3500 forint fö­lötti készítmények árrésének július 1-jétől hatályos fixesítése ellen tiltakoztak a patikusok. KEZDEMÉNYEZÉS: Pintér Sándor belügyminiszter, Polt Péter legfőbb ügyész és Orbán Péter országos rendőrfőkapi­tány országgyűlési bizottsági meghallgatását kezdeményezte Kóródi Mária SZDSZ-es kép­viselő, az önkormányzati és rendészeti bizottság alelnöke - jelentette be az SZDSZ sajtótit­kársága vasárnap. Kóródi Mária szerint „az elmúlt napok súlyos robbantásos merényletei, vala­mint a székesfehérvári letartóz­tatás-sorozat ismételten meg­ingatták az emberek közbizton­ságba vetett hitét, a bűnüldöző szervekbe vetett - amúgy sem túl nagy - bizalmát”. TAIZÉI KÖZÖSSÉG. Paskai László bíboros, prímás, eszter­­gom-budapesti érsek levélben adott hangot örömének annak kapcsán, hogy a Taizéi Közös­ség az év utolsó napjaiban Budapesten rendezi meg ha­gyományos európai zarándok­latát - jelentette be a francia­­országi vallási szerveződés. A közlemény szerint a december 28-án kezdődő és 2001. január 1-jén záruló nagyszabású rendezvényre fiatalok tízezreit várják a magyar fővárosba. ERŐS EMBEREK. Szombaton Siófokon a világ legerősebb em­bereinek I. csapatolimpiáján Fekete László (képünkön) golyóemelésben megjavította saját, korábban felállított világrekordját (205 kg), ezúttal 222 kg-ot teljesített. KONFERENCIA. A családi életre történő felkészítésről ta­nácskoznak a szakemberek a IV. európai családterápiás kon­ferencia előrendezvényén hét­főn Budapesten, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Inté­zetben (NSZCSI). Az NSZCSI tájékoztatása szerint a tanács­kozáson szó lesz egyebek között arról, hogyan lehet a házasság előtt álló fiatalokat felkészíteni a családi életre. FESZTIVÁL. Tatán június 28- án kezdődnek a víz-, zene-, virágfesztivál különleges prog­ramjai, s négy napon át nyújta­nak felejthetetlen élményt min­denkinek, aki ellátogat az Öreg­tó partjára. A vízi programok között 30-an rendezik meg 11 órától az országos regattaver­senyt, 16 órakor a sárkányhajó indul ostromra, hogy legénysé­ge bevegye a rondellát. Évek óta a legnagyobb érdeklődést az esti vízikarnevál és a tűzijáték váltja ki, ez szombat este 9 óra­kor kezdődik az Öreg-tavon. Az Interflóra országos virágkötő­versenyét kiegészíti a város kör­nyéki települések polgármeste­­reinek csokorkötő versenye. ■

Next