Új Dunántúli Napló, 2005. november (16. évfolyam, 299-327. szám)

2005-11-17 / 314. szám

Az internet története Az internet gyökerei az 1960- as évekig nyúlnak vissza. A szolgáltatás elindító oka az volt, hogy az Amerikai Egye­sült Államoknak egy kevéssé sebezhető számítógépes háló­zatra volt szüksége. A tervezett hálózat bemutatására 1968- ban került sor. A nagyobb el­terjedés 1971-ben kezdődött: ekkor oktatási, kutatási intéz­mények kapcsolódtak be a há­lózatba. Világot átívelő hódító útját az 1990-es évek végén fe­jezi be: ekkor már szó szerint a Földgolyó bármely pontjáról elérhető az internet. Eleinte csak levelezésre és a gyorsabb kommunikáció érde­kében használták a világhálót. Már viszont messzire jutott: je­lenleg Európát és Amerikát az óceánon keresztül üvegkábe­lek kötik össze, de a kapcsolat létrehozható műholdon keresz­tül is. A szolgáltatás ma az USA-ban a legfejlettebb és a leg­elterjedtebb. Napjainkban már nem csak az otthoni számítógé­pünk előtt ülve böngészhetünk, hanem megtehetjük ezt mobil­­telefonról, laptopról vagy PDA- ról (kéziszámítógépről) is. A netet a különböző korosz­tályok más-más célra használ­ják: míg a fiatalok leveleznek, chat-elnek, játszanak, zenét hallgatnak, videókat néznek vagy éppen keresik életük pár­ját, addig a felnőtt korosztály a munkájához veszi igénybe. Az idősek körében nem annyira elterjedt, mivel ők nem ebbe születtek bele, és éppen ezért többségüket a mobiltelefonnal együtt hidegen hagyja. Hazánkban az otthoni inter­net még nem elterjedt, az em­berek többsége ugyanis anyagi okok miatt nem engedheti meg ezt a „luxust” magának. A leg­több fiatal csak az iskolában tud gép elé jutni. Pedig min­den mennyivel egyszerűbb lenne az otthoni nettel: pár kat­tintással be lennének fizetve a csekkek, le lenne foglalva a hely a moziban, vagy akár per­ceken belül ott gőzölögne az asztalon a pizza, amit az imént rendeltünk. Ám még mindig fejlődhet a világháló: a célok között a szupergyors sebesség, a na­gyobb biztonság, események élvezhető közvetítése, a letöl­tési idő csökkentése szerepel. ■ Zierkelbach Péter Református Kollégium Gimnáziuma, Pécs Harry Potter újra nálunk! Elérkezett az idő. Végre felléle­gezhetünk, mert megérkezett a negyedik Harry Potter film. Londonban már megtartották a világpremiert. A fim címe: Har­ry Potter és a tűz serlege. Az eu­rópai mozik november 13-án kezdik el vetíteni a megfilmesí­tett könyvsiker negyedik részét, melyre már régóta várt az egész világ. Kicsiknek és na­gyoknak, fiataloknak, idősek­nek egyaránt élvezet lesz a film, melyben az ifjú varázsló­nak újra harcba kell szállnia a Sötét Nagyúrral. Kritikusok szerint ez a film lesz a legfélel­metesebb és a legjobb film a négy eddig elkészült közül. A film érdekessége, hogy ebben a részben egy karakter személyé­ben láthatunk utalást Magyar­­országra is. Ha kíváncsiak vagytok, hogy kire vagy mire gondolok, ne hagyjátok ki ezt a mozit! ■ Tóth N. Titusz ANK Gimnázium, Pécs Harry és Hermione vállvetve harcol tűz serlegéért HÍRSÁV A MOHÁCSI Kisfaludy Károly Gimnázium tanulója, Szegedi At­tila 1. helyezést ért el korcso­portjában a 10. Lubik Imre Or­szágos Trombitaversenyen, Buda­pesten. A diák produkcióját a zsűri maximális pontszámmal és a különdíjjal jutalmazta. A ver­seny érdekessége, hogy csak 3 évente rendezik meg, így Szegedi Attila 3 évig „aranytrombitás" marad. (hk) A te listád! A SÉTA-oldalon ezentúl közöl­jük a te „külön bejáratú” Top 10-edet - feltéve, hogy elküldöd a baranya.seta@dunantulinap­­lo.hu címre! Ma Tröszt Ágnes, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium tanulója állította össze listáját. 1. Madonna: Hung Up 2. Sugababes: Push The Button 3. Shakira: Dont Bother 4. Kelly Clarkson: Behind These Hazel Eyes 5. Bon Jovi: Have A Nice Day 6. Ashley Simpson: Boyfriend 7. Sean Paul: We’ll Be Burnin 8. Juanes: La Camisa Negra 9. Jessica Simpson: These Boots Are Made For Walkin 10. Shakira: La Tortura Shakira két dallal is szerepel SAJTÓ ÉS TANULÁS DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2005. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK NINCS HÁLÓZAT CHAT NÉLKÜL? csevegés A diákok véleménye megoszlik a chat hasznosságáról Az Internetes csevegés még mindig elsősorban a fiatalság kedvelt szórakozási formája, ők ismerik igazán ennek előnyeit és hátrányait is On­line arcok behálózva Nincs e-mailed? - KATT IDE! Zenére vágysz? - KATT DE! Unatkozol? - KATT IDE! Magány kínoz? - KATT IDE! Társra vágysz? - KATT IDE! Nincs barátod? - KATT IDE! Folytathatnánk a sort. A háló rengeteg jó lehetőséget kínál egy átlagos életvitelű fiatal számára. De még több veszélyt tartogat az olyanok részére, kiknek életvite­le kevésbé mondható normális­nak. Vegyünk példának egy utóbb említett vérmérsékletű srác né­hány óráját, napját, hónapját. Emberünk nem nevezhető sike­resnek, már-már a sikertelenség határait súrolja. „De legalább a neten bírnak!” - mormolja fél­hangosan magának serkenő ba­jusza alatt. Ezért amikor más fia­tal suli után szakkörön, külön­órán ékesíti tudását, hobbiját gyakorolja, edzésen lóg, netán tanul, ő otthon ül. Igen, a gép előtt. Játszik, böngészget, ször­föl, ismerkedik, chatel. Méghoz­zá nem akármilyen emberekkel! „Bár Aladár007-nek megígér­tem, hogy nem hajtok rá SexiGirls4-re, most mégis elkez­dett flörtölni velem a csaj, ráadá­sul az ő barátnője is fenn van, aki már a múltkor is elkérte az e­­mail címem, de miután meglát­tam a képét, inkább off­linet nyomtam...” És így megy ez min­den délután, este, éjjel. Fősze­replőnk így virtuálisan teremt kritikus mennyiségű és minősé­gű kapcsolatokat, szitukat old meg, problémákat orvosol. „Tök jó arc” - virtuálisan. De sajnos csak és kizárólag a neten, mivel a közelében élők nem ismerik, sőt alkalmuk és esélyük sincs erre. Kérdés, hogy megéri-e online-arcnak lenni? Megéri-e a vérző sebeket nyalogatni, amit a valósággal való frontális karam­bol fog okozni? ■ Hum Kinga Kisfaludy Károly Gimnázium, Mohács Aki keres, könnyen talál Az interneten ma már min­den megtalálható, amire csak szükségünk lehet. A legfontosabb hírektől el­kezdve a horoszkópzokon ke­resztül a sportoldalakig. Vannak oldalak, amelyeket szin­te mindenki ismer, csak be kell írni a címet és rákattintani arra a címszóra, ahol az adott téma van. Azonban vannak olyan prog­ramok, ami nélkül nehéz lenne eligazodni és rátalálni olyan olda­lakra, amelyeknek címére nem valószínű, hogy bárki is rájönne magától: ezek a keresők. Bármilyen információra van is szükségünk, csak be kell írnunk valamelyik keresőbe azt, amire kíváncsiak vagyunk, és máris megjelennek az oldalak felsorol­va. Ezeket végignézve hamar megtalálhatjuk a keresett témát Könnyebb a keresés, ha nem szót, hanem egy egész kifejezést írunk be, mert így pontosabban meg tudjuk találni azt, amire szükségünk van. Azonban sok­szor elég nehéz eltalálni a kulcs­szavakat, hogy tényleg azt adja ki a program, amire kíváncsiak va­gyunk. Néha többször is próbál­kozni kell különböző variációk­kal, mert gyakran számunkra nem használható oldalakat ad. Ma már nem olyan nagy fel­adat házi dolgozatot írni, kiselő­adásra felkészülni, hiszen nem kell könyvtárba menni, kikeresni a könyvet, elolvasni, kijegyzetel­ni. A diákok egyszerűen csak be­ülnek a gép elé, bepötyögik a ke­resendő témát a keresőbe, és máris­ megvan a forrás. Teljes mértékben azonban a könyvtá­rak sem fognak háttérbe szorul­ni, mert az interneten nem talál­ható olyan tág és részletes értel­mezés egy témakörről. Időmegta­karítás szempontjából tehát telje­sen ideális dolog. Szinte majd­nem minden problémára megol­dást nyújt ■ Mammel Mariann 10/a Janus Pannonius Gimnázium, Pécs A véletlen hatalma Manapság a számítógé­pek és az internet világá­ban minden ügyet és problémát elintézhetünk a monitor előtt ülve is. Ám mi a helyzet a magányos emberekkel, akik nem jutnak egyről a kettőre a párkapcso­latokban? Minden ismerkedé­si lehetőségnek megvannak az előnyei és a hátrányai - így a chatelésnek is. Egy lány megismerkedett egy fiúval a chaten. Először marták egymást, naponta pró­bára tették a türelmüket. Csöppet sem voltak egymás­sal barátságosak. De egy-két mondat, egy-két „beszélgetés” után hangnemet váltottak. A távolság köztük több száz ki­lométer, még soha nem talál­koztak, mégis órákon át képe­sek beszélgetni egymással. Olyan erős barátság alakult ki köztük, hogy mindent meg­osztottak egymással. Egy nap mindkettőjükben felvetődött: mi lenne, ha több lenne köz­tük puszta barátságnál? De ott vannak a kilométerek, amit nem könnyű leküzdeni. Táv­­kapcsolat? Mi értelme? Mi van akkor, ha valamelyikük megismerkedik egy közelebbi társsal? Biztos, hogy feladná a boldogságát egy távoli, bi­zonytalan plátói szerelemért? Éveken át nem találkoztak, mégis tartották a kapcsolatot. Hittek abban, hogy egyszer összefutnak, az szerelem lesz első látásra. Aztán találkoztak. A fiúból férfi lett, a lányból nő. Elje­gyezték egymást, az esküvő is megvolt. Azóta, ha kérdezik őket, hogyan ismerkedtek meg, csak mosolyognak, és azt válaszolják „Egy szeren­csés véletlen volt az oka, és persze az internet.” ■ Tasi Tímea Janus Pannonius Gimnázium, Pécs Két dolgot szeretek „Két dolgot szeretek: ször­fözni”. Vajon miért lehet ez a mondat egy mobilszolgál­tató reklám szlogenje? Képzeljük csak el: a háborgó, hul­lámzó tenger előtt állunk szörf­deszkával a kezünkben, a tenger apró hullámfodrai tovább hűtik az amúgy sem túlságosan magas testhőmérsékletünket Valószínű­leg megfordul a fejünkben, hogy meghátrálunk, mert az egész olyan bizarrnak tűnik, így van ez az internet első használatakor is. Először talán idegennek látszik rengeteg információt rejtő prog­ram, és a bőség zavarában egy ol­dalt sem tudunk választani, ami valamilyen ürességérzethez ve­zet. De ha sikerül úrrá lenni az el­ső alkalom adta feszengéseken, rájövünk arra, hogy mennyi ed­dig nem ismert és csodás dolgot nyújt a világháló. Mikor közeleb­bi kapcsolatba kerülünk a nettel, megismerjük szépségeit, ünne­pélyesen létrehozzuk első e-mail címünket, az újonnan megismert cégeknél már nem csak a címre és a telefonszámra fogunk odafi­gyelni, hanem a honlapjuk címé­re is. Mindkét „sport” kikapcsoló­dást nyújt: miközben szörfözünk, elfeledhetjük mindennapi gond­jainkat, és szívesen térünk vissza kedvenc pártunkra - illetve hon­lapunkra, hogy újra átélhessük a szörfözés csodálatos érzését ■ Bagi Judit Janus Pannonius Gimnázium, Pécs Szörfözni mindenhogyan Jó

Next