Új Dunántúli Napló, 2011. december (22. évfolyam, 326-354. szám)

2011-12-03 / 328. szám

A győztes mindent visz A rendszerváltáskor megal­kotott választási szisztémá­ban az volt az egyik legügye­sebb trükk, hogy a politiká­val hivatásszerűen foglalko­zókon kívül gyakorlatilag senki sem értette pontosan, hogyan működik. Így fordul­hatott elő például, hogy a nagy veszteseknek látszók annyira mégsem veszítettek, a nagy nyertesek pedig nem - vagy csak ritkán - nyerték túl magukat, hiszen ilyen­olyan listákról bekúsztak mások is a Házba, ennek most vége, a győztes tényleg mindent visz. Jegyezzük meg azt is, hogy az új szisztéma bírálói bizony tévednek, amikor ár­mányt sejtenek, és az állít­ják, hogy a befutó csakis a Fidesz lehet. Nem. Bárme­lyik párt ugyanakkora eséllyel diadalmaskodhat, de el is bukhat. S ez nem azon múlik, hogy mekkora vagy hol húzódik egy vá­lasztókerület határa, hanem azon, szavaznak-e rájuk. Ilyen egyszerű, vagyis már valóban minden egyes voks számít, nekünk, választópolgároknak egyben ez lehet a legfőbb üzenete az átalakított rend­szernek. Többé értelmetlen azzal a mondattal elkerülni a szavazófülkét, hogy „az én szavazatom nem oszt, nem szoroz”, mert ez egyszerűen nem lesz igaz, másképpen nézve, a pártok­nak is talán fontosabbak le­hetünk mint eddig, jóval na­gyobb lehet a verseny a sza­vazatainkért. S végered­ményben ezzel is csak jól járhatunk. Különösen ak­kor, ha egyszer végre akad­na legalább egy olyan párt, amelyik felfogja, hogy a sza­vazó bár négyévente csak egyszer mond véleményt, azért a következő választá­sig tartó időszakban is léte­zik. S saját bőrén tapasztal­ja, ki mit tart be a kam­pányban tett ígéretekből. ► ÍRÁSUNK a 3. OLDALON BARANYA isiASAI12 Műtétre várva­­ évekig állapotromlás Van, aki már csak 2013-ra kap időpontot operációra Baranya A műtéti várólisták a tavaszi átmeneti javulás után ismét meghosszabbod­tak. A szakember szerint a leg­rosszabb helyzetb­en a mozgás­­szervi megbetegedéssel küz­dők vannak, hiszen már akad, aki 2013-ra hapaott időpontot Kozma Ferenc Abban bíztak a szakemberek, hogy amint tavaly, úgy az idén ősszel is jön némi segítség a mű­téti várólisták csökkentésére, ám eddig nem érkezett egyetlen forint sem. Dr. Kollár Lajos, a PTE Klini­kai Központjának főigazgatója la­punknak elmondta, hogy bár ko­rábban valóban szó volt a legna­gyobb költségekkel járó, drága protéziseket igénylő beavatkozá­sok pluszfinanszírozásáról, mos­tanában csend honol. De nem a legjobb a helyzet a kardiológiai el­látás és a szemészet frontján sem. ■ A protézist igénylő orto­pédiai beavatkozásokra, a kardiológiai ellátások némelyikére, illetve a szür­ke hályog-műtétekre kell a legtöbbet várni A professzor úgy véli, hogy ha váratlanul érkezne is valameny­­nyi központi pénzmaradvány az egyetem számára, az is címkézve jöhet, azaz csak az egyetemi adós­ságok törlesztésére, a lejárt idejű tartozások kifizetésére lehet majd fordítani. A beszállítóknak ezt meg kell kapniuk, ráadásul ha nem fizetnének, akkor a több mint 4,5 milliárdos egyetemi tartozást a felszámolt kamatok ugyancsak megnövelnék. Dr. Bellyei Árpád ismert pécsi ortopédiai szakember kérdésünk­re leszögezte: a mozgásproblé­mákkal élők hosszas várakozta­tása sok gyötrődéssel járó, lelket­len időszak. Bár minden ember­nek más-más mértékű a fájdalom­küszöbe, a többségüknek a kínok kínjait kell elviselniük. S ha kies­nének a munkából, többéves vá­rakozás után nehéz őket visszave­zetni a munka világába. Az érin­tett korosztály 50-70 év közötti. A táppénzen lévők általában 3-5 hónapon belül megkapják a protézist, ám a munkában lévő be­tegből is egyre több lesz. S ha nem emelkedhet a műtéti kapacitás, a várólista tovább nő. Előzmények: BAMA.hu Hiába a magas szakmai színvonal, a jól felszerelt műtő, ha a betegnek az anyagi korlát miatt várnia kell Mikor juthatunk be egy-egy műtétre, ha most jelentkezünk? Közösségépítő,­­amatőr vásár és adománygyűjtés Kozármisleny Sikerült hagyo­mányt teremteni Kozármisleny­­ben a művelődési ház vezetésé­nek kezdeményezésére, így idén is megtartják az aranyvasárnapi karácsonyváró rendezvényt, ahol nem hivatásos árusok, hanem amatőr kézművesek - családok, gyerekek - vesznek részt saját készítésű portékáikkal. Várják azok jelentkezését, akik árulná­nak a rendezvényen, amelynek fő célja a közösségépítés. A belé­pés és az árusok részvétele is in­gyenes, a férőhelyek száma azon­ban korlátozott. Első alkalommal, az idén jótékonysági gyűjtést is szerveznek itt helyi civilekkel összefogva, rászorulók és a gyer­mekes családok javára. ■ B. A. Örökbe fogadták a parkot. Jelképesen fogadták örökbe az uránvárosi Szilárd Leó parkot a pécsi Bánki Dénét ut­cai iskola diákjai. A gyerekek rendszeresen kijárnak a parkba és a játszótérre, ahol összegyűjtik a lehullott levele­ket, a hulladékot. A napokban a harmadikosok takarítottak, tették rendbe a közterületet Tavaly 27 milliárd jött A megnövekedett várólisták or­voslására tavaly­ decemberben a kormány 27,5 milliárd forin­tos pluszpénzt juttatott azzal a kikötéssel, hogy mintegy 10 százalékát kizárólag a leggya­­koribb beavatkozásoknak szá­mító műtétek elvégzésére lehet fordítani iden például a szív­katéterezés és a nyitott szívmű­tétek, valamint a csípő- és térd­protézis-beültetés. Ezeket a be­avatkozásokat átlagban egy­éves várakozási idővel végzik el a hazai kórházakban, a térd­protézisre pedig akár több évet is várni kell Az idén­­pedig 1,5 milliárdot kapott a járóbeteg­ellátás diagnosztikai javítására több intézmény, köztük a pécsi irgalmasrendi kórház 2011. DECEMBER 3., SZOMBAT Egy bölcsőde udvarán csapott le a nőre a szatír Pécs Ismét szatírtámadás történt a baranyai megyeszékhelyen­­ az esetről, amely október tizenegye­dikén történt, viszont csaknem két hónappal (!) később, csak teg­nap adott hírt a rendőrség. A hatóság közlése szerint egy ismeretlen fiatalember a vásár­csarnoktól követte áldozatát, ve­le együtt felszállt egy helyi jára­tú autóbuszra. Mikor a nő le­szállt, tovább követte, majd a Ju­­risics Miklós utcában található bölcsőde udvarán falhoz szorí­totta. Ott elővette a nemi szervét, és önkielégítést végzett. A szatír ezt követően elmenekült. Mind­ez kora délután történt A szatír húsz-huszonöt év kö­zötti, kreol bőrű, 175-180 cm magas, normál testalkatú, rövid, sötét hajú, kerek arcú, enyhén borostás férfi. A bűncselekmény elkövetésekor a támadó fekete színű melegítőt és szintén feke­te sportcipőt viselt A támadóról fantomkép is készült, megtekint­hető BAMA.hu weboldalunkon. A rendőrség kéri, aki tud vala­mit a tettesről, jelentkezzék a pé­csi kapitányságon vagy a 107-es telefonszámon. ■ M. B. Pécs A TÁMASZ ALAPÍTVÁNY AZ el­múlt években a hajléktalanná vált emberek hétvégi étkezte­tését pályázati forrásokból ol­dotta meg. Idén e pályázatok elmaradtak, ezért önerőből és adományokból próbálják pótol­ni a forrásokat. Ehhez nyújt segítő kezet a Szent György Lovagrend, mely az advent kö­vetkező vasárnapjain alkal­manként 150 adag meleg ételt biztosít a népkonyhán. Szíve­­­­sen fogadnak takarókat is ado­mányba, diszpécserszolgálatu­kon (72/233-169) is várják a felajánlásokat (bsa) Szentlőrinc nagysikerű, egész napos programot, a régi disz­nóvágások hangulatát, közös­ségteremtő és összetartó ere­jét megidézni hivatott napot tartott a Harmónia Kulturális Nőegylet és a Szentlőrinci Nyugdíjas Klub. Egy 160 kilós disznót vágtak le, és dolgoztak fel. A munkálatokat Kardos Mihály, a nyugdíjasklub veze­tője irányította. (bsa) Busójárás: ötmilliós támogatás a rendezéshez mohács Egy újabb pályázati si­kernek betudhatóan tovább bő­vül az az összeg, amelyet a feb­ruárban esedékes busójárás megrendezésére fordíthat a vá­ros. A közelmúltban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntött úgy, hogy ötmillió forinttal támo­gatja a télűző programsorozat szervezését és lebonyolítását. (Idén 9,5 millió forint volt a tél­űző karnevál költségvetése.) A majd’ egy héten át tartó rendezvény - amelynek már új, lapunkban is bemutatott logója van - programját egyébként már főbb vonalakban összeállí­tották, bár azokat illetően még természetesen lehetnek válto­zások. Az idén bevezetett, s be­vált újítás után a Deák téren jö­vőre is felállítanak egy színpa­dot a főtérin kívül, ahol táncos programokat, zenei rendezvé­nyeket tartanak. Ezzel továbbra is azt igyekeznek elősegíteni, hogy a tömeg ne csak egy hely­re koncentrálódjon, valamint azt is, hogy a közeli moziban a kiállítások és egyéb programok látogatottsága növekedjen. Foly­tatja az önkormányzat ugyan­akkor azt a gyakorlatot is, hogy a busójárás időtartamára az árusok számára bérbe vehető területeket licit útján értékesí­tik, ahol a kínált áron kívül to­vábbi szempont a szolgáltatás színvonala, ára is. ■ M. B.

Next