Új Dunántúli Napló, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-02 / 180. szám
2 Megy a megye vándorútra a történelem folyamán nemegyszer, a céhes időszakban, de még az iparosodás idején is bevett szokás volt, hogy a szakma alapjait elsajátító tanoncok nyakukba vették a világot. Ha tehették, jó hírű mesterektől tanulták mesterségük csínját-bínját. Miközben jövőjüket alapozták, saját megélhetésükről is gondoskodtak valahogy, a történelem azután hozott tömeges vándorlásokat is, az elmúlt években pedig a világ úgy fordult, hogy napjainknak is megvannak a vándorlegényei, sőt vándorleányai is. Orvos, esztergályos, kőműves, segédmunkás, ápolónő, és még hosszasan sorolhatnánk. ESETÜKBEN AZONBAN már sokkal ritkábban merül fel a szakmai építkezés elsődleges motivációként. Mozdulásuk oka elsősorban a megélhetés, az anyagi boldogulás megteremtése. így fordulhat elő, hogy valaki pedagógusként pincérkedik, közgazdászként takarít, műszerész technikusként pedig földiepret szed, vándorlásuk pedig lényegesen hosszabb, mint az egykori elődöké. Míg utóbbiaknak lehet, hogy elég volt a szomszéd faluba, városba, megyébe átrándulni, a mai vándorlegények bizony sokszor nemcsak országot, nem egyszer akár földrészt is váltanak. És az elődökkel szemben - akik tapasztalatszerző, anyagi gyarapodásukat segítő vándorlásuk után előszeretettel tértek vissza és telepedtek le szűkebb pátriájukban - gyakran örökre ott is maradnak. Gyerekeik ott születnek, ott nevelkednek, az ő jövőjük kapcsán pedig már szóba sem kerül az „óhaza”. csoda-e, hogy ilyen ütemben fogyatkozik a megye? ÍRÁSUNK A 3. OLDALON KASZÁS Is ENDRE BARANYA pécs Igazságügyi elmeorvosi szakértők vizsgálják P. Lászlót, a rendőrségi pszichológusnő Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított férfit. -------------------------------------Katus Eszter A vizsgálat eredménye várhatóan két hét múlva lesz meg, ekkor derülhet ki, hogy befolyásolta-e a férfi tettét kábítószer vagy alkohol. A hír hallatán több olvasónk felháborodottan adott hangot véleményének, mely szerint ezzel csak „el akarják sikálni” az ügyet, és hogy a feltételezett gyilkos pár év múlva büntetlenül kisétál majd az elmegyógyintézetből. A vizsgálat menetéről, részleteiről és a várható fejleményekről ezért megkérdeztük dr. Sólymos Sárát, a férfi kirendelt védőügyvédjét, aki lapunknak elmondta, nem kell attól tartani, hogy P. László ezzel elkerülheti a felelősségre vonást. Az elmeorvosi vizsgálat ugyanis - amely kiegészíti a többi, párhuzamosan folyó vizsgálatot - minden súlyos, életellenes bűncselekmény esetén kötelező. A vizsgálatot egy független orvosi intézmény végzi, két elmeorvos segítségével. Az orvosok többek között teszteket végeznek, kérdéseket tesznek fel, figyelik a férfi viselkedését, és ezek alapján állítanak össze egy 10-15 oldalas beszámolót, amelyből kiderül, hogy P. László beszámítási képessége korlátozott volt-e a bűncselekmény elkövetésekor. (Az ügyvédnő ismét hangsúlyozta, az alkoholos, kábítószeres befolyásoltság nem számít enyhítő körülménynek.) Ha az elmeorvosok megállapítanák, hogy a gyanúsított kóros elmeállapotú, akkor egy zárt intézményben kényszerkezelést kapna éveken át. Hogy gyógyulás tapasztalható-e, azt csak öt év után vizsgálnák először, de a tapasztalat azt mutatja, hogy csak nagyon kevés esetben van javulás, így a betegek nem kerülnek ki az intézmény falai közül. Dr. Sólymos Sára mindemellett megjegyezte, bár ő nem szakértő, eddigi tapasztalatai alapján P. Lászlóval nem ez fog történni, hiszen szerinte beszámítható, vagyis, ha a bíróság úgy dönt, évtizedekre börtönbe kerül. Az ügyvédnő kérdésünkre azt is elárulta, P. László továbbra is kitart korábbi vallomása mellett, mely szerint egyedül ölte meg a pszichológusnőt. Nincs szó „elsikálásról” Kándy-ügy Az elmeorvosi vizsgálat kötelező, nem pedig kibúvó Ügyvédje szerint P. László beszámítható, vagyis ha a bíróság úgy dönt, évtizedekre börtönbe kerül Visszahívták Balikó Tamást a cég éléről új ügyvezető A színházi munkát tovább siklós Visszahívta a Siklósi Várszínház Nonporfit Kft. ügyvezető igazgatói posztjáról Balikó Tamást tegnapi rendkívüli ülésén a képviselő-testület, azonban a színházi munka és a kulturális programok szervezését és irányítását továbbra is az ismert színész-rendező végzi majd a Tenkes alján. Korábban lapunkban is beszámoltunk a várt bevétel elmaradásáról és arról, hogy emiatt a Tenkes kapitánya és a Kőszívű ember fiai második heti előadásait lemondták. Mint Varga Tamás, Siklós alpolgármestere elmondta, a nyári színházi produkció nagy siker volt, azonban túl kevés néző váltott jegyet az előadásokra. A vár jövőjét szem előtt tartva döntött úgy a testület, hogy visszahívja a korábbi ügyvezetőt és helyette augusztus 1-jétől a menedzserszemléletű, Siklóson élő és dolgozó Mojzes Tamást bízza meg ezzel a feladattal. Mojzes Tamás elmondta, új szemléletet vezetnek be a gazdálkodás terén, illetve mindenképpen erősíteni szeretnék a siklósi vár pozícióit a turisztikai piacon, ehhez pedig számítanak a nyári színház produkcióira is. *- A jövőben szorosabb kapcsolatra törekszünk a turisztikai szakmai szervezetekkel, erősítjük a kapcsolatunkat a kistérséggel, újraélesztjük a korábbi években sikeres várfesztiválokat, és szeretnénk egyre több siklósit is becsalogatni a várba - mondta Mojzes Tamás. Balikó Tamás egyetértett azzal, hogy a jövőben kettéválnak a menedzseri-gazdálkodási, illetve a színházi-programszervezői feladatok. - Túlzó volt az előzetes becslés a bevétel elmaradásával kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy a szezon végére a negatív mérleg nem haladja meg a tízmillió forintot. Természetesen a nyári színház tovább működik, a közeljövőben Malek Andrea koncertjét és a nemzetközi hírű Honvéd Táncegyüttes előadását tekinthetik meg - mondta Balikó Tamás. irányítja a színész-rendező Balikó biztos benne, hogy szezon végére javul a helyzet Mediterrán hangulat az Ifjúság Útján. Pompáznak ezekben a napokban a Pécsi Tudományegyetem Botanikus Kertjének mediterrán és trópusi növényei. A sok-sok színes déli növény egy része már termést is érlel, míg társaik a szivárvány szinte minden színében pompáznak. A különleges látvány és hangulat miatt a kert ezen a hétvégén szombaton is megtekinthető lesz a tervek szerint 2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Drávasztára a falu horvát testvértelepülésével, Sopjéval közösen nyert el támogatást a magyar-horvát uniós együttműködési programban (IPA). A község az 5,5 milliós pályázati forrásból a tíz évvel ezelőtt leégett régi kovácsműhely felújítását finanszírozta. Az épületben a jövőben múzeumot alakítanának ki. A program keretében tavasszal mindkét településen rendeztek kulturális programot, a projekt záró rendezvénye pedig az elmúlt hétvégén volt Sopjéban. (maa) Uptód SIKERESEN SZEREPELT a LEADER-pályázaton a település. A tavasszal elnyert 645 ezer forintot már fölhasználták, motoros fűtraktort vásároltak belőle, amelyhez 40 százalék önrészre volt szükség. A Start-programban huszonnégyen vesznek részt, fölszámolják az illegális hulladéklerakót, rendbe hozzák a mezőgazdasági utakat, a téli időszakban pedig erdőtisztítást végeznek majd. (maa) Kistótfelki SIKERESEN SZEREPELT a LEADER-pályázaton a község. Az elnyert összeg meghaladja a nyolcmillió forintot, amelynek nagyobb részét a művelődési házat, a könyvtárat és az orvosi rendelőt magában foglaló önkormányzati épület tetőszerkezetének cseréjére fordították. A fennmaradó összegből a temetőben székelykaput állítottak, majd sövénykerítést telepítenek, padokat állítanak föl. (maa) Marócsa NÖVÉNYTERMESZTÉSSEL öten, belvízelvezető rendszer kialakításával és karbantartásával szintén öten, míg utak karbantartásával négyen foglalkoznak a faluban a Start-munkaprogramnak köszönhetően. Az erdészet további öt embert alkalmaz közmunkaprogramban, az Ős-Dráva-programban két helyinek jutott dolog. (maa) Kóról HARMINCÖT HELYI vesz részt a Start-munkaprogramban. Feladataik közé az árkok tisztítása, útkarbantartás és mezőgazdasági munkák, jellemzően növénytermesztés tartozik. A megtermelt javakat a tervek szerint a helyiek között osztják majd szét, egy részét pedig értékesítik. (maa) Béremelés visszamenőleg egészségügy A chipsadó is kellett a milliárdos fedezethez Komló-pécs Átlagosan tízezer forinttal nőhet az egészségügyi dolgozók bére, jelentette be Polics József és Hoppál Péter országgyűlési képviselő egy szerda délután megtartott sajtótájékoztatón Komlón. A béremelés a fizetési osztálytól és a szolgálati időtől függően, fokozatosan történik. Ez azt jelenti, hogy lesznek, akik 1500 forinttal, de olyanok is (így például az orvosok többsége), akik akár 60 ezer forinttal is többet visznek majd haza. A béremelésben a komlói kórház dolgozói is részesülnek: 15 orvos és 122 egyéb egészségügyi szakdolgozó. Az év első hét hónapjára eső pénzt visszamenőlegesen, a törvény hatályba lépését követően egy összegben kapják meg az érintettek. Polics József hangsúlyozta: ■ Nemcsak egyszeri alkalom: az emelés beépül a bértáblába nemrég még amiatt aggódtak a komlóiak, hogy bezár a kórház, most viszont nemcsak a várható fejlesztéseknek, de a béremeléseknek is örülhetnek a korábbi kétkedők. A Komlói Egészségcentrum mellet sok más intézmény dolgozóit is érinti a fizetésemelés: országszerte 17 ezer orvost, 68 ezer szakdolgozót és nagyjából 1400 egyéb felsőfokú végzettséggel rendelkező személyt. Hoppál Péter elmondta: az ehhez szükséges 31 milliárd forint egy része (15 milliárd) a népegészségügyi termékadóból, vagy ismertebb nevén a chipsadóból, míg a fennmaradó 15,55 milliárd az Egészségbiztosítási Alap megtakarításaiból származik. A képviselő hozzátette, a jövőben átfogó térségi programra lesz szükség a munkahelyek megőrzése és újak teremtése érdekében, amelyhez a megye két legnagyobb városának, Pécsnek és Komlónak öszsze kell fognia, ahogyan a kórházak ügyében is tették. ■ K. E. 1.