Új Dunántúli Napló, 2010. július (21. évfolyam, 176-206. szám)

2010-07-16 / 191. szám

soiajüuu^_______________________________________________________________5 Szervátültetéstől a plasztikáig sebészeti klinika Elismert szaktekintélyek gyógyítanak az egyetem ezen egységében is Nincs olyan beteg, akit a régióból el kellene küldeni azzal, hogy nem tudják r megoperálni - magas szakmai szinten működik a Sebészeti Klinika. A sebészet szót hallva sok ember sejti, mivel is foglalkoznak e tudo­­mányág művelői, de valószínűleg n­em mindenki tudja, mennyire széles is ez a profil. Prof. dr. Hor­váth Örs Péter, a Pécsi Tudomány­­egyetem Klinikai Központ Sebé­szeti Klinikájának vezetője vázolta: "tte tartozik az általános sebészet, ezen belül főként a daganatos be­tegek műtéti ellátása. De foglalkoz­­nak a gyomor-bélrendszer sebé­szetével éppúgy, mint az endokrin sebészettel. Pécsett kiemelkedő a mellkassebészeti, országos hírű a transzplantációs sebészet Magas fokon áll a plasztikai sebészet ide a különböző helyreállító beavatko­zások éppúgy beletartoznak, mint a szépészeti műtétek. A pécsi Sebészeti Klinika több mint száz aktív ágyával az egyik legnagyobb klinikának számít. Ilyen létszámú beteget ilyen, nem­zetközileg is elismert szinten csak kiváló munkatársakkal lehet mű­ködtetni. Prof. Dr. Horváth Örs Pé­ter is ezt emelte ki: amire elsősor­ban büszkék lehetnek, az a szak­mai színvonal. Felsorolni is nehéz a klinika jeles szakembereit: Mol­nár F. Tamás professzor a mellkas­sebészet elismert szaktekintélye, emellett viszont az orvostörténet kutatója is. Kelemen Dezső a has­nyálmirigy-beavatkozás terén szá­mít elismertnek. Wéber György egyetemi tanár nemrég távozott, de nem akárhová: Budapesten a kísérletes sebészeti intézet vezető­jévé nevezték ki. Kalmár Nagy Ká­roly osztályvezető neve jól cseng, ha szervátültetésről van szó: a ve­se- és hasnyálmirigy-átültetések roppant komplikált beavatkozá­sok, ám Pécsett ezt már szinte ru­tinszerűen űzik. Tizedes György a plasztikai sebészet terén közis­mert, országosan is vezető helyen van ez az intézet Horváth Örs Péter ugyanakkor kiemelte: a középgeneráció és a fi­atalok is komoly terhet vállalnak a klinikán, a rengeteg ügyelet, a sok szakmailag is magas szintű be­avatkozás nekik is köszönhető. Ko­moly szakmai iskola alakult ki a klinikán, számos nyelvet beszélő, magasan képzett fiatal orvossal. - Pont ez a szívfájdalmam, hogy számos kollégánk elmegy nyugati kórházakba, a fiatal, képzett orvo­sokat hívják. A 8000 eurós vagy 6-7000 fontos fizetésekkel a ma­gyar bérek nem tudnak versenyez­ni, hiába jó itt a hangulat, a közös­ség - mondja a klinika igazgatója. A Sebészeti Klinika régiós, sőt bizonyos ágakban országos hatás­körű. „Nincs olyan beteg a régió­ban, akit azért kellene elkülde­­nünk, mert nem tudjuk megope­rálni”, utal a magas szintű ellátás­­ra,az egyetemi tanár. iif- Horváth Örs Péter büszke a szakmai színvonalra A Sebészeti Klinika, amely több, mint száz aktív ágyával az egyik legnagyobb klinikának számít, minden dolgozótól elvárják az udvariasságot Ahol még a betegek is alapvetően elégedettek problémamentesen Több részleget is felújítottak a közelmúltban a pécsi Belgyógyászati Klinikán Az integráció után a pécsi számú Belgyógyászati Klinika lett a legnagyobb ,gyógyászattal foglalkoz­óói klinika az országban. Az intézetben az ágyak száma eghaladja a háromszázat, a dol­­gozói létszám pedig megközelíti a egyszázat. Ekkora monstrumot "ányítani embert próbáló feladat , Nem tagadja ezt dr. Tóth Kál­mán professzor, a klinika igazga­tja sem. . " Valóban óriási az intézetünk, ám­ ha a munkatársak pontosan lel­terik a dolgukat, akkor nincse­­­k, nem lehetnek komoly problé­mák, s úgy vélem, nálunk min­­el­ki tisztában van azzal, mi a fel­adata. Tudni kell, hogy két telephe­­zett működünk: az ágyak egyik fele a Rákóczi úton, az egykori me­gyei kórház épületében, a másik a 400 ágyasban van. Az adminiszt­ratív munkát azonban ez nem ne­hezíti meg túlságosan: mivel szin­te minden elektronikus úton mű­ködik, így a legrészletesebb infor­mációkhoz is pillanatok alatt hoz­zá tudunk jutni. Az I. számú Belgyógyászati Kli­nikán szinte az összes belgyógyá­szati szakág megtalálható: van itt általános belgyógyászat, belgyó­gyászati intenzív terápia, endok­rinológia és anyagcsere, gasztro­­enterológia, hematológia, infekto­­lógia, kardiológia, kardiológiai re­habilitáció, tüdőgyógyászat és krónikus belgyógyászat is. Ezek tehát a fekvőbetegosztályok, s ter­mészetesen mindegyik területhez tartoznak járóbeteg-szakambu­lanciák is. - A telephelyeken lévő egysé­gek jelentős részét az elmúlt öt év­ben felújítottuk - árulja el dr. Tóth Kálmán. - Többek között kialakí­tottunk egy új belgyógyászati in­tenzív osztályt, és átalakítottuk az endokrinológiai osztályunkat Itt zajlik jelenleg a pajzsmirigybete­­gek izotópkezelése: Debrecen és Budapest mellett Pécsett lehet a rákos betegeket magas dózisú jód­­izotóppal is gyógyítani. A professzor kiemelte: a hema­­tológián belül működő csontvelő­­transzplantációs részlegük a Du­nántúlon egyedülálló abban a te­kintetben, hogy évente közel öt­ven csontvelőtranszplantációt vé­geznek itt. Legutoljára, csupán néhány he­te a kardiológiai prevenciós és re­habilitációs osztály felújítása feje­ződött be, mely szintén egyedülál­ló abban a tekintetben, hogy a töb­bi egyetem nem rendelkezik iyen egységgel. A klinika problémamentes mű­ködéséhez természetesen alapve­tő kívánalom a jól képzett munka­erő. Nos, ebben a tekintetben sincs okuk panaszra a pécsieknek.­­ Szerencsére nem jellemző nálunk a szakemberhiány - tud­tuk meg dr. Tóth Kálmántól. - Ha­gyományosan viszonylag kicsi az eláramlás, és nagy az érdeklődés az állásaink iránt. Összesen nagyjából nyolcvan orvos dolgo­zik nálunk, és nyugodtan mond­hatom: nagyon jó a szakember­­gárdánk. Persze mindemellett legalább ilyen fontosak a betegek vissza­jelzései is. Nos, az intézet rendel­kezik ISO minőségbiztosítással is, amelynek része a betegelége­­dettség-vizsgálat . Ennek alapján azt mondha­tom, hogy nálunk a lehetőségek­hez mérten valóban magas szin­tű betegellátás folyik, rendben mennek a dolgok - mondja kis büszkeséggel a hangjában dr. Tóth Kálmán. - A betegeinktől ko­moly panaszok nem érkeznek. Vannak persze problémák, de az lenne a furcsa, ha nem lennének, akkor ugyanis nem lenne hiteles a felmérésünk. így viszont bát­ran szögezhetem le: elenyésző számú ilyen jellegű gonddal kell megküzdenünk. És meg is fo­gunk küzdeni ezekkel. Z­,­­oth Kálmán szerint a klinika 101 Működik A pécsi belgyógyászati intenzív osztályon a betegek kizárólag felkészült orvosokkal és ápolókkal találkoznak Pedagógusnapi ünnepségen kaptak komoly kitüntetéseket A Pécsi Tudományegyetem Pe­dagógusnapi Ünnepséget rende­zett 2010. június 5-én. Az egye­tem rektora Arany Katedra-díjat adományozott azoknak az általá­nos iskolai és középiskolai peda­gógusoknak, főiskolai és egyete­mi oktatóknak, akik kiemelke­dő oktató-nevelő munkát végez­nek, és jelentős eredményeket érnek el a tehetséggondozás te­rületén. Az ünnepségen számos olyan szakembert, munkatársat is elismertek, aki a Klinikai Központban dolgozik. 2010-ben Arany Katedra-díj­ban részesült Dr. Garainé dr. Pámer Zsuzsanna, a Klinikai Központ egyetemi docense. A szervezeti egységek vezető­inek javaslatára az egyetem ér­dekében kifejtett eredményes és tartósan magas színvonalú mun­kavégzésük elismeréseképpen Rektori Dicséretben részesítette az alábbi munkatársakat: az Általános Orvostudományi Karon Kittkáné Bódi Katalin cso­portvezető, a Klinikai Központban Balogh Anna igazgatási ügyintéző, Bogláriné Szilágyi Erzsébet ápolási igazgatóhelyettes, Szabóné Dr. Schirm Szilvia in­tézeti szakgyógyszerész, Szekeresné Izsák Margit kli­nikavezető főnővér. Minőségirányítás: a radiológián sikerült elsőként A Klinikai Központ integrált tí­pusú minőségirányítási rend­szerének kiépítése szervezeti egységenként történik. A na­pokban, egészen pontosan 2010. június 30-án sikeresen lezajlott az első tanúsítás, amellyel a Radiológiai Klinika ISO 9001:2009 és MEES 1. a szabványok szerinti magyar, angol, német nyelvű tanúsít­ványt szerzett. Befejeződött a kisgyermekeknek szervezett rajzpályázat Sikeresen befejeződött az ISH Informatika Kft. „Gyermekrajz­­pályázata”, amelyet az ISH hir­detett meg országosan a part­nerkórházaiban - köztük a PTE Klinikai Központ Gyermek­­gyógyászati Klinikáján is - 5 és 10 év közötti gyermekek számá­ra. A kezdeményezés célja az volt, hogy hangsúlyozzák a gye­rekeknek a kórházban, klinikán való gyógyulás fontosságát. A beérkezett több száz rajz bizo­nyítja, hogy a rajzpályázat ki­emelt figyelmet és érdeklődést kapott. A Pécsi Tudományegye­temen a pályázat lebonyolításá­ban a Gyermekgyógyászati Kli­nika munkatársai és a Pécsi Kórháziskola Alapítvány peda­gógusai vettek részt. Az oldal a PTE Klinikai központ támogatásával készült Oldalszerkesztő: Nyakó Szabolcs

Next