Új Dunántúli Napló, 2010. október (21. évfolyam, 267-296. szám)

2010-10-10 / 276. szám

2 KÖZÉLET katasztrófa Hét centi repedés a sérült tározó gátján - Újabb ötszázezer köbméter vörös iszap zúdulhat a katasztrófa sújtotta területre - Orbán Viktor a felelősök szigorú megbüntetését ígéri és kitelepítés az iszaptengerből A kolontári zagytározó gátja tegnap virradóra három helyen megrepedt, emiatt a falu teljes lakosságát Ajkára telepítették. A faluban 5 méteres gát épül. Ajkáról és Devecserrő­l jelentik tudósítóink. Fábos Erika riporter és Kallus György fotóriporter Az ajkai sportcsarnok előtt szin­te a teljes világsajtó kamera- és mikrofonerdő. Ez a mai nap hí­re: kitelepítették Kolontárt. A jól értesültek már éjszaka telefonon kapták a hírt, a többiek azokból a hangosbeszélőkből tudták meg, amik hajnal öt órától járták a falut. A kolontáriaknak az aj­kai sportcsarnok nyújt reggel óta menedéket.­ „Úgy hatvanan vannak oda­bent a sportcsarnokban - mond­ja egy mikrofonba Dobson Tibor. Kint sokkal többen. Szintén kolontáriak. Azért jöttek, mert reggel azt az információt kapták, itt tudhatják meg, mikor mehet­nek vissza. Néhány személyes dolgukért mennének és meg­öletni az állataikat. A feszültség délután egy óra körül már érez­­hető. Senki nem tud semmit, el­­eseredett és türelmetlen. „Nem lehet bemenni a sportcsarnok­ba, mert a kitelepített emberek­nek elegük lett abból, hogy több tucat vaku villog rájuk, s olyano­kat kérdeznek tőlük, amire ma­guk sem tudják a választ” - ma­gyarázza a Vöröskereszt egyik önkéntese. „Nem költözünk vissza. Tud­juk mi, mi az igazság - szinte kiabálja egy fiatal hölgy. Ha igaz, hogy egy újabb blokk sérült, az nagy baj, amiről ugyanis beszél­nek, az egy kétszer akkora táro­zó, mint ami hétfőn kiöntött.” Kolontáron már önkéntesek sem takaríthatnak, csak katonák, tűz­oltók és katasztrófavédelmisek dolgozhatnak a faluban. Közben Tériké közli a hírt, ami a ko­lontári polgármestertől érkezett: mindennap reggel kilenctől tízig és délután négytől ötig lehet visz­­szamenni a faluba. A pánik ezzel elül, nyugalom van és szomorú­ság. Egy 50 év körüli férfi sze­mét könny önti el, miközben a tájékoztatást hallgatja. A sport­­csarnok előtt közben sorra lassí­tanak a furgonok, egyikből ás­ványvizet, másikból teát és ke­nyeret pakolnak ki. Estére vad­pörkölt lesz, egy ismerős polgár­­mester főzi a kimenekülteknek. A több tucat riporter szép las­san leadja az utolsó helyszíni tu­dósításokat. A helyszínen a tá­bori ágyakat veszik számba, és azt, hogy éjszakára még meny­nyien érkezhetnek a sportcsar­nokba. A helyiek gyalog indultak el a gyűjtőhelyekre. A lakosokat tegnap hajnalban buszokkal szállították el Ajkára. A legtöbben maguk gondoskodtak szállásról, a többiek a sportcsarnokba mentek. A világ szeme Ajkán, még az al-Dzsazira is itt van A katasztrófa jelentőségét jel­zi, hogy az ajkai sportcsarnok előtt 9 műholdas közvetítőkocsi dolgozott szinte egész nap. Európa és a világ legnagyobb hírügynökségének tudósítói jöt­­tek-mentek és próbáltak infor­málódni a legfrissebb informá­ciókról. A BBC, a CNN, a Reuters és a többi világcég mel­lett az al-Dzsazira arab hírtele­vízió kamerája is feltűnt. TÖTTŐS GYÖRGYI, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy a Dunát hogy érinti a szennyező­dés, az ivóvízkészletek veszély­ben vannak-e, meddig tart a ki­lakoltatás, és mennyi a halott vagy sérült ember. A tudósítók kivétel nélkül úgy tálalják a kolontári történéseket, hogy az Európa legnagyobb ipari ka­tasztrófája Csernobil óta. A helyszínen egyébként több se­gélyszervezet önkéntese igyeke­zett a médiának is segíteni. i Egészségre most is ártalmas a veszélyeztetett területen la­kók életét és egészségügyi hely­zetét fenyegeti az ipari baleset. Toxikológus szakemberek sze­rint a lúgos hatás miatti bőrfel­­maródásoktól kezdve a későb­bi, akár évek múlva jelentkező súlyos betegségek is veszélyez­tethetik a környékbelieket. A jelenlegi helyzetben a vörös iszap akut hatásával kell szá­molni: ha valaki hozzáér a 13-13,5-ös pH-értékű, erősen lúgos anyaghoz, akkor felmaró­dások keletkeznek a bőrén. A testfelület 10 százalékának fel­maródása esetén már történ­hetnek olyan belső elváltozások a szervezetben, mint a vörösvér­­testek szétesése vagy veseelégte­lenség, emellett a fémoxidok felszí­vódnak a felmaródott bőrön ke­resztül és krónikus fémmérge­zést okozhatnak. Ha az iszap megszárad, pora a széllel eljut­hat bárhová, és további megbetegedéseket okozhat. 2010. OKTÓBER 10., VASÁRNAP 500 ezer köbméternyi iszap érkezésére készülnek tegnap már 7 centiméteres újabb repedést találtak a vörös iszaptól védő gáton, Or­bán Viktor pedig valószínűsí­tette: bedől majd a zagytározó fala. Tegnap Devecseren már teljes készültségben álltak a kitelepítésre és megkezdődött az újabb védőfal építése Kolontáron. a honvédség 319 katonája és 127 járműje, valamint öt vas­úti vagon készen áll az embe­rek esetleges kimenekítésére Devecserben, a települések határában minden szükséges műszaki eszköz és a szennye­ződés közömbösítésére alkal­mas anyag rendelkezésre áll - tájékoztatott Orbán Viktor ajkai rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján, ahol beje­lentette: olyan mértékben megsérült az ajkai vörös iszap zagytározója, hogy felte­hetően ismét bedőlhet, a tározó északi falán repe­dések keletkeztek, reális koc­kázata van, hogy a fal bedől, és a mögötte lévő vörös iszap kiömlik, ez körülbelül 500 ezer köbméternyi anyag, a hétfői mennyiség fele. A gát­szakaszok távolodnak egy­mástól, a péntek esti óráktól szombat reggelig 2 centimé­tert mozdultak el. Az újabb repedés 7 centiméteres, „felkészültünk a baj elhárí­tására, a lakosság, a folyóvi­zek védelmére” - tette hozzá. A miniszterelnök azt mondta, gátakat kezdtek építeni a táro­zó és Kolontár között, hogyha bekövetkezik az újabb baleset, akkor az iszap áramlását fel tudják fogni vagy lassítani. A legutolsó, negyedik gát magá­ban a faluban, Kolontáron épül fel. Több repedés is talál­ható a falon, az ott kifolyó fo­lyadékból páraoszlop szaba­dul fel, ez is megerősíti, hogy reális a nyílás, a teljes fal ki­dőlésének veszélye. Ha ki­áramlik az anyag, ugyanazon az útvonalon halad, mint ko­rábban - magyarázta. A szakemberek szombat dél­után már kijelölték a polgár­­mesteri hivatal közvetlen köze­lében elhaladó, 4-5 méter ma­gas, 20 méter széles és 400 méter hosszú építmény helyét közben az összes magyaror­szági vörösiszap-tározó ellen­őrzése folyik. Orbán Viktor szerint a MAL Zrt. üzemének újraindítása csak kormány­­döntéssel lehetséges, ez a dön­tés egészen biztosan nem fog hétfőn megszületni. A felelő­söket pedig meg fogják találni. Devecser lezárva, belépés csak lakcímkártyával A városon belül csak segélymunkások tartózkodnak Sziszifuszi munka: takarítják a devecseri házakat Habsburg György (balra) és Dobson Tibor egyeztet

Next